Pesti Hírlap, 1929. március (51. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-01 / 50. szám
2 Naiv és otromba kísérletek arra, hogy a lordot a magyar közvélemény előtt lejárassák. Egyszerre nyilvánosságot adtak azoknak a támadásoknak, amelyek Rothermere lordot a vele versenyző angol sajtóban érték. Akadt egy Habsburg-párti magyar lap, amelyik minden visszautasítás nélkül, sőt a támadás jelentőségének aláhúzásával nyilvánosságot adott a The New Statesman című újság cikkének. Ez a cikk többek között ilyeneket írt Magyarország nagy barátjáról: „A magyarok, ha akarnak, örülhetnek Rothermere lord barátságának és tanácsainak, de most már meg kellene érteniük, hogy neki semmiféle különleges jelentősége nincsen a saját országában és hogy valamennyi újságja dacára, minden politikai befolyást nélkülöz Londonban.** Ugyanekkor Rothermere lord kézzelfogható és praktikus, békés után elérhető programmjára azzal akartak rálicitálni, hogy a Rothermere-határok ellen egyszerre kijátszották az egységes nagy Magyarország gondolatát. „Mi magyarok magyar szemmel nézzük a kérdést — írta ugyan ez az újság —, nekünk kell a békerevizív, de nem területi kikerekítésért, hanem az egész intezer Nagy-Magyarországért, nekünk ez kell, de nemcsak magunkért, hanem egész Európáért, az egész emberiségért.“ Természetes, hogy nekünk is, minden becsületes magyar embernek is inkább kell az integer Nagy-Magyarország, mint a trianoni vonal javított kiadása. Annak a fogásnak azonban, amelyik a könnyebben megvalósítható és hozzánk közelebb fekvő Rothermere-gondolat ellen ilyen formában föl akarta korbissolni a Nagy - Magyarország visszaállításáért mindenki szívében sajgó, fájó érzést, könnyű felismerni a tendenciáját. Különösen akkor, ha integer Magyarország követelése ugyanazokon a hasábokon jelenik meg, amelyek a Kothermere személye ellen intézett rosszindulatú támadást is nyilvánosságra hozták. Természetes, hogy a Pesti Hírlap az első pillanatban a lord karácsonyi üzenetének az álláspontját fogadta el. Erélyes cikkekben rámutattunk a sabsburg-propaganda veszedelmeire, követeltük a demokratikus reformokat, sürgettük, hogy a kormány erélyesebb és céltudatosabb revíziós politikát űzzön. Megtámadtuk a külügyminisztérium bátortalanságát, habozást és iránytalanságot jelentő ballplatzi szellemét, különösen pedig az ország londoni követének tapintatlan és szerencsétlenül balkezes működését. A Pesti Hírlapnak ez az erélyes föllépése, amely mindenekfölött csak egy célt és egy szempontot fogadott el irányadónak, a revízió érdekét, nagyon kellemetlen lehetett úgy a kormánynak, mint a Habsburg-pártnak. Mert a karácsonyi üzenet és Rothermere ellen kialakult frontról ettől kezdve állandóan támadtak bennünket, anélkül, hogy revíziós cikkeinknek az érvelését meg tudták volna gyengíteni. Amikor Rothermere lordnak a már idézett távirata a Pesti Hírlap január 20-iki számában megjelent, a kormány és a Stabsburgpártok sajtója egyszerre új taktikával lepte meg a világot. Míg a Pesti Hírlap — az idézett megjegyzések tanúsága szerint — a legnagyobb mérsékletet tanúsította a következtetések levonásában, ők a tények elferdítésével egyszerre arról kezdtek írni, hogy Rothermere lord a Pesti Hírlap hasábjain megjelent sörvönyében a revíziós mozgalom közeli győzelmét ígéri. Bethlen István minden nyilvános nyilatkozatában óva intette a nemzetet a vermes illúzióktól, amelyek keserű csalódáshoz vezethetnek. A kormány és a Habsburg-párt lapjai azonban, úgy látszik, mentesek voltak minden ilyesfajta aggodalomtól, mert egyhangúlag azt írták, hogy Rothermere húsvétra döntő eseményeket ígér a magyar revízió ügyében. Már azt is találgatták, milyen külpolitikai szenzáció lehet az, amelyre a Rothermeresürgöny célozott? És az egymást követő cikkek végére mindig odatették: majd meglátjuk, hogyan válik be a lord jóslata? Ha ugyanezek a lapok a közelmúltban nem is intézték volna Rothermere lord személye ellen a burkolt támadások egész sorozatát, akkor is nyilvánvaló lett volna ezeknek a cikkeknek a célzata. Minél jobban föl akarták csigázni a nemzet várakozását, hogy azután, ha a kitűzött határidő letelt, számon kérhessék a lordtól, mi lett azzal a nagy eseménnyel, amelyet a revíziós mozgalommal kapcsolatban kilátásba helyezett? Ennek a taktikának a perfidiáját növelte, hogy mindazokat a lehetőségeket, amelyeket a közönség szeme előtt megcsillogtattak, maguk a kormánypárti és Habsburgpárti cikkírók találták ki. Azoknak a nyomát az ember hiába kereste volna a lord sürgönyében. Az egyforma tendenciával írott cikkek közül ezen a helyen csak az „Új Nemzedék“ február elsejei számában megjelent „Üzenet és üzenet“ címmel megjelent vezércikkét említjük meg, amely befejező soraiban a következőket írta: „Egyebekben pedig nem foglalunk állást, illert minket mindenekfölött azok a nagy ereműények érdekelnek, amelyeket a lord 1929 húsvéti ára megjósolt s amelyek szerinte nemzetünk sorsán jelentékenyen változtatni fognak. Semmiféle sajnálatos és könnyen elkerülhető politikai intermezzo el nem terelheti feszült figyelmünket a magyar feltámadás ígért diadalisai indulójától“. Köztük a művész maga, gyönyörű ősz sörényével, pompás metszésű arcélével. Ő mindig ideálmodta magát kettesben a félistennek nem pedig a Salétrom-utcába . . . — Maga megérti ezt, ugye? — csevegett az asszony. — A vendéglőben, nem mondom, elég jól főznek, de ha az ember városról-városra jár és mindig másféle kosztot eszik, föltétlenül gyomorbajos lesz. Max is a vándoréletben szerezte a gyomorbaját. De mi vigyázunk rá, nemde, kislányom? Nem engedjük visszaesni . . . Jöjjön csak, ez a konyha . . . Tartsa fenn a belépőjét, kissé hideg van. Látja, már előkészítettem a vacsoráját . . . Egy csésze világos kávé, szacharinnal, Graham kenyérrel. Hozzá ez a vagdalt Szelet, de só és fűszer nélkül, mert a veséje sem egészen kifogástalan. Saláta mindig legyen, de csak citrommal és semmi olaj... Rózsika olyanformát képzelt, hogy a művész, ha már nem ambróziát, hát legalább is minden este lazacot, kaviárt és pezsgőt vacsorázik. Fanny azonban keresztet vetett ijedtében: — Ó, mer’! Akkor hamarosan ki is vinnék szegényt, mégpedig lábbal előre ... Mi egyetlen este sem megyünk el hazulról: örül az ember, ha végre itthon lehet. És természetesen én is ugyanazt eszem, amit ő, hogy eszébe ne jusson megszegni a diétáját. Néha olyan éhes vagyok, mint a farkas . . . — Én sohasem vagyok éhes... — Az bizony nagyon jó, mert délben még ennyi sincs megengedve . . . Igaz ni, a lábvizet majd elfelejtettem . . . Ide kell tenni az ágya elé ... ez jót tesz a szivének. Fürödni este nem szabad, mert akkor egész éjjel nem tud aludni. Itt a selyemsapkája, mert a hajában nagyon izzad itthon . . . — Mijében? — A hajában . . . Éjjelre leteszi. — Tréfál?! — Rózika, maga közönségesnek tart Nézzen ide! Ilyen előzmények után az „Új Nemzedék“ február 27-iki számában nagydiadallal a következő Rothermere lordtól származó sürgönyt tette közzé: Nezvyork, február 22. Fölöttébb meglepődjk/; olvasom az Uj Nemzedék épen most hozzám Netwyorkba érkezett számának bizonyos kitételed. Az Uj Nemzedék vezércikkében azt mondja, hogy „minket mindenekfölött azok a nagy események érdekelnek, amelyeket a lord 1929 húsvétjára megjósolt s amelyek szerint nemzetünk sorsán jelentékenyen változtatni fognak Nem tudom megérteni, miként írhatta le bárki ezt a mondatot, aki figyelemmel kísérte a magyar kérdés ügyében tett nyilatkozatomat. Én soha, semmikor sem jósoltam valamilyen változást húsvétra a magyar kérdésben és egy pillanatig sem hiszem, hogy ilyenféle változás bekövetkezhessék. Hogyha netán ezt a benyomást keltette egy cikk, amelyet Lederer a minap írt, akkor ezt haladéktalanul vissza kívánom utasítani. Az én véleményem, amelyet már ismételten hangoztattam, a következő: A magyar kormány és a magyar nép hosszú, kemény és egyesült munkájára van szükség, mielőtt a revízió kérdésében akármi is történhetne. Ez volt mindig az én véleményem és én bízom abban, hogy a tevékenységnek, türelemnek és összefogásnak az a szelleme, amely eddig is jellemezte ezt a mozgalmat, nem fog ellankadni, míg csak meg nem szerezzük a végső diadalt, akármilyen messze is legyen ennek a napja. Rothermere, Rothermere lord kétségtelenül maga is meglepődhetett azokon a vermes jóslásokon, amelyeket a kormány és a Habsburg-párt megszervezetten működő sajtója a szájába adott. Az előadott tények alapján azonban mindenki láthatja, ez a cáfolat tulajdonképen nem is a Pesti Hírlap január 20-iki számában megjelent sürgönyre vonatkozott. A lord a maga nemes jóhiszeműségében nem is gondolhatott arra, hogy a Rákosi Jenőhöz intézett sürgönyében foglalt korrekt és ártatlan kijelentések szolgáltatták a nagy handabanda ürügyét. A lord azokat az ígéreteket cáfolta, amelyeket ő maga soha ki sem mondott, amelyeket a Pesti Hírlap soha nem is közölt, amelyeket csak a magyar kormánylapok és a Habsburg-sajtó adtak a szájába. Előre megfenyegetvén őt minden cikkük végén: „Mi pedig várjuk a nagy revíziós eseményt — márciusra!“ Az Új Nemzedékben megjelent Rothermere-sürgöny indította meg a Pesti Hírlap ellen azt a pergőtűz támadást, amelyre cikkünk bevezető soraiban hivatkoztunk. Újra szépen együvé kerültek majdnem mindazok a lapok, amelyek szembenállottak velünk, amikor a revíziós mozgalom szempontjából számon kértük a kormány mulasztásait és a magyar közvéleményt figyelmeztettük a Habsburg-párti propaganda veszélyeire. Rögtön megállapították, hogy az a távirat, amely a Pesti Hírlapban A szekrényben hét paróka állt egymás mellett, hét egyforma szép, őszes művész-sörény. Úgy látszott, nyolc van összesen, hogy csak egyszer egy héten kellessék kifésülni. Lesújtva meredt maga elé. Fanny, úgy látszik, nem vette észre. Tovább folytatta a Rózika betanítását: — Itt két villanykapcsoló van. Mindenütt kell még egyet csináltatni, mert Max két termoforral fekszik le. Egyik a lábára kell, a másik pedig a gyomrára ... Rózsika felnyögött. Ez sok volt, Fanny meglepődve nézett rá: — Maga talán azt hitte, hogy a művészek a lelkivilágukra teszik a tempfort? — Asszonyom . . . és ön . . . ön azért, szereti ? A Fanny gúnyos szeme elkomolyodott. Most egészen más asszonynak látszott, mint eddig: — Hát maga mit gondolt, kis Rózika? Hogy azért szeretünk valakit, mert szépen hegedül? Vagy azért, mert dús haja van? vagy mert híres és sok pénzt keres? Ó, dehogy . . . Aki szeret, az mindig adni akar. Én Maxnak adtam az életemet, ő az én nagy, elkényeztetett, kopasz kisfiam . . . Nekem mindegy, hogy hegedül és hogy szédült pávák, meg selyemmajmocskák divatból bomlanak utána. Én azért szeretem, mert jó. És mert ő is szeret. Mi nagyon boldogok vagyunk, Rózika! A kislány — életében először — szégyelli magát. — Akar szépen hazamenni? — kérdezte Fanny asszony jóindulattal. — A hangversenynek vége. Max mindjárt itt lesz. A kocsi vár odalent. — Igen, igen ... És bocsásson meg nekem! Ön annyival különb nálam! — Azért nem kell sírni Maga még nagyon fiatal. Lehet, hogy a maga számára is művészférjet tartogat az élet, de előbb még sokat kell tanulnia. Most mindenesetre tanuljon meg tőlem egyet: nagy embert csak olya az asszony tetjét, boldoggá, aki előtt kedvére lehet a kis ember! világban, hanem az ábrándjai között, még ő sem volt elkészülve. Kicsit átfutott a fején az is, hogy a művész nem igen beszélt neki még eddig házasságról. De hiszen le volt kötve a szegény, drága, gyönyörű! Azonban az is kissé megzavarta, hogy az asszony szelíd és okos szemében valami furcsa, humoros csillogást látott. Most egyébként, hogy letette a csúf pápaszemet, látszott, hogy határozottan szép asszony. Az autóban keveset beszéltek. Fanny az egyes utcák, nagyobb épületek után érdeklődött, mintha nem is életének egy elhatározó lépéséről lett volna szó . . . Később azonban elmaradtak a díszes középületek, szobrok, terek. Szűk kis utcák között jártak a külvárosban. — Hogyan? — kérdezte Rózsika majdnem ijedten. — Hát nem a Palaceban laknak? — Ott is van lakásunk ... a sajtó, meg az érdeklődök számára ... De ahol hosszabb ideig hangversenyezünk, ott mindig kiveszünk egy kis bútorozott lakást . . . konyhával. Sokkal otthonosabb és Max csak az én föztemet tudja megenni. Már meg is álltak egy kétemeletes, régi bérház előtt. A második emeleten, hideg kis előszobából nyílt két szoba. Az egyikben kerek asztal, vörös posztóterítővel letakarva. A másikban szorosan egymás mellett két politúros barna faágy és hozzávaló ruhaszekrény. Az ágyak előtt zöldposztós szalongarnitúra. Barátságos fűz pattogott a cserépkályhákban. — Mielőtt eljöttünk, besütöttem, — magyarázta Fanny, míg szakavatott kézzel újra rárakott a tűzre. — Mindent magam csinálok, mert a mai cselédek — juj! Isten ments! No, ugye, gemütlich itt nálunk? Max imádja ezt a kedves, polgári miliőt . . . Gemütlich! Rózsika délelőtt látta a Művészéletben a nagy ember pesti lakását, a Placebelit... Pálmák, virágok, márványszobrok ... a széles kereveten száz színes párna ... a földön valódi ipsüxivegek, egyik a másik hátán; könyvek, képek. pesti hírlap IS 29. március 1., péntek.