Pesti Hírlap, 1929. június (51. évfolyam, 121-145. szám)

1929-06-01 / 121. szám

BUDAPEST, 1929. LI. ÉVFOLYAM, 121. (16.889) .! Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon 1s) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres. SZOMBAT, JUNIUS 1. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon­számunk: Ant. 122-95. Főkiadók: Vilmos ce.-uti 78. Tel. mint a szerkesz­tőségnél. Erzsébet-krt.: 1. Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük.­ A munkáspárt győzött az angol választásokon. A választások eddigi eredménye: 288 munkáspárti, 253 konzervatív, 52 liberális, 5 töredékpárti mandátum. A választások eredménye 17 kerületben még ismeretlen. Az angol munkáspárt lett az angol alsó­ház legnagyobb pártja: ez az Úrnapján lezaj­lott választások legszembetűnőbb eredménye. Macdonald és hívei azonban nem tudták meg­szerezni a szavazatok abszolút többségét — ez a legutolsó jelentések súlyos kihatású tanú­sága. A konzervatívok körülbelül másfélszáz mandátumot vesztettek. A liberálisokat meg­csalták reménységeik. Az ezerkilencszázhu­­szonnégy évi választásokon ez a párt tudvale­vőleg mandátumainak a kétharmadát elvesz­tette, 158 képviselő helyett negyvenkettővel tért vissza a parlamentbe. Az időközi válasz­tásokon elért sikerek után Lloyd George hívei azt remélték, hogy a csütörtöki nagy mérkő­zésen száznál több mandátumot szerezhetnek meg a maguk számára. A valóságban azonban csak nagy nehezen sikerült a liberálispárti ke­rületeket ötvenen felül megszaporítaniuk. A konzervatív párt nagy veszteségei da­cára még mindig második legnagyobb pártja az angol alsóháznak és csak harm­incegyné­­h­ány fővel maradt el a vezető helyre került munkáspárt mögött. Ez különösen kedvezővé teszi a liberálisok pozícióját, akik vigaszta­lódhatnak azzal, hogy ha legvérmesebb re­ménységeik nem is váltak valóra, az ő vétójuk ellen sem Baldwinék, sem Macdonaldék nem tudnak kormányozni. Miután az csak termé­szetes, hogy a konzervat­ívok és a munkáspár­tiak egymás politikáját nem fogják támo­gatni, a két legnagyobb párt közül bármelyik kerüljön uralom­b­a, mindig a liberálisoktól fog függni, hová, billenjen a képviselőház ülés­termében a szavazatok többsége! Miképen fog­­élni a liberális párt az így megszerzett hely­zeti energiával! Annál nehezebb volna ezt előre megmondani, mert Lloyd George-ot egy­előre egyformán mély szakadékok választják el úgy Baldwintől, mint Macdonaldtól. A kon­zervatívok és a liberálisok kölcsönösen azzal vádolják egymást, hogy a polgári szavazatok megosztásával elősegítették a munkáspárt előnyomulását. Macdonald és Lloyd George között pedig — a tervezett munkáspárti és li­berális paktum meghiúsulása után — a leg­élesebb személyeskedésig fajultak el az ellen­tétek. Ramsay Macdonald azt állította a libe­rálisok vezéréről, hogy sokat ígér, de­ amit ígér, azt soha meg nem tartja. Lloyd George viszont erre azzal felelt, hogy a munkáspárt bálványa ma már nem egyéb, mint egy „elre­pedt, össze-vissza lyuggatott, nyikorgó gra­mofonlemez“. Politikusok, ha az érdekeik úgy kívánják, kölcsönösen könnyen elfelejtik egy­másnak az ilyenfajta enyelgést. Mindenesetre érdekes lesz megfigyelni, hogy a reményeiben csalódott, de a választások eredménye folytán rendkívüli jelentőséghez jutott szabadelvű párt hogyan fogja értékesíteni kitűnő pozí­ciója előnyeit! Egyelőre két dolgot lehet egészen bizo­nyosra megjósolni: Baldwin miniszterelnök, a megbukott konzervatív párt vezére a legrö­videbb idő­ alatt benyújtja lemondását. A ki­rály pedig Macdonaldot, mint a parlament legnagyobb pártjának a képviselőjét bízza meg az új kormány megalakításával. Hogy azután Macdonald vállalkozása milyen siker­rel jár, az ő vezetése alatt megalakuló kisebb­ségi kormány milyen hosszú életű lesz, az is­mét más kérdés. Valamint az is, hogy milyen paktálások és milyen kísérletezések következ­nek azután. Az angol alkotmányos életnek azonban jól kitaposott ösvényei vannak, ame­lyekről nincsen letérés. Mint kezdő lépés­ Baldwin lemondása és Macdonald megbíza­tása tehát automatikusan fogja követni egy­mást. Akármilyen formában alakul is ki az angol kormányzás legközelebbi jövője, az új kormánynak mindenesetre nagyon nehéz dolga lesz. Úgy külpolitikai, mint belpolitikai tekintetben. Az angol belpolitikának legnehezebb problémája: a krónikus munkanélküliség és a gazdasági pangás. A liberális és munkáspárti támadások épen ezen a ponton sebezték a leg­fájóbban a Baldwin-kormányt, amelynek hi­bájául rótták föl, hogy nem tud a kritikus ál­lapotokon segíteni. Amint láttuk, Macdonald Lloyd George szemére vetette, hogy sokat szo­kott ígérgetni, ígéretekben azonban a mun­káspárti vezér sem maradt a vele vetélkedő liberális kollégájának a háta mögött. Ha való­ban Macdonald gondja Uvatt, hogy Anglia sor­sát tovább igazgassa, hamarosan rájön maga is, hogy ő sem tudja a népszerű­séghajhászat­­ból hangoztatott ígéretek mindegyikét be­tartani. Külpolitikai téren nem kevésbé nehéz lesz az új kormány helyzete. Még akkor is, ha az új kormány egy esetleges Macdonald-kísérletezés megbukása után a konzervatívok és a liberálisok koalíciójából kerülne ki. A választási harcok során a többséget megdöntő ellenzéki pártok élesen támadták a Baldwin-kormány külpoliti­káját. A támadások hevességében munkáspár­tiak és liberálisok verekedtek egymással. Sze­mére vetették Baldwinnak, hogy a francia kül­politikai irányzat szolgai támogatásával a világ békéjét kockáztatja s Angliát háború veszedel­mébe sodorja. Amikor az elmúlt év szeptembe­rében kiderült, hogy Franciaország és Anglia nagy titokban flotta egyezményt akartak kötni egymással és amikor ezt a tervezgetést a­z óceán túlsó oldalán úgy fogták föl, mint az Amerika ellen irányuló összeesküvést, úgy a liberális, mint a munkáspárti politikusok kétszeres erő­vel és szenvedéllyel vagdosták a háború kocká­zatának vádját a kormány arcába. A választá­sok eredménye szerint egy vagy más formában olyan irányzatnak kell most már érvényesülnie, amelyik erősen különbözik Chamberlain kül­politikájától és semmi esetre sem lehet a francia­angol szoros együttműködésnek a folytatása. Anglia, különösen ha a munkáspárt jut ura­lomra, egészen más módon avatkozik majd be a leszereléssel kapcsolatos kérdések tárgyalásába is. Chamberlain teljesen elfogadta a francia formulát, amely azzal ütötte el a leszerelés ko­moly megvalósítását, hogy jöjjön előbb az ál­lam biztonsága, csak azután jöhet a leszerelés. Gyakorlati formában ez azt jelentette, hogy az államok biztonsága címén vég nélkül le­hhe­tett fecsegni a nemzetközi bíráskodás kiépítésé­ről, háborúellenes paktumokról és szerződések­ről, népszövetségi garanciákról és más egyéb elméleti, kielégítő módon soha meg nem old­ható dolgokról, közben pedig vígan folyt t­vább leszerelés helyett a fegyverkezés. Anglia is megszámlálatlan milliókat költött hadihaj­­ókra. Macdonald kormányra m int,­­ jobban szólva,­ ha kormányon tud maradni, minden­esetre az eddiginél sokkal határozottabb for­mában veti föl a leszerelés kérdését. Ami na­gyon kellemetlen hatást vált majd ki Francia­­országban. De ha nem is jöhet Macdonald, mér­sékeltebb formában ugyanez áll arra a konzer­vatív kormányra is, amelyik Lloyd­ Georgeék­­nak köszönhetné az életét. Itt vannak azután a háborús adósságok kamatai. Baldwinék eb­ben a tekintetben végtelenül elnézők voltak Franciaországgal szemben. Azt azonban sem Macdonald, sem Lloyd George nem tudták megérteni, hogy Franciaország miért ne fi­zethetné meg az Angliában csinált adósságok kamatait, amikor Franciaországban nincsen gazdasági pangás, nincsen munkanélküliség, Angliában ellenben nyolc év óta állandóan egy millió körül mozog a munkanélküliek száma. Miért kell akkor a francia adózók könnyeb­­sége kedvéért az angol adózók terheit gyara­pítani! És így tovább. Föl lehetne sorolni még egy sereg nagyjelentőségű külpolitikai kér­dést, amelyen a választások új irányzatot ír­tak elő az eljövendő angol kormányok szá­mára. Közöttük van a bennünket közvetlenül érdeklő revízió kérdése is. Minden okunk megvan rá, hogy izgalommal figyeljük, ho­gyan alakul ki ebben a tekintetben Anglia kö­zeljövőben folytatandó politikája! Tartózkod­junk azonban mindenféle vérmes reménység­től. Macdonald is, Lloyd George is lekötötték magukat a revízió mellett, Baldwin vereségé­ben része lehetett annak is, hogy mereven ra­gaszkodott a­khoz a békeszerződésekhez, ame­lyek esztelen igazságtalanságukkal a világ bé­kéjét veszélyeztetik. Nagy csalódás vár azon­ban azokra, akik azt hiszik, hogy Macdonald és Lloyd George — még ha együtt kerülnének is kormányra —, működésüket azon kezdik, hogy rögtönösen napirendre tűzik a békeszer­ződések revízióját. Angliát a revízió csak má­sodsorban érinti. Akárki jön is kormányra, az elsősorban azoknak a kérdéseknek kedvező elintézésével igyekezik magának népszerűsé­get szerezni, amelyek a hazáját elsősorban és közvetlenül érdeklik.­ ­ Hogyan zajlott le a választás, m London, máj. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) 015 alsóházi mandátum sorsáról döntött a mostani választás. Az új választási törvény alapján egész Angliában is millió 21 éven felüli férfi és nő választ, tehát körülbelül 25 százalékkal többen, mint a legutóbbi 1924. évi választáson. A­ választás igen nyugodtan kezdődött meg reg­gel 7 órakor és este 9 óráig tartott, de akadtak egyes vidéki községek, ahol már este 8 órakor befejezték a választási aktust. Bizonyos, hogy túlságos izgalom­nak, vagy az urnákhoz való tolongásnak nem igen mutatkozott a nyoma. A legtöbb választási helyi­ségbe csak időről-időre fordult be egy-egy választó 1924-ben még a választásra jogosultak 82 százaléka vett részt a választásokon, főképpen a munkáspárt bukását okozó és a konzervatív párt előretörését előmozdító Zinovjev-levél hatása alatt. Most hiány­zott az ilyen ösztökélés, úgyhogy a legtöbb helyen a választóknak nem egészen 70 százaléka járult az urnák elé. Mindenképpen meglátszott a választásokon, hogy a legutóbbi választási reform következtében választójoghoz jutott fiatal nők sorűin éltek joguk­kal és egyes helyeken a férfiaknál jóval nagyobb számarányban szavaztak. Londonban egyes kerüle­tekben az urnák előtt valósággal tolongtak a flan­­perek (süldő leányok), akik néhol annyira túlsúly­ban voltak, hogy választási statisztikusok számítása szerint négyszeresét teh­ett ki a férfiválasztóknak. Néhol idillikus jelenetek is voltak láthatók. Szavazni jöttek asszonyok, akik gyermekkocsit toltak maguk előtt. Minthogy a kocsit utóvégre nem vihették be magukkal a választási helyiségbe, átadták a helyi­ség előtt posztoló rendőrnek, aki aztán addig vigyá­zott a gyermekre, míg az anya nem végezte el a szavazás aktusát. Számos üzletbe és irodába tegnap reggel el­késve érkeztek az elárusítónők. Máskor, ha ilyen késés történt, rosszullétre, családtagok betegségére, a közlekedési eszközök elakadására hivatkoztak.

Next