Pesti Hírlap, 1927. október (49. évfolyam, 222-247. szám)

1927-10-01 / 222. szám

Ki fiatta nyilvánosságra a Pa­lé­ologue- okmányt? Beavatott politikai körükhöz tartozó politikus a következő megjegyzést fűzi a­ publikált Paléologue­jegyzékhez: — Abban a nagy káoszban, amely a nyilvá­nosságra hozott Paléologue-jegyzékkel kapcsolatban keletkezett, mindenek előtt fel kell vetni a következő kérdéseket: Ki az, aki ezt az okmányt nyilvános­ságra hozta? Álljon elő és nyilatkozzék, hogyan ke­rült hozzá ez az okmány és mióta van birtokában? Ezzel tartozik az ügy érdekének, amely most már teljesen hamis vágányokra terelődött. Mindenek­előtt a hozzáfűzött kommentárokban logikai és idő­s­zámításbeli tévedések v­annak. Az átadási időpontot június 20-ára teszik, azzal a­ megjegyzéssel, hogy a fr­anciák bíztatták Magyarországot, ne írja alá a trianoni szerződést. Ez már magában véve súlyos ténybeli tévedés, mert a trianoni békeszerződést Ma­gyarország már június 4-én aláírta, tehát tizennégy nappal előbb.­­ Tény az, hogy Franciaországgal folytak tárgyalások, amelyek során erősen kidombo­rodott az a francia felfogás, hogy a trianoni békeszerződésen lehetséges változtatásokat eszközölni. Megjegyzendő különben, hogy a sokat vitatott Pa­léologue-jegyzék sem pozitív ajánlat, mert hiszen az abban említett tervezeteket és módozatokat Fran­ciaország a többi érdekelt állammal karöltve óhaj­totta megvalósítani. Ez azt jelenti, hogy Francia­ország még ebben az állítólagos jegyzékben sem je­lenti ki határozott formában a szerződés megvál­toztatását, hanem hajlandóságát nyilvánítja, hogy igyekszik a többi hatalom beleegyezését megnyerni ehhez a törekvéséhez. Téves tehát felvetni a felelős­ség kérdését, mert hiszen pozitív ajánlatot, amelyet elfogadni vagy elvetni lehet, Franciaország nem tett. Ami pedig a trianoni szerződés aláírását illeti, Franciaország, épen úgy mint az antant többi álla­ma, követelte és sürgette az aláírást. Ettől eltekint­ve azonban, a francia államférfiak a későbbi tár­gyalások folyamá­n tényleg azon az állásponton vol­tak, hogy mi sem áll útjában annak, később változ­tatásokat eszközölni a trianoni békeszerződésen Nem az a fontos tehát, hogy tervezett-e vagy sem Paléologue változtatásokat a trianoni szerződésen, hanem az a tény, hogy Franciaország nem zárkó­zott el a többször megindított tárgyalások folyamán a trianoni igazságtalanságok orvoslásától, illetőleg, hogy az ügyeknek ebben a stádiumában azt az ál­láspontot foglalta el, hogy a trianoni békeszerződés nem valami érint­hetetlen szentség, hanem annak módosítása érdekében igenis lehet eljárni. Ebben rejlik a tárgyalások jelentősége. Aipponyi tudott a magyar-francia tárgyalásokról Gróf Apponyi Alberthez kérdést intéztek Gyön­gyösapátiban a Paléologue-féle ajánlatról. Apponyi így nyilatkozott: — A Paléologue-jegyzéket nem láttam.­ A tárgya­lásokról, mint a békedelegáció vezetőjének, tudomá­som volt, azonban a férfiak között szokásos diszkréció a leghatározottabban megtiltja számomra, hogy en­ek­nek a tárgyalásoknak anyagáról a nyilvánosság szá­mára közlést tegyek. Ami a felelősség kérdését illeti, csak annyit mondhatok, hogy felfogásom szerint sen­kinek sincs oka félni a felelősség kérdésének felve­­­tésétől. 4 PESTI HÍRLAP 1927. október 1., szombat. Báró Maillot Nándor, aki 1920-ban Párizsban tárgyalt, szintén tud a franciák területi engedményeiről Abban az időben, amikor ismeretes lett, hogy Franciaországban kedvező hangulat mutatkozik Ma­gyarország irányában, azok a magyar férfiak, akik­nek összeköttetésük volt francia politikai körökkel, összeköttetéseiket igyekeztek az ország érdekében hasznosítani. Több, nem­ felelős állásban lévő, befo­lyásos magyar ember járt akkor kinn Párizsban és magánjellegű tárgyalásokat folytatott ottani vezető körökkel. Többek között Svájcba és Párizsba utazott báró Maillot Nándor országgyűlési képviselő is és francia politikusokkal tárgyalásokat folytatott. Báró Maillot Nándor, aki a Paléologue-féle átiratról is tu­dott, s ismeri a kérdés hátterét, a következő nyilatko­zatot tette a Pesti Hírlap munkatársa előtt: — 1920 tavaszán Párizsba és Svájcba mentem, hogy ottani összeköttetéseim felhasználásával pró­báljak az országnak szolgálatot tenni. Kinntartóz­kodásom alatt volt is alkalmam arra, hogyy mint m­agánszemély több francia politikussal­­ beszélges­sek. A velük folytatott beszélgetéseimből azt a hatá­rozott impressziót , merítettem, hogy Franciaországban kedvező légkör lett úrrá Magyarország irányában s ránk nézve elő­nyös hangulat mutatkozott arra nézve, hogy a franciák esetleges határkiigazításhoz hoz­zájáruljanak. — Tény az, hogy abban az időben, amikor Pá­rizsban voltam, beavatott körökben közbeszéd tár­gya volt a Paléologue-féle akció. Tudok arról, hogy Paléologue, akit egyéb­ként személyesen ismerek, — bár abban az időben nem beszéltem vele, — ajánlatot tett abban az értelemben, amint az most nyil­vánosságra került. Hogy ez az ajánlat oficiell vagy inoficiell, írásban vagy szóval történt-e, arra pontosan már nem em­lékszem. Arra azonban jól vissza tudok emlékezni, hogy azoknak a magánbeszélgetéseknek során, ame­lyeket francia politikusokkal folytattam, a határkiigazítás kérdéséről konkrét ada­tok formájában is szó volt. — Mi volt az oka — kérdeztük—,a­ hogy­ a fran­cia ajánlatra kellő időben válasz nem ért­ezett? ! — Valószínűen az, — mondta báró Maillot, — hogy a válaszadás kissé húzódott. A fő ok azonban bi­zonnyal az volt, hogy az akkori francia kormány betíltása megakasztotta a szépen induló tárgyalásokat, úgyhogy a kérdés később lekerült a napirendről.­­ Abban nem találok különöset, hogy a Pa­léologue-asigrokit sorsát illetően a részletkérdésekben nem fedik egymást az akkori kormány tagjainak in­formációi. Iltenséggel nem meglepő, hogy a külpoli­tikai kérdések minden részletéről csak a kormány feje és a külügyminiszter tájékozottak. Ez lehet a magyarázata annak is, hogy a Paleolo­gue akciójával összefüggő gazdasági kérdések, mint a MÁV bérbe­adásának hátterét pontosan nem ismerték az illeté­kes szakemberek. Ők csak általánosságban arról kaptak tá­jékoztatást, hogy a Máv­ bérbeadása ellené­­ben az ország politikai előnyökhöz jut. Andrássy szerint két kézzel kellett volna megragadni az ajánlatot. Gróf A­ndrássii Gyula, aki Tiszadobon tartózko­dik, a következő nyilatkozatot, tette: — Magáról a Paléelogue-jegyzékről, annak rész­leteiről tudomásom nem volt. De Bethlen István és Teleki Pál annak idején közölték velem, hogy Fran­ciaországból ilyen ajánlat érkezett. Különben is tud­tam, hogy Franciaországban van olyan törekvés, amely arra irányul, hogy Magyarországot Lengyel­országgal bekapcsolja a szovjetellenes frontba s ezért a támogatásért rekompenzációt nyújtson. Én a franciáknak ezt a törekvését helyeseltem s több­izben nyilatkoztam is olyan irányban, hogy Magyar­országnak Lengyelországgal kell szorosabb kapcso­latba lépnie, mert a magyar és lengyel érdekek azonosak. — Csak a legnagyobb sajnálatomat fejezhe­tem ki azért, hogy ilyen ajánlatot nem ra­gadtak meg két kézzel. Az az impresszióm,­ hogy elkéstek a válasszal, bár nem ismerem azokat a politikai mozzanatokat, amelyek a magyar kormányt arra kényszerítették­, hogy a döntést elodázzák. — Ha Millerartd valóban megismételte a Pa­léologue-féle ajánlatot, el kellett volna fogadni, mert ránk nézve igen nagy értéket jelentett volna. A francia sajtó a külügyminisztérium utasítására nem fűz megjegyzéseket a Paléologue-jegyzékhez. "Párizs, szept. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának tele­fon jelek­tése.) A péntek reggeli francia lapok egyet­lenegy szóval sem emlékeznek meg a Paléologue-féle protokolumról. Ez a csend azonban korántsem je­lenti azt, mintha, az ügy fölött napirendre tért volna a hivatalos francia közvélemény. A francia sajtó egy­értelmű magatartásának egyedüli magyarázata az, hogy az egész francia sajtó minden Franciaországot közelebbről érintő külpolitikai kérdésben hűségesen követi a Quai d'Orsay utasításait. Hogy a mai reggeli francia lapok pártállásra való különbség nélkül nem vettek tudomást a tegnap esti Le Temps és Journal des Débats budapesti táviratáról, ez tisztára a­ kül­ügyminisztérium intézkedésének tudható be. A mai napra egyébként várták a külügyminisztérium hiva­talos kommünikéjét, ez azonban — mint megbízható forrásból értesülök — azért marat el, mert ma Ram­boulletben, ahol a köztársaság elnöke jelenleg tar­tózkodik, minisztertanács volt, amelyen Briand is megjelent. Az esti lapok közül egyedül a Liberté foglalko­zik Paléologue jegyzékével „A trianoni szerződés és a magyar sajtó szenzációs értesülése" cím alatt. A Liberté megírja, hogy a magyar sajtó egyértelműen kommentálja a nyilvánosságra" került Paléologue­féle­ átiratot, amely Magyarország határainak kiiga­zítását helyezte kilátásba arra az esetre, ha Magyar­ország fegyveres segítségére siet a vörös hadsereg által szorongatott Lengyelországnak. Ez , mint a francia lap megjegyzi a Visztulánál urat,ott győ­zelem előtti időben történt. A Paléologue-féle levél­ben jelzett tárgyalások azonban időnek előtte meg­szakadtak. Hogy miért, ezt a francia lap nem írja meg. Közli továbbá a Liberté, hogy a napvilágra ke­rült francia okmányt térkép is kísérte, amelyen Ma­gyarország határai úgy vannak feltüntetve, aho­gyan azokat ma Rothermere lord követeli. A magyar lapok ebből a Paléologue-féle protokollból ar­ra a megállapításra jutnak, hogy abban az időben, ami­kor ez a levél íródott, voltak francia politikusok, akik elismerték, hogy Magyarország határait rekti­fikálni kell olyan értelemben, hogy a magyarlakta területeket vissza kell csatolni az­ anyaországhoz. A magyar sajtó — írja a Libérté­­r ebben az ügyben világosságot akar. Gróf Teleki Pál, aki abban az időben Magyarorság külügyminisztere volt, — mint a Liberté, írja — kijelentette, hogy ebben , az ügyben semmiféle kijelentést­ nem tehet, mert hivatalos titoktartás kötelezi. A legilletékesebb francia forrásból szerzett ér­tesülésem szerint a francia hivatalos körök a nyil­vánosságra hozott Paléologue-féle okmányt nem te­kintik egyébnek, mint levéltárban elhelyezett aktá­nak. Mérvadó helyen azt közölték velem, hogy azért, mert ez a levél annak idején nem jutott el "hivata­losan a magyar kormányhoz s a magyar békedele­gációhoz, nincs jelentősége. Közvetlenül a Pa­léologue-féle okmány után íródott meg a Millerand­féle ismert 1920 május 6-áról kelt kísérőlevél, amely, ha jelentékeny ígéreteket nem is tartalmazott, lé­nyegében mégis azonos a Paléologue-féle átirattal, főleg, ami Magyarország határainak kiigazítását illeti. Szentgyörgyi Ferenc: A magyar lovas­társadalom ünnepe. Díszes keretek között folynak az országos lovasmérkőzések. A margitszigeti MAC-pályán csütörtökön meg­­­kezdett négynapos concours második napján foko­zott érdeklődés mellett folytak a versenyek. A tribü­nöket újra nagyszámú és előkelő közönség töltötte meg, amelynek soraiban különösen Somogy, Vas megye és a Felvidék társadalma volt nagy számmal képviselve. A csütörtökön még szokatlan olimpiai akadályokon most már nagyszerű teljesítményt vég­ző úr- és hölgylovasokat nagy ovációkkal köszöntöt­ték nemcsak a szakértők, hanem a lelkes nagykö­zönség is. Ott volt gróf Andrássy Géza, gróf Teleki , Sándor, Farkass Kálmán, herceg Odescalchi Béla a Magyar Lovaregylet, gróf Pejacsevics Albert a Pest­vidéki Versenyegylet képviseletében, gróf Csáky Ká­roly honvédelmi miniszter, Jánky Kocsárd hadsereg­főparancsnok, Álgya-Papp Sándor altábornagy, 4.O­bóth István altábornagy, Ujfalussy Gábor tábornok, gróf Széchenyi Viktor, Somssich Miklós, Éber Antal s az alagi lovaskolónia teljes számban, a hölgyek­­ között gróf Teleki Sándorné, gróf Apponyi Adél, Károlyi Fruzsina grófnő, gróf Hoyos Béláné, Sibrik Sándorné, Varsányi Irén és leánya, Szécsi Teri, és még sokan. Különösen nagy érdeklődéssel kísérték a höl­gyek díjugratását, amelyben gróf Almássy Pálné bravúros lovaglásával valóban megérdemelte a kö­zönség lelkes tapsait. A szombati harmadik versenynap és talán az egész concours legszebb látványossága lesz a virágos kocsikorzó, amelyben gróf Teleki Sándornéval az élén hölgy­hajtókkal vonulnak föl a virágdíszes ko­csik. Megjelenik a múlt század hatlovas postakocsija is, a szépségversenyen pedsig kettes és négyesfogatok vonulnak föl a kocsiakadályhajtásokon. A szombati versenyeket déli 12 órakor a gyermekek díjugratása vezeti be, a kocsiverseny előtt pedig a hölgyek ne­héz díjugratása kerül sorra. A pénteki versenynap részletes eredményei a következők: I. Díjugratás B. kategória: 1. Hungária concours istálló Kimono lova, lovagolta Pauly Hart­manné, 2. Cseh Kálmán Béni lova, lov. a tulajdonos, 3. Bodó Imre Gizi néni lova, lov. a tulajdonos, 4. Fó­nagy Sári Bakony lova, lov. Kánya Antal, 5. Binder Ottó Gólya lova, lov. Bollner Béla. II. Hölgyek díj­ugratása. 1. G­róf Almássy Pál Alpár II. lova, lov. gróf Almássy Pálné, 2. Binder Ottó Fáraó lova, lov. gróf Almássy Pálné, 3. Hungária concours istálló Bonyhád lova, lov. Pauly Hartmanné, 4. őrgróf Pal­lavicini György Memorandum lova, lov. gróf Széche­nyi Irma, III. Páros díjugratás. 1. Nemzeti Lovarda Ábránd lova, lov. Éber Amália és St Hubertus con­cours istálló Bakony lova, lov. Dildutz István, 2. Somssich Miklós Aranymadár lova, lov. Somssich Andor Pál és gróf Széchenyi Viktor Csaplárosné lova, lov. gróf Széchenyi Irma, 3. Hungária concours istálló Bonyhád lova, lov. Pauly Hartmanné és Sch­aurek Ottmár Dagály lova, lov. a tulajdonos. A görög határt Bulgária felé lezárták. Belgrád, szept. 30. Szalonikiből jelentik, hogy a gö­rög határt Bulgária felé lezárták, mert attól tartanak, hogy több komitácsi csapat akar bolgár területről átlépni Görögországba. Az egyik jelentés szerint újból letartóz­tattak egy embert, aki a már letartóztatott három bolgár­ral szövetségben volt. A vizsgálat állítólag megállapí­totta, hogy a bolgárok merényleteket akartak elkövetni a jugoszláv konzulátus és a szerb-francia bank szalontiki fiókintézetének­ palotája ellen. Az egész tervet az össze­esküvés egyik részese árulta volna el. A Pravda jelentése szerint a szófiai görög követ a jugoszláv követtel együtt lépéseket fog tenni a bolgár kormánynál, akadályozza meg a komitácsi merényleteket.

Next