Pesti Hírlap. 1928. június (50. évfolyam, 123-146. szám)

1928-06-01 / 123. szám

BUDAPEST, 1928. L. ÉVFOLYAM, 123. (16.596) SZÁM tf á/r jiMíus f. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. Szerkesztőség: Vilmos cs.-ut 78. Tel. T. 122-91. >2, 93. 94, 95. J. 389-78. Főkiadók: ilmos cs.-ut 78. Tel. mint a szerkesz­tőségnél. Erzsébet-kri 1. Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük. Lord Olivier, a Macdonald-kormány indiai állam­titkárja Trianon ellen. A harmadik kapu. Irta: Nagy Emil. Gróf Bethlen István a képviselőház minapi ülésén nagyszerűen sziporkáztatta vi­tatkozásokra és szellemes visszavágásokra be­rendezett lényét és kedves közvetlenséggel osz­togatta a nem bántó ütéseket a mögötte és kö­rülötte ülő egységespárti képviselők vidám tetszészajától kisérv.'. De engem az ő egész beszéde arra em­lékeztet, amikor az anekdotázni szerető tréfás gazda fent trónolva megtámadkatatlan családi tekintélyének szent felhői között, vicceket mesél el a gyerekeinek és a cselédeinek, abban a fölényes biztos tudatban, hogy hivei úgyis mindent feltétlenül nagyszerűnek és pompás­nak fogadnak el, amit ő mond és pedig azért, mert 6 mondja. Ez a formula még az elemi iskolai idő vallási tanóráiból maradt meg a fejemben, ké­sői emlék gyanánt, amikor az egyes katekiz- musi kérdésekre be kellett vágni a feleleteket és az egész osztálynak együtt éneklő modor­ban kellett elzengeni a választ a tisztelendő bácsi által feltett kérdésre. Ez a kérdés igy szól: „Mit tesz hinni?“ Erre zengtük kórusban: „Hinni tesz igaznak tartani mindazt, a mit más mond és pedig azért, mert ö mondja.“ Ezt az utolsó három szót, „mert ö mond­ja“, olyan magasra vittük föl vékony hangun­kon, hogy az beillett volna valami zug ope­retténekes produkciójának is. Nem az hatott Bethlen István beszédé­ben se, amit ő mondott, hanem hatott és el kell ismerni, hat künn az országban is igen sok emberre az a hit, hogy biztosan helyes és igaz az, amit Bethlen István mond, és pedig azért, mert ő mondja. ■ Ez a hit dolgozik az embereknek a lelké­ben azzal a Bethlen Istvánnal szemben, aki a vesztett háború, forradalom, kommunizmus, román megszállás és ■ trianoni letipró Ítélet után, zűrzavarban vergődő és szélsőségekben tobzódó társadalmunkat újabb polgárháború nélkül a taktikai ügyességek egész sorozatá­val bele tudta ismét vezetni a rendes polgári létbe és állami jogrendbe. Ez kétségkívül olyan érdemes nagy múlt, amiért egy államférfiu rászolgált arra, hogy higyjenek benne s elfogadják mindazt, amit ő mond és pedig azért, mert ö mondja. A kérdés csak az, hogy egy politikai rendszert lehet-e tartósan erre a vak hitre alapítani, s lehet-e azt hosszú időkön át el­várni a közönségtől, hogy mindazt azért fo­gadja el igaznak és helyesnek, mert Bethlen István mondja? Én félek attól, hogy ez a privilégiuma csak az Úristennek van meg, akinek örök ter­mészetjoga az, hogy vakon higyjenek benne ennek a nyomorúságos földtekének alázatos lakói. De nem hiszem, hogy ez a vak hit so­káig tudna fenntartani egy politikai rend­szert, ha ehhez a hithez nem járul hozzá még egy más, hatalmasabb eszme is: a meggyőző­dés. At. olyan államférfiu, amelyik csak hitet tud ma,,a iránt gei'jeszteni, de egyúttal nem tud támasztani erős meggyőződéseket is, ha­sonlít az olyan gazdához, amelyik megfelelő szántás nélkül veti el a magot. Kevés vele a munka és szinte csodának látszik az, hogy mégis kikelt, de később azután az aratásban még se lesz nagy köszönet. Eélek attól, hogy ezt a hitet, ami az em­berekben mélyebben gyökerező meggyőződés nélkül uralkodik Bethlen István működése iránt, később — adja Isten, mennél ké­sőbb legyen —, kiábrándulás fogja felvál­tani, s akkor a mosolygó hit helyére fog lépni a sötét hitetlenség, s ember legyen azután az, aki majd egyszer Bethlen István .után következik az ország miniszterelnöki szé­London, május 31. (A Pesti Hírlap tudósítójá­tól.) A közeledő választások már erős hullámokat vetnek az angol politikai életben. Minden párt teljes erővel készül a harcra, mely igen keménynek Ígérke­zik. A munkáspárt erős győzelmi reményekkel indul a választási küzdelembe és mint minden párt, kész kormánylistával várja a választások eredményét. A Labour-Party kormányra jutása a trianoni szerző­dés revíziója szempontjából érdekes eredményt jelen­tene, mert hiszen ennek a pártnak külpolitikai pro­gramjába a békeszerződések revíziójának szükséges­sége is szerepel. Ennek a politikának különösen az adna nagy súlyt, ha — mint hírlik — Lord Parmnur lenne a külügyminiszter. Lord Parmour annakidején a Pesti Hírlapnak adott intervjujában, mint ismere­tes, nagy rokonszenvvel nyilatkozott a magyar köve­telésekről. Lord Olivier, aki szintén igen tekintélyes tagja volt a Macdonald-kormánynak, már nyíltan barátai közé sorolható. A külügyi kérdésekben Lord Olivier tudvalevőleg elismert szaktekintély, nagyon sokszor képviselte Britannia érdekét Washingtonban, ahon­nan mindig nagy sikerekkel tért haza. 1924-ben a Macdonald-kormányban indiai államtitkár volt s Lord Ramourral együtt képviselte a munkás-kormányt a felsöházban. Lord Olivier szives volt a Pesti Hírlap olvasói részére több kérdésre nagyon fontos kijelen­téseket tenni. Minthogy a Labour-Party kormányra jutása esetében Lord Olivier megint tekintélves szerephez jutna, alábbi nyilatkozatai a trianoni béke revíziója szempontjából igen nagy figyelmet érde­melnek. Első kérdés: Mi a véleménye Lord Oliviernek a trianoni béke által létesített középeurópai hely­zetről? — A trianoni béke kegyetlenül bánt el Ma­gyarországgal és olyan bizonytalanságot terem­tett Középeurópában, amilyenre a középeurópai államok történetében aligha van példa. Elsősor­ban a kisebbségi kérdés oly égető problémává fejlődött, hogy ennek a kérdésnek a megoldása lenne a legsürgősebb. Erdélyben, ahol nemrég voltam, s amelynek viszonyaival megismerked­tem, , annyira lábbal tiporják a magyar kisebb. kében, mert mély szántást és alapos földmun­kát nem fog találni semerre se, s a megfelelő meggyőződés által alá nem alapozott babonás hit elpárolgásával nehéz lesz már az akkor beállott kietlenségbe mély meggyőződéseket^ aÜikitani ki az emberek lelkében. Tisztelem én azt a bátorságot, amelyik fittyet hány a nagy tömegek meggyőződésének, de mégis eszembe jut az a bizonyos felírás Busyrane kapuin. Az első kapun az a felírás díszeleg, hogy légy merész, a második kapun pedig megkétszerezve az van felírva, hogy légy merész, s légy megint csak merész. De ime a harmadik kapu már azt a felírást mu­tatja, hogy „ne légy túlságosan merész“. Jól tette Bethlen István, hogy merészen keresz­tül ment a két első kapun uralma lemult hét évében s beérve a maga egyéni meggyőződé­sével, nem sokat törődött más emberek meg­győződésével, de nekem úgy tetszik, hogy az ő vezető államférfim pályáján most már mégis elérkezett ahhoz a harmadik, kapuhoz, amely­re már az van felírva, hogy ne légy túlságo­san merész, amit őreá vonatkoztatva úgy ér­telmezek, hogy ne akarj Bethlen István to­vább is azon az egyeduralkodó módon kormá­nyozni, ahogy ezt eddig tetted s most már szá­molnod kellene némileg az ország közönségével s annak a véleményével is. Ez a közönség szo­rongó szívvel vágyakozik valaminő olyan esz­mei, elvi útmutatás után, amelynek odaadhatja a szivét és a lelkét, s eseng valami olyan erős meggyőződésű tantételek iránt, amelyek re­ményt tudjanak belecsepegtetni a jelen ször­nyű nyomorúságainak és megpróbáltatásai­nak a tengerébe. Az ő utódja a mulasztásokat már nem hozhatja helyre. Az egyeduralmi rendszereknek az a sa­játsága, hogy mindig termelnek olyan kör­nyezetet, amelyik arra biztatja a hatalom bir­tokosát, hogy csak menjen tovább a megkez­dett utón. A politikusok mulasztásáért ritkán bűnhődnek ők maguk, hanem mindig az ártatlan utódok. Richelieu óta nem hívták össze a rendeket s ki volt zárva a kormány­zásból az egész társadalom, s amikoi a szegény XVI. Lajos legjobb alkotmányos szándékkal újból összehívta a í’endeket, épen ez adta meg a legnagyobb lökést a szabadságjogok szer­telen kívánása irányában, mert már akkor a mérsékelt reformok elkéstek, olyan reformok, amik még elője: XV. Lajos alatt boldog és bé- kességes kormányzásba vezették volna át az egész országot. Ha visszatekintünk az orosz cári időkre, azt hiszem, hogy górcsővel is nehéz lenne fel­fedezni az akkori környezetben a legcseké­lyebb kétséget aziránt, hogy a cári hatalom valaha is letörhessen. Élvezte a hatalmasok társadalma mindazt, ami szép (krasnni) és eszükbe se jutott az, hogy majd milyen lcöny- nyen el tudja tolni helyéből mindazt, amit az uralkodó társadalom szépnek gondol, a vörös s-in mint véres uralkodó, amely szint az orosz nyelv csodálatos szatiraképen majdnem úgy nevez, mint a szépet, vagyis: prekrasnuinak. A szép és vörös milyen gyönyörűen megfértek egymás mellett az orosz nyelvezetben a cári hatalom tükrében s a közelálló elnevezések egyike mint szimbólum milyen könnyen eltolta a helyéből a másikat, a szépet, az egyedural­mit, amit az akkori hatalmak megdönthetet­lennek hittek. Nagyon célszerű lenne az a jövő szem­pontjából, hogy ha hallgatna a miniszterel­nök a haza nagy fiának: gróf Apponyi Albert- nek világszemhatáru bölcs intelmeire, ahe­lyett, hogy alapjában semmitmondó, csak a felületen nagyszerűen csillogó tréfás beszéd­del üti el a legsúlyosabb problémákat, mikor az egész ország már ég attól a vágytól, hogy a kormányrendszer körül valaminő elvi válto­zás álljon be. Én végigkísértem Mr. Harmsworthot az ő szegedi és debreceni diadalutján, amely er­kölcsi méreteiben felülmúl mindent, amit ed­dig a nép szüreteiének körében elképzelni tud­tunk. De bármennyire nagyra tartom is Lord Rothermere nagyszerű föllépését, amelynek annakidején úgyszólván első hirnöke voltam a magyar közönség számára s bármennyire is elragadtatással tölt el fiának nagyszerű, pá­ratlan egyéni kedvessége, okossága, szeretet- reméltósága és tapintata, mégis a fanatikusan lelkesedő tízezernyi apró emberek tekintetéből és taglejtéseiből mindezeken tulmenőleg kiol- \ ásni véltem egy olyan népnek az örömét is, amelyik végül annyi közéleti üresség után lát maga előtt egy nagyszabású Eszmét és egy nagyszabású Fanatizmust, amelyben hinni tud. Ma még ez a népvágyódás, hála Isten, ilyen emelkedett nemzeti szép irányban nyilvánul meg és ezi kell kiaknáznunk. Jó lesz mindezeken a dolgokon egy ki­csit elgondolkodni. És jó lesz addig cselekedni a nép szeretettnek és bizalmának újból elnye­rése irányában. Apponyi Albert lánglelke és óriási világ- politikai látóköre világító toronyképen meg­mutatta azt az irányt, amelyben mennünk kel­lene.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék