Pesti Hírlap, 1928. december (50. évfolyam, 273-295. szám)
1928-12-23 / 291. szám
18 — Ferenc József békeajánlattal akart az antanthoz fordulni. A Pesti Hírlap mai mellékletén kezdjük közölni azt a cikksorozatot, amenben József királyi herceg „A világháború, amint én láttam" címmel megjelenő háborús naplójának a harmadik kötetét ismertetjük. József királyi herceg memoárjának minden újabb kötete érdekességszámba megy, mert nagy stíluskészségével és leplezetlen őszinteségével bámulatosan tiszta és közvetlen képét festi a harctéri eseményeknek. Az olvasók figyelmét azonban ezen a helyen is felhívjuk a most megjelenő harmadik kötét egy szenzációs részletére, amelyről mai ismertető cikkünkben számolunk be. Ez a részlet József királyi herceg és Ferenc Józsed utolsó találkozását beszéli el. József királyi herceg előadásából kiderül, hogy Ferenc József alig néhány héttel halála előtt a németek csökönyös vonakodása miatt elkeseredve, azzal a gondolattal foglalkozott, hogy közvetlenül az ellenséges kormányokhoz fordul és tudomásukra hozza, „hogy ő minden percben kész békét kötni". Kétségtelen, hogy József királyi herceg memoárjai harmadik kötetének ez a részlete a legnagyobb szenzációja, amely a legszélesebb körökben fog általános feltűnést kelteni. — Pápai kitüntetések. Szegedről jelentik: XI. Pius pápa a Pro ecclesia et potifice érdemkereszttel tüntette ki dr. Somogyi Szilveszter polgármester feleségét, a Szent József-akció elnökét, továbbá dr. Koszó István nyug. belügyi államtitkár feleségét, a szegedi oltáregylet vezetőjét és földeáki Návay Arankát, aki Földeákon templomot építtetett és azt felszerelte. — A Vöröskereszt újabb tagjai. A Magyar Vörös Kereszt Egylet örökös tagjai sorába újabban a következők léptek be: özvegy Augenstein Dávidné, Balázs Géza, Balázs Zsuzsanna, Bánlaky Adorján, dr. bárczi Bárczay Gábor, Baross Gábor, özvegy Clauser Vitályosné, dr. Gárdonyi József, dr. Halász Arthur, Halász Mór Miklós, Halász Hubert, Hoffer Sándor, Illits Gyula, Káldy Lajos, báró Korányi Frigyesné, Mocskomi Ervin, dr. Nánássy Ödön, Nessi Gyula, Oeconomo György, dr. Papp György, dr. Paulin Alfréd, dr. Pattantyús Ábrahám Géza, dr. Paupera Ferencné, dr. Petracsek Lajos, Pint Jakab, dr. Pajor Sándor, dr. Popiel Dénes, Rákosi Jenő,Sándor Gyula, Sármezey Endre, SchaefferIstván, Schiller József, Surgott Miksa, Szalay János, özvegy Szemők Pálné, Szenkovics Gerő. — A Pesti Hírlap egy előfizetőiének balesete. Szalay Istvánt, a Pesti Hírlap bicskei előfizetőjét, s december 12-én sajnálatos baleset érte. Szalay a bicskei Braun-féle bérgazdaság raktárnoka s a pofgácsasajtoló-gép kezelése közben a gép jobb karját elkapta. Sebesülése oly súlyos volt, hogy az 1. sebészeti klinikán amputálni kellett karját. A baleset megállapítása után az Angol elemi biztosító r.-t., a biztosítási szabályzatok értelmében, hatszáz pengőt űzetett ki előfizetőnknek, — a villamosvasutak és autóbuszok karácsonyi forgalma. A Budapest Székesfővárosi Közlekedési r.-t. közli, hogy Karácsony estéjén az eddigi szokáshoz híven oly módon korlátozzák a villamosforgalmat, hogy december 24-én, hétfőn este az utolsó járaratok minden viszonylatban este nyolckor indulnak a végállomásokról, a végállomásokra este nyolc óra után beérkező vonatok pedig a végállomásokról a kocsiszínekbe térnek vissza. Az autóbuszüzem színtén korábban indítja kocsijait a végállomásokról. Az igazgatóság közlése szerint hétfőn este az utolsó autóbuszok az egyes végállomásokról este háronmegyednyolc és nyolc óra között indulnak, úgyhogy negyedkilenc és félkilenc óra között érkeznek a másik végállomásra. Megörökítik vitéz Artner Kálmán altábornagy emlékezetét. A nemrég elhunyt vitéz Artner Kálmáá új altábornagy emlékére rendkívüli közgyűlést szentelt a Tiszti és Tisztviselői Társasházépítő Szövetkezet, melynek az elhunyt elnöke volt. Az emlékbeszédet dr. Fóka Ervin mondotta. Elhatározta a közgyűlés, hogy méltóképen örökíti meg a Horthy-telep létrehozójának, vitéz Artner Kálmánnak emlékezetét. A parkban emelendő Horthy-emlékoszlopon megörökítik nevét, a „Vitéz Artner-udvar" lépcsőháziban márványtáblát helyeznek el és minden évben megkoszorúzzák a sírját. — Házasság. Dóczi Ibolya és dr. Dénes László orvos jegyesek. . . T. «■ Budák Bertalan, az Abbázia főpincére és Ruff Karolin (Rákosszentmihály) jegyesek. Bán József és Hacker Klára házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Dr. Quirsfeld János orvos és Mauksch Ida gimn. tanárnő házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Szabadkai Matyikat eljegyezte Béky Sándor. (Minden külön értesítés helyett.) Brenner Magda és dr. Darányi Béla ügyvéd folyó hó 23-án házasságot kötnek. Leichtmann Farkas és neje (Debrecen) folyó hó 25-én tartják aranylakodalmukat. Outtman József és Lázár Melinda folyó hó 20-án házasságot kötöttek. (Minden külön értesítés helyett.) Bulla Juliskát (Nyirbakta) eljegyezte dr. Grósz László ügyvéd (Hajdúszoboszló). (Minden külön értesítés helyett.) Székely Lily (Nagykanizsa) és Bullák György (Wien) jegyesek. Link Richard eljegyezte Szász Ibolyát, Szász Oszkár vasárugyáros leányát. Kóródy Lenkét, szegedi állami polg. iskolai tanárnőt, folyó hó 20-án vezette oltárhoz Gyulán dr. Menhárdt lászló szegedi kir. törvényszéki jegyzői Tamássy Edit (Budapest) és Dillmatzen Rezső (Hamburg) házasságot kötöttek. — Menyasszonyi kelengye-költségvetéseink legújabb kiadását és vászonnemümintákat küldünk. Fleischmann Ignác fehérneműáruháza, Kálvin-tér 2. — Bútorvásár és kiállítás az Iparcsarnokban a téli idény alatt is nyitva. — Muraköz megszállásának évfordulója. A Délvidéki Otthon és a Muraközi Szövetség Muraköz megszállásának 10. évfordulója napján, december 24-én, d. e. 9 órakor a Szent István-bazilikának főoltár mögötti kápolnájában istentiszteleten vesznek részt. Megla László lelkész tart istentiszteletet és mond szentbeszédet. A Délvidéki Otthonnak és a Muraközi Szövetségnek gyász-istentisztelete is tiltakozás az ellen, hogy 10 évvel ezelőtt Csáktornyát és Muraközt, valamint a vendvidéket jog- és törvényellenesen megszállták. — Uj egyetemi tanár. A kormányzó dr. báró Kaas Albertet, az egyetemi közgazdasági tudományi karon a közjog- és összehasonlító államjog tanszékének egyetemi nyilvános rendkívüli tanárát ezen tanszék egyetemi nyilvános rendes tanárává kinevezte. — Záróelőadás a magyar magánjogi törvénytervezetről. Az igazságügy-minisztérium kezdeményezésére a Magyar Jogászegylet és az ügyvédi Kör az év elején előadássorozatot rendezett a magyar magánjogi tervezet ismertetésére. Az előadássorozat befejezéséül Szladits Károly egyetemi tanár szombaton tartotta meg előadását az ügyvédi kör dísztermében. Előadásában ismertette a tervezetnek az örökösödési jogra vonatkozó része szerint az örökös jogát és kötelességét. Térffy Gyula záróbeszédében az eddigi előadások rövid összefoglalása után rámutatott annak fontosságára, hogy a törvénynek összhangba kell hozni az új jog elveit a megmaradó jogszabályokkal. — Lövök, izés egy montmartrei kávéházban. Párizsból jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. A J.Montmartre egyik kévházában két niger jazz zenész összeverekedett. A verekedés lövöldözéssel végződött, amelyben az egyik néger és három utcai járókelő megsebesült. Egy ausztráliai táncosnőt életveszélyes sérüléssel szállítottak kórházba. PESTI HÍRLAP 1928. december 23., vasárnap. 1 RÁDIÓ. BUDAPEST VASÁRNAPI MŰSORA C53.6 (20). 9 Hirek, kozmetika. 10 Egyházi zene és szentbeszéd. 12 Déli harangszó. 12.05 Időjárás. 12.10 Szimfonikus hangverseny. 3.30 Mezőgazdasági előadás. 4.15 Rádió Szabad Egyetem. 4.45 Pontos időjelzés, időjárásjelentés. 5.30 Egy óra könnyű zene. 6.30 „Tristan és Zsolda.“ Átvitel az Operaházból. 7.40 Ügető eredmények. 10.45 Időjelzés, sporteredmények, utána Pertis Jenő és cigányzenekarának hangversenye. " „ Vasárnap a Rádióban a m. kir. Operahláz „Tristan és Sikla“ előadása. Budapest hétfői műsora 555.6 (20). 9.15 Cigányzene. 9.30 Hírek. 9.45 A cigányzene folytatása. 12 Déli harangszó, időjárás, hírek. 12.20 Kamarazene. 1 Időjelzés, időjárás, vízállás. 2.20 Hírek. 4 Időjelzés, időjárás, hírek. 4.30 A Rádió karácsonya. Karrácsony előestéjére való tekintettel a Studio ezen a napon további műsort nem ad. A teljes heti budapesti, valamint külföldi részletes műsort pénteki rádiócsilákletürtkön közöltük. A Nemzetközi Rádió-Unió londoni ülésezése. A Nemzetközi Rádió-Unió műsorbizottsága múlt héten négy ülést tartott Londonban a British Broadcasting Corporation helyiségében. Az ülésen Czelja az osztrák rádiótársaság igazgatója elnökölt. A tárgyaláson a Magyar Rádiótársaságot Szőts Ernő, a rádió üzemvezető-igazgatója képviselte. A bizottság munkái közül legfontosabb volt egy egységes statisztikai minta összeállítása, amelynek segítségével különböző rádiótársaságok egységes statisztikai kimutatásokat állíthatnak össze, ami az összehasonlítást nagyon megkönnyíti. Az Unió legközelebbi ülését Genfben, februárban fogják megtartani. A sok királynő. Tehát ismét szépségverseny.Just kivételesen az az amerikai fiatal hölgy lett „királynő", akinek a legszebb lába volt. Azaz, hogy az ez alkalomra megválasztott bírálóbizottság a jelentkezettek közül az ő parányi lábacskáit találta az első díjra érdemesnek. Nemrégiben így született egy királynő, akinek a legszebb háza, a legformásabb térde, a hattyú nyakánál karcsúbb nyaka, keze, a legpiszébb orra, a legszabályosabb szája, a legrózsásabb fülecskéje, a legkifejezőbb szeme volt. Az arab közmondás szerint a „szép" nőnek (tehát nem a legszebbnek!) hatvanhat fő szépséggel kell bírnia. És hol vannak a nem „fő" szépségek ? És hol maradnak a „lelki" szépségek ? Mint láthatjuk tehát, ezt a komolytalan társasjátékot a végtelenségig lehet folytatni. Mert — bocsássák meg nékem e vakmerő kijelentésemet az összes mostani és még csak ezentúl megválasztandó királynők — ha ismétlem, hogy ezek a különféle szépségversenyek csak társasjátékok és komolytalanok. Minden ilyen versenyhez három dolog kell: Valaki, akinek van pénze pályadíjakat kitűzni; bírálóbizottság, amely vállalkozik az Ítélkezésre, (Istenem! Miért ne?! Még a bírálónak van a legjobb dolga!) és pályázó, aki jelentkezik. Közönséget mindig lehet kapni az ilyen játékhoz; a rokonok, ismerősök, udvarlók seregéből jut elég a látványossághoz. De ha a kisasszony meg is nyerte a díjat, ■— mit jelent ez? Semmit, kérem. Egyik kisasszony jelentkezett, a másik azonban nem jelentkezett, nem mert, nem akart, nem engedték, restelte magát, pedig tudja és sokan mások is tudják, hogy a szeme, az ajka összehasonlíthatatlanul szebb, mint a másiké! Isten ments, hogy részrehajlással vádoljam meg a bizottságot, de akit harminc ember megvesztegetően elbájolónak, tökéletes szépségnek tart, feltétlenül akad harminc másik, akinek a győztes már kevésbé tetszik és ismét harminc, akinek egyáltlaán nem ízlése szerint való, vagy — hoff— megértessem magam —, nem esete. A földön — sajnos — semmi sem teljes és tökéletes. Nincs zavartalan boldogság, nincs teljes harmónia, nincs kifogástalan barátság, nincs tehát elvitathatatlanul „legszebb" sem. Még ha az illető nő is. Ahol annyi a „legszebb", ahol annyinak van „legpiszébb orra", legrózsásabb füle". —hogy lehessen ott a pályadíjat tökéletesen és kifogástalanul és elvitathatatlanul ,igazságosnak tartani? Ezzel a kijelentéssel pedig, azt hiszem, mindenkit kiengeszteltem és szent közöttünk a béke. (Ordy) , Báró Wlassics Gyula, az Academie Diploma- Litus Intarnationale tapja, A párizsi Académie Diplomatique Internacionale egyik legutóbbi ülésén báró Wassics Gyulát, a Felsőház -és Közigazgatási Bíróság elnökét egyhangúlag tagjává választotta meg. Ez az előkelő testület Ilamotaux díszelnöksége, de Fontenay vicomte elnöksége alatt áll és tagjai sorában a nemzetközi, jog és politika legnagyobb tudományos, és gyakorlati művelői foglalnak helyett Az Académie Diplomatique Internationale főtitkára, Frahgulis volt görög miniszter meleghangú levélben értesítette báró Wlfissics Gyulát megválasztásáról és az akadémia nevében előadás tartására is felkérte. — Gaál Mózes székfoglalója a Gárdonyi Géza Társa- Ságban. A Országos Magyar Gárdonyi Géza Társaság szombaton este felolvasó-ülést tartott. Simon Lajos elnöki megnyitójában a társaság hat évi működését ismertette. Ezután Gaál Mózes tiszteleti tag tartott székfoglalót. A „Falusi gyerek“ című nagyobb regényéből mutatta be a „Déneske elmegy a templomba“ című fejezetet. Simon Lajos elnök Gaál Mózes Irodalmi működését méltató beszéd után átnyújtotta neki a tiszteleti tagságról szóló díszoklevelet. Avar Gyula több oktatómesét olvasott fel. Kaksonyi Mária „A gyermek ábrázolása az újabb francia irodalomban“ című tanulmányát, Rákossy Zoltán és Takács József több költeményét, R. Ruttkay Emma pedig: „Az új tanító“ című elbeszélését olvasta fel. LEGSZEBB KARÁCSONYI AJÁNDÉK A