Pesti Hírlap, 1928. november (50. évfolyam, 249-272. szám)

1928-11-03 / 249. szám

1928. november 3., szombat. PESTI HÍRLAP Rákosi Jenő előadása a nemzetek nagyságáról: „Uj idő jön s nem lehet a régi időket átvinni az uj időbe.­" A Magyar Cobden Szövetség szemináriumában Rákosi Jenő pénteken este Nemzetgazdaság és re­vízió címen előadást tartott, amelynek meghallgatá­sára nagy közönség gyűlt össze a Kereskedelmi Csato­­nok előadótermében. Halasi Fischer Öd­ön üdvözlő szavai után szeretetteljes éljenzés közben lépett az emelvényre Rákosi Jenő: — Hölgyeim és uraim! Én e helyről — kezdte — már egyszer-kétszer beszéltem ehhez a szép közönség­hez. Emlékszem, hogy mindannyiszor valami félelem és kényelmetlen érzés fogott el, mert ha az ember idejön,a szaktémáról kell beszélnie. Itt tudtommal egyrészt fiatalemberek ülnek, akik elvégezték a ke­reskedelmi akadémiát, másrészt ék­esebb urak, akik a tudományukat, elméleti képességüket már kipróbál­ták hosszú évek sikeres gyakorlati tapasztalásai út­ján. Én magamról egyiket sem mondhatom el. Sem akadémiát nem végeztem, sem a gyakorlatban nem tudtam fölmutatni kereskedelmi sikert. Ilyenformán mindenki jobban kvalifikálva volna arra, hogy keres­kedelemről és revízióról ő tartson előadást nekem s nem én neki. Nem marad hát más hátra, mint az, hogy a hölgyekbe kapaszkodjam, akik tudják, hogy sokkal könnyebben, jobban és többet lehet beszélni arról, amihez az ember nem ért. (Derültség.) —Gazdaságról, közgazdasági politikáról, keres­kedelemről és revízióról kellene beszélnem. A reví­zióról már sokat beszéltem és igen sokat írtam. A revízió körülbelül a kisujjamban van, sőt annyira kiformálódott gondolkozásomban, hogy már nem is igen detájlokra szorítkozik, mint revízió és kereske­delem, revízió és határok, revízió és kultúra. Nekem a revízió sokkal nagyobb perspektívát nyújt és sok­kal félelmesebb arányokban épül fel, mint az ilyen részletösszeállítás. Mi voltaképen a história, a nem­zetek története? Nem egyéb, mint állandó revízió. Állandó revíziós politika, mert egyszer a törvénye­ket, egyszer az intézményeket, egyszer a vezéreket revideálják, másszor a határokat, de mindig re­videálnak valamit, mert anélkül nincs élet. A nemzetek is, mint minden egyéb, egyéni életet él­nek, nőnek és gyarapszanak. Amely nemzet lemond arról, hogy nőjjön, ruhájából kinőjjön, az a ne­mzet nem előre, hanem hátrafelé megy. — A mi sorsunk, helyzetünk tudvalévően igen keserves. Annak előtte is nagy előszeretettel nevez­tük magunkat kis nemzetnek, ma azután igazán összezsugorodtunk kicsiny nemzetté. Én azonban azt tartom, hogy ez a kifejezés: kis nemzet, csak a szavakkal való játszás. A kicsiséget nem a határok és a lélekszám határozzák meg. A kicsiséget jelenti a tehetetlenség, a nagyságot a talentum, a kvalifi­káció. Amely nemzetnek kvalifikációi vannak — le­gyen az öt-, hat- vagy százmilliós — az nagy nemzet. Amelyik azonban nem produkál tehetsége­ket, az a nemzet kicsiny. (Taps.) — Ha az ember kissé belenéz a történelembe, látja, hogy micsoda pokoli revízió folyt ezer és ezer éven keresztül a világon. A föníciaiak kis csoport voltak, alig lehetett őket nemzetnek nevezni. Kicsiny sziklás földjük volt, de zseniális kereskedői szellem lakozott bennük. Hajókat csináltak maguknak és nagyobb területeket foglaltak el a Földközi-tenger mentén, mint egész országukban volt. Fölmentek a Gibraltáron keresztül észak felé s ők hozták az em­beriség számára a borostyánkövet. Vagy igen nagy tisz­telettel szoktunk beszélni India kincseiről, gyöngyei­ről, India buja virulatáról, tropikus növényzetéről, amelyek mind csodaszámba mennek , az emberek vágyódnak azok után. Shakespeare is azt mondja, hogy azt a foltot, amelyet Macbeth vérrel ejtett ma­gán, „India minden fűszerszáma“ le nem mossa róla. De nem India csinálta az európai civilizációt, amely­ben élünk, sem Egyiptom, hanem Görögország kezdte, amelynek főterületét Paphlagoniának hívták; a leg­rosszabb, legelvetettebb részt nevezték így. A mostoha föld kényszeríti az embereket munkára és a munka teszi a nemzetet naggyá, nem pedig a természet gaz­dagsága. A természet gazdagsága elluszít, fölöslegessé teszi a küzdést. Egy marék rizs és egy fej saláta elég az embernek ahhoz, hogy jóllakjon és pihenjen. Ellen­ben Görögországban, Közép-Európában, ott törni kell a rögöt. Menni kell, vándorolni, vállalkozni, találé­konynak lenni, hogy az ember ne csak megélhetést, hanem kényelmet, fényt, kultúrát és civilizációt sze­rezzen magának. (Zajos tetszés és taps.) Ott van a kis holland nemzet, az korlátolt földön él, amelyet a tenger is szeretne tőlük elvenni. Mit csináljanak? Hátra nem mehetnek, előre mennek. A kis Hollandia nagy nemzet, nagy kultúrában, kereskedelemben, gaz­dagságban. Elsőrendű nemzet, hiába korlátolt számú. — Ezért tartom azt, hogy nem a lélekszám, nem a határok kiterjedt­sége teszi a nemzeteket naggyá, hanem az a képesség, hogy a lélekszámot felszapo­­rítsák a népszaporítás minden eszközével. Ne gon­dolják azonban, hogy­ a revízió csak a mi határaink­ra szorítkozik. Akadt egy nagy angol barátunk, aki csodálatos önzetlenséggel, inspirációval mellénk állt, s a külföld előtt, ahol otthonos, mozgatja ügyünket. És ha mi itthon megtesszük a magunkét, minden menni fog. Ránk nézve azonban éppen olyan fon­tos az ez után következő revízió: a lelkek, a jelle­mek revíziója, a történelem, a politika, a társada­lom revíziója, mindannak a revíziója, amely ma úgy segített bennünket a süllyedésben, hogy kétség­­beejtőnek látszott helyzetünk. S kívülről kellett moz­gató erőknek jönniük, hogy felébredjünk és munkára serkenjünk a revízió érdekében. — Uj idő jön s nem lehet a régi időket átvinni az uj időkbe. Uj szellemmel, uj lélekkel, tartalom­mal, uj gondolatokkal, elhatározásokkal,, célokkal kell az uj idők elé lépnünk. A mi időnk elmúlt, mi a múlté vagyunk s nekünk csak egy feladatunk van: fiatalságunkat úgy átvezetni az új időkbe, hogy az képes legyen nemzetfentartó, nemzet revideáló, nemzet szaporító feladatát teljesíteni, mint a múlt­ban tették azok, akiknek ez hivatásuk volt.­­ Nincs másképp, mint úgy, hogy az egyesek uralma lejárt. Azoknak az időknek, hogy egy mindenható cár, egy mindenható császár vagy király kor­mányozza a modern tömegeket, végük van. Ezt mindenkinek meg kell látnia és ebbe bele kell törődni. Az egész világon ma egyetlen feladat van : az uj kor számára uj formákat kel teremteni, ame­lyekbe az uj gondolkodás belefér s amelyek mint intézmények megteszik az államfentartó szolgálatot az új időkben is. Ez azonban a tömegekre és nem egyesekre épül. Egy elmés ember szerint vezető poli­tikusainknak az a főhibája, hogy most is 1825-ben gondolkoznak. Nekünk 1955-ben kell előre gondol­koznunk. Meg kell látnunk a jövendőt és aszerint revíziót tartanunk magunk, cselekedeteink, közéle­tünk, társadalmunk, mindnyájunk felett és mint új nemzet bevonulni az ígéret ama földjére, amelyet uj Magyarországnak nevezünk és amelyet a magyar tö­megek, a magyar nép új gondolatban, uj szellemben fog megteremteni, benépesíteni és felépíteni új ezer esztendő számára. (Zugó éljenzés.) — Végezetül még a hölgyekhez fordulok. Saj­nálom őket, hogy ilyen komoly témával kellett un­tatnom, nem mintha nem volnának képesek komo­lyan gondolkodni, de kár értük, hogy nagyon komo­lyan gondolkozzanak. (Derültség.) A revíziónak, a feltámadásnak, mindennek a sikere a hölgyek kezé­ben van, mert a férfiak a hölgyek kezében vannak, azt csinálnak velük, amit akarnak. Kérem tehát, hogy csinálják meg velük az új Magyarországot. Rákosi Jenőt előadása után meleg szeretettel ünnepelték. Rákosi Jenő pohárköszöntője. Az előadás után társasvacsora volt, amelyen elsőnek báró Madarassy Beck Gyula mondott Rákosi Jenőre pohárköszöntőt. Ma — mondta — amikor minden olyan homályos, semminek célját és okait nem lehet " látni, különös jelenség Rákosi Jenő, aki­nek célja, amióta csak munkálkodik, mindig tisztán látható s kezdettől fogva egy és ugyanaz volt. A re­­vízió vezére nem is lehet más, mint Rákosi Jenő. Gonda Hugó, a Cobden Szövetség, Fried Béla a fiatal kereskedők nevében köszöntötte Rákosit. Bal­­konyi Kálmán elmondta, hogy mikor a Magyar Hét rendezésének előkészületei megindultak, az a terv merült föl, hogy a hét legnagyobb magyar em­bi­r vezetése alá helyezzék a mozgalmat. Mindenki fölírt egy évre hét nevet s bár az íveken a legkülönbözőbb nevek voltak, Rákosi Jenő neve egyikről sem hiány­zott. Rákosi Jenő mondott ezután pohárköszöntőt. Fájdalommal látja, hogy tíz év óta az országban minden, ami az emberek közösségét nemzetté teszi, bomlófé­ben van. Amikor ilyen körülmények között azon töprengett, hogy hol van az a pont, amelyen az embereket össze lehet hozni, akkor jött rá a revízió kérdésére. Egyetlen olyan ember sincs az országban, aki azt mondaná, hogy neki nem kell a revízió s ha nyíltan nem is foglal emellett állást, belsejében a revízióért küzd. A revízió az a gondo­lat, amely egyesíti a nemzetet. A nemzet olyan, mint a tenger, amely csupa vízcseppekből áll és egyik vízcsepp olyan, mint a másik. Ez adja a tenger rettenetes erejét, amely különösen akkor látszik, amikor a tenger hullámzik és hajókat képes céljuk­hoz terelni vagy elsüllyeszteni. A nemzet minden tagjának is, mint a vízcseppeknek, egyformáknak kell lenniük. Egyforma jogok, egyforma kötelessé­gek birtokában kell lenniük. Ha majd a nemzetben meglesz ez az egység, akkor képes lesz olyan erő­kifejtésre, amely céljához vezeti. Nem nyugszik ad­dig, amíg ezt a nagy célt el nem éri. (Lelkes éljen­zés.) A reformáció emlékünnepe Budapesten és vidéken A főváros protestáns társadalma a szokásos kegyelettel ünnepelte meg október 31-én Luther Márton fellépésének 411-ik évfordulóját. A Kálvin­ién templomban délelőtt Göde Lajos püspöki má­sodlelkész rádió-istentiszteletet tartott, ugyanakkor a Deák­ téri evangélikus templomban Raffay Sándor püspök prédikált. A fővárosi Vigadóban tartott ünnepségen több mint ezer főnyi közönség jelent meg. Ott voltak: Herrmann Miksa kereskedelmi miniszter, Pesthy Pál igazságügyminiszter­, Juhász Andor, a Kúria el­nöke, Puky Endre, a képviselőház alelnöke, Dókus Ernő, a református konvent elnöke, Csécsi Nagy Imre altábornagy, Betegh-Huszágh Miklós főkapi­tány stb. Taubinger Rezső evangélikus tábori főes­peres imát mondott, majd gróf Bethlen Pál mondott bevezető beszédet. Az ünnepi beszédet Lázár Ferenc felsőházi tag mondotta. Megemlékezett a négyszáz­­éves nagypénteki fájdalomról, amelynek emléke — mondotta — átöröklődik nemzedékeken és talán en­nek tulajdonítható, hogy a magyar protestantizmus világszemlélete szomorúbb, mélabúsabb, mint má­soké. Szólott ezután a komoly gyermeknevelés fon­tosságáról s a felekezeti békéről. Napi Béla dunán­túli evangélikus püspök Luther fellépésének jelen­tőségét fejtegette. A reformáció — mondotta — nem revolució volt, mert a reformáció visszatérés a Szentiráshoz. Minden embernek ugyanazt a viasko­­dást kell végigharcolnia önmagában, amit Luther megvívott. A lelki és a kulturális reformáció össze­függ egymással, mint a fa a gyümölcsével: őrizzük meg a reformáció lelki tartalmát, mert ezzel függ össze kulturális haladásunk minden követelménye és áldása. A régi képviselőházban folyt le a másik főünnep, amelyet báró Kaas Albert egyetemi tanár nyitott meg. Utána Veress Jenő tábori alesperes mondott imádságot, majd Szabó Sándor országgyűlési képvi­selő ünnepi beszéde következett. A mai­­ünnep — mondotta — az emberi szellem örök tévelygéseiből kikristályosodó megvilágosodás ünnepe, a protestan­tizmus pedig a feltörekvő tisztánlátás megütközése a tévelygés áramlatával. A protestantizmus — mondot­ta tovább — a lelkek fölszabadulása, amelyben az ember közvetlenül a maga hite szárnyán emelkedik föl a megizgulás szférájába minden közvetítő nélkül. Józan Miklós unitárius püspök Luther, Kálvin és Dávid Ferenc történelmi hivatását méltatta, majd arra mutatott rá, hogy a mai ünnep nem annyira a múlt glorifikálása, mint a jövendőbeli egyetemes egyház előkészítése. Ebben az egyházban lehetnek eltérések, de szakadékok nem lehetnek. A keresztyén­­ségnek nem lehet feladata világi uralomra törni, de ha mégis győznie kell, akkor elsősorban önmagu­kat kell meggyőznünk. Utána Göde Lajos püspöki másodlelkész imádkozott. Szerdán délután a vigadói és a régi képviselő­házban tartott ünnepséggel egyidejűleg a K Kálvin­­téri és a Deák-téri templomban is rendeztek ünnepet. A Kálvin-téri templomban Victor János teológiai tanár és Vidoszky Kálmán lelkész mondottak be­szédet, a Deák-téri templomban Szabó Imre refor­mátus lelkész és Szigethy Lajos főgimnáziumi igaz­gató méltatták a nap jelentőségét. Szegeden délután az ottani protestáns katonai egyházközség vallásos ünnepe játszódott le, a vám­őrség termében. A megnyitóbeszédet Vámos Béla ezredes, az előadást Antalffy László tábori főesperes mondotta, Huszár Margit szavalt, Kuncz Henrik ev.­­ lelkész Bibliát olvasott, Hoffmann Béla ezredes zá­róbeszédet tartott. A református templomban Csi­l­kész Sándor, a debreceni Tisza István Tudomány­­­­egyetem teológiai fakultásának tanára volt az ün­nepi szónok. Miskolc protestáns társadalma délután a refor­mátus templomban gyűlt össze és a nagy hallgató­­ság előtt Juhász László gömörtornai esperes, az Or­szágos Református Lelkészegyesület alelnöke mél­tatta a nap jelentőségét. Kecskemétről jelentik, hogy az ottani reformációs ünnepen Fáy István főispán mondotta az ünnepi beszédet, utána Mikó Ida ének-, Szabó Ambrus szavalószáma és Zletessy Kálmán egyházkerületi aljegyző, református lelkész záró­beszéde következett. 1. Jugoszlávia számára életfeltételt jelent a horvát amputációs* Belgrad, nov. 2. A Vreme mai számában dr. Mi­­lorad Nedelkovics, volt szabadkai jogtanár, a posta takarékpénztár vezérigazgatója, feltűnést keltő cikket irt a gazdasági és állami krízisről. Hangoztatja, hogy a kamátokat futni kell hagyni, mert akkora bennük a függetlenség utáni vágy és remény, hogy azok tel­jesülését úgy sem tudja megakadályozni a legnagyobb szerb hadsereg sem. Jugoszlávia számára életfeltételt jelent a horvát amputáció, mert a mai állapot — sze­rinte — Jugoszlávia halálára vezet. Mandelinovics, a kormány egyetlen horvát­­­i­­nisztere, ideges nyilatkozatban ítéli el Nedelkovics fejtegetéseit. A kubai köztársaság új elnöke. Kuba, nov. 2. (A Pesti Hírlap tudósítójának táv­irata.) Csütörtökön Machado­t hat évre ismét köztár­sasági elnökké válaszották.­ ­ A rapallói tárgyalásokat báró Szterényi betegsége miatt november 14-ére halasztották. Félhivatalosan jelentik: Báró Szterényi József, akit a magyar kormány tudvalévően felkért arra, hogy mint teljhatalmú megbízott az agrárperek ügyé­ben a román kormány megbízottaival közvetlen tár­gyalásokba kezdjen, még mindig gyengélkedik és or­vosi tilalom egyelőre akadályozza abban, hogy a tár­gyalások helyére utazzék. • Erre való tekintettel a tárgyalások megkezdését közös egyetértéssel november 14-ére halasztották. Báró Szterényi József, akinek előbb november elsején, majd november 5-én kellett volna a román megbízottakkal létrejött előzetes megállapodás alap­ján az optánsperben meginduló új tárgyalások meg­kezdésére Rapallóba utaznia, tíz nappal ezelőtt in­fluenzában megbetegedett. Állapotában azóta némi javulás állott ugyan be, de a lázas állapot még min­dig nem szűnt meg és orvosai tanácsára kénytelen volt rapallói útját nyolc nappal elhalasztani.

Next