Pesti Hírlap, 1927. december (49. évfolyam, 273-297. szám)
1927-12-25 / 293. szám
1927. december 25., vasárnap. PESTI HIRLAP — Magyarok a statisztikusok nemzetközi kongresszusán Kairóban, Triesztből jelentik: A Nemzetközi Statisztikai Intézet kairói ülésére Magyarországból szombaton hajnalban a Trieszti Lloyd Heinadi-gőzösén útra keltek dr. Thirring Gusztáv, a fővárosi statisztikai hivatal nyug. igazgatója, dr. Kovács Alajos h. államtitkár, a központi statisztikai hivatal igazgatója és dr. Fellner Frigyes egyetemi tanár. Dr. Illyefalvi J. Lajosnak, a fővárosi statisztikai hivatal igazgatójának elutazása előtt váratlanul ürtővérzése támadt és ezért nem távozhatott Budapestről. A hajón, amely kedden délben érkezik meg Alexandriába, német, osztrák, olasz és egyéb statisztikusok is a kongresszusra tartanak. A Nemzetközi Statisztikai Intézet kongresszusa 29-én nyílik meg Kairóban, de már 28-án előzetes értekezlet lesz Alexandriában. Az ülésszak, amelyet az egyiptomi kormány nagy ünnepiességgel rendez, kilenc napig fog tartani. Az előadások sorában szerepel dr. Thirrinsz Gusztávé is a nagyvárosok statisztikai évkönyvének továbbfejlesztéséről. A kongresszus után a tudósok kirándulást rendeznek a piramisokhoz Memphisbe. A magyar résztvevők január 7-én indulnak haza. — Orvosi hírek. Dr. Kontraszty Johanna rendelőjét 1920 jan. 1-én IX., Mester utca 11-be helyezi át. Dr. Elek Sándor orvosi rendelőjét V., Katona József utca 0., földszint 5. alá helyezte át. Új telefonszám: Teréz 112—40. — Wippnerhez csengős szánon díjtalanul mehet a villamosvégállomástól és vissza minden vasár- és ünnepnapon. — Mielőtt hazulról elmegy, tegyen szájába egy Anacot-pasztillát, hogy az időjárás kellemetlenségeitől mertesüljön. — Fényképeztesse le gyermekét karácsonyra! 6 művészi lap 8 P. Kis Pál koszorús fényképészmester, Királyutca 51. — Ki alkalmas a filmszínészi pályára és ki nem? A filmszínészi pálya a laikus közönség szemében nagyon könnyűnek látszik, épugy az út, mely a hírhez, a dicsőséghez és vagyonhoz vezet. Ám a szépség és a jó megjelenés nem elegendők: az első feltétele a filmszínészetnek a tehetség. Egy hollywoodi idegorvos írja: mielőtt valaki elhatározza magát, hogy filmszínész lesz, feleljen saját magának, teljes őszinteséggel, a következő kérdésekre: 1. Öntudatos ön? 2. Van kifejező arcjátéka? 3. Kedélyhangulata könynyen változik-e? 4. Testmozgását akadályozza-e valami? 5. Valamilyen cselekményt ki tud-e fejezni a gesztusaival? 6. Teste és szelleme együttműködik-e? 7. Tud jól utánozni? 8. Tudja-e, hogyan kell nevetni, sírni? !). Ki tudja-e fejezni mozdulatokkal izgalmát, haragját, szerelmét és bánatát? 10. Mindezt meg tudja-e tenni parancsszóra? 11. Van-e élénk fantáziája? 12. Mit gondol, szívesen fogadja majd önt a mozipublikum? 13. Élénkek-e az ajkai? 14. Mások kitalálják-e a szájmozgásából azt, amit némán mond? 15. Van-e stílusa? 16. Gyorsan cselekszik-e?... Filmszínész, csak az legyen, aki ezekre a kérdésekre igennel tud válaszolni. Ezt a rendkívül érdekes cikket Tolnai Világlapja karácsonyi számában olvassuk. F. hatalmas karácsonyi szám 776 oldalon, 920 gram súlyban jelent meg 5 könyvmelléklettel, 9 ragyogó sines oldallal. Előállításához 25 vágón, azaz 250.000 kilogramm papírtömegre volt szükség Az utolsó évek egyik legnagyobb sajtóeseménye ez a karácsonyi szám, melynek ára Budapesten 2 pengő, vidéken 2 pengő 50 fillér. — Kossak utóda Komáromi országszerte kedvelt felvételeiből 6 drb. lap 10 P. — Az uj csodás hangú Columbia-, Hismaster- és Pathé-beszélőgépek a Sternberg-hangszergyárban (Budapest, VII., Rákóczi-út 60). Ezen készülékek és a nagyszerű uj hanglemezek legolcsóbb gyári áron árusíttatnak. Gyönyörű ajándéktárgyak igen olcsó árban. A távol nyugat kereskedelmének hazai exponensei között ritka eset, ha valamely cég oly messzemenő áldozatot hoz, hogy ma, amikor a bőr- és cipőárak világszerte óriási emelkedést mutatnak, kiváló áruit leszállított árakon hozza forgalomba. Ezért ez uton is szükségesnek tartjuk a hazai vásárló közönség figyelmét fölhívni a Salamander Cipő rt. ez évi karácsonyi és újévi kirakataira. — Rozgonyinál 6 lap 10 P, gyermekfelvételnél is. — Szőnyegvásárlók figyelmébe ajánljuk a szolid hírnevű Polgár Hugó és Emil céget, V., Gróf Tisza Istvánutca 18. (Sas-utca sarok), hol szőnyegszükségleteit legelőnyösebben beszerezheti. A legkényesebb gyomornak is jót tesz a Nektárgyógytápsör: újból étvágyat gerjeszt és jó érzést kelt: visszaadja az erőt és az egészséget. — Nem fázik, aki Schnur-bundában jár! Még tart a nagy bundavásár Schnur Henrik közismert férfiruhaáruházában. Rákóczi-ut 15 és Váci-u. 11. Kívánatra „Divatártesitő" ingyen és bérmentve. — Régi jó hirnive, megbizhatósága és olcsó ár Kozma Lajos reklámja, VII., Károly-körút 3. — Kiss Pál koszorús fényképészmesternél 6 művészi lap 8 P. Király u. 51. — Dr. Ringer Jenő elme- és kedélybetegek gyógyintézete, I., Lenkey-i. Telefon: József 383 -21. I A színtanokat és a szöveg egy részét lapunk mai számában a hatvannyolcadik oldalon találta meg az olvasó 13 ! Az ünnepek alatt csak a hétfőn árusítunk és akkor is csupán a Rákóczi úti fiókban. Új műsorunk. Hétfőn délelőtt a Fővárosi Operettszínházban gyerekelőadásunk van. A Mackó úrfi kalandjai kerül színre, Sarkadi Aladár felléptével. És van még jegy a Városi Színház hétfő délutáni előadására is. Kedden ismét a Rott-Komédia kapcsolódik be. Szerdára két előadásunk esik. Déluán 5 órakor a Magy. kir. Operaházban a Jancsi és Juliska, meg a most bemutatott Diótörő kerül szinte ifjúsági előadásul. A másik előadásunk a Városi Színházban van, a Borcsa Amerikában közül szinte Fedák Sárival százhuszonötödször. Szombaton a közönség előtt olyannyira népszerű • Hoffmann meséi keríti szinte az Operaházban. És ezen a napon, december 31-én van a Pesti Hírlap nagy Vidám Szilveszter-estje a Vigadóban. A műsor époly szórakoztató, mint amilyen elsőrangú. A január elsejére eső délutánunkat szenzációssá teszi, hogy a Fővárosi Operettszínház újdonság, a Finom kis család máris bekapcsolódik. Azután, hogy először nyílik alkalmunk adni a Külvárost, a Magyar Színháznak ezt a kitűnő drámai teljesítményét. Megismételjük továbbá a Gazdag lány, a Mesék az Írógépről és A legkisebbik Horváth-lány előadását. HÉTFŐ (dec. 26.) Fővárosi Operettszínház. Mackó úrfi kalandjai. (Gyermekelőadás.) Kezdete d. e. 11 órakor — Városi Színház. Borcsa Amerikában. Kezdete 3 órakor. KEDD (dec 27.) Rott-Komédia. Katicabogár, Rátkay és Rott stb. Kezdete fél 9 órakor. SZERDA (dec. 8.) Opera. Jancsi és Juliska. Diótörő. (Gyermekelőadás.) Kezdete 5 órakor. — Városi Színház. Borcsa Amerikában. Kezdete fél 8 órakor. SZOMBAT (dec. 31.) Opara. Denevér. Kezdete 7 órakor. — Vigadó. Vidám Szilveszter-est. Kezdete 11-kor. VASÁRNAP (jan. 1.) Magyar Szinház. Külváros. Kezdete 3 órakor. — Fővárosi Operettszínház. Finom kis család. Kezdete 4 órakor. — Belvárosi Szinház. A gazdag lány. Kezdete fél 4 órakor. — Városi Szinház. Mesék a Írógépről. Kezdete 3 órakor. — Király Szinház. A legkisebbik Horváth-lány. Kezdete 3 órakor. HÉTFŐ (jan. 2.) Belvárosi Szinház. Nászéjszaka. Kezdete 8 órakor.51.ookorona. értekben a testi Hirlap lö.napohivatal* l_ (V Vilmos» :saszár-ut 78.. Vll., mvséhet körni * s II .staui., Kriszlina-feörut 133., -iHr'it-'siaius 5/b. a M £ 1. Y £ T II , Fő-utca 53. VI., Ajidrássy-utc., VIII., Rákóczi-ut 9. ujpest, Istvan-ul t. 'S Kispest, Konsuth-i*'" 11 sz. -/.imázjegy- vala-mint könyvvásárlásnál vásárolt jelyek. 'Iletve Könyvek árába a kedvezmény értéke erejéig De tun. Előfizetőknek nem kell a bonokat beszolgáltatnion. PILLÉR példányonként vásárlóknak igen. Érvényes egy hónapig Egy 24 éves Ady-kritika és egy 19 éves Ady-vers. Még tíz éve sincsen, hogy Ady Endre meghalt és máris több könyv jelent meg róla, mint amennyi tőle, jóllehet az ő neve mellett igazán jogosult a „legtermékenyebb" jelző is. Egészen rendkívüli sors jutott neki irodalmunkban. Méltóan az ő rendkívüli tehetségéhez. A róla szóló cikkek, könyvek áradatában azonban hiába keressük egyik könyvének jelentős hangsúlyozását. Sőt elhallgatásban van része. Még olyan műben is, ahol pedig muzeális pedantériával van felhalmozva minden érdekesség, ami csak Ady Endrére vonatkozik. Felsorolják jelentős könyveit, ám közülük hiányzik ez az egy. Igaz, hogy nem Budapesten, holmi rangos kiadónál jelent meg, hanem csak Nagyváradon él, hozzá a szerző kiadásában. Csakhogy ez a verses könyv már nagyon is mutatta a költőnek nem közönséges rangját és azt sietett is a legnagyobb nyilvánosság előtt rávarrni a — Pesti Hirlap. Jól emlékszem, — 1903-at irtunk — október derekán akkori főszerkesztőm, dr. Légrády Imre, három verseskönyvet adott ki bírálatra. Az egyik Singer-Wolfner kiadás, „Volt egyszer egy leány" címen Farkas Imre kínálta benne új verseit. A másik az Atheneumnál jelent meg, „Holt vizeken" címen, Szilágyi Gézától. A harmadik, jelentéktelen kis kötet, Nagyváradról jött, Szerző kiadása, „Még egyszer", írta Ady Endre. Elolvastam mind a hármat és a Pesti Hírlap hasábjain, október 22-ikén, cikket írtam, ezzel a címmel: Három verskötet. Népszerűsége csúcspontján volt akkor Farkas Imre, Szilágyi Géza értékét pedig nem kisebb esztétikus mérlegelte az időben nagyra, mint Silberstein Ötvös Adolf ... és mégis a cikk élére elsőnek a teljesen ismeretlen, a szerző kiadásában megjelent kötetbe került. íme, idézzük is a róla szóló sorokat: Igénytelen kis kötet, de ritkán lenni nemesebb és gazdagabb tartalmat szegényes külső mögött! Nem annyira magábaszálltan, mint inkább magába roskadtan, betegesen keresi énjét, majd mindegyik versében. Nehogy félreértessünk, nem a költő lelke beteg, hanem a mód, amellyel önmagát, hogy úgy mondjuk, kezeli. Egészséges rímektől, lélektől lelkedzett ütemektől, hangzik vissza a kötete és mégsem teszi ránk azt a hatást amit tennie kellene, a jelentős költő hatását. Pedig nem mindennapi, tehetséggel állunk szemben. Csakhogy a gyémánt az egészséges napfényen csillog legigazában: az árnyban, a sötétben csak lászik nagyobb fényűnek, a lim-lom között csak tetszik nagyobb értékűnek. Ady Endre hagyjon föl beteges modorával, ami tehetségét felemésztő irányba tereli. Hogy még világosabbak legyünk „áldomást" ne az elzüllött zsenikre tartson, mint azt egyik versében teszi. A közönség részére még annyit, hogy az értékes kötet két koronáért a szerzőnél, Nagyváradon kapható. Akik ismerik Adyt és ismerik a róla szóló irodalmat, azok aligha veszik szerénytelenségnek, ha rámutatunk, hogy a Pesti Hírlapnak e huszonnégy év előtt megjelent kritikájában ott tükrözik az egész Ady. Szinte az egész Ady képét vázolja fel ez a cikk-részlet és pedig egy olyan kötete alapján, amiről most mélyen hallgatnak. Igaz, Ady annál beszédesebb volt akkor. Még vidékről négy oldalas levelet kaptam tőle. Sajnos, elveszett. De jól emlékszem nem egy részletére. Igen meleg szavai voltak, amiért aPesti Hírlap értékelte. És olyasfélét is írt, hogy készülődik Pestre, Párizsa, de akárhol telepedjék meg, legyek ezentúl is a kardja. Én őszintén válaszoltam neki: még alig fél éve vagyok a Pesti Hírlapnál, nagyon fiatal, még jóval innen a húszon, gyenge tehát ahhoz, hogy végérvényesen kard lehessek az ő erős kezében . . . Mégis rövidesen felkeresett a szerkesztőségben azzal, hogy megy Párizsba és hogy szeretne a Pesti Hírlap párizsi levelezője lenni. Ebből ugyan nem lett semmi, de azért nem szűnt meg keresni a kapcsolatot a Pesti Hírlappal. Ennek némi dokumentuma egy ötszólás verse is. Ezt a verset se találom a pontosan ezerhárom vers között, amiknek címét, megjelenési idejét és helyét szintén közli az említett muzeális felsorolás. A szóbanforgó muzeális felsorolás szerint. Ady Endrétől 1900 január 1-től 15-ig mindössze négy vers jelent meg, különfélepesti lapokban. Jós hogy épp a Pesti Hirlap-ban megjelent versről nem tud, annál csodálatosabb, mert a költő ezt a versét nagyon szerette. Olyannyira, hogy amikor utóbb Szeretném, ha szeretnének című könyvébe került, egész ciklust nevezett el róla és azt a „széni aszszony"-nak ajánlotta, ahogy édesanyját az ős kajánban említi. Íme a vers: