Pesti Hírlap, 1930. május (52. évfolyam, 98-122. szám)
1930-05-01 / 98. szám
BUDAPEST, 1930. ill. ÉVFOLYAM, 98. (17 X63) SZÁM. MIMIIM ■ ■lm I •w.milMn»--- yti»»MIMIMIIIIII« '■ CSÜTÖRTÖK, MÁJUS 1. , I,. n,i ■■—•» ----------------------------r Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, negyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes példányszám ára (pályaudvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként, 32 fillér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres szerkesztőség: Vilmos császár ut 78. Telefon: A.ut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár ut 78 Tel. mint a szerkesztőségnél, Erzsébet körút 1 Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhirdetések élén közöljük al. írta: Urmánczy Nándor. Kedves nagyságos Asszonyom! Második levelét is megkaptam. Ez már szemrehányással van tele. Azért nyilvánosan válaszolok. A téma régi, de nálunk mindig aktuális. Első levele csak rövid volt. Igen fontos, a nemzetet közelről érintő kérdésben óhajt velem beszélni. Azután szerencsés voltam előadását meghallgathatni. A tárgy: a magyar ipar támogatása. Nagyságos asszonyom dicséretes buzgalommal és kitartással végzi propagandáját. Járja a gyárakat. Kéri az egyesületek támogatását. Aláírásokat gyűjt. Aláírási íveket küld széjjel, hogy írják minél többen alá az ivén levő fogadalmat. A magyar ipar támogatásáról szóló fogadalmat. A fogadalomban kötelezi magát az aláíró, hogy a lehetőséghez képest lemond a külföldi luxuscikkekről. Lemond a selyemfélékről, selyemharisnyáról, ha azok magyar gyári hiányban is kaphatók. Lemond a külföldi zöldségújdonságokról, gyümölcsről, banánról stb. Üzletekben magyar árut követel s csak olyan kereskedőt támogat, aki magyar árut tart. Azt a kereskedőt, aki a magyar árut lebecsüli, nyilvántartásba véteti. A fogadalom utolsó mondata pedig arról szól, hogy ha a kereskedő indokolatlanul magas árat számít, akkor nem kell a fogadalomhoz ragaszkodni. Mindez nagyon helyes, nagyon jó, nagyon szép, kedves nagyságos asszonyom. Előnye a fogadalomnak, hogy nem állít fel teljes tilalmat. Mindenki nyugodtan aláírhatja. Míg a szigorú tilalmat nehéz volna betartani. Fő az, hogy érezzük a magyar ipar pártolásának kötelességét. A magyar áru legtöbbször van olyan jó, mint a külföldi. Néha jobb is. Ha pedig silányabb, akkor nem kell támogatni, mert rendszerint lelkiismeretlenség van mögötte. A nagyobb és jogosulatlan nyereségért silányabb. De azt is jól tudjuk, hogy van kitűnő minőségű magyar áru, amit kivisznek s mint külföldi gyártmány jön vissza. De most nem is erről van szó, hanem a szemrehányásról. Nagyságos asszonyom zokon vette, hogy nem csatlakoztam mindjárt teljes lelkesedéssel és tettvággyal a mozgalomhoz. Hogy nem ajánlkoztam segítőtársul. Talán nem is méltányolom eléggé, mert nem vagyok tájékozva az ország szörnyű gazdasági helyzetéről. Hogy az ország gazdasági összeomlás előtt áll. És azután leírja, hogy miket tapasztal propaganda útján. Hogy mekkora a pangás és milyen nagy a munkásnyomor. Nemcsak ipari körökben, hanem kisgazda és gazdatiszti körökben is nagyon elkeseredett a hangulat. Nem védekezem, kedves nagyságos asszonyom, mert egy utón járunk. Az összeomlás ótaállandóan azt hirdetem, hogy a csonka ország életképtelen. Hogy lassanként mindenki lezüllik, tönkremegy. A milliókkal szemben csak néhány ezernek áll itt a bál. Azoknak, akik vagy a hatalom révén, vagy más szerencsés körülmény segítségével boldogulni tudtak s tudnak ma is. Akik a maguk javára fel tudnak és ki tudnak használni minden alkalmat. Akik gyarapodni tudnak, amikor körülöttük mindenki vérzik. Akiknek nem ártott meg a világháború borzalmas pusztítása és hasznot hajtott az ország csonkasága. Most azután a kevés kiválasztott szerencsésen kívül általános a letörés. Nincs az a társadalmi osztály, amelyik már nem érezné a romlást. Sorban mind beleestek. Először a gyengébbek, a kevésbé ellentállók. Azután azok, akiket megingathatatlannak tartott a világ. Az olasz minisztertanács olyan határozatot hozott, amelyik szimptóma jelentőségű Európa mai állapotában. Új építési programmot állított föl az olasz haditengerészet számára és elrendelte huszonkilenc új hadihajó építését. A tervekben két ötezerszáz és egy tízezer tonnás cirkáló, négy torpedóromboló és huszonkét tengeralattjáró szerepel. Az új építkezés összesen 42.900 tonna tartalommal fogja megnövelni Olaszország tengeri haderejét, abból a célból, hogy a partjait meg tudja védelmezni „bármely oldalról“ jövő támadás ellen. Az olasz minisztertanács határozata csattanós válasz a londoni flottakonferencia kudarcára. Londonban az olasz kiküldöttek tudvalevőleg azt az álláspontot terjesztették elő, hogy ők a tengeri haderő bármilyen arányú csökkentésébe beleegyeznek, egy feltétel alatt: az olasz flotta teljesen egyenlő erejű legyen a francia flottával. Franciaország makacsul visszautasította Olaszország kívánságait, ez okozta azt, hogy Londonban csak Amerika, Anglia és Japán között jött létre bizonyos megállapodás, az európai flották aránya továbbra is meghatározatlan maradt. Olaszország, amikor Londonban késznek mutatkozott flottája bármilyen arányú csökkentésére, tanújelét adta jószándékainak. Viszont a legutolsó minisztertanácsi határozat arra mutat, hogy Mussolini kormánya arra is kész, hogy a londoni tanácskozások kudarcának minden kon-Legelőször azok törtek le, akik az államhoz fűzték a sorsukat. Vagy az államra bízták a vagyonukat. A tisztviselők, nyugdíjasok, B-listások, hadikölcsöntulajdonosok. Azután a szellemi foglalkozásúak, a „szabad szellemi foglalkozásúak“. Azután a gazdák. Majd az iparos- és kereskedő világ. Én jól emlékszem, hogy 1920-ban, 1921- ben kinevettek a kisgazdák, amikor arról beszéltünk, hogy rájuk is rákerül a sor. Hogy ők is letörnek, mert a csonkaországban rendre mindenki tönkremegy. Nem hitték. Nem a káröröm beszél belőlem. Nekem egyformán fáj minden magyarnak a nehéz sorsa. A kisgazdáké talán még jobban. Mert bennök lobog, buzog a nemzet ősforrása, bennök él anemzet ősereje. A nehéz helyzetet ma azzal próbálják kimagyarázni a hatalom urai, hogy általános világjelenséggel állunk szemben. Hogy általános gazdasági krízis van. Hogy mindenütt beteg a helyzet. Fogadjuk el, hogy úgy van. De mi másképen állanánk, ha vezetőink nem tétlenkednek, nem várnak, hanem cselekedni mernek. Mert Nagymagyarországon nincs, nem lehet gazdasági krízis. Nagymagyarország olyan egészséges beosztású, tökéletes gazdasági egység, hogy ott nem lehet gazdasági krízis. Ott könnyen kiegyenlítődnek, kiegyensúlyozódnak a gazdasági ellentétek, nehézségek. Mikor mindezeket idejegyzem, kedves nagyságos asszonyom, úgy beszélek, mintha nemcsak ketten beszélgetnénk. Mintha mások is hallgatnák és nekik is szólna a válasz. Különben is olyan kérdés ez, ami mindnyájunkat közelről érdekel. Ez az a kérdés, ami mindnyájunkat izgat és tevékenységre serkent. A nagy kérdés az ország megmentésének a kérdése. Hogyan mentsük meg! Miként, milyen útán, milyen eszközökkel! És itt azután megérti kedves nagyságos asszonyom, hogy miért nem tudtam százszázalékos lelkesedéssel az akcióhoz csatlakozni. Minden jó magyar azon töpreng, hogy miképpen lehetne az országon segíteni. Miképpen lehetne a trianoni átok súlya alól szabadulni. Mindenkinek van valami csalhatatlan orvossága. Mindenki teljes jóhiszeműséggel, erős hittel és meggyőződéssel kardoskodik a maga gondolata, a maga orvossága mellett. Egyik ilyen hirdetett orvosság a magyar ipar pártolása. Szép, hazafias törekvés. Érdemes szolgálatába szegődni, fáradni, agitálni mellette. Van még több hasonló nemzetmentő gondolat. A többtermelés, takarékosság, szociális intézmények, igazságos, egyszerű és gyors közigazgatás, kultúrfölény ésa többi. Azután vannak kevésbé kedves ország, mentő gondolatok. Ilyen az összeomlás idejéből való demokrácia, szabadelvűség, általános titkos, rabló szomszédainkkal való gazdaságikapcsolatok békés együttműködéssel. Nekem állandóan alkalmam van válogatni bennök. De a legjobbak is csak másodsorban érdekelnek. Most gondoljunk egy lehetetlenül nagyot, kedves nagyságos asszonyom. Vegyük például, hogy a magyar ipar támogatását sikerült az egész vonalon keresztülvinni. Nem hozunk be külföldről semmit. Asszonyaink itthon gyártott ruhát, harisnyát, szépítőszert használnak. Nem jöhet be külföldről virág, gyümölcs, zöldség. Nincs külföldi fürdőzés, kéjutazás. És mindennek a nyomában nincs munkanélküli munkás, nincs beszüntetett üzem, bezárt bolt. Olaszország huszonkilenc új hadihajó épíését határozta el. A londoni filoziakonferencia kudarcának következménye: a további tengeri fegyverkezés. Olaszország fokozott hajóépítéssel teljessé akarja tenni a francia flottával szemben a paritást s zekvenciáját levonja és a legnagyobb erőfeszítések árán is gondoskodjék az olasz flotta olyan arányú fejlesztéséről, amely megfelel az ország földrajzi helyzetének és nagyhatalmi igényeinek. A külpolitikában szenzációs bomba gyanánt fog hatni az olasz minisztertanács határozata, amelynek első következménye az lesz, hogy Franciaország is megfelelő lépéseket fog tenni flottája további fejlesztése érdekében. A két hatalmas ország tengeri versengése pedig újabb gyúanyagot halmoz föl a nemzetközi politikai életben, nagyobb dicsőségére azoknak, akik tíz év előtt, a párizsi békék megkötése idején azzal a hazugsággal csapták be a népeiket, hogy elkövetkezett az örök béke és az általános lefegyverzés korszaka. Abban a fegyverkezési versenyben, amelynek a tengeri vetélkedés csak egyik fejezete, mind jobban kirívóvá lesz az az igazságtalanság, amellyel a legyőzött államokat minden védőeszközüktől megfosztva dobták oda az egyre zordabb színben jelentkező jövendő minden veszedelmes eshetősége elé. Az új olasz haditengerészeti program. Róma, ápr. 30. (Stefani.) A minisztertanács 1930-ra a következő haditengerészeti építkezési programmot állapította meg: egy tízezertonnás cirkáló épül, amely a Pola nevet fogja viselni; két felderítő hajó egyenként 5100 tonna űrtartalommal Monte-