Pesti Hírlap, 1930. április (52. évfolyam, 74-97. szám)
1930-04-06 / 79. szám
14 A Vígszínház kitűnő előadással szolgálja a szerzőt. Gombaszögi Frida az énekesnő alakjában ennek a csupa idegszerepnek minden rezdülését nagyszerű hűséggel tükrözi; az a mély izgalom, amellyel az alakot etérzi, forróvá teszi körülötte az egész színpad levegőjét; alakítása s megjelenése szép, mint amilyen szépek ragyogó toalettjei. Törzs játssza „az idegen“-t, a „selyemhernyót“ (mint ő magáról finoman mondja) ; módjában áll, hogy a harmadik felvonásban elmagyarázza a második felvonás hatalmas jelenetében játszott alakoskodását; nekünk erre a magyarázatra semmi szükségünk se volt már, olyannyira élveztük és értettük nagy jelenete remek játékát, a jeges arc alá fojtott forróságot és férfigögöt. Hegedűs a „hű kutya“, őróla kár is egyebet mondani, mint csak azt, hogy végre újra itt van, a Vígszínházban és újra ő az, akinek mély humorán itt nevethetünk. Góth az intendáns, racscsoló kegyelmes ura olyan portré, amelyet a szerző bizonyára boldogan tesz el e premier emlékei közé. Gazsi Mariska egy híres, nagymúltú énekesnő alakjában csupa elegáns raffinéria és csupa okos kedvesség: nagyon tetszett Makláry egy pincér kicsiny szerepében is: egyéniség. Eszterházy Ilona ügyes szobaleánya egészíti ki az együttest. A rendezés ízléses és gondos. A bemutatón a „legnagyobb“ premierközönség jelent meg; a toalettek fölvonulását megirigyelhette volna Párizs is. Ez a kényes publikum nagy rokonszenvvel fogadta a darabot és az előadást és hálás tapsokkal sokszor szólította maga elé a szerzőt Bónyi Adorján. Piccarugo, búcsútellenese. Magyar királyi Operaház. Valami csodálatos varázsa van a Parasztbecsület muzsikájának. Lehet ezt a kis egyfelvonásost akár százszor is meghallgatni és sokan vannak, akik meg is hallgatták, mégse válik unalmassá ez a csodálatos zene, sőt, minden egyes alkalommal a friss élmény ingerével érezzük át szenvedélyét, tüzét és tragikumát is. Szombaton este kétszeres erővel hatott ránk ez a zene, amidőn a vendégművészben, Nino Piccalugában egy oly énekes énekelte Turiddut, aki gyönyörű érces hangjával magával hozta a fiatalos olasz szenvedélyt és bennsőséget. Piccalugának hódító sikere volt a felvonás után vagy tízszer kitapsolták. Nagyszerű partnerei voltak a drámaias Walter Rózsi (Santuzza) és a bosszút lihegő, hatalmas hangú Szende Ferenc (Alfio). A Parasztbecsület után az olasz verismo másik mesterművét hallottuk, a Bajazzókat. Piccaluga-nak itt is, mint Canionak, tüneményes sikere volt; az első felvonás nagy záró áriáját: „unde Bajazzo“, annyi melegséggel és a fájdalom oly megrázó naturalisztikus kifejezésével énekelte, hogy a közönség alig tudott betelni vele. Méltó partnerei voltak itt is, Walter Rózsi, mint lángoló és amellett graciózus Nedda, Palló Imre, mint felséges Tonio, akit a prológus után a közönség szintén tízszer hívott a rivalda elé és Svéd Sándor, a gyönyörű hangú, melegénekű Silvio. Mindkét előadást Fleischer Antal vezényelte művészi kézzel. A darabok eleven rendezése Szemere Árpád főrendező érdeme. dr. Diósy Béla. * A Zeneművészeti Főiskola Goldmark-hangversenyei. A Zeneművészeti Főiskola Goldmark születésének századik évfordulója alkalmából két ünnepi hangversenyt rendez. Az intézet nagy hangversenytermében április 10-én délután fél 6 órakor tar-tandó kamarazene esten a B-dúr vonósnégyes, az F-dúr zongora-hegedű szvit és a B-dúr zongoraötös kerül előadásra. Az április 12-én, szombaton este 8 órakor kezdődő zenekari estén, melyet Hubay Jenő vezényel, a Tavaszi nyitány, a hegedűverseny és a Falusi lakodalom van műsoron. A hegedűversenyt Végh Sándor művészképzős növendék játssza. * Gyenge Annas Budapesten. Hiába, no, megvan az a gyengénk, hogy e néven nevezzük őt, valahányszor hazatér. A külföld, messzi Newyorkig, Anne Roselle néven ünnepli. Most ismét Budapesten van, kedden az Aidában, csütörtökön a Toscában lép föl a Városi Színház színpadán. * Az ezidei Farkas—Raskó-díj egyhangúlag dr. Forgách Antalé lett. A díjat jelképező ezüst gyűrűt vasárnap este 18 órakor adja át neki Hevesi igazgató a Nemzeti Színház színpadán. AZ ÚJ SZÍNHÁZ JELENTI: The English Players angol színtársulat vendégjátéka kedden, április 8-án The Importance off Being Barnesff (Bunhurry) Bevezeti: KARINTHY FRIGYES, szerdán, április 9-én The First Mrs. Fraser (Az első feleség) Bevezeti: PÁSZTOR ÁRPÁD csütörtökön, április 10-én Journeys End (Az út vége) Bevezeti: HALÁSZ GYULA. ■»ESTI HIPLAI» 1930. április 11., vasárnap. Gaál Franciska ■ Rózsahegyi Kálmán Belvárosi Színház Meiste, vagy soha! - Grand Hotel Két nagy siker a Vígszínházban. A Vígszínház jövő hetét a játékrend két érdekes újdonsága tölti be. Most vasárnap, hétfőn szerdán, pénteken, valamint jövő vasárnap és hétfőn Hatvany Lili nagyszerű vígjátéka. Ma este, vagy soha! szerepel a műsoron. Kedden csütörtökön és szombaton Paul Frank- Fodor László gyorsan népszerűvé lett vígjátéka, a Grand Hotel kerül színre. Most vasárnap délután Emőd Tamás és Török Rezső vígjátéka, a Két lány az utcán mulattatja a közönséget. (Mérsékelt helyárak.) J E R I T Z A Mária kamaraénekesnő első hangversenyszereplése. Egyetlen fellépése a Városi Színházban április 25-én (péntek) 8 órakor. Jegyek 2.50 pengőtől 32 pengőig kedd, április 8 tól kezdve a színház pénztáránál, Rózsavölgyinél és az összes jegyirodákban. A színház bérlői kedvezményes jegyeiket holnap, hétfőn vehetik át a Városi Színház pénztáránál (d. e. 10—1 óráig és d. u. 4—6-ig). Walter Bruno Mozart-estje. Rendkívüli — igazán rendkívüli — filharmóniai est keretében Mozart halhatatlan szellemét idézte ma este az élő karmesterek egyik legkiválóbbja, Walter Bruno. A műsort a b-dúr divertimento nyitotta meg. Ez a szó: divertimento — a régi hangszeres zenében a suite-tel, partitával körülbelül egyértelmű műfaj elnevezés — eredeti jelentése szerint annyit tesz, mint szórakozás. Eszünkbe juttatja, hogy a remekműveknek szinte föbecsülhetetlen mennyiségű, óriási változatossága sorát rövid életének lázas sodrában egy kis, arisztokrata társadalom szórakoztatására írta Mozart. Ihlete azoké volt, akik jól-rosszul eltartották, akik az éhhaláltól őt és családját alig hogy megmentették, akiknek „jóvoltából“ életének mécsese idő előtt kirobbant. A „játszi rokokó“ muzsikusa tragikus sorsú ember volt és tragikus lírájú költő. De ő maga talán nem is tudta ezt magáról, mert az olympusi istenek megadták neki azt a fenkölt mámort, hogy lelkének minden rendületével az eszmei tökélyt, a legmagasabb művészi harmóniát szolgálhatta. Mozartot tolmácsolni annyit jelent, mint leszállni az emberi sors mélységeibe és onnét emelkedni a muzsika szárnyain a szférák birodalmába. Ezt teszi Walter Bruno minden egyes Mozart-vezénylésével. Jelképesen is megcselekedte ma este, amikor leszállt a karmesteri pulpitus mellől, hogy maga szólaltassa meg az adut versenymű zongoraszólamát. Budapest közönsége először hallotta játszani Waltert és elámult azon, hogy az ütempálca mestere mily ritka nagy művészettel kezeli a zongorát is. Fölényes ura a kifejezés minden technikai eszközének és alázatos szolgája a műnek. Lágyabb, édesebb, beszédesebb tónust, mint mikor a lassú tétel hihetetlenül finom piano-frázisait elővarázsolja — aligha hallottunk valaha. Nemes lendületű taglejtései a zongora mellől dirigálták a kísérő zenekar játékát, ugyanoly szuggesztív művészettel, mint a műsor többi részében. Az említett divertimentón kívül még a vonós szerenádot hallottuk és — végre ismét egyszer! — a g-moll szimfóniát. Walter elejétől végig remekelt, de a zenekar játékában voltak fogyatékosságok. Nem jóra vezető önáltatás lenne, ha méltán nagyra tartott Filharmóniánk beletörődne testületi géniuszának ilyen alkalmakkor szembeötlő lanyhulásába. Lányi Viktor. * Dohnányi Ernő Hágában. Mint hollandiai tudósítónk jelenti, Dohnányi Ernőt április 9-én Hágába várják. A nagy magyar dirigens ez alkalommal Amsterdamban nem fog szerepelni, Hágában is csak nagyon rövid ideig marad s pusztán egy este dirigálja a hágai filharmonikusok hatalmas zenekarát, 4 Művészest az Erzsébetvárosi Körben. Az Erzsébetvárosi Kör szombaton este művészestélyt rendezett. Beregi Oszkár hazafias költeményeket adott elő mély hatással, L. Szétesi Elza zajos tapsokat kapott kabarédalaiért; a művészestélyen még Darvas Ibolya, Radó Sándor, Körösy Zoltán, Bihariné Kádár Klára és Gerő Márta, szerepeltek sikeresen. Mengelberg és a magyar nóta. Amszterdam, április 5 Mengelberg Vilmos, a hollandusok híres dirigense a telet mindig Newyorkban dirigálja át, s rendszerint március végére tér vissza Amszterdamba, hogy a Concertgebouw zenekar vezetését átvegye. Mengelberg hazaérkezése az amszterdami zenei életben mindig eseményt jelent. A Concertgebouw igazgatósága és a zenekar tagjai hatalmas virágkosarakkal várják a mestert, mert Mengelberg Vilmos rendszerint a születésnapjára szokott a holland főváros falai közé visszaérkezni. Ez a születésnap az idén érdekes keretek közt zajlott le Mengelberg Vilmos elmondotta fiának, aki egyébként maga is dirigens és a Concertgebouw ügyvezető igazgatója, hogy az idei születésnapon a magyar cigányzene után vágyik. Odaát, vehhi földön ugyanis egy nagyszerű magyar bandát ismert meg s a házigazda ugyanakkor pompás tokaji borral kínálta meg. Ha tokaji bor nincs is, — mert hisz jó, hamisítatlan tokaji ma valóban nem kapható Hollandiában, — nézzenek utána, talán akad egy jó cigánybanda. Mengelberg Vilmos kívánságának teljesítéséért szerencsére nem kellett messzire menni. Az amszterdami Astoriában, a magyarok találkozóhelyén, játszik negyedmagával Vörös Elek, egy nyugtalan vérű, fekete hajú, világot járt magyar fiú, akinek nem kell a jazz, nem kell a külföldi sláger, aki a hollandusok között estéről-estére óriási sikert arat a magyar nótáival. Vörös Eleket és a bandáját hívták meg Mengelberg Vilmos születésnapjára. A legelőkelőbb amszterdami szállónak, az Amstel Hotelnak különtermében zajlott le a mulatság. A híres dirigens odahúzta a karosszékét közel a bandához, azután éjjel fél egy órától hajnali három óráig egy ültőhelyen hallgatta a szebbnél szebb magyar nótákat. — Csodálatosan szépek ezek a magyar dalok! — szólt többször is társaságához. Csak magyarokat játsszon! — mondotta azután Vörös Eleknek. S a fekete hajú fiatal prímás vonója alól patakzottak a magyar nóták, két és fél órán át szinte alig tartott szünetet, minél több pezsgő fogyott, annál lelkesebben húzta a banda. — Nagyszerű ... Várjon! Játssza csak, kérem, a magyar Himnuszt... A különterem ablakaiból áradt a muzsika, a hatalmasan megduzzadt Amstel kanális sötét vizére. Egy magyar cigányprímás húzta híres hollandusok fülébe a magyar Himnuszt. — Ezek a magyar színek? ■— s Mengelberg kiemeli Vörös Elek gomblyukából a háromszinű kokárdát. Én is tudok ám magyarul, — mondja. Várjon csak, hogy is kell mondani...? És Mengelberg Vilmos ajkáról hibátlan kiejtéssel elhangzik három magyar szó— Nem. Nem. Soha! A mulatság jobban sikerült, mint ahogy azt mi magunk is gondolhattuk volna. Mengelberg Vilmos jól érezte magát a magyar nóták áradatában. A társaság boldog volt, hogy a dédelgetett karmester gondtalanul pihen és szórakozik. A Concertgebouw igazgatósága örült, hogy teljesíteni tudta a mester óhaját. Ifjú Vörös Elek bandája pedig gazdagabb lett egy szép estével s egy pár cifra rajzú holland bankóval. Mi is ünnepeltünk. Ünnepeltük a magyar zenét, mely meghódította a világ egyik leghíresebb dirigensét.