Pesti Hírlap, 1928. január (50. évfolyam, 1-25. szám)

1928-01-01 / 1. szám

198. január 1., vasárnap. PESTI HIRL­AP A szovjetek kormánya tehát semmiféle egyetemesen elismert hívre nem támaszkod­t­atik, ez feljebb "sau az erőszakra. Ez pedig feljogsit bennünket arra, hogy gyengének és belső"fő hiján levőnek tekintsük s következő­leg eből a gyengeségből magyarázzuk az egy­ hullámzó belső válságokat is. A XIX. százd egész történelme azt mutatja, hogy a mi ívitizációnkban csak ott van politikai ál­lanóság, ahol azokat az elveket, amelyeken az Ham nyugszik, elismeri és helyesli a nagy terstség. Mi az oka például annak, hogy Fran­ciországban 1789-től 1870-ig annyit változott a tromlányforma? Egyszerűen az, hogy a nő nem értett egyet abban a tekintélyi elv­tel, amelyen az állam nyugodott. A régi elvek már nem éltek többé, az ujak pedig nem vol­tak elég erősek arra, hogy mindenki helyeslé­ét megnyerjék. Úgy látszik, hogy ennek a nagy történelmi tapasztalatnak ma egyetemes ,ér­téke van és ez jegosít fel bennünket arra a feltevésre, hogy Sztálin küzdelme az ellenzék ellen azon a tényen alapszik, hogy a kormány­forma törvényességét kétségbevonják. Az olyan kormányzat, melynek nincs törvényes jogalapja, csak erőszakkal tartható fenn. Fegyverre és pénzre minden kormány­nak szüksége van. Az olyannak pedig, amely­nek parancsolási jogát nem ismerik el általá­ban, sokkal nagyobb szüksége van, mint a többieknek. Ez a magyarázata annak is, hogy a forradalmak a leggyakrabban vagyonelkob­zásokkal végződnek, még akkor is, ha az a program­jukban nincs benn. Igen, mert pénz­re van szükségük, mert a pénz az egyetlen eszköz arra, hogy katonákat fogadjanak és szaporítsák barátaikat. A forradalmakból ki­bontakozó kormányokra nézve a nehézségek akkor kezdődnek, amikor a pénz fogytán van. Vajjon a moszkvai kormány elért-e már ehhez a pillanathoz? Azt mondhatnánk, hogy elért. Azért kérnek olyan sürgősen külföldi kölcsönöket, mert a forradalom kezdetén kon­fiskált javakat már nagyrészt fölemésztették, mert ezek a javak arra szolgáltak, hogy a ha­talmon tartsák magukat egész mostanig. Egy régi törvényes kormányzat, amely­nek jogcímét senki kétségbe nem vonja, sokáig fenn tudja magát tartani kényszerárfolyamú papírjegyekkel. Forradalmi kormánynak azon­ban, melyet csak egy kisebbség ismer el, amely erőszakkal nehezül rá másokra, szüksége van sok jó pénzre, nagymennyiségű aranyra és ezüstre. Ha a moszkvai kormány arra kény­szerül, hogy újból megtöltse kincstárát kölcsö­nökkel, amelyeket nem talál meg, a közeljövő­ben óriási nehézségekre fog bukkanni. Azok a belső zavarok, amelyekben ma Oroszország vonaglik, kétségkívül ezekre a nehézségekre vezethetők vissza. Két okuk van tehát: a pénzügyi zavar és az új kormány kétségbevont törvényessége. Miféle következ­tetést vonhatunk tehát ebből az analízisből a rendszernek szilárdságára és tartósságára nézve"? Elhamarkodottság volna azt állítani, hogy a kommunista rendszer napjai meg van­nak számlálva. Egy törvényes jogcímet nél­külöző és pénztelen kormányzat sokáig fenn­állhat, ha nem találkozik útjában olyan erővel, amely felforgathatja. Ha ezeknek a belső har­coknak az az oka, amit itten kifejtettünk, és el­lenkezőleg azt mondhatjuk, hogy sokáig fog­nak tartani, annak ellenére, hogy időről-időre nagy erővel törnek ki, ami természetesen gyöngíti Oroszország külső tevékenységét. Azoknak, kik kételkednek a kommunista ha­talom növekedésében, igazuk van, viszont azok, akik remélik, keserű csalódásra le­hetnek elkészülve. Mert Európa ma nem olyan helyzetben van, mint­ a francia for­radalom kitörése idején. Ma Európa túlságo­san föl van fegyverkezve, amellett túlgazdag­­­, konszolidált és egy forradalmi korm­ány, a­melynek nincs pénze, s amelyet a belső har­cok emésztenek, ma nem kényszerítheti rá az erejét, mint azt Franciaország tette a XVIII. század legvégén. Kossuth Lajost megkérdezték, igaz-e, hogy már a márciusi napok előtt összeköttetésben állott a később oly nagy hirhedtségre jutott Bach Sándor­ral? A nagy száműzött 1890 február 16-iki levelé­ben ezt válaszolta: Ton Bachhal sem a márciusi napok előtt Bécsben (ahol évek alatt nem is voltam), vagy másutt akárhol, sem a márciusi napok után soha sem érintkeztem. Előbb még csak azt sem tudtam, hogy létezik, hanem a márciusi napok alatt, t. i. akkor, midőn mi, Magyar Argonauták Bécsben jártunk s engem­,a jó bé­csiek oly bámulatos lelkesedéssel fogadtak, igenis érintkeztem, mert amint a fogadóba ver­gődtem, Bach volt az első ember, aki hozzám jött és nekem magát mint forradalmi vezért bemutatta. Ez igaz, de csakis így és ennyi igaz. Nemcsak Bécsben nem, de Magyarorszá­gon sem akartam én forradalmat csinálni. Au contraire. A párizsi események hatása alatt kigyuladt forradalomban az én részem annyi volt, hogy egy valaki a pozsonyi or­szággyűlésen tartott ismeretes beszédem né­met fordításának egyik bécsi piacon felolvasá­sával tüzelte fel a bécsi népet. Nem conspirált ott senki. Az a forradalom nem csináltatott, hanem csinálódott." Kossuthnak teljesen igaza volt abban, hogy a mi forradalmunk csinálódott — de a többinél sem volt máskép: sem az angoloknál, mely a király le­fejezésével érte tetőpontját, sem a nagy franciánál, melyet Napóleon fejezett be, sem a februáriusi for­radalomnál, mely egész Európát, hazánkkal együtt, felforgatta. Akik megkezdték, mindig törvényes alapból indultak ki és az események vitték tovább a nagy embereket is, Cromwellt, Mirabeaut csak úgy, mint Kossuthot. Még az amerikai nagy szabad­ságharcban sem volt máskép: Washington is volt olyan lejális alattvalója királyának, mint akár­mely jó magyar földesúr. Ennek a nagy mozgalomnak, melynek csak egyik, de legfényesebb része a magyar szabadság­harc, voltak általános és voltak helyi okai. A bécsi kongresszus és az uralkodóknak 1815-ben megkö­tött szent szövetsége nagyjában biztosította az álla­mok területi épségét és a belső rendet. De a nagy forradalom eszméi a hivatalos hamu alatt is égtek: annak elfojtása mindenütt, még Oroszországban is, elég munkát adott a kormányoknak, kellett is mind­untalan oltani: Itáliában, Spanyolországban, Len­gyelországban. A harc az abszolutizmus és a bürok­rácia ellen folyt. A hosszú békében megerősödött, megtollasodott polgárság kezdett hatalmának tu­datára ébredni: szabadabb mozgást, a közügyek­ben, melyeket az arisztokrácia magának lefoglalt, részvételt követelt. A mindinkább terjedő gépipar munkás zászlóaljakat teremtett, melyek mindenhol készek voltak a küzdelemre — kevés volt a vesz­teni valójuk. A szabadság mellett a nemzetiség volt a ve­zető eszme. Olaszország szét volt darabolva; a német egységet csak árnyéka, a Szövetségtanács képvi­selte. Magyarország, bár 1825 óta gyönyörűen fej­lődött, mégsem élvezte a neki törvényesen bizto­sított függetlenséget. Mióta, 1846-ban, IX. Pius pápa kibontotta az olasz egység zászlaját, nem szűnt meg a nyílt hadi kiáltás, még kevésbbé a föld­alatti dübörgés. A francia februáriusi forradalom aztán eggyé öntötte az összes, addig külön működő erőket, újabb, jobb világot akart teremteni az elnyo­más és a korrupció helyébe. Ezek az általános okok. Részletezésbe nem megyünk: olvasóink bizonyára tudnak minderről. De a kutatás mindig új anyagot, vele új szemponto­kat is vet a felszínre. A müncheni titkos levéltár­ban nagy és becses adatokat találtam; hazánk tör­ténetét szolgálót is. Azért helyeztem nagy súlyt épen e gyűjtemény kiaknázására, mert hiszen akkor Bajorország állott minden tekintetben legközelebb Ausztriához. Bajor volt, I. Ferenc özvegye, Karolina Auguszta, koronás magyar királyné, ba­jor Zsófia főhercegasszony, Ferenc József anyja. A családi politika nagyon belejátszott az általános­ba. Ott kezdjük, mikor a bécsi bajor követ, gróf Lux­burg, először kezd foglalkozni magyar ügyekkel. Értesítéseit lehető pontosan közöljük. A hivatalos levelezésen kívül, melyet hol francia, hol német nyelven vezet, összegyűjt minden mást is: plakáto­kat, újságcik­*--'--1 -n- '"›‹­yek p~ ' kelhetik. „A pozsonyi országgyűlés folytatja néha nagyon viharos ülésszakát. Sokat be­szélnek, sokat izgatnak ott, de nagy eredmé­nyek és nevezetes változások nélkül, akár a törvényhozásban, akár a közigazgatásban, (február 15-iki jelentés). Majd folytatja: „Eddig nem tehettem tiszteletemet István fő­hercegnél, Magyarország nádoránál. Mióta ide érkeztem (előbb Párizsban volt követ), csaknem mindig távol volt, hol Csehország­ban, hol Magyarországban és csak rövid ideig tartózkodott a fővárosban. Mivel valószínűleg megjelenik holnapután, az udvar nagybálján, melyre a diplomáciai testületet is meghívták, kötelességemnek tartottam megtenni a lépése­ket, hogy engem fogadjon, mihelyt Bécsbe jő. Tegnapelőtt kegyes volt fogadni, még pedig a birodalmi kancelláriában, hol egy kis szál­lása van. Jó modora egészen elbűvölt. A je­len ügyekről beszélt nagyon nyíltan, eszesen. A császár és minden főherceg igen jólelkű; szivük helyén van és nagyon tanultak. Mind­egyiknek van szakismerete valamely tudo­mányban. János főherceg igen sokoldalú. Egyike ő a legkiválóbb fejedelmeknek e föl­dön. (Nem telt belé félesztendő és — mint látni fogjuk — szegény követnek ugyancsak meg­változott véleménye mindkét főherceg felől.) „A farsang tetőpontját érte. Mindeddig nem vehette ki belőle részét az udvar. A csá­szár neje és Zsófia főhercegné, mivel betege­sek. Az udvari gyász miatt az udvar nem adott bált. Metternich hercegnél igen fényes bálokat látogattam, melyeket Ferenc Károly főherceg fia (Ferenc József) is szívesen láto­gat. Lichtenstein és Schwarzenberg herceg ott nagyon kitünteti magát. Ez a monarchia két leggaz­dagabb családja. Hozzájuk tarto­zik Esterházy herceg is, de az visszavonul­tabban él." Az udvari gyász császárnénak, a nagy Napó­leon nejének, Mária Lujza pármai hercegnőnek szólott, ki morganatikus házasságban Neiperg grófhoz ment férjhez és kinek fia, mint Montenuovo herceg, hercegi rangot nyert. A császárné tetemének Bécsbe szállitásával gróf Bombellel volt meg­bízva, kinek betegeskedése miatt heteken át késett a gyász szertartása. Február 29-én érkezik híre Bécsbe a párizsi forradalomnak, Lajos Fülöp király buká­­sának. Az állampapírok árfolyama a bécsi tőzsdén, erősen hanyatló. Az ötszázalékos ezüstkötvények 92-re szállottak alá. Két hete még 103-an áll­t­ak. Ebből következett a pánik és Kossuth korszakal­kotó felszólalása a felelős kormány felállítása és az örökös tartományoknak alkotmányossá tétele ügyében. „Metternich herceg nem tart attól, hogy a franciák megszegik a békét. Az új kormánynak először is a belső rend helyreállításával és a pénz­ügyek jobb karba hozásával kell törődnie. Boldog vagyok, hogy már nem lakom abban a zajos, egyre változó, szeszélyes Párizsban. Mindennap hálát adok Felségednek, hogy olyan országba helyezett, hol mindent törvényesen végeznek. — Könyörgöm Felségednek, adjon szabatos utasítást, mily hangon tárgyaljak Metternich herceggel. Remélem kegyes, lesz felhatalmazni annak kijelentésére a bécsi kabinet előtt, hogy Felséged megmarad abban is hazafias eltökéltségben, hogy együtt működik Ausztriával és Poroszországgal, hogy idejében szembe szállhassanak a Franciaországban hársó­­ fergeteggel és megtárgyalják az ész követelte­­ szabályokat, hogy megvédjék a nagy névre­ 'laza függetlenségét és épségét az uj francia fr'ka­rak minden közvetlen, vagy közvető' támadása ellen." ' , , Boldogsága nem soká tart -A­z, események rohamosan haladnak. Minden­ki bonyodalma­kat, új rendzavarásokat .— Most szükségesebb, mint valaha, megállapítna azokat az eszközöket, melyekkel egyetértő, meg lehetne állítani a rop­pant radikális és fl­nokrata forradalom vészes be­folyását, mely a Szajna partjától kiindulva, el akarja bobítatni egész Németországot" (márc. 9.) Már öt no,­ m­u­lva: „Egészen benne vagyunk a forradalomén. Sokkal gyorsabban jött és sokkal súlyosabb módon, mint ahogyan bárki is elképzel­heti volna. Először a diákok állottak a mozgalom élére. A tegnapi nap folyamán és a következő éjjel már egész Bécs benn volt a forgatagban. A polgár­ság, a nép, az egész csőcselék, főkép az utcai gye­rekek elkezdték izgatni és támadni a katonaságot, melynek Albrecht főherceg volt a parancsnoka. Erőszakhoz kellett nyúlni, puskához, szuronyhoz. Sok áldozat hullott el. A kiontott vér még jobban fel­bőszítette a népet. Lajos főherceg maga köré gyűjtötte a Burg­ban c. főm­inisztereket és a korona tanácsadóit EEEEara®®sEE®E0fflE®®®B®®a®®®ffi®®®®®®®®®®®EES®®®s®e 1848. A NÉPEK TAVASZA. Irja: Marczali Henrik. ^•^aEEEBaEfflaaEffiSfflffiSSSaESEBSBBEEEEESBEEBBEa®®®®!« ® röTi ISE Bt? g-7. E-"1 EEEEÉEEEEEEEEEÉÉEEEEEEEEEEEEEEEEEEBEEEEEESEEEBE Gyüjtsük a Kópés Pes \ 51 m SE®®®® 51EE®®® / B® ! Ji TgSj prasswre ISfflffiEB 8

Next