Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-26 / 192. szám

12 PESTI HIRLAP 1927. augusztus 25., csütörtök­. Representé par les comediens francais en 1765. Par le Cen de Sedain. (Az öntudatlan filozófus. Előadatott 1765-ben francia komédiások által. Irla Cen de Sedain.) Mialatt a könyvet a kezembe veszem, tekinte­tem az ablakon kitéved. Egy tó terül el, a széle part­ja náddal kissé benőve, mögötte végtelen messzi­ségben hegyek hófehér teteje a bárány felhőkkel ölelkezik. Vajon lehet-e itten öntudatlanul filozo­fálni? Mikor a parkban sétálok és a tó másik part­jára érek, ahonnan szemben találom magam a kas­téllyal, a kastély mögött a távolban hirtelen fölbuk­kan a salzburgi vár. Évekkel ezelőtt a várban sé­táltam. Ekkor feltű­nt egy egészen egyéni építésű szárny, elütő a többitől és mindenütt egy szokatlan címer. Egységes mezőben egy nagy, fekete retekre emlékeztető valami. Öreg salzburgi vezetőmtől meg­kérdeztem, hogy ez vajon mi lehet. Mire­l a követ­kező legendaszerű mesével kedveskedett: — A XV. század közepén élt és uralkodott egy Leonhard nevű hatalmas és kiváló salzburgi érsek. Akkor a salzburgi érsek majdnem uralkodói hatalommal rendelkezet, az egész délnémet konglo­merátum (mai Bajorország egy része) világi feje is volt, pénzt veretett és hercegi rang dukált neki. Leonhard paraszti sorból származott, apja föld­művelő volt és a gyereket, mert gyenge volt és nem tudott vele mit kezdeni, beadta a papokhoz betűt tanulni. Mikor fölcseperedett és haza­jött, mindig a könyveket bújta, nem akarta a földet túrni. Az apja gyakran civódott vele, mert semmi hasznát se látta. Egy­ napon a szántóföldön annyira összekü­lönböztek, hogy az öreg mérgében egy retket vágott a fiához. Ez mukkot se szólt, a retket fölvette, zseb­re vágta és világgá ment. Visszament a papokhoz és az évek múltak. Leonhard éles esze és nagy tu­dása révén mind feljebb jutott,­­föl a salzburgi ér­sekségig. Mint érseknek címert kellett rajzoltatnia. Leonhard olyan címert akar, ami azóta meghalt öregére, hazulról való elkerülésére emlékeztesse, így avanzsált a retek címerré. Leonhard alatt egyébként a tartomány hallatlan virágzásnak indult. Alattvalói gazdagok és boldogok voltak, a város egy részét átépítette, idegen országból művészeket hozatott udvarába, állandó komédiásokat tartott és passió- és mysterium-játékokat honosított meg. Ki tudja, talán ő hintette el annak a szellem­nek magvait, ami egy Mozartot termelt és egy Rein­h­ardtot ide vonzott. Leonhard szelleme most bizonyára elégedet­ten tekint le az ő városára. A művészetek, melyeket ő annyira kedvelt és pártfogolt, föllendültek, a la­kosság, melyet annyira szeretett, gazdagodik. Utód­jának kastélyában ugyan egy világi úr székel, aki pénzt nem veret, de tehetsége és lendülete az isme­retlenség homályából szintén az elsők közé helyez­te. Szerencsés kézzel gyűjti maga köré a komédiá­sokat, akik idegen földek népeit és pénzeit vonz­zák a Salzach partján emelkedő vár köré. Héderváry Klára: Egy öreg kritikus emlékeiből Vendéglátás a magyar királyi Operaházban. I. Énekesnők. Az utóbbi két évtizedben ez a vendéglárás erő­sen megcsappant. Huszonöt-harminc évvel ezelőtt szükséges volt, mert egyes kiváló szerepkörre nem állottak megfelelő magyar mű­vészek a színház ren­delkezésére. Azonkívül akkoriban az Operaház rész­ben tényleg művészi luxusi­­ntézmény is volt és az Operaház világlátott műveit közönsége megkívánta, hogy a drámai énekművészet stárjait Budapesten is hallhassa. Mint ahogy az bizonyos mértékben a mindenkori igazgatónak művészi kötelessége. Az Operaház megnyitását követő első két évtizedben leg­alább is száz vendégművészhez volt szerencsénk. Közöttük olyan nagyságokhoz, akiket az intézet rendes tagokul szerződtetett, de akiknek közremű­ködése művészi és pénztárszempontokból vendégf­el­lépésnek volt minősítve. Ilyen szarok voltak Turolla Emma, Biannchi Bianka,­­Berincioni Gemma, Perotti Gyula, Perotti Gyula, aki a hetvenes években ven­dége, később rendes tagja volt már a Nemzeti Szín­háznak, az Operaházban öt év alatt 230-szor „ven­dégszerepelt". Turolla négy év alatt 164-szer, Wilt Mária ugyanannyi időben 53-szor. Kiváló szerencsé­jük volt az 1887-ik év bérlőinek. Ezek Perottit 61-szer, Bellincionit 18-szor, Lehmann Lilit és Schrö­der-Hanfstaengl Máriát 8-szor, Turollat és Lembrich Marcellát 7-szer, Wilt Máriát és Lasalle Jánost 6-szor hallhatták az év folyamán. Nem mindig élve­zetes volt az utánpótlásoknak szánt vendégszereplé­sek sorozata. A bemutatkozó fiatal művészek közt mégis volt akárhány, csak Schiff Etel, Fleissig Ma­riska, Bárdossy Ilona neveit említem, akik az Ope­raháznak igen értékes tagjaivá váltak. De azután jött a primadonna-keresés folytán az olasz énekes­nők beözönlése. Rossini, Collonere, Bordalba, Zilli, Barberini Assunta Lantes csupa középszerűség, a két utóbbi legalább gyönyörű színpadi jelenség volt. A szépséges, Assunta Lantes erős játéktehetség is. Ennek az olasz vendégjárásnak azután Vasquez grófné felfedezése véget vetett. • Az évek folyamán mégis igen sok hírneves, sőt világhírű művész is megjelent az Operaház szín­padán. A nagy német drámai énekesnők közül töb­bek között a már nevezett Schröder-Hanstaengl Má­ria, a frankfurti opera primadonnája, Lehmann Lili, a német színpad legnagyobb drámai énekesnője, Kupfer-Berger Mila, Moren­ Olden asszony, a leg­nagyobb német Wagner énekesnők egyike, Schläger Antonia, a bécsi udvari operának a Karltheater kó­ristanőjéből lett drámai primadonnája. (Még látom magam előtt Laufenschlaeger Tónit, a híres bécsi szépséget, a Boccaccio premierjén. A címszerepben — Suppé zseniális operettje inkább vígoperája volt Tevere igazgatásának utolsó nagy sikere — búcsú­zott Link Antonia, a császárváros legnagyobb ope­rettprimadonnája, a színpadtól, hogy a gazdag Des­sauer bankár felesége legyen. A Boccaccio kíséreté­ben fellépő nyolc diák személyesítői között voltak: Schlaeger Toni, Andriessen és Klein kisasszonyok. Link visszavonulása után Schlaeger Toni Boccac­cióvá, Klein Regina Fiamettává avanzsált. Néhány év múlva Schlaeger Toni és Klein Regina már mint drámai primadonnák az Operaház színpadán jelen­tek meg a bécsi közönség előt­t és Andriessen kis­asszonyból rövidesen a német színpad egyik legne­vezetesebb Wagner-énekesnője lett. Az operakar nemcsak menedékhely. Onnan is lehet nagy karriert csinálni, ha az embernek tehetsége és egy kis sze­rencséje is van. Hosszabb ideig működött nálunk mint vendég Sedlmair Zsófia, akinek az volt a sze­rencséje, hogy az újságírók nagy hangversenyén érintkezésbe került Mahler Gusztávval, aki ezt a nevezetes hangversenyt dirigálta. A hangverseny után Mahler és Sedlmair vendégeim voltak. Ebédnél Mahler koccintott szomszédnőjével és mosolyogva mondta: — A legközelebbi együttműködésre. A legelső művésznő, akit Mahler Bécsbe szer­ződtetett, Sedlmanr Zsófia volt. Nikisch Arthur Ka­schoska Feliciát szerződtette Wagner-primadonná­­nak. De nem mert a trilógiával próbálkozni, mert akkor Wagnernek még nem volt nálunk közönsége. Kaschoska asszony Németországban nagy hírnévre tett szert és jelenleg Bécs legelismertebb énektanár­nője. Bájos vendégjelenségek voltak még színpadun­kon Strakosch Feriea és Lejo Lili. Az alt énekesnők manapság már kihalóban vannak, aminek a fő oka az, hogy a mai operaházak műsorában alig van több mint öt-hat igazi altsze­rep. Az althangú fiatal énekesnő mezzoszopránra fejleszti hangját, hogy­ nagyobb szerepköre legyen és így elveszti az alt­fekvés tömörségét és fényét. Régebben mégis gyönyörködhettünk néhány nagyon széphangú és előkelő művészetű artista énekében. Magyar althan­gú művész vendégeink voltak Spányi Irma és Rothhauser Teréz, a berlini udvari opera dédelgetett művésznője, Vilmos császár kedvenc éne­kesnője. Olaszok: Bartolucci Viktória, Tremelli és Scomparini Mária. Franciák: Wyns Sarrotta, Mme Cahier és a világhírű Calvé Emma, Párizs dédelge­tett Carmen­je, végül egy angol celebritás, Kirkby Luna, korának legnagyobb, legjobb Orfeusa és De­lilája. Hallhattuk a múlt századvégi leghíresebb ko­loratura énekesnőket: Lembrich Marcellát, Hempel Fridát, Kurz Zelinát, Tetrazzini asszonyt, a new­yorki Metropolitain operaház díváját, aki nálunk nem aratott sikert. A hangversenyteremben azért nem, mert elkövette azt a művészietlenséget, hogy Brahms-dalokban egyes neki nem fekvő taktusokat egyszerűen egy oktávval magasabban énekelt. Az Operaház színpadán azért nem, mert a Wilt Mária alakú művésznő a tüdővészes Violetta szerepében a hallgatót folytonos mosolyra késztette. A kolora­túra dívák között a budapesti közönségnek két ked­vence volt: Sigrid Arnoldson és Yvonne de Tre­ville. Sigrid Arnoldsont férje és impresszáriója a ,,svéd csalogány" néven vezette be az európai szín­padokra. Ez egy plágium volt, mert a svéd csaló-­­­gány nevet a német közönség első ízben Lind Jen­nynek adományozta, akiről Billroth, a világhírű se­bész, emlékirataiban elmondja, hogy diákkorában huszadmagával Jenából átgyalogolt Weimarba, ahol a művésznő hangversenyezett és ott néhány egy­szerű Mendelssohn dal hallatára a gyönyörűségtől sírva fakadt. Akkor még olyan volt a húszéves fiatalság. Ma legfeljebb a jaz­z fakaszt könnyeket szemünkből. De a dühtől! Arnoldson végtelen kulturált, virtuóz technikájú, igen finom izlésű éne­kesnő volt. De éneke úgy hatolt, mint a legfinomabb dessiny sévresi parcellán: fényesen, simán és hide­gen. Mert temperamentuma, igazi lelki mélysége nem volt. "És hangja sem volt sok. Amikor Nikisch alatt először énekelte Mignont, leghíresebb szerepét, amelyre bájos filigrán alakja is predesztinálta és a zenekari próbánál a románcot kezdte énekelni, Ni­kisch lekopogott. A művésznő ijedten nézett a diri­gensre, mert nem követett el semmi hibát. De Ni­kisch udvariasan rámosolygott és halkan leszólt a vonósokhoz: — Uraim, valamennyien tegyék fel a hang­fogót. Emlékezetes estéket köszönhetünk még Lind Marcellának, Prevoszti Franceskinának és főleg Svaerdström Valborgnak, a legújabb svéd ál-csalo­gánynak, aki nemcsak koloratúra szerepekben (Ju­lia, Lakmé) gyönyörködtetett, de mint Elza is poéti­kus, kitűnő alakítást nyújtott, mint Margit pedig a Faustban megrázó játékával a legnagyobb drámai színésznők sorába lépett. Svaerdström Valborg iga­zán megérdemelte volna, hogy a magyar királyi opera tagjává legyen, amiről egy időben szó is volt. Nemcsak művészi jelentőségéből, sokoldalúságából kifolyólag, de a magyar művészet iránt érzett őszinte szeretete miatt is. Húsz évvel ezelőtt Svaerdström Valborg volt a budapesti közönség legkedveltebb hangversenyénekesnője. Ezt a népszerűséget azzal hálálta meg, hogy pályázatot irt ki egy hangver­senyestélyt betöltő magyar műdalműsorra. Tizenkét dalt kért és a tizenkét dalért 3000 forint pályadíjat tűzött ki. A zsűri tagjai Hubay Jenő, Szabados Béla, Aggházy Károly, Kern Aurél és e sorok írója voltak. Több mint háromszáz dalt kellett áttanulmá­nyoznunk, míg a tizenkét legjobban megállapod­tunk. A művésznő betanulta mind a tizenkét dalt és egymásután három dalestélyen valamennyit bemu­tatta. Hogy milyen meglepő tökéletességgel énekelte Svaerdström a magyar szöveget, azt legjobban a há­lás zeneszerzők tudják. Csiky János jókedvű dala a „Kosár", Tarnay Alajos bájos „Ősz utója" Svaerdström ajkán lettek igazán népszerűvé. De Vally, ez volt művész és társadalmi körökben az énekesnő becéző neve, nemcsak dalokat, egész sze­repeket énekelt magyar nyelven. Még élénk emléke­zetünkben van a „Három a kislány" Médije és a prózában is kifogástalan magyarságú Mignonja. Oly nagy nyelvtudása és oly kitűnő nyelvérzéke van, hogy egyes szerepeit hat nyelven tudja éne­kelni. Egy ízben Belgrádban kellett volna Faustban fellépnie. A próbán olaszul énekelt. Az előadás napján reggel kétségbeesetten jelenti az igazgató, hogy a rendőrség politikai okokból nem engedélyezi az olasz nyelv használatát. Valami indifferens nyel­ven kell énekelnie. Valborg fejből rekonstruálja a szerep svéd szövegét, amelyet húsz év óta nem éne­kelt,­ részben új fordítást csinál és este svéd nyel­ven énekli Margit szerepét. Dr. Diósy Béla: A Király­ Színház megnyitása. A Király Színház szeptember 1-én, csütörtökön, kicsinosítva és átfestve nyitja meg kapuit a közön­ség előtt. Színre kerül Szilágyi László és Zerkovitz Béla rendkívül kedves és nagysikerű operettje. A legkisebbik Horváth lány, amellyel zsúfolt házak so­rán zárult a tavalyi szezon. A főszerepeket, mint ta­valy, Medgyaszay Vilma, Vaály Ilona, Somogyi Nusi, Kűrösy Angéla, Hegedűs, Rátkai, Latabár, Szirmai, Zombori, Szakács és Pártos játsszák. Jegy rendes áron váltható a színház pénztáránál és a jegyiro­dákban. Fedák Sári , Borcsa utolsó fellépése BUDAI SZÍNKÖR * (A Royal Orfeum) szeptember 1-én, csütörtök este 8 órakor kezdi új szezonját)­ világvárosi varieté műsorral. A jegyek árusítását a Royal­ Orfeum pénz­tára és az összes jegyirodák megkezdték. I» Vonósnégyes" a Z­erézkövúti Színpadon * (Rózsahegyi Kálmán, a Nemzeti Színház örö­kös tagja, 15 év óta fennálló színészképző tanfolya­mára) a beiratkozások aug. 25-én megkezdődtek. A tanfolyam tart szept. 1-től júliusig. Kiképzés dráma, operette, film, tánc és ének. Beiratkozni lehet d. u. 3—6-ig. Népszínház­ utca 22. II. 4. Telefon J. 331—­JG. Fekete sláger! A NEBÁNSTVIRÁG kerül szinre Honthy Hanna felléptével vasárnap délután a BUDAI SZÍNKÖR­BEN. Mérsékelt helyárak. m­mmmmmrm AZ ÉDENKERT VÍGSZÍNHÁZ

Next