Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-07 / 178. szám

A PESTI HIRLAP 1027. augusztus 7 . vasárnap. Mennydörgős, villámlós viharban heten úszták át a Balatont. Belházy Bimby harmadszor nyerte meg a hölgybajnokságot. — a férfibajnokság győztese. — Motorcsónakkal Balatonfüredtől senyzők kíséretében. Siófok, aug. 6. (A Pesti Hirlap kiküldött tudósító­jától.) A magyar tenger átúszásának problémája ré­gen bevíti és ösztönzi a magyar sportembereket és ha nem is olyan hatalmas teljesítmény ez, mint a La­ Manche-csatorna átúszása, mégis mindenki a csator­nát emlegeti és a világ elismerten legnagyobb sporttel­jesítményeit eleveníti föl, amikor a Balatonátúszó baj­nokság napján Siófokon és Füreden megjelennek a nagy feladatra vállalkozó versenyzők. Aki a Balaton mellett töltött néhány napot, az még sokkal jobban tudja értékelni a versenyt, mert állóvízben 14 kilo­métert úszni, magában véve is tiszteletreméltó csele­kedet, hátha még­­a szeszélyes Balaton hullámaival kell megküzdeni A Balaton pedig nem adja olcsón, hogy az ő hátán nőjjenek nagynevűvé a sporthölgyek és sportfiuk, alaposan megdolgoztatja őket és csak a legkitartóbbak juthatnak ahhoz, hogy egyhuzamban átússzák a Balatont Füredről Siófokig, ami még ver­senyen kívül is legelsőrangú sporteredmény. Minden évben nagy eseménye a Balatonnak az átúszó verseny, legalább olyan, mitn a legnagyobb yachtversenyek, de idén még külsőségeiben is dísze­sebb volt a nagy mérkőzés, mint más években. A fü­redi strandon, a verseny indulóhelyén vágott neki a nagy útnak hét vállalkozó szellemű sporthölgy és hat bajnokaspiráns sportember. A nagy eseményre eljött a Balatonon nyaraló József Ferenc kir. herceg nejével, Anna kir. hercegnővel. A testileg és lelkileg kellőkép előkészült versenyzők talán még sokkal komolyabb el­határozással ugrottak a vízbe a kir. hercegi pár ked­ves, közvetlen cercleje, dr Wlassics Tibor, a Balatoni Társaság elnöke és dr Füzesséry Zoltán, a rendező MUE elnökének lelkes beszédei után. A lelkesedést és a versenylázat még a Balaton vize sem enyhítette, mert még a füredi közismerten hideg öbölben is 24 fok volt, beljebb pedig elérte a 28—28 fokot is, úgyhogy a hideg ellen vastag zsír-, olaj- és faggyúréteggel vé­dekező versenyzők szívesen levetették volna a zsír­bundát, ha lehetett volna. A kisérő csónakokban azon­ban szigorú sportbírák ültek, akik árgusszemmel őr­ködtek, nem kapaszkodik-e, nem húzzák-e vagy tolják a delikvenst, sőt még az ennivalót, meg az italt is csak kellő távolságból lehetett átnyújtani a vízben kávéra, meg teára szomjas versenyzőknek. Füreden természetesen nagy szenzációt keltett a verseny és csak így történhetett meg, hogy balatoni időszámítás szerint kora hajnalban, már 10 órakor ,bajnokruhás fiúk és leányok remélték, hogy összeté­vesztik őket a Balaton átúszókkal. A remény csak re­mény maradt, mert a zsiradéktól fényes, csillogó tes­tű versenyzőket még a szárazon sem lehetett összeté­veszteni a strand bajnokaival. A strand népe külön­bözőkép értékelte a nagy vállalkozást, részben csodá­lattal, részben szánakozással nézték az úszókat, sőt egy tiszteskorú hölgy azt nem tudta megérteni, hogy „úrilány létükre hogy vállalkozhatnak ilyen dologra". Hogy mit talált nem úri dolognak, azt már nem tud­tuk megkérdezni, mert az úszókat közrefogva meg­indult, a csónak, motoros és vitorlás karaván, amely mellett úgy bandukolt a gőzhajó, mint a juhász a báránykái között. Jó sokáig tartott, míg a füredi ön­kéntes csónakraj oszlani kezdett és az úszók hosszúra nyúlt libasorban mentek toronyirányt — „ jobban mondva víztoronyirányt — Siófok felé, ahol a nagy víztorony mutatta a célpontot. Minden úszónak megvolt a maga csónak­kísé­rete, amelyben ismerős, rokon, jóbarát vagy ideál ült és biztatta a pártfogolt­ját. Ilyen nagy útra még a mai önálló sportnők se vállalkozhattak kíséret nélkül, de előnyben részesítették az olyan kisérőt, aki szórakozással is szolgált a hatórás úszó­túrán. Egész speciális kísérete volt Almássy Bélának, aki füredi pincér. Kollégái frakkban, keményingben kí­sérték jó darabig, a kormányt természetesen a „főúr" kezelte, az evezőt pedig a borfiu. Háromnegyed 11 órakor indult el a társaság és a déli harangszó már jóval Tihanyon túl érte utól a teljes gőzzel haladó­kat. Nehéz dolog volt, annyi bizonyos, mert kellemes nagy hullámokat borzolt fel a délnyugati, szél, ami alaposan próbára tette valamennyi versenyzőt. A vízben, úgy látszik, nincs udvariasság, mert a fiúk azonnal előre nyargaltak és tartották is pozícióju­kat,­­ ameddig bírták szusszal a hullámok ellen. Nagy favoritként indult Geöcze János, aki, annak ellenére, hogy még mindig csak 18 éves, mégis visz­szatekinthet egy sikertelen Balaton-átúszási kísér­letre, amikor múlt évben, 500 méterrel Siófok előtt, föl kellett adnia a versenyt, pedig volt vagy két kilométernyi előnye a többi felett. A férfiak között tehát csupa „öreg" balatoni róka volt, a legnépsze­rűbb pedig kétségtelenül dr. Labori volt, aki azon­ban már előre elveszítette minden esélyét, mert neki, az Esztergom—Budapest dunaúszónak, a Balaton 28 fokos vize halált, vagyis versenyfeladást jelentett. A hölgyek közül öten szintén az „öregek" közé számítanak már, — természetesen Balaton-átúszó számítás szerint —, Belházy Bimbi, Utting Gizi, Pető Piroska, Fetics Elza és Albeker Nelly már harmadízben vágtak neki a Balaton vizének, s míg a férfiversenyzők száma múlt évről megcsappant, ők két új konkurrenst is kaptak Steinberger Ma­rianne és Büssel­ Margit személyében. Délután fél kettőkor, tehát három órai úszás után, még majdnem valamennyien „éltek*", csak Bussel Margit és nagy csodálkozásra Albeker Nelly megelégelik a hullámokkal való küzködést. Siófok víztornya és a Sió bejáratának két fehér kőobeliszkje már olyan csalogatóan közel látszott, hogy gyerek­játéknak tűnt fel a még hátralevő út. Ekkor lépett azonban igazán akcióba a Balaton és nagy ellentámadást intézett a hullámokat serényen szelő úszók ellen. Ősi szokás szerint pillanatok alatt beborult, dörgött, villámlott, szakadt a zápor. Nem lehetett látni egyik partot sem. A hullámok még az eddigieknél is magasabbak és kellemetlenebbek lettek, az úszók és kísérőik ugy bolyongtak, forgolód­tak a vízen, mint az útjavesztett karaván a Szaha­rában. A hűvös szél és a hideg eső tökéletesen meg­riasztotta az úszónadrágos kísérőket s irigykedve nézték a vízben úszókat, akik nem is érzik a hideg záport. Geöcze volt, az, aki megmutatta, hogy nem­csak küzdeni van szíve és barátságosan invitálta kísérőit a vízbe, azzal, hogy „itt legalább nem áznak meg". A vihar hamar elvonult, amilyen hamar jött, s amikor újra kisütött a nap, akkor lehetett csak megállapítani, milyen pusztítást vitt véghez a férfiakban A hat induló közül mind­össze kettő maradt, Geöcze és Almásy, míg a meg­maradt öt lány csodálatosan bírta a Balaton minden megpróbáltatásait , a Balaton, mint­ aki kiadta utolsó mérgét és megbékül a helyzettel, visszavont minden úszó-ellenes akciót, beszüntette az eddigi hul­lámokat is és a hátralévő utat sima vizen szabadon hagyta a próbát kiállottaknak. De milyen volt ez a hátralévő út! A siófoki part hívogató fehér obeliszk­je úgy tündökölt a napfényben, mintha már ott is lenne, pedig nehéz, keserves kilo­méterek, hosszú, nagyon hosszú negyed- és félórák teltek el odáig. A vihar teljesen kikészítette"­ a még vízben maradt társaságot. Geöcze enni, inni kért, ami a biztos fáradtság jele. Almásy biztosan tántorgott volna a fáradtságtól, ha a vízben lehetne rásatorogni, de mindketten hősies elszántsággal úsztak tovább, s a bajnok címen felül talán még jobban sarkalta őket az a tudat, hogy már csak ketten védik a férfi­ hege­móniát az öt nő ellen. Az öt nő közül pedig kettő, a kétszeres átúszó-bajnok, Belházy Bimbi és a kis bala­toni újonc, Weinberger Marianne estek át a viharon úgy, hogy még mindig egymás mellett nézva törtettek a cél felé. Állítólag annyira drukkoltak egymástól, hogy a vihart nem is volt idejük észrevenni. A vihar áldozatai akkor már biztos menedékhelyen voltak. Pápay főhadnagy folyam­őrs motorosán szemlélték végig küzdelmük és bukásuk színterét és szomorodott szívvel hajóztak be Siófokra — várni a győzteseket. A győztesek pedig, ha várattak is magukra, meg­érkeztek. Az utolsó kilométerek rettenetes küzdelmét csak az tudja igazán értékelni, aki a kísérő csónakból közvetlenül látja, hogyan hadakozik minden fizikai és akaraterejével a versenyző az egyre szaporodó és erő­södő ellenfelével, a kimerültséggel, a fásultsággal, az éhséggel, szomjúsággal , meg a Siófok közelében újra tömegesen felbukkanó vad­csónakosokkal, akik emberi kíméletet nem ismerve eveznek bele a magát a­ vízen tartani is alig tudó versenyzőbe, s ha utolsó pillanatban sikerül is elkerülni az összeütközést, nagy hullámokat hajtva lenyeletnek vele egy adag Balaton­vizet. Megint a folyamőrségnek, Prinz Ottomár, pa­rancsnok csónak- és motorflottájának­­ kellett közbe­lépni, hogy egyáltalában beérkezhessenek az agyon­csigázott versenyzők. Geöcze János a legutolsó kilométeren csodálatos új erőre kapott, s eddigi előnyét még jobban megnövelve, erőteljes crawl­tempóval úszott be a célba a mólon összesereglett nagy néptömeg őszinte csodálatára. Elért időeredmé­nye (5 óra 13 perc 58 mp.) nem éri el az előző évek bajnokainak rekordjait, de a mostoha időben és a vi­harban ennél jobbat ma senki sem úszott volna. Jó félórával előzte meg Almásy Bélát, aki heroikus küzdelmet folytatott a kimerültséggel. A parton állók szinte borzadva nézték, amint látha­tólag utolsó erőfeszítéssel, csigalassúsággal közeleg a part felé, erőtlen tempóval még megpróbálja kivágni a „finist", de a célban már úgy emelték ki a vízből s­ jó egy óráig tartott, míg újra sikerült lelket verni belé. De Almásy tudta is, miért siet annyira. Már alig három percnyire volt mögötte a Bimbi, aki csodá­latosan friss, erőteljes tempó­val veszedelmesen kö­zelgett. A most már harmadízben Balaton átúszó bajnoknővé lett Belházy Bimbi volt a leg­frissebb a­ beérkezettek között, pedig ő sem jutott olcsón a baj­noki címhez, az újonc Balatonuszó Steinberger Ma­rianne „félpály­áig", azaz 7 kilométerig együtt ment ve­le s csak a legutolsó kilométereken esett vissza any­nyival, hogy­ 6 perccel jött be második hölgynek, meg­előzve négy „öreg"-et. A kilencedik Balatonátúszó bajnokság tehát is­mét nagy sikert jelentett a magyar uszsoportnak s a fáradhatatlan agilitású MIJE rendezőgárdának, amelynek élén Inody József és Stampfer Sándor vé­geztek, minden tekintetben kielégítő nagy munkát. A versenyt végeredményben 2 férfi és öt nő úszta végig a következő sorrendben: 1. Geöcze János OTE 5 óra 13 p. 58 mp. 2. Almásy Béla (Balatonfüred) 5 óra 49 p. 39 mp. 3. Belházy Bimbi MUE 5 óra 52 p. 32.4 mp. (Hölgybajnokság győztese.) Geőcze János Siófokig a ver- ( 4. Steinberger Marianne FTC 5 óra 58 mp. 43.4 másodperc. • • 5. Ulli­ng Gizi MUE 6 óra 15 p. 4 mp. 6. Filics Elza MUE 6 óra 42 p. 9 mp. 7. Pető Piroska MUE 6­ óra 49 p 34.2 mp­(sz. e.) A becsület fanatikusa Párizs, augusztus. A törvényszék tárgyalási terme egészen megtelt, mert a vádlott nem közön­séges ember. Gályarab, aki megszökött Guyaneból, a fegyenctelepről. Mikor a vádlottak padján helyet foglal, büsz­kén tekint körül. Tudja, hogy most ő áll az érdek­lődés középpontjában. — Neve? — kérdezi az elnök. — Camille Julien Léglise vagyok. — Önt a girondéi esküdtszék a guyanei fe­gyenctelepre deportáltatta. — Igen, mélyen tisztelt törvényszék, évekig éltem állatsorban, mert nem tűrhettem, hogy a be­csületemen folt legyen. Az elnök leintette: — Csak ne ilyen fellengősen. Ön gyilkolt és azért ítélték húsz évi deportálásra. — Nem gyilkoltam, csak a becsületemet véd­tem­. — Az iratok mást mondanak, ön betört és amikor rajtavesztett, megölte a házigazdát, hogy menekülhessen. — Megöltem, mert megvádolt, hogy én törtem be a villába, hogy lopjam, pedig ártatlanul vádolt meg. Én nem akartam lopni. Véletlenül kerültem a villába. Felháborodásomban, hogy a villa tulajdo­nosa ily vakmerően belegázolt a becsületembe, elég­tételt vettem magamnak. — Hagyjuk ezeket a meséket — szól közbe az elnök. — Inkább azt mondja meg, hogy került ismét Párizsba? A vádlott kidüllesztette mellét és felemelt han­gon válaszolt. — Megszöktem. Az a tudat, hogy ártatlanul szenvedek, nem hagyott nyugton. Egyetlen gondo­latom, vágyam az volt, hogy visszatérjek Francia­országba, perújítást kérjek és bebizonyítsam ártat­lanságomat. Két bajtársammal közöltem tervemet és heteken át készültünk a szökésre. Kimondhatatla­nul sokat szenvedtünk menekülésünk közben, ős­erdőkben bujkáltunk étlen, szomjan, ezer veszély között. Egyik bajtársamat megmarta egy kigyó és borzasztó kínok között halt meg, a másik pedig a tengerbe esett és a cápák falták fel. Magam marad­tam. Hosszas barangolás után Braziliába érkeztem. San Paoloban az otinai francia konzulnál kaptam munkát. Onnan Mexikóba mentem. Csak rövid ideig voltam ott és a legelső alkalmat felhasználtam, hogy Franciaországba utazhassam. — Nem egészen híven adta elő a történteket. San­ Paoloból megszökött, mert lopott. — Tiltakozom a vád ellen. Nem loptam, csak kölcsönt vettem. Teljesen szabályszerű kötelezvényt állítottam ki az elvett összegről és kijelentettem, hogy kamatostul visszatérítem. Amit vállaltam, azt teljesíteni is fogom, — felelte önérzetesen a vádlott. — És Mexikóból miért távozott? — Már nagyon vágytam Franciaországba. Nem akartam mint megbélyegzett élni. — Kissé majd kiegészítem ezt a vallomását, — mosolygott a vizsgálóbíró. — Ön, a becsület fa­natikusa, Mexikóban is lopott. — Nem loptam, elnök úr, csak egy gazember uzsorást büntettem meg. Pénzt kértem töle és érté­kes zálogot ajánlottam fel. A drága ékszerért nevet­­séges összeget kínált. Az összeget elfogadtam, de az ékszert is magammal vittem. — Csakhogy az az ékszer sem volt az öné, itt a bökkenő. És alig hogy Franciaországba ért, újra más tulajdonához nyúlt. . — Ez igaz, elnök úr, de nem én vagyok az oka. Gazdám Halles-ben 8000 frankot bízott rám. Hallatlan könnyelműség volt ez részéről. 8000 fran­kot adni az én kezeimbe, aki ennyi pénzt együtt még sohasem láttam. — És azért el kellett lopnia? — Megvolt az oka. Érdeklődtem ugyanis:­ vár­jon mennyibe fog kerülni, ha én perújítást kérek, hogy becsületeim tisztára mossam. Megtudtam, hogy ehhez sok pénz kell. Hogy tehát életem egyetlen célját elérjem, megtartottam a nyolcezer frankot. Vissza fogom fizetni. A fő, hogy most már van pén­zem és kérem a tek.­bíróságot, engedjen el, hogy végre perújítással élhessek és ismét helyet foglal­hassak a tisztességes emberek sorában. A hallgatóság állandó derültséggel fogadta a vádlott fellengős kijelentéseit. A bíróság nem volt hajlandó Léglise kérelmé­nek eleget tenni. — A becsületén esett több csorbát majd csak évek múlva lesz alkalma kiköszörülni, — mondotta az elnök. — Egyelőre tizenhárom hónapra a bör­tönbe megy. — Egyelőre? — Igen, mert azután visszatér Guyaneba. — Hát érdemes az embernek a becsületéért mindent kockáztatni?! — sóhajtotta leverten Ca­mille Julien Léglise és szomorúan követte a börtön­őröket. .

Next