Pesti Hírlap, 1928. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)

1928-09-01 / 198. szám

BUDAPEST, 1928, L. ÉVFOLYAM, 198, <16-671) SZÁM. i\ f SZOMBAT, SZEPTEMBER 1 Jäiö?iietet>3 arak: tg., hónapra 4 pen£6, ne gyetíévenként 10 peng- 80 fillér. I5gye« pél­dány szám fera (pálya* udvarokon is) 16 fillér, vasárnapodként 33 fil­lér. — Kttíföld«n az előfizetési ár kétszerit. ozeikei*u>Bt*g; Vttxnoh odttszár ui 78 l'eitioQ* s/.amuuk; A üt. 12 <4 vő. b'őkiudókt Vilmoa t*t* ut 73. Tel mint a szerkéz« tőségnél. fc*r-z#ét»**tfcrt X. i'ei. J. 362 96 A tföknft ieeyzékét. az aprPtnr- detések élén kőzöi.ítlk. Az É. M. E. Irta Rákosi Jené. Az Ébredő Magyarok, ezt- szomorúan Írom le, még ma sem ébredtek fel. Legalább nem ébredtek nevükhöz méltó feladatra. A mai napon nem kevesebb, mint három perben álltak egymással szemben a biró előtt: ébre­dők ébredők ellen. Én nem elegyedem az ő per­patvarukba, amely kínos látvány mindenki­nek, aki e boldogtalan ország dolgát komo­lyan veszi. De megdöbbentő jelenség, hogy a nemzet fiatalsága, jobbára közéleíü férfiak ve­zérletével, az ország katasztrofális idejében egyesületbe tömörül, bogy a hazának szolgá­latot tegyen és közel tán 8—10 évi működésé­nek eredménye, az, hogy egymást a törvény- terembe citálják és egyenetlenségüket bírói el­járás utján a közönség elé tárjak. Ma ^ered­ményekről kellene lelkiismeretesen beszámol- niok és nem tudnak egyetlen egy jelentős szol­gálatra sem hivatkozni, melyet szerencsétlen hazájoknak tettek, hanem egymást vádolják azzal, hogy megrontották, megbomlasztották, a züllés örvényebe 1 ajtották az egyesületet. Vád, visszavonás, egyenetlenség és belső há­borúság a vége äz eszmének, amelyért síkra kívántak szállani és a reménynek, melyet jó­hiszemű emberek kötöttek az egyesülethez, a mikor létrejött. Ebből az eredményből biztosra lehet ven­ni, hogy az Egyesület nem azokon az utakon járt, nem azt a módszert követte, nem olya,n eszközökkel élt, amelyek a közhasznú szolga- Igt utjai, módszere és eszközei Fölösleges és épen nem kecsegtető dolog volna most azt llánytorgatni, hogy az ih*en sajnálatos balsi­kernek hol keressük az okát: a vezérekben-e. •a tagokban-e. Bizonyos csak az, hogy a vezé­rek nem jól vezérkedtek, a tagok pedig nem tudták, vagy tán nem is akarták a vezéreket helyesebb iránytű, szorítani. Mikor az ébredők és más hazafias jel­szók zászlaja alatt egyesületet alakítottak, ha­zánk gyászosan szétzüllött állapotban volt. A háború, forradalmak, majd a békediktátum megtépte, szétzilálta, megalázta, megcsonkí­totta az országot s a nemzet előtt egy nagy feladat volt, kimenteni a maradék népet a sze­rencsétlenségek karmai közül. A feladatok so­kasága kínálkozott akkor a hazafiaknak. Ám érezte mindenki, hogy a legfőbb föladat, amely nélkül semmi siker nem kecsegtethetett ben­nünket, az egyetértés, ag egy lélek, az egy eszme köré való tömörülés, az önfeláldozás, az áldozatkészség, az önmegtagadás és az ön­zetlen hazafiszolgálat. És mit láttunk ebből! Semmit. Pártosság, visszavonás, megtorlás, kihágás, súlyos bűnperek és most kölcsönös vádak a bíróság előtt: ez jelöli az Érne sze­replősének az útját. Nem tud a közélet felmu­tatni semmit, ami a történelemnek mint az Érne érdemét átadva, babérra érdemes volna. Innen van, bogy a végének annak kellett len­ni, amit ma látunk: Kölcsönös vádaknak a biró előtt, erkölcsi csődnek és bukásnak. Mily nagyszerű dolog lett volna, ha az a gárda, amely nagyobb lármával mint lélek­kel, több erőszakkal mint erővel dolgozva, többször hívta ki maga ellen a józan hazafiak ki itikóját, mint tapsat és több kényelmetlen­séget okozott a nyilvános életnek, mint tett szolgálatot a közérdeknek, olyan eszmét irt volna zászlajára, mely neki történeti jelentő­séget ad vala és biztosította volna életét nem­zedékeken keresztül. Mennyi energia, mennyi fiatal erő, mennyi lélek veszett kárba, explo- dált céltalanul, sőt kártékonyán s ma, amikor egy idegen nagylelkű férfiú kezdése folytán Trianon revíziója van úgyszólván ha nem is a hivatalos bürök, de bizonnyal az emberiség lelkiismeretének a napirendjén: ma az ébredő A románok újabb halasztást akarnak kitaktikázni Genfben az optánspörben. Újabb román kommüniké a Népszövetség tanácsához és a magyar kormányhoz. — Apponyi fenntartotta magának azt a jogot, hogy a fíép- szövetség tanácsa előtt megtegye a megjegyzéseit erre a kommünikére. Lord Gushendun szerint a Népszövetség továbbra Es kitart a türelmes békéltetés úján. A magyar kormány legutolsó jegyzéke, anie-' lyet az. optánsügyben a román kormányhoz intézett, alapjában nem volt egyéb, mint annak a megálla­pítása, hogy a tárgyalásom f román kormány konok magatartása miatt teljesen ér végérvényesen meg­hiúsultak. A román kormány ugyanis az optáns-vita első pillanatától kezdve nem tesz egyebet, mint hogy eredeti ajánlatát különböző formában variálja. A magyar kormány pedig újra és újra kénytelen meg állapítani, bogy ezek a föl* .-telek az o számára el­fogadhatatlanok. Mindenki magától értetődőnek ta lalja, hogy a magyar kprmány jegyzékével a két kormány között folyó tárgyalások, amelyekre a Nép szövetség tanae.sa utasította az érdekelt feleket, ez­zel lezáródtak, nem következhetik tehát más, mint hogy a Népszövetség határozzon a biróküldés kérdé sében. magyarok, akiknek hivatása lehetett volna az áléit nemzetet uj életre ébreszteni, íme magok áju^íóy mintegy elaludni készülnek. Mert csodálatos dolog, hogy Radomér lord kürtjének szava, mely átjárja az egész nemzetet, melynek száz és ezer levélből szól hozzánk .. visszhangja, épen ezeket a hazafias zászlók alatt, megalakult egyesületeket, ligá­kat, bajtársi szövetkezeteket nem mozdította még eddig. Mert kérdeni, tud nekem az Étue ... hazafi gondra és lángolásra érdemesebb, ma­gyar szivet megrázóbb föladatot, mint amely célul tűzte ki a megcsonkított ország tagjai nak visszaszerzését! Tud felségesebb hiva­tást, mint kinyitni a becsukott magyar temp­lomokat és iskolákat! Tud történelmileg na­gyobb és emlékezésre méltóbb dolgot, mint negyedfél millió tőlünk ellopott magyar lélek egyesítését a nemzettel! Tud valamit, ami föl­éi a gondolattal, hogy a magyart visszaadjuk hivatásának, beállítjuk a világ történelmébe, mint régi hőst, visszahódítjuk neki vezérsze­repét Európa keletén, tud izzóbb becsvágyat, mint hogy az Isten sugallatából bennünk, lel­kűnkben, testünkben megtermett magyar nyelvet fenntartsuk örök életre és halhatat­lanságra abban a magasságban és szépségben, ahova költőink emelték! Álért ősi intézmé­nyeink, a magyar műveltség, a magyar nyelv, a intfgyfir vitézség, a magyar jellem, Kossuth lángja, Deák bölcsesége, Széchenyi izzó lelke, Petőfi melódiája, Vörösmarty hősi pátosza s Arany komor plasztikája — minden a körü­löttünk zugó népóceánokba merül el, ha mi föl nem állunk, vállat vállhoz nem vetünk, szent egyetértésben össze nem tömörülünk és az égre nem kürtöljük Lehel ércszavu kürtjé­vel, hogy az idők mutatója az utolsó órához közeledi#. Most vagy sóiig. Az alkalom szinté ránk ordít. Tíz esztendőt elpepecseltiink apró, semmis vetélkedésekben. A nagy célhoz képest hitványság.minden, amiért tiz év óta egymást becsméreljük és egymást fejbe verjük. Dum reges-ceVtaní, plectuntur achivi. Hogy fordít­hatnék ezt le másképen, mint azzal: mig a nagyfejüek, pártvezérek, stréberek, hatalmi vágyak és érdekkörök vitatkoznak, pusztul p magyarság. Itthon gazdasági válság felé sod­ródunk. a drágaság fojtogat, a munkátalan ság öldös, és mi nem tudunk mást, mint anké- tezni & -megfenyegetni a drágaságot, hogy le­törjük,'G-euf ben parádézni, a meglevő minisz­tériumok hegyé uj minisztériumot csinálni s bár a szomszéd államok eresztékeikben re­csegnek és alig bírják el a saját súlyúkat, de a mggyart üldözni, sanyargatni és pusztítani: Két nappal ezelőtt azonban a román kormány váratlanul újabb jegyzőket intézett a magyar kor­mányhoz. A jegyzék a világon semmi újat nem tar- talmazott. Az ember nem is tudta megérteni, mi szük­ség volt az elküldésére? Legfeljebb az utolsó monda­ton akadt meg az ember szeme, amelyben a buka­resti kormány kijelentette, hogy „a magyar ellenve­tések ellenére a romén kormány fenntartja az előző jegyzékben foglalt ajánlatokat'. Józan ésszel nehéz volt azt is megérteni, mi szükség volt erre a kijelentésre, amikor a magyar kormány már újra es újra megmondta, hogy azok az ajánlatok elfogadhatatlanok? A mai napon azon­ban a Nép követség tanácsához és a magyar kor­mányhoz intézve megjelent a tornán kormánynak egy kommünikéje, amelyből aztán mindent megér­tünk. Megértjük, mi szükség volt a legutolsó román azt tudják és űzik háborítatlanul. Mi pedig itt ülünk, ezt nézzük és szájtátva hallgatunk, a mikor egy szájjal és egy lélekkel azt kellene kiabálnunk, hogy éljen Radomér lord, aki ke­zébe vette Terstyánszky világbajnokunk dia­dalmas kardját és helyettünk, érettünk vias kodik az egész világgal. És a Move nem rúuz- dúl, és a Liga nem hordozza meg a re viz tő véres kardját, és a Tesz nem fuj trombitába és sí Nemzeti Szövetség nem jár a zászlóval előttünk és az egyetemi bajtársi szövetségek nem hallatják szavukat és az Ébredő Magya­rok a bírói szék előtt perlekednek és kisebbí­tik egymást és azt vitatják, hogy ki juttatta a tönk szélére az Egyesületet: a régi vezetők-e vagy az újak. Tiz esztendőt már elherdáltunk léhán és könnyelműen. További tiz év elég arra, hogy történelmünk minden gyásznapja : Muhi, Majtény, Mohács — a három végzetes .1/, az­után Világos és Trianon minden borzalma ránk szakadjon és örökre eltemessen. Mi tiz évig itt ültünk s mindent megtettünk, amit el­lenségeink ránkparancsoltak. Most egy id-gen hatalmas ur kivonszolt bennünket a halál völ­gyéből a napvilágra és akik szervezve és hi­vatva vannak a cselekvésre, a tiltakozásra, az élet jeleinek világgá eresztésére: itt néma hallgatásba, a magyar természettel ellenkező hősi türelembe süllyedve, nem adnak menny­dörgő visszhangot a lord akciójára, amely pe­dig tudom, mert látom és érzem, minden ma­gyar szivet megreszkettet, minden elmét be­tölt. Láttuk a vulkanikus erők kitörését, mi­kor a lord fia itt járt közöttünk; hallottuk újra dörgését, mikor az őrtáiló emléket felavattuk a Szabadság-téren. Petőfi prófétai lelke nem egy alkalomra, hanem minden alkalomrs éne­kelte nekünk halhatatlan dalát: Talpra magyar . . . Itt az idő, most vagy soha. És íelzugott Szent István napján a Sza­badság-téren: A magyarok Istenére eskü­szünk. Egy végeláthatatlan tömeg ajkáról szállt a felhőkbe az eskü, és szólt az egész ma­gyar nép nevében. Nem háborúra, nem véron­tásra szólt a hívás, hanem sérelmeink orvos­lásáig iszunk követelésére, életünk és ma­gyarságunk védelmére, amit ma Radomér lord akciójának, amit Revíziónak nevezünk. Hol­nap, szombaton este hat órakor érkezik haza angol és magyar zászlókkal díszített gépkocsin a küldöttség Londonból és hoz üzenetet a lord­tól. Az üzenet nem lehet más, mint: ébredjetek, .ne csüggedjetek, cselekedjetek, éljen a Revízió.

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék