Pesti Hírlap, 1929. május (59. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-01 / 98. szám

1929. május 1., szerda. PESTI HÍRLAP Dréhr államtitkár a népjóléti beruházásokról. Az Egységes Párt keddi vitaestjén dr. Dréhr Imre államtitkár tartott rendkívül érdekes, vetített­­képekkel kísért előadást a népjóléti és munkaügyi tárca beruházásairól. Az előadásnak igen nagy hallgatósága volt, nagyszámban voltak jelen a párt képviselői és felsőházi tagjai, úgyszintén a kormány tagjai is. Dréhr Imre előadásában Szabóky államtitkár­nak az adatából indult ki, amely szerint a kormány 101.300.000 pengőt fordított szociális beruházásokra. Dréhr véleménye szerint ebből az összegből mind­össze 59.598.015 pengőben részesült az állam szociá­lis feladatait elsősorban szolgálni hivatott népjóléti és munkaügyi kormányzat. A leghatározottabban szembeszállott azzal a felfogással, hogy célját té­vesztett minden szociálpolitika, amíg az ország gaz­dasági válsággal küzd, mert ez aláássa a népesség megélhetésének alapját, a termelést. Hangsúlyozta, hogy a köz szempontjából a nemzet egyeteme, de a termelés önmagában véve sem nélkülözheti a szociá­lis politikát, mert ha a termelés törekvéseivel és in­tézményeivel nem igyekszik ellensúlyozni éppen a válságos gazdasági időkben kifejlődött társadalmi feszítő erőket, a szociálpolitikai gondoskodás hiá­nyában elhagyatottságnak kitett tömegek erőszakkal bontják meg a kapitalizmus szempontjából nélkü­lözhetetlen magánjogi kapcsolatokat. Mindenekelőtt a lakástermeléssel foglalkozott. A városi lakásviszonyok feljavítását célzó kislakás­­építésre és­ lakásépítő kölcsönök nyújtására össze­sen 27,820.000 pengőt fordítottak, amiből 11,900.000 pengő állami kislakások építésére, 15.920.000 pengő pedig lakásépítési kölcsönökre esett. Budapesten és közvetlen környékén 2352, vidéken pedig körülbelül 1600 lakás épült, ezekből 735 a vidéki városokra esik. Ugyancsak a nép egyetemének érdekeit szol­gálja részben az amerikai Rockefeller-alapítvány támogatásából alkotott Országos Közegészségügyi Intézet. Ennek keretében indul meg a védőnőképzés, azonkívül oktató és kutató tevékenységet lát el külö­nösen a fertőző betegségekre irányuló vizsgála­tokkal. A preventív célokat szolgálja az ivóvíz-szerzés elősegítése, egészségházak építése, egészségügyi mintajárások szervezése, valamint a társadalom­­egészségügyi intézet és múzeum kifejlesztése. Ha­zánk 3390 községe közül csak 500 van olyan, amely­nek egészséges ivóvízzel való ellátása tűrhetőnek mondható. A többinek lakossága szennyezett, gyak­ran megfertőzött vizet fogyaszt és ez az oka annak, hogy a tifuszmegbetegedések szempontjából Magyar­­ország tartja a szomorú rekordot. Ugyancsak a falvak egészségi viszonyainak feljavítását célozzák az egészségh­ázak és az egész­ségügyi mintajárások. Az utóbbiaknak a célja­­ az, hogy a vidéki lakossággal megismertessék a népbe­tegségek leküzdésének módjait, egészségesebb élet­re neveljék a magyarságot. Egy egészségügyi min­tajárás központjában épül az Egészség­ Ház, amely­ben rendszerint szülőotthon, tüdőbeteg-gondozó, antivenereás tanácsadó, napközi otthon, stb. ta­lálható. .­­ Az anya- és csecsemővédelem céljaira a kor­mány 300.000 pengőt juttatott. Ennek felhasználá­sával a kitűnő munkát végző szövetség 71­ új vé­dőintézetet, 5 anya­otthont, 12 új tejkonyhát, 4 böl­csödét, 1 napközi otthont s a Balaton mellett gyer­­meküdülőtelepet létesített. A pénzügyei lehetőségek ez idő szerint még nem teszik lehetővé, hogy minden 8000 lakosnál több lelket számláló községben cse­­csemővédő intézet létesüljön, annyit azonban már elértünk,­ hogy minden legalább 10.000 lélekszámú községnek anya- és csecsemővédelemmel való ellá­tása biztosítható. Csecsemőt tápláló anyák, valamint 3—6 éves korú gyermekek befogadására 500.000 pengő költ­séggel Bicskén speciális célú anyaotthon és árvaház létesül. 250.000 pengő felhasználásával napközi ott­honokat szerveznek, melyeknek hivatásuk az, hogy a munkaidő tartama alatt pótolják a különben hiányzó anyai gondoskodást. Gyermekegészségügyi célokra 4.594.679 pen­gőt fordított a népjóléti kormányzat. A kormány a hadirokkant- és hadiárva-intézetek céljaira összesen 794.000 pengőt fordított. Ebből 60.000 pengőt a hadi­rokkant otthon kiépítése vett igénybe. Az állami művégtaggyár céljaira 100.160 pengőt fordítottak, a hadirokkantak tüdőbeteg gyógyintézetének pedig szintén nagyobb összeget juttattak. A székesfehér­vári hadiárvaintézet kiépítésére 677.000 pengőt vett igénybe A tbc-ben szenvedő gyermekek számára léte­sített gyógyintézetre 250 ezer pengőt, a sebészeti tu­berkulózis céljaira kiváló kakasszéki tó vizének, mint gyógytényezőnek kiaknázására 120 ezer pen­gőt, a hatalmas arányú mátrai állami tüdőbeteg­­szanatórium létesítésére 6.500.000 pengőt, a Mada­rász­ utcai­ csecsemőkórházra pedig 108.800 pengőt fordított a kormány. 508 ezer pengőt fordítottak a balatoni fürdők egészségi és kulturális színvonalá­nak emelésére. Dréhl Imre előadása mindvégig lekötötte hall­gatósága figyelmét, Pesthy Pál mondott érte köszö­netet a párt nevében Az összes búzaterület tizenöt százaléka fagyott el. Kedden este az Országos Magyar Gazdasági Egyesület földművelési és közgazdasági szakosztá­lya együttes gyűlést tartott, hogy a téli fagykárok­ról és a károk ellensúlyozására teendő intézkedé­sekről tanácskozzanak. Kerpely Kálmán elnök a beérkezett jelentések alapján előadta, hogy különö­sen­ az április elei nappali és éjszakai­ hőmérséklet közötti diferencia idézett elő nagyobb károkat. Az úgynevezett utókárok sokkal jelentékenyebbek, mint a fagyktórok. A legnagyobb károsodás a Tiszántúlt érte, kisebb volt a károsodás a Duna-Tisza közén és a legkisebb a Dunántúlon. A napsütéses napok nagyobb száma még részben helyrehozhatja a hideg koratavasz által okozott károkat. Fabritius Endre, az OMGE főtitkára, beszá­molt adatokkal arról, hogy milyen nagyarányú a fagykár. A szigorú téli időjárás és az utófagykárok által sújtott felső tiszavölgyi kilenc vármegyében 345.841 kát, hold az elpusztult őszi búzaterület. Ez annyit jelent, hogy az összes búzaterületeknek 11,85 százaléka fagyott el. Ha ehhez hozzászámítjuk, hogy más területeken is­ érték a búzavetéseket fagykárok, a legkevesebb, ha a búzatermés 15 százalékát, mint elfagyottat számítjuk. Ez 437.142 kat, hold terület­nek felel meg; ez pénzösszegben kifejezve 70 millió . Közismert tény, hogy Schmidthauer keserüvize, 130" Európa legtartalmasabb keserüviz-forrása s mint ilyen egyedüli a maga nemében. Gyomor- és béltisztító hatása páratlan. Rendszeres adag éhgyomorra­l és ivó pohárral sok esetben elegendő már néhány evőkanállal is Ifj. Forrás-ismertető és gyógyjavalat minden palackhoz mellékelve. pengő. Az őszi rozsnál a felső Tisza vidékén 39.000 kát. holdon fagyott el a rozs. Az egész ország rozs­vetésének 3,5 százaléka, tehát minimum 4 százaléka pusztult el. Ez összesen 45.000 kát. holdnak felel meg. Mutschenbacher Emil, az OMGE ügyvezető igazgatója, rámutatott a feladatokra. Az állam — mondta — nem tud a magyar gazdatársadalom tel­jes segítségére lenni, mégis kötelessége, hogy ne fokozza még jobban a károsodásokat az állami pénzügyigazgatóságok zaklató intézkedése és, hogy az állam ne álljon oda azoknak a kártevőknek a sorába, amelyek már amúgy is eléggé pusztították a gazdák helyzetét. Adó-, tarifális- és szociális ked­vezményeket sürgetett. Gróf Somssich László különösnek tartja, hogy a földmivelésügyi minisztérium márciusban vetésjelentést adott ki, amelyben rózsás színben tün­tette föl a helyzetet, holott még ebben az időben semmit sem lehetett tudni. Az ilyen vetésjelenté­­­sekre a gazdáknak nincsen szükségük- Nem kelle­nek a gyakori jelentések, csak az kell, hogy rit­kábban a valóságot közöljék. Szigeti Pál, Szarajai Gusztáv, Koós Mihály, Rhédey Lajos és Herzfehler Frigyes beszéltek még. Mussolini nyolc miniszteri táncot tött be. Róma, ápr. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Mussolini elfoglaltsága mindjobban nö­vekszik. Tegnap tudvalévően a kamara elnökévé választották a miniszterelnök bizalmasát, Giurati közmunkaminisztert, aki ennek következtében ter­mészetesen kénytelen volt lemondani miniszteri ál­lásáról. Mussolini ezt az állást nem töltötte be egy másik politikussal, hanem maga vállalta el, így tehát Mussolinit a miniszterelnökségen kívül most már nyolc minisztériumnak vezetése terheli. Caluin-téri áruházunk megszűnése miatt 70—140 cm. széles tiszta gyapjú ruha- és pouloverkelmék a legújabb kivitelben 140 cm. széles, különféle legfinomabb ( tiszta gyapjú kabát, és ruhaszövetek, gyönyörű színekben és minőségekben, pl. angolmintás, csikós, pepita, gyapjú tail, doubl, ondamussa cibelin, stb., stb. 16 pengős minőségig .... Valódi angol tiszta gyapjú férfi doubl ,1­0% -­­kelmék átmeneti kabátokra .... 1 losó detain .............. osó creton _______ osó marocain_____ losó crepe marocain [ 150 cm széles fehér cérna függönygrenadin . . 50 cm. széles legkitűnőbb oxford, ingek­re, gyamákra és ruhákra való kivitel­ben ... . ........................ Legdivatosabb mintájú Mosóselyem . . 78 cm. Valódi francia Gyapjúdelén . . mtr 100 cm. Legújabb mintájú Charmeus-satén mtr. 78 cm. Jacquardszövésű Brodkéselyem . mtr. 2­20 Férfi hálóing, legtartósabb doubl renfor­­ceból, színes pántdisszel, 11.50 helyett Férfizokni, igen elegáns, divatmintázattal Női keztyü, hímzett manzsettával, kitűnő svéd mosó minőség 2.50, cérnából, gombos Női harisnya a legfinomabb muszlin flórból ........................................................................ 95 cm. széles legújabb divatmintás foulardselyem, pepita Taflet és Sarah, RE.90 igen finom minőség, most......................... 100 cm. széles elsőrendű minőségű Crepe 7.50 de Chine, az­­összes divatszinekben ■ 95 cm. széles Papiilion Foulard, különle­ges, szép kivitelben és a legújabb nagy 7‘90 rózsás mintájú Crepe-Georgin ... ' ■ ■ M ff 'ROTTIERTORULKOZOlvo ROTTIERKELM­­ÉKé, ÜRDŐKÖPENYEK páratlan szép választékban, rendkívül olcsón. ipt 1 cm széles ajourmintás függönyetamin . . 135 cm. széles japán mintájú, duplaszö­vésű Kertiabroszkelme mtr............................ STERN JÓZSEFrt. Budapest, IV., Calvin-tér

Next