Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)

1927-09-01 / 197. szám

a lelkiismeretlen­széget és tudatlanságot, amely a mi békeszerződésünket létrehozta. Megmu­tatja a Csehszlovák állam nemzetiségi össze­tételét, amelynél rosszabb nem volt a halálra­ítélt Habsburg-monarchiáé sem. Megmutatja annak a hazugságnak az értékét, hogy a cseh nemzet és szlovák nemzet egy és ugyanaz. Le­leplezi a cseheket, akik autonómiát ígértek a „szlovák testvérekének, akik azonban saját „testvéreiket" becsapva, soha sem adták meg ezt az autonómiát. Rámutat a cseh kormánynak a trianoni békeszerződés szakaszaiba ütköző rab­lásaira, amelyekkel nagyon csekély megváltási díj odadobásával kiforgatja a magyar föld­­birtokosokat jogos tulajdonaikból. És így to­vább. Az egész világ számára hangot ad mindannak a panasznak, amit mi a mi gyenge tüdőnkkel csak apródonként és részletekben tudtunk eljuttatni a világ füléhez. Rothermere igazságával szemben immár tehetetlenek a régi hazugságok. A cseh sajtó hasábjain üvöltő, tomboló és piszkolódó cseh kormány ezért nem tudja leplezni az ideges­ségét. Jellemző, hogy a cseh sajtó pergőtüze soha sem volt olyan erős, mint most, Rother­mere legutolsó cikke után. Ez a legutolsó cikk ugyanis rámutatott arra, hogy Csehszlovákia, ha nem keresi a magyarokkal való végleges megbékélés útját, ha nem orvosolja a trianoni szerződés legkirívóbb igazságtalanságait, ál-á­­ landó forradalom, állandó háború veszedelmé­t-­ ben forog, ami nem lehet üdvös hatással a szerencsétlenül összefabrikált ország hitelére és közgazdasági életére. Rothermere legutolsó cikke tehát a csehek zsebét fenyegeti. A cse­hek pedig zsebkérdésben soha sem ismertek tréfát. Innen a nagy szenvedelem, amely már a személyes meggyanusításokig is elmegy és azzal vádolja Rothermere lordot, hogy a cseh értékek besszére spekulál. Innen a nagy ijedt­ség, amely naiv módon fenyegetőzik, azzal akarja megjuhászítani Rothermeret, hogy be­vádolja a Népszövetségnél és az angol kor­mánynál. Mintha Rothermere függne a Nép­szövetségtől, (ahol különben a kisantant álla­mainak mindig igazuk volt, tehát Rothermere­nek aligha­­eenne igaza.) És mintha Angliában is olyan gyenge lábon állana a sajtószabadság, mint Csehországban, ahol a kormány támaszt­ja és leszereli a sajtóakciókat. A cseh sajtó üvöltésében dervis táncot járó cseh kormány nevetséges és szánalmas a mostani alkalommal. Ismerjük el azonban, ez­úttal valóban nehéz helyzetben van. Nem lehet az olyan ügyet tartósan védelmezni, amelynek halála az igazság: abba a házba egy rettenetes, házsártos asszony, akihez képest a hétfejű sárkány szelid galamb. Egész nap hallani lehetett a pörlekedését. Bele­kötött az mindenkibe, utoljára a feleségembe­ is. Egy nyugodt percünk nem vót. Egyszer, egy este a feleségem sírva rohant be. Meghal szégyelletibe, olyanokat szórt felé az az asszony. . Törtem a fejem, hogy kigabalyodjunk a baj­ból, mert igy a gazban nem lehet élni. Megtárgyal­tam a feleségemmel. Bementem a pokolbeli sárkánty lakásába. Egyedül lakott. Az ajtót nyiva hagytam magam után s a feleségem beosont utánam. Meg­dögönyöztem, ugy istenigazába a tüzes nyelvű bo­szorkányt. A feleségem meg kiállt az ajtóba s on­nét visította torkaszakadtából: — Jaj, gyüjjenek! Segítsenek! Megöl, ez a pokol fajzat! . Egyszeribe tele lett a tornác. Mindenki a fele­ségemnek, meg nekem fogta a pártunkat. Tanú vót százával, hogy amaz micsoda pörlekedő, kötekedő, gonoszlelkű asszony. Szóhoz se jutott. Az egész ház nyüzsgött. Sajnálkoztak, hordták az ajándékot. Mink "meg álltak nyakasan, dacosan a nagy sérel­met s elfogyasztottuk a sok jó töpörtyűs pogácsát, kalácsot. A vénasszonyt elítélték. Rágalmazás, könnyű testi sértés. Azóta békesség, csönd van a házba. Lehet élni. Az ember elhallgatott, mosoly bujkált a ba­jusza körül. Csak kis idő multára szólt a szemembe nézve: — Hát ilyen a városi igazság, tiszteletes uram.­­ Nagyot nevettem. Mit tehettem volna? Minden kenetes toldás-foldás kárba veszett volna. Az emberem lelki egyensúlya helyre állt. Rendesen eljárt azután is a templomba. Nem hallot­tam róla soha semmi rosszat. Élt, mint aki bízott abban, hogy mégis van igazság. Ha a faluban nem, a városban. Ha görbe után jutunk is el A barátom barátnőié. Regésig» írtat Marcel Prévost. 21 Róbert éveken át megcsodált szép jellemvo­násai jutottak eszembe: bölcsesége, szellemének méltányossága s az a ritka képesség, mellyel a szenvedélyt teljesen ki tudta kapcsolni, amikor emberekről ítéletet mondott. Már-már elhomályoso­dott emlékek most újult fényben világosodtak meg emlékezetemben. — Drága testvér, gondoltam magamban, a te halálod óta nagyon elhatalmasodott rajtam a sze­relem. Nem felejtettelek el, de nem is szenvedtem eleget elmúlásod miatt. Boldog tudtam lenni nél­küled. Egyszerre csak kialakult és megszületett az a válasz, melyet ő adott volna, ha itt volna a földön. — Szedd le a földi lét gyümölcseit, szegény halandó és ne vitatkozzál árnyakkal. Az öntudat, akárcsak maga az értelem, lényünknek csak egy szűk kis területét világítja meg, azontúl kezdődik a homály , azon is túl a sötét éjszaka . . . Ne próbálj belelátni az éjszakába! Tudom, hogy na­gyon szerettél és szívesen visszaadtad volna egész­ségemet. Ha szerelmi önzésednek volt is akkor hajlandósága az árulásra, bizonyos, hogy soha­sem egyeztél bele. Ne feszítsd magad keresztre, amiért leszedted a boldogság rózsáit, melyeket az én kezem már nem érhetett el . . . — Mindezt csak én mondom magamnak, kiál­tottam fel hangosan. Védem a magam igazát. Mi­csoda önámitás! Végeredményben ez is bűntársi voltom bizonyítéka. Akár önámitás volt, akár nem, akaratom lábbadozni kezdett fásultságából. — Még ma beszélni fogok Zsófiával, fűztem tovább gondolataimat. Kettőnk egymáshoz való viszonya tarthatatlan. Arra gondoltam, hogy mi fog történni, ha kérdőre vonom feleségem­et. Bizonyos, hogy emlí­teni sem fogja korai távozásomat, én azonban nem mypo& fcSpes dsteona cTM megtttrtóatódásra. Amint kocsim az Esplanade des Tavalides-ra ért, azonnal tanúbizonyságot adtam gyávaságom­nak. Szóltam a kocsisnak, hogy álljon meg a kül­ügyminisztérium előtt. Itt már otthonosan éreztem magam s a szol­­gák hajlongása közepette egykori főnököm irodája felé siettem. A főnök a csodálkozás és a viszont­látás feletti öröm számos jelét adta. — Hát megjött, kis szökevény? Sokszor akartam írni, hogy visszahívjam . . . Gyakran éreztem hiányát, különösen tíz hónappal ezelőtt Londonban. De hát respektáltam a mézesheteit, fiatal férj. Mindenki tudja, hogy féltékenyen tit­kolja a boldogságát. Egyszer mégis megpillant­hattam Ermenaultné őnagyságát az Ön társaságá­ban, színházban . . . Akkor aztán mindent meg­értettem. Társalgásunk ebben a könnyed hangnemben folyt tovább, csak később fordult az aktuális poli­tikai bonyodalmak felé. Főnököm sokat beszélt s én iparkodtam néhány közbevetett megjegyzéssel elhitetni, hogy rendkívül figyelek rá. Bensőmben azonban máskép gondolkoztam. Az egész jelenet olyan hatással volt rám,­­mintha valami üzletben volnék, ahol régi, poros színházi díszleteket áru­sítanak. Hogy van az, hogy ez az egyébként értel­mes ember nem veszi észre, hogy neki és társai­nak nincs semmi befolyásuk az eseményekre? Csak akkora szerep jut nekik, mint a karnak az ókori drámában, sőt még kevesebb talán. Az élet­hez semmi közük. Én szenvedek. Rohanok az ör­vény felé. De legalább éltem és élek. A külügyiminiszériumban tett ez a látogatás csak arra volt jó, hogy megpihentessem agyamat, mert egyébként nem szolgálta valami nagy mérték­ben emberi méltóságomat, hiszen megvetendő indí­tékból, eltitkolni akarásból eredt. Hazaérve, szo­kott arckifejezésemmel állottam feleségem elé. Zsó­fia nyugodtan és természetesen fogadott, kijelen­tette, hogy jól érzi és gyógyultnak érzi magát. Mialatt el voltam, egyedül folytatta Róbert jegy-­ zeteinek rendbeszedését. "Jól belejöttem a mwakába. Sotart ikrigoap mm PESTI HÍRLAP 1927. szeptember 1., csütörtök. Magyarország és az utódállamok gazdasági kapcsolatai napról-napra javulnak. Walkó külügyminiszter nyilatkozata. Párizs, aug. 31. (Havas.) A Gaulois budapesti tudósítója előtt Walkó Lajos külügyminiszter a kö­vetkezőket jelentette ki: Magyarország és az utódálla­mok gazdasági kapcsolatai napról-napra javulnak. A kereskedelmi szerződések arra a reményre jogosíta­nak, hogy a forgalom növekedni fog és evvel kapcso­latban az államok közti viszony is javul. A háború kö­vetkeztében előállott gazdasági helyzet kényszerítette Magyarországot, hogy nagy áldozatot hozzon gazda­ságának és pénzügyeinek újbóli helyrehozására; ez ped­ig magával hozza annak a szükségességét, hogy jóban legyünk szomszédainkkal. Magyarország tö­rekvése ennek megfelelően két irányú: az ország gaz­dasági eszközeinek Magyarország új helyzetéhez való alkalmazása és egyidejűleg a többi állammal való kapcsolatok kibővítése. E két fontos cél egyike sem érhető el anélkül, hogy egyúttal a másik­ elérésére is ne törekedjünk. Másfelől azonban véleményünk sze­rint a dunai gazdasági konf­öderáció meg­alakításához szükséges előfeltételek jelenleg még nincsenek meg. Különben sem látjuk, hogy milyen előnyöket biztosí­tana számunkra az ilyen irányú együttműködés, mert a törvényes formák között megkötött szerződések ele­gendők szükségleteinkre. Tény az, hogy a háború óta teremtett új iparunk csak hátrányt látna a dunai vámunióból. A francia-magyar kapcsolatokra vonatkozólag a miniszter a következőket jelentette ki: „Azokat a sajnálatos tényeket, amelyek a múltban történtek, nem lehet terhünkre róni. Az idő szerencsére kitörli az emlékezetből a kellemetlen emlékeket. Most első­sorban arra gondoljunk, ami nemzeteinket egymás­hoz közelebb hozza. Az önök kultúráját mindig nagy­­ra becsülték nálunk. Magyarországon sohasem szűn­tek meg a francia írókat szeretni. Biztos vagyok ben­ne, hoigy a vonzódás eme érzelmei tovább fejlődnek, nemcsak a szellemi élet terén, de gazdasági téren is. Bár jól tudom, hogy van egy kisantant, de Francia­országnak a kisantant államaihoz való jó viszonyai nem lehet akadálya annak, hogy velünk is a legjobb kapcsolatokat ne tartsa fenn. E két dolog nem zárja ki egymást." A miniszter nyilatkozatát azzal fejezte be, hogy Magyarországot jobban kellene megismerni a külföldnek. Nagy árvízkatasztrófa Keletgaliciában. A Stryj áradása okozta a katasztrófát. — Eddig tizenöt a halottak száma. Tiz község viz alatt. — Stryj városát is elöntötte az ár. — Tizenötezer ember hajléktalan. Krakó, aug. 31. (A Pesti Hirlap tudósítójának távirata.) A legutóbbi napok hatalmas felhőszaka­dásai Kelet-Galiciában nagy áradási katasztrófát idéztek elő. A Stryj elhagyta medrét és elöntötte Stryj városát, amelynek utcáit öt méter magasan borítja a víz. Egy kórházat olyan váratlanul lepett meg az árvíz, hogy a betegeket az utolsó pillanat­ban csak nagy üggyel-bajjal tudták megmenteni. A külvárosokban több ember elpusztult. A szomszédos Sokolov községet teljesen elön­tötte az árvíz. A lakosok a háztetőkre menekültek. A stryj-lembergi vasútvonal mentén az ára­dat elsodort egy őrházat és a vasúti őr három gyer­meke a vízbe fult. Stryj és Lemberg közt megsza­kadt a vasúti közlekedés. Skola környékén nyolc község áll víz alatt és tizenöt ember elpusztult. Katonaság és tűzoltóság éjjel-nappal folytatja a mentési munkálatokat. Az anyagi kár felbecsülhetetlen. Lemberg és Krakó között a vasúti és közúti hidak nagy részét elsodorta az árvíz. A késő esti jelentések szerint több mint tizen­ötezer ember lett hajléktalan. az Interparlamentáris Unió tisztikara. Párizs, aug. 31. Az interparlamentáris unió is­mét Adelswaerd bárót választotta meg elnökének. Új tanácstagoknak megválasztották Magyarország részéről gróf Apponyi Albertet és Berzeviczy Al­bertet, Ausztria részéről dr. Walss tanácsost és Odenhalt, az osztrák csoport elnökét. Bouisson be­szédében örömét fejezte ki afelett, hogy a kikül­döttek együttes akarattal kívánnak a béke érdeké­ben dolgozni és indítványozta, h­ogy álítsák fel a parlamentáris együttműködés intézetét. Ezzel az ér­tekezlet véget ért. Államférfiak megérkezése Genfbe. , Genf, aug. 31. A népszövetségi tanácsülésre a német delegáció ma délután ideérkezett. Dr. Strese­mann birodalmi külügyminiszter, valamint Schu­bert, Günther és Weissmann államtitkárok már Lau­sanneban kiszálltak a vonatból s rövid ottidőzés után gépkocsin folytatták útjukat. Genfbe este 7 óra 20 perckor érkeztek meg. A tanácsban helyet foglaló többi hatalom delegációi közül is több megérkezett már. Chamberlaint csütörtök reggelre várják, Briand csak szombaton érkezik meg és addig Paul Boncour képviseli Franciaországot.

Next