Pesti Hírlap, 1928. március (50. évfolyam, 50-75. szám)

1928-03-29 / 73. szám

1928. március 29., csütörtök". PESTI HÍRLAP „Egy szerződés nem lehet sírbolt!" Magyar szempontból az utolsó hetek és hó­napok legnagyobb politikai eseménye az a nyilatko­zat, amelyet Mussolini adott Magyarország barát­jának, Rothermere lordnak, a Daily Mail főszer­kesztőjének és amelyikben a trianoni szerződésre vonatkoztatva kijelentette, h­ogy a szerződések sért­hetetlenségének elve nem zárja ki a szerződés egyes részleteinek módosítását. „Egy szerződés nem lehet sírbolt!" — mondotta a maga megszokott, színes és plasztikus nyelvén az olasz miniszterelnök, azután kijelentette még a következőket is: „lehetséges és szükséges is volna", h­ogy Magyarországnak „nép­rajzilag megfelelőbb határokat adjanak." Ebben a nyilatkozatban nem az a szenzációs újdonság, amit a nyilatkozat mond. Hanem a nyilat­kozó személye. Azt, hogy a trianoni szerződés tart­hatatlan abszurdum, hogy ezt a szerződést meg lehet és meg kell változtatni, hogy a magyarság tes­tével összefüggő tömbben elszakított magyarokat vissza kell adni hazájuknak, hála Istennek már sokan és sokszor elmondották a külföldön. Olyan emberek, akiknek nagy súlyuk és nagy hatásuk van a nemzetközi életben, akik lassan-lassan nem­zetközi köztudattá teszik azt, hogy a trianoni szer­ződés nem maradhat meg eredeti formájában és azt az égre kiáltó igazságtalanságot, amelyet­ Magyar­ország ellen elkövettek, előbb-utóbb helyre kell hozni. A Mussolini nyilatkozatában az a fontos, hogy ezt most már nem magánember, nem ellenzéki politikus, nem független újságíró mondja. Hanem aktív államférfi, egy nagy ország kormányának a feje, egész Itália bálványa. Azok a magyarok, akik a revízió érdekében a külföldön dolgoztak, tudják, a felelős állásban levő államférfiak milyen óvatosak lesznek egyszerre, amint erről a kényes nemzetközi kérdésről esik szó. Eddig a szerződések betűjének a sérthetetlensége dogma volt a győző államokban. A semleges álla­mok, vagy éppen a velünk együtt legyesíütt államok kormányai pedig félve óvakodtak attól, hogy Ma­gyarország igaza mellett akárcsak a legbátortala­nabb formájában is állást foglaljanak, és ezzel a győző hatalmak haragját maguk ellen lazítsák. Felelős állásban levő államférfi vagy éppen kor­­mányelnök ezért sehol a világon nem merte eddig nyíltan hirdetni azt, hogy a trianoni szerződés megváltoztatásra szorul és hogy a Magyarország ellen elkövetett igazságtalanságot reparálni kell. Mussolini az első, aki ezt megteszi. Mussolini, aki mindig a bátor szavak és a bátor tettek embere volt. Mussolini, aki azonban egyéni bátorsága és túlfűtött temperamentuma mellett egyúttal mindig a bölcs megfontolások embere is volt és aki soha egyetlenegy szóval sem mondott többet annál, amit mondani akart és aminek a megmondását szüksé­gesnek látta. Bizonyos tehát, h­ogy az pár mondat, amellyel Rothermere lord­elölt véleményét a trianoni határokról elmondotta, nem­ könnyű szível felröpí­tett szónoki fordulat, nem egy pillanatnyi hangulat felbuzdulása, hanem régi megfontolás és jól átgon­dolt szándék megnyilatkozása. A Daily Mail-ben megjelent intervjúnak a fontosságát ezért különös mértékben kell értékelni. Mindenki előtt világos le­het, az a mozgalom, amely a trianoni szerződések revíziójára irányul és amelynek szárnyakat adott Rothermere lord nemes állásfoglalása, Mussolini nyilatkozatával fontos állomáshoz érkezett. Nyílt vallomás történt arról, hogy alkalmas időpontban, ha a magyar kormány szükségét látja annak, hogy Csonkamagyarországnak ezt a fájó sebét a nemzet­közi közvélemény elé vigye, reményünk lehet arra, hogy Mussolini és a hivatalos Olaszország támo­gatni fog bennünket. Viszont azonban vigyázzunk, a magyar szal­maláng módszere szerint ne értékeljük túl ezt a for­dulatot sem. Mussolini szenzációs nyilatkozatát tel­jes mértékben értékeljük akkor is, ha nem várunk tőle gyors és közvetlen eredményeket már a legköze­lebbi jövőben. A diplomácia útjai tekervényesek. A nemzetközi életben sokkal egyszerűbb problémák is csak hosszú, vívódásokkal teljes úton közeledhetnek a megoldás felé. Tessék gondolatban lemérni, milyen messze van ettől még Trianon revíziója, amikor ez a kérdés hivatalosan még nem is szerepel a megol­dásra váró nemzetközi kérdések sorában, mert Ma­gyarország legjobb barátai és a magyar kormány maga sem tartották még érettnek az időt arra, hogy ezt az ügyet illetékes nemzetközi fórumok előtt forma szerint szóba hozzák. Mussolini szava igéret, érté­kes igéret, biztató aranysugár a trianoni éjszaká­ban. A nap felkelte azonban lehet, hogy még min­dig messze van. A magyar közvéleményben eddig is népszerű volt Mussolini alakja, aki hazáját visszarántotta az örvény széléről és olyan teremtő munkát indított meg Olaszországban, amely eddig példátlan nem­csak Itáliának, hanem az egész világnak a történe­tében. A Daily Mailben megjelent nyilatkozat után azonban az, amit a magyar nemzet Mussolini iránt érez, egyszerre több, sokkal több lett a közönséges népszerűségnél. Mussolinit a magyar nemzet teljesen a szívébe fogadta. Rothermere lord pedig, újra a legnagyobb há­lára kötelezte Magyarország népét. Az, hogy a ne­mes lord szükségét érezte annak, hogy a trianoni szerződésre vonatkozó kérdést Muscolininek föl­tegye, ujabb bizonysága, hogy Rothermere lord, ler­gyen otthon vagy külföldön, Amerikában vagy Olasz­országban, mindig h­iven emlékezik arra az ígéretére, amellyel magát a magyar ügy támogatására elje­gyezte. A magyar nép lelke hálás természetű. Az után az értékes ajándék után, amelyet Rothermere lord a Mussolini-nyilatkozat formájában nyújt Ma­gyarország" felé, minden magyar emb­er úgy érzi, hogy a szive, ha lehet, még melegebben megdobban, valahányszor valahol Rothermere lord nevét hallja vag­r olvassa. A mennyei híd. Regény. — Irta : Bónyi Adorján. 12 Dernay most vette észre, hogy a fiatalember következetesen magázza őt. Rábámult és most vilá­gosan látta, hogy ez a kis ember föléje kerekedett, ez a senki-semmi ember tán még meg is veti őt. Fölállt, kiegyenesedett, ökölbe szorított két kezét a kabátzsebbe dugta. — Minden úgy lesz, ahogy óhajtja, — mondta ridegen, elfojtva minden felindultságát. Zelenka összeütötte a sarkát, meghajolt és elindult. Dernayban még egyszer felébredt a gavalléria. Utána szólt: — Megállj, hé! Hát térj végre észre! Nem le­het ezt így mégsem. Beszéljünk egymással barátok módjára . . . Zelenka szemben állt vele és sápadtan, hide­gen nézett rá. És azt mondta: — Mi nem vagyunk barátok, uram. Ön nekem nem barátom, hanem ellenségem. Ellenség, akit gyűlölök, igen, a tiszta szívemből gyűlölök. Szé­gyenkezve és fogcsikorgatva gyűlölöm. De gyűlö­lettel és szégyennel és fogcsikorgatással is becsü­­letesen fogom szolgálni, mert én mégis csak az va­gyok, akinek önmagától ön sohsem gondolhatott volna, én is úriember vagyok. És önt gyűlölöm, mint ahogyan gyűlölheti az országút szerencsétlen utasa a haramiát, aki mindenéből megrabolta. Tovament és most ismét oly könnyed és erő­teljes volt minden lépte, mint azelőtt, amikor nem volt egyéb gondja, csak keményen és tisztán har­colni az élettel. Dernay bámult utána, míg csak láthatta alak­ját. A vér elöntötte egész testét, ordítani szeretett volna utána egy nagyot, de csak nyitogatta a száját szótlanul. Aztán, amikor a másik már eltű­nt és egyedül maradt, fújt egyet, letörölte a keze fejével az arcát, mintha valami ráfreccsent sarat törölne le onnan. — Tiszta örült, — gondolta magában mély­séges felháborodással s pipaszárával harciasan csapkodta az útmenti bokrok leveleit, amint ment visszafelé a verandára. Az urak csak akkor vették észre Zelenka tá­vollétét, mikor a bő reggeli után már majdnem dél­tájban nekikészülődtek, hogy induljanak. Hol van a Zatyafi? Dernay bosszankodva magyarázta meg nekik, hogy a kis tóttal nem lehetett okosan be­szélni és ragaszkodik ahhoz, hogy a tartozását megfizesse. Most elindult szétnézni a ház körül, meg a birtokon, hogy mit lehetne dolgozni és hol? A megye urai előbb meghökkentek. Tanács­koztak, vitatkoztak a dolog felől, végül is azonban Pákay nyugtatta meg a kedélyeket, kijelentette, hogy voltakép a sorsa felől mindenki maga intéz­kedik és ők nem gyámjai az építész urnak. Egyelőre bizonyára tetszik a kis tótnak, hogy gavalléroskod­hatik és furcsa adósságát fizetheti, azonban majd csak megunja és két-három hét múlva, ha felépí­tett itt valami baromfiólat, szépen visszasettenkedik a városba. Ebben aztán az urak mindnyájan megnyugod­tak és a négy hintó kigördült a kapun. A hosszú, töredezett kőkerítés végénél az utolsó kocsiból Pá­kay visszanézett és látta, hogy a mező felöl egy magányos ember halad lassan, hajadon főtt a kúria felé. Megismerte: Zelenka volt. Pákay felnevetett és kezével barátságosan integetett neki bucsut. Zelenka megállt ott a mező szélén, jól látta őket, jól látta az integetést. De csak állt mereven, kezét zsebébe süllyesztve, keserű daccal és nem in­tett vissza. Állt és nézte őket, a négy büszke foga­tot, a büszke urakkal, míg csak a­z átkanyarodó el nem nyelte egymás után valamennyit. Akkor to­vább folytatta az útját. Lecsüggesztette a fejét és valami furcsa kis melegség szaladt végig a két ar­cán. Könnyezett — és nem szégyelte, hogy köny­nyezett. Úgy sem láthatta itt más, csak a jó Isten. A kert egyik végében volt egy kis kerti ház. Valamikor, amikor még a Dernay-uradalom na­gyobb és gazdagabb volt, ebben a kis házban lak­tak két szobában a fiatal gazdasági írnokok. Ma a birtok vénebb és soványabb lett jóval, mint régen, együtt vénült és együtt szikárosodott el a gazdával és a vén cselédséggel. Ma már nem kellettek a bir­tokba ifjú írnokok, intéző és kisebb gazdatisztek;­ egy öreg ispán látta el a gazdaság egész rendjét, gondját. A kis ház évek óta üresen állt. Dernay, aki a vendégek távozása után egész nap morózusan üldögélt a szobájában, még délelőtt intézkedett, hogy ezt a kis házat hozzák rendbe. Takarítsák ki hamarosan a szobákat és vigyenek el az egyik ágyba ágyneműt. Gondoskodjanak róla, hogy majd az, aki ott lakik, minden falusi kényel­met megtalálhasson. Itt fog lakni majd a mérnök úr. Az a bolond. Kiadta a parancsot, hogy ő nem akar vele többé beszélni és ezért Bálint, az öreg hajdú kérdezze meg helyette minden nap, mit óhajt, mik a kíván­ságai, mik a tervei. Mindent teljesíteni kell, amit csak akar, nehogy azt mondja még egyszer... Ej, nem is jó erre gondolni! Bálint ügyeljen arra is, hogy pontosan teljesítik-e a kívánságait és hogy a reggelijét, vacsoráját ott­­szolgálják fel neki, a­­ki a kerti házban. — Tán lekopna a lába, h­a ide jönne fel a ház­ba enni, — dörmögte az öreg hajdú. — Barátocskám, — felelte keserűen a tekinte­­­tes ur —­ az a gyanún­, hogy ez az emberke nagyon is lenéz bennünket mindnyájunkat. Az öreg Bálint már akkor pontosan értesülve volt Zelenka ittmaradásának egész históriájáról, annak okairól és ezért most megkockáztatta a kö­vetkező indítványt. — Ha én tekintetes uramnak lennék, ezt a jó embert megkötöztetném, felrakatnám egy kocsira, bevitetném a városba és ott raknám le, a maga kü­szöbére. Dernay legyintett. — Ugyan hagyd, szegényt. Kell egy bolond a háznál. Többé sohsem beszélt Zelenkáról, hacsak szó­ba nem hozták előtte, Zelenka szó nélkül vette tudomásul, hogy itt fog lakni a kerti házban és Bálint úgy vette észre, határozottan meg volt elégedve a szobával, amit szá­mára rendbehoztak. Azt is észrevette Bálint, hogy­ ­ „Románia a legbetegebb országa Európának Jorga lesújtó kijelentései a külföld véle­­ményéről, Bukarest, márc. 28. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Jorga egyetemi tanár, a nemzeti párt elnöke, aki Milanóban, Spanyolországban, Portugáliá­ban és Párizsban az egyetemeken előadásokat tartott, szerdán visszaérkezett Bukarestbe. Jorga az Adeverul munkatársa előtt nyilatkozott a romániai politikai helyzetről. Kijelentette, hogy a volt trónörökös sze­mélyéhez ezidőszerint nem lehet reményeket fűzni. Az a hír, h­ogy ő Párizsban találkozott a volt trón­örökössel, nem felel meg a valóságnak. Franciaor­szágban és Spanyolországban azt hiszik, hogy Károly vissza akar és vissza fog térni hazájába. Függetlenül a herceg iránti érzelmektől, egyelőre kizártnak kell tekinteni visszatérését. Nyugateurópában mindenütt azt hiszik, hogy Romániában rettenetes harcok dúl­nak egy mindenre képes zsarnoki rendszer és egy forradalmi párt között, amely semmiféle eszköztől nem riad vissza. A külföldi közvélemény azt sem tart­ja lehetetlennek, hogy Romániát rövidesen feldara­bolják. Az olasz lapok, különösen a Corriere della Sera, a Giornale di Popolo és a Secolo, azt írják, hogy Ro­mánia a legbetegebb országa Európának. A külföldi kölcsönre a mai viszonyok között nem lehet számí­tani. Ami az oplánsport illeti, Románia azt még nem vesztette el végleg, de bizonyos, hogy Titulescut vere­ség érte. A belpolitikai harcokban együtt fog dolgozni a nemzeti parasztpárttal a liberális kormány meg­buktatására és ha ez megtörtént, a pártok visszanye­rik cselekvési szabadságukat.

Next