Pesti Hírlap, 1928. július (50. évfolyam, 162-172. szám)

Ő az igazi gépselyem! más zavaró körülményre nem számít ön? Heidelbachné pletykázó asszony, és ha a véletlen önt vele azon a zeneestélyen összehozta volna ... — Mi lenne akkor? — kiáltotta Gheyn. — Még mint kisfiút ismert engem. Semmi sincs rajtam, ami Petzold Frigyesre emlékeztetne. Kedves William, mondottam önnek, hogy alig egy órája, hogy saját apámmal voltam együtt és érdekesen beszélgettem vele, anélkül, hogy sejtelme lett volna arról, hogy a fia vagyok! Ki az a Petzold Frigyes? Régóta eltűnt, nyomaveszett ember. — Örökre eltűnt? — kérdezte Wendroth. Acélszürke szeme lassan végigsiklott ellenfele alakján, mintha személyleírását ellenőrizné. Newyorkban vannak még akták a Marble-Blue-esetről. Körözőleveleket küldtek akkor a nagyobb városok rendőrségeihez. Egyiket olvastam. ,,A feltűnően sugárzó kékeszöld szemek“ nemcsak Petzold mérnökre, hanem Spry farmerre is, aki a Niagara-vizeséseknél Blenk püspököt meglopta, továbbá O’Neil őrnagyra, talán Finkh báróra is épúgy illenék ... Gheyn gróf, én tudom, hogy ön a múlttal szemben védekezni tud. Az a mondakör, amelybe ön burkolódzik, erős páncélzat. Kitartása és erélye is megvan a harcra és arra, hogy mindenféle erkölcsi felfogáson diadalmaskodjék. Tartózkodás nélkül bevallom, hogy törtető haladása majdnem csodálkozásra késztet, majdnem tiszteletet parancsol a saját csillagzatába vetett óriási bizalma. Ha lehetséges volna, hogy elfelejtsem, hogy ön nem is egyszer idegen tulajdon felé is kinyújtotta kezét. Ezt azonban nem tudom megtenni! Gheyn arca átlátszóan sápadt volt. — Ön kiismeri magát életrajzomban, — mondotta keserű mosollyal. Nem is tagadok. Nem, semmit sem tagadok el. Mikor valaki rabolni indul, nem törődik szentimentális mérlegelésekkel. Az erény dicskoszorúját nem áhítoztam és nem voltak nemeslelkű hajlamaim. Arra hivatkozhatnék, hogy meg akartam bosszulni magamat az egész társadalmon azért, hogy igazságtalanul elzártak előlem egy életpályát. De nem ez az igazság. Kiméret nélkül (Folytatjuk.) AMM PESTI HÍRLAP 1928. július 18., szerda. Amundsen születésnapjára. Irta: UMBERTO NOBILE tábornok. Szikratávirat a Gitta di Milánóról. Kingsday, jul. 17. Bámulom Amundsen szívósságát, akaraterejét és fiatalos vállalkozó kedvét. A Déli Sark meghódítása az északnyugati átjáró, az első repülőkísérlet sarki kutatásban, az első repülőút Schalbartból Alaskába, mindezek olyan tettek, amelyek a sarki kutatás történetében mindig emlékezetesek maradnak és örökké hirdetni fogják Amundsen és a svéd nemzet dicsőségét." Az után a nagy vállalkozás után, amelynek én is lelkes résztvevője voltam, Amundsen kijelentette, hogy kutatói pályáját befejezte. De a sors ezt nem akarta és a jól megérdemelt nyugalmát megszakította, hogy régi olasz bajtársának, akivel két évvel ezelőtt együtt repülte át az Északi Sarkot, segítségére menjen. Ezt a nagyszabású és nemes elhatározást azzal a féktelenséggel valósította meg, amely a tökéletes lelkek sajátsága. Ötvenhatodik születésnapján ismét kifejezem azt az egész szívvel átérzett kívánságomat, adja meg nekünk Isten azt az örömet, hogy öt népének örömére és az egész világ bámulata közben visszatérni lássuk! Amundsen megmentése. Párizs, júl. 17. A PopuLaire bergeni jelentése szerint Charcot hajója, a Pourquoi pás, odaérkezett és tegnap délután továbbindult Tromsö felé. Charcot kijelentette, hogy még mindig van remény Amundsen és Guilbaiud megmentésére. A Liberté római értesülése szerint az olasz kormány eddigelé ugyan hivatalosan még nem tekintheti elveszetteknek Amundsent és társait, de magánúton szerzett értesülés szerint Mussolini kijelentette az olasz aviatika egyik vezetőembereelőtt, hogy Olaszország adott esetben királyi módon fogja Copyright by Pesti Hírlap and Anglo American News Paper Service. leróni háláját e hősök iránt. Erre vonatkozóan a dúcénak már határozott terve van ,de ezt csak akkor hozzák nyilvánosságra, ha fel kell hagyni minden reménnyel Amundsenék megmentése tekintetében. Ez egyúttal válasz lesz a fasiszták ellen irányuló rosszhiszemű rágalmakra is. Az olaszellenes sajtóhadjárat, Róma, júl. 17. A Giornale d’Italia külön cikket szentel annak az olaszellenes hadjáratnak, amelyet Nobile balsikerű vállalkozása alkalmából néhány külföldi lap indított Olaszország ellen. Aljas rágalmakkal illették — írja a lap — Nobile tábornokot és társait és az Italia hajótörését ürügyül használják föl arra, hogy igazságtalanul támadják Olaszországot, az olasz fasizmust és az olasz aeronautikát. Ez a hadjárat még nagyobb erőre kapott, amióta Malmgreen tragikus sorsa köztudomásúvá vált. Megértjük és tiszteljük — folytatja a lap — a svéd nemzetnek Malmgreen elvesztése fölött érzett fájdalmát, de jogunkban áll követelni, hogy értsék meg és tiszteljék az olaszok fájdalmát is. Mariano és Zappi részletesen elmondotta, hogyan folyt le az a tragikus pillanat, amelyben örökre búcsút vettek szerencsétlen svéd bajtársuktól. Az ő beszámolójukat nem lehet semmiféle vita tárgyává tenni. Annak épúgy hinni kell, mint ahogy hitt a világ Amundsen, vagy Scott, vagy Nansen szavaiban, hitt mindazoknak a szavában, akik lelkiismeretüknél egyebet nem hozhattak föl bizonyságul. A Tribuna vezércikkben hódol Malmgreen dicsőségének. A lap megállapítja, hogy a Marianocsoport Nobile tábornoktól azt a határozott parancsot kapta, hogy igyekezzék elérni a Nord-fokot és igyekezzék ilyen módon helyreállítani az összeköttetést a világgal. Katonai parancs volt ez, amelynek engedelmeskedni kellett a mindhalálig. A lap megállapítja továbbá, hogy Zappi és Mariano semmiféle segítséget sem tudott nyújtani Malmgreennek, akire közeli és biztos halál várt. De Mariano és Zappi még ilyen körülmények között sem hagyta volna magára a svéd tudóst, ha nem lett volna az a határozott parancsa, hogy folytatnia kell útját ereje fogytáig. Valószínű, hogy Zappi, aki hármuk közül a legerősebb szervezetű volt, később szintén kénytelen lett volna Marianot is magára hagyni, aki gyöngébb ellenálló erőt mutatott. Erre azonban nem került sor, mert mindketten foglyai lettek annak a hánykolódó jégtömbnek, amelyen később megtalálták őket, elűztek engem pályámról és korlátozott, fegyelmezett viszonyokból hirtelen a teljes szabadság árjába jutottam, amely összecsapott fejem fölött. Erkölcsi béklyókból lelkiismeretlen világba kerültem — és örömteljes daccal vettem fel a harcot a sors ellenséges támadásaival. Előítéletek rabja voltam, amelyek végeredményükben összeroppantottak volna, azután pedig egyszerre én lettem ura cselekedeteimnek. Kacagva lettem azzá, a nagy tömeg törvényeivel szemben érzett felsőbbségem örömteljes érzetében. De higgje el nekem, hogy amit emberektől vettem el, az ördögbe is, megint csak emberek között osztottam el és hoztam forgalomba. Legkevésbé sem gondoltam önmagamra, de soha arra, hogy szűkös napjaimra valamit megtakarítsak. Kár, hogy Spry farmer a kivándorlási társaság kötvényeit nem tartotta meg. Akkor talán az ezekkel a papírokkal űzött csalást előbb fel lehetett volna deríteni. Vagy nem volt-e jó tréfa, mikor mint Evans Barry a chicagói húscsarnokok zsebét félmillióval megkönnyítette, hogy ezzel a pénzzel a közvádlót megvesztegesse? Ha valaki ilyen tréfát csinál, gazember-e az és nem érdemel-e szánalmat? Wendroth jobb kezét felemelte. — Ez nem szolgálhat mentségül, — mondotta. — Nem is akarok mentegetőzni, — kiáltotta Gheyn. Arca ismét szint kapott. Hangja érdes volt. — Nem azért jöttem, hogy védekezzem, legkevésbé azért, hogy önben érzelmi együttérzést ébresszek, amely nekem kedvezhetne. Szépítés nélkül akarom csak elmondani az igazat. Csak a puszta igazság győzheti meg önt arról, hogy Gheyn Eberhard gróf és Petzold Frigyes nem azonos személy, hogy ez utóbbi elveszett, eltűnt, meghalt, el van temetve és nem támad fel soha. Fredy P. mondává lett. A kalandorok világában talán még beszélnek róla. Da mi köze van Gheyn Eberhard grófnak ezekhez az emberekhez?! — Majdnem kiáltotta ezeket a szavakat és felugrott. Szemei szikráztak. — Wendroth, én vagyok Gheyn gróf, kételkedik ön még ebben?! Eugénia császárné diplomáciai szolgálata. Csak most, hogy szabadabb kutatás folyik az udvari és diplomáciai levéltárakban, most tűnik fel előttünk a szép spanyol nő, Montijo Eugénia alakja, ki 27 éves korában, szóval jóval túl az első virágzás után, a franciák császárnéja lett. III. Napóleon igaz, előbb végigházalta az összes európai udvarokat egy vérbeli princesz-feleségért, de ami óriási nagybátyjának, Nagy Napóleonnak is csak erőszakkal sikerült, azt ö, kéréssel nem érhette el. III. Napóleon egész kosárgyűjteményt őrizhetett a Tuileriákban. Ekkor a haragtól, a hosszútól, a szerelemtől egyaránt tüzelve, elhatározta, hogy régi heves, nagy szerelmét, Montijo Eugénia grófkisasszonyt veszi feleségül, a szép spanyol leányt, kinek hiteneve, élete, nem volt egészen hasonlatos a forrás tiszta, csendes vizéhez. A házasság nem is keltett valami túlontúl nagy lelkesedést Franciaországban. Az európai udvarok nem sokat törődtek vele. III. Napóleon magánügyének tekintették a dolgot és örültek, hogy nem kell több kosarat kiosztaniok. Meg kell azonban mondani, hogy a szép, nem épen kifogástalan hírű spanyol grófkisasszony, kitűnően tudott reprezentálni. Tekintélyt tudott tartani otthon, a Tuileriákban, sőt mikor elindult férjével az európai udvarok látogatására, szíves és rangjához méltó fogadtatásban volt része. Ezt már igazán csak egyénisége varázsának köszönhette. Odahaza, Franciaország sorsaitak vezetésében is egyre nagyobb szerepet játszott. Az utóbbi években már a minisztertanácsokban is rendszeresen részt vett és fontosabb politikai okiratot a császár alá nem írt, míg felesége nem látta. Nem mondhatnék, hogy Eugénia szereplése túlontúl szerencsés lett volna, bár lehet, Szedán úgy is reászakad a francia népre, ha Eugénia nem forszírozza a háborút. Csakhogy akkor más formája lett volna az összeomlásnak. Szedán után mondotta Eugénia a históriai emlékezetességű szavakat: „a császár elveszett, mentsük meg Franciaországot“. Eugénia valószínűleg úgy értelmezte ezt a szép mondást: „a férjem elvesztette trónusát“, próbáljuk megmentnei fiam számára. Eugénia terve nem sikerült, egyetlen fia, Lulu herceg, 20 esztendős korában a messze idegenben esett el. Eugéniáról úgy tudjuk, hogy azután gyászának élt. Most látjuk az újabb korszak történelmi megvilágításánál, hogy életét korántsem töltötte be a gyász. Először is ott volt óriási vagyonának adminisztrálása és írják, hogy egy bankár nem adminisztrálhatná jobban vállalatait, mint e trónjavesztett, gyászoló császárné, aki még az összeomlás előtt ügyesen Londonba és Svájcba dirigálta súlyos milliárdjait. Azonfelül titkos diplomáciai küldetéseket vállalt. Udvartól udvarhoz járt, békített, intrikált, vihart támasztott, csendesített, a szükség és a körülmények parancsa szerint. Mindezt a tapasztalt diplomata ügyességével és a geniális asszony tapintatával. Eugéniát nagyon is megbecsülték munkásságáért. Ferenc József, a német császár, a belga király, mind a vérbeli császárnét megillető fénnyel és ünnepléssel fogadták. Az angol királyi udvar- ral, amint tudjuk, a legbensőbb baráti összeköttetésben élt. És Eugénia csakugyan megbecsülhetetlen szol-gálatokat tett a vele barátságos viszonyban levő fejedelmeknek. A szép Montijo Eugéniának volt judifi duma, tudott nézni és tudott látni. Emlékirataiban, — melyek csak most kerülnek nyilvánosságra — olyan képet rajzolt Vilmos császárról, melyben előre vetíti árnyékát a nagy világkatasztrófa. „Egy más embert régen megfigyelés alá helyeztek volna, ha olyan abnormis viselkedést tanúsít, mint Hohen-, Hollern Vilmos. A judicium-hiány szinte megdöbbentő nála, amellett, a nagyzási mánia minden tünete felfedezhető rajta. Eugénia mindezt a világháború kitörése előtt több mint egy negyedszázaddal írja. — Kitűnő a kép, amit Frenc Józsefről fest, — „Európa legelső lovagjának“ nevezve a mi uralkodónkat. Viktória királynénak egész kora megelevenedik pár sorában. Mindent összevéve, úgy látjuk, hogy Montijo . Eugénia karrierje nem véletlenség, hanem egy karakteréből, szépségéből és tehetségéből folyó leegikus következmény. És valószínű, hogy ilyen karakteri és talentumbeli adottságoknak volt következménye szomorú bukása is. Ebből a bukásból megint csak lelkiereje emelte fel, úgy, hogy az európai politikai világ számottevő tényezője tudott lenni. Mire figyelmezteti a posta a közönséget. A rádióját nyaralásra is magával viheti, de az engedélyokiratot is tartsa magánál. Ne használjon engedély nélküli rádiót, mert ez büntetendő cselekmény. Amerikából pénzt csak postautalvánnyal küldessen. Tagsági díjak, kisebb járulékok beszedésére legegyszerűbb és legolcsóbb a postai megbízási lap. Rádiókészülékét csak megbízható helyen szerezte be, így sok bosszúságtól kíméli meg magát. Személyazonossága igazolására a postán válthat igazoló jegyet