Pesti Hírlap, 1930. április (52. évfolyam, 74-97. szám)

1930-04-06 / 79. szám

14 A Vígszínház kitűnő előadással szolgálja a szerzőt. Gombaszögi Frida az énekesnő alakjában ennek a csupa ideg­szerepnek minden rezdülését nagyszerű hűséggel tükrözi; az a mély izgalom, amellyel az alakot etérzi, forróvá teszi körülötte az egész színpad levegőjét; alakítása s megjelenése szép, mint amilyen szépek ragyogó toalettjei. Törzs játssza „az idegen“-t, a „selyemhernyót“ (mint ő magáról finoman mondja) ; módjában áll, hogy a harmadik felvonásban elmagyarázza a második fel­vonás hatalmas jelenetében játszott alakoskodását; nekünk erre a magyarázatra semmi szükségünk se volt már, olyannyira élveztük és értettük nagy je­lenete remek játékát, a jeges arc alá fojtott forrósá­got és férfigögöt. Hegedűs a „hű kutya“, őróla kár is egyebet mondani, mint csak azt, hogy végre újra itt van, a Vígszínházban és újra ő az, akinek mély humorán itt nevethetünk. Góth az intendáns, racs­­csoló kegyelmes ura olyan portré, amelyet a szerző bizonyára boldogan tesz el e premier emlékei közé. Gazsi Mariska egy híres, nagymúltú énekesnő alakjában csupa elegáns raffinéria és csupa okos kedvesség: nagyon tetszett Makláry egy pincér kicsiny szerepében is: egyéniség. Eszterházy Ilona ügyes szobaleánya egészíti ki az együttest. A ren­dezés ízléses és gondos. A bemutatón a „legnagyobb“ premierközön­ség jelent meg; a toalettek fölvonulását megirigyel­hette volna Párizs is. Ez a kényes publikum nagy rokonszenvvel fogadta a darabot és az előadást és hálás tapsokkal sokszor szólította maga elé a szerzőt Bónyi Adorján. Piccarugo, búcsút­ellenese. Magyar király­i Operaház. Valami csodálatos varázsa van a Parasztbecsü­let muzsikájának. Lehet ezt a kis egyfelvonásost akár százszor is meghallgatni és sokan vannak, akik meg is hallgatták, mégse válik unalmassá ez a csodálatos zene, sőt, minden egyes alkalommal a friss élmény ingerével érezzük át szenvedélyét, tü­­zét és tragikumát is. Szombaton este kétszeres erővel hatott ránk ez a zene, amidőn a vendégművészben, Nino Piccalugá­ban egy oly énekes énekelte Turiddut, aki gyönyörű érces hangjával magával hozta a fiatalos olasz szenvedélyt és bennsőséget. Piccalugának hódító si­kere volt a felvonás után vagy tízszer kitapsolták. Nagyszerű partnerei voltak a drámaias Walter Rózsi (Santuzza) és a bosszút lihegő,­­ hatalmas hangú Szende Ferenc (Alfio). A Parasztbecsület után az olasz verismo másik mesterművét hallottuk, a Bajazzók­at. Piccaluga-nak itt is, mint Canionak, tüneményes sikere volt; az első felvonás nagy záró áriáját: „unde Bajazzo“, annyi melegséggel és a fájdalom oly megrázó naturalisz­­tikus kifejezésével énekelte, hogy a közönség alig tudott betelni vele. Méltó partnerei voltak itt is, Walter Rózsi, mint lángoló és amellett graciózus Nedda, Palló Imre, mint felséges Tonio, akit a pro­lógus után a közönség szintén tízszer hívott a ri­valda elé és Svéd Sándor, a gyönyörű hangú, meleg­­énekű Silvio. Mindkét előadást Fleischer Antal ve­zényelte művészi kézzel. A darabok eleven rende­zése Szemere Árpád főrendező érdeme. dr. Diósy Béla. * A Zeneművészeti Főiskola Goldmark-hang­versenyei. A Zeneművészeti Főiskola Goldmark szü­letésének századik évfordulója alkalmából két ün­nepi hangversenyt rendez. Az intézet nagy hangver­senytermében április 10-én délután fél 6 órakor tar-­­tandó kamarazene­ esten a B-dúr vonósnégyes, az F­-dúr zongora-hegedű szvit és a B-dúr zongoraötös kerül előadásra. Az április 12-én, szombaton este 8 órakor kezdődő zenekari estén, melyet Hubay Jenő vezényel, a Tavaszi nyitány, a hegedűverseny és a Falusi lakodalom van műsoron. A hegedűversenyt Végh Sándor művészképzős növendék játssza. * Gyenge Annas Budapesten. Hiába, no, megvan az a gyengénk, hogy e néven nevezzük őt, vala­hányszor hazatér. A külföld, messzi Newyorkig, Anne Roselle néven ünnepli. Most ismét Budapes­ten van, kedden az Aidában, csütörtökön a Toscá­ban lép föl a Városi Színház színpadán. * Az ezidei Farkas—Raskó-díj egyhangúlag dr. Forgách Antalé lett. A díjat jelképező ezüst gyűrűt vasárnap este 1­8 órakor adja át neki Hevesi igaz­gató a Nemzeti Színház színpadán. AZ ÚJ SZÍNHÁZ JELENTI: The English Players angol színtársulat vendégjátéka kedden, április 8-án The Importance off Being Barnesff (Bunhurry) Bevezeti: KARINTHY FRIGYES, szerdán, április 9-én The First Mrs. Fraser (Az első feleség) Bevezeti: PÁSZTOR ÁRPÁD csütörtökön, április 10-én­­ Journeys End (Az út vége) Bevezeti: HALÁSZ GYULA. ■»ESTI HIPLAI» 1930. április 11., vasárnap. Gaál Franciska ■ Rózsahegyi Kálmán Belvár­osi Színház Meiste, vagy soha! - Grand Hotel Két nagy siker a Vígszínházban. A Vígszínház jövő hetét a játékrend két érde­kes újdonsága tölti be. Most vasárnap, hétfőn szerdán, pénteken, valamint jövő vasárnap és hétfőn Hatvany Lili nagyszerű vígjátéka. Ma este, vagy soha! szerepel a műsoron. Kedden csütörtökön és szombaton Paul Frank- Fodor László gyorsan népszerűvé lett vígjátéka, a Grand Hotel kerül színre. Most­ vasárnap délután Em­őd Tamás és Török Rezső vígjátéka, a Két lány az utcán mulattatja a közönséget. (Mérsékelt helyárak.) J E R I T Z A Mária kamaraénekesnő első hangversenyszereplése. Egyetlen fellépése a Városi Színházban április 25-én (péntek) 8 órakor. Jegyek 2.50 pengőtől 32 pengőig kedd, április 8 tól kezdve a színház pénztáránál, Rózsavölgyinél és az összes jegyirodákban. A színház bérlői kedvezmé­nyes jegyeiket holnap, hétfőn vehetik át a Városi Színház pénztáránál (d. e. 10—1 óráig és d. u. 4—6-ig). Walter Bruno Mozart-estje. Rendkívüli — igazán rendkívüli — filharmó­niai est keretében Mozart halhatatlan szellemét idézte ma este az élő karmesterek egyik legkivá­­lóbbja, Walter Bruno. A műsort a b-dúr diverti­mento nyitotta meg. Ez a szó: divertimento — a régi hangszeres zenében a suite-tel, partitával kö­rülbelül egyértelmű műfaj­ elnevezés — eredeti je­lentése szerint annyit tesz, mint szórakozás. Eszünkbe juttatja, hogy a remekműveknek szinte föbecsülhetetlen mennyiségű, óriási változatossága sorát rövid életének lázas sodrában egy kis, arisz­tokrata társadalom szórakoztatására írta Mozart. Ihlete azoké volt, akik jól-rosszul eltartották, akik az éhhaláltól őt és családját alig hogy megmentet­ték, akiknek „jóvoltából“ életének mécsese idő előtt kirobbant. A „játszi rokokó“ muzsikusa tragikus sorsú ember volt és tragikus lírájú költő. De ő maga talán nem is tudta ezt magáról, mert az olym­­pusi istenek megadták neki azt a fenkölt mámort, hogy lelkének minden rendületével az eszmei tö­kélyt, a legmagasabb művészi harmóniát szolgál­hatta. Mozartot tolmácsolni annyit jelent, mint le­­szállni az emberi sors mélységeibe és onnét emel­kedni a muzsika szárnyain a szférák birodalmába. Ezt teszi Walter Bruno minden egyes Mozart-ve­­zénylésével. Jelképesen is megcselekedte ma este, amikor leszállt a karmesteri pulpitus mellől, hogy maga szólaltassa meg az a­du­t versenymű zongora­szólamát. Budapest közönsége először hallotta ját­szani Waltert és elámult azon, hogy az ütempálca mestere mily ritka nagy művészettel kezeli a zon­gorát is. Fölényes ura a kifejezés minden techni­kai eszközének és alázatos szolgája a műnek. Lá­­gyabb, édesebb, beszédesebb tónust, mint mikor­­ a lassú tétel hihetetlenül finom piano-frázisait elő­varázsolja — aligha hallottunk valaha. Nemes len­dületű taglejtései a zongora mellől dirigálták a kí­sérő zenekar játékát, ugyanoly szuggesztív művé­szettel, mint a műsor többi részében. Az említett divertimentón kívül még a vonós szerenádot hallot­tuk és — végre­ ismét egyszer! — a g-moll szimfó­niát. Walter elejétől végig remekelt, de a zenekar játékában voltak fogyatékosságok. Nem jóra vezető önáltatás lenne, ha méltán nagyra tartott Filharmó­niánk beletörődne testületi géniuszának ilyen al­kalmakkor szembeötlő lanyhulásába. Lányi Viktor. * Dohnányi Ernő Hágában. Mint hollandiai tu­dósítónk jelenti, Dohnányi Ernőt április 9-én Há­gába várják. A nagy magyar dirigens ez alkalom­mal Amsterdamban nem fog szerepelni, Hágában is csak nagyon rövid ideig marad s pusztán egy este dirigálja a hágai filharmonikusok hatalmas zenekarát, 4 Művészest az Erzsébetvárosi Körben. Az Erzsébet­városi Kör szombaton este művészestélyt rendezett. Beregi Oszkár hazafias költeményeket adott elő mély hatással­, L. Szétesi Elza zajos tapsokat kapott kabarédalaiért; a művészestélyen még Darvas Ibolya, Radó Sándor, Körösy Zoltán, Bihariné Kádár Klára és Gerő Márta, szerepeltek sikeresen. Mengelberg és a magyar nóta. Amszterdam, április 5 Mengelberg Vilmos, a hollandusok híres dirigense a telet mindig Newyork­­ban dirigálja át, s rendszerint március végére tér vissza Amszterdamba, hogy a Concertgebouw zene­kar vezetését átvegye. Mengelberg hazaérkezése az amszterdami zenei életben mindig eseményt jelent. A Concertgebouw igazgatósága és a zenekar tagjai hatalmas virágkosarakkal várják a mestert, mert Mengelberg Vilmos rendszerint a születésnapjára szokott a holland főváros falai közé visszaérkezni. Ez a születésnap az idén érdekes keretek közt zajlott le Mengelberg Vilmos elmondotta fiának, aki egyébként maga is dirigens és a Concertgebouw ügy­vezető igazgatója, hogy az idei születésnapon a ma­gyar cigányzene után vágyik. Odaát, vehhi földön ugyanis egy nagyszerű magyar bandát ismert meg s a házigazda ugyanakkor pompás tokaji borral kí­nálta meg. Ha tokaji bor nincs is, — mert hisz jó, hamisítatlan tokaji ma valóban nem kapható Hol­landiában, — nézzenek utána, talán akad egy jó ci­gánybanda. Mengelberg Vilmos kívánságának teljesítéséért szerencsére nem kellett messzire menni. Az amsz­terdami Astoriában, a magyarok találkozóhelyén, játszik negyedmagával Vörös Elek, egy nyugtalan vérű, fekete hajú, világot járt magyar fiú, akinek nem kell a jazz, nem kell a külföldi sláger, aki a hollandusok között estéről-estére óriási sikert arat a­­ magyar nótáival. Vörös Eleket és a bandáját hívták meg Mengel­berg Vilmos születésnapjára. A legelőkelőbb amszter­dami szállónak, az Amstel­ Hotelnak különtermében zajlott le a mulatság. A híres dirigens odahúzta a karosszékét közel a bandához, azután éjjel fél egy órától hajnali három óráig egy ültőhelyen hallgatta a szebbnél szebb magyar nótákat. — Csodálatosan szépek ezek a magyar dalok! — szólt többször is társaságához. Csak magyarokat játsszon! — mondotta azután Vörös Eleknek. S a fe­kete hajú fiatal prímás vonója alól patakzottak a magyar nóták, két és fél órán át szinte alig tartott szünetet, minél több pezsgő fogyott, annál lelkeseb­ben húzta a banda. — Nagyszerű ... Várjon! Játssza csak, kérem, a magyar Himnuszt... A különterem ablakaiból áradt a muzsika, a hatalmasan megduzzadt Amstel kanális sötét vizére. Egy magyar cigányprímás húzta híres hollandusok fülébe a magyar Himnuszt. — Ezek a magyar színek? ■— s Mengelberg ki­emeli Vörös Elek gomblyukából a háromszinű kokár­dát. Én is tudok ám magyarul, — mondja. Várjon csak, hogy is kell mondani...? És Mengelberg Vil­mos ajkáról hibátlan kiejtéssel elhangzik három ma­gyar szó­— Nem. Nem. Soha! A mulatság jobban sikerült, mint ahogy azt mi magunk is gondolhattuk volna. Mengelberg Vilmos jól érezte magát a magyar nóták áradatában. A tár­saság boldog volt, hogy a dédelgetett karmester gond­talanul pihen és szórakozik. A Concertgebouw igaz­gatósága örült, hogy teljesíteni tudta a mester óha­ját. Ifjú Vörös Elek bandája pedig gazdagabb lett egy szép estével s egy pár cifra rajzú holland ban­kóval. Mi is ünnepeltünk. Ünnepeltük a magyar ze­nét, mely meghódította a világ egyik leghíresebb di­rigensét.

Next