Pesti Hírlap, 1929. június (51. évfolyam, 121-145. szám)
1929-06-27 / 143. szám
Képek Bem József hamvainak megérkezéséről. Jobboldali kép: Bem koporsóját szállító vasúti kocsi. Bem monogrammjával és a lengyel címerrel. Középső kép: lengyel tisztek Bem kardjával. Baloldali kép: a menet a Baross-térről a Rákóczi- útra fordul. Bem apó hamvainak diadalútja a trianoni határtól Budapestig. Kelebiától fellobogózott városok és falvak között robogott a koporsót vivő vonat. — Országos hódolat a szabadságharc legendás hősének hamvai előtt. A magyar határról diadalul volt Bem apó hamvainak hazaszállítása. Az aleppói sírból kiemelték a két nemzet nagy szabadsághősének földi maradványait és most, nyolcvan év után a leigázott Magyarországon keresztül hazatér végső nyugovóra a felszabadult Lengyelországba. A magyar és lengyel szabadságharc hérosza Bem József honvédaltábornagy hamvai most a Nemzeti Múzeumban pihennek két napon át, hogy a magyar nemzet elbúcsúzhasson a 48-as hőstől, aki ott verekedett Nagyszebennél, Brassónál, védte a pisici hidat, mint ő mondta azért, mert ha a piski-i híd elvész, elvész Erdély is. Az idő hamarosan el szokta feledtetni a legnagyobb hősöket is, de a magyar nemzet szívében él Bem tábornok képe, a magyar nép ajkán a nagyapáktól örökölt legendás hőstettek története Bem apóról. Aki ma látta a magyar Alföldön végigrobogni Bem koporsóját, aki látta a vasút mentén levett kalappal álló, napbarnított arcú, könnyes szemű embereket, úgy érezte, hogy soha jobbkor nem vonulhatott keresztül ez a koporsó a magyar földön. A szabadsághős hamvai felrázták Csonka-Magyarország népét. Amikor felzászlózott, virággal ékesített házak mellett robog el a vonat, önkéntelenül eszünkbe jut Petőfi gyönyörű verse: Mi ne győznénk? Hiszen nem vezérünk A szabadság régi bajnoka Bosszúálló fénnyel jár előttünk Osztrolenka véres csillaga. Most ezen a napsütéses júniusi napon, amikor a sínek mentén elterülő földeken már megkezdődött az aratás, egy pillanatra megáll a kezekben a kasza, leröpül a fejekről a kalap és merev tisztelgés köszönti Erdély hősét, Osztrolenka véres csillagát, aki hazatér utolsó nyugovóhelyére. A történetírók feljegyezték Bem tábornokról, hogy sovány, alacsony, gyenge külsejű emberke volt. Öszbehajló szőke haja már kopaszodott. Alig volt rajta valami megkapó, csak a szeme és magas homloka. Amikor megérkezett Szatmárra, hogy átvegye az erdélyi sereg főparancsnokságát, a tisztek összenéztek: Mit akar itt ez a kis öreg? A kis öreg csodákat művelt! Felrázta a már csüggedő sereget, fényes győzelmekre vezette. A vészes csatákban elöljáró tábornok néhány nap múlva már mindenkit hatalmába kerített. A ráncos arcú, furcsa külsejű hadvezér néhány nap múlva már megnyerte a tisztek és a sereg szeretetét és a bizalmatlansággal fogadott vezér egyszerre népszerű lett. Amit csak igen kivételes egyéniségek érhetnek el, becéző nevet kapott seregétől, ő lett Bem apó. A másfél méter magas pólyák generális, akiért rajongtak katonái, pedig a nyelvükön sem tudott beszélni Nagyszebennél, Brassónál, Piskinél, Szászvárosnál, Segesvárnál a tábortüzek mellett legendák keltek szárnyra Bem apóról, cselekedeteiről, hősi tetteiről, nemes gesztusairól. Amit ő tett, minden kiszínesedett, minden héroszi fényt kapott. Amikor pedig a gyászos bukás után azok, akik a tábortűz körül ültek, hazaszéledtek, a kis magyar falvakban tovább beszéltek az erdélyi hadvezérről, beszéltek a gyermekeiknek, később az unokáknak. Az unokák tovább adták színesen, ragyogóan, csillogóan az alakját a mai nemzedéknek, amelynek lelkében most, nyolcvan év után tovább él a hős generális. Az ő katonáinak ivadékai álltak szerdán sorfalat a trianoni határtól a fővárosig, ezért volt őszinte, szívbemarkoló Bem József honvédaltábornagy hamvainak diadalútja. A trianoni határon, Kelebián már kora reggel talpon volt mindenki. A község apraja-nagyja zászlókat, zöld ágakat hordott az állomásra. Diszítették az épületet, hogy minél pompásabban fogadhassák Bem tábornok koporsóját. Az állomás épületét a magyar és lengyel zászlók diszítették. Az épület mellett hatalmas diadal kapu lengyel és magyar címerrel, a nyár tarkai- srágai övezik az ünnepi póznákat. A hatalmas diadalkapu tetején ez a felirás olvasható: Köszöntünk téged Osztrolenka csillaga! Már lassanként érkeznek a fogadtatásra a küldöttségek, magyarruhás leányok, vitéz Kalocsai százados vezetésével vitézi egyenruhában a megye vitézei. A férfiak küldöttségeinek fekete ruháját magyarruhás leányok csoportja tarkítja. A diadalkapu előtt leventék állanak sorfalat. Tizenegy óra után megérkezik a budapesti gyorsvonat a fővárosi Bem Bizottsággal, a Magyar-Lengyel Egyesület kiküldötteivel és a lengyel tisztekkel, akik ideutaztak fogadni a vonatot. A lengyel tisztek csupa szép szál legény, mellüket a legmagasabb vitézségi kitüntetések borítják. Vezetőjük Dunin-Wolski ezredes, a tiszti küldöttség tagjai Kuszaba-Dabrowski, Lipcsei-Steiner, Younga de Lenie kapitányok és Kreyzer hadnagy. A tisztek közül ketten a Bem Józsefről elnevezett első lengyel tüzérezred tisztjei. Ezzel a vonattal érkezik Balázs György táborszernagy, a magyar Bem-Bizottság elnöke, Aggházy Kamilló ezredes, a Hadtörténelmi Múzeum igazgatója és Pogány Sándor kapitány. A magyarországi Bem-családot Bem László földbirtokos, a lengyel Bem-családot Bem Wladimir nagybirtokos képviseli. Várakozással telik el néhány perc, majd mozgás támad az állomáson, már jelez az állomás csengője, közeledik a hamvakat hozó vonat. A Jugoszlávia felől érkező gyorsvonat ünnepélyes lassúsággal fut be a kelebiai állomásra. A vitézek szakaszának diszjele megharsan, meghajolnak a zászlók s már látjuk a lengyel szalonkocsit, amely Bem József honvédaltábornagy földi maradványait hozza. A szalonkocsi ajtajában Przedzymirsky vezérkari ezredes áll, mögötte Nansky lengyel kapitány. Ők Aleppóból kísérik a lengyel kormány megbízásából a nagy halott koporsóját. A gyorsvonat megáll. Az utolsó kocsiban, amely a lengyel köztársaság elnökének szalonkocsija volt, egy egyszerű faládában, koszorúkkal borítva, ott áll Bem József koporsója. A kocsin babérlevelekből font girland. Hatalmas lengyel címer. Magyar, lengyel és török zászlók között Bem József nevének egy méteres kezdőbetűi. A kocsin egy tábla francia felírással. A lengyel nemzet nagy nemzeti hősének Bem József tábornok hamvai. Aleppo (Syria) — Tamow (Lengyelország.) A vitézek sorfalat állnak a koporsót vivő különkocsinál, a hüvelyből kirepülnek a kardok, a diadalkapu mögött a dalárda áhitatosan belekezd: — Isten áldd meg a magyart . . . Meghajolnak a zászlórudak. Feszes Vigyázzs-ban, tisztelgéssel hallgatják a Himnuszt. Azután ismét Vigyázz !-t vezényelnek a díszosztagok parancsnokai, a dalárda a vendégek tiszteletére énekli: Isten, ki Lengyelhont . . . Most néhány szó kíséretében a koszorúkat helyezik Bem tábornok koporsójára. Az első koszorút Balku Gyula, Bács-Bodrog vármegye és Baja városfőispánja, helyezte el a kormány nevében. — Történelmünk egyik legragyogóbb lapját te írtad, — mondotta többek között a főispán —, a mienk is voltál. Késői diadalutadra szertehintjük a magyar föld legszebb virágait és elvisszük hamvaidtól a tanúságot, hogy a legmélyebb sírból is van feltámadás. Ezután egyre-másra adogatják fel a koszorúkat, falvak, egyesületek, testületek nevében. A koszorúk letételével megbízott néhány szeretetteljes szót mond. A bensőséges, rendkívül meleg és megkapó fogadtatásért a lengyel küldöttség nevében Przedrzymirski ezredes mondott köszönetet. Lengyel beszédét a lengyel tiszti küldöttség egyik magyar származású tagja, Lipcsei-Steiner kapitány, tolmácsolta az állomáson egybegyűlteknek. Amíg a vonat szerelvényét összeállították, a lengyel tiszti küldöttségnek azoknál a tagjainál, akik Aleppóból jöttek, többen érdeklődtek, hogy az exhumálásnál milyen állapotban találták meg Bem József tábornok földi maradványait. Naimsky kapitány elmondotta, hogy a csontok nagyszerű állapotban voltak, néhányan megtalálták a régi lengyel és magyar csatákban nyert sebek nyomait. — Amikor Bem Aleppóban meghalt, — mondja a küldöttség egyik tagja —, a halottmosók huszonkét sebet számoltak össze a testén. Mialatt várunk a szerelvény összeállítására, a lengyel tiszti küldöttség vezetőjénél jelentkezik egy fehérbajszú öreg magyar. — Engedje meg, ezredes úr, — mondja meghatottan —, hogy kezet szorítsak önnel. Szuhanek István a nevem, lengyel származású vagyok, az apám Worniewsky herceg légiójában szolgált. Az apám két testvére elesett a kápolnai csatában- Én meg a fiam már nem tudunk lengyelül. Itt élünk Jánoshalmán, ahová annak idején az apám Lengyelországból menekült. Kérem, ezredes úr, üdvözölje a hős lengyel nemzetet . . . Amikor a lengyel tiszti küldöttség vezetőjének tolmácsolják a magyarrá lett lengyel ivadék szavait, meghatottan szorongatja a kezét és a lengyel köztársaság mai vitéz tisztjei mind kezet szorítanak Worniewsky herceg egykori légionáriusának leszármazottjával. A megkapó jelenetek egész sora játszódik le a lengyel vendégek körül, míg végre háromnegyed két órakor beszállást jeleznek az állomáson és a Bem József hamvait vívó különvonat a lengyel himnusz hangjai közben kigördül a trianoni határállomásról. Diadalul az ország fővárosáig, Kelebiától már mindenütt fellobogózott állomások, rengeteg virág, magyarruhás lányok és leventék sorfala várja a hamvakat vivő vonatot. A nagyobb állomásokon megáll a vonat, a kisebbeken csak lassít, hogy a nagy halott koporsója fogadhassa a tisztelgést. Drogható kép ez Kelebiától Budapestig. A nagyobb állomások zászlóerdeje, zenekara, dalárdája talán nem is olyan megkapó, mint akinek- Most vegye meg őszi és karácsonyi szükségletét, mert 70 éves cégünk megszűnése miatt a raktáron lévő összes női és férfi gyapjúszöveteket, barchendeket, flanelokat és kész női kabátokat fél árért. Mosógrenadinokat, selymeket, fehérneműeket és fürdőruhákat pedig hihetetlen olcsón eladjuk STERN JÓZSEF rt., Budapest, IV., Calvin-tér 1.