Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-06 / 177. szám

1927. augusztus 6., szombat.­­ PESTI HÍRLAP SZÍNHÁZ ÉS ZENE. A Pesti Hírlap olcsó jegyakciója Mivel vasárnap összes jegyárusító helyeink zárva vannak, a mai szombati napot különösen figyelmébe ajánljuk közönségünknek. Annál inkább, mert a Budai Színkörnek Falu rossza előadására a mai napon lehet utoljára jegyet váltani. A Beke­tow-cirkusz keddi előadására természetesen úgy hétfőn, mint kedden szintén rendelkezésre állanak jegyárusító pénztáraink. VASÁRNAP (augusztus 7.) Budai Szinkör. A falu rossza. Kezdete 3 órakor. KEDD (aug. 9.) Beketow-cirkusz. Augusztusi, új műsor, Laboró állathypnotizőr felléptével. Kezdete 8-kor, AMELYET B/b, VI., Andrássy-út 1., Újpest, István-út 1. és Kispest, Kossuth-tér 11. szám) szinházjefry-, vala­mint könyvvásárlásnál a vásárolt jegyek, illetve kö­nyvek árába a kedvezmény érték­­erejéig botod. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgáltatniok, FILLÉR példányonként vásárlóknak igen. Érvényes egy hónapig. Egy öreg kritikus emlékeiből A magyar királyi Opera régi hírességei. Ney Dávid: Évtizedeken át a magyar királyi Opera disze és leghatalmasabb oszlopa. Minden basszusok fő­papja. Ilyenek lehettek Homerosz rapszódiái, a ger­mánok bárdjai, az ősmagyarok regösei.­ Már meg­jelenésénél fogva is a született király, a fővezér, bí­boros. Még inkább hangjánál fogva. Nemesebb, ha­talmasabb, szívhez szólóbb orgánumot alig hallhat­tunk a magyar királyi Opera színpadán, mint Ney Dávid csodálatos terjedelmű orgonabugása, érces és mégis lágy, férfiasan acélos és egyszersmind bárso­nyosan puha basszusát. Volt ebben a hangban ke­mény, harcias energia, királyi méltóság és atyai jó­ság. Ez a hang egyaránt hivatva volt, hogy a mű­vészet felemelő szépségét és Isten irgalmasságát hirdesse. A profán világban az Operaház színpadá­ról, a hangversenyterem dobogójáról Ney Dávid éneke felemelt a zeneművészet gyönyörteljes szférá­jába. Ha a templom kórusán hangzott fel, vigaszt, felemelést öntött a szívekbe és megbánást, jóságot, emberszeretetet. Ney Dávid énekének nemcsak a legnagyobb esztétikai, de etikai hatása is volt. Sok összeszorult szívbe csepegtette ismét a hit bátorsá­gát, sok ingadozó lelket térített vissza az erény útjára. Előttem áll mint Petur bán. Az 5 „bordalát" átrezegte a magyar nép ezeréves küzdelme, szenve­dése, de ereje is és bizalma. Nem egy dal, egy opera­részlet volt ez. Egy darab elénekelt, az énekben át­élt történelem. Egy darab magyar történelmet állí­tott Ney Dávid hatalmas Gara nádorával, méltóság­teljes István királyával is a színpadra. Mint ahogy minden alakítása kinőtt a szín­padi figura keretén, méretein. Mert minden alakítá­sában egy egyéniséget állított elibénk. A szerzőjét és azzal egybeforrva a magáét is. És nem a spekula­tív szintézis eredménye volt. Ney Dávid nem volt nagy elme, nem volt konstruktív felépítő, aki az el­gondolások, megfigyelések, kieszelések mozaikjából rakta össze az ábrázolandó alakot. De a művészeti ösztön zsenialitásával megérezte alakjainak lénye­gét, nemcsak lelkét, jellemét, de külső formáját, gesztusait, egész habitusát is. Az egész német Opera­színpadon nem volt hozzáférhető Heinrich király, vagy türingai őrgróf. A királyi méltóságot nem ko­ronája, aranyos palástja, Dürer-szerű maszkja köl­csönözte neki. A saját művészi lényéből sugárzott ki ez a méltóság. Egyaránt fenséges és királyi vol­t, akár a hittérítő Istvánt, akár a zsidó Salamont, akár Péter cárt alakította. És ugyanazon magasztosság jellemezte összes főpapjait. Szelíden hitbuzgó Browniját, vadul bosszúvágyó, hazafias Ramfiszót (Aida). Én nem volt­­ a legistenibb Wotan is? Az ő hatalmas, imponáló Marcellje a Hugenottákban nem volt-e a fegyverhűség és a protestáns hitbuzgó­ság megtestesülése? A bariton szerepek legnehe­zebbikében, mint Hans Sachs, egyaránt megszólal­tatta a poéta magasröptű lelkét, mély kedélyét, mint a susztermester realisztikus nyárspolgáriasságát, be­aranyozva az alakot a megkívánt, szívből fakadó napsugaras humorral. Hogy a koturnusról, amelyre szerepköre legtöbbször állította, le tudott lépni a né­piesség, a humor pázsitjára, azt láttuk nagyszerű „fegyverkovácsában", Leporello Figarójában, Fal­staffjában. Dacára annak, hogy Ney Dávid magasabb mű­vészi kultúrában, gondos énektechnikai oktatásban nem részesült, éstehetsége folytán minden stílusban mesteri alakításokat nyújtott. Egyaránt kitűnően énekelte Wagnert (Wotan, Sachs, Henrik, őrgróf), Hagen (Marke), mint Meyerbeer (Bertram, Péter, Oberthal, Marcell), Verdit, Webert, Beethovent (Pizarro), Mozartot (Sarastro, Leporello, Kontur, Figaro). Teljes szerepkörét felsorolni már csak helyszűke miatt is lehetetlen, mert Ney Dávid a ma­gyar királyi Operaházban szinre került összes ope­rákban énekelte a vezető basszusszerepet és még másokat is. És ha egyes újdonságok, amelyekben énekelt, feledésbe mentek művészetének fénykorá­ban, tehát haláláig több mint hetven szerepét bármi­kor beugrásra is képes volt elénekelni. Szerepköre azért volt oly nagy, mert Ney Dávid nemcsak basszista, de baritonista is volt, sőt az öltözőben még tenorista is, mert skálázás közben megütötte még a magas B-t is. Ney Dávid kitűnő oratóriumi karénekes is volt. A Budapesten előadott oratóriu­mok összes basszus-szólamát ő énekelte. Hogy művészetében mennyivel erősebb volt az ösztön, mint a tudatosság, ennek bizonyítékául el­mondom két párbeszédét. Ney Dávid, egy nyarat Mondseeben töltött Gänzbacher és Geiringer, a két legnevesebb bécsi énekmester társaságában. Gänzbacher, aki műked­velő komponista is volt, egy ízben felkérte Dávidot, énekelné el neki egy dalát. De csak a dal magas ki­adása volt kéznél, amely a G-ig ment, G-je pedig basszistának nincs. — Nem baj, adja csak ide, — szólt Dávid. És leénekli a dalt és kivág egy G-t, hogy a két énekmester odáig volt a csodálkozástól. Végre megszólalt Geiringer, akit énektechnikai szempont­ból is érdekelt ez a csoda. — Mondja, kedves művész, honnan veszi maga ezt a G-t? (T. i. a technikai hangképzés, az „Ansatz" után érdeklődött.) De Dávidnak meg sem értette a kérdés tendenciáját és méltatlankodva válaszolt: — Mi az, hogy honnan veszem? Megvan nekem. A Nürnbergi mesterdalnokok bemutatása al­kalmából Ujházy volt az Operaház játékmestere. He­teken át magyarázta Ujházy a közreműködőknek szerepüket, az opera egész történelmét, kulturális hátterét, a korszak jelentőségét, a jellemek sajátos­ságát és bizony akkortájban csak úgy röpködött az Operaházban a „marha", a mester híres kiszólása. Csak Dávid nem állt kötélnek. Végre Ujházy egyszer elcsípte Neyt az Opera kávéházban. — Hát, Dávidkám, amíg te megiszod a kávé­dat, beszéljünk egy kicsit a Sachsról.­­— Ha neked jól esik, nekem nem fogod elron­tani az étvágyamat. És Ujházy beszélt és beszélt és magyarázott, míg Dávid a kávén kívül már összes körmeit is meg­ette. Végre felállt és méltóságteljesen igy szólt Uj­házyhoz: — Eduskám, nekem beszélhetsz holnapig. Én életemben már annyi királyt és herceget, bíborost és főpapot játszottam, hogy egy koszos suszterrel is meg fogok tudni birkózni. ilil­il flllllli • : Wm NEY DÁVID nyilik meg a Terézkörúti Színpad Kezdete fél 9. Telefon: 265—64. 17 És meg is birkózott Ney Dávid a legnépszerűbb művésze volt az Operaháznak. Kollégái nagy tisztelettel rajongtak körül és naponta odasereglettek az Opera kávéház­ban asztala körül. Így alakult is ki a Japánbeli muskátli-társaság pendantje, a „Ney Dávid Asztal­társaság", amelynek helyét most egy márványtábla jelzi. Erre a helyre az Opera-kávéház pincérei még ma is csak céhbeli embert, muzsikust vagy újság­írót engednek letelepedni. Még egy halk művészi képessége volt Dávid bácsinak, amelyről Budapesten csak legjobb barátai tudnak, mert leányos szemérmességgel titkolta ezt a képességét. Ney Dávid elsőrangú rajzművész volt. Odahaza órákig ült a rajztábla előtt és a leggyönyö­rűbb tollrajzokat vetette papírra. Többnyire tájkép­részleteket, amelyeknek témáját fantáziájából merí­tette. Dr. Diósy Béla: Színészek esketési temploma. A „kis templom a sarkon túl", vagyis hivata­losan „church of the Transfiguration", Newyork legnépszerűbb esketési temploma. 1870-ben történt, hogy George Holland nevű színészt nem akarták egyik templomból temetni és a kis templom lelkésze vállalta a temetést. Azóta nőttön-nőtt a templom nép­szerűsége színészkörökben és minden valamirevaló művész ott szokta megáldatni házassági frigyét. A múlt hónapban 250 esküvő volt a templomban, 1916-ban még csak 7-10 márkapár járult az oltára elé, 1926-ban már 1966 volt az esküvők száma. Randolph Hay lelkész négy évvel ezelőtt úgy rendel­kezett, hogy nem szednek megállapított díjat az es­küvőért, hanem a vőlegény bőkezűségére, illetve te­hetősségére bízzák az ajándékot, amelyet a temp­lom alapja javára akar adni. Van, aki csak egy dol­lárt ad, de tudnak dolláros ajándékról is és nincs kizárva, hogy még nagyobb díjat is fizettek. Ha azonban tizenkét vendégnél többen vannak jelen, akkor legalább tíz dollárt kell fizetni. Ha a főoltár­nál tartják a szertartást, akkor 25 dollár a minimum. * (A világ legrosszabb színházi üzlete.) Megem­lékeztünk már a The Ladder (A létra) című amerikai színdarabról, amelyet J. Frank Davis írt és amelyet milliárdos névrokona, Edgar B. Davis financíroz. Egyszerűen, példátlan az a szinte esztelen áldozatkész­ség és bőség, amellyel a volt ültetvényes és kaucsuk­kereskedő a színdarabot életben tartja. A cselekmény a reinkarnáció körül forog és Edgar ar ennek lel­kes híve. Most már egy év óta hetenként 1500 dollárt fizet rá a vállalatra. Naponként átlag hatvan fizető ember téved a Cort-színházba, ahová újabban költö­zött a Ladder. A legdrágább hely 2 dollár 2 cent, ami alacsony ár, de kijelentették, hogy bárki visszaköve­telheti a beléptidíjat, ha nem volt megelégedve az előadással. A szerző és rendezőség vissza akart vo­nulni, de a pénzember nem engedi. Amikor kaucsuk­telepekkel spekuláltam, barátaim nekem estek, de nyertem egymillió dollárt. Amikor petróleumot fúrat­tam, őrültnek deklaráltak ,és tizenhétmillió dollárt tehettem zsebre. Nem látom be, miért ne legyen si­kerem a színházzal is. És rendületlenül fizeti tovább a heti 3000 dol­lár házbért, a heti 3000 dollár gázsit, a reklámkölt­séget, amivel szemben a heti bevétel körülbelül 400, mind négyszáz dollár. * (Színházból templom.) A harlemi Lenox-szín­házat egy néger egyházközség meg akarja vásárolni. A színházból templomot csinálnának. Ez újabb ter­jeszkedését jelentené a néger lakosságnak a fehérek rovására. Kissé humoros tán, hogy a Lenox-színház­ban főleg zsidó színtársulatok játszottak. * (Magyar siker külföldön.) Mint a Swinemün­der Zeitung írja, egy ottani hangversenyen három pesti kislány, Seifert Klári, Gizi és Lia őszinte nagy sikerrel zongorázott. Szűnni nem akaró tapsokra meg kellett ismételni a 8. Liszt Rapszódiát, valamint Fuchs E. „Tavaszi reggel"-ét. A „Borcsa Ameri­k­n­k­ 52—60 előadássorozata a Budai Színkörben. Fedák Sári utólérhetetlen művészete minden napot ünneppé avat a Budai Színkörben. A Budai Színkör kedves közönsége akárhányszor megnézheti a darabot, mindig új lesz, mert a „Régi dal” kereté­ben az illusztris mű­vésznő napról-napra új számokat ad elő, amelyek után szűnni nem akaró ünneplésben van része. A „Borcsa Amerikában" hatalmas sikere kimagasló eseménye a nyári szezonnak. Pénztári te­lefon T. 387—50. * (A Schlesinger-fiú esete Lefkovics Katóval 50-ik díszelőadása.) Jövő pénteken, páratlan ünnep­ség keretében, tartják meg a szenzációs sikerű Schle­singer-fiú pesti tánc­operett 50-ik előadását. Az elő­adásokat most különösen a fürdőkből hazatérők láto­gatják nagy számban. A Budapesti Színház helyárai páratlanul olcsók: a földszinten 3 és 8 pengőért, az emeleteken 1,60, 100, 1 és 90 fillérért jó jegyek kap­hatók. A színház nézőtere kellemes hűs. Vasárnap délután nagy kabaréval egybekötve is a Schlesinger­fia van műsoron. * (A Faun rossza): Tóth Ede örökszép nép­színműve kerül szinre vasárnap délután a Budai Színkörben Lakatos Ilonka, Taboc­ay Erzsi, Monostory Margit és Vargha Imre felléptével. Mérsékelt hely­árak.

Next