Pesti Hírlap, 1928. február (50. évfolyam, 26-49. szám)
1928-02-01 / 26. szám
4 mii. J 'adetzky győzelmes indúlása Veronától Milánóig ' ny.ntőhorgonnyá ágát'a a vitéz sereget. Ebbőla'monarchiára nézve nagy fordulat következik. Ezek a körülmények, okozzák, hogy a császár családjával 12-én Bécsbe is, Schönbrunnba száll. Bécs a császárban ismeri föl biztossága,és jóléte forrását. . . • A belső állapotokat illetőleg kötelessége szerint kell jelentenem, hogy János főherceg ő fensége, mint a császár helyettese, utolsó ittléte alatt mit sem tett a kormány tekintélyének és törvényes hatalmának emelésére. Ő tette meg miniszternek dr. Bach Sándort és Schwarzer hírlapbról, kik érzelmük és antecedentiáik szerint a szélsőbalhoz tartoznak. A kormány élén Doblhoff áll, de minden tekintély nélkül, így vége minden tekintélynek. És és a sereg győzelme az arisztokrácia fölemeléséhez vezet, mert a demokráciának nincs embere. csak a felső tisztviselői kar való vezetésre és előbb-utóbb ez kerekedik felül. Luxburg, augusztus 14-én. Két nagy újság: a császár hazatérése és a fegyverszünet Itáliában, angol és francia közvetítéssel. Nagy az öröm ,a császár visszatérésén. A demokraták úgy tüntetik föl ezt a lépést, mint meghajtást a nép akarata előtt. Ausztriát a nemzetek különbözősége és a sereg tartja. Schönbrunn elött a császár családjával Szent István székesegyházába ment, hálaadó istentiszteletre, Milano bevétele miatt! A vetélkedésben, Budára jöjjön-e az uralkodó, vagy Bécsbe, tehát a „császárváros" győzött. Győzött, mert bárminő nyomós okai voltak a magyar kormánynak, előbb itthon rendet , csinálás a kamarilla vezette lázadások ellen és csak aztán küldeni sereget Itáliába, mégis, bármily vitézül harcoltak is amagyarok Radetzky seregében, az a tény döntött, hogy Nugent Horvátországból vitt oda 24.000 embert. Ez billentette alá a mérleget Bécs javára. Kossuth utolsó kísérlete. De a magyar kormány még fennáll, törvényes és dinasztikus. Kossuth még egy kísérletet tesz a dinasztikus érzést megegyeztetni a • hazafisággal. Július 29-én Hírlapjában kifejti álláspontját, azon a hangon, melyen csak ő tudott beszélni. „Tény, hogy a birodalmi ministerium Frankfurtból a tartományi ministeriumnak Bécsben megparancsolta, hogy az ausztriai hadak az ausztriai császári színeket vegyék le és a német birodalmi színeket. Vegyék föl. . . • Tény, hogy a bécsi ministérium a pártütésben levő horvátországi katonaság számára tőlünk ismételten pénzt követel. Tény, hogy magát irányunkban a legellenségesebb lábra helyezi. Tény, hogy a magyar nemzettől azt kivánná, hogy hagyja saját hazáját veszni "a tűzben, me- ZIMMERMANN-PIANINÓK HÖRL, II., Török-utca 8. g0 Ivet a bukott kamarilla esése közben, nemtelen bosszúval, fejünkre gyújtott s a bécsi alkotmányos ministerium egyre szitogat, kivánná, hogy ne legyen semmi más gondunk, mint az ő fonák politikájukat minden áron védeni. Tény, hogy az elvesztett törvénytelen hatalom visszaszerzésének reakcionális szellemétől elvarázsoltatva, a magyar pénz- és hadügyministériumok visszaszerzésére irányozza törekvését és az többet nyom előtte, mint azon gondolat, hogy urának, császárjának önálló magyar kormánya sem csorbiva, sem veszélyeztetve ne legyen. Szerkesztő úr (Bajza József) azt jósolá, hogy a bécsi urak a dolgot törésre viszik. Mély fájdalommal mondom, ugy látszik *— igaza van." Kifejti aztán, hogy Magyarország függetlensége — mint jog — nem a márciusi napok új szerzeménye. Oly jog ez, mely 13 király esküje által szentesített Ezen önállásnál fogva nemzetünk hadseregének mindig saját lábán kellene állani, anynyival inkább, mert miután az ausztriai hadsereg megszűnik és német birodalmivá változik. „Ő felségének és a dynastiának el kell magát határoznia. Ő felsége önmaga ellen háborút nem viselhet. Nemzetünk sorsát, halogatásnak ki nem tehetjük. „Az utolsó tény az, hogy mi alkuszunk, ha kell, a pokollal is alkuszunk, ha épen kell, tisztán horvát alapon, még tán Jellasicscsal is, de a Magyarország önállását megnyitni akaró reakcióval soha és ezerszer soha." Végezetül. Az országgyűlés küldöttsége Innsbruckba megyen megvinni ő felségének hűségünket, kérni Budára jövetelét. „Istent hívom bizonyságul, én azoknak sorában állok, kik ő felsége magyar királyi trónusának sérthetetlenségéért életöket készek feláldozni. Más segedelmet nem kérünk, mint azt, hogy köztünk legyen, ha népe fölött Budáról uralkodjék. Innsbruckból nem lehet országolni. Bécs Frankfurttól függ — egy ilyen alárendelt trón nem lehet urunk királyunk hatalmának centruma. Urunk királyunk csak Budán teljesen souverain. A magyar nemzet királysági érzelmü. A magyar nemzetnek tehát Budán királyra van szüksége; joga van, hogy királya Budán legyen. .arcfejét irozza, Isten körünkbe ő felségét - ! _ Ha aznem történhetnék- én a legitimitás biztosítására még egy módot ismerek. Ő felsége is volt ifjabb koronázott király mégi atyja életében. A magyar nemzet szereti ama kedves herceget, Ferenc Józsefet, kire születésénél fogva a trón magasattvátása vtl'S'"fierk iránti értelemben sem fenséges atyja, sem fenséges anyja bizonyosan nem akarnak hátrább állani e nemzetnél. A magyarok Istene hozza körünkbe urunkat, királyunkat. De ha ez nem történhetnék, adjon nekünk ő felsége, királyi tekintélyének legkisebb csorbítása nélkül, adjon fenséges Ferenc Károly főherceg atyai szereteténél fogva hozandó áldozattal Ferenc Józsefben Budára egy ifjabb királyt. E nemzet mint győzhetetlen óriás fogja őt védeni a poklok ellen is. És az ausztriai ház jövendője biztosítva lesz. De a magyar Budán akarja tisztelni királyát." Gyönyörű, igaz, becsületes beszéd volt ez, de a tények, sajnos, meghazudtolták. Igaz, hogy a birodalmi hadügyminiszter megparancsolta az öszszes német hadak hódolatát a kormányzó iránt, úgy, hogy augusztus 6-án mindenütt ünnepélyesen vonuljanak ki a csapatok, éljenezzék a kormányzót és díszítsék magukat a nemzeti kokárdával. De a porosz király olyan hadiparancsot adott ki, ha egyszer királyuk parancsára a kormányzó alatt fognak szolgálni, régi vitézségüket fogják tanúsítani. Ünnepélyt épen nem engedett. Bécsben pedig Latour hadügyminiszter nagy habozás után, mert hisz a cseh hit, a német meg liberális, olyan tessék-lássék ünnepélyt rendezett. Pedig János főherceg nemcsak birodalmi kormányzó volt, hanem a császár helyettese is Ausztriában. És oly kevéssé vált be Kossuth nézete az olasz ügyeket illetőleg. Az nap, melyen e nevezetes cikke megjelent, lapja közölte már a Radetzky győzelmének hírét. Ez a diadal pedig annyira döntő volt, hogy Károly Albert fegyverszünetet kért és seregestül kivonult Lombardiából. Erős mementóul szolgálhatott az oroszok bevonulása is a dunai fejedelemségekbe. De Ausztria roncsnak látszott és Magyarország az egyedüli államnak, mely független és a dinasztiának biztosítja Szent István soronáját. Senki sem tudhatta még, minő árnyékvilággá süllyed János főherceg kormányzósága és a nagy német parlament. Mi pedig az olasz ügyeket illeti, a bajor követ, ki épen nem gyanúsítható Ausztria iránti gyűlölettel, igen világosan beszél. Már február 15-én kijelenti, hogy nagyon helyes volna az olasz alattvalóknak megadni lehető gyorsan azt, amit később már nem tartanak elegendőnek. Május 22-én azt írja, hogy most Palmerston lord tartja kezében az osztrák monarchia sorsát. Akkor történt, hogy a bécsi kormány Hummelauer udvari tanácsost küldte Londonba. Palmerston nagy nehezen hozzájárult ahhoz, hogy Ausztria megtartsa Velencét és hogy az elveszett Lombardia évi 10 milliót fizessen az osztrák államadósság részére. Metternich, ki akkor Londonban volt, ebből látta, mennyire süllyedt a birodalom ereje. Custosza után már egészen más volt a helyzet. De a tényekből kiviláglik, hogy Magyarország akkor Kossuth által kijelenthette: minő szabadságot engednek az olaszoknak? Hisz azt kellett hinni, hogy e tartományok teljesen elvesztek. Metternich azt mondta: a császár minden, Bécs ,Perrimi. Volt császár, volt király, de uralkodó nem volt. Olyan fejedelem, ki birodalma mindkét részét képes kormányozni, kinek akarata és tehetsége van a végletek közt megállapítani azt, mi mindkét rész javára válik. A joggal „jóságosnak" nevezett Ferdinánd királyunkban nem volt meg ép ez az akarat, ép ez a képesség. — Ezek a fickók valóban mesterei a foglalkozásuknak, — mondta Elk önkéntelen elismeréssel, amikor megtekintette a zsákmányt.. — Nem akarja a táskákat ismét a hivatalában elhelyezni? — kérdezte Dick. A felügyelő mélabúsan rázta a fejét. — Nem óhajtom, — felelt röviden. Kiüríttette a táskákat , a tartalmukat a vizsgálati ügyosztályba küldte. — Véleményem szerint, — mondta Balder — valakinek, kell itt lennie a rendőrségen, aki ellenünk dolgozik. Nekem már régen támadt ez a gyanúm és amikor ma a kedves feleségemmel beszélgettem róla — Talán még a gyermekekkel is megbeszélte a dolgot? — szólt közbe Elk barátságtalanul. — Minél kevesebbet beszélget otthon a hivatalos ügyekről, annál jobbak lesznek kilátásai az előléptetésre. ... f . v ...... Balder savanyu arcot vágott. — Itt nincs mitől félni és nincs mit remélni. Én már a fekete listán vagyok. És mindez csak azért, mert ön bezárt engem Hagnhoz. — Maga hálátlan fickó, — mondta Elk. — Tulajdonképen ki az a hetes szám? —kérdezte Balder. — Ahogy tegnap gondolkodtam a dolgon és beszélgettem a kedves feleségemmel, arra a következtetésre jutottam, hogy bizonyára ez a legfőbb Békák egyike. Ha ezt elcsíphetnénk, aliglenne akadálya annak, hogy a legfőbb Békákat is kézrekerítsük. Elketette a tollát, éppen egy jelentésen dolgozott. . — Magának politikusnak kellett volna lennie, — mondta Baldernek és kiküldte a szobából. Befejezte a jelentést és figyelmesen elolvasta. Ebben a pillanatban a házitelefon jelezte, hogy látogatója érkezett. — Küldje fel hozzám, — mondta, amikor meghallotta a látogató nevét. Csengetett Baldernek. — Ezt a jelentést vigye el aláírás végett Gordon kapitánynak. Abban a pillanatban, amikor a levelet átadta Baldernek, nyílt az ajtó és belépett Broad Józsán. — Jó reggelt, felügyelő úr, — mondta és barátságosan intett Baldernek, noha még sohasem találkoztak. — Jöjjön be és foglaljon helyet, Broad úr, — mondta Elk. — Minek köszönhetem ezt a rendkívüli örömet, hogy meglátogat? Bocsássa meg túlzott udvariasságomat, de ma reggel óta gyakorlom magamat benne. — Rendben van, Balder, mehet! Broad odatartotta cigarettatárcáját a detektívnek. — Egy különös ügy miatt jövök, — mondta azután. — Közönséges dolog miatt senki sem jön a rendőrségre, — jegyezte meg Elk. — A szomszédnőmről van szó. — Bassano Loláról? —* A férjéről. — Bradyról? — Elkejtette a pápaszmét. — Csak nem akarja velem elhitetni, hogy ez a két ember becsületes házasságban él? — Alig hiszem, hogy ezt kétségbe lehetne vonni, — jelentette ki Broad. — De abban is biztos vagyok, hogy az ön fiatal barátjának, Bennettnek, sejtelme sincs erről. Brady egy hét óta a Caverleyházban van és azóta nem tette ki a lábát az ajtón. De még furcsább az, hogy a fiatal Bennett sem hagyta el a lakását azóta. Nem arra gondolok, hogy talán valami veszekedés történt, hanem inkább valami nagyobb jelentőségű dologra. Bradyt véletlenül pillantottam meg, amikor kiléptem a lakásomból. Bassano kisasszony ajtaja véletlenül nyitva volt. A leány tejet vitt be és ekkor láttam meg Bradyt. Nagyon szép új szakálla van, ilyen szépet még sohasem bámultam meg a nyugalomba vonult dijbirkózón. A dijbirkózóknak különben sem ambíciójuk, hogy szakállt viseljenek. Ez tett enérem kíváncsivá. Meglátogattam a fiatal Bennettet, nemrégen a Heron-klubban is találkoztam vele és ez mentheti azt a lépésemet, hogy Bennett kisaszszonnyal is beszéltem. A fiú szolgája, mert most már szolgát is tart reggeltől estig, azt mondta, amikor ismét meglátogattam, hogy nem fogad. Broad szép karikát fújt ki a szivarjából és elgondolkozva nézegette. — Csak az a szolga lehet ragaszkodó, — folytatta ezután — aki együt lakik a gazdájával. Mai árfolyam szerint két dollárba és harmincöt centbe került, hogy megtudjam, hogy Bennett is szakállnövesztéssel van elfoglalva. Ez a dolog egyáltalán nem tetszik nekem. Elk áttette a szivarját szájának egyik szögletéből a másikba. — Nem vagyok nagyon jártas a törvénykönyvben, — mondta a felügyelő — de úgy vélem, nincs olyan törvényünk, amely bárkinek is megtiltaná, hogy szakállt növesszen. De mondja, Broad úr, nemde, ön amerikai? — Vagyok olyan szerencsés, — felelt Broad mosolyogva. — Hallotta ön valamikor egy Morris Saul nevű embernek a nevét? — kérdezte Elk közönyös hangon és az ablakra bámult. Broad Józsua összeráncolta a szemöldökét, mintha megerőltetné az agyát. — Azt hiszem, igen, — felelt kis gondolkozás után. — Nagy gonosztevő volt. Amerikai ember, ha jól emlékszem. De már régen meghalt, ugyebár? Elk idegesen vakarta az állát. — Rettenetesen szeretnék olyan emberrel beszélni, aki jelen volt a temetésén. Olyan valakivel, akinek esküvel megerősített szavában hihetnék. — Csak nem gondolja, hogy Brady Lew... — Nem! — mondta hirtelen Elk. — Róla semmit sem gondolok, csak azt, hogy levitézlett díjbirkózó. Mindenesetre érdeklődni fogok a szakállnövesztő verseny iránt. Köszönöm a figyelmét, Brand úr. (Folytatjuk.) PESTI HIRP 1928. február 6., szer.1.