Pesti Hírlap, 1929. március (51. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-01 / 50. szám

BUDAPEST, 1929. Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér.­­ Külföldön az előfizetési ár kétszeres. II. ÉVFOLYAM, 50. (16.818) a pesti hírlap válasza. A kormány sajtója és a Habsburg-párti lapok két nap óta koncentrált pergőtüzet in­téznek a Pesti Hírlap ellen. A vad lármával folyó támadás ürügye egy Rothermere-sür­­göny volt, amelyet érdekelt részről úgy igye­keztek beállítani, mint egy, a Pesti Hírlap­ban megjelent Rothermere-távirat cáfola­tát. Két napig hallgattunk és nem foglalkoz­tunk ezekkel a támadásokkal, mert azt akar­tuk, hogy ha a kérdéshez hozzászólunk, med­dő szóvita helyett kétségbevonhatatlan bizo­nyítékkal tudjuk igazolni igazságunkat. Ez a kétségbevonhatatlan bizonyíték—lord Rother­­mere újabb sürgönye formájában — ma már a kezünk között van." Ezért elérkezett az ideje annak, hogy leszámoljunk az ellenünk inté­zett perfid és mérgezett nyilakat szóró táma­dásokkal. Mindene­kelőt­t a tényállást akarjuk tár­gyilagos formában megismertetni a Pesti Hír­lap olvasóival. A Pesti Hírlap 1929 január 20-iki számában a következő Rákosi Jenő cí­mére érkezett sürgönyt közöltük: London, jan. 18. Nyugat-Indiába való elutazáso­i előestéjén küldöm önnek, kedves Ráko­sim, legmelegebb­­üdvözletemet és egész­ségéhez, boldogságához és hazát­jáért végzett remek mar­­jának egyre foko­zódó sikeréhez legjobb kívánságaimat. A magyar ügy győzelmét illetőleg ma optimistább vagyok, mint valaha. Hoovernek, az Egyesült­ Államok újon­nan megválasztott elnökének deklará­ciója nagyon m­gnöveli barátaink erejét és március elejére Londonba való visz­­szatérésem idejére bizalommal várom nagy események bekövetkeztét. Lord Rothermere: Lord Rothermere sürgönyéhez ugyan­csak a január 20-iki számban csillag alatt a következő megjegyzéseket fűztük: Mint lord Rothermere-nak a magyar kérdés­sel kapcsolatos nyilatkozatai általában, ez a sür­göny is majdan a nagy idők és a históriai átala­kulások dokumentáris tanúsága szépen fog szere­pelni. Sőt merjük mondani, ha valaki majd meg­írja a modern sajtó világ­hatalmának fejlődését és a közös civilizáció terjesztésében való óriási szerepét, ezt az egyszerű baráti üdvözletét sem fogja kihagyhatni jelentősebb bizonyságai közül. Milyen fölemelő, szinte egy új kinyilatkoztatás hitgerjesztő erejét szétsugárzó példa ez: két egy­szerű újságírónak egymástól távol eső országo­kon, különböző nyelvi környezeteken és hatalmi vonzódásokon áthatoló benső szövetkezése abból a célból, hogy ami eszeveszett rombolást a világ­háborúban fölülkerekedett hatalmak a m­i szeren­­­­csétlen kis országunkon elkövettek, pusztán írá­saikban kifejtett szellemi hatalmukkal kiegyenlí­teni törekedjenek, jóvátételüket biztosítani segít­sél­­. Mennyi hatásos felvilágosítás, mennyi foga­natos biztatás áramlott már bele a világ megté­vesztett közvéleményének sötétségébe a flother­­mere­-Rákosi foglalatú névközösségbe. És milyen elégtétel nekünk, magyaroknak, hogy a hirlap­­írás legfelsőbb feladatáért, az általános emberi igazságért való küzdelem ennek a két publicista­­apostolnak ihletett munkáján át épen a magyar­ságnak letiport jogához, megcsúfolt hivatásához van elvárhatlanul hozzákapcsolva. Rothermere-nak mostani sürgönye büszkén is mutat rá agitá­­ciójuk ama közvetlen hódítására, amelyet Hoover­nek, az amerikai köztársaság új elnökének, a nála tisztelgő magyar küldöttség előtt mondott szavai csillogtatnak. Mi pedig annál melegebb buzdu­­lással fogadjuk biztatását, hogy márciusban való visszaérkeztekor a nagy lökésnek, a hathatós élet­relendítésnek a revízió ügyében be kell követ­keznie. Amint mindenki láthatja, mi a Pesti Hírlapban meglehetősen óvatosak voltunk a lökd sürgönyének a kommentálásában. Nem tudhattuk, mit ért a lord azok alatt a „nagy események“ alatt, amelyekről megemlékezett. Épen azért óvakodtunk attól, hogy csalóka, vérmes reménységeket­ keltsünk és csak arról beszéltünk, hogy „nagy lökés“, „hathatós elő­­relendítés“ következhetik be a revízió ügyében. Voltak azonban olyan magyar lapok, a­melyek a lord nagy feltűnést keltő sürgönyét nem fogták föl a komoly kötelességtudásnak és a felelősségérzetnek a köteles mérsékleté­vel. Akkoriban az egész magyar közvélemény a Rothermere lord karácsonyi üzenetének a ha­tása alatt állott. Mindenki visszamelékezhetik rá, mi volt ebben a karácsonyi üzenetben? Ro­thermere, akit ebben a lépésében is a magyar nemzet iránt érzett őszinte szereteté­re és rokon­­szenvére hallgatott, az üzenetben rámutatott arra, hogy a Habsburg-család restaurációjára irányuló kísérletek „a legnagyobb mértékben veszélyeztetik nemcsak a revíziós harc sike­rét, hanem az ország jövőjét és boldogulását“. Ezt a megállapítást rossz néven vették tőle a különböző Habsburg-pártiak. Ugyanakkor Rothermere azt is hirdette,, hogy ha Magyar­­ország meg akarja nyerni a világ közvélemé­nyének a rokonszenvét, nagyobb tiszteletben kell részesíteni a közszabadságokat, a kor­mányzatnak pedig gondoskodnia kell arról, hogy fokozottabb takarékoskodással biztosít­sa a gazdasági egyensúly fenntartását. Ezeket a tanácsokat rossz néven vette a kormány. A Habsburg-párt és a kormánykörök neheztelé­se csakhamar egy burkoltan és bátortalanul induló, de azután egyre élesebben kifejeződő sajtókampányban jutott kifejezésre, amelyet Rákosi Jenő már a betegágyáról írott és a Pesti Hírlap január 6-iki számában megjelent cikkében is kipellengérezett: „Láthatatlan, de rosszul leplezett erők — mondotta, — a ma­gyar politikában mozgalmat indítottak Rado­­mér lord ellen. Egyetlen jelenség a világtör­ténelemben, hogy egy országban ilyesmire pél­da van.“ Egyszerre kialakult a kormányt támo­gató lapok és a Habsburg-párti sajtó frontja. Szólták, szapulták a lord karácsonyi üzenetét. De ennél sokkal rosszabb dolgok is történtek. — Nézze, nagyságos asszony, önnek is be kell látnia, hogy nem egymáshoz valók... Bizo­nyára még nem volt olyan híres művész, mikor önt elvette ... — Nyolcéves korában már világnagyság volt szegény. ..s h­ogy je el, jóval később házasodott... éppen hét éve. Most ötvenöt éves. És maga? — Tizennyolc leszek. De mégis jobban meg­értem őt, mint ön. Mikor az előbb megjegyeztem, hogy milyen csodás az a dal, amelyet játszik, azt felelte nekem, hogy önnek minden ilyen modern muzsika egyforma ... Azt sem tudta, hogy ki a szerzője annak a csodálatos dalkölteménynek... — Az nem is az én dolgom, Rozika. A há­zasság valami más... A kislány térdre vetette magát előtte: Asszonyom, ön olyan jó és olyan okos! Miért áll a boldogságunk útjába? Én imádom a zenét, éppen úgy, mint ő maga... Méltányolom, csodálom, imádom! Ebben nincs semmi földi ér­zés ... Ha nő volna, vele mehetnék, követhetném az egész világon keresztül. Én vagyok az 5 nagy zsenijének a legtökéletesebb visszhangja. Érzem, hogy nélkülem nem tökéletes az élete... Miről is beszélhetnek önök ketten, ha magukra marad­nak­? Ne haragudjék rám, ha megmondom: ön le­nyűgözi, lesújtja, magával húzza a földre... Én repülni tudnék vele! Fanny asszony felállt. Gondosan összehaj­totta a kötését és eltette nagy retiküljébe. Azután karonfogta a kislányt. — Kicsikém, én meg vagyok hatva, bei Ehrenwort . . . Ekkora szerelem! Nem csekélység. De hát a házasság nem csak rajongásból áll A művészt gondozni kell. Meg kell az életét könnyí­­teni, ezt belátja, ugy­e? Tehát mielőtt végleges választ adnék rá, odaadom-e önnek — föltéve persze, hogy ő is akarja — kissé meg akarom is­kötelességeivel . . . Jöjjön velem a mi művészotthonunkba. Mire Max hazajön próbát tehet a mű­vész feleség kötelességeiből Rózsika szinte elszédült a boldogságtól Erre a nagylelkűségre, bár nem igen élt a földi csúnya .!—— B I JVagy ember asszonya. írta: .5. Bokor Marvin. A nagyteremből percekig hallatszott a taps dübörgése. Majd halálos, feszült, néma csend tá­madt és a csendbe egyszerre belesirt. a hegedű égi pianissziméja A kislány u­­­nn a mű­vészszobában szi­vére szorította — Isteni hajtotta átszellemültem A művész . . . félszemm­el rápillantott a kötése fölött. Szorgalmasan és szüntelenül kötött a hangverseny kezdete óta. Még fiatal asszony volt, legföljebb harmincöt-harminchat, esztendős. Talán csinos is volt. De pápaszemet viselt és a kissé hűvös művé­szszobában nem vetette le a hó­cipőjét. Rózsika már félórája asszisztált neki kitar­tóan. Könnyű est,ruhájában, aranycsipke kendő­jében didergett e­s kevéssé. De nem tágíthatott, mert fontos mondanivalója volt a világhírű he­gedűs felesége számára. Nehéz volt hozzákezdeni az asszony végte­lenül közönyös arca és prózai munkája mellett. A helyzet legkevésbbé sem volt alkalmas regény­ben fordulatok számára. A kislány azonban ha­tározott természet volt, vakmerő­i talán régeb­ben úgy mondták volna: kissé szemtelen. Testes­­tü­l-lelkestül huszadik századbeli. A pianisszimó lassan fortéba, majd felséges fortisszimóba ment át." Lehetett érezni, amint odakint lenyűgözött masszává dermed a közön­ség: egyetlen fül és egyetlen lélek az egész terem. Az asszony a­zonban félhalkan számlálta a hűtésén a szemeket. Finom cérnából asztalterítőt kötött, német buzgalommal és odaadással. Csi­nos csipkeminta volt, de nehéz, teljes figyelmet, követelt. A leány szerette volna kitépni a kezéből. Bár az asszony magatartása némiképen igazolta őt, bosszantotta, hogy van valaki, aki ilyen kevéssé­­ áll az ő bálványának hatása alatt. Nekibátorodott: — Vierundzwanzig, fünfundzwanzig, sechs-­ und­zwanzig... Tessék, kedves! Németül beszéltek. Bár a művész csak ma este ismertette meg őket egymással, az asszony már tudta a kislány hevét. Úgy mondta: Rozika. Rózsika nagyot lélegzett: — Asszonyom, én és­­a férje szeretjük egy­mást.Siebenundzwanzig... Ja, azt akartam mondani, hogy ez meglep... Igazán meglep. Valójában egy cseppet sem lepte meg. Na­gyon is jól ismerte a férje apró udvarolgatásait. Minden városban, ahol hosszabb ideig időztek,­­ belékakadt­ egy-egy ilyen kis ezüstponty a bűvös­­ hegedűhangok aranyhálójába .. . Bölcs asszony létére nem sokat törődött az egésszel. A művész egyébként igen tisztességes ember volt: nem igen ment tovább egy-két csóknál, viszont rendesen még évekig levelezett kis rajongóival, akik imád­ták és mindennél jobban terjesztették népszerű­ségét. Minden városból vitt magával egy kis ka­landot és mindenütt hagyott hátra egy örök sze­relmet ... Fanny, a felesége, nem zavarta apró kedv­teléseiben. Neki nem árt vele, a lányoknak sem, magának pedig éppen használ. Ezt a kis bolondot azonban, aki lázban égő szemével olyan harcias elszántsággal nézett rá, megsajnálta­­ egy kissé. Úgy látszik, jóval komolyabban veszi a dolgot a kelleténél. ■ — Menjen férjhez, kis kisasszony, — vigasz, talta szelíden. — Majd elfelejti. — De én nem felejtem el. Én feleségül aka­rok menni hozzá ... — És velem mik a szándékai, ha kérdenem szabad? Letette a szemüvegét és — hallatlan — meg­simogatta a Rózsika arcát! Erre­­az egyre nem volt elkészülve, szinte zavarba jött. De most már hadd jöjjön, aminek jönnie kell.­­ — Asszonyom ... Szerkesztőség: Vilmos császár­ út 78. Telefon­­számunk: Aut. 122-95. Főkiadók: Vilmos cs.-ut 78. Tel. mint a szerkesz­tőségnél, Erzsébet­ krt­­. Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük.

Next