Pesti Hírlap, 1928. szeptember (50. évfolyam, 198-222. szám)
1928-09-01 / 198. szám
BUDAPEST, 1928, L. ÉVFOLYAM, 198, 616-671) SZÁM. if SZOMBAT, SZEPTEMBER 1 ozeikei*ut Bt*g. Vttxnoh odttszár ui 78 l'eitioQ* s/.amuuk. A ut. 124 vő. b'őkiadókt Vilmoa t*t* ut 73. Tel mint a szerkez« tőségnél. fc*r-z#et»**tfcrt X. i'ei. J. 362 96 A tföknft jegyzékét. az apróhirdetések élén közösítik. Jólö?netett3 arak: ig., hónapra 4 pen£6, negyedévenként 10 peng- 80 fillér. Ingyen példányszám fera (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 33 fillér. — Ktlföldön az előfizetési ár kétszerű. Az É. M. E. írta Rákosi Jenő. Az Ébredő Magyarok, ezt szomorúan írom le, még ma sem ébredtek fel. Legalább nem ébredtek nevükhöz méltó feladatra. A mai napon nem kevesebb, mint három perben álltak egymással szemben a bíró előtt: ébredők ébredők ellen. Én nem elegyedem az ő perpatvarukba, amely kínos látvány mindenkinek, aki e boldogtalan ország dolgát komolyan veszi. De megdöbbentő jelenség, hogy a nemzet fiatalsága, jobbára közéletű férfiak vezérletével, az ország katasztrofális idejében egyesületbe tömörül, hogy a hazának szolgálatot tegyen és közel tán 8—10 évi működésének eredménye, az, hogy egymást a törvényterembe citálják és egyenetlenségüket bírói eljárás útján a közönség elé tárják. Mai eredményekről kellene lelkiismeretesen beszámolniok és nem tudnak egyetlen egy jelentős szolgálatra sem hivatkozni, melyet szerencsétlen hazájuknak tettek, hanem egymást vádolják azzal, hogy megrontották, megbomlasztották, a züllés örvényébe tajtották az egyesületet. Vád, visszavonás, egyenetlenség és belső háborúság a vége az eszmének, amelyért síkra kívántak szállani és a reménynek, melyet jóhiszemű emberek kötöttek az egyesülethez, amikor létrejött. Ebből az eredményből biztosra lehet venni, hogy az Egyesület nem azokon az utakon járt, nem azt a módszert követte, nem olyan eszközökkel élt, amelyek a közhasznú szolga- Igt útjai, módszere és eszközei Fölösleges és épen nem kecsegtető dolog volna most azt hánytorgatni, hogy az ilen sajnálatos balsikernek hol keressük az okát: a vezérekben-e, •a tagokban-e. Bizonyos csak az, hogy a vezérek nem jól vezérkedtek, a tagok pedig nem tudták, vagy tán nem is akarták a vezéreket helyesebb iránytű, szorítani. Mikor az ébredők és más hazafias jelszók zászlaja alatt egyesületet alakítottak, hazánk gyászosan szétzüllött állapotban volt. A háború, forradalmak, majd a békediktátum megtépte, szétzilálta, megalázta, megcsonkította az országot s a nemzet előtt egy nagy feladat volt, kimenteni a maradék népet a szerencsétlenségek karmai közül. A feladatok sokasága kínálkozott akkor a hazafiaknak. Ám érezte mindenki, hogy a legfőbb feladat, amely nélkül semmi siker nem kecsegtethetett bennünket, az egyetértés, az egy lélek, az egy eszme köré való tömörülés, az önfeláldozás, az áldozatkészség, az önmegtagadás és az önzetlen hazafi szolgálat. És mit láttunk ebből! Semmit. Pártosság, visszavonás, megtorlás, kihágás, súlyos bűnperek és most kölcsönös vádak a bíróság előtt: ez jelöli az Erne szereplésének az útját. Nem tud a közélet felmutatni semmit, ami a történelemnek mint az Erne érdemét átadva, babérra érdemes volna. Innen van, hogy a végének annak kellett lenni, amit ma látunk. Kölcsönös vádaknak a bíró előtt, erkölcsi csődnek és bukásnak. Mily nagyszerű dolog lett volna, ha az a gárda, amely nagyobb lármával mint lélekkel, több erőszakkal mint erővel dolgozva, többször hívta ki maga ellen a józan hazafiak kritikáját, mint tapsot és több kényelmetlenséget okozott a nyilvános életnek, mint tett szolgálatot a közérdeknek, olyan eszmét írt volna zászlajára, mely neki történeti jelentőséget ad róla és biztosította volna életét nemzedékeken keresztül. Mennyi energia, mennyi fiatal erő, mennyi lélek veszett kárba, explodált céltalanul, sőt kártékonyan s ma, amikor egy idegen nagylelkű férfiú kezdése folytán Trianon revíziója van úgyszólván ha nem is a hivatalos bürök, de bizonnyal az emberiség lelkiismeretének a napirendjén, ma az ébredő A magyar kormány legutolsó jegyzéke, ame- lyet az optánsügyben a román kormányhoz intézett, alapjában nem volt egyéb, mint annak a megállapítása, hogy a tárgyalásom a román kormány konok magatartása miatt teljesen és végérvényesen meghiúsultak. A román kormány ugyanis az optáns vita első pillanatától kezdve nem tesz egyebet, mint hogy eredeti ajánlatát különböző formában variálja. A magyar kormány pedig újra és újra kénytelen megállapítani, hogy ezek a feltételek az ő számára elfogadhatatlanok. Mindenki magától értetődőnek találja, hogy a magyar kormány jegyzékével a két kormány között folyó tárgyalások, amelyekre a Népszövetség tanácsa utasította az érdekelt feleket, ezzel lezáródtak, nem következhetik tehát más, mint hogy a Népszövetség határozzon a biróküldés kérdésében. magyarok, akiknek hivatása lehetett volna az álétt nemzetet új életre ébreszteni, íme maguk ájullag mintegy elaludni készülnek. Mert csodálatos dolog, hogy Radomér lord kürtjének szava, mely átjárja az egész nemzetet, melynek száz és ezer levélből szól hozzánk .. visszhangja, épen ezeket a hazafias zászlók alatt, megalakult egyesületeket, ligákat, bajtársi szövetkezeteket nem mozdította még eddig. Mert kérdem, tud nekem az Étve ... hazafi gondra és lángolásra érdemesebb, magyar szivet megrázóbb feladatot, mint amely célul tűzte ki a megcsonkított ország tagjainak visszaszerzését! Tud felségesebb hivatást, mint kinyitni a becsukott magyar templomokat és iskolákat! Tud történelmileg nagyobb és emlékezésre méltóbb dolgot, mint negyedfél millió tőlünk ellopott magyar lélek egyesítését a nemzettel! Tud valamit, ami fölér a gondolattal, hogy a magyart visszaadjuk hivatásának, beállítjuk a világ történelmébe, mint régi hőst, visszahódítjuk neki vezérszerepét Európa keletén, tud izzóbb becsvágyat, mint hogy az Isten sugallatából bennünk, lelkünkben, testünkben megtermett magyar nyelvet fenntartsuk örök életre és halhatatlanságra abban a magasságban és szépségben, ahova költőink emelték f Álért ősi intézményeink, a magyar műveltség, a magyar nyelv, a vizegyíri vitézség, a magyar jellem, Kossuth lángja, Deák bölcsesége, Széchenyi izzó lelke, Petőfi melódiája, Vörösmarty hősi pátosza s Arany komor plasztikája — minden a körülöttünk zúgó népóceánokba merül el, ha mi föl nem állunk, vállat vállhoz nem vetünk, szent egyetértésben össze nem tömörülünk és az égre nem kürtöljük Lehel ércszavu kürtjével, hogy az idők mutatója az utolsó órához közeledik. Most vagy sátig. Az alkalom szinte ránk ordít. Tíz esztendőt elpepecseltünk apró, semmis vetélkedésekben. A nagy célhoz képest hitványság,minden, amiért tíz év óta egymást becsméreljük és egymást fejbe verjük. Dum regescentant, plectuntur activi. Hogy fordíthatnék ezt le másképen, mint azzal: míg a nagyfejűek, pártvezérek, stréberek, hatalmi vágyak és érdekkörök vitatkoznak, pusztul a magyarság. Itthon gazdasági válság felé sodródunk, a drágaság fojtogat, a munkátalanság ördös, és mi nem tudunk mást, mint ankétezni ,megfenyegetni a drágaságot, hogy letörjük,Genfben parádézni, a meglevő minisztériumok hegyé uj minisztériumot csinálni s bár a szomszéd államok eresztékeikben recsegnek és alig bírják el a saját súlyukat, de a magyart üldözni, sanyargatni és pusztítani. Két nappal ezelőtt azonban a román kormány váratlanul újabb jegyzéket intézett a magyar kormányhoz. A jegyzék a világon semmi újat nem tartalmazott. Az ember nem is tudta megérteni, mi szükség volt az elküldésére? Legfeljebb az utolsó mondaton akadt meg az ember szeme, amelyben a bukaresti kormány kijelentette, hogy „a magyar ellenvetések ellenére a román kormány fenntartja az előző jegyzékben foglalt ajánlatokat". Józan ésszel nehéz volt azt is megérteni, mi szükség volt erre a kijelentésre, amikor a magyar kormány már újra és újra megmondta, hogy azok az ajánlatok elfogadhatatlanok? A mai napon azonban a Népkövetség tanácsához és a magyar kormányhoz intézve megjelent a román kormánynak egy kommünikéje, amelyből aztán mindent megértünk. Megértjük, mi szükség volt a legutolsó román azt tudják és űzik háborítatlanul. Mi pedig itt ülünk, ezt nézzük és szájtátva hallgatunk, amikor egy szájjal és egy lélekkel azt kellene kiabálnunk, hogy éljen Radomér lord, aki kezébe vette Terstyánszky világbajnokunk diadalmas kardját és helyettünk, érettünk viaskodik az egész világgal. És a Move nem ráuzdúl, és a Liga nem hordozza meg a reviz tő véres kardját, és a Tesz nem fut trombitába és sí Nemzeti Szövetség nem jár a zászlóval előttünk és az egyetemi bajtársi szövetségek nem hallatják szavukat és az Ébredő Magyarok a bírói szék előtt perlekednek és kisebbítik egymást és azt vitatják, hogy ki juttatta a tönk szélére az Egyesületet: a régi vezetők-e vagy az újak. Tíz esztendőt már elherdáltunk léhán és könnyelműen. További tíz év elég arra, hogy történelmünk minden gyásznapja : Muhi, Majtény, Mohács — a három végzetes .1/, azután Világos és Trianon minden borzalma ránk szakadjon és örökre eltemessen. Mi tiz évig itt ültünk s mindent megtettünk, amit ellenségeink ránkparancsoltak. Most egy idegen hatalmas ur kivonszolt bennünket a halál völgyéből a napvilágra és akik szervezve és hivatva vannak a cselekvésre, a tiltakozásra, az élet jeleinek világgá eresztésére, itt néma hallgatásba, a magyar természettel ellenkező hősi türelembe süllyedve, nem adnak mennydörgő visszhangot a lord akciójára, amely pedig tudom, mert látom és érzem, minden magyar szivet megreszkettet, minden elmét betölt. Láttuk a vulkanikus erők kitörését, mikor a lord fia itt járt közöttünk; hallottuk újra dörgését, mikor az őrtálló emléket felavattuk a Szabadság-téren. Petőfi prófétai lelke nem egy alkalomra, hanem minden alkalomra énekelte nekünk halhatatlan dalát: Talpra magyar . . . Itt az idő, most vagy soha. És felzúgott Szent István napján a Szabadság-téren: A magyarok Istenére esküszünk. Egy végeláthatatlan tömeg ajkáról szállt a felhőkbe az eskü, és szólt az egész magyar nép nevében. Nem háborúra, nem vérontásra szólt a hívás, hanem sérelmeink orvoslásáig iszunk követelésére, életünk és magyarságunk védelmére, amit ma Radomér lord akciójának, amit Revíziónak nevezünk. Holnap, szombaton este hat órakor érkezik haza angol és magyar zászlókkal díszített gépkocsin a küldöttség Londonból és hoz üzenetet a lordtól. Az üzenet nem lehet más, mint: ébredjetek,ne csüggedjetek, cselekedjetek, éljen a Revízió. A románok újabb halasztást akarnak kitaktikázni Genfben az optánsperben. Újabb román kommüniké a Népszövetség tanácsához és a magyar kormányhoz. — Apponyi fenntartotta magának azt a jogot, hogy a Népszövetség tanácsa előtt megtegye a megjegyzéseit erre a kommünikére. Lord Gushendun szerint a Népszövetség továbbra is kitart a türelmes békéltetés után.