Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-07 / 178. szám
A PESTI HIRLAP 1027. augusztus 7 . vasárnap. Mennydörgős, villámlós viharban heten úszták át a Balatont. Belházy Bimby harmadszor nyerte meg a hölgybajnokságot. — a férfibajnokság győztese. — Motorcsónakkal Balatonfüredtől senyzők kíséretében. Siófok, aug. 6. (A Pesti Hirlap kiküldött tudósítójától.) A magyar tenger átúszásának problémája régen bevíti és ösztönzi a magyar sportembereket és ha nem is olyan hatalmas teljesítmény ez, mint a La Manche-csatorna átúszása, mégis mindenki a csatornát emlegeti és a világ elismerten legnagyobb sportteljesítményeit eleveníti föl, amikor a Balatonátúszó bajnokság napján Siófokon és Füreden megjelennek a nagy feladatra vállalkozó versenyzők. Aki a Balaton mellett töltött néhány napot, az még sokkal jobban tudja értékelni a versenyt, mert állóvízben 14 kilométert úszni, magában véve is tiszteletreméltó cselekedet, hátha méga szeszélyes Balaton hullámaival kell megküzdeni A Balaton pedig nem adja olcsón, hogy az ő hátán nőjjenek nagynevűvé a sporthölgyek és sportfiuk, alaposan megdolgoztatja őket és csak a legkitartóbbak juthatnak ahhoz, hogy egyhuzamban átússzák a Balatont Füredről Siófokig, ami még versenyen kívül is legelsőrangú sporteredmény. Minden évben nagy eseménye a Balatonnak az átúszó verseny, legalább olyan, mitn a legnagyobb yachtversenyek, de idén még külsőségeiben is díszesebb volt a nagy mérkőzés, mint más években. A füredi strandon, a verseny indulóhelyén vágott neki a nagy útnak hét vállalkozó szellemű sporthölgy és hat bajnokaspiráns sportember. A nagy eseményre eljött a Balatonon nyaraló József Ferenc kir. herceg nejével, Anna kir. hercegnővel. A testileg és lelkileg kellőkép előkészült versenyzők talán még sokkal komolyabb elhatározással ugrottak a vízbe a kir. hercegi pár kedves, közvetlen cercleje, dr Wlassics Tibor, a Balatoni Társaság elnöke és dr Füzesséry Zoltán, a rendező MUE elnökének lelkes beszédei után. A lelkesedést és a versenylázat még a Balaton vize sem enyhítette, mert még a füredi közismerten hideg öbölben is 24 fok volt, beljebb pedig elérte a 28—28 fokot is, úgyhogy a hideg ellen vastag zsír-, olaj- és faggyúréteggel védekező versenyzők szívesen levetették volna a zsírbundát, ha lehetett volna. A kisérő csónakokban azonban szigorú sportbírák ültek, akik árgusszemmel őrködtek, nem kapaszkodik-e, nem húzzák-e vagy tolják a delikvenst, sőt még az ennivalót, meg az italt is csak kellő távolságból lehetett átnyújtani a vízben kávéra, meg teára szomjas versenyzőknek. Füreden természetesen nagy szenzációt keltett a verseny és csak így történhetett meg, hogy balatoni időszámítás szerint kora hajnalban, már 10 órakor ,bajnokruhás fiúk és leányok remélték, hogy összetévesztik őket a Balaton átúszókkal. A remény csak remény maradt, mert a zsiradéktól fényes, csillogó testű versenyzőket még a szárazon sem lehetett összetéveszteni a strand bajnokaival. A strand népe különbözőkép értékelte a nagy vállalkozást, részben csodálattal, részben szánakozással nézték az úszókat, sőt egy tiszteskorú hölgy azt nem tudta megérteni, hogy „úrilány létükre hogy vállalkozhatnak ilyen dologra". Hogy mit talált nem úri dolognak, azt már nem tudtuk megkérdezni, mert az úszókat közrefogva megindult, a csónak, motoros és vitorlás karaván, amely mellett úgy bandukolt a gőzhajó, mint a juhász a báránykái között. Jó sokáig tartott, míg a füredi önkéntes csónakraj oszlani kezdett és az úszók hosszúra nyúlt libasorban mentek toronyirányt — „ jobban mondva víztoronyirányt — Siófok felé, ahol a nagy víztorony mutatta a célpontot. Minden úszónak megvolt a maga csónakkísérete, amelyben ismerős, rokon, jóbarát vagy ideál ült és biztatta a pártfogoltját. Ilyen nagy útra még a mai önálló sportnők se vállalkozhattak kíséret nélkül, de előnyben részesítették az olyan kisérőt, aki szórakozással is szolgált a hatórás úszótúrán. Egész speciális kísérete volt Almássy Bélának, aki füredi pincér. Kollégái frakkban, keményingben kísérték jó darabig, a kormányt természetesen a „főúr" kezelte, az evezőt pedig a borfiu. Háromnegyed 11 órakor indult el a társaság és a déli harangszó már jóval Tihanyon túl érte utól a teljes gőzzel haladókat. Nehéz dolog volt, annyi bizonyos, mert kellemes nagy hullámokat borzolt fel a délnyugati, szél, ami alaposan próbára tette valamennyi versenyzőt. A vízben, úgy látszik, nincs udvariasság, mert a fiúk azonnal előre nyargaltak és tartották is pozíciójukat, ameddig bírták szusszal a hullámok ellen. Nagy favoritként indult Geöcze János, aki, annak ellenére, hogy még mindig csak 18 éves, mégis viszszatekinthet egy sikertelen Balaton-átúszási kísérletre, amikor múlt évben, 500 méterrel Siófok előtt, föl kellett adnia a versenyt, pedig volt vagy két kilométernyi előnye a többi felett. A férfiak között tehát csupa „öreg" balatoni róka volt, a legnépszerűbb pedig kétségtelenül dr. Labori volt, aki azonban már előre elveszítette minden esélyét, mert neki, az Esztergom—Budapest dunaúszónak, a Balaton 28 fokos vize halált, vagyis versenyfeladást jelentett. A hölgyek közül öten szintén az „öregek" közé számítanak már, — természetesen Balaton-átúszó számítás szerint —, Belházy Bimbi, Utting Gizi, Pető Piroska, Fetics Elza és Albeker Nelly már harmadízben vágtak neki a Balaton vizének, s míg a férfiversenyzők száma múlt évről megcsappant, ők két új konkurrenst is kaptak Steinberger Marianne és Büssel Margit személyében. Délután fél kettőkor, tehát három órai úszás után, még majdnem valamennyien „éltek*", csak Bussel Margit és nagy csodálkozásra Albeker Nelly megelégelik a hullámokkal való küzködést. Siófok víztornya és a Sió bejáratának két fehér kőobeliszkje már olyan csalogatóan közel látszott, hogy gyerekjátéknak tűnt fel a még hátralevő út. Ekkor lépett azonban igazán akcióba a Balaton és nagy ellentámadást intézett a hullámokat serényen szelő úszók ellen. Ősi szokás szerint pillanatok alatt beborult, dörgött, villámlott, szakadt a zápor. Nem lehetett látni egyik partot sem. A hullámok még az eddigieknél is magasabbak és kellemetlenebbek lettek, az úszók és kísérőik ugy bolyongtak, forgolódtak a vízen, mint az útjavesztett karaván a Szaharában. A hűvös szél és a hideg eső tökéletesen megriasztotta az úszónadrágos kísérőket s irigykedve nézték a vízben úszókat, akik nem is érzik a hideg záport. Geöcze volt, az, aki megmutatta, hogy nemcsak küzdeni van szíve és barátságosan invitálta kísérőit a vízbe, azzal, hogy „itt legalább nem áznak meg". A vihar hamar elvonult, amilyen hamar jött, s amikor újra kisütött a nap, akkor lehetett csak megállapítani, milyen pusztítást vitt véghez a férfiakban A hat induló közül mindössze kettő maradt, Geöcze és Almásy, míg a megmaradt öt lány csodálatosan bírta a Balaton minden megpróbáltatásait , a Balaton, mint aki kiadta utolsó mérgét és megbékül a helyzettel, visszavont minden úszó-ellenes akciót, beszüntette az eddigi hullámokat is és a hátralévő utat sima vizen szabadon hagyta a próbát kiállottaknak. De milyen volt ez a hátralévő út! A siófoki part hívogató fehér obeliszkje úgy tündökölt a napfényben, mintha már ott is lenne, pedig nehéz, keserves kilométerek, hosszú, nagyon hosszú negyed- és félórák teltek el odáig. A vihar teljesen kikészítette" a még vízben maradt társaságot. Geöcze enni, inni kért, ami a biztos fáradtság jele. Almásy biztosan tántorgott volna a fáradtságtól, ha a vízben lehetne rásatorogni, de mindketten hősies elszántsággal úsztak tovább, s a bajnok címen felül talán még jobban sarkalta őket az a tudat, hogy már csak ketten védik a férfi hegemóniát az öt nő ellen. Az öt nő közül pedig kettő, a kétszeres átúszó-bajnok, Belházy Bimbi és a kis balatoni újonc, Weinberger Marianne estek át a viharon úgy, hogy még mindig egymás mellett nézva törtettek a cél felé. Állítólag annyira drukkoltak egymástól, hogy a vihart nem is volt idejük észrevenni. A vihar áldozatai akkor már biztos menedékhelyen voltak. Pápay főhadnagy folyamőrs motorosán szemlélték végig küzdelmük és bukásuk színterét és szomorodott szívvel hajóztak be Siófokra — várni a győzteseket. A győztesek pedig, ha várattak is magukra, megérkeztek. Az utolsó kilométerek rettenetes küzdelmét csak az tudja igazán értékelni, aki a kísérő csónakból közvetlenül látja, hogyan hadakozik minden fizikai és akaraterejével a versenyző az egyre szaporodó és erősödő ellenfelével, a kimerültséggel, a fásultsággal, az éhséggel, szomjúsággal , meg a Siófok közelében újra tömegesen felbukkanó vadcsónakosokkal, akik emberi kíméletet nem ismerve eveznek bele a magát a vízen tartani is alig tudó versenyzőbe, s ha utolsó pillanatban sikerül is elkerülni az összeütközést, nagy hullámokat hajtva lenyeletnek vele egy adag Balatonvizet. Megint a folyamőrségnek, Prinz Ottomár, parancsnok csónak- és motorflottájának kellett közbelépni, hogy egyáltalában beérkezhessenek az agyoncsigázott versenyzők. Geöcze János a legutolsó kilométeren csodálatos új erőre kapott, s eddigi előnyét még jobban megnövelve, erőteljes crawltempóval úszott be a célba a mólon összesereglett nagy néptömeg őszinte csodálatára. Elért időeredménye (5 óra 13 perc 58 mp.) nem éri el az előző évek bajnokainak rekordjait, de a mostoha időben és a viharban ennél jobbat ma senki sem úszott volna. Jó félórával előzte meg Almásy Bélát, aki heroikus küzdelmet folytatott a kimerültséggel. A parton állók szinte borzadva nézték, amint láthatólag utolsó erőfeszítéssel, csigalassúsággal közeleg a part felé, erőtlen tempóval még megpróbálja kivágni a „finist", de a célban már úgy emelték ki a vízből s jó egy óráig tartott, míg újra sikerült lelket verni belé. De Almásy tudta is, miért siet annyira. Már alig három percnyire volt mögötte a Bimbi, aki csodálatosan friss, erőteljes tempóval veszedelmesen közelgett. A most már harmadízben Balaton átúszó bajnoknővé lett Belházy Bimbi volt a legfrissebb a beérkezettek között, pedig ő sem jutott olcsón a bajnoki címhez, az újonc Balatonuszó Steinberger Marianne „félpályáig", azaz 7 kilométerig együtt ment vele s csak a legutolsó kilométereken esett vissza anynyival, hogy 6 perccel jött be második hölgynek, megelőzve négy „öreg"-et. A kilencedik Balatonátúszó bajnokság tehát ismét nagy sikert jelentett a magyar uszsoportnak s a fáradhatatlan agilitású MIJE rendezőgárdának, amelynek élén Inody József és Stampfer Sándor végeztek, minden tekintetben kielégítő nagy munkát. A versenyt végeredményben 2 férfi és öt nő úszta végig a következő sorrendben: 1. Geöcze János OTE 5 óra 13 p. 58 mp. 2. Almásy Béla (Balatonfüred) 5 óra 49 p. 39 mp. 3. Belházy Bimbi MUE 5 óra 52 p. 32.4 mp. (Hölgybajnokság győztese.) Geőcze János Siófokig a ver- ( 4. Steinberger Marianne FTC 5 óra 58 mp. 43.4 másodperc. • • 5. Ulling Gizi MUE 6 óra 15 p. 4 mp. 6. Filics Elza MUE 6 óra 42 p. 9 mp. 7. Pető Piroska MUE 6 óra 49 p 34.2 mp(sz. e.) A becsület fanatikusa Párizs, augusztus. A törvényszék tárgyalási terme egészen megtelt, mert a vádlott nem közönséges ember. Gályarab, aki megszökött Guyaneból, a fegyenctelepről. Mikor a vádlottak padján helyet foglal, büszkén tekint körül. Tudja, hogy most ő áll az érdeklődés középpontjában. — Neve? — kérdezi az elnök. — Camille Julien Léglise vagyok. — Önt a girondéi esküdtszék a guyanei fegyenctelepre deportáltatta. — Igen, mélyen tisztelt törvényszék, évekig éltem állatsorban, mert nem tűrhettem, hogy a becsületemen folt legyen. Az elnök leintette: — Csak ne ilyen fellengősen. Ön gyilkolt és azért ítélték húsz évi deportálásra. — Nem gyilkoltam, csak a becsületemet védtem. — Az iratok mást mondanak, ön betört és amikor rajtavesztett, megölte a házigazdát, hogy menekülhessen. — Megöltem, mert megvádolt, hogy én törtem be a villába, hogy lopjam, pedig ártatlanul vádolt meg. Én nem akartam lopni. Véletlenül kerültem a villába. Felháborodásomban, hogy a villa tulajdonosa ily vakmerően belegázolt a becsületembe, elégtételt vettem magamnak. — Hagyjuk ezeket a meséket — szól közbe az elnök. — Inkább azt mondja meg, hogy került ismét Párizsba? A vádlott kidüllesztette mellét és felemelt hangon válaszolt. — Megszöktem. Az a tudat, hogy ártatlanul szenvedek, nem hagyott nyugton. Egyetlen gondolatom, vágyam az volt, hogy visszatérjek Franciaországba, perújítást kérjek és bebizonyítsam ártatlanságomat. Két bajtársammal közöltem tervemet és heteken át készültünk a szökésre. Kimondhatatlanul sokat szenvedtünk menekülésünk közben, őserdőkben bujkáltunk étlen, szomjan, ezer veszély között. Egyik bajtársamat megmarta egy kigyó és borzasztó kínok között halt meg, a másik pedig a tengerbe esett és a cápák falták fel. Magam maradtam. Hosszas barangolás után Braziliába érkeztem. San Paoloban az otinai francia konzulnál kaptam munkát. Onnan Mexikóba mentem. Csak rövid ideig voltam ott és a legelső alkalmat felhasználtam, hogy Franciaországba utazhassam. — Nem egészen híven adta elő a történteket. San Paoloból megszökött, mert lopott. — Tiltakozom a vád ellen. Nem loptam, csak kölcsönt vettem. Teljesen szabályszerű kötelezvényt állítottam ki az elvett összegről és kijelentettem, hogy kamatostul visszatérítem. Amit vállaltam, azt teljesíteni is fogom, — felelte önérzetesen a vádlott. — És Mexikóból miért távozott? — Már nagyon vágytam Franciaországba. Nem akartam mint megbélyegzett élni. — Kissé majd kiegészítem ezt a vallomását, — mosolygott a vizsgálóbíró. — Ön, a becsület fanatikusa, Mexikóban is lopott. — Nem loptam, elnök úr, csak egy gazember uzsorást büntettem meg. Pénzt kértem töle és értékes zálogot ajánlottam fel. A drága ékszerért nevetséges összeget kínált. Az összeget elfogadtam, de az ékszert is magammal vittem. — Csakhogy az az ékszer sem volt az öné, itt a bökkenő. És alig hogy Franciaországba ért, újra más tulajdonához nyúlt. . — Ez igaz, elnök úr, de nem én vagyok az oka. Gazdám Halles-ben 8000 frankot bízott rám. Hallatlan könnyelműség volt ez részéről. 8000 frankot adni az én kezeimbe, aki ennyi pénzt együtt még sohasem láttam. — És azért el kellett lopnia? — Megvolt az oka. Érdeklődtem ugyanis: várjon mennyibe fog kerülni, ha én perújítást kérek, hogy becsületeim tisztára mossam. Megtudtam, hogy ehhez sok pénz kell. Hogy tehát életem egyetlen célját elérjem, megtartottam a nyolcezer frankot. Vissza fogom fizetni. A fő, hogy most már van pénzem és kérem a tek.bíróságot, engedjen el, hogy végre perújítással élhessek és ismét helyet foglalhassak a tisztességes emberek sorában. A hallgatóság állandó derültséggel fogadta a vádlott fellengős kijelentéseit. A bíróság nem volt hajlandó Léglise kérelmének eleget tenni. — A becsületén esett több csorbát majd csak évek múlva lesz alkalma kiköszörülni, — mondotta az elnök. — Egyelőre tizenhárom hónapra a börtönbe megy. — Egyelőre? — Igen, mert azután visszatér Guyaneba. — Hát érdemes az embernek a becsületéért mindent kockáztatni?! — sóhajtotta leverten Camille Julien Léglise és szomorúan követte a börtönőröket. .