Pesti Hírlap, 1927. augusztus (49. évfolyam, 173-196. szám)
1927-08-28 / 194. szám
1927. augusztus 28., vasárnap. Benes cáfol Gáspár rajza. Benes (az európai publikumhoz): Szó sem igaz azokból a hírekből, mintha szeretett kisebbségeinkkel nem volnánk teljes egyetértésben. Éppen most vettem kézzelfogható bizonyítékát hozzám való ragaszkodásuknak. SZÍNHÁZ ÉS ZENE. A Pesti Hírlap olcsó jegyakciója. A jövő hét érdekességei. Kedden utoljára mutatjuk be a Beketow-cirkusznak remek augusztusi műsorát. Csütörtökön opreaelőadást adunk a Budai Színkörben, a Pillangókisasszony kerül színre. Pénteken és szombaton az Elnémult harangokra kerül a sor, Molnár Aranka felléptével. Vasárnap délután, ugyancsak a Budai Színkörben, gyermekelőadás lesz, a Csizmás kandúr kerül színre. KEDD (augusztus 30.) Beketow-Cirkusz. Nagy díszelőadás. Kezdete 8 órakor. CSÜTÖRTÖK (szept. 1.) Budai Színkör. Pillangókisasszony. Kezdete % 8 órakor. PÉNTEK (szept. 2.) Budai Szinkör. Az elnémult harangok. Kezdete % 8 órakor. SZOMBAT (szept. 3.) Budai Szinkör. Az elnémult harangok. Kezdete % 8 órakor. VASÁRNAP (szept. 4.) Budai Szinkör. Csizmáskandúr (gyermekelőadás). Kezdete 3 órakor. A K (1000 korona) értékben a Pesti Hirlap II- és fiókkiadó-Dokl, hivatalai (V., Vilmos császár-út 78., Vll., Erzsébet - körút 131., Krisztina-körút 133., II. Margit-körút AMELYET 5/b, VI., Andrássy-út 4., Újpest, István-út 1. és Kispest, Kossuth-tér 11. szám) színházjegy- vala-4 A mint könyvvásárlásnál a vásárolt jegyek, illetve a fry könyvek árába a kedvezmény értéke erejéig betud. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgáltatunk, FILLÉR példányonként vásárlóknak igen. Érvényes egy hónapig Egy öreg kritikus emlékeiből Vendéglátás a magyar királyi Operaházban. II. Énekesek. Nem kisebb hírnevűek voltak az Operaház férfi vendégművészei se. A basszus és bariton szerepkör kitűnőségei között első helyen állott a világhírű Lassalle János. Kiváló művészegyéniségek voltak még a francia Lorrain Jenő, az olasz Stracciari és Leone Fumagalli, aki egyszersmind virtuóz drámai színész is volt. Nagy élvezettel hallottuk a holland Orelio Wotanját, a nemes Feinhals klasszikus Hans Sachsját és csodálatba ejtett egy ízben DidurAdám Mefisztója. Ha ez az orosz művész, aki hatvanon túl még mindig a Metropolitain operaház elsőrangú tagja, csak félig értett volna úgy a reklám fontos művészetéhez, mint más kortársai, vagy azoknak impresszáriói, ma ugyanolyan hírneve lenne, mint Saljapinnak, akinek legkomolyabb riválisa. Épp olyan hatalmas zengő basszusa volt, mint a nagy Feodornak, épp oly kiváló énekművész — kabaretmókák nélkül — és épp oly zseniális színész. Emlékezetünkben a Didur Mefisztóját Saljapinnak a múlt évadban megbámult alakítása nem bírta elhomályosítani. De a legkiválóbb férfi énekművésze az Operaháznak a portugál d'Andrade Francesco volt. Nikisch Arthur igazgatósága alatt egy ízben Rigoletto volt kitűzve, a címszerepben egy ismeretlen nevű vendéggel. A budapestiek nem tudták, ki az a Francesco d'Andrade és még a tagok sem igen kértek szabadjegyet. Az első felvonás alatt 40—50 ember lehetett a nézőtéren. Felvonás után berontottam Nikisch páholyába, utalványozna nekem egy szabadjegyet és hazaszentem feleségemnek, jöjjön azonnal be a színházba, mert ilyen csodát még nem hallott. Azóta láttuk Titta Ruffo mesteri alakítását, Saleschi bikaerejű és temperamentuma Rigolettoját, Fumagalliszellemes bohócát és még egy tucat elsőrendű művész Rigolettoját, de a d'Andrade énekben és játékban egyaránt felülmúlhatatlan művészi alakítását egyik se közelítette meg. Másnap Budapesten csak egy zsűrtéma volt: Francesco d'Andrade Rigolettója. Az emberek az utcán szólították meg egymást. Benn volt tegnap az Operaházban? Okvetlenül hallgassa meg ezt a csodát! Az igazi csoda, a d'Andrade második fellépésével következett be. A művész Don Juanjával. Ötven évre visszamenőleg a leghíresebb Don Juanokat hallottam. A híres Beck Nepomuk János, a bécsi opera legnagyobb baritonistáját, legdrámaibb színészét és énekesét, Feinhalst, Reichmannt, Battistinit és mindig Oulibichleff és Brahms kijelentésére kellett gondolnom. Ezt a szerepet a mai kor énekművészei nem képesek tökéletesen megszólaltatni. Mert ennek a szerepnek megalkotásához a legszebb hang, a legfinomabb énektudás, a német PESTI HÍRLAP 13 Mozart-stílus tökéletes leírása, a legnagyobb színjátszóképesség és mindenekelőtt román vérmérséklet, szenvedély, elegancia, fantázia, a test és lélek acélos ruganyossága szükséges. A legtöbb német Don Juan, ha mindjárt elegáns is, a legjobb esetben — Feinhals Frigyest sem kivéve — egy spanyol kosztümbe öltöztetett Gardeleubant. Francesco d'Andra meghozta a nagy csodát. Elibünk állította Don Juant, ahogy azt Mozart és da Ponte fantáziája elképzelhette. Hős volt és csábító és kéjenc és a legkápráztatóbb charmeur. A mosolygó szívtelenséget, az elegáns gonoszságot, szeretetreméltóbban nem lehetett megszólaltatni. De ezt a drámai tökélyt nemcsak játékában csodáltuk, énekének minden egyes akcentusában is. Ennek a Don Juannak a láttára majdnem elfogadhatónak tartjuk Hoffmann E. Th. A. merész interpretációját, hogy a dolgok nem úgy történtek, ahogy azt Donna Anna tisztelt jegyesének elmondja, hanem hogy Don Juan, amikor Donna Anna hálószobájából menekül, a budoárt már mint győzedelmes hódító hagyja el és Donna Anna boszszúvágyának forrása a legszenvedélyesebb szerelem megrontója iránt és a kétségbeesés afölött, hogy nem Don Juan az ő vőlegénye, hanem a korrektség jégbehűtött mintaképe, a halvérű Don Ottavio. — Mindössze négy felejthetetlen estét köszönhettünk ennek a csodálatos művésznek, akinek alakításaira mint a drámai énekművészet csimborasszójára emlékezünk vissza. Még ma is megfoghatatlan előttünk, hogy Nikisch utódai d'Andradet, aki éveken át Berlinben működött, nem hívták ismét Budapestre. Ha visszatekintünk azoknak a fényeshangú, részben nagytudású tenoristáknak a sorozatára, akik a Magyar Királyi Operaház színpadán szerepeltek és látjuk azt a nehézséget, amelyet az Operaház igazgatóságának a tenor szerepkör betöltése ma okoz, igazán azt kell hinnünk, hogy a tenoristák csodálatos művészfajzata az egész világon kihalóban van. Perotti és Prevoszt, a két hangóriás után is mindig volt az Operaháznak egy olasz hőstenorja: Signorini, Larizza, Lunardi. És szükség esetén még egy Siegfridet is — a kis Granit — tudtunk Olaszországból beszerezni. Különben tenoristát a szélrózsa minden irányából szívesen lát egy operaigazgató. Ellátogatott hozzánk a lengyel Mierzwinski (Kiepura sokkal művésziebb elődje) az orosz Davydoff, a szentpétervári Mária-színház nagyhírű lírai tenoristája, a cseh Guszalewicz, az angol Brozel, a németek közül Schrödter, Slezák, Van Dyck, Rittershaus, Schlaffenberg és mások. Érdekes esemény volt egy kiváló magyar tenoristának a vendégszereplése. A milleniumi évadban volt, amikor az Operaház nem tartott nyári szünetet. Augusztus havában az igazgatóság teljes Wagnerciklussal kedveskedett. Bruhlick Ferenc, az operaművészek legkiválóbb tőzsdése, aki felvonásközökben arbitrázs műveletekkel foglalkozott, alkalmasnak látta az időt, hogy jogosulatlan igényekkel lépjen az intendáns elé. De Nopcsa Elek kemény legény volt, akit nem lehetett egykönnyen megijeszteni. Nem állott kötélnek és a ravasz tenorista konjunktúra-művelete kudarcot vallott. Bruhlick megvált az Operától, úgy, hogy a Wagner-ciklus tenorista nélkül maradt. Máról-holnapra kellett egy Stolzingi Waltert előteremteni. Akkor a jó öreg Kaldynak eszébe jutott, hogy harminc évvel ezelőtt egy bizonyos Hajós Zsigmond kitűnően énekelte ezt a szerepet. Igaz, hogy Hajós, aki már az Operaház megnyitásánál énekelte Bánk-Bánt, már tíz év óta nyugdíjban volt. De talán mégis. Előbb a nyugdíjintézettel kellett a dolgot rendbehozni, mert nyugdíjas tag állandóan nem szerepelhet. Valahogy nyélbeütötték a dolgot és az öreg Hajós Zsigmond ismét megjelent az Operaház színpadán. Csodaszépen énekelte Stolzingot, csak egy kissé óvatosan játszott, mert az öregúr oly rövidlátó volt, hogy még a színpadon is orrcsiptetőt hordott. Még művésziebb alakítást nyújtott Hunyadi László Bánk bán szerepében és az Operaház a veterán művésznek ezt a mentési akcióját azzal hálálta meg, hogy egy teljes évre aktív tagjai közé sorozta. De már inkább csak honoris causa. Hosszabb ideig működött, mint vendég a Magyar Királyi Operaházban a német tenoristák legkisebbike. A (nagyító sarokkal együtt) 132 centiméter magas Alberti Werner, aki azonban a legszebb és főleg legmagasabb tenorhangok egyik A Budai Színkör szeptemberi szezonja 1. Pillangókisasszony 2. Elnémult harangok 3. Elnémult harangok 4. Legénybúcsú