Pesti Hírlap, 1929. november (51. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

4 PAEDAGÓGIA... STOMATOLÓGIA Nevezetes napjuk volt a budapesti iskoláknak, mikor a komoly római számokk­al jelölt osztályok között meg­nyílt egy fehérre lakkozott, jodoformszagu ajtó s az volt ráírva: Ingyenes fogászati rendelés. — Boldog Ifjúság! Hát most már nemcsak az elmélet, hanem a fogaidat is az iskola fogja rendiben tartani s ami még kellemesebb újítás: nem is kell és-s fizetni semmit. A mi iskolánkban is nagy sü­rgés-forgás volt az uj fehér ajtó előtt. Tanárok adták egymás kezébe a kilin­cset, később benézett az igazgató is s nem talált szavakat elragadtatásának kifejezésére. — Hát ez nagyszerűl — Ugy­e, gyerekek, ez nagy­szerű ! — Valóban nagyszerűl — mondták a tanárok s a lelkük mélyén kénytelenek voltak igazat adni az igaz­gatónak. Hát nagyszerű is volt. A fehér falak a tisztaság illa­tát lehelték, a két fogorvosi szék szinte csalogatta az em­bert s az ezüstösen ragyogó műszerek és fémalkatrészek szikrázva szórták a civilizáció fénysugarait az Útjukban álló polcok és faliszekrények üvegfalain keresztül: Hiába, no! Haladunk, fejlődünk, nemesedünk! De talán még a nikkel ragyogását is felülmúlta a folyosón tolongó diákság arcának ragyogása. A gyerekek kiváncsi csoportokba verődve álltak az ünnepelt ajtó előtt s az ajtón kitóduló világosság erejében megszázszorozva találta szembe magát a felcsillanó gyermeki szemek fé­nyével. — Jaj, de szép ! — kiáltozták a kis elsőosztályosok s magukban bizonyára ezt gondolták! — Ugyan, ki lesz az a boldog halandó, akit először ültetnek ezekbe a pompás bársonyszékekbe? Nemsokára kijött a hivatalos körlevél, hogy ilyen boldog emberek máris vannak a világon, — de egyelőre osztályonkint csak egy született belőlük, azt az egyet pedig az osztályfőnök kötelessége a többi közül kivá­lasztani. Hát az ilyesmi sohase volt könnyű dolog. Negyven­ötven gyerek vágyát és reménységét kerékbe törni azzal, hogy mondjuk Pakulár András a választott, egyenesen hóhér­ feladat. Nem is egyeztethető össze a paedagógia hu­mánus elveivel még akkor se, mikor valami csip-csup kér­dés kerül terítékre. Hát még mikor ingyen fogorvosról van szó. Én épen az X. b) osztályban ültem s arról beszéltem, a gyerekeknek, milyen bölcs műszer az emberi nyelv, hogy a világért se vétené el, hol kell lebegnie vagy hova kell tapadnia, mikor azt mondjuk, hogy „i“.Vagy azt mond­juk, hogy „té“, pedig ugyan csak egy félvonallal billenjen odébb s az „ií“-ból „ő“ lesz s a „fé“-ből „dó“. Hallgatták a fickók nagy komolyan, azután kórusban próbálták ki az el­mélet szilárdságát a saját nyelvükön s közben egynegyed órára talán még azt is elfelejtették, hogy magyar nyelv­tant tanulnak. Akkor bejött az altiszt a hirdető könyvvel. No, épen jókor. A nyelv után már könnyű lesz a fogakról beszélni. Felolvastam nekik az ingyen fogászatról szóló hirdetést s azután röviden mégegyszer összefoglaltam, milyen áldás lesz az rájuk nézve, ha ezentúl már nem kell a nyelvüket a fájós fogaikon tartani, örvendező zúgás volt a felelet. — Most pedig ki legyen az a szerencsés, akinek elő­ször hozzák az I. b) osztályban rendbe a fogait? Az osztály hallgatott. Hát persze. Hiszen ebben volt a nehézség. Kiválasz­tani 37 közül a legarravalóbbat. Néhány pillanatig haboztam, de a habozásnál erő­sebb volt bennem az elhatározás, hogy ezt a gyerekeknek nem szabad észrevenniök. Hova jutna az emberiség, ha már az első osztályos diák hite is megrendülne abban, hogy az életet örök­­vények és alapigazságok irányítják. — Hát — mondottam —, az első az lesz, akinek legrosszabb a foga. Nyissátok ki a szájatokat! Harminchét száj nyílt ki egyszerre. Hanem annyi rossz fogat nem láttam életemben. Egy darabig csak ol­vastam, hogy neked ennyi, neked annyi, de aztán abba­hagytam az egészet, mert beláttam, hogy ezen az után nem jutunk el az igazság kútfejéhez. KALAP Sem árainkat, sem ízlésünket nem is próbálják, de nem is tudják utánozni, mert tud­ja mindenki, hogy azok utolérhetetle­nek ! FRIEDMANN VI., Király­ u. 8. (Udvarban). 1991 — Elég! Csukjátok be a szájatokat. Becsukták. — Gyerekek! Mindnyájatoknak rossz a fogatok. Ez nem jó alap az osztályozásra. Csend! A fogorvosi rende­lőbe tehát azt fogom kiküldeni, aki a legszegényebb kö­­zületek. Helyiteknek munkanélküli az,apja? Felállt vagy tizenkettő. Már most mit csináljak én tizenkettővel? — Álljanak fel azok, akiknek hatnál több testvé­rük van. Csodálatos, de ebbe a kategóriába is jutott legalább nyolc. — Kik azok, akik csak egyszer esznek meleget na­ponta? No, erre már tizenöten is jelentkeztek. Hát ezen az alapon se lehetett kiválasztani a ren­delő első páciensét . . . Terringettét! . . . De ugyan mitől is romlik a foguk, mikor csak egyszer esznek meleget naponta? Hm. — Fiuk! Döntöttem! Elsőnek az osztály legjob­ tanulója menjen a rendelőbe. Állj fel fiam, Hurok, vedd a sapkádat, te leszel az első! Hurok a kitüntetés súlyától könnyekig megilletődve emelkedett fel helyéről s a többi 36 néma bámulatától kí­sérve lépett el az osztály arcvonala előtt. Leakasztotta sapkáját a fogasról, azután mégegyszer végigment az osz­tályon, de akkor már nem maradt rajta semmi az anyag gyarlóságából: ő volt a szellem megtestesült győzedelme. Becsukódott utána az ajtó, én pedig felhasználtam az alkalmat s rö mvid beszédet intéztem az osztályhoz a jó tanulók erkölcsi kiváltságairól. Hogy mennyire megkülön­bözteti azokat : ír az iskola, később az élet, a társada­lom és minden fórum, ahol okos emberek vannak. A rövid beszédből hosszú beszéd lett. Magába fog­lalta a földi élet összes kategóriáit, melyeken keresztül vörös fonálként húzódott keresztül Murok példája, aki még a fogorvosi rendelőbe is előbb juthat el, mint okta­lan társai. És akkor kinyílt az ajtó és belépett rajta Murok. De milyen állapotban. Feldúlt szemmel, izzó fülekkel, testileg-lelkileg szét­zilálva, mintha egyenesen Pompejiből érkezett volna. — Murok! — siettem hozzá elképedve. — Murok! De ördögbe is, hát mi történt veled? — Jaj! — nyögte a boldogtalan. — Négy fogamat húzták ki egyszerre! Maróthy Jenő. PESTI HÍRLAP 1929. november 1., péntek, Amerikában már pénzt váltani és újságot vásárolni is tehet automatákon. Három érdekes automata három nagy városban. Newyork, október. (A Pesti Hírlap tudósítójá­tól.) Amerikát méltán tartják a gépek hazájának. Az emberi erőt és emberi munkát minden téren géperő­vel igyekeznek pótolni, vagy ha jobban tetszik, ra­­cionálni. Gépeket, automatákat találnak sok olyan helyen, ahol régi, jó Európánk bizony még nem tud emancipálódni a kézi erőtől. Három nagy amerikai város három érdekes automatájáról srok ebben a cikkemben. Pénzváltógép a newyorki földalatti vasúton. A newyorki földalatti vasút, a híres subway berendezése az amerikai modern technika egyik csodája. A vonatok közlekedése kifogástalan, gyors és pontos és megbízható, az utazóközönség részére szolgáló kényelmi berendezések pedig mintaszerűek. A perhonokra számos bejárat vezet, úgy hogy még a legforgalmasabb órákban, délután négy és hat óm között, amidőn a munkaidő véget ér és mindenki siet haza­­ ebédelni, sincs tolongás. Jegypénztár és általában jegykezelés nincs, kalauz és ellenőr ismeretlen fogalmak és aki utazni akar, a bejáratoknál elhelyezett kis szekrényekbe bedob egy öt centes pénzdarabot és erre megnyílik a csapóajtó (olyasféle, mint a buda­pesti Angol­ Park bejáratánál). Itt sem áll portás vagy őr, mert a csapatajtók az öt centes pénzdarab, az úgynevezett copper (rézpénz!) bedobására auto­matikusan nyílnak. Akinek pedig nincs véletlenül ilyen pénzdarabja, válthat a pénzváltópénztárnál. Minden bejáratnál egy-egy ilyen pénzváltópénztár működik. Tekintettel arra, hogy a földalatti vasút éjjel-nappal szünet nélkül közlekedik — minden ame­rikai nagy­városban 24 órás a közúti közlekedés­ — a pénzváltó pénztárakban is állandó a szolgálat. 24 órás szolgálat 3-szor 8 órás munkaidő mellett 3—3 pénztáros alkalmazását teszi szükségessé. A new­yorki földalatti vasút vezetői itt azonban egy súlyos mulasztást követtek el: nem jöttek Budapestre a mintaszerűen vadonért Beszkárt tanulmányozására és ahelyett, hogy szaporították volna a személyzetet, például a pénzváltópénztárakat felülvizsgáló ellen­őrök alkalmazásával, elhatározták a pénzváltópénz­tárak 100 százalékos leépítését és helyettük pénzváltó automaták felállítását. Micsoda hallatlan könnyel­műség! Hiszen Newyorkban több mint 300 földalatti vasúti megállóhely van. Ezekhez legalább 2--2 be­járat, tehát legalább 600 jegy váltópénztár alkalma­zását teszi szükségessé és egy pénztárnál három al­kalmazottat számítva, 1800 alkalmazott sorsáról van szó. Ezek a „kicsinyesen takarékoskodó“ newyorkiak takarékosságról tárgyalnak és gépezőt állítanak a pénzváltó szolgálatra, a pénztárosok pedig elvesztik állásukat. Az East 77. utcai megállónál, a Lexington-ave­­nuen működik ilyen pénzváltó-automata. Automatikus Pénzváltógép Dobd be a pénzt itt: 10 centet 25 centet 50 centet Ez az egész felirás rajta. Az 50 centet, ez a leg­nagyobb váltópénz, felváltja 4 drb 10 centesre és 2 drb öt centesre, a 25 centet két 10 és egy 5 centesre, a 10 centet pedig két öt centesre. Az utasnak most már van megfelelő aprópénze és a csapóajtón át be­mehet a perronra. A pénzváltó automata olyan finom szerkezetű, hogy aki például tévedésből vagy rosszin­dulatból egy kanadai 25 centest dob be, visszaadja, bár értékre nézve a kanadai dollár és a USA dollár között alig van különbség. Az automatát próbaképen állították fel ezen az állomáson és ha beválik, az összes állomásokon be­vezetik, a pénztárakat pedig feloszlatják, így min­den állomáson legalább két pénztárt és hat alkalma­zottat takarítanak meg. Természetesen az Elevated, vagyis a földfeletti Magas-vasúton is bevezetik majd az automatát és ott is néhány száz állomáson csök­kenthetik a személyzetet. Ilyen gazdálkodással érik el, hogy Newyorkban­ nem kell emelni az ötcentes, egységes viteldíjat. Öt cent pengőértékben 29 fillér­nek felel meg, de vásárló­ereje kb. csak 5 fillér, tehát a boldog newyorkiak öt fillérért utazhatnak mintaszerű földalatti vasútjukon. Ha pedig netalántán valamilyen ambiciózus „vezér­­igazgatóhelyettes" emelni akarná a viteldíjat, rögtön lecsapna rá „Jimmy" Walker, a népszerű polgármes­ter. Istae, hogy Newyorkban nincs a Talbot-ügy sem! Pénzváltó bélyegautomata a chicagói főpostán. A chicagói főposta hatalmas előcsarnokában európainak nyomban feltűnik több kivilágított, na­gyobbfajta automata. Ezek pénzt váltanak és tetszés szerint szolgáltatják a bélyeget. Be lehet dobni 1, 2, 5, 10 vagy 25 centes pénzdarabot és gomb nyomására szabadon választani, hogy milyen bélyeget óhajt az ember: 1, 2, 3, vagy 5 centes bélyeget. Ezek a bélye­gek ugyanis egymással kombinálhatók bel- és külföldi levelezőlapokra vagy levelekre. Akinél például csak egy 25 centes pénzdarab van és egy 1 meg két 2 cen­tes bélyeget óhajt venni, kiválasztja magának a kí­vánt bélyegeket és azután egy gombnyomásra visz­­szakap 20 centet. A használati utasítás 4 pontban összefoglalva így hangzik: 1. Dobd be a pénzt, 1—25 centig bármilyen pénzt! 2. Várj, míg a jelzőlámpa ki nem gyűl! 3. Válaszd ki a kívánt, bélyegeket! 4. Nyomd meg a gombot pénzváltásra! Egy negyedóra hosszat kombinálgattam minden­félét az automatán és az összes variációkat kifogás­talanul végezte. Visszatérve Newyorkba, a newyorki lokálpatrióták nem akarták elhinni, hogy Chicago többet nyújt, mint a newyorki főposta. Pedig itt csak egyféle bélyeget lehet kapni egy bedobásra! Ujságárusító nyitott automatáit a detroiti utcákon. Nagyon különös automatákat használnak a det­roiti lapkiadók újságpéldányok terjesztésére. Legta­lálóbban bizalmi­ autom­at­áknak lehet ezeket elkeresz­telni. Detroit egyes utcáin, főleg utcasarkokon piros színre festett ládákat állítanak fel. Ezek a ládák egyik oldalukon nyíltak, úgy hogy bárki belenyúlhat és kiveheti az odatett újságot. Amint az illető lap meg­jelenik, automobilokon kihordják, 10—20 példányt be­tesznek egy-egy ládába és a lap olvasói ott megtalál­ják kedvenc lapjukat, amelynek 2 vagy 3 cent az ára. A lap árát bedobják a lakattal elzárt kis pénz­tartóba, ahonnan a pénzbeszedők másnap kiveszik a pénzt, az el nem adott példányokat pedig visszavi­szik az expedícióba. The Detroit News » All the news flrstl Please drop 3 cents. Ennyi az egész felirás a ládán, amely egyúttal reklám is. A Detroit Times Honor System-nek (a be­csület rendszerének) nevezi ezt az automatát és fel­szólítja olvasóit: Please pay! Tessék fizetni! Egy-egy utcasarkon megfér négy helyi lapnak is az automa­tája és ez a „becsület-rendszer“ Detroitban kitűnően bevált . . . Vájjon nálunk is beválna? Berecz Sándor: Nagyon olcsón eladók, férfi városi candia nutria béléssel, asztalneműek, tizen­két- és hatszemélyesek, rumburgi lepedők, ágyhuzatok, törülközők, asztalterítő csipkéből, függönyök stb. ______________Csáky­ utca 49., I. 5.__________mos

Next