Pesti Hírlap, 1929. szeptember (51. évfolyam, 197-221. szám)
1929-09-01 / 197. szám
1929. szeptember 1., vasárnap. PESTI HÍR LAP* Feljegyzések gróf Andrássy Gyuláról és néhány kortársáról. — Egy újságíró emlékeiből. — XXI. Polónyi Gézáról. Zömök, robusztus, hatalmas alak, ugyanilyen egyéniség is. Évtizedeken át legfélelmetesebb harcosa a függetlenségi pártnak, a kevés számú Valakik egyike a sok senki között, akik a régi Sándor utcai, majd az új Kossuth Lajos téri képviselőház padjaiban ültek és ülnek (persze ez a megállapítás nem csupán a függetlenségi pártra érvényes.) Kissé sötét arcbörű, okosságtól és furfangtól ragyogó szemek, ha a hangját kiereszti, valósággal megremegnek a falak, de amikor halálos döfésre készül, akkor inkább suttog és néma csöndre készteti a hallgatóságot. Künn a folyosón éppen olyan veszedelmes, mint benn a teremben. A politikai riporterekkel úgy játszik, mint macska az egérrel. Egyetlenegy van közöttük, akivel szemben nem taktikázik, akit szívébe zárt, amelyhez pedig családján kívül más nem jut hozzá. Kíméletlen, akár egy középkori nagy condottieri, vagy a harmincéves háború egy lovasgenerálisa. Nem ad kegyelmet, de nem is kér s a politikai arénában akkor a legboldogabb, amikor ellenfelei (mondhatnám ellenségei) a legvadabb ellentámadással próbálják — legtöbbször sikertelenül — elhallgattatni. Legrégibb emlékem, egy tragikus képviselőházi ülés révén fűz hozzá. Vagy harmincöt éve van ennek és csodálatosképpen, mintha ennek a képe frissebben állana előttem, mint a három évtizeddel későbbi időké. Mint egészen fiatal újságíró ülök a Sándor utcai képviselőház szűk, kényelmetlen újságírói karzatán, amely azonban épen úgy, mint a jelenlegi, belenyúlt a tanácskozási terembe. Zsúfolt ház volt, mert már napok óta beszélték, hogy Polonyi Géza ezen az interpellációs napon fogja kiteríteni Pulszky Károlyt az Esterházy képtár hírneves, egész Európában elsőrangú szakértőnek ismert igazgatóját. Pulszky Károly ugyanis, állami megbizatásból Olaszországban járt, képvásárlás céljából Ezzel kapcsolatban gyanúsítások keltek szárnyra amelyek nemsokára az ellenzéki sajtó egy részében nyilvánosságra is kerültek. A politika annyiban játszott bele ebbe a különben művészeti ügybe, hogy Pulszky Károly Tisza Kálmán legszűkebb gárdájához tartozott. (A Ferrari-féle híres képen, amely a Tisza Kálmán tarokk-partiját mutatja be, Pulszky Károly is szerepel, mint kibic.) A szabadelvű pártnak s elsősorban Tisza Kálmánnak szólt tehát a botrány, szegény Pulszkynak, aki szelíd, kedves művészlélek volt, tulajdonképpen nem is voltak ellenségei. A függetlenségi párt a 67-es és szabadelvűpárti korrupciót a nyilvánosság elé kívánta vinni s legkeményebb szónokát, Polonyi Gézát, állította ki a küzdőtérre. Polonyi sok mindenhez értett a világon s mint büntetőjogász, de különösen, mint közjogász a legelső szaktekintélyek közé tartozott. A képzőművészet azonban igazán ismeretlen világ volt reá nézve s igy nem is annyira ö reá, mint inkább az egész akkori képviselőtázra jellemző a következő jelenet. Polonyi egy rettenetes élességű beszédben rontott neki a szabadelvűpárt korrupciós szellemének s mint ennek egyik legelitélendőbb jelenségét tárgyalta az állami képvásárlásokat. Dörgött, csattogott a hangjai vihart keltve ellenzéken és kormánypárton egyaránt, de amikor halkitani kezdette a beszédet, mindenki érezte, hogy közeledik a döntő támadás. Arról kezdett beszélni hogy Pulszky arra is kapott megbízást, hogy Olaszországban egy Raffael képet megvegyen, amelyet egy előző utazásán ő fedezett fel. Meg is vette, mondá Polonyi, megvette rettenetes pénzen és mi derült ki? Most már halotti csend volt a t. Házban. Kiderült, mondá, hogy az a kép, amelyért ily horribilis vételárat fizetett, nem is Raffael, hanem Piombo! Még a fülembe cseng az a kacajvihar, amely erre megrázta a Házat. A gyorsírók bátran azt jegyezhették volna: szűnni nem akaró, újra meg újra kitörő óriási derültség. Az egész Ház nevetett. Kormánypárt és ellenzék egyaránt, olyan végtelenül komikusnak tartotta mindenki, hogy a magyar állam szakértőjét így becsaphatták a taliánok — egy Raffael helyett, egy Piombót akasztottak a nyakába! Piombo, senki sem hallotta ezt a nevet. Megvallom, akkor még én sem. A nagy derültségbe bizonyára belehangzott az én nevetésem is. Piombót sózta rá a kis „Csarli“-ra.- Piombó, bizonyára valami rosszhírű mázolómester, a legjobb esetben valami ambiciózus cégtáblafestő, aki üres óráiban művésznek csap fel, ismerőseinek nagy mulatságára. Vége volt Pulszkynak! Mindenki elejtette. A szerencsétlen még vizsgálati fogságba is jutott, a Markóba került, ahonnan azonban kisvártatva elbocsátották. Nem is csinált semmi rosszat, csak éppen rossz bürokrata volt, telivér művész, kissé felületes, kissé könnyelmű, de minden gonosz szándék nélkül. Már akkoriban hangoztatta nagy félénken egy-két hozzáértő, hogy az a Piombo-vétel a legnagyszerűbb szerencse volt. Ritkább, mint a nagy urbinói mesteri kvalitásban egyenrangú vele Ma már persze mindenki tudja. Andrássy Gyulának is volt egy Piombója. Erre volt a legbüszkébb s nem a Rembrandt képére. De szegény Pulszkyt az általános hozzánem értés, meg a politika Piombóval fejezte le. - Pulszkyval csak ezen esete után találkoztam két-háromszor. Volt egy újságírói törzsasztal egy vendéglőben, oda suhant be egy este. Mindig fekete kesztyű volt a kezén. Csendesen hallgatta a beszélgetésünket, a vitáinkat. Egy este aztán elmaradt. Úgy hallottuk, Ausztráliába vándorolt ki. Mi izgattja a világot? Zeppelin a Föld körül! Mi történik Palesztinában! Megegyszik-e Hága ? Miről szól a legújabb Wallace-regény ? új detektivregénye : Bones úr Londonban A hatalom kenn** Vászonkötésben P 3.20 / S FODOR JÓZSEF m. kir. udv. MONITORGYÁR BUDAPEST Gyártelep: IX., Dandár utca 15. Mintatermek és iroda: BV., Kecskeméti utca 6. Művészi kivitelű lakásberendezések. — Belső kiképzések. — Kárpitos- és diszitőmunkák. Most fejeztük be lényegesen megnagyobbitott gyártelepünk átépítését, hol mint eddig is kizárólag elsőrendű műbútorokat készítünk Legmodernebb berendezésünkkel és megnagyobbított termelésünkkel a termelési költségek és ennek folytán eladási áraink lényeges olcsóbbodását sikerült elérnünk. Kérjük cégünket minden emu belső berendezési munkálatra ajánlattételre felszólítani! S néhány hét múlva hire jött, hogy a hajója elsüllyedt. Talán akkor is fekete kesztyű volt a kezén... * Két nagy ellenlábasa volt Polonyi Gézának, Eötvös Károly és Vázsonyi Vilmos. Függetlenségi párti az egyik, demokrata a másik. Hozzá méltó hatalmas legények, a harcban éppen oly kevéssé válogatósak az eszközökben, mint ő. Mind a három fiskális a javából. Eötvös megelégszik egy kávéházi törzsasztallal, Vázsonyi nagy politikai pártot alapít s azt alakítja át törzsasztalává, Polónyi fészke a Sas-kör, ahonnan várospolitikai villámait küldi széjjel. Mert ez a három férfi csatázik egymás ellen a törvényszéki teremben, a képviselőházban és a főváros közgyűlési termében egyaránt. Néha, ritkán, alakul a helyzet úgy is, hogy mennek ketten egy ellen, de inkább Vázsonyi és Eötvös fognak össze Polonyi ellen, bár egymást se túlságosan szívelhetik, mert a népszerűség bolondja mind a kettő s e téren nem ismerik az osztozkodást. Polonyi erősebb náluknál a közéleti harcban, mert nem keresi a népszerűséget, tehát kíméletlenebb lehet s amikor kardot húz, nem törődik azzal, kinek tetszik ez, kinek nem. A függetlenségi pártban is inkább féltek tőle, semmint szerették. De ő erre nem is tartott számot. Nagy közjogi tudása, politikai teljes iskolázottsága, 48-as elvhűsége, ritka szónoki ereje félelmetes harcossá, rendkívüli tekintéllyé tették s mindenki természetesnek tartotta, hogy amikor a daraboni uralom után a függetlenségi párt került a Házba óriási többséggel, Polonyi Géza lett az igazságügyminiszter. De az sem volt váratlan dolog, hogy ellenségei miniszterségének első napjától kezdve azon voltak, hogy megbuktassák , miután ez a tábor nemcsak a 67-es politikusokból rekrutálódott, hanem a 48-asokból is, végre, valljuk meg, nem is elegáns módon, sikerült, is ez nekik. Polonyi sok méltósággal viselte el ezt a bukást s jellemző körülmény, hogy bár elsősorban Andrássyéknak tulajdoníthatta azt, velem, aki mint Andrássy legbenfentesebb újságírója szerepeltem és ily minőségemben sok támadást intéztem ellene, sohasem éreztette neheztelését. A miniszteri székből való távozásakor még az a súlyos méltánytalanság is történt vele, hogy a király nem nevezte ki — szokás ellenére — itt