Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-21 / 213. szám
1927. szeptember 21., szerda. PESTI HÍRLAP # 13 Mr. Marshali Colé, a néger tenorista. Az „ Utica Jubilee Singért" eredete. A négerek. A háborúban meghibbant Európa mulattatói és ízlésdiktátorai, zenében, táncban, hovatovább képzőművészetben és irodalomban is. Európa ma úgy táncol, ahogy ők fütyülnek és a jazz band, a charleston mámorában, mintha haláltáncát járná az ősi fehér kultúra, amelynek romjai felett diadalmas feketeségben kel fel a négerek napja. Vagy éppen megfordítva, a hatalmas fehér faj csak játékszerül használja a négert, aki mindössze tán annyit jelent számára, mint divatos bábszínházi figura a bábjátékos kezében? Játszani vele, mulatni rajta és eldobni, ha már ezt is megunta a közönség? Ki tudja? De akár igy, akár így álljon a dolog, egy bizonyos: Európa ma épp oly kevéssé ismeri a négert, mint évszázadokkal ezelőtt. Sőt ma tán kevésbé, mint valaha. A néger a mai Európa tudatában: jazzband, charleston, step, groteszk mulatság. Semmi több. De sejti-e ez az Európa, hogy ennek a „mulatságos" népnek ősi bánatai, vágyai, céljai vannak, hogy ez a vidám varietéfajzat, a maga hazájában, munkás, szorgalmas, vallásos életet él, amelynek éppúgy megvannak a maga kulturális alapjai és hagyományai, mint a mi életünknek. És sejtené e a jazzband ritmusain andalgó fehér faj, hogy ennek a furcsa muzsikának igazi szépségét, a négerek komoly és mély évszázados zenei kultúrájában keresheti. Mintha, mindezekre a kérdésekre egyszemélyben adna feleletet, az a fiatal, karcsú, fekete bőrű fiatalember, aki mint a Budapesten ma bemutatkozó világhírű néger kvintett, az Utied Jubilee Snipers tenoristája, itt ül velem szemben a szállodai szobában és kérdéseimet hallgatja. Neve: Marshall Cole. — 21 éves. Barátságos és cseppet sem bizalmatlan. Szemeiből nagyszerű intelligencia fénye sugárzik, ha mosolyog, olyan mint egy néger Oxford kedves, okos és mégis naiv néger diákja. És valóban az. Hallgassuk csak,mit mond: — Uticában, az Egyesült Államok Missisipi államának egyik városában van az Utica Institute. Kollégium és iskola néger diákok számára. 1903-ban alapították ezt az iskolát, a szabad ég alatt, egy erdő mélyén. Akkor egy tanítója volt és alig néhány diákja. Ma harmincöt tanára van és huszonnégy év alatt 2000 „nigró" diák végezte el az iskola különböző tanfolyamait. Persze, ma már nagy iskolai és kollégiumi épülete van, nemcsak Uticában, hanem az U. S. A. összes államaiban. Minden tudományos, művészeti és gyakorlati pályára előkészítik itt a néger ifjúságot. Én a kereskedelmi tanfolyamot végeztem. De van az uticai iskolának egy specialitása: az énektanítás. Minden évben egész sereg diákot és diáklányt képeznek ki énekművészeire, ezek azután csoportba állnak és bejárják a világot, hogy megismertessék mindenütt az igazi, az ősi néger zenét, a néger zenekultúrát. Mindig az az énekescsoport viseli Utica nevét, amely a legkiválóbb. Most három társam, egy társnőm és én járjuk a világot, mint Utica Jubilee Singers. — Amerikában is van talaja ennek a művészetnek? — Ott éppúgy, mint Európában. Én például már hat éve tagja vagyok a kvintettnek, eddig csak Amerikában énekeltünk. Júliusban jöttünk át Európába. Első hangversenyünk Londonban volt. Azután jött Brüsszel, Frankfurt, Párizs, Berlin, Kopenhága, Köln, Breslau és most Budapest. — A néger vokális énekművészetét nálunk igen jól ismerik: grammofonlemezekről. — Igen. Szerződésünk van a His Masters Voice-gyárral. De csak ennek szabad énekelnünk. Berlinben érdekes kísérletet végeztek velünk. Egy új találmányú éneklő és beszélő film első felvételeit rólunk készítették. — A jazzband?! . . . — Az is néger zene. De az igazi, komoly néger muzsikát, mely az európai zene művészetével majdnem egyenrangú, mi mutatjuk be, ősi néger „plantation-song"-jainkkal, amelyek ott születtek az ültetvényeken, egyházi énekeinkkel és vidám dalainkkal, amelyekben ott élnek a mai néger muzsika , öeer. ... . .v,' .. x— Meddig akar még énekelni? Mosolyog, szerényen, kedvesen. — Ó, ne higgye, hogy mi néger művészek kevésbé hiuk vagyunk az európaiaknál. Addig énekelek, amíg sikereim lesznek, hisz oly jól esik a taps, a diadal. De októberben már hazatérünk Amerikába és ott folytatjuk művészi körutunkat. És egyszer . . .talán még nagyon sokára . . . Elhallgat, szemei elborulnak. — Egyszer . . . talán még nagyon sokára? — Igen, ha majd gazdag ember leszek, újra átjövök Európába és itt tanulmányozni akarom a... szociális viszonyokat. Szeretném megismerni Önöket . . . Önöket! Ahogy nekünk a fekete, csak fekete, nekik a fehér, csak fehér. Nincs különbség ember és ember közt: az egyik fekete, a másik fehér, ez minden. Ha tudná ez a kedves, sötétbőrű fiú, hogy a fehér és fehér ember közt sokszor nagyobb a különbség, mint a fehér és fekete között! Róla például bátran elmondhatná az ember, hogy belülről a fehérekhez hasonló, ha ez az összehasonlítás — manapság — túlságosan hízelgő volna a feketékre nézve . . . Fóthy János, Belvárosi Színház Minden este 8 órakor. MHTVHMY C CI Az első férfi Belvárosi r . M • • r Minden este 8 órakiír. Charles Méré, francia drámaíró nem hisz a művészet fejlődésében. Párizs, szeptember. (A Pesti Hírlap tudósítójától.) A fiatal francia drámaírók között már hónapok óta folyik a háborúság. Azt szeretnék eldönteni, hogy az új drámairodalom melyik irányának van létjogosultsága és hogy melyik irány képviselői vindikálhatnak maguknak több jogot az avantgarde tagjai között. Az ifjak harcát az öregek, a beérkezettek pro és contra véleménynyilvánítása kíséri. Az egyik Natanson drámaírói értékét becsüli nagyra, a másik Pererin-t jelöli meg, mint az új francia drámairodalom egyik legkiválóbb képviselőjét, a harmadiknak pedig J. Bernard tetszik. Van aztán a beérkezett drámaíróknak egy másik csoportja is, amely ezt a veszekedést is fölhasználja arra, hogy üssön egyet-egyet az ifjú szerzőkön. Ebbe a csoportba tartozik a nálunk is jól ismert drámaíró, Charles Méré, akivel az Edouard-színház halljában hozott össze a véletlen. Megkérdeztem Cherles Méré t, hogy mit szól az ifjú drámaírók harcához s általában, mi a véleménye az új francia drámairodalomról. Charles Méré ezt a feleletet adta: — Azt szokták mondani, hogy az avant-garde tagjai a jövő irodalmának előfutárjai. Rendben van. De én most már csak azt szeretném tudni, milyen is lesz tulajdonképen ez az elkövetkezendő irodalom? Én régóta hasztalanul keresem, kutatom, hogy várjon hová, merre orientálódnak ezek a tehetséges ifjak? A közös cél helyett azt fedezem föl, hogy egyikük Porto-Riche fia, a másik Becque öccse, a harmadik Musset unokája. Az egyik lélekbúvár, a másik a fantasztikumra esküszik, a harmadik a realizmus lovagjának vallja magát. Mindegyikük más és mindegyik azt hiszi magáról, hogy amit ő ad, az az uj. Újnak talán uj, de eredetinek semmiesetre sem mondható. — Véleményem szerint mindaz, amit az avant-garde lobogója alá csoportosult ifjak, akiknek tehetségét vitatni természetesen neki lehet, — az eredetiség jeligéje alatt hirdetnek, nem más, csak divát. Én különben nem hiszek a művészet fejlődésében. Vájjon hol, mikor és kik múlták fölül a görög klasszikusokat? A művészet egy forgó kerék, amellyel együtt forognak a művészek is. — Tehát ön szerint, nincs semmi új a színművészetben — kérdeztem Charles Méré t. — De igen. Új és modern darabok szinrehozatala. A rendezés. De a végeredményben az is csak divat és mert csak divat, azért el is fog múlni... Csöngettek. A Désiré című darab második felvonása kezdődött. Charles Méré kezet nyújtott és fölsietett Sacha Guitry páholyába. Pecsty Erzsi még egyszer játszik az „n le x an árá'*-ban a Királ Szinházban. * (Olasz lap az „Igazgyöngyről'1.) Milánóból írja munkatársunk, Itália legelterjedtebb színházi lapja, a milanói „Comoedia", amely állandóan foglalkozik a magyar színpadi eseményekkel, legújabb számában „Perla Vera, di Giovanni Fóthy" címmel ismerteti a budapesti Nemzeti Színház Kamaraszínházának nagysikerű darabját, Fóthy János „Igazgyöngyét". Az olasz lap kritikusa megállapítja,, hogy a „Perla Vera" nagy emberismerettel, erős jellemfestéssel és vidám elevenséggel vitte szinre az élet egyik érdekes epizódját és hogy a darabnak őszinte sikere volt. * (Rákosi Viktor özvegyének levele.) A Budai Színkör utószezonjának legszebb sikere volt Az elnémult harangok felújítása. Rákosi Viktor özvegye , most levelet intézett Sebestyén Géza igazgatóhoz. Mindenekelőtt kérem — írja többek közt fogadja leghálásabb köszönetemet azért a nemes, gondolatért, hogy „Az elnémult harangokat", elhunyt férjem darabját újra szinte hozta és ezzel annak rég elfelejtett íróját is az emberek emlékezetébe idézte. Ez a felújítás annál is inkább örömet szerzett nekem, mert a darabot oly szép és gondos előadásban láttam viszont, hogy azt mindenki csak a legnagyobb élvezettel nézhette végig. * (Egy színházi katasztrófa utőhangja.) Öt évvel ezelőtt történt, hogy bedőlt a newyorki Knickerbocker-színház tetőzete. Kilencvennyolc ember, köztük nők és gyermekek, életét vesztette, százan megsebesültek. Most azt jelentik, hogy Reginald W. Geare, a színház építésze, Washingtonban öngyilkosságot követett el. A szerencsétlenség óta nem tudott megnyugodni. A zenélő óra győzelme. A Vígszínház idei szezonsikere. Csak a színház körül élő emberek tudják, milyen félelmes szó „az első hétfő." Laikus ember azt hinné, hogy az új darab sorsa a premieren dől el. Ha sokat kacag, sokat tapsol és a szerzőt a szereplőkkel együtt sokszor hija a lámpák elé a közönség, akkor kész a megállapítás: siker van. De a színigazgató nincs ilyen hamar készen a véleményével. A sikernek igen széles skálája van, és egy zajos, lelkes premier épen úgy jelenthet húsz-huszonöt szép előadást, mint százötvenet. A színigazgató mindig az első hétfőt várja. A hétfő a színházak fekete napja, a hétfő esti pénztári jelentés a színdarab sorsdöntő okmánya. Harsányi Zsolt új vígjátékának, „A zenélő órá"-nak, is feltűnően meleg bemutatója volt. A nézőtéren a kivételes színházi események közönsége ült, amely percenként viharos kacagásban tört ki, a megható jeleneteknél könnyezett és a második felvonás után pontosan huszonötször hívta a függöny elé a szerzőt és a szereplőket. Mindenki, aki ezt a forró és emelkedett estét látta, meggyőződéssel jelentette ki, hogy a Vígszínház az idén is megtalálta a maga döntő szezonsikerét. A darab második, vasárnapi, előadása még melegebben folyt le, a kacagások hangosabbak, a könnyek bőségesebbek, a tapsok még viharosabbak voltak. Csak a színház igazgatói tették el az örömüket hétfőre, ők a színházi sikerek igazi és tévedhetetlen barométerét várták: a hétfő estét. A szerző is gyakran hívta fel a Vígszínház jegypénztárát, hogy milyen az elővétel. Hétfőn délelőtt már biztos volt, hogy ha a jegyvásárlás normális módon halad előre, este nem lesz hiba. Hétfőn délután már ment a jelentés a pénztárból az igazgatóknak és az írónak: a Zenélő óra hétfői, harmadik előadásának jegy-elővétele túlhaladta a Noszty-fiú tavalyi harmadik előadásának az elővételét. És este fél nyolckor, mikor az első felvonás függönye felgördült, a Zenélő óra rendkívüli sikere meg volt pecsételve. A hétfői harmadik előadást telt ház nézte végig, a közönség kacagó, tapsoló hangulata semmivel sem maradt utána a bemutató hangulatának. Most már kétségtelen, hogy Harsányi Zsolt új darabja is igen nagy siker. Ami nem is lehetett másképen. A pompás humorral, biztos drámaírói kézzel és főként mély költői ihlettel megírott darab olyan tolmácsokat kapott a Vígszínház nagyszerű együttesében, hogy ez együttvéve szenzációs előadást jelent. Varsányi Irén, Gaál Franciska, G. Kerttész Eva, Somogyi Erzsi, továbbá Somlay, Góth, Rajnai, Kürti, Szerémy, Makláry, Dózsa, Zátony és a többiek remek alakításai a Zeréffi óra előadását csakugyan felejthetetlen szinházi estévé avatják, amelynek külön érdekességet ad az új Hajmássy bemutatkozásának döntő sikere. A szinházi krónikás tehát boldogan állapíthatja meg, hogy amit a Pesti Hírlap kitűnő kritikusa, Porzsolt Kálmán, már a bemutató után megjósolt, az beteljesedett: a Zenélő óra nagy sikere most már kétségtelen. Mint Pataky negyvennyolcas főhadnagy mondja a darabban: — Ez az óra még nagyon, nagyon soká fog ilyen szépen muzsikálni! . . . * (Várady Lászlót), a lipcsei opera szóló-repetitorát sikeres próbavezénylés után a düsseldorfi egyesült városi színházak karmesternek szerződtették * (Natália.) Turgenyev kevés színpadi írása között legfinomabb és legmélyebb a Natália, vagy Egy hónap falun, amelynek hazájában mégis két évtizedig kellett várnia, hogy csonkítatlan formájában a cári cenzúra színpadra engedje. 1869-ben volt első bemutatója Moszkvában és kevéssel utóbb nagy sikerrel járta végig Európa nagy színpadjait és azóta is állandóan szerepel mindenfelé. Legutóbb Bécsben volt az utolsóelőtti szezon egyik legnagyobb sikere. A Nemzeti Színház pénteki bemutatóján a címszerepet Váradi Aranka, a többi főszerepeket Ughy Erzsi, Halmi Margit, Vizváry Mariska, Abonyi, Uray, Palágyi, Mihályffy Béla, Gabányi és Turányi játsszák. „A fecskefészek" a lányok darabja. Granicstaedten Bruno Rus operettje, melynek Kosáry Emmy felléptével pénteken, e hó 23-án lesz a bemutatója a Király Színházban, minden bizonynyal kedvenc darabja lesz a fiatal lányoknak. Azt a romantikus, bájos történetet, amely a darab gerincét képezi, a legjobb családok serdülő leányai is megnézhetik. Amellett, hogy a legnagyobb színházi gourmandoknak is legjobb szórakoztatást nyújtja az a sok, rendkívül mulatságos helyzet és a komikusnálkomikusabb figurák, melyek a darab meséjét változatossá teszik. A bemutató iránt igen nagy az érdeklődés. * (A Néger Énekesek) („Jubilee Singers") megérkeztek. Hangversenyük ma, szerdán, fél 9-kor a Vigadóban. Jegyek egész nap Bárdéknál, este 7-től a Vigadóban. (Koncert r.-t.) * (A Cigánybárói) kerül szinre, ma, szerdán este a Budai Színkörben. * (A Fecske — Puccini) gyönyörű operája —, holnap, csütörtökön este a Budai Sínkörben.