Pesti Hírlap, 1928. november (50. évfolyam, 249-272. szám)
1928-11-03 / 249. szám
Itt a megnyomorított országroncson öszszezsúfolva gyötrődik a sok állást, foglalkozást vesztett magyar. A megszállott területeken tíz éve foly a rabmagyarok ellen kegyetlen irtóhadjárat. Az erősebbje, tehetségesebbje idegenbe vándorol. Ha nem sietünk, örökre elveszítjük őket. A gyöngébbje kilincsel, nyomorog. Egyrésze elzsllik, vagy eldobja magától életét. A nóta vége pedig mindig ugyanaz. Ott úgy, amint vagyunk, pusztulás vár mindnyájunkra. Azokra is, akik ma még szerencsések, jómódúak, hatalmasak. Azokra is, akiknek ma jobb dolguk van, milli volt Nagymagyarországon. A csonkaföld állandó vérvesztesége a végén az ő hatalmukat, jólétüket is kikezdi. És az ő pusztulásuk a többinél sokkal rohamosabb lesz. A nóta vége mindig udyapaz. Csak egyetlen orvosság ment meg a pusztulástól. Az országot kell visszaszerezni. Akkor meggyógyulunk mindannyian.-- -■ * Merénylet a prágai lengyel főkonzul ellen. Prága, nov. 2. A lengyel főkonzulátus Smyhovóban lévő épületében szerdán délelőtt megjelent egy Azsuk Tádé Miklós nevű ukrán emigráns, felment az első emeletre, és a konzul helyiségei előtt benzinnel teli üveget vágott a földhöz, a szerteömlő benzint felgyújtotta s menekülni akart. A ház bejáratában találkozott Lubanewski lengyel főkonzulnak aollott a főkonzulra, a golyó azonban nem talált. A merénylőt azonnal letartóztatták. Megállapították, hogy keletgaliciai származású gimnáziumi tanuló. Az égő benzin a lépcsőházban tüzet okozott, amelyet azonban a konzulátus személyzete eloltott. A lengyel főkonzul merénylője hír szerint az ukrán katonai szervezeteknek, egy titkos politikai egyesülésnek a tagja. Zsebében megtalálták a szervezet sajtóorgánumának, a Prágában megjelenő Sur■monak egyik számát. Ebben a számban tudósításjelent meg arról, hogy a lengyel haditörvényszék a fembergi postahivatal ellen elkövetett merénylet miatt ez év júliusában az ukrajnai katonai szervezet két tagját halálra, kettőt pedig súlyos börtönre ítélt. J Az ukrán katonai szervezet erre kijelentette, hogy a lengyel kgrttianyiatiszervek ellen egyéni terrorral fog válaszolni. A prágai rendőrség most főképen azt igyekszikmegállapítani, hogy a merénylő saját elhatározásából. Vagy pedig az egyik Prágában élő emigránscsoporttal egyetértően járt e el. A merénylő neve helyesen Pazin, 1899-ben született. Kihallgatása során azt mondotta, hogy a főkonzul személyében a ..gyűlölt lengyel nemzeten.“ akart bosszút állni, mégpedig épen ma, az ukrán függetlenség proklamálásának és az ukránok Lengyelország elleni felkelésének tizedik évfordulóján A" benzint azért gyújtotta fel, hogy ezzel a konzult kicsalja hivatali helyiségéből és azután meggyilkolhassa. Lengyel hivatalos köröknek az a véleménye, hogy a merénylet csak tüntetésnek tekintendő. . . kint voltak a szabadban. Éppen fogták az igáslovakat a kocsik elé. Odakiáltott az egyik öreg cselédnek: — Mihály bácsi! Az öreg nem vette észre Miklóst. Az ismerős hangra ijedten vetette föl a fejét. Azt hitte, káprázik a szeme. Miklós hozzálépett: — Adjon Isten, Mihály bácsi. Talán már nem is ismer? — kérdezte. Az öreg kocsis lassú mozdulattal leemelte a fejéről a bárányborsüveget: — Miklós nagyságos úr .... — hebegte. — Azt hittem, az ördög incselkedik velem. — Bizony nem az, én vagyok — nevetett Miklós. Mihály bácsi még mindig nem akarta elhinni. Zavartan pislogott: — Nagyon megtetszett emberesedül, amióta nem láttuk egymást. Hát ez nagy tisztesség, meg nagy öröm, hogy megint itthon köszönthetjük. Miklós váltott néhány szót a többivel is, aztán ment tovább. Mire megkerülte az udvart és visszatért, az apja már várta. — Jó reggelt, — köszönt neki. — Szervusz. Hogy aludtál? — Köszönöm. Jól. — Akkor gyere — indult meg az apja. — Sétáljunk le a kertbe, ott nem fog bennünket zavarni senki. Addig, ameddig anyádék felkelnek, végezhetünk.— Helyes — felelt Miklós. Amikor leültek a repkénnyel és vadszőlővel körülfuttatott filagória elé, Szele János várt még néhány percig, akkor megszólalt: — Elmondom hát, hogy miért hívtalak haza. — Beszélj, hallgatlak, édesapám. — Nem leszek hosszú — nézett Miklósra Szele. — De azt akarom, hogy végighallgass. — Nem fogok közbeszólni. (Folytatjuk.) PESTI HÍRLAP 1928. november szombat. A román kormány felajánlotta a régenstanácsnak lemondását Bukarest, nov. 2. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Az Adeverul arról számol be, hogy Bratianu miniszterelnök kihallgatáson jelent meg a régenstanácsnál, amelyet tájékoztatott a kormány lemondási ajánlatáról. A régenstanács kívánsága az volt, hogy a december elsejei nemzeti ünnepen, amelyet Erdély csatlakozásának alkalmából rendeznek, a nemzeti parasztpárt is részt vegyen. A parasztpárt elnöksége azonban kijelentette, hogy az ünnepen azért nem vehet részt, mert a mostani kormány áll az ország élén. Bratianu miniszterelnök emlékiratot terjesztett a régenstanács elé, amelyben kijelenti, hogy a kormány csak abban az esetben vállalhatja a felelősséget a külföldi kölcsönért és a valuta megszilárdításáért, ha az ezzel kapcsolatos intézkedéseket ő maga fogja végrehajtani. Ha a régenstanács véleménye szerint más kormány ezt eredményesebben hajthatná végre, abban az esetben a mostani kormány felajánlja lemondását. A régenstanács tagjai közölték, hogy válaszukat írásban fogják a miniszterelnöknek tudomására hozni. A magyarok a szinmagyar Székelyföldön sem használhatják államhivatalokban az anyanyelvüket. Román irtóhadjárat a magyar kultúra ellen. Bukarestből jelentik: A felirati vita során a kamarában Wilfer József magyar képviselő hoszszabb beszédet tartott, amelyben a magyar párt ismeretes udvarhelyi határozatából indult ki. Kijelentette, hogy a román kormánykörök által annyira kifogásolt határozattal a magyar párt vezetősége teljes szolidaritást vállal. Ha a kormánykörök tudni akarják a tényállást, úgy látniok kell, hogy a kisebbségi probléma megoldásának állandó halogatása miatt az egész romániai magyarság mély megalázásokat, borzalmas kulturális, gazdasági, és nemzeti károkat kénytelen elszenvedni évek sora óta. Valamennyi román párt időnként hangsúlyozni szokta a probléma megoldásának feltétlen, szükségét, de mindenütt megmaradt az elveknél; a valóságban azonban egyetlen lépés sem történt előre, hanem ellenkezőleg: a kisebbségek helyzete napról-napra súlyosbodik. Ismertette ezután a nagyváradi cenzúrát. Míg a román lapok szabadon tájékoztathatják olvasóikat, addig a nagyváradi magyar lapok fehér foltokkal tarkítva jelennek meg. Másik példa az, hogy a közhivtalokban a magyarok nem használhatják anyanyelvüket; még a tisztára magyar Székelyföldön is minden állami hivatal falán ott függ a parancs, hogy csak románul szabad beszélni. Székelyudvarhelyen még az adót sem szabad magyarul befizetniük a magyaroknak. A magyar színházak 26 százalék vigalmi adót fizetnek, míg az államtól tekintélyes összegekkel szubvencionált román színházak csupán 10 százalékát. A nyugdíjazott vagy állásukból nyugdíj nélkül elbocsátottmagyar köztisztviselők ügyének rendezése sürgős állami feladat volna már régen. De mindennél nagyobb az elkeseredés a közoktatásügyi kérdésekben. A magyar felekezeti iskolák tanítói és tanári kara a szó szoros értelmében nélkülöz. A magyar párt évek óta szüntelen harcot folytat az államsegélyért, de minden eredmény nélkül. Mindehhez hozzájárulnak a különböző, annyiszor tárgyalt különleges iskolasérelmek, amelyek főleg a hírhedt névelemzés kérdése körül forognak. Anghelescu közoktatásügyi miniszter fenntartja magának azt a jogot, hogy az ország lakóit kénye-kedve szerint osztályozhassa nemzetiségi hovatartozandóságuk szempontjából. Ahol meg is hagyja, a magyar gyermekeket magyaroknak, ott is az állami, iskolák állítólagos magyar tagozatain magyarul nem tudó tanítók tanítanak magyarul. Tanasescu kormánypárti képviselő közbeszól: Ennek ellenére minden gyerek tud magyarul* Wilier: A képviselő úr e szellemer közbeszólása élénken tanúsítja, hogy meg in ismeri a helyzetet. A székely gyermekek nem az önök jóvoltából tudnak magyarul, hanem azért, mert magyar anyáktól születtek. A magyar és a német képviselők élénken megtapsolták Wilier válaszát, aki beszéde további során fölemlítette, hogy további súlyos sérelem magyar kisebbségi szempontból a csíki magánjavak ügye. Wilter beszéde nagy hatást aratott a kisebbségi képviselők körében. Feltűnt, hogy a kormány részéről egyedül Nistor miniszter volt jelen. Dúca belügyminiszter, aki gyakran szokott megértést hangoztatni a kisebbségek iránt, a beszéd elölelhagyta az üléstermet. Gyárfás Elemér beszéde a szenátusban A szenátus felirati vitájában Gyárfás Elemér magyar szenátor volt az egyetlen ellenzéki fölszólaló, miután a nemzeti parasztpárt távoltartja magát a parlamentből. Gyárfás mint gazdasági szakember részletesen bírálta a können - gazdaságpolitikáját, majd rátért a trónbeszt^általpolitikai részére is. Örömének adott kifej£jÉ^^Vagy Románia a Németországgal való barátságos megegyezés küszöbén áll, de ő ugyanilyen megegyezést tartana kívánatosnak Magyarországgal szemben is. Magyarországgal annál indokoltabb volna a baráti viszony, mert mindkét, országot egyaránt fenyegeti a bolsevizmus és a pánszlávizmus. A megértés akadálya főleg abban rejlik, hogy az ókirályságbeli köztudatba, sőt még a tankönyvekbe is bevitték azt, hogy a magyar és a román nép egymás évezredes ellensége. Altért ezután Anghelescu iskolapolitikájára s kijelentette, hogy a miniszter balkezű intézkedései az egész közoktatásügyet lejtőre juttatták. A magyar kisebbség legfőbb iskolasérelmeit a következő négy főpontba foglalta össze: 1. A kormány nem ad egyetlen fillér államsegélyt sem a magyar iskoláknak. 2. A miniszter állami iskolaépületek emelését követeli milliós költségekkel oly színmagyar falvakban, ahol már kitűnő felekezeti iskolák vannak. 3. Az iskolák nyilvánossági jogával a kormány tragikomikus játékot folytat és közegei sorra fojtják meg a magyar iskolákat. 4. A legfőbb sérelem és legnagyobb erőszakosság az, amit a névelemzéssel művelnek s amivel a szülők iskolaválasztási jogát valósággal megcsúfolják. Beszédét azzal végezte, hogy a magyarság és általában a kisebbségek nem lehetnek bizalommal olyan kormány iránt, amelynek egyik tagja irtó hadjáratot folytat a magyar kultúra ellen. Musztafa Kemül békebeszéde a síípöfir parlament megnyitó ülésén. Angora, nov. 2. A képviselőim, meg^T^sa alkalmával elmondott beszédében a köztárséf® nőké a külpolitikáról szólva kijelentette, hogy törül ország legfőbb gondja, hogy fenntartsa a bt saját erejéből biztosítsa biztonságát. Ehhez az ország külpolitikáját két szempont itt részt lojálisan betartja szerződéses másrészt soha nem téveszti szem vetelményeket, amelyeket az ország megóvása előír. A kormányzat ugye a szárazföldi, tengeri és légi erőket son, amely ennek a szükségnek a kormányzat arra törekszik, hogy jön azokkal az államokkal is, az nem állott szerződéses viszony meggyőződésének adott kifej ező ház minden bizonnyal meg mány által létesített szerződ sorában az Afganisztánnal fődéseket, amelyek megerős Törökország és az illet országgal kötött szeij tánság légkörét és őszinte szándékait. Itemál pasa köztársaságig hogy a következő esztendőben vasútvonalat készíttet el a kormázat főleg Diabekir, Luvasz és Erzentetését fogja lehetővé tenni. A latin betűírás bevezetéséről szólva,sasági elnök kifejezést adott ama meggyőző hogy ez az intézkedés lényegesen előbbre viszi országot a haladás útján. Törökország ezer jelét kulturális életképességének és annak, hogy be tu helyezkedni nyelvével, kultúrájával a nagy művsi nemzetek társadalmába. A nemzetgyűlés ezzel az akotással beírja nevét nemcsak Törökország, ha az egész emberiség művelődéstörténetének lapjait