Pesti Hírlap, 1929 augusztus (51. évfolyam, 172-196. szám)

1929-08-01 / 172. szám

1929. augusztus 1., csütörtök­. PESTI HÍRLAP Az angol gyapotipar válsága , London, júl. 31. Az angol gyapotiparban vál­tozatlanul tovább tart a válság. A munkaadók szövetsége reméli, hogy a hét vége felé fel lehet venni a tárgyalások fonalát. Több nagyobb gyár­ban —­ amely 140.000 orsóval dolgozik — a mun­kások elfogadták a bérleszállítást. Szó van arról, hogy a munkaügyi miniszté­rium békéltető bíróság útján való döntést fog aján­lani. . A nagyobb műselyemgyárak, amelyeknek gyártmányait a gyapotipar nagyrészt felhasználja, a kizárás folytán üzemüket korlátozták. London, júl. 31. A Pesti Hírlap tudósítójának­­értesülése szerint a lancashirei textilmunkások tö­meges kizárása azzal a következménnyel járt, hogy a Contalds-cég kijelentette, hogy a munkát jelen­tékenyen korlátozza, a munkaidőt pedig tetemesen leszállítja abban a három fiókgyárában, amelyek a lancashirei gyapotipart fonállal látják el. A helyzet ebben a pillanatban meglehetősen bizonytalan. A szövőmunkások szakszervezete olyan értelemben döntött, hogy a munkabér leszál­lításának kérdésében egyáltalában senkivel sem bocsátkozhatik tárgyalásokba. A szövőmunkások szakszervezete pedig csütörtöki ülésén fogja elhatá­rozni, hogy megkezdi-e a munkaadókkal való tár­gyalásokat, vagy sem. Harmincezer embert nyomorít meg a szerb-bolgár határmegálapítás, Szófia, júl. 31. A szocialista pártnak a zürichi nemzetközi szocialista iroda elé terjesztett jelentése tárgyalja a szerb-bolgár határmegvonás lehetetlen­ségeit. A jelentés utal arra, hogy a határ nemcsak falvakat, hanem házterületeket és udvarokat is át­szel és így két ország területére tagol szét; ugyan­úgy templomokat és iskolákat, sőt kutakat vág el az illető falutól. A jelentés adatszerűen felsorolja az ekként országhatárral kettészelt birtokokat, ame­lyeknek terjedelme meghaladja a 10.000 hektárt. (Megállapítható, hogy a kíméletlen határmegállapí­­tás kb. 30.000 embert nyomorít meg. A jelentés sze­rint a birtokoknak országhatárral való kettéosztá­sát éppen azzal okolták meg, hogy hosszadalmas igénylési viták helyett ezenmód a magánosok és a közösségek háborítatlanul szentelhetik majd magu­kat földjük megművelésének. A rosszakaratú intéz­kedések azonban illuzóriussá teszik a föld kihasz­nálását. A jelentés azután ismerteti a szerbek rend­szeres gyilkosságait a határzónában. A lakosság itt békésen végezné dolgát, forradalmi hajlamnak nyoma sincsen és a lakosság itt ebben a tekintetben teljesen különbözik a macedóniaitól. Mégis véres hatósági túlkapások történnek a szerb határsávban, miért is fel kell hívni az egész világ szocialistáinak figyelmét erre a helyzetre, a védtelen lakosság re­ménytelen hangulatára és szüntelen félelmére. 71 Vörös­kereszt genfi konvencióiának revízió­ja, Genf, júl. 31. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A Népszövetség tanácsa négy héttel ez­előtt diplomáciai konferencia hu­zott össze a volt kereszt genfi konvenciójának revíziója végett. Most ért véget a konferencia, amely két konvenciót szer­kesztett. Az egyik a Vöröskereszt revideált kon­venciója, amely 40 cikkelyből áll, a másik a hadi­foglyokkal való bánásmódra vonatkozó új kon­venció, amelynek 97 cikkelye van. Az ünnepélyes­­záróülésen 32 kormányképviselő írta alá az új konvenciókat, közöttük Magyarország, Németor­szág, Svájc, az Egyesült­ Államok, Franciaország, Ausztria, Finnország, Csehország, Jugoszlávia, Románia, Olaszország és Mexikó képviselői. Anglia és Japán egyelőre nincsen az aláírók között, de Anglia csupán formai okokból halasztotta el az aláírást, mert fődelegátusa, Sir Horace Rumbold nem lehetett jelen a záróülésen. Japán pedig fönn­tartotta aláírását mindaddig, míg az új konven­ciókat meg nem vizsgáltatta jogi szakértőivel. Az ú­j konvenciókat azért alkották meg, mert az eddigi konvenciók nem feleltek meg a megváltozott mai viszonyoknak. A világháború tapasztalatait bőségesen fölhasználták azokban a módosítások­ban, amelyek a Vöröskereszt eddigi konvencióján történtek. Tíz amerikaiak háborúból eredő igényei Magyarországgal és Ausztriával szemben, Newyork, júl. 30. (A Pesti Hírlap tudósítójá­nak távirata.) Az az amerikai-osztrák-magyar bi­zottság, amely az amerikai alattvalóknak a hábo­rúból eredő igényeit állapította meg Ausztriával és Magyarországgal szemben, befejezte érdemleges tárgyalásait. Ausztria 370.000, Magyarország pedig 200.000 dollárnyi öszeget ismert el azokból a köve­telésekből, amelyeket az amerikai állampolgárok támasztottak. Ausztria már meg is fizette ezt az ösz­­szeget, Magyarországnak a bizottságban való de­legátusa pedig néhány nap múlva hazautazik, hogy Budapesten intézkedjék a 200.000 dollár átutalásá­ról. Legközelebb már közzéteszik a bizottság záró­­jelentését. Az olasz sajtó szenzációsnak mondja a Pesti Hírlap leleplezését a „határkiigazító bizottságról“. Mint előrelátható volt, a Pesti Hírlap leleplező cikke a csehek példátlan merészségéről, amellyel félrevezették a legfelsőbb tanács tagjait, erős vissz­hangra talált a külföldi sajtóban. Szerdai számunk­­ban már közöltük, hogy a Corriere della Sera teljes terjedelmében vette át cikkünket s ma már konstatál­hatjuk, hogy az olasz sajtó jelentékeny része foglal­kozik az amerikai maszkba bújtatott cseh határ­­megállapító bizottsággal, nagyon érdekes kommen­tárok kíséretében. A Pesti Hírlap közvéleményét szenzációsnak minősítik, amely szomorú világossá­got vet a párizsi úgynevezett békekonferencia lelkiis­meretlen működésére. E saj­tóvélemé­nyekhez érdekesen és figyelemre­­méltóan kapcsolódik bele Körmendy Ékes Lajos veszprémi főispánnak hozzánk beküldött közle­ménye, amelyben rámutat arra a tényre, hogy a csehek álnoksága nemcsak a párizsi békekonferen­cián működött szemérmetlenül, hanem azután 13, amikor arra csak alkalom kínálkozott. Körmendy Ékes Lajos hozzászólása nemcsak azért érdekes, mert helyzetismereten alapul, hanem azért is, mert mint Kassa város tanácsnokának, alkalma nyílt is­mételten nagyon közelről megismerni a csehek el­szánt taktikázását. Később Körmendy Édes Lajos tudvalevőleg a prágai parlament tagja lett s ott nyíltan és férfiasan a szemébe vágta Benesnek és honfitársainak hazug álnokságaik egész sorát. En­nek természetesen az lett a következménye, hogy a csehek egy szép napon kifogásolták Körmendy Ékes Lajos állampolgárságát és rövidesen kiuta­sították a csehszlovák köztársaág területéről. A csehek tudják a módot, hogy kell megsza­badulni a nekik alkalmatlan emberektől! Az olasz sajtó szenzációsnak mondja a Pesti Hírlap leleplezését a „határ­­kiigazító bizottságról“. Róma, július 31. (Magyar Távirati Iroda.) A római sajtó behatóan foglalkozik a Pesti Hírlap leg­utóbbi leleplezésével. A „Tevere“, az­ „Impero“ és a „Lavoro Fascista“ ismertetik Benes manővereit a határmegállapító bizottság összeállításának munkája körül. Hanzaliknak, a cseh származású honosított állampolgá­rokból álló delegációra vonatkozó közléseit egyenesen szenzációsaknak mondják. A Lavoro Fascista kommentárjában megállapítja, hogy a magyar lap közlése újabb bizonyítéka ama környezet mély inmoralitásának, amely Versailles­­ben a békét előkészítette, valamint annak a könnyel­műségnek, amellyel a legkényesebb feladatokat becs­telen, hozzá nem értő személyekre bízták. Benes nem lehet hálás Hanzaliknak és nem fog neki sikerülni, hogy eloszlassa azt az árnyékot, melyet a Pesti Hírlap leleple­zése vet az ő államférfias tevékenységére. Mi, olaszok. —­ írja végül a lap — visszatetszéssel, de meglepetés nélkül állapíthatjuk meg, hogy a közölt leleplezések csak morzsái azoknak, amelyeket olya­nok tehetnének, — és kellene tenniök — akik tud­ják, hogy milyen atmoszférában született meg az új európai helyzet. Az Impero cikke a Pesti Hirlap leleplezéséről. Róma, jul. 31. Az Impero ma visszatér flanzalik leleplezéseire s éles gúnnyal persziflálja a nagyha­talmak eljárását, amelyet Magyarország határainak megállapítása körül tanúsítottak. A párizsi konferen­cia kiküldött két ismeretlent, akiket Benes ajánlott. Ezek feladatuk elvégzését színlelve, visszatérésük után jelentést tettek s ezt Párizsban felülvizsgálás nélkül elfogadták. A cikkíró ezzel kapcsolatban ösz­­szehasonlítást tesz egy régi anekdotával, amikor az egyszeri gazda elküldte szolgáját bevásárolni s köz­ben egyre azt számolta, merre jár a szolga és mikor kell visszatérnie; ha csak egy pillanatot késett, ki­dobta a szolgát. Párizsban is az volt a fontos, mikor érnek vissza a delegátusok, nem pedig a jelentés lé­nyege. Az eset annál kétségbeejtőbb, mert itt egy ország sorsáról volt szó. Néhá e­y újabb adat a csehek „nagystílű“ politikai csalásairól. Irta: Dr. Körmendy Ékes Lajos. A Pesti Hírlap f. hó 27-iki számában „Benes félrevezette a legfelsőbb béketanácsot“ cím alatt megjelent leleplezés, melyből megtudta a magyar közönség, hogy a nemzetközi határkiigazító bizott­ságba Benes két született csehet csempészett be „el­fogulatlan" amerikai tagok gyanánt, bizonyosan széles körben keltett feltűnést és kiváltotta az embe­rek csodálkozását afelett, hogy a cseh „honszerzés“ a csalásnak milyen raffinált eszközeivel történt. A határkiigazításnál elkövetett merész csa­lás azonban távolról nem egyedülálló jelen­ség, hanem csak egy ama sorozatos nagy­stílű csalások közül, melyekkel a csehek a nyugati hatalmak akkor vezetőit és az ide­­küldött antant-megbízottakat rendszeresen és céltudatosan félrevezették. Álljon itt a becsapások végtelen sorozatából egy másik eset is. 1919 január legelső napjaiban antantcsapatok, helyesebben olasz csapatok érkeztek Kassára Rossi generális vezetése alatt. Rossi rövid néhány hét alatt a kassai úri társaságok kedvence lett. Esténként a tisztjeivel együtt végigtapsolta Faragó Ödön magyar színtársulaténak pompás operettelőadásait, reggel 8 órakor pedig már a jégpályát rótta velem. Mindez persze — főleg pedig a magyarokkal való emberséges bánásmódja — nem tetszett a cseheknek és sikerült őt a helyéből kiturniuk. Azt hiszem, március vége volt, amikor az olasz csapatok helyett franciák ér­keztek. Hennoque generális az összes hatóságok és intézmények küldöttségeit a hadtestparancsnokságra rendelte és egy szigorú hangú beszédben elmondotta jövetelének célját és szándékait. A francia nyelven elmondott beszédet Hennoque generális azonnal tol­­mácsoltatta és pedig csehül, egyedül csak csehül. Az­nap délután Hennoque francia és cseh vezérkari tisztek társaságában eljött a városházám. Ezt az alkalmat használtam fel, hogy elmondjam neki, mennyire sajnáltuk, hogy délelőtti­ beszédét csak azok értették, akik franciául tudnak. Mikor aztán ő csodálkozva hivatkozott arra, hogy de hiszen ő a be­széd szövegét tolmácsoltatta, felvilágosítottam­ őt, hogy „ebben a városban csehül senki sem tud". A jelenlevő cseh vezérkari tisztek majd felfaltak a dühös tekintetükkel, de szólni egy mukkot sem mer­tek, mert tudták jól, hogy mennyire igaz, amit mondok. Íme itt is egy példa. A cseheknek volt bátor­ságuk ahhoz, hogy Kassát mint cseh várost mutas­sák be az akkor érkezett francia generálisnak és lóvá téve őt, egy olyan nyelven tolmácsoltatták a beszédét, amelyet a jelenlevők közül a néhány akkor odakerült cseh tisztviselőn kívül senki nem értett. Hiszen akkor még magyarok ültek a hivatalokban is. De ne csodálkozzunk az ilyen csekélységeken. Mi ez mindahhoz a nagystílű hazugsághoz és csa­láshoz képest, amire Benes a háború utáni első nem­zetközi összejövetelt, a genuai kongresszust használta fel, ahol nem kevesebbet mondott, mint azt, hogy Csehszlovákiában azokat, akik a nemzeti kisebbsé­gek jogait sértik, hazaárulókként büntetik. Benesnek erről, a minden idők hazugságait elhomályosító szé­delgéséről, a cseh parlamentben emlékeztem meg ezekkel a szavakkal: „Tudjuk­ jól, hogy a külügyminiszter úr a hazugságok terén egészen kivételes teljesít­ményekre tekinthet vissza, de ezzel a genuai kijelentésével önmagát is felül­múlta és valamennyiünket bámulatba ejtett." És valóban úgy is volt. Mert egy országról, ahol az egész polgári és katonai közigazgatási apparátus arra volt és azt hiszem, ma is arra van beállítva, hogy a nemzeti kisebbségeket elnyomja és mindent el­­ősebesítsen és ahol erre a célra minden eszközt jónak és alkalmasnak találtak, ahol produkálták azt a mű­vészetet, hogy évtizedek óta ott lakók százezreit máról holnapra koldusokká és hontalanokká tették, erről az országról egy aktív külügyminiszternek az egész világ közvéleménye előtt a legelső kínálkozó alkalommal ilyen kijelentést tenni, mér akkor hazugság, amek­korát normális erkölcsi érzékkel bíró emberek már csak igazságnak fogadhatnak el, mert senki el nem tudja képzelni, hogy ekkorát is lehet hazudni. Benes genuai kijelentése bizonyosan nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Csehszlovákia éveken át úgy szerepelt a nyugati európai közvélemény előtt, mint a demokrácia hazája. Hogy ez a „Mintaschweitz“ — ahogyan a csehek itt országukat nevezni szerették, amíg hittek nekik, a valóságban az elnyomásnak legújabb módszerekkel operáló klasszikus földje, azt talán még ma is csak mi tudjuk igazán, akik a saját tapasztalataink alap­ján tanultuk megismerni Európa leg­sovinisztább, leg­­önzőbb és legnagyobb étvágyú népének „demokra­tikus" módszereit.

Next