Pesti Hírlap, 1929. április (51. évfolyam, 74-97. szám)
1929-04-14 / 84. szám
36 PESTI HÍRLAP 1929. április 14., vasárnap, Irodalomtörténeti mesterkedések és a nyolcvanéves függetlenségi nyilatkozat. Arany János ismeretlen verse és Jókai Mór két írása 1849 április 14-ikéről. Az 1848-iki átalakulás és az önvédelmi harc háromnegyedszázados fordulójáról elfelejtkeztek annak idején, az idén azonban mozgalom indult a szabadságharc egyes mozzanatainak megünneplésére. Az 1849-iki események nyolcvanadik évfordulójáról való megemlékezések közben ki sem gondol az április 14-iki függetlenségi nyilatkozat megünneplésére. Nyolcvan éven át elfeledkeztek április 14-ikéről, nyilván azért, mert mint dr. Polónyi Dezső A magyar királykérdés című könyvének előszavában írja: az iskolai tankönyvek hiperlojális történetírása az utolsó félszázad nemzedékét fölötte sok helytelenséggel telítette, és különösen a nemzet szabaságharcaival kapcsolatos eseményeket nem, a magyar génius szellemében ismertette". A szerző épen ezért könyvében közli a függetlenségi nyilatkozat teljes szövegét. A függetlenségi nyilatkozat nyolcvanadik évfordulója alkalmából érdemes feleleveníteni, hogy nemcsak a hivatalos történetírás, hanem az irodalomtörténet-irás és egyes írók is igyekeztek a valóságnak meg nem felelően beállítani 1849 április 14-ikének történelmi tényét. A debreceni országgyűlés e napon iktatta törvénybe a magyar nemzet függetlenségi nyilatkozatát, amelynek lényege nem a trónfosztás, hanem az állam függetlenségének kinyilatkoztatása. A hivatalos történetírás és irodalomtörténet, valamint egyes nem is jelentéktelen írók beállítása mégis annyira elejtette ezt a napot, hogy a mai nemzedék alig ismeri, vagy épen félreismeri annak jelentőségét. Kossuth Lajos csak a végső szükség pillanatában vitte az országgyűlés elé a törvényjavaslatot, amikor az ifjú császár olmützi nyilatkozata erre rákényszerítette. A függetlenségi nyilatkozat válasz volt az ország nemzeti létét megszüntetni akaró olmützi nyilatkozatra. E választ április 14-ikén tárgyalta a debreceni országgyűlés a református nagytemplomban, hogy mindenki ott lehessen a nagy határozásnál. Almássy Pál elnök az Úr asztalához ült le, követték a jegyzők: Irányi Dániel és Szacsvay Imre. Kossuth hatalmas beszédben indokolta a törvényjavaslatot, amelynek legfontosabb része így hangzik: „Mi, a magyar álladalmat törvényesen képviselő nemzetgyűlés, midőn jelen innnepélyes nyilatkozatunk által Magyarországot elidegeníthetlen természetes jogaiba visszahelyezve, minden hozzá tartozó részekkel és tartományokkal egyetemben az önálló, független európai státusok sorába iktatjuk . . .Az általunk törvényesen képviselt nemzet nevében kijelentjük és határozzuk, amint következik: 1. Magyarország a vele törvényesen egyesült Erdéllyel és hozzátartozó minden részekkel és tartományokkal egyetemben szabad, önálló és független európai státusnak nyilvánittatik s ezen egész státus területi épsége eloszthatatlannak s épsége sérthetetlennek kijelenttetik. 2. A Habsburg-Lotharingiai ház a magyar nemzet elleni árulása és hitszegése és fegyverfogása által, nemkülönben azon merészség által, miszerint az ország területi épségének eldarabolását ... s az ország önálló státuséletének eltörlését fegyveres erőszakkal megkísérteni, evégett idegen hatalom fegyveres erejét is a nemzet legyilkolására használni nem iszonyodott, saját kezeivel szaggatta szét úgy a pragmatica sanctiot, mint általában azon kapcsolatot, amely kétoldalú kötések alapján közötte s Magyarország . . . között fennállott, ezen hitszegő Habsburg-Lotharingiai ház Magyarország ... és hozzá tartozó minden részek . . . feletti uralkodásból ezennel a nemzet nevében örökre kizáratik, kirekesztetik, a magyar koronához tartozó minden címek használatától megfosztatik s az ország területéről s minden polgári jogok élvezetéből számkivettetik.“ Kossuth beszédét „Amen“-nel végezte és mindenki utána mondta az „úgy legyen“-t. Irányi Dániel jegyző felolvasta a javaslatot, amelyet az országgyűlés általánosságban és részleteiben is azonnal letárgyalt, majd egyhangúan, elfogadott és „Amagyar nemzet függetlenségi nyilatkozatainak megszövegezésére Kossuth Lajost, Szacsvay Imrét és Gorove Istvánt jelölte ki. A felsőház is Perényi Zsigmond elnöklésével sietve elfogadta a javaslatot. A függetlenségi nyilatkozat rendkívüli hatást keltett. A kormány hivatalos lapja, a Közlöny, „Istennek hála . . .“ kezdetű cikke közölte, hogy: „Száműzetett a koronás fő... minden... ivadékával . . . E nagyszerű faktum . . . április 14-én szentesittetett a nép képviselői által“ és közreadta a függetlenségi nyilatkozat főbb pontjait. A Buda visszavétel© után Írestre visszatért kormány belügyminisztere és egyben kormányzótanácsi elnöke, Szemere Bertalan, félhivatalos lapot indított Respublica címmel. Ezt az újságot lapozgatva tudjuk meg, hogy nemcsak Petőfi, hanem, Arany János is köztársasági érzelmű volt, aki mint Szemere minisztériumának egyszerű fogalmazója, „Április 14-ike'* című versében ünnepelte a függetlenségi nyilatkozatot (4. szám). Ezt a verset — mint még a világháború előtt kiderítették — a hivatalos irodalomtörténet kifelejtette Arany János összes műveiből, de kisebb jelentőségű 48-iki verseit fölvette oda, így énekelt Arany János április 14-ikéről: Egy a pálya, egy a végcél Élet vagy dicső halál; Fel, fel a nagy küzdelemre, A sorompó nyitva áll. Zászlónkon a szent jelige; Csak az boldog, aki küzd; — Ki még most is tántorogna Annak többé nincsen üdv. Függetlenség! ez a jelszó, És szabadság a nagy cél. Teljes független szabadság, — Nem kell semmi, ami fél. Zárt üvegházban tengődve A szabadság nem tenyészt Élet vagy Midi jöjjön ránk, Csakhogy legyen egy egész. Zászlónkon a függetlenség. Az fog élni, aki küzd. Fel, fel a szent küzdelemre. A korongó nyitva áll; Egy a pálya, egy a végcél: Dicső élet vagy halál! A Respublica 7. száma Petőfinek A honvéd című versét közölte, megjegyezve, hogy Szemere Bertalan huszonötezer példányt vásárolt belőle, szétosztás céljára. „Honvédek vagyunk . . . Én is segítettem koronát leütni A király fejérül“ — zengte Petőfi. Táncsics Mihály a Munkások Újságjában átkot mondott arra, ki még egyszer visszakívánná a fejedelmet. Az,akkori visszhangokról szólva megemlítjük, hogy Hajdúböszörmény Sigye Gábor képviselő indítványára április 29-én felírt a köztársasági kormányformáért, de már április 11-ikén kikiáltotta a köztársaságot. Fejér vármegye törvényhatósága ugyanígy viselkedett. Szemere Bertalan, mint kormányoinak, a május 2-iki ülésen követelte, hogy: „...a minisztérium magát forradalmi kormánynak vallja be..." és „... respublicai és demokratiai irányúnak vallja ..." A magyar nemzet kényszerű, bátor lépése külföldön is nagy hatást keltett és a 49-iki forradalmi kormány e ténykedését nagyobb komolysággal fogadta, mint később a hivatalos történetírás és a mai politikai felfogás. Az Északamerikai Egyesült Államok kormánya sietett elismerni független, önálló, szabad államnak Magyarországot és Stiles-t, a kiváló politikust, — kivel Kossuth később levelezett —, küldte követként Magyarországra. A nemzet és vele az egész európai szabadságmozgalom elbukott és a 48-iki küzdelmek nagyjait száműzetés, golyó és bitó jutalmazta. A Bach-korszak gyászos idején és 1867 után sokan megtagadták meggyőződésüket és valótlan szinben tárták az utókor elé a debreceni nagy határozást. Különösen kiáltó ránda erre a politikai magatartásában ingadozó Jókai Mór, aki Az én életem regényében ezt az országgyűlési határozatot mint, Kossuth és hívei államcsinyjét tünteti fel és azt írja, hogy Kossuth, „hangzenéje szavai értelmét is elnyomta.". Ezt a nagy olvasóközönsége révén is elterjedt beállítást Jókai Április 14-ike címü, nevének kezdőbetűivel jelzett vezércikkében saját szavai is megcáfolják, az 1849-ben Debrecenben megjelent Esti Lapok cimű újságának 44. számában. „Jegyezze fel a história e napot — irja Jókai — mert a magyar nép jövő élete e naptól fogja számítani új esztendejét. A Habsburg-dinasztia száműzetett e nemzet által . . . Mit érzett irántunk a Habsburg, megmondá március hatodikam . . . Elég időnk volt azt április 14-ikéig megérteni, hogy rá feleljünk. E felelettel előbb vagy utóbb tartozunk magunknak . . . Ellenségeink erejét ezáltal nem növeltük . . . Magyarország kormányzójává Kossuth Lajos neveztetett ki . . . ki becsületességben, hazafiságban, polgárerényben hisz ’ nyugodt lehet. Mi üdvözöljük benne Magyarország függetlenségének elvét. Szavainkat tettekkel, fogjuk igazolni! . . ." Jókai regényét többen olvassák, mint a múzeumban őrzött 1848—49-iki hírlapokat. Az igazságérzet követeli, hogy a templomi országgyűlésről a köztudatba hamisan jutott képet helyreigazítsuk és felhívjuk rá az évfordulón a mai nemzedék figyelmét. Apáink és nagyapáink között még akadtak sokan olyanok, akik áhítattal emlékeztek a válságos idők e nagy napjára. Ezt bizonyítja az is, hogy az amerikai magyarok követelték, hogy a szobrász örökítse meg a newyorki Kossuth-szobor domborművei között a debreceni országgyűlés jelenetét is. Tamás Ernő: Történelmi hazugság! Ha a XIX. század nagy európai könyvtáralapításaitól eltekintünk, akkor a világhistóriának eddig legnagyobb könyvtára, az egykor nagyhírű alexandriai könyvtár volt, amelyet a fáraók késői utódja, II. Ptolemaios alapított az atyja alatt öszszegyűjtött 50.000 kötetnyi kéziratból. Krisztus előtt félévszázaddal görög, római, hindu és egyiptomi kéziratokból itt már 700.000 kötetnyi anyag volt együtt s a könyvtár a királyi palota szerves alkotórésze volt. A római kultúra hirnöke, Julius Caesar volt az, aki ekkoriban megtámadta az egyiptomi kikötővárost, azt felgyujttatta s a gyönyörű nagy könyvtár majdnem teljesen leégett. El sem is igen képzelhető, mennyivel tökéletesebb lenne a képünk az emberiség szellemi fejlődéséről, ha ez a szerencsétlenség el nem következik. A leégett könyvtár pótlására azután Marcus Antonius, aki tudvalévőleg szerelmes volt Kleopatra alexandriai királynőbe, a leghíresebb kisázsiai könyvtárat, a pergamonit hozatta el Alexandriába s ekkor újra a régi nagyságát érte el ez a könyvanyag. Csak a gyakorlati oktatás céljaira valami 49.000 kötet állott itt az írástudók rendelkezésére. Négyszáz év múlva az alexandriai egyiptosiak Szerapis-ünnepet ültek, mire az ottani keresztények, Theophilos érsek vezetése alatt megrohanták az ősi könyvtár épületét és tövig égették azt. Ez a nyers történelmi igazság, amely a maga korában persze dicsőségszámba ment, amelyről azonban későbbi, kulturáltabb korok úgy érezték, hogy itt valami súlyos kulturbűntény történt, amelyért a felelősséget illenék valaki másra áthárítani. Így született meg a XIII. században egy legenda az alexandriai könyvtár pusztulásáról, amely ha nem is felel meg a históriai valóságnak, viszont megvan az az előnye, hogy rendkívül csattanós formában örökíti meg a kulturbarbárságnak ezt az örökké szégyenletes tényét. Ez a legenda, amelynek egy Bar-Hebraeus nevű örmény író a szerzője, azt mondja, hogy Omár kalifa főhadvezére, Amru, 640 december 21-én vette be Alexandriát. Amrunak volt egy Johannes Philoponos nevű görög bölcselő barátja s ennek akarta volna a könyvtárat odaajándékozni. Előbb azonban kötelességszerüen jelentésttett a dologról Omár kalifának, aki ezt a nevezetes választ adta légyen: — Vagy azt tartalmazzák azok a könyvek, ami amúgy is benne van az Alkoránban s akkor úgyis haszontalanok, 'va£y jpedig más Vak bennük, akkor pedig károsak! S erre' azután kitudtá' voltra' a ‘rendeletét, hogy a könyvtárat el kell égetni. Bár Hebraeus részleteket is elmesél, hogy Alexandria 4000 fürdőjét hat hónapon keresztül hogy fűtötték a nagynevű könyvtár köteteivel. Ezzel szemben bebizonyított tényez, hogy Amru elfoglalta ugyan a várost, adót is rótt ki rá, de semmihez hozzá sem nyúlt; az is tény, hogy Philoponos már jóval Alexandria bevétele előtt elhunyt. Arra azonban jó volt ez a legenda, hogy az embereket megtanította arra eszmélniük, mi lenne akkor, ha netán egy újabb ilyen legendabeli kalifa törne rá a világra és az egy Alkoránon kóvül minden más könyvet elégettetne. Számtalanszor próbálkoztak meg azóta régibb és újabb időkben, hogy összeállítsák annak a néhány könyvnek a listáját, amelyet ilyen elemi katasztrófából meg kellene feltétlenül menteni, az emberiség újabb Alkoránjává tenni. A Dante-kiadó vállalkozott, erre a nagy meggondolást, óriási világirodalmi ismereteket és kifinomult ízlést követelő feladatra: negyven kötetben összegyűjtötte a világirodalomnak azokat a remekműveit, amelyek a modern ember szellemi poggyászához tartoznak s amelyek nélkül a mai emberiség szellemiségét lehetetlen lenne az utókornak körülírnia. „Halhatatlan Könyvek“-nek nevezte el ezt a sorozatot, amelyben valóban ott találjuk a mai világirodalom minden múlhatatlan remekét. Az illető írók névsora bizonyítja leginkább ennek az Állításnak igaz voltát. Ott találjuk Barbusse, Bulwer, Daunet, Dickens, Dorgeles, Gebineau, Gogoly, Hermant, Victor Hugo, Pierre Loti, Emil Ludwig, Thomas Mann, Meredith, Prus, Remarque, Renan, Reymont, Romain Rolland, Strindberg, Turgenyev, Wassermann nevét s mindezeken kívül közöttük szerepel a világháború utáni magyarságnak tragikus nagy regényírója, Szántó György is, aki méltó utódja a nagy magyar regényíró-triásznak és legkiteljesedettebben fejezi ki a mai magyarság világhistóriai elhivatottságát. Bízvást elmondhatjuk, hogy ezeknek a neveknek mindegyike méltó arra, hogy valami nagy kataklizmosz esetén is a megmentendő könyvek sorába tartozzék. Mai nemzedékünk „halhatatlan“ lelkisé-gét és értékét joggal képviselik. Jó megjelenésű, intelligens, üzleti érzékkel és jó összeköttetésekkel bíró Hatalember fixum és jutalékkal régi, nagy intézetnél biztos elhelyezkedést nyerhet. Részletes ajánlatok „Vasszorgalom 100—6155" _____________________jeligére főkiadóba._____________________