Pesti Hírlap, 1929. június (51. évfolyam, 121-145. szám)
1929-06-19 / 136. szám
1929. június 19., szerda: PESTI HÍRLAP L SPORT. Szombat-vasárnap startol a harmadik középeurópai kupatorna, amelyben az olaszok debütálnak. Budapesten szombaton az Újpest a prágai AC Sparta napját, vasárnap a Hungária a bácsi Vienna együttesét látja vendégül. A középeurópai kupatorna, amelyben a magyar, osztrák és cseh footballiga legjobb csapatai mellett az első két évben a jugoszlávok vezetői, az idén pedig helyettük a minden tekintetben inkább megfelelő olasz football kimagasló együttesei fognak szerepelni, az eddigi kétszeres lebonyolítás alatt nagy népszerűségre tett szert, mert a sportszerűség követelményeinek legszigorúbb megóvásával összeállított kiesési rendszer oly abszolút realitást biztosít ennek a tornának,amely mindenképen méltóan juttatja sikerhez a legméltóbbat. Az első évben, mikor a cseh bajnokcsapat, a prágai AC Sparta győzött, a sportszerűség rovására ment, hogy paragrafusokra hivatkozva elütötték a Sparta ellen Budapesten és Prágában is döntetlenül szerepelt Hungáriát egy harmadik mérkőzéstől. A második évben, mint ismeretes, a Ferencváros küzdötte végig ezt a hatalmas footballtrófeát, amelynek megnyerése csak sorozatos nagyértékű Internacionális sikerekkel kapcsolatosan lehetséges. úgy a Spárta, mint a Ferencváros a döntőben a bécsi Rapidot látta ellenfélül s mindkét döntőmeccs, amennyiben Bécs volt a színhelye, éppenséggel nem volt Sportszerűnek tekinthető, mert a bécsi közönség sovénebb része nem tudta nyugodtan elviselni kedvenc színeinek vereségét. AZ idei tornán, amely a harmadik kiírása ennek a díjnak, a magyar, osztrák és cseh ligacsapatok két-két legjobbján kívül a jugoszlávok helyett az olaszok vesznek részt. A magyar ligalabdarúgást ezúttal nem képviseli a középeurópai kupát védő Ferencváros, amely pedig erre jogosított, de délamerikai túrája következtében e jogról lemondani kényszerült. A magyar liga első reprezentánsa a ligabajnokságot nyert Hungária, míg a visszalépett Ferencváros helyén az Újpest nyert jogot a közreműködésre. Ausztria fotballsportját a bécsi liga bajnoka, valamint a bécsi kupagyőztes képviseli; előbbi a Rapid, amely az idén akár a Hungária a magyar ligában, a kétszeres védő Admirát szorította a második helyre, a második képviseletre pedig a Rapid elleni kupagyőzelmével a Vienna szerzett jogot. A cseh labdarúgást elsősorban a Szlávia ligabajnok csapata reprezentálja, míg a csehek második résztvevő csapata a külön erre célra megtartott selejtező mérkőzések győztese, a díjat az első évben megnyert Spárta. Újoncok a középeurópai kupában az olaszok, akik a két csoportban megrendezett bajnokságuk győzteseinek délamerikai túrája miatt, ugyancsak próbamérkőzéseket tartottak, amelyeknek egyikében a torinói Juventus győzött, a másikban azonban két mérkőzés ellenére sem volt döntés a Genoa és a Milan között, mire az idő rövidsége folytán az olasz szövetség úgy döntött, hogy Sorsot hozatott s a sors véletlenje a Genova „03“-nak kedvezett. Az FU- forduló mérkőzéseit most tartják még Szombaton és vasárnap és pedig a Programm a következő: Szombaton Budapesten az MTK-pályán este félhatkor Újpest—AC Sparta, bíró a lipcsei Faeus. Voutriap ugyancsak Budapesten az MTK-pályán este félhatkor Hungária—Vienna, bíró a Cseh Gejiuk. tiedben a Rapid hütteldorfi sporttelepén Rapid— Genoa u dán mérkőzés lesz. Torinóban végül az RG Torino találkozik a SG Slaviával. ATLÉTIKA. A második amerikai transkontinentális futást, amelynek iránya ezúttal Newyork—Los Angeles volt, Salo new jerseyi rendőr nyerte meg az olasz származású Gavuzzi előtt. VIVAS. Cremonában a magyar kardvívást Tiller, Kabos, Gerevich, Tóth, Uhlyarik, Széchy, Szelényi, Hatósár Kálmár fogja képviselni, ahölgyvívósport reprezentánsai pedig az Eleknővérek: Elek Ilona és Elek Margit. A Wiener Automobilfabrik A.-G. vorm. Graf & Stift (Wien XIX. Weinberggasse 70.) közli, hogy minden kapcsolatot Hirsch Hugó budapesti céggel (VI., Jókai-tér 3.) megszüntetett. Míg a legrövidebb idő alatt Budapesten képviseletet létesítünk, addig kérjük Vevőinket, hogy kívánságaikat közvetlenül Wienbe törzsházunkhoz intézzék. Hirsch Hugó nincs jogosítva részünkre Vagy nevünkben bármely ténykedést is végezni. Wiener Automobilfabrik A.-G. vorm. Gráf & Stifts EVEZÉS. Az első berlini regatta. A napokban rendezte meg a Berliner Regatta Verlötfl a Grünau melletti Langenseen idei első regattáját. A berlini evezősök ezt a regattát a „fürdő“ regatta néven emlegetik, mert több csapat érkezett úszva, mint evezve a partra. A Langenseen ritkán látott hatalmas északnyugati szél verte a hullámokat az evezősökkel szembe és átlag minden starthoz állott mezőny 56%-a ült el, természetesen ilyen viszonyok mellett az elért idők is tetemesen rosszabbak a szokottaknál és a Csapatoknak főleg arra kellett törekedniük, hogy épségben kerüljenek ki hajójukkal a küzdelemből. Az egyik számban a pályabíró sem tudta követül a mezőnyt, mert motorosa oly hatalmas víztömeget vett fel, hogy kénytelen volt kikötni. Ilyen viszonyok mellett egy hozzávetőleges összehasonlítás sem lehetséges a többi, már megtartott regatta eredményekkel. A német szakkörök megállapítása szerint stílusban nagy lépésekkel haladt előre az evezős sport, a tavalyinál sokkal szebb evezést produkáltak az egyes csapatok de ezt főleg az amszterdami tapasztalatok alapján bevezetett új tréning módszernek tulajdonítják. A legszebb eredményt úgy a résztvevők nagy számával, rillírt az egyes számokban elért helyezésekkel a Spindlerfeiter R. V. Sturmvogel érte el, melynek csapatai majdnem minden számban, melyekben nevezve voltak, első helyen végeztek be úgy technikájukkal, mint állóképességükkel az összes versenyzők közül kiváltak. A scull számokban szép eredménynyel végeztek a Berliner R. G. Viking tagjai, kik dacára a rossz víznek, az eddigi regatta eredményeket erősen megközelítő időket eveztek le. Eredmények: újonc, nyolcas, Tíz induló 1. Frankfurter K. C, 8:58.4. 2. R. V. Wratielana, Breslau. Négy csapat elült. Másodosztályú négyes, 7 induló: 1. Berliner K. C. Spreehort 9:148, 2. Berlin-Cöpenick R. V. Két csapad, elült. — Junior szkill. Tizenhét induló. 1. Berliner Hellas 11:506, 2. R. G. Wiking. Nyolc induló feladta. — Nimm Pakroar. öt induló. 1. Berliner Hellas 10:312, 2. Berliner Hellas 12. sz. csapati. Két hajó elült. — Könnyű négyes. Hét induló. 1. Berliner K. C. 1884., összesen 249 kg. súly. 10:36.4. 2. Sport Borussia, 253 kg., 10:47.2. Két csapat feladta. — Brandenburg-díj. Junior négyes. Tizenkét Induló. 1. Spindlersfelder R. V. Sthrmvogel-ső hajója 10:05.3. 2. 2-ik Hajója 10:15. Három hajó elült. — Újonc négyes kormányossal. Tizenhárom induló. 1. Hansa Union Berlin 9:53. 2. R. Vgg. 1887. . 10:10. Három hajó elült, négy nem állt starthoz. — Második újonc négyes. Tizenhét induló. 1. Viking Berlin (1 hajó) 9:06.8, 2. Wannsee Berlin 9:10. — Szenior négyes. Tizenkét induló: 1. Berliner R. C. Spreehort 9:18.4, 2. Elektra Berlin 9:27. — Kétpárevezős kormányos nélkül. Hétinduló: 1. Berliner Viking 9:49, 2. Sport Borusaia 10:14. Két hajó elült. — Junior nyolcas. Májusi-díj. Tizenkét induló: 1. Spindlersfelder R. V. Sturmvögel 7:38.6, 2. Sport Borúsása 7:44. Négy hajó elült, három feladta, Sportünnepély Szegeden. A szegedi szabadevezős társadalom a Felsőtiszaparton az Árboc utcánál létesült, 160 csónakot befogadó „Turul‘‘-telepet most avatta fel. A szegedi, versenyevezős egyesületek kiküldöttei, a sporthatóság és a Város hotabilitásai, többszáz főnyi evezős jelenlétében adta át Weiser Béla vezérigazgató a „Turul“-telepet a szegedi szabadevezősök rendelkezésére és használatára. Egyben megalakult a Magyar Szabadevezősök Egyesületének szegedi osztálya, melyet dr. Kállai Emil szervezett. TENNISZ: Nordwerkban a holland bajnoki döntőben Tilden győzött Hunter ellen 6 :4, 6 :2, 6:3 arányban és párosban a Tilden—Hunter-pár a Timmer—Coen-kombináció ellen 6 :3, 6 :3, 7 :5 arányban. Francia testvérharc volt a cseh férfi egyes bajnoksig döntőjében Cochet és Boussus között . Cochet utóbbit csak öt szétben győzte le és pedig 2 :6, 6 :8, 6 :2, 7 :5, 7 :6 arányban. A párosban Cochet és Boussus találkozik a Kozeluh—Macefiauer-párral. Bécsben most fejezték be a belföldiek bajnoki tornáját, amelynek eredményei a döntőkben : Matejka—Artens 7:9, 3:6, 6:3, 6:0, 6:3, Frl. Hagemaler—Frau Redlich 6:0, 6:3, Artens, Matejka—Banstrofsky, Radenbacher 6:0, 6:1, 6:0, Artens, Frau Redlich—Matejka, Frl. Ellisch 6:4, 6:1. A Prágában megtartott cseh bajnoki torna döntőiként a következő eredmények voltak : Cochet—Boussus 2:6, 6:8, 6 :2, 7:5, 8:6, Cochet, Boussus—Macenauer, Kozeluh 4:6, 6:3, 7:5, 6. o., Kozeluhova—Korotvicka 6:2, 6 :4. A Tilden—Hunter-pár Nordwerkben a Timmer— Coen-kombináció ellen 6 :3, 6 :3, 7 :5 arányban győzött. A budapestbajnoki versenyen a női egyes döntőjében Schréderné győzött Baumsgarten Magda ellen 6:2, 3:6, 6:4 arányban. Kehrling három számban is győzött az elődöntőkben: férfi ügyesben Bánó ellen 6:2, 6:1, 6:4-re, férfi párosban Aschnerrel a Berner—Leiner pár ellen 7:5, 6:0, 6:3-ra, végül legyek párosban Schrédernével a Jacobi—Dériné pár ellen w. o. KERÉKPÁR. A kerékpáros pályabajnokságok összetett formája, amelyet a Magyar Kerékpáros Szövetség intenciója szerint bonyolítottak le a rendező egyesületek, meghozta egyfelől a rért sportbeli eredményt és másfelől kellően fokozta a közönség osztatlan érdeklődését is. Pályaversenyző gárdánk a tervszerű foglalkoztatás folytán máris sokkal jobb formában van, mint tavaly volt a világbajnokságok alkalmával. A versenynaponként javuló időeredmények további örvendetes formajavulásra engednek következtetni. A pályabjnokságok befejező döntő futamai 23-án, vasárnap kerülnek lefutásra. Az egyes bajnokságok állása teljesen nyílttá teszi a végeredményeket, ami ilten természetesen csak fokozza a befejező versenynap érdekességét. A kerékpáros pályabajnokságok jelenlegi állása. Magyarország rövidtávú bajnoksága: 1. Győrffy Imre FTC? 11 pont. 2. Szücs József MTK 10 pont. 3. Eigner Jenő MKSz 9 pont. 4. Garay József PSE 6 pont. — Magyarország Tenderbajnoksága: 1. Mazák—Szűcs MTK 13 pont. 2. Eigner MKSz— Győrffy PTK 11 pont. 1. Novotny—DemeKlei PTK 4 pont. 4. Kelemen—Dvirák KAO 3 pont. — Magyarország egyesületi csapatbajnokságdi 1. Postás SE és MTK 7—7 port. 3. BSE és FTC 4—4 pont. — Magyarország párosbajnokságti: Győrffy FTC—Szekeres Postás 34 pont. 2. Mazák—Szücs MTK pont. 3. Gsepreghy BSE—Eigner MKSz 14 pont. 4. Novotnír—Denesler FTC 8 pont. 5. Nemes—Garay Postás 5 pont. 6. Adamik VilliK—Szelvássy MTK 2 pont. 7. Koszmály—Nagy FTC 1 pont. 8. Mirkovits—Gregács BSE 0 pont. — Magyarország fliotof- Vezetés és bajnoksága: 1. Göndy János MTK 13 pont. 2. Tóth Gyula EKE 10 pont. 3. Szekeres Béla PSE 8 pont. 4. Mirkovits Zsigmodd BCE 6 pont. CSERKÉSZET. A győri Szent Benedek-rendi gimnázium 35. számú Jedlik Ányos cserkészcsapata nagyszabász cserkész avatási üírhepséget rendezett. Délelőtt a Széchenyi-téren Witz Béla, a Magyaar Cserkész Szövetség országos elnöke, tábori misét mondott, amelyen a helyi hatóságok vezetői is résztvettek. Mise után Witz Béla negyvenöt újonc cserkészt avatott fel, akikijéz buzdító beszédet intézett. Ezután gróf Khuen-Héderváry Károly, Magyarország főcserkésze; ünnepélyes keretek között átadta az életmentő kitüntetést Dukácsy István öregcserkésznek, aki egy család négy tagját mentette meg a vízbefutástól. Délután az Erzsébet-Ligetben jól sikerült népünnepély volt. 15 AUTÓ ÉS MOTOR. 54 versenyző indul a Táti rekordnapon. A június 20-án, csütörtökön lefutásra kerülő Táti Kilométernap iránt nemcsak a motoros körükben, hanem a közönség körében is szokatlan nagy érdeklődés nyilvánul meg. A Királyi Magyar Automobil Club meg akarván könnyíteni a közönség részére is a táti verseny megtekintését, megállapodott az Autotaxi-vállalattal, hogy ez a verseny napján Tátra kedvezményes áru taxiközlekedést létesítsen. Ezek szerint 20-án reggel 7.30 órakor indulnak a taxik a Királyi Magyar Automobil Club helyiségei elől (Apponyi tér 1.) ki Tátra, Visegrád és Esztergomon keresztül. Személyenként 15 pengő a viteldíj. Ebbert bennfoglaltatik az allátra és vissza, valamint a verseny tartamára a várakozás. Jelentkezéseket a Királyi Magyar Automobil Club titkársága június hó 19. déli 12 óráig fogad el Azok az autósok és motorosok, akik saját gégéiken mennek a Verseny színhelyére, de feledkezzenek meg róla, hogy a bécsi országot átépítés miatt ls Van zárva, tehát a legrövidebb Út Tát felé Szentendre—Visegrádon keresztül vezet. A Verseny nevezései a versenyhalmozások ellenére is kielégítő eredménnyel végződtek: összesen 54 nevezést adtak be a versenyzők. Az autóverseny nevezései között szerepel a brennbergi Verseny abszolút győztesének, Szenessy Aldinnak nevezése, továbbá báró Wolfner András, Wolfner László, Lyka István, Petrovics Vidtor és báró Hatvany Endre nevezése. A motorkerékpárosok közül a versenyre neveztek: Bálán, Zamesnik, Hild, Vigyázó, Bauer, Sabrnák, Meggyesy, Bauer és Rostás. A versenyzőkre mindenesetre kemény feladatot rónak a múlt évben elért kitűnő rekorderedmények, illetve az azokkal való versengés. Komoly remény van arra, hogy a múlt évi rekordok közül — ha nem is minden kategóriában — számosat megdöntenek a tóvst benevezett versenyzők. Ön csak e kettő közt választhat: TYPE 220 TYPE 250 a legolcsóbb a legmodernebb furamotorker£££^ Gyáriók VI., Liszt Ferenc-tér 12. szám. A motorkerékpár bajnokság nevezései. A KMAC a napokban hozta nyilvánosságra az idei motorkerékpárbajnokságra benevezett versenyzőink listáját. A névsor még nem teljes, de már csak egy-két nevezés várható. A szóló motorkerékpárbajnokságra neveztek: Balázs László (Sunbeam 500), dr. Fejedy Pál (Sunbeam 500), Hóra Nándor(Rudge 500), Burghardt István (PM 500), Komlóssy Béla (Sarolea 500), Sabrnák Ottó (Velocette 350), Palkóvits János (Calthorpe 350), Szilner József (Chater Lea 350), Meggyesy Zoltán (Velocette 350), Sabrnák Oszkár (Velocette 350), Deli Lajos (Radco 250). Az oldalkötésis bajnokságra neveztek: Vigyázó Miklós (BMW 500), Steurer Rudolf (BMW 500),Kováts Emil (Victoria 600), Zirczer István (Radco- lap 500). Siófoki csillagtúra. .,Az Úrvezető“ sportlap szerkesztősége és Siófok fürdőigazgatósága karöltve rendezik meg jövő vasárnap a Siófoki csillagtúrát, amelynek résztvevői az ország minden részéből indulnak el a magyar tenger partjaihoz. Még három napig, szerda déli 12 óráig lehet nevezni. „Az Úrvezetői szerkesztőségében (IV., Semmelweiss utca 17.). Eddig félszáznál több nevezés érkezett a versenyre, amelynek résztvevőit a rendezőség értékes kisítéletdíjakkal és emlékplakettekkel tünteti ki FISK PNEU a leggazdaságosabb Vezérkerzsete 11856 Autófelszerelési R.-T. Budapest, V., Aranykéz U. 2. — Telefon: Aut. 812—41. •tfitar