Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-19 / 187. szám

­ 1927- augusztus 19., péntek. PESTI HÍRLAP Ha egy-egy ilyen fiatal leányokból álló trupp impresszáriók útján külföldre kerül, a leányokra még szigorúbb felügyelet vár. Együtt laknak vala­mennyien, mint valami kaszárnyában, felügyelő kí­séretében és csak együtt távozhatnak el hazulról az előadásra, előadás után pedig vissza haza. Aki nem akar ebbe a katonai fegyelembe beletörődni, azzal nem sokat teketóriáznak az impresszáriók. Egysze­rűen hazaküldik a makrancos görlicét a szüleihez. És ez az aszkéta élet mindennap 125—175 frank jöve­delmet­ jelent a görlöknek, akik ezt az összeget éppen aszkéta életük miatt nem is tudják elkölteni. Kere­setük fele, háromnegyede megy haza a papának és a mamának, akik a küldeményeket összegyűjtik, ta­karékba teszik és néhány év múlva megvan a lá­nyuknak a hozománya. Ilyen leányokat eddig csak az angol görliskolák tudtak nevelni. És a párizsi revüszinházak direkto­rai, még a frank zuhanása idején is, amikor egy-egy görlnek naponta 4—500 frankot kellett fizetniök, Ang­liából voltak kénytelenek importálni a látványos re­vük mezítelen babáit. Végre most a párizsi revüszínházak direktorai elhatározták, hogy angol mintára Párizsban is föl­állítják a görlök iskoláját. Hiszen sehol nincsen any­nyi szép leány, mint Párizsban és minden párizsi leány rejtett vágya színpadon szerepelni. A music­hallok színpadán most is van belőlük jó egynéhány, akik esti 20—25 frankért alakítják a nuditást. A je­lentkezők száma pedig állandóan emelkedik. A kér­dés most már csak az, hogy sikerül-e a párizsi pe­tites femmes-okat rákényszeríteni arra, hogy a gör­lök iskolájába beiratkozzanak és sikerül-e őket fe­gyelemre tanítani. Azok, akik ismerik a párizsi leányok természe­tét, akik tudják róluk, hogy mennyire szeretik ők a független, szabad, egyéni életet, azok azt mondják, hogy olyan fegyelmezett, aszkéta életet élő görl-trup­pokba, mint amilyenek az angol iskolákból kerülnek ki, párizsi leányokat aligha lehet belekényszeríteni. Az optimisták viszont azzal érvelnek, hogy majd a kilátásba helyezett jobb kereset jobb belátásra is bírja a párizsi petites femmes-okat. A görlök párizsi iskolája az ősszel mindeneset­re megnyílik. Hogy érdemes lesz-e föntartani, az egy-két hónap múlva úgy is kiderül. 17 Városi Színház: 1000 év NEMZETI SZÍNHÁZ A HÍD Herczeg Ferenc 4 felvonásos színjátéka. A nádor Gr. Széchenyi I. Crescenia Br. Wesselényi Kossuth Lajos Braskóczy Sütő kanonok Gr. Sándor M. V­olam­e Viki gróf Kati grófnő Miklós hg. Poldi hercegnő Gróf Batthyány Szántó káplán Palágyi Lajos Pethes Attila Tasnády Ilona Bakó László Odry Árpád Forgács Antal Mihályfi Károly Szőke Sándor Nagy Teréz . Náday Béla Vándory M. Gyergyai I. Pethes Margit Mihályfi Béla Harasztos G. Kezdete 1 8. vége órakor. BUDAI SZÍNKÖR BORCSA AMERIKÁBAN Em­őd Tamás és Török Eezeö 3 felv. zünés Játéka. Borcsa Fedák Sári Csicsóka Pesta l'etbec Attila Knickerbocker Pataki Ferenc Bocogó Mihály Kation Győző Bocogóné Simon Marcsa özv. Csicsek&nd Halmy Margit Daisy Baboehay Erzsi Bob Berczy Géza Xlinko Sándor Böske Kezdete %8, vége %11 órakor, s­zínházi akciónk ol­csó jegyeit az alábbi helyeken árusítjuk: HÉTKÖZNAPOKON: Főkiadóhivatalunkban : V., Vil­mos császár-út 78. és VII., Er­zsébet-körut 1. Fiókkiadóhiva­talainkban : I., Krisztina-körut 133., II., Margit-körut 5/b, IV., Váci-utca 30., VI., Andrássy-út 4., Újpest, István-út 1., Kispest, Kossuth-tér 11. ÜNNEPNAPOKON DÉLI 12 ÓRÁIG : Főkiadóhivatalainkban: V., Vil­mos császár-út 78., VII., Erzsé­bet-körút 1. BELVÁROSI SZÍNHÁZ JÁNOS BÁCSI SZÍNHÁZAT VESZ Énekes és zenés tréfa 2 részben, több képben. Többek közremű­ködésével írta: Zágon István, zenéjét szerzette: Lányi Viktor. Főszereplők: Honthy Hanna, Makay Margit, Rózsahegyi Kál­mán, Kabos Gyula, Delly Fe­renc, Gózon Gyula, Sugár Lajos. Kezdete 8, vége 11 órakor. VÍGSZÍNHÁZ NUSZTY FIA feKETE TÓTH MARIVAL Mikszáth-Harsányi 4 felv. vígjátéka. Stromm ezredes Béla Miklós Noszty Pál Somlay Artúr Noszty Feri Rajnai Gábor Vilma Zala Emmi 'th Mihály Kürti József 'Tóthné tari Kertész Ella Gaál Franciska Rr. Kopereczky Góth Sándor '.Jalinka Somló István ti benyik Kozsehuba Velkovics Velkovicsné Stozálla Ági néni Kulcsárné Főpincér • Pincér Cigányprímás Kati Mály Gerő Makláry Z. Szerémy Zoltán Kende Paula Litkey Irén Giazsi Mariska Vágóné Gárdonyi Lajos Bard Odfin Békéssy Antal Simon Gizi Kezdete 8, vége 9411 órakor. VÁROSI SZÍNHÁZ EZER ÉV Verő György énekes-táncos tör­téneti színműve 3 szakaszban, 6 képben. Kezdete 14­8, vége ii 11 órakor. BUDAPESTI SZÍNHÁZ A SCHLESI M­ER­ FIA ESETE A LEFKOVICS KATÓVAL Feld Mát­yás 4 felv. pesti revü-operettje. l­efkovicí M. Erdélyi Mihály Lefkovics Bözsi Kanovszky Juci Lefkovics Kató Somogyi Nos­ Schlesinger Izsó Sarkadi Aladár Undbergh Val Szirmai Vilmos Adria Pipi Posner Magda Kezdete 8, vége 11 órakor. BEKETOW-CIRKUSZ Minden délutáni és esti elő­adásban a nagy augusztusi műsor. LABERO ditathypnotizőr prolon­­gálva. — Popescu-csoport a 7-szeres nyújtón. — Paul Sán­dor cirkuszburleszk. — The Ja­mitos japán udvari művészek és még 13 szám. Kezdete d. u. 4, este 8 órakor CORVIN-SZÍNHÁZ Tel.: J. 89—88 és J. 95—84. A TITKÁR ÚR NÖStÓL Főszerepben: Reginald Denny. A ZUGBANKÁROK Főszereplők: Zoro és Huru. Híradók. Előadások: %8, %10. MŰJÉGMOZI: A városligeti tavon. Telefon T. 919—23. A KARNEVÁL GYERMEKE Főszereplő: Ivan Mosjoukin. GYÖNYÖRÖK PALOTÁJA A szerelem, a kártya és bűn regénye 8 felvonásban. Folyt, előadások: 948 és 9­10. FILMSZÍNHÁZ (Renaissance­-palota). Nagymező­ utca 22—24. Telefon T. 92—50 és T. 20—98. Magyar híradó. — Fox Journal A MONTMARTREI FARKASOK Dráma 8 felvonásban. Főszereplő: Cloria Swanson. Blasco Ibanez világhírű regé­nye filmen: A VÉRZŐ ARÉNA Dráma 8 felv., a spanyol bika­viadorok életéből. Főszereplők: Rudolf Valentino, Nita Naldi. Előadások: 948, 10. Do.pgi Oszkár, Remee Ado­ree és Antonie Morand. KALANDOROK ORSZÁGA Nagy Metro-Goldwyn­attrakció 8 felv. GYÖNYÖRÖK PALOTÁJA A szerelem, a kártya és a bűn regénye 8 fejezetben. Előadások: M8, VálO. FILMSZÍNHÁZ -u.U. L 921 *­1 921 - 33. Hiradek Károly király koronázása Képek a múltból A HALÁL URA A berlini Ufa­ filmregénye A főszerepekben: Simone Waudry, Frederisk Solm UFA-Genius vígjátékattrakció! APA KERESTETIK ! Wollzogen híres víg­regényé­nek filmváltozata Lilian Harvey és Harry Halm a főszerepekben Előadások: 5, 148 és 1­10 CAPITOL, Baross-tér. Tel. 1. 343—37. A TITKÁR UR NŐSÜÜL Vidám bonyodalmak 7 felv. A ZUGBANKÁROK Zoro és Huru bohózat 6 felv. Előadások: 5, 148,­­ 10. KAMARA-MOZGÓ Telefon: J 440—27. A TITKÁR UR NŐSÜL Főszerepben: Reginald Denny. A ZUGBANKÁROK Főszereplők: Zoro és Huru. Hiradók. Előadások: 1^5, 147. 8. 10. Görlök iskolája Párizsban. Párizs, augusztus. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) Párizsban nemsokára megnyílik a görlök iskolája. Mert bármilyen hihetetlenül is hangzik, eddig még nem volt. A music-hallok, a látványos revük a nu­ditás hazájának, Párizsnak importálni kellett a gör­löket. Angliából hozták mindig ezeket a fiatal leányo­kat, akik akár négyen, akár harmincketten is vol­tak egy-egy csoportban, úgy hasonlítottak egymás­hoz, mintha testvérek lettek volna. Lélekben és test­ben egymáshoz idomította őket az iskola, a girl schools, ahová már 11—12 éves korukban iratkoznak be. A music-hallok jövendő művésznői itt aztán egy­séges kiképzésben részesülnek. Torna, tánc, zene! A görlök iskolájának ezek a fő tantárgyai. Négy-öt évi tanulás után a görlök kisebb-nagyobb truppokba állnak össze. Egy idősebb görl lesz a főnöknőjük, vagy maguk közül választanak egyet, akinek aztán minden utasítását hűségesen követik és aki a­ legna­­­gyobb szigorúsággal őrködik a fiatal leányoknak még a magánélete fölött is. A görlöknek akkor is to­vább kell folytatniok a tanulást, amikor már a szín­­padra kerültek. Naponta 2—3 óra testgyakor,látot­ az étkezés, alvás, pihenés idejét pedig a parancsnoknő­jük állapítja meg számukra.­­ (A Nemzeti Színház Szt. István-ünnepi elő­adásai.) A Nemzeti Színház igazgatósága a Szent István-ünnepi előadásokkal régi tradíciókat elevení­tett fel, mert a szinház 1890-ig mindig tartott Szent István-ünnepi előadást, s az idén három estére nyitja ki kapuit a szinház és ezeken az estéken­­pénteken Herczeg Ferenc Hídja kerül színre Tasnády Ilona, Odry, Palágyi, Pető és Hahó László főszereplésével, szombaton, Szent István napján, Zilahy Lajos Süt­a napja van műsoron, amelynek főszerepeit Bajor Gizi, Rákosi Szidi, Kiss Irén, Rózsahegyi Kálmán, Pethes, Palágyi, Bartos és Harasztos Gusztáv játsz­szák. Vasárnap, a múlt évadban oly rendkívül nagy sikert aratott, Te csak pipálj, Ladányi, Csathó Kál­mán vígjátéka szerepel a műsoron a bemutató tel­jes szereposztásában. E három előadás után a szín­ház kapuit becsukja és csak szeptember elsején nyitja meg újra. Nagy ünnepi kabaré-előadások a Király Színházban A Király-színház is belekapcsolódik a Szent István-ünnepi előadások keretébe. Olyan pazar, vál­tozatos, elsőrangú kabaré­műsort állított össze szombat estére és vasárnap estére, amilyenhez csak a legritkább alkalom nyílik. Sikerült ehhez az esté­hez a véletlenül Budapesten tartózkodó Kosáry Emmyt megnyerni, továbbá Medgyaszay Vilmát és Csortos Gyulát, valamint Pécsi Blankát, Dajbukát Ilonát, Bársony Istvánt, Küváry Gyulát, Dénes Osz­kárt, László Andort, Dénes Györgyöt, Pethes Sán­dort, Feleky Kamil excentrique-táncost, Pártos De­zsőt és egy legelsőrangú táncospárt: Marta Kruegert és W. Karneckit, akik klasszikus táncokat fognak előadni. Kőváry fogja az egyes számokat bekonfe­rálni, zongorán Bertha István kísér, kivéve Kosáry Emmyt, akinek kíséretét Buttykay Ákos volt szíves vállalni. Mint e nevekből is látható, a két est közön­ségének pazar műélvezetben lesz része. A helyárak rendesek. Az előadások 1949 órakor kezdődnek. A Vígszínház első előadása — A Noszty-fiu 148-adszor — Ma, pénteken, kezdi meg­ a Vígszínház az új szezont! Száznegyvennyolcadszor kerül színre A Noszty-fiu esete Tóth Marival, Mikszáth Kálmán és Harsányi Zsolt nagyszerű víg­játéka. A következő estéket az Édenkert előadásai töltik be. Ma pénteken este kezdődnek a Szent István-heti díszelőadások a Városi Színházban. Ezer év Verő György énekes történeti színműve táncokkal. Ma, pénteken, holnap, szombaton és vasárnap este. Legolcsóbb hely 6-1 fillér, legdrágább hely 6 pengő 25 fi­lér. Jegyek a Városi Színház pénztáránál és a jegyirodákban. Belvárosi Színház • •nBBBBBHmBHI Minden este 8 órakor. Belvárosi Szinház János bácsi színházat vesz Új szám : JÁNOS BÁCSI A MINISZTERNÉL. Főszereplők: Honthy Hanna, Makay Margit, Rózsahegyi, Kabos, Delly, Gózon, Sugár János bácsi, RÓZSAHEGYI. * (Ma, pénteken, nyit a Belvárosi Színház.) A János bácsi színházat vesz bohóságai a szünet után ma, pénteken, este fogják először megkacag­tatni a Belvárosi Színház közönségét. Az a kitűnő gárda, amelynek főszereplői Honthy Hanna, Rózsahegyi, Makay Margit, Kabos, Gózon,­Delly. Sugár, teljes számmal bevonult s ismert művészetével ma estétől kezdve megint a budapesti közönség szolgála­tára áll. Gózon és Honthy magánszámain s a régi kedves darabokon kivül János bácsi a miniszternél címmel új tréfát is iktatott a műsorba az igazgató­ság. Az új számot mindennap Rózsahegyi Kálmán játssza el. Az előadás kezdete 8 órakor. Jegyek válthatók.­­ • • • • (Minden vidékinek is meg kell nézni Lefkovics Katót és Schlesinger Izsót), vagyis Somogyi Nusit és Sarkadi Aladárt, akik olyan felülmúlhatatlan mu­latságos alakokat mutatnak be, hogy­­ aki őket egy­szer látta, újra meg újra látni akarja. A Schlesinger­fia esete — Lefkovics Katóval péntek, szombat dél­után és esti, továbbá vasárnap d. u. és esti díszelő­adásaira különösen Debrecen, Fehérvár, Vác, Eszter­gom, Cegléd, Hatvan és Gyöngyösről felrándulók je­gyeztek számos jegyet elő a Budapesti Színház pénz­táránál. Fedák Sári felléptével 7 nap alatt 9-szer* Minden este szombaton és vasárnap délután rendes esti helyárakkal Hétfőn, augusztus 22-én 75-ik előadás BUDAI SZINECÖR. * (Rákosi Szidi 35 éve fennálló,) nagyhírű drá­mai és operettiskolája szeptember 5-én kezdi meg ez idei működését. A tantestület a főváros legkiválóbb tanerőiből áll, Rákosi Szidi vezetése alatt. Az iskola a Király- és Belvárosi Színházakkal van szoros ös­szeköttetésben. Beiratás augusztus 22-től naponta délután 5-ig VII. Csengery­ utca 28. szám alatt. Borcsa Amerikában délutáni előadásai a Szent Istv­án-heti ünnepségek alatt Fedák Sári felléptével Emőd—Török példátlan sikerű zenés játéka a sorozatos esti előadásokon kívül Szent István-napján szombaton és vasárnap délután is szinte kerül a Budai Színkörben Fedák Sári felléptével ren­des esti helyárakkal. * (ünnepi hangversenyek az Állatkertben.) Folyó hó 19-én, pénteken Orosz-Ukrán Kórus vendégszereplése. Folyó hó 20 -án, szombaton Komlóssy Emma vendégsze­replése. Folyó hó 22-én, hétfőn Orosz-Ukrán Kórus ven­dégszereplése. * (Szent István-napján és vasárnap délután Lef­kovics Kató jazz-band zenekarral,­ a Schlesinger-gör­lökkel várja az előcsarnokban a közönséget. A buf­ferban megvendégelnek mindenkit. Virágcsata, tom­bola és emlékalbum-osztogatás is lesz. A Schlesin­ger-fiú szombat és vasárnap délután 4 és este 8 órai előadásaira 1, 2 és 3 pengőért már jó jegyek kap­hatók a Budapesti Színház pénztáránál.

Next