Pesti Hírlap, 1927. december (49. évfolyam, 273-297. szám)

1927-12-29 / 295. szám

•JO Kratakr. Klaband játéka a Kamara­ Színházban. Német iró km­ai tárgyú színműve. Külföldről nagy siker híre előzte meg budapesti bemutatóját. Ma a drámairodalom nemzetközi piacán föltűnni igen nehéz. A világszínpadok rendkívüli tömeg szín­darabot fogyasztanak. S bár a drámaírók mindenü­l nagyobb arányszámban növekednek, mint a színház­látogatók, még így is nehéz meg­flelő anyaggal el­látni a színházi műsorokat. Eddig írók és színházak egymással versenyeztek, ma a közönséggel kell bir­kózni s a legnehezebb feladat az elkényeztetett pu­blikum igényeit kielégíteni Természetes tehát hogy az újszerűség keresése, a „trükk" irányítja a nem­zetközi drámairodalmat. Ez az útirány vezette Kla­bund német novellistát, hogy kínai drámát írjon „Krétakör" címmel, amelyben olyan „hamisi­atlan", vagy jól stilizált kínai miliőt adott, amely eléggé új­szerű a blazili színházi gourmandoknak. Hogy a „Krétakör"-ben mennyi az igazi kínai anyag s mit adott hozzá a német író „a magáéból", annak eldöntése olyan alapos drama­urgiai boncolást igényelne, amire csak a németek képesek s amit mi tőlünk az egész darab nem érdemel. Mi, magyar kö­zönség, a magunk természetes ízlése szerint ítéljük meg az elénk tálalt színpadi eledelt. A benyomás pedig, amit Klabund darabja kelt, őszintén szólva az, hogy a „Krétakör"-nek csak a jelmezei és dísz­letei imitálják Kínát, maga a téma, az igazi tartal­ma, szelleme és főként a tendenciája teljesen modern európai. Tulajdonképen egy kínai jelmezbe öltözte­tő , „Grand-Guignol" véres rémdráma, mely a végén valóságos német limonádéval leöntve romantikus szerelmi boldogsággal fejeződik be. Vegyes hatás. Klabund a legválasztékosabb irodalmi eszközök használatát, sőt az igazi költészetet is összevegyíti a színpadi hatásvadászat közönségesebb eszközei­vel. Azért a műve nem irodalmi érték, csak szín­padi különlegesség. •sí-Olyan furcsa miliőből indul ki a „Krétakör" cse­lekménye, ami kevésbbé illik egy állami színházhoz. Egy kínai örömtanyára eladja Csangné asszony a lányát, Haitangot, kinek fivére, Ling, tiltakozik az erkölcstelenség ellen, de csak addig, amíg a vétel­árból nem kap egy részletet. Pao hercegnek, az első vendégnek, nagyon megtetszik Hai'ang, de rá­licitál a gazdag adóbérlő, Má,­s elviszi házába a fiatal lányt. A következő felvonásokban Mát fiú­gyermekkel ajándékozza meg Haitang, amiért első feleségétől, Jüpeitől válni készül, hogy belőle csi­nálhasson első feleséget. Erre Jüpei megmérgezi férjét s hamis tanukat fogad, hogy ezt a fiatal Hai­tang cselekedete s hogy a gyermek sem az övé. A megvesztegetett biró halálra is itéli Haitangot s ennek fivérét is. A végrehajtás előtt érkezik a hír, hogy az öreg császár meghalt és Pao herceg lépett a trónra, aki az összes halálra ítélteket maga elé idézteti, hogy igazságot szolgáltasson. Igy kerül Haitang az első szerelmese, Pao elé, aki kisüti az igazságot s közben kisül az a titok is, hogy a gyer­meknek apja tulajdonképen Pao. Így aztán az örömtanyára eladott szép lányból kínai császárné lesz. A mesében előforduló e valószínűtlenségeket fedezi az élelmes szerző a kínai jelmezekkel. Gon­dolja, hogy a naiv közönség elhiszi, hogy ilyen dolgok megtörténhetnek Kínában. Ami reális való­ságba szegények elnyomása s a fiatal lányok áru­ba bocsátása, a berlini Friedrichstrasse életéből származik. Az egésznek fő érdekessége, hogy jó sze­repeket nyújt, amit a Nemzeti Színház tagjai kitű­nően meg is játszottak. Bajor Gizi értékes talentuma teljesen érvé­nyesül Hartang szerepében. Művészetének széles skáláját bemutatja a naiv lány ártatlan hangjaitól a legmagasabb drámai kitörésig. Mindegyikben el­sőrangú művészi produkciót mutat be. A lányság báját, az érzés mélységét más szerepeiből is ismer­jük, de ezúttal bemutatott egy havas táj szomorú miliőjében, mint bilincsbe vert rab, egy olyan drá­mai monológot, amely mint önálló, értékes művészi alkotás eseményszámba megy Hettyey Aranka, a nagy tra­nka is bemutatta sokoldalúságát, az első feleség intrikus szerepét ruházván föl kitűnő jel­lemző erejével. Halmi Margit híres, értelmes beszé­dével s Iványi Irén sikerült zsáneralakításával tűnt föl A férfiak közül Gál Gyula bámulatos jellemző erejét csodálhattuk a megvesztegethető kínai bíró szerepében; finom­ szatírával cizellálta ezt a figurát. Sok tapsot kapott. Általános feltűn­őt keltett Kürthy György elsőrangú alakító képessége, a da­rab leglehetetlenebb alakját, az örömtanya tulajdo­nosát finom és ízléses játékkal színpadképessé tette A maszkja, minden szava és mozdula­t az ön­tudatos művészet bizonyítéka volt, mintha csak Gál Gyula tanítványa volna. Lehotay Árpád igen rokonszenvessé tudta tenni Pap figuráját, értelme­sen beszélt, routinosan mozgo­t. Horváth Jenő ural­ta a színpadot, valahányszor azon megjelent. Abo­nyi Géza nagy tehetséget vitt be kis szerepébe, szi­nes volt az alakítása, akárcsak Harasszosé. Porzsolt Kálmán: Vidám Szilveszter-est a Vigadóban. Kezdete 11 órakor. PESTI HÍ­RLAP 1927. december 29., csütörtök. Egy öreg kritikus emlékeiből. Kabelik Jan felfedezése. Nem egy ma világhírű művész csillaga bon­takozott ki Budapesten oly vakító fénnyel, hogy joggal lehet a budapesti hangversenytermet az illető művész nemzetközi pályafu­ása kiindulópontjának nevezni. Nem mintha Budapest egy művészi­ karrier anyagi megalapozását biztosíthatná. Ámbár Huber­mann több pénzt visz el Budapestről, mint fél Euró­pából. De a budapesti szenzációs sikereknek egész különös rezonanciája van. Ha a mi válogatós, finola­ízlésű, szakértő közönségünk — mert van olyan is — valakiért, vagy valamiért szívből lelkesül és a kritika a maga temperamentumos, végtelen szug­gesztív rajongásával ezt a lelkesedést betűkbe öntve megfelelően hangszereli, akkor ennek az elragad­tatásnak az akkordjait meghallja egész Európa. És ha Budapest után Bécs és Berlin is megszólal, ak­kor az illető művész előtt megnyílik az egész vi­lág. Mi emeltük — joggal — Barbi Alicet, a dal min­denkori királynőjét az egekig, innen áraszto­ta el fényével Sauer Emil poétikus virtuozitása az egész világot. Itt kezdte el néhány évvel ezelőtt Barrien­tos Mária, a mai kor Pattija, új világkarrierjét és a budapesti közönség és sajtó fedezte fel jóval húsz év előtt a világ számára Kubelik Jant, korának Pa­ganinijét. Pedig Kubelik akkor már számtalanszor lé­pett a prágai és a bécsi közönség elé. Kubelik „fel­fedezésének" autentikus története a következő: Sok évvel ezelőtt egy napot Bécsben töltöttem. Délután felkerestem Kárpáth Lajos barátomat, a „Neues Wiener Tagblatt" hírneves zenekritikusát a szerkesztőségben Nagyon Hosszant, mond a Kár­páth, hogy ma este nem lehetek veled. De egy kül­városi álhangversenyt­eremben egy nagyszerű fiatal hegedűs játszik és a fiúról egyszer már komolyan kell írni. Már egy év óta itt él Bécsben, de úgy lát­szik, annyi pénze nincs, hogy egy rendes hangver­senyt adjon Kis obszkurus helyeken játszik, a kol­légák csak ímmel-ámmal írnak róla, pedig mondha­tom neked, a mai kor legragyogóbb technikusa. Kü­lönben te magad is hegedülsz, gyere velem, nagyon fog téged a fiú érdekelni. Hát elmentem Egy Ku­belik Jan nevű bozontos feketehajú cseh ifjú ját­szotta Paganini hegedűversenyét és én elraktároz­hattam egyik legkáprázatosabb impressziómat. Másnap a bécsi lapok egy részében a fiatal mű­vészről néhány sablonos sor jelent meg és Kubelik Jan tovább nyomorgott. Abban az időben én rendeztem a budapesti újságírók segélyegylete hangversenyeit. A kis Al­berti Werner, a százöt centiméter magas hőstenor, aki rakétaszerűen puffogtatta a magas C-ket és D-ket, akkor fejezte be vendégszereplését az Opera­házban és felajánlotta, hogy a segélyegylet javára a Royal-teremben — Budapestnek legideálisabb, a zeneművészettől barbár módon elrabolt hangver­senytermében — búcsúhangversenyt rendez. Kerestünk egy napot és siettem Dunkl Nor­bert barátomhoz, hogy lefoglalja a termet. — Ja, Freunderl, — mondja Norbert — a te­rem erre a napra nem szabad. Valami Kubelik nevű hegedűs akar bemutatkozni. De nem hiszem, hogy megtartja a hangversenyt, mert eddig két jegyet ad­tam el, írok is neki, hogy maradjon . . . — Ne tedd azt, öregem, ellenkezőleg, írd meg a fiúnak, hogy mi vállaljuk a rendezés költségeit és ő az újságírók hangversenyén fog bemutatkozni. Az útiköltséget megtérítjük. Kubelik boldogan vállalta a közreműködést és én megindítottam a reklámlavinát. Elneveztem Jan barátunkat Paganini redivivusnak, Sarasate utódjának és többek között egy bécsi kritikusának a következő kakuktojást csempésztem állítólagos kritikájába: „Kubelik virtuozitása csodával határos. Ha ez az ember a középkorban él, mint boszor­kánymestert, mint a sátán cimboráját feltétlenül el­égetik." Választmánybeli kartársaim nekem rontottak. Miket írsz te össze!? Nem szabad a közönséget be­csapni. A mi reklámunknak hangosnak kell lenni, de igaznak. Nem szabad a közönség bizalmát egy est sikeréért megingatnunk. Ha ez a művész iga­zán olyan jó lenne, rég hallottunk volna felőle. Megnyugtattam barátaimat És rendeztem egy intim főpróbát, amelyhez meghívtam újságírókollé­gáimat és a legkiválóbb hegedűművészeket és peda­gógusokat. Az öreg Gobbi Lojzi bácsi, Budapest legjobb hegedűs- és hegedűszakértője, gúnyos szkepszissel fogadott: — Béla, nem galoppiroztad el magad? — Lojzi bácsi, egy fél óra múlva kérdezd. Kubelik kérésemre a Paganini versenyt ját­szotta. Előadása után a meghívott hallgatóság őr­jöngött és­­ nekem gratulált. Aznap este volt a hangverseny. Zsúfolt terem, fényes publikum, a saroküléseken szkeptikus sava­nyú kri­tkusok. A bozon­os hajú ifjú megjelenik Tíz taktus után az egész nézőtér felfigyel. Öt perc múlva a kritikusok tágra nyitott szemmel ke­resik egymás tekintetét. Hát ilyen is lehetséges? Vadidegen emberek egymásra mosolyognak a kö­zös gyönyörűségtől, az egész hallga­tság mámor­ban úszik. A szám u­án majd szétszedik a fiút, aki boldogan, szerény, félszeg hajlongással köszöni meg a szűnni nem akaró ovációt. Dunkel Norbert hoz­zám sompolyog, megölel és a fülembe súgja: — Bruder, den Mann hamma­gmacht! Hangverseny után a szokásos bankett, ünne­peljük a közreműködőket, Dunkel félrehívja Kube­lik­ot és leköti öt húsz estére ötszáz forint fellépési honoráriummal. Azt hittem, a fiú kiugrik a bőré­ből örömében. Ez volt életének első főnyereménye. Jött azután még egy pár ezer. Mert Kubelik birtokait, abbáziai hatalmas pa­lotáját és elsősorban szépséges szőke feleségét mind a hegedűjével szerezte. Dr. Diósy Béla. * (Magyar sikerek Bécsben.) A bécsi színházak híradásaiban minduntalan magyar nevek bukkan­nak föl. Úgyszólván nincs egyetlen nagyobb bécsi színpad sem, ahol egyik vagy másik vezetőszerepet ne magyar színész játszana. Egy statisztika szerint a bécsi magyarok között elsősorban Németh Mária, Anday Piroska, Pataky Kálmán, Beregi Oszkár, Darvas Lili, Máth­é­s­ózsi, Molnár Vera, Palásthy Irén, Békeffi László, Halmay Tibor, Szokolay Olg, Nádor Jenő és az ifjú Latabárok­ népszerűek, a szer­zők közül pedig Molnár Ferenc, Kálmán Imre, Har­math Imre és mások. A Karltheater a napokban mutatta be az új Stolz-operettet, Kosáry Emmi nagyszerű alakításával a női főszerepben, K­rúdy István rendezésében . (A csodaénekesnő.) Schumann-Kleink Ernesz­tin, a világhírű énekesnő, aki hatvanhat éves korát megszégyenítve, még mindig hangversenyez, most amerikai körúton van. Hetvenöt hangversenyre szól a szerződése. Október 5-én kezdte meg a sorozatot Sioux Cityben. Néhány nap előtt a newyorki Carne­gie Hallban lépett föl, amelynek négyezer ülőhelye van, de amelyet ötezren leptek el. A pódiumon is sű­rűn ültek és körülötte álltak az emberek, Walker polgármester kimentette magát. Helyette Walter Damrosch adott át a művésznőnek egy bőr­ mappát, amelyben negyvennyolc amerikai állam kormányzója külön-külön üdvözlő levele foglaltatott. Smith new­yorki kormányzó levelét föl is olvasta Damrosch: — Sajnálattal értesülök arról, így kezdődik a levél, és én úgy sajnálom, mint sok millió honfitár­sam, hogy Schumann-Heink asszony vissza akar vo­nulni dicsőséggel eltöltött ötven éves pályafutás után. Damrosch itt félbeszakította az olvasást: — Oh, hisz ez tévedés! Huszonötöt akart írni. Amire a művésznő megcsókolta Damroscht: Azok közt, akik virágokat adtak át, volt Sem­brich Marcella is. Schumann-Heink asszony 1898-ban énekelt elő­ször Amerikában. Chicagóban történt ez. Nyolc hét­tel utóbb fia született, George Washington névre ke­resztelték. Öt fia volt a művésznőnek. A háború alatt négyen szolgáltak az antant hadseregeiben, egyik pe­dig a németeknél. Ez az egy elesett. * (Az arisztokrata néni.) Azokra a szép időkre, amikor ripacséknál „majdlingra" játszottak, emlé­keztet az a pör, amelyben a minap ítélkezett egy lon­doni bíró. Marylebone külvárosban James Bromley Challenor igazgatónak gyűlt meg a baja Florence Robinson, színésznéven Florence Trevor asszonnyal, őnagysága régebben szerződött a direktor úrhoz. Egyszer kölcsön adott neki kétszáz font sterlinget, mert különben nem lehetett volna játszani. A villa­mos társaság ugyanis kikapcsolta az áramot és csak úgy volt hajlandó bekapcsolni, ha megfizetik a hátralékot. Erre aztán megegyeztek az igazgató­val, hogy Florence szerződést kap heti 5 font fizetés­sel, mindaddig, amíg az igazgató ki nem fizette a tartozást. Florence egy ideig két szerepet játszott a Páholy címü bohózatban, majd pedig az ariszto­krata nénit adta a Régi jó idők címü bohózatban. Hetek múltán azonban az igazgató elvette tőle a szerepet és másnak adta. Florencet elbocsátották. Utóbb egy apró szerepre szerződtették, de csak heti három font fizetéssel. A színésznő biró elé ment. Az igazgató azzal védekezett, hogy őnagysága nem elég arisztokratikus külsejű a nagynéni szerepére. A bíró erre kijelentette, hogy ha Florence hetekig elég arisztokratikus volt, hát ezentúl is az lehetett volna. Az igazgatót kötelezték, hogy fizesse meg Florence követelését és a kölségeket is meg kell fizetnie. A legmulatságosabb vígjáték n­­eamulatságosabb vigjáték. A MACSKA TITKOS — GÓTHNÉ - GÓTH - KERTÉSZ: Magyar* Színház.

Next