Pesti Hírlap, 1929. október (51. évfolyam, 222-248. szám)

1929-10-22 / 240. szám

12 színház és zene. A Pesti Hírlap olcsó jegyakciója. Ma: Szökik az asszony, Krétakör, Terézköruti Színpad. — Új bejelentés. Fedák Sári bravúros új alakítása a Szökik az asszony­ban kerül ismét jegyakciónkba. Másik elő­adásunk a Krétakör, melyre minden jegyünk elkelt. A Terézköruti kabaré kacagtató műsora mai har­madik előadásunk. Csütörtökre új bejelentésünk van: a Különös közjáték­ot kapcsoljuk be. Ez a rendkívül érdekes színjáték Gombaszögi Fridával a fő női szerepben e napon kerül színre először az idei szezonban. E napra esik az ötvenedik előadás felé törő Földnél­küli János és pénteken kimagasló előadásunk a dia­dalmas sikerű Égő város. Szombaton a két állami színház, az Opera és a Nemzeti ad találkozót. A Kamara­színház új előadása jövő kedden A foga­dósáé. Új bejelentés még, hogy péntekre és vasárnap délutánra bekapcsoltuk a rendkívül olcsó Komédia Orfeum pompás műsorát. KEDD, okt. 22. Kamaraszínház. Krétakör. (%8. — Városi Színház. Szökik az asszony. (%8.) — Terézköruti Szinpad. A késdobáló. Villámhárító, stb. (9.) SZERDA, okt. 23. Városi Színház. Szökik az asz­­szony. (1/&8.) — Terézköruti Színpad. A késdobáló, Vil­lámhárító, stb. (9.) CSÜTÖRTÖK, okt. 24. Vígszínház. Különös közjá­­ték. (8.) — Városi Színház. Szökik az asszony. (­8.) — Belvárosi Színház. Földnélküly János. (8.) — Royal Or­feum. Az októberi műsor. (­9.) Péntek, okt. 25. Új Színház. Égő város. (8.) — Komédia-Orfeum. Megnyitó műsor. (129.) SZOMBAT, okt. 26. Opera. Turandot. (%8.) — Nemzeti Szinház. A nevadai ezredes. (%8.) — Városi Szinház. A denevér. (3.) VASÁRNAP, okt. 27. Király Szinház. Diákszerelem. (3.) — Városi Szinház. Szökik az asszony. (3.) — Új Színház. Vakablak. (%4.) — Komédia-Orfeum. Megnyitó műsor. (%4.) KEDD, okt. 29. Kamaraszínház. A fogadósné. (%8) * Jegyváltás az apróhirdetések élén feltüntetett valamennyi fő- és fiókkiadóhivatalban. Claudia Victrix második estéje az Operaházban. (Bohémek.) Sardou—Puccini tragikus és szenvedélyes Toscája után Murger—Puccini szenvedő és töré­keny Mimijét illusztrálta előttünk az Operaház hét­fői Bohémek előadásán Claudia Victrix, a színház előkelő vendégművésznője. Ha azt mondjuk: illusztrálta, akkor legjobban jellemeztük azt, ami­ben Claudia Victrix énekesnői tulajdonságainak legkiemelkedőbb kvalitását látjuk. Kevés olyan de­koratív jelensége van a mai operaszínpadnak, amilyen ez a szép és finom asszony, aki megjelené­sében ugyanúgy fejedelmi és impozáns tudott lenni a múltkori estén, mint ezúttal: megindító, bájos és poétikus. Az igazi Mimi állt, mozgott és élt ma az Operaház színpadán, Murger igazi Mimije, melan­kolikus, gyengéd virágszál, az egykori Montmartre szerelemre született és szerelemben elmúló leánya, a múlt századközép Párizsának egy édes, halk le­­hellete. Ha valaha, akkor ma éreznünk kellett, milyen gazdag lehetőségei nyílnak a vérbeli film­­színésznőnek színpadon is, mert alig hisszük, hogy Claudia Victrix, az opera énekesnő, a megjelenés, stílus és játék ennyi őszinte költészetével lehetne teljes. Claudia Victrix, a filmszínésznő nélkül, aki azonban énekének szelíd, fájdalmasan halk akcen­tusaival is híven és találón illusztrálta a tüdőbajos, szerelmes kis párizsi midinette tragédiáját. Büszkék voltunk, hogy Claudia Victrix körül olyan kitűnő együttes élt, mozgott és énekelt, ami­lyen az Operaház Bohémek­ együttese. Laurisin Lajos, Farkas Sándor, Székely Mihály és Ma­­leczy Oszkár hangban, játékban egyformán ra­gyogó kvartettje, Halász Gitta ezüstös hangú, gra­­ciózus Musette-je, általában pedig az egész színpad és zenekar eleven élete, hangfrissesége, — a vendég­­művésznő és M. Balbis, a vendégkarmester igazán csak a legjobb hírét vihetik el Párizsba a magyar operakultúrának. Egyébként pedig­ ezen az estén is díszes, ün­nepi nézőtér, sok taps, ünneplés. — Claudia Victrix azzal a boldog tudattal térhet vissza Párizsba, hogy a budapesti közönség teljes mértékben át­érezte és méltányolta vendégszereplésének kivételes jelentőségét. Fóthy János, a Pünkösti Andor és a Magyar színház. Vasár­napi számunk helyet adott Rácz György, a Magyar Színház vezérigazgatója nyilatkozatának. Ez a nyi­latkozat további változásokat jelzett. E nyomon indulva, egyik esti laptársunk hétfőn arról ad hírt, hogy Pünkösti Andor a Magyar Színház drama- t­urgja lett. Tény, hogy erről is szó van. De ez u­gyb­n Rácz György és Pünkösti Andor hétfőn este beszéltek először. Megállapodni azonban még nem tudtak. * Városi Színkör. (Uj Leonóra a Trubadúrban.) Verdi népszerű operái közt a Trubadúrban kínálja talán a legjobb alkalmat jóhangú és egyébként is rá­termett énekesnőnek, hogy az erősen drámai fősze­repben kitüntesse magát és a közönség szívéhez fér­kőzzön. Ma este szerencsésen használta ki ezt az al­kalmat egy új szoprán, Takács Klementin, aki tud­­tunkkal néhány évvel ezelőtt már az Operaházban is bemutatkozott. Feltűnően szép, fénylő és csengő hangját nyilván alapos iskolázás fejlesztette „orgá­numé“. Énekén intelligencia, komoly művészi törek­vés és alakítás készség érzik, szövegmondása megle­pően differenciált. Áriákban és az egy­üttesek vezér­szólamában igazi hatással érvényesült átütő erejű, sohasem rikító magassága. Palet, a kiváló­­ vendég­­tenorista főként a strettát megelőző f-moll ária mű­vészi fölépítésével, egyes formáták pompásan kidol­gozott lehalkításával ragadta el egyre szaporodó hí­veit. Az ismert, szereplők: Kovács, Vermes, s főként a finom, kulturált althangon éneklő Ekkert Szidi, a helyükön voltak. A vezénylő Márkus Dezső fölényes ,tudása, biztos, avatott keze, szilárd egységbe foglalta az előadás valamennyi tényezőjét. (I.) PESTI HÍRLAP 1929. október 22., kedd. Zenei ünnepségek Sopronban. A százesztendős zeneegyesület. Sopron, okt. 1l. (A Pesti Hirlap kiküldött mun­katársától.) Sopron városának még a fekvése és kü­lönleges városképe is emlékeztet Salzburgra. Amint Salzburg Ausztriának, úgy fekszik Sopron is Ma­gyarországnak nyugati határszélén. Az út a fővá­rosból nagyrészt a Duna mellett vezet mindkettőhöz, majd gyönyörű tájak között érkezik kiesfekvése cél­jához. Ahogy a salzburgi vendégnek már át kell lépnie a határt, hogy a város környékének neveze­tességéhez, a Berchtesgadener Landhoz jusson, úgy a soproni vendégnek is „idegen“ országba kell átrán­­dulnia, hogy a Sopronhoz közvetlenül hozzátartozó hírességeket, Kismartont, Doborjánt megtekinthesse. Nevezetes zenei centrumok közvetlen közelében fek­szik mind a két város. És ugyanily hasonlatos Sopron város képe is Salzburgéhoz. Vagy nem jut­tatja-e például eszünkbe Sopron sok ódon patinás házsora Salzburg belvárosát és nem emlékeztet-e bennünket a muzsikás várostorony Salzburg híres harangjátékos Újépületére? Már pusztán ezek a külső hasonlatosságok is rá kellett, hogy vezessenek arra a gondolatra, hogy Sopront ugyanolyan zenei centrummá, a zenei ünne­pek városává lehetne tenni, mint amilyen Salzburg. Támogatja ezt a gondolatot az a körülmény, hogy Sopron kapcsolatba hozható a zenei történet két nagy alakjának: Haydnnak és Lisztnek életével. Amint Salzburg jelentősége is össze van forrva Mo­zart pályafutásával, Kismarton és Eszterháza, Sop­ron két szomszédvárosa között élte le életének jelen­tős nagy részét Haydn, és Sopron megye szülötte, Liszt Ferenc, itt rendezett első hangversenyével ala­pozta meg későbbi világhírét. Sopron egész törté­nete és múltja át van itatva muzsikával. Évszáza­dok óta hálás talaja minden kultúrtörekvésnek, min­den zenei célkitűzésnek, így hát az az elgondolás, hogy Sopront lehet megtenni magyar Salzburgnak, mindenképen helyes alapokon nyugszik. Nagy gondolatok megvalósulására hathatós se­gítségül szokott közbelépni a véletlen. Sopronnak zenei ünnepségek városává válása talán még ma is csak eszme lenne, ha a véletlen úgy nem fordul, hogy a városi zeneegyesület az idén érkezik el fenn­állásának száz esztendős fordulójához. Ez a körül­mény azonban megadta a döntő lökést. A soproni zeneegyesület száz éves fennállása alkalmából Sop­ron a magyar zenei élet legkiválóbbjainak segítségé­vel megrendezhette első zenei ünnepségét, amely re­mélhetően rövidesen kiinduló pontjává lesz az évről­­évre nagyobb szabású alapokon megrendezendő zenei ünnepek ezutáni sorának. A soproni zenei ünnepségek három nap­a a legszebb és legbiztatóbb keretek között zajlik le. A fővárosból és az ország minden részéből számtalan vendég érkezett és a vasárnapi és hétfői zenei ese­mények színhelyét zsúfolásig megtöltötte, a hang­versenyek minden számát élénk érdeklődéssel kisérte. A zenei ünnepségekre és a százesztendős egyesület jubileumának megünneplésére a társadalom és ze­nei élet számos kiválósága jött el Sopronba. Ott vol­tak Herrmann Miksa volt miniszter, a város képvi­selője, Gévay-Wolff Nándor államtitkár, a kultuszmi­niszter képviselője, Jeszenszky Sándor miniszteri ta­nácsos, Radnay Miklós az Operaház igazgatója, Mesz­­lényi Róbert, a Zeneművészeti Főiskola titkára, Ger­­lóczy Béla, az Országos Dalosszövetség ügyvezető igazgatója és még sokan. Vasárnap korán reggel toronyzene nyitotta meg az ünnepséget. Délelőtt a Szent Mihály plébánia­templomban nagymise volt, amelyen a Filharmoni­kusok és a Palestrina kórussal kiegészített soproni zeneegyesület Zwinz Károly karnagy vezetésével De­­mény Dezső E-dur miséjét adta elő. A soproni zene­egyesület alapítója, Kurzweil, ebben a templomban volt karnagy és holtteste is e templom melletti teme­tőben nyugszik. Az ünnepi nagymise céljára kivá­lasztott templom kegyeletes emlékeztetőjén felül a nagymise után Kurzweil sírjánál külön emlékünne­pet is rendeztek. Ez alkalommal a soproni zene­egyesület a sírnál karszámokat adott elő, Blaswick Vilmos egyesületi alelnök pedig megkoszorúzván a sírt,, emlékbeszédet tartott. Vélfel­é a kaszinó nagy­termében díszes közgyűlés volt, amelyen többek kö­zött határozatba ment, hogy az egyesület ezután mint Soproni Liszt Ferenc Zeneegyesület fog tovább működni. Az első ünnepi hangversenyt vasárnap délután tartották az evangélikus templomban. Egyházi hang­verseny volt Bach szerzeményeiből. A műsoron Bach két legszebb és legkedveltebb cantatája szerepelt. Az egyiket Kreszné Sztojanovics Lily, az ismert nevű ora­­tóriuménekesnő, a másikat Szende Ferenc, az Ope­raház művésze énekelte. Énekük a kisérő filharmo­nikus zenekar finom hangjaival a legmelegebb, leg­bensőségesebb áhitat összhatásába fonódott. Bach négy hangszerre és zenekarra írt Brandenburgi Kon­zerne és a D-dúr Suit egészítette ki a műsort. Este a Városi Színházban Vándor Kálmán színjátéka, A Liszt-hangverseny, került színre nagy sikerrel. A darabról e hasábokon már megemlékeztünk. Hétfőn délelőtt az ünnepség résztvevőinek egy csoportja átment Kismartonba, amelyet a trianoni határhúzás óta Eisenstadtnak neveztek el. A csopor­tot dr. vitéz Simon Elemér főispán kalauzolta és ő vitte végig a társaságot Kismarton nevezetességein. A herceg Eszterházy kastélyában volt ugyanis kar­mester Haydn, aki igen sok, világszerte nevezetes kompozícióját alkotta a kastély ősi falai között. A kismartoni vendéglátók rendkívül szívélyességgel fogadták és kísérték a magyar társaságot a város­ban, meglátogatták Haydn egykori házát és a tem­plomban levő síremlékét is. Hétfőn este hat óra után nagyszabású zenei ese­mény volt műsoron Sopron falai között. Bartók, Ko­dály, Dohnányi és Székelyhidy nevei kerültek össze gyönyörű hangverseny keretében. Ez az ünnepség valóban méltó volt a százesztendős soproni zene­egylet jubileumához és méltó betetőzése volt az egyesület száz esztendős pályafutásának. Az előadás­ban a soproni zeneegylet tagjain kívül résztvettek még a filharmonikusok, valamint a Palestrina­­kórus tagjai, Bartók Béla és Kodály Zoltán pedig személyes megjelenésükkel és közreműködésükkel emelték az ünnepség jelentőségét. A közönség nagy tapssal ünnepelte a vendégművészeket, akiket a soproni zeneegyesület az ünnep alkalmából díszes babérkoszorúval tüntetett ki. „Tommy és társa" kis boltja: jó üzlet. A Király Színházban igen nagy sikere van egy kedves, mulatságos magyar operettnek, a „Tommy és társá“-nak. Ritka eset, hogy amikor szerzők és színház egyaránt méltó tényezői ennek a sikernek, ugyanakkor domináló erővel mégis egy színésznő alakja emelkedik ki, mint aki ennek a sikernek tü­zét, fényét megadja, így van ez most Gaál Franciskával. Vitathatat­lan, hogy az ő egyénisége és az ő játéka ennek a si­kernek a messzecsengő harangszava. A pesti publikum egyik legdédelgetettebb kedvencének pályáján nem voltak ritkák eddig sem az efféle hangos sikerek. Ha ilyen teljes a sikere, ennyire a személyéből és egyé­niségéből kisugárzó a frappáns hatás még sohasem volt tán. Érdekes ez az alakítás azért is, mert ez nem egy prózaszínésznő sikeres kirándulása az operett­­színpadra. Nem, Gaál Franci — mint azt első operett­beli nagy sikerénél, az „Utolsó Verebély lány“-nál megállapítottuk —, szuverén ura az operettszínpad­­nak is, ahol nem csupán kedvessége, bája teljességét tudja a közönség kacagásának bő aranyaira váltani, hanem hangban, énekben, táncban is egyéni kvalitá­sokkal ragad meg. Úgy énekel, akár ha mindig éne­kelni tanult volna, úgy táncol, annyira tökéletesen bírja az operetti mozgást, akár ha egyenesen erre készült volna. Rongyos kis cipőpuccoló fiúja emléke­zetében marad annak, aki egyszer is látta. S aki egy­szer is látta, szívesen megnézné újból. Az előadásnak, amely egyébként is kitűnő, má­sik őszinte meglepetése Vaály Ilona, aki szakítva eddigi, kissé túlontúl romantikus és édeskés játék­stílusával, karcsún, kedvesen, őszintén, igazi lányos bájjal alakítja Tommy társát. A mindennapi tapsból bőven kijut az aranyos Rákosi Szidi asszonynak, to­vábbá Kertésznek, Bársony Rózsinak, Dénesnek, Kör­­mendynek s az egész derék gárdának is. * Szombaton és vasárnap Kulturestet tartottak Tellér hangversenytermében. Sikerrel szerepeltek Kampis János festőművész, Vida Mária ének. Mű­vésznő, Annák Magda, Pallay Anna művésznöven­­déke, Rejtő Gábor 13 éves gordonkaművész és a Tóth—Gonda—Tell­ér-trió. * Tagliafero Magda. Ezt a különös és zengzetes olasz nevet egy brazíliai származású zongoramű­­vésznő viseli, akinek elbűvölő, nagyvilági szépségé­vel ritkamód tökéletes harmóniában párosul a tehet­sége és tudása. Külső és belső adományaival vért­eli latin kultúrát testesít meg. Véralkatá­nak belülről áradó tüzét előadásmódjának finom eleganciája egyetlen hőfokkal sem csökkenti. Mai bemutatko­zó hangversenyének műsorán Frank César képviselte a klasszikus elemet Egyébként Debussy pasztell­színekben, párás hangulatokban elmerülő impresz­­szionizmusát, Albeniz és Falla délszaki erotikáját szólaltatta meg kifejező árnyalatokban rendkívül dús technikai eszközökkel. Billentése határozott, anélkül, hogy kemény lenne, pompás bravúrja sohasem üre­sen csillogó, mert átérzett ritmika, mély zeneiség, gazdag képzelet tölti meg tartalommal. Meggyőződé­sünk, hogy mai sikere túléli a szezont s ez a ragyogó, egyben megnyerő művészi jelenség bármikor sé­ve­sen látott vendége lesz hangversenytermeinknek. (tv.) * Színdarab és kormányzat. Bernard Shaw leg­újabb műve, az Almásszekér, a londoni szezon egyik szenzációja. Nagy viták dúlnak körülötte. A legna­gyobb értékelés mellett akadt olyan hang is, amely szerint maga Shaw sem veszi komolyan a komédiát. Forre azonban a híres író ezt felelte: — Annyira komolyan veszem az Apple Gar­­tot, hogy MacDonald miniszterelnöknek, amikor visszaérkezik, meg fogom mondani, ne fogadjon sas kabinetjébe olyan­­minisztert, aki nem olvasta el legalább is hatszor a színdarabot.

Next