Pesti Hírlap, 1930. március (52. évfolyam, 50-73. szám)

1930-03-01 / 50. szám

2 Magyarság Dal és Önképzőegyesület, a Budapesti Munkás Dalegylet, a Nyugati pályaudvar alkalmazot­tainak Új Élet Dal és Műkedvelő Egyesülete, a Pest­­erzsébeti Haladás Dalkör, a Szent Margitszigeti Da­loskör, a Székesfőváros Gázműveinek Dal és ön­képző Köre, a MÁV­ Visszhang Dalkör Zenekara, a MÁV. Visszhang Dalkör, a Bánáti Daloskör, a Kis­pesti Dalárda, a Wekerletelepi Társaskör Dalköre, a Budapesti M. Kir. Posta járműtelep Kaszinója, a Zug­ligeti Erdei Visszhang Dalkör, a Tungsram Dal és Önképző Kör, a Pesterzsébeti Iparos Dalkör, a­ M. Kir. Államrendőrség Segédhivatali Tisztviselőinek Dal­köre, a Fővárosi Altisztek Dalkara, a III. Kerületi Törekvő Dalkör, a MÁV, Haladás Dal és Kultur Egye­sület, a Budapest Kelenföldi Daloskör, a Kelenvölgyi Daloskör, a telefongyári Dalkör, a Rákospalotai Ipar­­testületi Énekkar, a Rákosszentmihályi Önálló Iparo­sok és Kereskedők Dalköre, a Rákosszentmihályi Polgári Dalkör, a Terézvárosi Polgári Dalkör és az Isaszegi Dalárda. Az Erzsébet híd pesti hídfőjénél 12 fehérlovas rendőr várta a dalosokat s vezette őket a várba. A felvonulás. Amíg a dalosok a próbákat tartották a város­háza udvarán, 1 órakor ugyancsak az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél gyülekeztek a Tesz-ben tömörült társadalmi egyesületek. Díszruhás rendőrök sorfala között hullámzott a százas csoportokban érkező tö­meg, a Duna alsó rakpartján a vasutasok a Déli vasút és a hajózási vállalatok alkalmazottai gyüle­keztek, a belvárosi templom előtt a dohánygyárak tisztviselői és munkásai, valamint a Dohánybeváltó Hivatal alkalmazottai gyűltek egybe. A vetőfi-szobor körül a Beszkárt egyesületek és a postások csoportosodtak, az Erzsébet-hídtól délre a rakparton a Keresztény Nemzeti Liga és a Kansz tagjai, a keresztényszocialista munkások, az állami gépgyárak kiküldöttei sorakoztak, míg fönt az Eskü­­téren a cserkészek, a sasok, a Mansz magyarmdás hölgyei, a gödöllői leányleventék csapata, a Tesz ve­zetősége gyűlt egybe. Közvetlenül a hídfő mellett százával lobogott a különböző egyesületek és a Tesz vidéki küldöttségeinek zászlaja s a képet a főisko­lai lovasok sora tette színessé. A lovasokat Bakonyi Jánet, a Budapesti Lovas Egyesület igazgatója vezette és a felvonuláson 12 főiskolai lovas és hét lovasnő vett részt. A férfiak kékszínű uniformisban, a hölgyek pedig fekete lo­vaglóruhában ültek lovaikon. Amikor a dalosok elvonultak, az Erzsébet híd körül összegyülekezett tömeg tökéletes rendben csatlakozott hozzájuk. Elől vitték a zászlókat, utá­nuk haladt a kisküldötttség, majd a gödöllői, csepeli, rákospalotai, székesfehérvári, salgótarjáni, újpesti, szentendrei és kecskeméti küldöttségek következtek. Az egyetemi ifjakat vitéz Bánsághy György és a bajtársi egyesületek vezetői indították katonás sor­rendben a vidéki küldöttségek után s az egyetemi ifjakat a cserkészek, a sasok, a magyar asszonyok, a­ Szilágyi Erzsébet Társaság tagjai, a Protestáns Nők csoportja, a Keresztény Nemzeti Liga, a Kansz tisztviselők, a Máv tisztviselők és altisztek, az ál­lami gépgyárak alkalmazottai, a keresztényszocialis­ták tömege. Szabó József képviselő vezetésével, az Ébredő Magyarok Egyesülete, a postatakarékpénztár tisztviselői, az állami nyomda, a dohányjövedék és a Beszkárt alkalmazottai és a postások sora követték. Az Erzsébet-hídfőnél a rendet a kivezényelt le­génységgel Katona Rezső rendőr főtanácsos és Tegfel István rendőrfelügyelő tartotta fenn. Az ünneplő Buda. A menet az Erzsébet-hidon, a Döbrentei-téren, a Döbrentei-utcán, a Lánchíd-utcán és a Hunyadi János-uton keresztül Haladt a várba s a dalosok már a miniszterelnökségnél jártak, amikor a­ menet vége még a budai Dunaparton kígyózott s a lovasokat a Lánchid-ut­cában éljenezte az utca népe, amely százával és ezrével szemlélte a felvonulást s élje­nezte meg a megújuló tapsvihar közben a menet, tagjait és Horthy Miklós kormányzót. Ugyancsak többszáz főre rugó tömeg várta a Disz-téren a felvonulást, amikor a menet első csé­­külő estébe hatalmas fehér tizes szám világított bele. honvédelmi minisztérium homlokzatán hatalmas piros-fehér-zöld transparens gyulladt ki és a szür­külő estében hatalmas fehér tizes szám világí­tott bele. Az ünneplő tömeg a Szent György-téren. A Lánchíddal szemközt, az alagút előtt, két rendőr sor­fal köti össze a Sikló-utca rövid kis hal­lását a Várba vezető Hunyadi János-úttal. Délután öt óra. Az esős esthomályban tarka tömeg ácsorog a rendőrök sorfala mögött és bámulja a Lánchíd­­utca felől zárt sorokban érkező felvonulókat. Zászlók alatt, élykor, zenekarokkal vonulnak fel a külön­böző egyesületek, a zenekar most éppen a Hunyadi­induló ütemeit játssza. A harsány hangok meg­mozgatják a kiváncsi tömeget, amint az ünneplők csapatai a zene taktusaira szabályosan lépnek. A sűrű zárt sorok katonás menetben haladnak felfelé, az emelkedő Hunyadi János­ uton, hogy felkanyarod­janak a Halász-bástya mellett a Disz-térre. Itt, fenn is rendőrsorfal zárja le a Színház­­utcát. A felvonulók zárt csoportjai megkerülik a honvédelmi minisztérium épületét és a József főher­ceg palotája még a várőrség épülete előtt vonulnak be a királyi vár udvarába. A rendőrök sűrű sora áll szemben a várőrségi épülettel, a honvédelmi mi­nisztériumtól a királyi palota udvarának bejárójáig. A Szent György-tér még üres. Az utcai lámpák sem égnek. .A honvédelmi minisztérium épületének erkélyén píros-fehér-zöld villanylámpák keretében hatalmas tizes szám -világil, a fehérfényű ribanáskörlék a kormányzó jubileumának tizedik évre ' ''rá' hirdetik. A rendőrök sorfala mi'rt itt ütsz ' . h .r­g.és sori cun ! ■ ünneplő közönség is a sok Lu­culcsi emben Az eső szemerkél, est homály borul a történelmi emlékű Szent György-térre, de a tömeg sűrűn összezárkózva, türelmesen, szinte hang­talanul figyeli, amint a Disz-tér felöl a rendőrsor­­fallal teremtett, szabályos, egyenes után egymás­után érkeznek zeneszóval a felvonulók csoportjai. Indulók, magyar nóták, hol tüzes, hol vidám hangja veri fel a Vár csöndjét. Közben odalent, az alagút tövében, az élelme­sebb emberek felfedezték, hogy a siklón akadályta­lanul fel lehet jutni, a Várba. Egymásután érkez­nek fel a hegyipálya túlzsúfolt kocsijai és a rend­őrök mögé sorakozó közönség sorai mögött csakha­mar megtelik az egész Szent György-tér a siklón érkezőkkel. A tér közepén többágú utcai lámpa áll. Alig gyullad ki a fénye, a lámparúdra fölmászik egy villamoskalauz és egy polgári ruhás fiatalember. A lámpakarókba kapaszkodva, az­ ezerfejt­ tömeg fö­lött szemlélik a­ felvonulók végeláthatatlan árada­tát. A közönség között katonatisztek is elvegyül­nek, fiatalemberek, öregasszonyok, jól öltözött höl­gyek, férfiak, és szegények, viseletes ruházatú em­berek, egyaránt szoronganak. Amikor egy-egy zene­kar elvonul és a fúvós hangszerek hangja elvész a várudvarban, amíg katonásan verik talpukat a fel­vonulók a kövezethez, egymást érik a felkiáltások, megjegyzések! — Mennyien vannak! — És még mindig jönnek! Micsoda hosszú cso­portok! — Nini, a cserkészek! S valóban, a díszmenet lépéseit vágják a cser­készruhába öltözött, árvalányhajas fiatalok. Egy üveg asszony nyakában ötéves kisfiú ül. Az asszony a gyer­mek lábait fogja, a fiúcska az idős nő nyakán, vállain lovagolva nézi a fölvonulókat és közben jóízűen na­rancsot majszol. — Ezek a vasutasok! — mondja valaki. — Hogyan fér be ez a rengeteg ember a Várba? -1- kérdi valaki. — Nagyon nagy udvar az, — nyugtatja meg a mellette álló az aggodalmaskodót — még több ember is elfér ottan. A várudvar ugyan nagy de aki ezt a felvilágo­sí­tást adta, mégis csak tévedett, mert negyedhét óra tájban, amikor a fölvonulók csapatai elfogytak, ki­derült, hogy nem­ mindenki fért be oda. A fölvonulók hatalmas kígyójának végén érkező csat­or­tok bizony kiszorultak a várudvarról és ott kellett végigvárniok az ünnep lezajlását a rendőrök sorfala és a várőrségi épület között, a Szent György-tér szélén. — Mennyi ember, mennyi ember! — hangzik minduntalan a csodálkozó fölkiáltás. — Ilyenkor látni, hogy mennyien vagyunk, ha­ ezt a sok férfit látnák az ellenségeink, biztosan elré­mülnének — kiált föl egy lelkesült ember. Mikor véget ér a fölvonulás, a konszolultak egy­szerre csak hallják a hatalmas hangorkán fölzendü­lését: — Éljen! Éljen! Éljen! Ezer- és ezer torok kiáltott, él­jent a kormányzóra bent a várudvaron. — Most lépett ki a kormányzó az erkélyre — kiáltják sokan egymás felé a tömegben. Egyszerre csak véget ér a szűnni nem akaró él­jenzés és­ fölcsendül a Himnusz: — Isten áldd meg a magyart . . . Mindenki leveszi a kalapját, a Himnusz, felséges ritmusa keresztül rezdül a lelkeken és a meghatottság érzése végigborzongatja a sok hajadonfőit álló, kitű­zesedett arcú embert. A fölvonulók csoportjai, akik nem juthattak be a Vár udvarára, itt várják végig az ünnep lejátszó­dását. De amikor véget ér a kormányzó ünneplése, megmozdulnak a zárt sorok, ezek a csoportok is előre jutnak és a kivonulók nyomába lépve, elvonulhatnak a kormányzó előtt. 1930. március 1., szombat. PESTI HÍRLAP Ezerhétszáz dalos ajkáról hangzott fel a Himnusz. A Vár udvarán a testőrség tagjai várták a «ne-­i netet, a díszőrség riadót fújt, amikor a monstre-fel­­vonulás megkezdődött. A Mátyás király-szoftorcsopor­­tozattól balra levő kiskapun át jutott a hatalmas tömeg a királyi palota belső udvarára, ahol kiraj­zolva várta az egyes csoportokat az előre elkészített hely. A kormányzói lakosztály erkélyén két hatalmas kandeláber égett s közte vörös drapéria volt terítve az erkély korlátjára. Hat órára mind a tizenötezer résztvevő elhelyezkedett a Vár udvarán felharsant a kü­rt, s néhány perc múlva megjelent a kormányzó az erkélyen, felesége és Miklós fia kíséretében. Percekig tartó s­egétverő éljenorkán fogadta őket, amelynek elcsitultával 1700 dalos ajká­ról hangzott fel a magyar Himnusz. Majd utána megkezdődött a hangverseny. Csendben szitált az eső, azonban ez a lelkes tömeg hangulatán nem változtatott s meg-megújuló tapssal fogadtál­ az egyes számokat, amelyeket Szegő Sándor országos karnagya vezényelt. A Himnusz után az üdvözlő Fo­hászt énekelték, amely Sebesnek, a Budai Dalárda volt karnagyának és Lampérth Gézának a műve, utána felhangzott a „Fekete zeni éjszakája“, majd az „Erik­a­ érik a búzakalász“. Huber: „Fohász‘‘-át a Beszkárt és a II. honvédgyalogezred zenekarának kíséretében adták elő, befejezésül együttesen énekel­ték el a Szózatot. .4 kormányzó családjával együtt Végighallgatta, a szerenádot s ugyancsak együttesen­­néztél­ végig a hatalmas tömeg kaló - felvonulását. A TESz és a főváros küldöttsége a k­­yw előtt. "Negyed nyolcra járt már­ az idő, amikor a főisko­lai lovasok és lovashölgyek elvéglattak a kormányzó előtt s ezalatt a kormányzó lakosztályának foyer-jában összegyülekeztek a kisküldöttség tagjai, akiket meg­hívó ellenében bocsátottak be. Megérkezett a főváros küldöttsége, amelyhez az egyes notabilitások is csat­­­­akoztak. Részt vett a kisküldöttségben báró Petényi Zsig­­m­ond, Ripka Ferenc, főpolgármester, Sipócs Jenő pol­gármester, Bezegh-Huszeigh Miklós főkapitány, And­­réka Károly, Ajtay József, a Nemzeti Szövetség igaz­gatója, Tommy Cecil, a MANSZ elnöknője, Samarjay Lajos, a MÁV elnökigazgatója, a TESZ egész, veze­tősége, a Nemzeti Szövetség csoportja, a „Pro Hun­gária“ Nők Völágszövetsége tagjai Széthey Ferencné vezetésével, a Főiskolai Hallgatók Bajtársi Egyesü­letének kiküldöttei, Tormay Béla, valamint a főváros kiküldöttei közül Wolff Károly, Gaár Vilmus, Kozma Jenő, Joannovits Pál, Buzáth János, Csupor József, Pur­ebi Győző, Berczei, Jerte, Baracs Marcel, Hajdú Marcel, Édes Endre, Frühwirth Mátyás, aki Gerlóczy Bélával együtt a Dalosszövetséget is képviselte. Fél nyolcat mutatott a kis fogadóterem antik­­­ívű órája, amikor a csaknem kétszáz tagi­ küldött­ség előtt megjelent szárnysegéde kíséretében vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, akit három­szoros éjjennel fogadtak a megjelentek. A fogadó­­terem sarkában állt gyászszalaggal átkötve az a ha­talmas Szűz Máriás nemzeti lobogó, amely alatt tíz évvel ezelőtt a nemzeti hadsereg bevonult Budapestre. Báró Perényi Zsigmond a következő szavakkal köszöntötte a kormányzót: — Lelkes hazafiak társadalmi egyleteinek ve­zetői részéről indult meg a mozgalom, hogy megün­nepeljük tizedik évfordulóját annak a napnak, ame­lyen Főméltóságod az isteni gondviselés rendelke­zése folytán és saját akaratunkból a kormányzói széket elfoglalni méltóztatott. Tudomásunkra jutott Főméltóságodnak az a kívánsága, hogy az ünneplés szerényebb keretekben, pompa és ünnepi zaj nélkül folyjon le. Mély tisztelettel hajlottunk meg Főméltó­ságod kívánsága előtt és megértettük azt a nemes felfogást, hogy az ország mai nehéz helyzet­ében a zajos ünneplést nem kívánja a mi kormányzónk, aki egész népinek gondjait viseli és szenvedéseit átérzi. A magyar társadalom nevében hódolattal kö­szöntöm F­őm­él­tóságodat, a legmelegebb érzéssel, őszinte keresetlen szavakkal, mint ahogy az Főm­él­­tóságod fenkölt és nemes egyéniségéhez legjobban illik. Mi Főméltóságodban az Államfőt látjuk, aki­nek hódolattal tartozunk, a Vezért, aki irányt szab és akinek engedelmeskedünk. De látjuk a legelső magyar polgárt is, akihez magyar szivünk minden érzésével raga­zkodunk, aki pél­­r­e mutat köteles­­s­gteljesiti Iren­­­er... írszeretetben, aki érettünk dol­gozik, velünk örvend és velünk szenved. Mikor Főmér a magyar nemzeti hadse­reg élén bevonult fővárosunkba, minden igaz ma­gyar, fiatal és öreg, gazdag és szegény, túláradó örömmel, lelkes ujjongással mint megváltót fogadta, hiszen Főméltóságod vezetett ki bennünket a nem­zetiét­lenségből, a forradalmi posványból a nemzeti élet biztos várába. Ez a bevonulás volt az első csil­­lagfény sötét egünkön, a kormányzói szék elfogla­lása az első reménysugár arra, hogy megvilágosodik a magyar éjszaka. És bár az elmúlt tíz év alatt sok súlyos csapás és gazdasági válság, a szörnyű trianoni békeparancs következményei sorvasztották a nem­zetet, bár sok üldözés és támadás ért ellenségeink ré­széről, sok keserves csalódásban volt részünk, mégis élünk magyarok és úgy érezzük, hogy most már a mi utunk fölfelé vezet, ha mi is úgy akarjuk. Tíz év után is változatlan bizalommal és hittel tekintünk a mi Vezérünk felé. Nagy a Hit ereje és éltető. Valamikor Arábia pusztáira próféta küldetett és évek múlva, mert hit­tek igéiben és aszerint éltek, a szegény pásztornép hatalmas birodalmat alapított, mely Delhitől Grana­dáig terjedt. Mi hozzánk Horthy Miklós küldetett és honszeretet az ő hitvallása. És a mi hitünk erőt ad arra, hogy ezen hitvallás szerint éljünk. Hogy ápol­juk és fejlesszük azokat az erényeket, melyeket Ve­zérünk magában egyesít és lángoló faj és honszere­­tetet, a nemes önzetlenséget, az áldozattól vissza nem riadó kötelességteljesítést, hogy gyökerestől kiirtsuk az erkölcstelenséget, a korrupciót. A hit fölébreszt bennünket a tespedésből és ez a felébredt gondolat többé el nem alszik, fejlődik, növekszik, amiglen tel­jesül az, amiért a Vezér hozzánk küldetett. A szerbek valamikor Vid napját jelölték meg mint olyan ünnepet, amikor minden szerbnek ma­gába­ kell szállnia és gondolnia kell a haza iránti kö­telességeire. Mi is magunkba szállunk a mai napon. Gondoltunk a haza iránti kötelességekre és fogadjuk Főméltóságodnak, hogy becsülettel, önzetlenül, áldo­zatra készen teljesíteni fogjuk azokat, ki-ki azon a helyen, ahova vezérünk kirendeli. Megköveteljük azt mindenkitől, aki magyar földön él és magyar kenye­ret eszik. Buzgó imával fordulunk a mindenható nagy Istenhez, hogy áldja Főméltóságod minden lépését, minden törekvését, hogy segítse Főmél­tóságodat munkájában, a régi Magyarország romjain a réginél boldogabb, erősebb új Magyarország felépítésében, hogy sokáig éltesse Főméltóságodat, hogy m­unká­já­nak gyümölcsét, magyar népének boldogságát lát­hassa. Dr. Sipőcz Jenő polgármester a­ főváros törvényhatóságának küldött­sége élén, a következő szavakkal üdvözölte a kor­mányzót: FT ‘oltósága ’,Kormányzó úr! A szeretetnek, ragaszkodásnak ás halának hullámai, amelyek a mai

Next