Pesti Hírlap, 1928. november (50. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

Az élet mélységeiből. Irta: Urmánczy Nándor. Még én is kezdek elfásulni a sok nyomor közepette, amit naponta akaratlanul látnom kell. Legtöbbször akkor találkozom a nyomor rokkantaival, amikor már végigjárták kálvá­­riás útjukat. És amikor fájdalmas csalódások között felérnek a meredek szélére. Ahol már nincs tovább. Ahol összeroskadnak a szenvedé­sek súlya alatt, vagy leszédülnek a mélységbe. Áldozat a legtöbbje. És legtöbbje nem a maga hibájának az áldozata. A sok közül egy-egy eset mégis jobban megejt. És úgy érzem, hogy a nyilvánosság elé kell lépnem vele. Ilyen például if­j. Tóth Lajos esete. Gyakori név. Száz és száz Tóth Lajos van. És ifj. Tóth Lajos is bizonyára sokszáz van. Legfenebb úgy lehet megkülönböztetni, ha kiírom, hogy a hatodik kerületben, Palotai út 6., fsz. 32. szám alatt lakik. 1915 február 15-én 18 éves korában ön­ként jelentkezett katonának ifj. Tóth Lajos. Már májusban a keleti fronton orosz pika döfte át a jobb veséjét. Veséjét kioperálták s frontszolgálatra alkalmatlanná vált. De azért felgyógyulása után újból jelentkezett önként a frontra. 1916-ban az oláh betörés visszaverésekor sebesült meg másodszor. Az olasz fronton har­madszor, Rangban őt mesterségig vitte. Van két nagyezüst vitézségi érme, két kisezüst, egy bronz vitézségi érme, koronás vas érdemke­resztje, Károly­ csapatkeresztje és sebesülési érme három sávval. Volt a kommunisták foglya. Később köz­reműködött Jancsik Ferenc főelvtárs kézreke­­rítésénél. Szolgált a VII. kerületi védőrségnél, a szombathelyi vadászzászlóaljnál és legutóbb a vámőrségnél. Ott megbetegedett és 1925 vé­gén „minden illeték nélkül“ elbocsátották. Azóta járja a Kálváriát.­­-Polgári foglalkozása gépszerelő. Azonki­­­tóközben a sütőipart is kitanulta. De mi- Y-, ám szervezett munkás, nem tud elhe­­lyi­z print. Kilincsel és kérvényez. Próbálkozik mint szakmunkás gépkocsi üzemeknél, sütödékben, kórházban. Kérvényt adott be a pénzügyminiszté­riumba, hogy vegyék vissza a vámőrséghez, mert egészségi állapota javul. Kérvényezett a kormányhoz, a folyamőrséghez, a fővárosi ta­nácshoz, a rendőrséghez eredménytelenül. Végül elérkezett a meredek széléhez. On­nan írja nekem hosszú levelét és csatolja kato­nai szolgálatának okmányait. — Kihez forduljak, hová meneküljek? — írja kétségbeesve. — Véreztem a hazáért, a kommunisták becsuktak, a szocialisták üldöz­nek, nem engednek kenyérhez. Már nem birom tovább nézni öreg szüleimet, hogy nyomorog­nak és nem birom tovább cipelni a magam nyomorúságát. Itt a tél, le vagyok rongyolód­­va. Nyolc vitézségi kitüntetésemmel gyáván megfutamodtam az élettől? Hát tisztelt hivatalos és nemhivatalos urak, ha valakin, úgy az ilyen áldozaton er­kölcsi kötelesség segíteni. Még ha munkakép télen volna is. Amikor kezet fogtam vele, mert szemé­lyesen hozta levelét, szégyeltem magamat előt­te. Ha a hatalom napfényében sütkéreznék, még jobban szégyelném magam.­­• A másik úgy jött, hogy levelet is hozott magával. Biztonság okáért, hogy ha nem ta­lálna, akkor a leveléből ismerjem meg nyomo­rúságát és kérését. Kikényszeredett megadással hallgattam előadását. Tudtam már, hogy mi a hosszú be­vezetés vége. És tudtam, hogy nem tudok se­gíteni rajta. Az én jóakaratom nem számít so­kat. Egy-egy ajánlólevél megírásával, vagy közbenjárással kimerül. Referensekhez, taná­csosokhoz, államtitkárokhoz, vállalati igazga­tókhoz szól legtöbbször az állást kérő levél. És ugyanoda vezet közbenjáró utam is. Csak úgy félgondolattal, félfigyelemmel hallgattam az előadást. Az apja kolozsvári gyógyszerész volt. Ő tanult gyógyáru keres­kedő. Az oláhok uralma alatt nem tudott bol­dogulni. Kijött. Drogéria-jogért folyamodott. De ha megkapja, még pénzes társat is kell ke­resni. Nagyon kérdéses, hogy sikerül-e? Már mindenfelé próbálakozott. 32 éves. Dolgozni akar. Felesége s anyósa van. És ösz­­szes vagyona 1 pengő 58 fillér. A bizonytalan­ság és a holnaptól való félelem megöli. A két­ségbeesés, vagy az erkölcsi züllés elé érkezett. Segítsek rajta, ha Istent ismerek! írásait rakja elérni Elkeseredetten mu­tatja azok között zálogcéduláit. Tíz darab zálogcédula. Megdöbbent a számuk. És megdöbbent a tartalmuk is. Beszé­des dokumentumai egy kis család tragédiá­jának, íme időrendbe szedve: 1. 1928 jun. 14. egy felöltő 10 P. 2. „ jul. 30. ezüst szelence 4 P. 3. „ aug. 2. két ezüst kanál 3 P. 4. „ aug. 3. négy kis ezüst kanál 7 P. 5. „ aug. 7. két aranygyűrű 5 Tf. 6. „ aug. 7. aranylánc és gyűrű 20 P. 7. „ szept. 1. egy kabát, egy mellény, egy csikós nadrág 16 P.8.­­ „ szept. 6. három gyógyszerész­mérleg sulyokkal, két os­tyagép 12 P. 9. „ szept. 10. női aranyóra szalaggal 10 P. 10. „ szept. 10. egy abrosz, 6 szalvéta 8 P. Nincs tovább. A felöltőtől, melyre jú­niusban nincs szükség, az abroszig tart a ször­nyű skála. A felöltő után következik az ezüst. Bizonyára már csak maradványa a réginek. Egy szelence, két kanál, négy kiskanál. Az­után elindul az arany. Két aranygyűrű , pen­gő. Lánc és még egy gyűrű. Azután a férfi ünneplőruhája vándorol el, kabát, mellény, csikós nadrág. __ Utolsóelőtti a feleség karkötő órája. És utolsó az abrosz és szalvéta. Az élet mélységeibe pillantunk bele. A mélységbe zuhanva vergődik a kétségbeeset­tek iszonyú tömege. Van-e onnan szabadulás?. Van-e olyan szerencsés, aki fel tud a mélység­ből kapaszkodni­? Embertársaink tetemén, vagy felülről ledobott mentőkötél segítségével? ’V­aj­­on visszakerül-e az óra, ostyagép, felöltő Pataky Zoltánékhoz a Gólya­ utca 26., II. 25. szám alá? És mi lesz a többiekkel? Mert tele van a feldarabolt ország ifj. Tóth Lajosokkal és Pa­taky Zoltánékkal. Itt a csonkaföldön és a meg­szállott területeken egyaránt. T4* BUDAPEST, 1928. L. ÉVFOLYAM: 249. (16,722) SZf i­^"­­ Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. _ Külföldön az előfizetési ár kétszeres.PESTI SZOMBAT, NOVEMBER 3. Szerkesztőség: Vilm­os császár-ut 78. Telefon­­számunk: Aut. 122,-95. Főkiadók: Vilmos o.-ut 78 Tel. mint a szerkesz­tőségnél. Erzsébet-Art. 1. Tel. 1. 552-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük. v­­ étlelki­ szerelem. í­gy. — Irta: Bibó Lajos. (3) gjára tekintett. A szinte élettelen­arcon a korai hervadás messzi szemekben eltitkolt mély szenvedés szólt. — Egyelőre ma­­ezt, magához vonta és csókot le­lte hozzájuk és kivitte őket a lét földerítette őket. Szünet nél­­komédiázott, betöltve ifjúsága napfényével az egész házat, milyen nagyszerűen fogod biztatta Miklóst. — Reggel a, este zene. Közben utál, mi' ■ ’ 'Fol­fedeon bácsi, lesz tehát , aztán meglátjuk, melyiké­­. Tavaly az édesapa születés­­e itta az egész társaságot. Három dlt le, követelte a bort s a végén ha­ , Azt mondta, smucig népség ga­­zük a vendéget, Klós nevetett. Aztán, ha ez se elég, — folytatta Klári — vannak az ismerősök, meglátogathatjuk őket is. Ha nézd! — koppintott pajkosan az orrára. — A legfontosabbat meg majd elfelejtettem. Még nem is ■mondtam, hogy tavaly óta új szomszédunk van.­­ — Kicsoda ? — Egy amerikai. . — Amerikai? __ kérdezte Miklós s eszébe jutt, hogy Gedeon bácsi, aki fönt járt nála nem­régiben Budapesten, említett előtte valamit arról, hogy a Ráthory-birtokot egy Amerikába kiszárma­zott és onnan visszatért dúsgazdag magyar farmer vásárolta meg. Mindjárt meg is jegyezte: — Igaz, hallottam, Gedeon bácsi már emlí­tette. — Magyar emberek. Hihetetlenül gazdagok. — Voltak már itt — Még ner De állítólag kedves­ emberek. Van egy nagy kamasz fine, meg egy leányuk. A környékbeliek úgy hívják „ „a missz“. Azt mondják, nagyon szép. — N - lát-ji, ez már érdekes. M­it gondoltam — hunyorított huncu­tul Klári. — de most­­alighanem föl fog sülni az urfi. A vármegye valamennyi gavallérja a missz körül forog, de eddig még egyiknek sem sikerült elcsavarni a fejét. — Oly a rátarti? — Nem. Okos, kedves, szellemes. De nem ve­szi komolyan a férfiakat. Miklós mosolygott Ismerte az ilyen nőket. Asszony mind. Nem v ölük, a férfiaktól függ. Nem a leány, a birtokvásárlás érdekelte. — Megvették az egész tízezer holdat? — for­­deb’i alapjához. Meg. Tavaly, mindjárt, ahogy hazajöttek. A férfit Kovácsnak hívják, még az apja vándorolt ki Amerikába­, ahol nagy vagyont gyűjtött. A fiú később megs­zerezte, elvette valami szénkirálynak a leányéi élv C., boldogan, mikor aztán Kovács öre­gedni kel­ett, elfogta a honvágy, amit még az ap­jától örökölt , egy szép napon fölpakolta a család­ját és hazam.. tv Műveit úriember, kitünően ért a gazdálkodóéhoz, így he­­gelték el az estét. Amikor Kláriék pihenni -vele egyedül maradt Miklóssal, fölállott:­­ — Éjfélre feljön a hold, világos lesz az éj­szaka, ha akarsz, kimehetsz — mondotta. Szeretnék ott tölteni egy órát — szólt Mik­lós mélyen zengő hangon. Az apja az ebédlő sarkában álló hatalmas vasszek­rényhez lépett, kinyitotta, kulcsot vett ki és odaadta Miklósnak: — Itt van. Vigyázz, nehogy észrevegyen va­laki. Miklós elvette a kulcsot. Elköszönt apjától és visszavonult szobájába. Megvárta, amig az ablakra néző akácos mögött felbukkant a hold, akkor nesz­telenül kilopódzott. Néhány perc múlva a kert alatt volt s a keskeny gyalogösvényen nekivágott az éjszakának. A kakasok már szóltak, amikor pitymallatkor visszatért. III. A ház még aludt, amikor reggel kiugrott az ágyból. Megmosdott, felöltözködött, aztán sietett ki, hogy megkeresse az apját. Nem találta. Elindult, hogy addig, amíg az öreg fölkel, kerüljön egyet. Előbb megállott és kö­rülnézett. Minden a régi volt. A kastély, széles, szinte otromba nagy testével, várszerű falaival, ki­ugróival és tornyaival most is komoran és meg­ingathatatlannak tűnő mozdulatlansággal uralta a vidéket. A parkot szélesre nyesett sövény, gledicsin és tüskés akác vette körül, bent a zegzugos utak közé zárt virágágyakban rózsabokrok, tulipánok, nárciszok és meghonosult délszaki dísznövények pompáztak. A kastély mögött a gyümölcsöskert vi­rított, messzebb az akácerdő bólogatott és integetett errefelé, köröskörül pedig a földnek, a munkának, az életnek ezer és ezer egybeolvadó hangja orgo­­názott. Miklós benézett az udvarba is. A jásziak már

Next