Pesti Hírlap, 1929. március (51. évfolyam, 50-73. szám)

1929-03-05 / 53. szám

1929. március 5., kedd. PESTI HÍRLAP * Darabváltozás az Operaházban. Palló Imre gyengélkedése folytán kedden, március 5-én, A tenor helyett félnyolcórai kezdettel, ugyancsak D-bérlet­­ben, az Oedipus rex, az Oda-vissza és a Petruska kerül színre. Jan Kiepura, az Operaház vendége, másodszor és az évadban utoljára szerdán fél nyolc­kor a Turandot-ban fog fellépni. * A Fekete lovas. Többévi pihentetés után egy éjszakai előadáson szerepelt a Nemzeti Színházban az idén újból Herczeg Ferenc Fekete, lovas című­ drá­mája s ezen az előadáson olyan lelkes, meleg fogad­tatásban részesült, hogy a Nemzeti Színház most pénteken reprizként tű­zte ki műsorára. A főszerepe­ket most is S. Fáy Szeréna, T. Máltray Erzsi, Ág­híj Erzsi, Mihályfiy Károly, Gál Gyula, Hajdú József, Lehntay Árpád, Fehér Gyula, Szőke Sándor, Hagy Adorján, Abonyi Géza, Jurányi Alajos, Ónodi Ákos, Bodnár Jenő, Bartos Gyula és Pataky József játsszák. * Keltai Jenő előadása. A Magyar Cobden Szö­vetség szemináriumában március 7-én (csütörtök) este Ik­olai Jenő „Színház és könyv“ címmel előadást tart. A nagy érdeklődéssel várt előadást a Magyar Kereskedelmi Csarnok (V., Szabadság-tér 12.) előadó­termében tartják és pontosan 7 órakor kezdik meg. * A huszas honvédek hangversenye. Az uzsoki, báró Szurmay Sándor gyalogsági tábornok nevét vi­selő volt nagykanizsai 20. honvédgyalogezred életben maradt tagjai március hó 19-én, este fél 8 órai kez­dettel a fővárosi Vigadó nagytermében József főher­ceg és Szur­may Sándor gyalogsági tábornok véd­nöksége alatt az elesett hős bajtársak Nagykanizsán felállítandó emlékműve javára jótékonycélú hangver­senyt rendeznek. A hangversenyen Babits László dalköltő, volt 20-as honvédgyalogezredbeli tartalékos főhadnagy, szerzői estje keretében fellépnek: Kő­­szeghy Teréz,­­Avadszky Zoltán, Cselényi József, Vargha­ Imre ének- és színművészek, valamint a vi­lághírű Budai Dalárda. Az énekszámokat Háti­les Béla zenekara kíséri. Jegyek a Harmónia r.-t. irodá­jában (Dorottya-utca 10.) és Vogel Testvérek divat­árukereskedésében (Rákóczi-út 20. és Király-utca 21.) válthatók. Meghívókat a rendezőség nem küld. * Lengyel díszhangverseny. A Zeneművészeti Főiskola március hó 11-én a varsói magyar filhar­monikus hangverseny viszonzásaképen ünnepi len­gyel hangversenyt rendez. A műsoron a legkiválóbb lengyel mesterek művei szerepelnek, melyek Buda­pesten ezúttal kerülnek első előadásra. A hangver­senyen közreműködnek Turczycki József zongora­­művész, a varsói konzervatórium tanára, ki Bozycki zongoraversenyét játssza és Turczynska, Jeanne operaénekesnő, ki Szymanowski III. szimfóniájának szopránszólóját­ énekli. Műsoron van még March egyik nagysikerű szvitje és Glinski A vak dalnok című zenekari ábrándja, melyben a szerző Liszt Fe­renc egy töredékes kéziratban fennmaradt melo­drámájának motívumait dolgozza fel. Jegyek a Fő­iskola­ kapusánál és a Rózsavölgyi hangversenyiro­dában (Szervita-tér 5.) válthatók. Pablo Casals egyetlen csellóestje márc. 13-án. Az összes előjegyzett je­gyek ma kiváltandók. (Harmónia.) * Zenekari hangverseny. A budapesti helyiér­dekű vasutasok otthona március hó 10-ikén d. e. 11 órakor a Lloyd-palota hangversenytermében (V.. Mária Valéria­ utca 12.) zenekari hangversenyt ren­dez. Közreműködnek: Garai György hegedűművész. Svéd Sándor, a m. kir. opera tagja, az egyesület szimfonikus zenekara, vezényli dr. Thurzó Nagy Gá­bor, a m. kir. opera karnagya és az egyesület férfi­kara, vezényli dr. Oltványi Ferenc karnagy. Paul Bender kamaraénekes, a világhírű bariton, a legnagyobb koncert­­énekes holnap érkezik meg márc. 7-i­d estjére. Már csak néhány jegy kapható. (Harmonia.) * H. dr. Plank Bella tánctermében, Andrássy­ út 12., ma este 8 órakor új tánctanfolyam kezdődik kizárólag az úri társaság részére. Tel. 1. 352—93. MOZI. * Éjféli bemutató a Corvinban. Az Újságírók Kórház és Szanatórium Egyesülete javára rendezett kedd éjszakai bemutató teljes programmját a ren­dezőség a következőképen állapította meg: 1. A vendégek fogadása. 2. Zenekari nyitány. 3. Heltai Jenő üdvözlése és a Naffalus ma­gyar főszereplőinek bemutatkozása. 4. Naftalin. 5. Zoro Huru, a két alkoholista. . A gálabemutató pont fél 12 órakor kezdődik. Jegyek még kaphatók a Corvin színház pénztáránál. • A legújabb Jannings-film. The Betrayal Árulás­ a címe a Paramount legújabb Jannings­filmjének. Hanns Kraely és Leo Birinski írta a szce­­náriumot. .Tannings egy tiroli falu polgármesterét, egy jómódú gazdát játszik. A gazda felesége szeren­csétlenül jár együtt egy emberrel, a­iről a férj meg­tudja, hogy kedvese volt a nőnek. Mi több, az az ember az egyik gyermek atyja. A gazda nem tudja, melyik gyermek a bűnös viszony gyümölcse. Az in­­trikus azt súgja be neki, hogy melyik a bűn gyer­meke, de hazug módon épen az igazi gyermekére irányítja a­­gyanút. A férj már azon­ban van, hogy megöli a gyermeket, egy hegyszakadékba akarja ki­hajítani, de az utolsó pillanatban észretér és elhatá­rozza, hogy egyformán fogja szeretni a két gyerme­ket Jannings a gazda szerepében nagyszerű alaksé­­rtést nyújt RÁDIÓ BUDAPEST KEDDI MŰSORA 545 (2­). 9.15 Katonazene. 9.30 Hírek. 9.45 A katonazóna folytatása. 12 Déli harangszó, időjárás. 12.05 Gramofon. 12.25 Hírek. 12.35 Gramofon. 1 Időjelzés, időjárás, víz­állás.. 2.30 Hírek. 3-30 Mesedékután. 4.45 Időjelzés, idő­járás, hírek. 5.10 Séták a Nemzeti Múzeumban. 5.30 Elő­­adás a felvidéki népköltészetről. 6.30 Mit üzen a Rádió? 7.20 Bevezetés az operaelőadáshoz. 5.30 A tenor. Átvitel az Operaházból. Utána kb. 10.30 Időjelzés, időjárás, hírek, majd Farkas Jenő cigányprimásprimás és zenekarának hangversenye. A teljes heti budapesti, valamint külföldi részletes műsort pénteki rádiómellékletünkön közöltük. Kedden a Rádióban a m. kir. Operaház „A TENOR“ előadása. SPORT,­ LABDARÚGÁS. Startolt az első liga , mind a négy mérkőzésen az otthon játszó csapat győzött. Ragyogott a napsugár tegnap a labdarúgás ta­vaszi szezonnyitó napján. Az inkább fagymérőnek nevezhető „hő“-mérő erősen nulla alatt mutatott, a­z oldal­ azonban már nem túl: halász­ás, és a góri bontott pályákon megjelentek a küzdelemre kész já­tékosok, hogy a homokkal felszórt talajon tavaszi szezonnyitást demonstráljanak a fagyoskodó nézők ezrei előtt. A szezonnyitó küzdelmek a pályatréningek kor­látozott lehetőségei következtében az otthon szereplő csapatok fölényes győzelmével végződtek. Előré volt látható, hogy a nagy rivalitás, a védő Ferencváros és az első helyezett Hungária között gólhő eredmények­ben jut kifejezésre. Természetesen mindkettő győ­zött, fölényesen győzött, de a jobb gólarány szembe­ötlően a Hungáriáé volt, legalább ezúttal. Újpest is biztosan győzött a középcsoport éléhez tartozó Nem­zeti ellen, míg Szegeden meglepő volt, mennyire tré­ning nélkül indult bajnoki küzdelembe a pesti nagy csapatok mögé felzárkózott Bocskay, amely így most le is szakadt a vele eddig egyenlő pontszámmal ren­delkező Ferencvárostól és Újpesttől. Az első liga négy mérkőzésén 24 gól esett, amely­ből csak hármat rúgtak a vendégcsapatok. Három mérkőzésen is akadt játékos, akinek labdaéhsége há­rom-három gólban jutott kifejezésre: Hirzer (Hun­gária), Takács II. (Ferencváros) és Schwarz (Bás­tya), két-két gólt lőtt Kalmár (Hungária) és Weigl­­hoffer (Bástya). A sorrendben csak annyiban következett be némi változás, hogy a Bástya megelőzte az ezúttal ligameccsen még nem szerepelt III. kerületet. Hungária—Vasas 7:0 (4:0). Négyezer néző. Első félidő, 4. perc: Opata labdáját a kapus csak öklözi, de ■Icekl elfogja és kapuba helyezi. Negyedórával később az Opata által szöktetett Hirzer laposan kapura küldött labdája gólba jut. További öt perc és Hirzer a Célvonalról nífes sem áll a gólig. Hat perccel szünet előtt, Wéber előre­adott labdájával Kalmár ugrik meg és a félidő eredmé­nye 4:0. Helycsere után a nagy gólelőny tudatában nem nagyon igyekszik a Hungária. Vasas-szabadrúgásnál a zavaró Kalmárt faultolja Kottler a 11-es, de Mandl ál­tal lőtt labdát védi a kapus. Pár perccel később Hol­tier újból fault vét, ezúttal Jeckl ellen, Julie - bíró már pi­henni küldi Rottlert az öltözőbe. Kiéber szatadrúgását a kapus védi, de zavarják és Kalmár gólt szerez. Fél­órás játék után újabb szabadrúgásnál Kalmár Hirzer elé helyezi a labdát, aki növeli az eredményt. Nyolc perc­cel befejezés előtt rendszer vét a Vasas-védelem, a 1­1-est ezúttal Molnár lövi, a labda gólba is jut — 7 :6. Ferencváros—Somogy 5:1 (1:1). Ötezer néző. Az első félidő 10. percében súlyos védelmi hibából Takács II. szerzi meg a vezetést. A Ferencváros később foulból­­ Les­hez jut, amelyet azonban Szedlacsek kapufának küld. öt perccel szünet előtt Kensz 25 méterről kapura küldött labdáját Sifics beejti . 1 .­. A második félidőben ne­gyedóra telik el, amíg megszületik a Ferencváros vezető gólja. Kohut lövését védi a kapus, de a Takács elé ju­tott labda már hálót ér. Tíz perccel később Koszta cen­terét Túrás helyezi gólba s további nem egészen tíz perc múlva Kölnit egyedül megszerzi a gólt. Az utolsó perc­ben Takács ismét gólt lő. Újpest—Nemzeti 3:1 (2:0). Há­romezer néző. Fél­órába telik, mig Auer Wetzer előkészítéseitől megszerzi a vezetést. Pár perccel szünet előtt Ströck lő gólt. A máso­dik félidő 7. percében kapu előtti kavarodásból Kautzky lövi a Nemzeti gólját. A félidő közepe táján Ströck cen­terét Wetzer helyezi gólba. Bástya—Bocskay 6:1 (2:1). Kétezer néző. Az első félidő 10. percében Fejér rendszer vét, a 11-est Treigt­­hoffer belövi. Mintegy tíz perccel később Sem­ler—Teleki kombinációból Telek­ kiegyenlít, öt perccel szünet előtt Possák lövését a debreceni kapus védi, de a kavarodás­ban elveszti a labdát, amelyet Schwarz gólba helyez. A második félidő elején eleinte nyílt a játék, negyedóra után Solti centeréből Schwarz újabb gólt lő. 30. percben húsz méterről Woigsiwffer kapuba Irányít egy szabad­rúgást. Két perccel később Possák használja ki a debre­ceni védelem­ pillanatnyi depresszióját. Befejezés előtt másfél perccel a szegedieknél játszó ölvedit a bíró kiál­lítja, a hátralevő idő még elég azonban Szegednek, hogy Schwarz még egy gólt szerezzen. ,1 liga sorrendje: 1. Hungária (12, 48—13) 20 p. 2. Ferencváros (11, 40—9) 16 p., 3. Újpest (12, 37—23) 10 p. 4. Bocskay (12, 20—24) 14 p., 5. Nemzeti (12, 16—18) 13 p„ 3. Bástya (12, 26—17) 12 p.. 7. 111. kerület (11, 14—18) 12 p., 8. Somogy (12, 13—28) 10 p., 9. Kispest (11, 13—24) 9 p., 10. Vasas (12, H—411 7 p„ 11. Budai „33“ (11, 15—33) 5 p„ 12. Sabária (10, 35—21) 4 p. Sporto rigmusok. Szezon-kezdet. A fagyra gyógyírt lelkes hév­ad. Megkezdődik a futball-évad .8 a szebblelkű láb-primadonnák Lelkesen gyúrjál, egymás gyomlál. E látványosságnak igéző Piros arccal tapsol a néző, Elgyönyörködvén melegében, Mint láncol kedvence a jégen. Zord idők. Okulva Köblítek sorsán,­­ A józan ész diktálja főleg: Az olasz-magyar meccsre gyorsan Hívják a Krasssini­i- jégtörőnek. A hely. A fedett uszoda helyén Vitatkoznak hosszan, henyén. Ellárt egy baljós sejtelem­. E vita vajmi helytelen! (Dalanier.) 15 Tíz márkitáiba­nuk hármat tartottak meg az amatőrök első osztályában. A fagy válságosan erős ellenfele volt az amatőr sze­­rorinyításnak és így a budapesti kerület amatőr elsőosz­tályában a tíz mérkőzés közül csak három volt megtart­­ható, kettő olyan pályán, amelyet az első liga csapatai részére készítettek kellő gonddal elő. A megtartott mérkőzések során úgy az Oprée-, mint a Springer-csoport vezető együttese biztosan győzött tel­jesen egyformán pontosan egy híján féltucat góllal. A Springer-csoport­ban az UTF az eddig vezető „33“ FC-et­ megelőzte az országos amatőrbajnok Testvériség elleni győzelmével, míg az Oprée-csoportban a már több ponttal vezető Törekvés győzött feltűnően jó gólaránnyal a közel­múltban még erős rivális III. ker. TVE ellen. A harma­dik elsőosztályú amatőrbajnoki mérkőzésen az MTK csak kemény küzdelem után szerezte meg a Postások elleni meccs két pontját. Oprée-csoport: Törekvés—III. ker. TVE 5:0. Az első félidőben Maross­y (2) és Barátii lőtt gólt. Helycsere után a­­a első félidő mindkét góllövőjét kiállítja a bíró, de 9 játékossal is növeli gólelőnyét a Törekvés Stégner II és Michalovski (11-es) révén. — MTK—Postás 8:2. Az első félidőben Halas a Postásnak szerzi meg a vezetést, de szünetig tnó kiegyenlít. Helycsere után Kertész révén is­mét a Postás vezet, percekkel később azonban Fenyvesi ki­egyenlít, majd tíz perccel befejezés előtt újból Fenyvesi a győzelmet is megszerzi. — Springer-csoport: 17TE—• Testvériség 5:0. Szünetig Mersva (2) és Keim a góllövő, majd a második félidőben Meriva 11-esből, továbbá Tu­­nyogi Szaporítja a gólokat, Friedrich (Testv.) és Balló (UTF­) kiállítva. Elmaradt mérkőzések: Oprée-csoportban USE—­Beszkürt, Vas- és Fémmünk.—KAOK, Világosság— MÁV, Springer-csoportban :­­ 3—FTC, OTB—TTC, míg há­rom meccs már előzetesen lett elhalasztva. Második osztály: Budafoki SK—NSC 8:3. Az olaszok biztosan győztek a csehek ellen ,m már három ponttal vezetnek az Európa-kupában. Bologna, márc. 3. (A Pesti Hírlap tudósítójától.)H­ulm­m­incezernél többen jelentek meg ma délután a Litto­­rale-stadionban az olasz-csehszlovák válogatott mérkő­zésre, amely döntő jelentőségű volt az Európa-kupában. Az olaszok ugyanis ebben a tornában eddig egy pont előnnyel vezettek az osztrákok és a magyarok előtt, míg két ponttal a csehek előtt , ez a mostani találkozó jelen­tősen megerősítette pozíciójukat, viszont a csehek sincse­nek még teljesen versenyen kí­vüli. A belga Christophe által vezetett mérkőzés az első félidőben teljesen egyenrangú felek küzdelmét mutatta. Negyedórás játék Után a kitörő faitay a cseheknek szerzi meg a vezetést, de tíz perccel később Roset­ti balösszekötő kiegyenlített, öt perccel később azár az olaszoké a veze­tés TAbonalti középcsatár révén, de hat perccel szünet előtt az olasz védelem pillanatnyi habozása kiegyenlítés­hez segítette a cseheket Stokoda révén, aki Ad­emandi és Combi kapus közé ugorva kapuba helyezte a labdát. A második félidőben döntő fölényben voltak az ola­szok, akiknek állóképessége jelentősen nagyobb volt a szintén tréninghiánnyal küzküdő csehekénél. Negyedórás játék után Ilosetti szerezte meg a vezetést az olaszoknak s negyedórával később ismét Ilosetti gólja végleg bebiz­tosította az olasz győzelmet. Az utolsó negyedórában két­ségbeesett erőfeszítéseket tett a cseh csapat, de már nem tudott változtatni az eredményen , az utolsó percekben elvesztette sérülés folytán Baron jobbszélsőt. S­tantik cseh kapus szenzációs formája mentette meg a cseheket nagyobb a­rányú vereségtől. Az­ olaszoknak hátra tanult a magyarok elleni budapesti és az osztrákok elleni bécsi mérkőzés: Magyar­­ország itthon játszik az olaszok ellen és idegenben Svájc és a csehek ellen. Ausztria otthon mérkőzhet az olaszok ellen és idegenben szerepel Svájc ellen; Csehszlovákia ott­hon játszik ellenünk és még lejátszat­lan mindkét mérkő­zése Svájc ellen; végül Svájcnak a csehek elleni két meccsén kívül játszania kell otthon a magyarok és az osztrákok ellen. Az Európa-kupa útitesti és hátralévő mérkőzései: Olaszország . . .. 64 1­­­16—129 Magyarország . .. 53 0 •1 14-18 fi Ausztria............ 63 0 3 11—096 Csehszlovákia . 5 111 o 7-08 fi Svájc................. 46 0 4 5—110

Next