Pesti Hírlap, 1928. március (50. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-01 / 50. szám

BUDAPEST, 1928. I. ÉVFOLYAM, 50. (16.523) SZÁM. {* 1 1­­) // CSÜTÖRTÖK, MÁRCIUS 1. Előfizetési árak: eigy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. PESTI HÍRLAP fözőkiadóhivatalok: Vil­mos cs.-ut 78. és Erzsé­bet-körút 1. Fiókok: I. Kisztina-krt 133., Mar­git-krt 8/b, II., l­ő-u. 23., VI., Andrássy-ut 4., VIII., Rákóczi-ut 9. Új­pest, István-ut 1. és Kispest, Kossuth-tér 11. Két lovag. Irta: Peterdy Sándor. Gerő lovag türelmetlenül járt-kell büszke ••U­­rának tornácos termében. Sarkantyúi ken­en pengtek a köves padozaton. Néha-néha oda­g üt a vasrostélyos ablakhoz és felkurjantott a torony­őr­h­öz : — Hej, fiú, még most sem látsz semmit ? — Nem látok, uram. Haragosan bevágta a hártyával bélelt ablakot és nagyokat döngő léptekkel méregette a tér . Egyszerre a toronyőr kürtje nagyot rikkan­tott. — Porfelhő a távolban! — jelentette a legény. — Lovas ember? — Nagyon sűrű a felvert por, hosszan is lassan oszlik, — ez csak kocsi lehet. De már is. Éppen most kanyarodik ki a Kucsma hegye mögül. Gerö lovag kiállt a tornácra, lekiáltott az őt ácsorgó csatlósokra: — Nyergeljétek fel a sárgát! Magára kapta süvegét, mentését panyókára vetette és lesietett az udvarra. A sárga ekkorra már ott állott és kényeskedve dobálta kis, száraz fejét. Gerö a hátára pattant. — Eresszétek le a hidat! A lánc nyögve engedett és a hid csörrenve ereszkedett alá. Gerő paripájának patkói szaporán dübörögtek végig a kemény pallón. Mire néhány csatlós összeszedelőzködött és ura után ered, ez már messze járt. A ló megérezte, hogy gazda, tü­relmetlen, hosszan elnyúlva iramodott tovább. — Nem jót sejtek. — dörmögte a lovat, emésztő türelmetlenségében belenyomta sarkantyú­ját a ló oldalába. A nemes állat megnyikkant és még szilajabban tört előre. A két porfelhő csakhamar összeért. A határ­­kocsija egyet füttyentett és a négy ló prüszkölve torpant meg. Gerő is helybe fogta lovát, mely na­gyokat fújt és a habot horkanva dobálta maga köré. A határ ablakán egy­ bozontos bajuszú férfi ütötte ki fejét. — Te vagy az, öcsém? Különben mindjárt gondolhattam volna. — Mi hír, Udvardy bátyám? — No, bizony még lefülelnél itt az út közepén. Előbb talán lenyomtatnám ezt a sok port néhány pohár borral, — méltatlankodott az öreg. — Bátyám, a hirt... — Majd odafönn a várban. — A jó hirnek lassú a szárnya, mindig el­kérve jön. — De a rossz hirt mindig elég jókor tudjuk meg. — Tehát rossz hirt hozott számomra. Kosa­rat kapott? — kiáltott fel Gere és keze ökölbe szo­rult. — Azt, — biccentett rá az öreg. Formás volt, nem is vágták gorombán a fejemhez, de mégis csak kosár volt. — Látta Etelkát? — sürgette a lovag. — Hogy láttam-e? Persze, hogy láttam. Hiszen galambom, fehér bugó gilicém főztjét ettük. Ő süt­ött-forgott a konyhában. Igaz ni, tiszteltet általam. — Mit mondott Telegdy uram, mi kifogása an ellenem? — Nem is olyan sok, azaz a perszónád ellen mini. Csak azt hangoztatja, hogy fiatal vagy még fészekrakásra. Azt mondja, hogy a pap már meg­eresztett, de fiatal leventének más keresztség is •II, mint az, amelyik a szentelőből reáfröccsen. — Azt mondta? — Azt. Merthogy — úgymond — van különb­sg a kontyos török, meg a róka között. Előbb azt eretné­ látni, hogy hány zsák telik a virtusból, rthogy egy Telegdy nem minden kótyonfitty le- i­ynek adja a leányát. — Értek a szóból. De már azzal kapta is sarkantyúba lovát és rúgtatott vissza a várba. Ahogy a fiatal dalia felért, megfúvatta a kürtöket. Rúgott, rikácsolt a riadó. — Lóra, legények! Fegyverre, vitézek! Nosza let! riadalom a várban. Minden épkéz­láb ember sietett fegyvert fogni, lovat nyergelni. Mire Udvardy uram felvergődött, már hadirendben sorakozott az egész begyűlt legénység. — Micsoda fránya dolog ez, öcsém? — kér­dezte az öreg nagyot bámulva. — Semmi különös, bátyám uram, — felelte Gerö, csak meglátogatjuk Telegdy uram házatáját. Azzal a legények élére pattant. A trombiták búgtak és a csapat elindult várat ostromolni, szép leányért hadakozni . . . * ... Gergelylaki Vasváry Gergely lecsapta az újságot — volt már vagy egy hetes — és "türelmet­lenül nézett a faliórára. Csakhogy a múló percek e hirdetőjének nem volt mutatója és így Gergely semmivel sem lett bölcsebb. Ekkor hirtelen mozdu­lattal a mellénye zsebéhez kapott, de onnan azon egyszerű okból nem húzhatott ki semmit, mert neiv volt. Ámde Gergely nem jött zavarba. Tudott segí­teni magán. A nap ugyan nem árulta el, hogy hány óra van, mert a szoba egyetlen ablaka a vakudvarra nyitott, ahova az égitestek egyike sem világíthatott be, de Gergely mégis tájékozódott. A fűszereseknél még sötét van, az asszony tehát nem jött haza a boltból. Nincs még hét óra. Azután lefelé nézett. — A viciné már gyűjti a szemetet, tehát el­múlt hat óra. Igy tájékozódván az időről, Gergelylaki Vas­vári Gergely tovább fűzte gondolatait. — Udvardy néni késik, pedig megmondtam neki, hogy ne sajnáljon villanyosra ülni, megfize­tem az árát. — A költségvetés körül. Irta Rákosi Jenő. Hogy én olvasóinknak a költségvetésről beszéljek, amelyet a minap Bud János pénz­ügyminiszter hatalmas beszédben terjesztett a nemzet elé, ahhoz csak egyetlen egy jogcímem van: az, hogy egyáltalán nem értek hozzá. Mert ha valamiképen érteném ezt a boszorkány­mes­terséget, azt hiszem, nem lenne bátorságom hozzászólani. Hiszen az életben minden merész és heroikus dolog úgy jön létre, hogy aki vál­lalkozik rá, legtöbbször sejtelme sincs arról, hogy mire vállalkozik, milyen erőket provokál és mily következmények fogják útját elállani. Régen azt szoktuk mondani, hogy a pénz­ügyminiszteri „expozé" megannyi tűzijáték, melynek hivatása elkápráztatni a hallgatósá­got. Milyen udvariasak voltak a régiek. Ma inkább azt mondanák az emberek, hogy szem­fényvesztés, játék és dobálózás a milliós és mil­liárdos számokkal. Persze, ezt én nem mon­dom, de bevallom, hogy egyetlen egy expozét sem hallgattam végig fejfájás nélkül. Úgy va­gyok vele, mint a koncertekkel. Régebben so­kat jártam hangversenyekre, de egy gondolat mindig megrohant és sokat rontott az éle­­­te­men. Mikor egy-egy kiváló művész kiállt , kotta nélkül lejátszta a legnehezebb kompozi­ciókat, engemet mindig megborzongatott a gon­dolat, hogy micsoda irtóztató kottatömeg, kot­­taosztag és kottakazal van ennek a szegény em­bernek az agyvelejében felraktározva s neki az ihlet perceiben röpke pillanatok közt kell meg­lajsolni é£ hangszerén elejdünk zárni a cm­a­idegból azokat a kottakombinációkat, mi Beethoven, Liszt vagy Mozart csoport kompozícióba. Valami ehhez hasonlót mutat a sie­mény pénzügyminiszterek feje is, ahol — teszi­m az: mostanában Bud János jól formált homlok,11 mögött is — egymilliárd 357 millió pengő van egymásra zsúfolva s ő beszél vagy másfél fi óráig és bele-belenyul a raktárba s kiszedi on-'i nan hol mint bevételt, hol mint kiadást ISZ­OSZ- ss szegeket, melyek egy egész csomó kötethez ,s wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm­mm * a­ rubrikákba szépen elhelyezve, egész számten­gernek látszanak. Hogy erre a minisztérium­ra ennyi kell, a másikra amannyi és ez a mi­nisztérium ehhez annyi fedezettel járul, a má­sik annyival, és aztán az üzemek, a vámok, a közigazgatás, az adók és a fizetések, és hogy mennyivel több vagy kevesebb az idei bevétel és az idei kiadás a tavalyinál és így tovább. És minden tétel egy-egy szám és száz és ezer és újra ezer tétel és ugyanennyi szám, mely csoportonként ép úgy elhelyezkedett a szónok agyvelejében, mint muzsikus művészében a kotta. Ez Bud János beszédének az anyagi vagy tárgyi része. De mindeniknek úgyszólván a nyakába van akasztva egy útbaigazító cédula, amely a számoknak gazdasági vagy erkölcsi célját, természetét vagy irányát van hivatva megjelölni. Ezek axiómák, ezek adnak úgyszól­ván lelki tartalmat a lelketlen számoknak. Ezek teszik­ a rovatban felvonultatott tételeket ele­ven lényekké, harcos katonákká. Az expozé maga pedig nagy katonai manőver. Mondhat­nám mozgósított papiros ezredek, amelyek a­­­rcba miardnak az eleven, élő, lüktető élet min­dnapi nagy és apró érdekeivel. Egy-egy éven át folyik a harc s aztán jön a zárószám­adás, amelyben kidomborodik a harc eredmé­nye, a nemzeti életnek tizenkét hónapos sza­kasza, képe a múltnak és ködképe a jövőnek. Képe a teljesített munkának és képe az ígére­teknek vagy reményeknek. Hasonlatos ez a magánvállalatok évi számadásához s csak mé­reteiben különbözik tőle. Nem olyan egyszerű, mint az egyszeri kanizsai zsidókereskedő esete, aki virágzó üzletet alapított s végül átadta fiá­nak. Egyszer nagy sürgést-forgást lát a válla­latban s kérdi fiát, mit jelent ez a nagy parádé. Bilancot kell csinálni, készül a leltár. — Mit bilanc, mit feltár, — mondja az öreg. — Állj ki az üzlet közepébe, végy egy motring cérnát a kezedbe s nézz körül. Amit látsz, az mind tiszta nyereség, mert én egy mot­ring cérnán kezdtem a dolgot. Magyarország is, alig van száz éve, ezt az életet, jóformán egy motring cérnával kezd­te. Egész állami háztartása nem volt annyi, mint ma egyetlen minisztérium tárcájának a költsége. És még a kiegyezés esztendejében is csak egy pár morring cérnáról lehetett a szó ahhoz a megzsúfolt rovatú költségvetéshez ké­p­est, melyet ma Bud miniszter úr prezentál, gaz, ő azt mondja beszédében, hogy nagy sza­kadékból kellett kimásznunk, de dicsekszik vele, hogy kimásztunk s elértük, ami egy állam éle­tének a biztos alapja: a viszonyok állandóságát. Sőt már konstatálni lehet a fejlődést is, mert a takarékpénztári betétek megindultak és már elérték a békebeli állapotnak a harminchat szá­zalékát. De nehogy "lbizzuk magunkat, nagy matekkal emlegeti a takarékosságot, melyre nagy szükségünk van. Nem tudom bizonyosan, az államra gondolt-e ebben vagy a közönségre. Ez utóbbira nézve az Ulandóságból, melyet oly örvendetes dolognak mond a miniszter, csak az jutott egyelőre, hogy állandóan nincsen miből takarékoskodnia. Hiszen azok az osztályok, a­melyekre nézve életszükséglet a takarékosság, békebeli keresetük dolgában még mindig nem jutottak sokkal többre ama harminchat száza­léknál, melyet nem tudom kik raktak takarék-ily­eketj1 j 5lszat.| ! A kormányzó amnesztiát adott államfői működésének nyolcadik évfordulóján. Elkészült és a parlament elé kerül a magyar magánjogi kódex. (Tudósítás az 5-ik oldalon.)

Next