Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)

1927-08-28 / 194. szám

1927. augusztus 28., vasárnap. Benes cáfol Gáspár rajza. Benes (az európai publikumhoz): Szó sem igaz azokból a hírekből, mintha szeretett kisebbségeinkkel nem volnánk teljes egyetértésben. Éppen most vettem kézzelfogható bizo­nyítékát hozzám való ragaszkodásuknak. SZÍNHÁZ ÉS ZENE. A Pesti Hírlap olcsó jegyakciója. A jövő hét érdekességei. Kedden utoljára mutatjuk be a Beketow-cir­kusznak remek augusztusi műsorát. Csütörtökön opreaelőadást adunk a Budai Színkörben, a Pillangókisasszony kerül színre. Pénteken és szombaton az Elnémult harangok­ra kerül a sor, Molnár Aranka felléptével. Vasárnap délután, ugyancsak a Budai Színkörben, gyermek­előadás lesz, a Csizmás kandúr kerül színre. KEDD (augusztus 30.) Beketow-Cirkusz. Nagy dísz­előadás. Kezdete 8 órakor. CSÜTÖRTÖK (szept. 1.) Budai Színkör. Pillangó­kisasszony. Kezdete % 8 órakor. PÉNTEK (szept. 2.) Budai Szinkör. Az elnémult harangok. Kezdete % 8 órakor. SZOMBAT (szept. 3.) Budai Szinkör. Az elnémult harangok. Kezdete % 8 órakor. VASÁRNAP (szept. 4.) Budai Szinkör. Csizmás­kandúr (gyermekelőadás). Kezdete 3 órakor. A K (1000 korona) értékben a Pesti Hirlap II- és fiókkiadó-Dok­l, hivatalai (V., Vilmos császár-út 78., Vll., Erzsébet - körút 13­1., Krisztina-körút 133., II. Margit-körút AMELYET 5/b, VI., Andrássy-út 4., Újpest, István-út 1. és Kispest, Kossuth-tér 11. szám) színházjegy- vala-4 A mint könyvvásárlásnál a vásárolt jegyek, illetve a fry könyvek árába a kedvezmény értéke erejéig betud. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgáltatunk, FILLÉR példányonként vásárlóknak igen. Érvényes egy hónapig Egy öreg kritikus emlékeiből Vendéglátás a magyar királyi Operaházban. II. Énekesek. Nem kisebb hírnevűek voltak az Operaház férfi vendégművészei se. A basszus és bariton sze­repkör kitűnőségei között első helyen állott a világ­hírű Lassalle János. Kiváló művészegyéniségek vol­tak még a francia Lorrain Jenő, az olasz Stracciari és Leone Fumagalli, aki egyszersmind virtuóz drá­mai színész is volt. Nagy élvezettel hallottuk a hol­land Orelio Wotanját, a nemes Feinhals klasszikus Hans Sachsját és csodálatba ejtett egy ízben Didur­­Adám Mefisztója. Ha ez az orosz művész, aki hatva­non túl még mindig a Metropolitain operaház első­rangú tagja, csak félig értett volna úgy a reklám fontos művészetéhez, mint más kortársai, vagy azok­nak impresszáriói, ma ugyanolyan hírneve lenne, mint Saljapinnak, akinek legkomolyabb riválisa. Épp olyan hatalmas zengő basszusa volt, mint a nagy Feodornak, épp oly kiváló énekművész — kabaret­mókák nélkül — és épp oly zseniális színész. Emlé­kezetünkben a Didur Mefisztóját Saljapinnak a múlt évadban megbámult alakítása nem bírta elhomályo­sítani. De a legkiválóbb férfi énekművésze az Opera­háznak a portugál d'Andrade Francesco volt. Nikisch Arthur igazgatósága alatt egy ízben Rigoletto volt kitűzve, a címszerepben egy ismeret­len nevű vendéggel. A budapestiek nem tudták, ki az a Francesco d'Andrade és még a tagok sem igen kérte­k szabad­jegyet. Az első felvonás alatt 40—50 ember lehetett a nézőtéren. Felvonás után berontottam Nikisch páholyába, utalványozna nekem egy szabadjegyet és hazaszentem feleségemnek, jöjjön azonnal be a szín­házba, m­ert ilyen csodát még nem hallott. Azóta lát­tuk Titta Ruffo mesteri alakítását, Saleschi bika­erejű és temperamentuma Rigoletto­ját, Fumagalli­­szellemes bohócát és még egy tucat elsőrendű mű­vész Rigolettoját, de a d'Andrade énekben és játék­ban egyaránt felülmúlhatatlan művészi alakítását egyik se közelítette meg. Másnap Budapesten csak egy zsűrtéma volt: Francesco d'Andrade Rigolettója. Az emberek az utcán szólították meg egymást. Benn volt tegnap az Operaházban? Okvetlenül hallgassa meg ezt a csodát! Az igazi csoda, a d'Andrade má­sodik fellépésével következett be. A művész Don Juanjával. Ötven évre visszamenőleg a leghíresebb Don Juanokat hallottam. A híres Beck Nepomuk János, a bécsi opera legnagyobb baritonistáját, leg­drámaibb színészét és énekesét, Feinhalst, Reich­mannt, Battistinit és mindig Oulibichleff és Brahms kijelentésére kellett gondolnom. Ezt a szerepet a mai kor énekművészei nem képesek tökéletesen meg­szólaltatni. Mert ennek a szerepnek megalkotásához a legszebb hang, a legfinomabb énektudás, a német PESTI HÍRLAP 13 Mozart-stílus tökéletes leírása, a legnagyobb szín­játszóképesség és mindenekelőtt román vérmérsék­let, szenvedély, elegancia, fantázia, a te­st és lélek acélos ruganyossága szükséges. A legtöbb német Don Juan, ha mindjárt elegáns is, a legjobb esetben — Feinhals Frigyest sem kivéve — egy spanyol kosztümbe öltöztetett Gardeleub­ant. Francesco d'Andra meghozta a nagy csodát. Elibünk állította Don Juant, ahogy azt Mozart és da Ponte fantáziája elképzelhette. Hős volt és csábító és kéjenc és a leg­kápráztatóbb charmeur. A mosolygó szívtelenséget, az elegáns gonoszságot, szeretetreméltóbban nem le­hetett megszólaltatni. De ezt a drámai tökélyt nem­csak játékában csodáltuk, énekének minden egyes akcentusában is. Ennek a Don Juannak a láttára majdnem elfogadhatónak tartjuk Hoffmann E. Th. A. merész interpretációját, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt Donna Anna tisztelt jegyesének elmondja, hanem hogy Don Juan, amikor Donna Anna hálószobájából menekül, a budoárt már mint győzedelmes hódító hagyja el és Donna Anna bosz­szúvágyának forrása a legszenvedélyesebb szerelem megrontója iránt és a kétségbeesés afölött, hogy nem Don Juan az ő vőlegénye, hanem a korrektség jégbe­hűtött mintaképe, a halvérű Don Ottavio. — Mind­össze négy felejthetetlen estét köszönhettünk ennek a csodálatos művésznek, akinek alakításaira mint a drámai énekművészet csimborasszójára emléke­zünk vissza. Még ma is megfoghatatlan előttünk, hogy Nikisch utódai d'Andradet, aki éveken át Ber­linben működött, nem hívták ismét Budapestre. Ha visszatekintünk azoknak a fényeshangú, részben nagytudású tenoristáknak a sorozatára, akik a Magyar Királyi Operaház színpadán szere­peltek és látjuk azt a nehézséget, amelyet az Opera­ház igazgatóságának a tenor szerepkör betöltése ma okoz, igazán azt kell hinnünk, hogy a tenoristák csodálatos művészfajzata az egész világon kihaló­ban van. Perotti és Prevoszt, a két hangóriás után is mindig volt az Operaháznak egy olasz hőstenorja: Signorini, Larizza, Lunardi. És szükség esetén még egy Siegfridet is — a kis Granit — tudtunk Olaszországból beszerezni. Különben tenoristát a szélrózsa minden irányából szívesen lát egy opera­igazgató. Ellátogatott hozzánk a lengyel Mier­zwinski (Kiepura sokkal művésziebb elődje) az orosz Davydoff, a szentpétervári Mária-színház nagyhírű lírai tenoristája, a cseh Guszalewicz, az angol Brozel, a németek közül Schrödter, Slezák, Van Dyck, Rittershaus, Schlaffenberg és mások. Érdekes esemény volt egy kiváló magyar tenoristá­nak a vendégszereplése. A milleniumi évadban volt, amikor az Operaház nem tartott nyári szünetet. Augusztus havában az igazgatóság teljes Wagner­ciklussal kedveskedett. Bruhlick Ferenc, az opera­művészek legkiválóbb tőzsdése, aki felvonásközök­ben arbitrázs műveletekkel foglalkozott, alkalmas­nak látta az időt, hogy jogosulatlan igényekkel lép­jen az intendáns elé. De Nopcsa Elek kemény le­gény volt, akit nem lehetett egykönnyen megijeszteni. Nem állott kötélnek és a ravasz tenorista konjunk­túra-művelete kudarcot vallott. Bruhlick megvált az Operától, úgy, hogy a Wagner-ciklus tenorista nél­kül maradt. Máról-holnapra kellett egy Stolzingi Waltert előteremteni. Akkor a jó öreg Kaldynak eszébe jutott, hogy harminc évvel ezelőtt egy bizo­nyos Hajós Zsigmond kitűnően énekelte ezt a sze­repet. Igaz, hogy Hajós, aki már az Operaház meg­nyitásánál énekelte Bánk-Bánt, már tíz év óta nyugdíjban volt. De talán mégis. Előbb a nyugdíj­intézettel kellett a dolgot rendbehozni, mert nyugdíjas tag állandóan nem szerepelhet. Vala­hogy nyélbeütötték a dolgot és az öreg Hajós Zsig­mond ismét megjelent az Operaház színpadán. Cso­daszépen énekelte Stolzingot, csak egy kissé óvato­san játszott, mert az öregúr oly rövidlátó volt, hogy még a színpadon is orrcsiptetőt hordott. Még művé­sziebb alakítást nyújtott Hunyadi László Bánk­ bán szerepében és az Operaház a veterán művésznek ezt a mentési akcióját azzal hálálta meg, hogy egy tel­jes évre aktív tagjai közé sorozta. De már inkább csak honoris causa. Hosszabb ideig működött, mint vendég a Magyar Királyi Operaházban a német te­noristák legkisebbike. A (nagyító sarokkal együtt) 132 centiméter magas Alberti Werner, aki azonban a legszebb és főleg legmagasabb tenorhangok egyik A Budai Színkör szeptemberi szezonja 1. Pillangókisasszony 2. Elnémult harangok 3. Elnémult harangok 4. Legénybúcsú

Next