Pesti Hírlap, 1929. május (59. évfolyam, 98-120. szám)

1929-05-02 / 99. szám

14 I -i­ k Lengyel nemzeti ünnep. A Magyarok Lengyelba­rát Szövetsége a Lengyel Nemzeti Ünnep évfordulója al­kalmából május 3-án, pénteken délelőtt 9 órakor a buda­pesti Szent Ferenc-rend belvárosi templomában ünnepi istentiszteleten jelenik meg, melyen a szentmisét dr. Csi­­szárik János c. püspök celebrálja.­­ A pestmegyei tanítók gyűlése Kispesten, Pest­megye Általános Tanítóegyesületének kispesti járásköre közgyűlését május 4-én d. e. 9 órakor tartja Kispesten a G­etőfi­ utcai áll. el. iskola nagytermében. Közgyűlés után fél 12 órakor kivonulnak az új temetőbe, ahol az Áll. Ta­nítók Országos Egyesülete és a Kansz. Tanítónői cso­portja ünnepies keretek között fogja leleplezni néhai Sugár Vilmos síremlékét. . . Egy hadnagy elkártyázta a Timok-hadosztály pénzét. Pecsarevics Milivoj jugoszláv számvevő hadnagyot, a Timok-hadosztály pénztárosát, Belgrádban letartóztat­ták, mert a hadosztály pénztárából 400.000 dinárt sikkasz­tott. A sikkasztót, aki az eltulajdonított pénz legnagyobb részét elkártyázta, erős fedezet alatt Zajecsárba kísérték. — Autószerencsétlenség Vecsés és Pestszentlőrinc között. Súlyos szerencsétlenség történt csütörtökön az esti órákban. Egy négytagú társaság gépkocsin haladt Monorról Pestszentlőrinc felé. Az autó az országútról v­z árokba fordult. Fúró Józsefné újságkihordó asszony bordatörést és súlyos zúzódást, Szerdahelyi Ferenc ven­déglős a fején sérüléseket, Mercz József kovácssegéd agy­rázkódást és bordatörést, Bujáki György sütősegéd a fe­jén zúzódásokat szenvedett. A kispesti mentők a sebesül­teket a Szent István-kórházba szállították.­­ Elítélték az olasz Maffia százötven tagját. A Popolo d’Italia jelentése szerint kilenc hónapi tárgyalás után befejeződött az a per, amelyet a Maffia százhatvan­­egy tagja ellen folytattak le Termini Imereseben. A vád­lottak közül a bíróság százötvenet bűnösnek mondott ki és huszonhárom évig terjedő fogházbüntetéssel sújtott. — Robbanási katasztrófák. A floridai Fort Myers­­ben egy tartályhajón mintegy 30.000 liter benzin felrob­bant. A gőzös személyzetének egyik embere meghalt, míg a többiek többé-kevésbbé súlyos sérüléseket szenvedtek. A sebesültek egyikét a robbanás ereje 50 méter magasra hajította a levegőbe, ahonnan a tengerbe zuhant, de bár mindkét szemevilágát elvesztette, úszva fenn tudta tar­tani magát a víz színén mindaddig, am­íg ki nem mentet­ték.­­ A Rangoon melletti petróleumfinomítótelepen fel­robbant egy 450.000 liter nyersolajat tartalmazó tartály. A robbanás oka eddig még ismeretlen. Eddig egy halott áldozata van a katasztrófának. 150.000 liter nyersolaj­­anyag még mindig ég. A hatóságok megtették a szüksé­ges intézkedéseket a tűz terjedésének meggátlására. — Gépkocsi- és motorkerékpárgázolások. Csütörtö­kön este az Országház­ utca, 16. számú ház előtt Torday- Adrián Gábor 22 éves joghallgató motorkerékpárjával el­ütötte Krepsz Márton szobrász 20 hónapos Ferenc nevű kisfiát, akit a mentők súlyos, életveszélyes állapotban a F­eh­érkereszt-kórházba szállítottak. A Teréz-körút 2 . számú ház előtt Feldmann Dezsőné 57 éves asszonyt egy ismeretlen motorkerékpáros a Bp. 42—909. számú motor­kerékpárral elütötte. A motorkerékpáros­­ elmenekült. Feldmannét a mentők a Rókus-kórházba szállították -Pesten a­llatár-út 39. számú ház előtt Lic­elland An­okocsijával elütötte Orosz Zoltán elemi iskolái­ta­ A sebesült kisfiút a Stefánia-gyermekkórházba Új könyvek: „Láng, parázs, hamu“ a címe Olga­ elbeszéléskötetének. Témái változatosan, de gy­­urt zengik, hogy miképen morzsolódik a férfi nő egymás szerelmében vagy egymás pusztításában, észlelek, aki néha vizionárius erővel világit bele té­­lba, máshol emésztő, lázas ködben birkózik mondani­­lóival s ép ezért ködössé is válik. Izgatottan egyéní­­ő­ja van; kötete úgy stílusánál, mint tárgyainál fogva­­emelkedik a hétköznapi munkák tömegéből. — Here­zen­­ézó, a jótollú újságíró, könyvet írt — mint ő jellemzi: „történeti grimaszt“ — Kun Béláról. Igen elevenen, egy mozgalmas és szellemes riport élességével, hűségével és megbízhatóságával rajzolja meg ennek a torzem­bernek tortéletét és fájdalmasan mulatságos nagyratöréseit; a szilágy csehi zsidó jegyző tisztátalan, minden­ lében-kanál fia furcsa sorsfordulatait olvassuk, idétlen Pálfordulásait, lopásait, sikkasztását, fintorgó talpraállásait; az író velejéig megm­utatja ennek az embernek, ki egy ország­nak végzete lett, fekélyes bensejét. A maga nemében iga­zán érdekes munka ez, vádirat és ítélet egy életrajz ke­­retében. A Verlag für Kulturpolitik kiadása Berlinben. _ Egyesületi hírek és előadások. A Szent István Akadémia május 3-án, pénteken a Szent István­ Társulat kistermében egymásután három ülést tart. Délután 5 óra­kor a III. osztály zárt ülésben­ választja meg osztál­y­­­snokét, fél 0 órakor együttes ülésben intézik el az osz­­ályok az időközben felgyülemlett ügyeket. 6 órakor pedig az I. osztály felolvasó­ ülése keretében Mester János fő­­ikolai tanár tartja meg székfoglalóját „A néplélek vizs­­gálata és a magyar típus“ című tanulmányával. A La Fonta­ine-Tazsá­dy a múlt héten elhalasztott előadóülést május 3-án, pénteken délután 14 órakor tartja meg a Tudományos Akadémia helyiségében. Előadók: sauvageot Aurél tanár (franciául) és Benedek Marcel magyarul), akik mind a ketten Tai­ne jelentőségét mut­atják. A Magyar­­Jogászegylet május 3-án, pénteken dék­­­án 0 órakor az Ügyvédi Kör nagytermében (V. Szálny­ion 7) ülést tart. Napirend: Magyarország magánjogi­örvénykönyve javaslatának bírálata. Házassági jog. Ed­­ig a bírálati anyagot ismerteti: dr. Stolpa József min.­i­ácsos. A külföldi közigazgatási intézetekről és politikai fő­­­kólákról tart előadást dr. Mártonffy Károly kultusz­­miniszteri titkár május 6-án, hétfőn este 7 órakor a tu­­ományegyetemi Élettani Intézet (VIII., Esterházy­ u. 9) ím­­termében. A Magyarországi Kéményseprők Országos E­gyesü­­­lte május 3-án, pénteken délután 4 órakor tartja ezévi vndes közgyűlését Végh­ János elnöklésével. A tárgy­so­ro­il­on szerepel az elnökség jelentése az elmúlt évi kü­­rdéséről, a zárszámadás előterjesztése és az idei költség­­őirán­yzat bemutatása. Utána a tisztikart és a választ­­mányt fogják egy évre megválasztani.­­ Párizsban elítéltek ékszerlopásért egy magyar­­ festőt és két bűntársát. A párizsi törvényszék tizenhar­madik tanácsa tizenhárom hónapi elzárásra ítélt egy Proell János nevű magyar festőt, valamint nyolc, illetve hat hónapi elzárásra két magyar ékszerészt, Weiner Mik­sát és Lefkovics Györgyöt, lopás és bűnrészesség vádja alapján. Proell egy Hinrichsell nevű svéd asszonnyal is­merkedett meg, akitől százezer frank értékű ékszert lopott el és ezt két magyar bűntársa segítségével nyolcezer frankért adta el. Hinrichsenné visszakapta valamennyi ellopott ékszerét. — A Száva kiöntött. A Száva vízállása hat méterrel nagyobb a normálisnál és még mindig emelkedik. A folyó Mitrovicánál kilépett medréből. Katonai osztagok gátak építésén dolgoznak. —­ A budapest—Zágráb—spalator (spliti) gyorsvonat­ összeköttetés újbóli felvitele. A magyar államvasutak igazgatóságától kapott értesítés szerint a Budapest-keleti pályaudvarról 8 óra 45 perckor induló és jelenleg csak Gyékényesig közlekedő, valamint a Gyékényesről Buda­pest-Keleti pályaudvarra 18 óra 28 perckor érkező gyors­vonat vasárnaptól, május 5-étől kezdve ismét Gyékényes­ről folytatólag Zágrábig, illetve Zágrábból kiindulva fog közlekedni. Ezzel egyúttal a budapesti spalatoi (spliti) gyorsvonati összeköttetés is helyreáll, amennyiben e gyorsvonatoknál közvetlen első- és másodosztályú kocsi áll rendelkezésre Budapest—Spalato között. — Halálozás: Kardos István, Nyíregyháza rendezett tanácsú város népszerű, közszeretetben élt tanácsnoka, május 1-én hajn­al­ban 45 éves korában meghalt. Hat évig volt Nyíregyháza kulturális és jótékony intézményeinek vezetője és e rövid idő alatt a város tanügyét és jóté­konyságát, a szenvedők segítését oly nemes lélekkel, hivatottsággal szolgálta, hogy halála méltán a legna­gyobb részvétet keltette. Csütörtökön temették el nagy gyászpompával a városháza épületéből. Csernátoni Végh­ János gazdasági­ főtanácsos, ny. műszaki tanácsos, borsodvármegyei törvényhatósági bi­zottsági tag, a sajószentpéteri ref. egyház főgondnoka, május 2-án Budapesten elhunyt. Az elhunyt földi marad­ványait május 3-án délután 4 órakor fogják a Kerepesi­­temető halottasházában megáldani és onnan Sajószent­­péterre szállítani és ugyanott május 4-én délután fél 4 órakor fogják örök nyugalomra helyezni. Lörincz Béla, a kitűnő kertész és méhész, a puszta­­kengyeli báró Harkányi-uradalom főkertésze, április 30-án meghalt. Törökszentmiklóson csütörtökön temették el őszinte részvét mellett. Gojzeszi és mezőmadarasi Madarassy Bála nyug. kir. kúriai bíró f. hó 1-én Budapesten elhunyt. Temetése f. hó 3-án délután fél 5 órakor lesz a farkasréti temető halottash­ázában. Schreit Gyözőné sz. Albecker Katalin vendéglősöd 46 éves korában május hó 2-án meghalt. Temetése május 4-én délután fél 5 órakor lesz a farkasréti temetőben. Kakuk­ Ignác birtokos, Heves vármegye törvényha­tósági bizottsági tagja, 81 éves korában április 29-én Egerben meghalt. Ternyei Elek­né szül. Varga Irma 55 éves korában április 30-án Budapesten meghalt. ,Treszély Györgyné szül. Körtér Sarolta 48 éves korá­ban április 28-án Budapesten meghalt. Balkay Jánosni­ szül. nemespodh­rágy! Balkan had­­milla nemes életének 79-ik évében hosszú, kinos szenvedés s a halotti szentségek ájtatos felvétele után folyó hó­­8-án délután 3 órakor csendesen jobblétre szenderü­lt. A megboldogultat április 30-án az isaszegi róm. kath­. te­metőbe temették. A megboldogultat Balkay János volt nagyszombati közjegyző és családja gyászolja. Politzer Géza, Somogy vármegye törvényhatósági bizottságának tagja, folyó évi április 30-án Felső-Györ­­gyösön, életének 67-ik évében elhunyt. Orvosi hír: Dr. Cukor Miklós nőorvos, az Újság­írók Kórház és Szanatórium Egyesületének franzensbadi orvosi tanácsadója, rendelését Franzensbadban újból megkezdte. Cime Kurpensson: Villa Dr. Cukor. A Szarvasi öregdiákok Szövetsége szombaton, május 4-én este hat órakor a szokásos havi összejövetel keretében Szabolcska-estet tart, amelyen a szarvasi fő­gimnázium volt növendéke. Szabolcsi és Mihály, a nagy­hírű költő is szerepel. Az Összejövetel a Magyar Világ­­vendéglő (Vilmos császár-út és Alkotmány­ utca sarok) különtermében lesz.­­ A légiforgalom nyári menetrendje május 1-én lép életbe. A gépek a mátyásföldi repülőtérről 6 óra 15 perc­kor indulnak és csatlakozással bírnak Európa valamennyi állomása felé. Minthogy némely külföldi társaság vona­lán a nyári menetrend csak május 21-én lép életbe, így a londoni­­15 órás, stockholmi 13 órás, Amsterdam! 12 órás csatlakozás csak ez időpontban valósul meg. Ez állomásokon kívül Párizs 12, Róma 10, Velence 6, Berlin 534 óra alatt érhető el Budapestről. A nyári menetrenddel egyidejűleg kerülnek forgalomba a Magyar Légiforgalmi R. T. új nagy gépei is, melyek oly gyorsak, hogy a buda­pest-—bécsi út másfél órára volt csökkenthető. Az áru­­mintavásár idejére a társaság körrepüléseket rendez a vásár és a város egyéb részei felett, melyek propaganda­­jellegére való tekintettel a társaság igen mérsékelt dí­jakat (személyenként 10 pengőt) állapított meg. Elője­gyezni lehet a Váci­ utca 1. sz. alatti Légiutazási Irodában. Telefon 808—88. — Érettségi találkozó. Akik 1879 június 21-én és 22-én a hódmezővásárhelyi főgimnáziumban 50 évvel ez­előtt érettségi vizsgát tettek, felkérem vizsgázó társaimat, hogy 50 éves érettségi találkozóra Hódmezővásárhelyen i. e. június 22-én megjelenni szíveskedjenek és ezen szán­dékukat Klór Béla nyugalmazott lelkipásztorral (Hód­mezővásárhely) tudatul szíveskedjenek. — „Észak-Afrika“ helyett „Észak-Amerika“ volt a „Kék Csillag“ tegnapelőtt megjelent hirdetésében, amely oly szemléltetően ismertette néhány illusztrációval a kü­lönleges esparto-papiros gyártását. A sajtóhiba annál in­kább is feltűnő, mert éghajlati viszonyok szerint lehetet­len, hogy Észak-Amerikában megteremjen ugyanaz a fű (esparto-fű), amelynek hazája Észak-Afrika és a vele azonos Idim­áju Spanyolország. — Reumások szanatóriuma — a Margitszigeti­­Szanatórium. — Felkérem az esztergomi Szent Benedek-rendi kath. főgimnáziumbóz. 1914. évben érettségizett volt osz­tálytársaimat, hogy a 15 éves érettségi találkozó előké­szítése céljából pontos címüket velem közölni szívesked­jenek. Dr. Magos Lajos kir. járásbiró, VI. ker., Andrássy­­út 4. szám. — Holttesteken át. Délután hat óra felé a hó egyre sűrűbben hullott Pétervér utcáira és mint va­lami hangfogó, valósággal elnyelte a város lármá­ját. Rongyokba bu­kott napszámosok lapátolták szüntelenül a havat !----------Hirtelen kegyetlen ká­romkodás, ostorpattogás hallatszott, a homályos utca fekete árnyakkal népesült be. A napszámosok riadtan hagyták abba munkájukat, a házfalak mellé húzódtak, kapuk mélyébe bújtak és onnan lestek ki kerek, vizenyős szemekkel. A menet, amely ennyire megrémítette őket, egyre közelebb jött. Elől néhány fekete, bundába öltözött kozák-tiszt lovagolt, utá­nuk vagy ötven katona. Aztán láncra fűzve a fér­fiaknak és nőknek hosszú sora. Lehettek vagy két­százan. Svétoldalról durva tatár katonák hajtották őket, mint a barmokat. Az egyik napszámos levette sapkáját és keresztet vetett. — Sohasem lesz ennek vége! — mormogta. — Megint összeesküvők! . . . Viszik őket Szibériába ... Ezekkel a sorokkal kezdődik Forró Pál, a népszerű regényíró „Holttesteken át" című szenzációs törté­nelmi regénye, amely Katalin cárnő izgalmas sze­relmekkel teli életét vetíti az olvasó elé. Ez a re­gény csinos kemény kötésben Tolnai Világlapja legújabb számának melléklete. A népszerű képeslap egy száma a teljes regénymelléklettel együtt 60 fillér. Előfizetési ár negyedévenként 7 pengő 30 fillér. Előfizetés a Pesti Hírlap kiadóhivatala útján is eszközölhető.­­ A Magyar Magtenyésztési R. T. Monori Magke­reskedése megkezdte a rózsák és évelő növények szétkül­dését. Külön árlapot rózsákról és évelő növényekről bárki kívánságára ingyen és bérmentve küld a Magyar Magte­­­r­m­esztési R. T. Monori Magkereskedése, Budapest, IV., Kossuth Lajos­ utca 3. , — Hogyan vonult be a legújabb divat a Kigyó­­utcába? Budapest látványossága a napokban ismét meg­szaporodott egy fényesen berendezett helyiséggel. Sétáló emberek csoportosan bámulják Európának szinte egy­­csapásra általánosan divatba jött ,,Citroen“-autószalon­­ját. Nemcsak az a sablonos tény csalogatja oda az embe­reket, hogy művészi világítási effektusokkal megoldott helyiségben gyönyörködhetnek kívülről is, hanem futótűz­ként terjedt el a hír a városunkban, hogy a legérdeke­sebb pesti autószalonban a Long-Champs-i és Auteuil-i versenyeken nagy feltűnést keltett divatszínekben pom­pázó 6 hengeres Citroen-autók másodpéldányai láthatók. Az idei párizskörnyéki versenyeknek igazi szenzációja volt, hogy a párizsi divatkirálynők kivétel nélkül Citroen­­kocsin érkeztek és hozzá frappáns ötlettel, ruhájuk szí­nével egyező Citroennel, úgy látszik, hogy a csukott 6 hengeres Citroen épúgy hozzá fog tartozni nemsokára a nagyvilági nő felszereléséhez, mint egy doboz Guerlain­­pouder vagy Hudnut-rouge a retikülben. Egész bizonyos, hogy nemsokára abban is hasonlítani fognak a délelőtti Váci- és Kigyó-utcák a Rue de la Paix-hoz, hogy itt is gyönyörködhetünk fedoppingoló hölgyeink divatszinti Cit­roen-au­tóiban. A Tavaszi Nemzetközi Vásárra érkező látogatóknak valóságos élmény lesz a Kigyó­ utcai Citroen­­autószalon. A vásár tartama alatt a vezérképviselet itt fogja kiállítani a Párizsban feltűnést keltett divatszinűi Citroen-au­tókat.­­ A székesfőváros új szemétgyűjtő autója. Értesü­lésünk szerint a napokban érkezik meg a székesfőváros részére egy Mercedes-Benz automatikus szemétgyűjtő­­autó, mely célszerű pormentes gyűjtőberendezésével kül­földön nagy feltűnést keltett. Minden valószínűség rt meg­­van, hogy ezen új rendszerű kocsik mihamarabb nagy el­­terjedettségnek fognak nálunk is örvendeni. PESTI HÍRLAP 1929. május 3. péntek FŐVÁROS — A taxiviteldijak. A közlekedési bizottság a közelmúltban foglalkozott az autótaxik viteldijának rendezésével és az ügyosztály ez alkalommal az al­bizottság javaslata szerint bizonyos fokú emelést ja­vasolt a közlekedési bizottság plénumának. A közle­kedési bizottság azonban, mint emlékezetes, ezt az elő­terjesztést teljes egészében elutasította, azzal, hogy amennyiben tényleg szükségesnek mutatkozik bizo­nyos arányosítás, akkor majd újra tárgyalás alá ve­szik a viteldíj ügyét. A taxiérdekeltségek tegnap be­adványt intéztek a fővároshoz, amelyben kérik, hogy sürgősen rendezze a főváros a viteldíjak kérdését, mert ha nem történik meg, úgy kénytelenek a ta­valy önként­es próbakép fölajánlott 20 százalékos tarifaleszállítást visszavonni. A beadványban hivat­koznak arra, hogy az utóbbi időben a Martának 15, a piros taxisoknak pedig 25 százalékkal csökkent a forgalma. A közlekedési bizottság autótaxi viteldíjak megállapító albizottságát még e héten összehívják, valószínűleg szombaton ül össze ez az albizottság, a jövő héten pedig újra a közlekedési bizottság összes­sége elé kerül a taxi viteldíj. Mindenesetre a tanácsot kell ezért a kellemet­lenségért is felelőssé tenni. Mert tizenöt hónap telt el a 20 százalékos önkéntes leszállítás óta s az árak még ma sincsenek megállapítva s a taxiórák ma sincsenek átszerelve. Szégyene az idegenforgalomnak, hogy a magyarul nem tudó közönség ki van egyes soffőrök kapzsiságának szolgáltatva. Csigalassúság­gal nem lehet közügyeket intézni. — A főváros nem emeli fel a MFTH­ szubven­cióját. A mai tanácsülés foglalkozott a Magyar Fo­lyam- és Tengerhajózási Részvénytársaságnak azzal a­ beadványával, hogy az eddig­­ élvezett százezer pengő évi szubvenció mellett nem tudja tovább is fenntartani a Margitszigetet érintő helyi hajójárato­­kat. A tanács mai ülésében tudomásul vette a helyi hajózást megszüntető megkeresést és úgy határozott, hogy a százezer pengős szubvenciót a főváros jelen­­legi pénzügyi viszonyai között nincs módjában fel -­ emelni.

Next