Pesti Hírlap, 1927. szeptember (49. évfolyam, 197-221. szám)
1927-09-24 / 216. szám
1927. szeptember 24., szombat. PESTI H 1 FI LAP ROADWAY New-York főutcája. Ez az utca a nagy üzletek, nagy kalandok, nagy éjszakák utcája. Ennek az utcának az életét viszi színpadra a Fővárosi Operettszínház remek újdonsága a BROADWAY, ez az izgalmas, mulatságos, változatos, fordulatos, látványos darab ez az igazi világsláger és rekordsiker. Hogy milyen az előadás ? Mást nem kell mondani, csak ennyit : Hegedűs Gyula, Kiss Ferenc, Kabos Gyula, Sarkadi Aladár és a a hat ragyogó „görl" játsszák a főszerepeket, más hercegi házba új anyukáját és édesapját; a játékot most aztán folytatni kell, a herceg oltár elé áll az álmenyasszonnyal, Netti — Louison hercegnő neve alatt — hűséget esküszik neki. A helyzet voltakép mindkettőjüknek tetszik, szerelmük most már korlátlanul ég és vonzza őket mind közelebb egymáshoz. Megjelenik ám Netti igazi vőlegénye, a fiákkeros, az ünneplő lakodalmasok mindent megtirulnak, a hercegi család természetesen semmisnek tekinti a házasságot. Károly herceg tűri, hogy a házassági okmányt széttépjék, a szép álomba ringatózott Netti fájdalmasan menekül vissza a fiákkeroshoz, a lakájház szerénységébe. Azonban a szerelem mindennél hatalmasabb lévén, könnyű kitalálni, hogy végül is minden rendbejön, a szerelmesek egymáséi lesznek, kiki a maga párjával. Látnivaló, hogy az operettből semmi sem hiányzik, ami effajta romantikus írásművekhez szükséges ; megvan a születési különbség a szerelmesek közt, megvan mindenféle bonyodalom, ami ebből származhatik, az öreg hársfa alatti csókolózástól szépen eljutunk a tragikus felkiáltásig: „Mindez hát komédia volt!" — nem hiányzik a csalódott szerelmes, a büszkévé tett s aztán mélyen lealázott apa; uj szin benne a kisgyerek körüli határozottan finom szituáció, melyet a szerzők minden felvonásvég csattanójául fel is használnak, teljes sikerrel , Marischka és Granichstaedten szövegéhez, amelyet Zágon István fordított ügyesen magyarra, Granicstaedten szolgáltatja a zenét, mely szellemben és technikában egyaránt hűen a biedermayeres tónusra van hangszerelve. Könnyed, finom és itt-ott édeskés muzsika, kellemes és bájos, lírájában és humorában egyformán talpraesett, ügyesen csiszolt. A keringő lágy vonalai uralkodnak rajta nagyjából, de néhány egészen frappáns duettben bizsergősen frissül át jazz-es motívumokig is. Az új operettet, amelyben minden kellemes kellék megvan ahhoz, hogy megnyerje a közönség rokonszenvét, gondos, jó előadásban látjuk. Netti szerepében Kosáry Emmi áll az előadás központjában. Finom, szép, ragyogó megjelenése, kedves és bensőséges játéka és remek hangja, amely kitűnő énektechnika szárnyain hibátlan szépséggel és tökéletes csengéssel ejt rabul, az igazi nagy primadonna-alakítások első sorába emeli Nettijét. A színház új szerelmes színésze, Solthy György, megerősíti jó véleményünket, amellyel Alexandrában látott bemutatkozását kísértük, őrizze meg továbbra is közvetlenségét, természetes játékmódját; kellemes baritonja, kitűnő megjelenése és rokonszenves lénye hozzásegítik ahhoz, hogy végre Ráthonyi utódját, a tökéletes bonvivánt megtalálhassa a pesti színjátszás és a közönség. Rátkai fiakkerosa olyan, mint egy korabeli folyóiratból kilépett pasztellszín karikatúra; méltán beilleszkedik legkitűnőbb alakításai sorába. Körössy Angéla ügyes, naiv lányalakja mellett Latabár kedves, örök felderítő kedélyét, Bánóczi frappánsan megformált öreg hercegét, a finom Pártost és a jó Raskót, a rokonszenves Szakácsot kell kiemelnünk ; szépen táncolt egy balettjelenetben a fiatal Bársony Rózsi. Az előadás sikerében döntő szerepe van egy ennivalóan kedves, pompásan beszélő kisgyereknek, Gajári Klárinak. Tihanyi rendezése színes és jó, Nagypál tehetséges dirigensi munkáját szívből dicsérnünk kell. A premier közönségére nem tévesztette el hatását a darab rózsaszínű hangulata és szívesen, kedvvel fogadta az újdonságot. "A szereplők munkáját meg bőkezű tapssal jutalmazta. B. A. * (Elmarad a néger quintett) mai előadása, mégpedig az egyik tag megbetegedése folytán. * (A Teréz-körti Színpad új műsoráról) a Pesti Hírlap pénteki beszámolásából, tévedésből kimaradt Lányi Viktor neve, ki finom és szép zeneszámokkal járult hozzá az új műsor sikeréhez. Különösen Szép Ernő kis magyar stílusú játékához írt régi magyarhangulatu zenéje aratott őszinte tetszést. Egy öreg kritikus emlékeiből A közönség. III. A háború két irányban teljesen megváltoztatta a budapesti zenebarátok régebben az izlés közössége által összeforrt összességét. Jött az infláció, megszülettek máról holnapra a háborús gazdagok. Az operaház páholyaiban megjelentek volt főpincérek, kávéügynökök, manikűrkisasszonyok. Egész rétege a társadalomnak, amelynek addig magasabb művészethez semmi köze se volt, meggazdagodott spitzerek, stréberek, akik híján voltak a legelemibb műveltségnek, meggazdagodásuk folytán magasabb kulturális kielégülés után vágyódtak. Az operaház estéről-estére zsúfolva volt, hogy mit adtak, vagy ki játszott, ki dirigált, főleg, hogy X úr vagy Y úrnő jól vagy rosszul énekelt-e, az ennek a közönségnek mindegy volt. Mici kisaszszony azért, hogy az operába járhasson, hogy a büffében Kuglert ehessen, flörtölhessen, főleg, hogy élményeivel barátnői előtt elhenceghessen, még egy Orpheus-előadást is elszenvedett. Ebben a korszakban volt, hogy egy zenekritikusi összejövetelen ezt mondtuk ifjú báró Wlassics Gyulának: — Báró úr, most van az ideje, hogy az operát művészileg renegerálhatja. Mert olyan szerencsés helyzetben van, hogy rizikó nélkül nyújthatja a közönségének a legjobbat, a legfinomabb művészetet Ezt a naiv, tapasztalatlan közönséget kell megnevelnie. Mert elnnek minden jó, még a legjobb is. Ezek a fiatal lányok és fiúk most nyakra-főre tanulnak hegedülni, zongorázni, keltse fel a bennük szunnyadó zenei megértést és megértést, nyújtsa nekik a klasszikusokat, a legművészibb előadásban, meglátja, még a Fidélióval is telt házat csinál. Anthes György, aki akkor már a főrendezői teendőket látta el, el volt ragadtatva ettől az elgondolástól, de a gondolat csak gondolat maradt. A művész-együttes valahogy megérezte, hogy a siker szempontjából minden munkatöbblettel, minden energiapazarlással, csak fölösleges munkát végeznek. Mert ennek a jó új közönségnek elég volt egy megeresztett, egy fortisszimóban énekelt magas frázis, hogy elismerésének tapsviharát zúdítsa az illető művészre. És így, a még megmaradt intelligencia-minoritás érdekében nem történt semmi. Mert a háború okozta gazdasági összeomlás kikergette a művészet paradicsomából azt a finom, nagy megértéssel és erős ítélőképességgel bíró közönséget, amelyet az operaház magának három évtizeden át nevelt. Ezek nem bírták a financiális iramot és kénytelenek voltak a maguk és — ami még sajnálatosabb volt — gyermekeik részére lemondani a magasabb zeneművészet lélekemelő, lelket és jellemet nevelő élvezetéről. Volt igazgató, aki ennek az elite közönségnek az elvesztését nem is sajnálta. Schalk Ferenc, a bécsi állami opera igazgatója, őszintén bevallotta előttem: — Tudja, barátom, én nem is bánom, hogy az én régi, úgynevezett Horvath publikumom kimaradt. Evvel sok bajom volt. Ezek az emberek minden kottát ismertek, ezeknek semmi sem volt elég jó, elég nobilis. Ezt a közönséget estéről-estére mindig újból kellett meghódítanom. Művészi szempontból ez ideális állapot volt, mert ennek a közönségnek az erős szakértelme és kritikája növelte évtizedeken át a mi művészeinket a tökéletesség azon fokára, amellyel a bécsi udvari opera teljesítményei évtizedeken át állottak és részben ma is állanak. De egy operaigazgató egy kétkulacsos valami. Az egyik szeme mindig a pénztár felé sandít. Az én fölöttes hatóságom deficitmentes budgetet követel. Lehetőleg még túlbevételt is. Ezért szeretem ezt a mai, jóindulatú, kritikamentes közönséget. Ennek minden jó. Persze nem fog nekem abban segítségemre jönni, hogy egy újabb művészgárdát neveljek. De segítségemre van abban, hogy a pénzügyminiszter e Harpagonságát kielégítsem. Ha ez a közönség majd magát is megnevelte, akkor mi is kell, hogy megkezdjük ismét a régi keserves munkát. De mi, igazgatók egyelőre páholyban ülünk. Ugyanez az új közönség irányította a hangversenyéletet. Egy szép napon egy kiváló eleganciával öltözött úr lép a Harmónia jegypénztárához. „Kérem, mikor van a legközelebbi hangversenyük?" „Szerdán." „Ki játszik?" „D'Albert Jenő." „Ja, az a nagy hegedűs? Kérek hat darab jegyet. Hogy a legdrágább jegy?" „Százötven korona." „Drágább nincs?" „Nincs." „Akkor csak hármat kérek." Ugyanaz a zenebarát lehetett, aki a Zeneakadémián egy kamarazene-estén, amelyen Hubermann még két nagynevű művésztársával egy Brahms-triót játszott, leányával előttem ült. A kisasszony el volt ragadtatva, a papa unatkozott és szidta a művészetet, főleg a komponistát. Az Adagio egy gyönyörű motívumánál odaszól leányához: „Látod, ezt az áriát is Puccinitől lopta." A következő tétel előtt tíz sorar hátrább ültem. A háború pszichózisa megváltoztatta a közönség egész lelkületét. A régi közönség legnagyobb gyönyörűségét találta egy hírneves énekesnő dalestéjén. A dal intim lírája iránt az új közönség elvesztette majdnem minden fogékonyságát. A régi közönség megérezte Schubert, Schumann, Brahms dalainak legintimebb hangulatát. Ez után a gyönyörűség után az új közönség nem vágyódott, de a 16 éves mezítelen lábú művésznő táncestélyén nem maradt a Vigadó nagytermében üres hely. Ennek a visszaesésnek a hátrányát hosszú ideig éreztük. A hangversenyrendezők nem vállalták a rizikót, hogy nagynevű dalénekeseket hozzanak Budapestre. És mivel ez a pszichózis másutt is mutatkozott, majdnem mindenütt megszűnt a klaszszikus dalének. Az a körülmény, hogy nálunk és másutt is minden incifinel végzett konzervatorista kisasszony az összetoborzott nagybácsik, nagynénik és udvarlók jelenlétében dalestélyt rendez, nem szól az ellen a tapasztalat ellen, hogy a daléneklés nagy művészei kihalóban vannak. A közönség ízlése a legutóbbi években az életstandard némi stabilizálódása következtében ismét fejlődött. De éppen a legműveltebb középosztály, főleg a lateiner-ember részére a zeneművészet élvezete gazdaságilag még mindig elérhetetlen utópia. Pedig a szorosabb bekapcsolódása a zene életébe oly fontos kulturális momentum, olyan civilizatórikus jelentőséggel bír, hogy az összes tényezőknek, kormánynak, társadalomnak, művészetnek, minden eszközt meg kellene ragadniok, hogy ennek a műveit középosztálynak a zenei művelődésben részesítendő ifjúságnak részére hozzáférhetővé tegyük a magasabb színvonalú zene élvezetét. Igen kívánatos volna, hogy az év elején megtervezett Magyar Zenebarátok Egyesülete az előttünk álló évadban most már komolyan megkezdje sok száz zenebarát által türelmetlenül várt kulturális működését. Dr. Diósy Béla. * (Valencia.) (Hansi Niese vendégjátéka a Budapesti Színházban.) Hansi Niese, az aranyos, ahol. még abban a romantikus korban élnénk, amelyben a színpad csillagait melléknevekkel díszítették, mint a régi császárokat, akkor Niese bizonyára ezt a jelzőt kapta volna: az aranyos — pénteken este új szerepben mutatkozott be hű budapesti közönségének. Ő, aki eddig csak megkacagtatta, ma alaposan meg is ríkatta azt a meglehetősen nagyszámú közönséget, mely a Budapesti Színház nézőterén bizonyára mindent várt Fritz Gottwald bécsi író Valencia című darabjától. Csak ezt nem. Hamisítatlanul bécsi „Volksstück"-stílusú darab ez, amelynek hol érzelmes, hol vidám, hol erősen drámai felszíne alatt a mai életnek mély és igaz problémái is feltárulnak. Niese asszony pedig remekelt. Ezúttal nem karrikatúrát rajzolt, hanem az életet játszotta, olyan lélelbemarkoló igazsággal és mélységgel, de főként annyi szivel, hogy ezt az alakítását, az anya alakját, ki a szeretet kétségbeesésével harcol a modern élet sodrában vergő gyermekeiért, úgy kell eltennünk legszebb színházi élményeink közé, mint valami soha el nem hervadó virágot. Bizonyos, hogy az előadás közönsége mindig hálás lesz ennek a csodálatos kedélyű művésznőnek a sok édes sírás és kacagás jóleső könnyeiért. Kitűnő és hibátlan volt az együttes is. Heinrich Neckammer melegszívű, őszinte érzésű színész, mellette pedig feltűnően érett és kivételes tehetségű alakítást adott egy egészen fiatal színész: Louis Mitznegg. A női szerepeket Else Panto, Maria Waldner, Else Schilling és Grete Löhr játszották. (f- }•) • (Oroszország — hetvenötödik előadása.) Alfred Neumann érdekes, modern szerkeztű drámája rohamléptekkel közeledik a századik előadás felé; pénteken hetvenötödik telt ház élvezte végig. S ennek az estének élvezete ép oly friss volt, ép oly harmonikus és lenyűgöző, mint akár a tavaszi bemutatón. Az a nagyszerű művészgárda, mely ezt a rendkívüli darabot immár hetvenötször ismételte el, makulátlanul megőrizte máig az előadásnak azt a ritka szépségét, tökélyét, izgalmas forróságát, ami végeredményben utolsó előadása a szeptemberi műsornak a ROYAL ORFEUMBAN október 1-től: LOYAL Kezdete L órakor: Telefon József 421-38. 15