Pesti Hírlap, 1930. július (52. évfolyam, 146-172. szám)
1930-07-11 / 155. szám
a Fehérek és feketék harca. Az utóbbi időben megint meglehetősen sűrűn érkezik hír arról, hogy Amerika valamelyik részében meglincseltek egy szerecsent, aki súlyosan vétett a fehérek felsőbbsége ellen. Alig egy-két napja azt újságolta a távíró, hogy egy fogház igazgatósága katonai segítséget kért, mert különben nem tudja megakadályozni, hogy a fehérek fölháborodott tömege meg ne rohanja a fogházat és ki ne hurcoljon belőle egy ott elzárt szerecsent, akit, már hetek óta halálra keres. Föltűnő, hogy ezek az esetek inkább az északi államokban történnek, holott a „fekete kérdés“, talán a tropikusan szép és szubtropikusan forró Louisiana állam kivételével, a déli államkában nagyon izgatja a lelkeket. A szerecsen olyan szövetségest szerzett magának, aki az elnyomottat, ha szorgalmas, kitartó és türelmes, sohasem hagyja cserben az időt. Ez fekete barátjának már eddig is sok nagy szolgálatot tett azóta, hogy az északi megszálló csapatok visszavonása után itt, délen a polgárháború után egy évtizeddel megkezdődött a reakció. Az idő egyenjogúsággal biztatja polgári és társadalmi tekintetben és csak azt kívánja tőle, hogy mindig dolgozzék a maga tökéletesítésén, tartsa ébren a közösség érzetét és mindig legyen készen áldozatra. És ezek a fekete emberek nagyon is vigyáznak mindenre és el fog jönni az idő, amikor akkora lesz a hatalmuk, hogy követelni merhetnek. Az Egyesült Államokban ma 12 millió szerecsen él. (Számuk a polgárháború óta megduplázódott.) Közülök 9,5 millió délen, 1 millió mint ipari munkás, alkalmazott a városokban, 8 millió a vidéken él. Ma 132.000 szerecsennek saját farmja van egy millió szerecsen farmot bérel, 700.000-nek saját lakása s 70.000-nek saját üzlete van. A szerecsen gyerekek hetven százaléka jár ma iskolába. Évenkint tízezren látogatnak kollégiumokat és egyetemeket. Több százat avatnak minden évben doktorrá. Megszámlálhatatlan a fekete orvos, ügyvéd, tanító, lelkész, akik délen természetesen csak a fekete lakosság körében működhetnek. Az első szerecsen bankot 1888-ban alapították és ma hetven szerecsen bank van, évi 100 millió dollár forgalommal és azonkívül szerecsenek által kormányzott hatvanhét biztosító intézet, egy millió ügyféllel és 250 millió dollárnyi biztosított összeggel. A szerecsen iskolák száma hatalmasan növekszik és a szerecsenek iskolák alapítására és építésére jóval több pénzt áldoznak, mint a csikágói nagy jótevők. A színeseket délen ma még elütik polgári jogaiktól és pedig többnyire az államalkotmányok csalafinta fogásaival; ma még a büntetőtövényeket is másképpen alkalmazzákvelük szemben, mint a fehérekkel szemben; ma még nem tölthetnek be köz-s hivatalt a vegyesen lakott területeken; fehérek közt ma még nem praktizálhatnak a diplomás feketék, sőt a társaság kinézi a maga köréből azt a fehér ■ embert, aki fekete titkárnőt tart. Ma még teljes a kaszti elzár között* dg, ami annyira megy, hogy a fekete orvostól, a fekete ügyvédtől, a, fekete tanítótól*], általában megtagadják az ur megszólítást és teljességgel lehetetlen, hogy szerecsennek helyet kínáljanak a fehér ember asztalánál. De eljön a nap, amelyen a szerecsen ezt mondhatja majd fehér embertársának: — Most már sok mindenben olyan vagyok, mint te, fölveszem veled a versenyt, nem egyben pdig túl is teszek rajtad. És ekkor föltétlenül megoldódik a fekete probléma és az igazságos megoldás magától fog adódni. Mindmáig azonban nem tudtak megszabadulni az előítéletektől a déli nagy államok, de az idő kereke nem áll meg és a maradiak már inogni érzik lábuk alatt a talajt. Itt is, ott is lencselhetnek még Amerikában a hazájuk demokráciájával és liberalizmusával kérkedő emberek, ámde minden jel arra vall, hogy az a maradiság, amely a test színétől és alkatától teszi függővé valamely érdem elismerését, pusztulóban van.Nem holnap, nem is holnapután, de mindent megkap majd a fekete polgár is jó barátjától, az időtől. Különösen két körülmény siet előmozdítani a majdani változást. Az egyik az, hogy a fekete polgártársakat az egyenjogúsításért folyó küzdelmükben támogatják azok a fehérek, akik okosan megértik, hogy előrehaladáson törekvő államban nem szabad elmaradnia egyetlen néprétegnek sem, ha nem akarják, hogy az egész nép megszenvedje. Amerikában minden tizedik ember a fekete faj leszármazottja. És ez elég annak biztosítására, hogy a szerecsenek ne menjenek tönkre, ne pusztuljanak el. Elég azonban arra is, hogy később jogait követelő hatalommá váljanak. A másik körülmény: a nő. A háború után az Egyesült Államokban a nők magkapták a szvazati jogot és most már a déli államok asszonyai is egyre élénkebben érdeklődnek a közügyek iránt. Amit a nő akar, az megtörténik és a nők nem fogják akarni az örök igazságtalanságokat, a vérengzést, a lincselést, a törvényenkivüliséget. Román panasztok tiltakozása az uzsora ellen. Bukarest, jul. 10. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) Szucava bukovinai községben csütörtökre az uzsora elleni tiltakozás céljából gyűlést hívtak össze, amelyet a hatóságok betiltottak. A hivatalos jelentés szerint mintegy ezer paraszt részvételével a gyűjtést mégis megtartották és a banképületek előtt kihágások fordultak elő. A parasztok még mindig a városban vannak, ahonnan nem akarnak távozni. Eddig szól a hivatalos jelentés. A Diminatea csernovici tudósítójának távirata szerint a megjelent parasztok száma mintegy négyezer volt és ezeknek egy része antiszemita kihágásokat követett el. A gyűlés résztvevőinek nagy száma főleg azzal függ össze, hogy a városban csütörtökön országos vásár volt. A szucavai eseményekről pontos részleteket még nem lehet tudni. PESTI HÍRLAP 1930. június 11., péntek. A Habsburg-restauráció egyre lényegtelenebb kérdése Európa életének. A olasz félhivatalos lap a francia kormány ellen. Róma, jul. 10. A római lapok kivonatosan ismertetik a párizsi Temps cikkét, amely a többi között az osztrák csatlakozással és a magyar trónkérdéssel is foglalkozik. A félhivatalos Giortwli áltálláma A Temps háborúval fenyegeti Magyarországot és Ausztriát címmel ellátott cikkben foglalkozik a párizsi lap közleményével, amelyhez a következő kommentárt fűzi: — Nagy érdeklődéssel olvassuk a Temps cikkét. A konklúzió, amely belőle levonható, nagyon egyszerű. Franciaország, amely el akarja hitetni magáról, hogy minden cselekedetét békevágy sugalja, hidegen bejelenti háborús szándékát, olyan háborúét, amely azonnal általános lenne. A háborús okot az Anschlussban és a magyar monarchikus restaurációban látja, olyan kérdésekben, amelyek kétségtelen fontosságuk mellett egyre kevesebb érdeklődést keltenek és egyre lényegtelenebb kérdései Európa életének. Két hónapi fogházra ítélték az újvidéki magyarok vezérét. Újvidékről jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. Dr. Brezovszki Vándor újvidéki orvost és szanatóriumtulajdonost, a magyar párt újvidéki csoportjának volt elnökét, a bíróság a csütörtökön megtartott tárgyaláson államellenes izgatásért kéthónapi fogházra ítélte. A tárgyaláson,, amelyet Újvidék egész társadalma élénk érdeklődéssel kísért, a tanúk egész sorát hallgatták ki. Brezovszki kijelentette, hogy beszédének, amelyet az újvidéki lövészotthonban mondott, nem is volt politikai tartalma, hanem csupán üdvözlés volt. A tanuk közül egy hírlapíró azt vallotta, az volt a benyomása, hogy Brezovszki beszédében politikai célzásokat tett és tényleg azt mondotta, hogy a jelenlegi állapot a tatárjáráshoz hasonlít, de bízik a magyarok jobb jövőjében. Korányi katholikus plébános tanúvallomásában azt mondotta, hogy Brezovszki beszédének nem volt politikai tendenciája. Magyarellenes botrány Arad város közgyűlésén. Arad, júl. 10. Szerdán délután tartotta első közgyűlését Arad város új tanácsa, Barabás Béla majyarnycihű fölszólalása puiff.Briyanti májiQzdst ...váltott ki a liberális tanácstagok rzűrcéről. A liberálisok Barabást a magyar nyelvvel való demonstrációval vádolták, Barabás azonban ennek ellenére magyar nyelven fejezte be beszédét, melyben második Károly Iránt fejezte ki lojalitását. Az egyik liberális szónok éles hangon tiltakozott az ellen, hogy Arad város tanácsában más nyelven is föl lehessen szólalni, mint románul. A következő fölszólaló dr. Parecz Béla, szintén magyarul kezdte beszédét, majd saját kijelentése szerint a békesség kedvéért románul folytatta. Beszédében rámutatott arra, hogy „a hírhedt magyar elnyomás" idején román képviselők és közigazgatási funkcionáriusok a magyar közéletben szabadon használhatták anyanyelvüket. Hivatkozott a párizsi szerződésekre, amelyek minden román állampolgár jogát biztosítják, hogy bármely nyelvet szabadon használhasson. Dr. Parecz fölszólalása után Mursier Jusztin prefektus szólalt föl és reflektálva Parecz beszédére kijelentette, hogy nincsen olyan román törvény, amely a magyar nyelv használatát, eltiltaná, és ezért a magyar tanácstagok Arad, város közgyűlésein is szabadon használhatják anyanyelvüket, de egyúttal kéri, azokat, akik tudnak, beszéljenek románul, hogy a mostanihoz hasonló incidensek ne fordulhassanak elő. ■1 Meg kell sülni (Palanatfelvétetek a kánikuláról.) 1. — Mégis csak jó ez a belta ebben a rettentő hőségben — mertt — Mert ettől mindenki fánkat. 1. — Drágább less a liest, a dohány, a bélyeg . . . Milyen, öröm ezt hallgatni, a kánikulában. A hideg fut végig a hátamon, X - szírtess egymásközt. —Mit vegyek fel ebben a hőségként — Talán e,fly újabb előleges — És ha nem kapom megt“-Lesz legalább, ami lehűt ! Sóhajt a hordára . ■ \ — Bár állhatnék az Északi Sarkon, ott sem kereshetnék kevesebbet. S. A humorista monológja: — Meg kell sülni! Sebaj. Legalább nem mondják, hogy sületlek frukceim. ÜT MI. A milliomos-rikkancsok. Aki ember vitte valamire, mind az újságíráson kezdte — nálunk, vagy pedig a rikkancsságon — Amerikában. Nálunk szerfölött ritka az olyan bankett, amelyen az érdemeiért ünnepelt férfiú el nem árulná, hogy: „én is újságíró voltam“, viszont Amerikában Marc Twaintól kezdve, Edisonon át, egészen minden valamirevaló milliomosig, minden élete rajz a dicsőség útjának elejére a rikkancsi foglalkozást teszi. Ez magyarázza meg azt, hogy Detroitban a milliomosokká vedlett egykori rikkancsok klubbot alakítottak, amelynek célja az, hogy a mai rikkancsokat, tehát a jövőbeli milliomosokat, pályájukon szóval és tettel segítse. Ennek e maga nemében páratlan klubnak a tagjai minden évben csak kétszer találkoznak: karácsonykor és június hónapban, és mindkét találkozáson egy napra a rikkancsok szerepét veszik át a milliomosok, kiállnak az utcára és mint régente, újságot, árulnak. Természetesen nagyszerű üzletet csinálnak, mert aki csak teheti, ha nem drágábban, tíz centért szívesen vesz a dollármilliomostól újságot csak azért, hogy a „köszönöm“ szót hallják tőle. Tehát most júniusban megint kirukkoltak a milliomos-rikkancsok. Detroit utcái tele voltak újságot áruló gazdag emberekkel, mialatt az igazi rikkancsokat fejedelmi módom megvendégelték a klub helyiségeiben. Egy szemfüles újságíró huszonöt darab egydollárost tett a zsebére és elhatározta, hogy ezen a huszonöt dolláron megintervenál huszonöt milliomost. A dolog nem is ment nehezen, a milliomos-rikkancsok szívesen feleltek minden kérdésére és valamennyi azt mondta — amit, azt hisszük, nem kell szó szerint venni —, hogy milyen szép idő volt az, amikor pénz ugyan nem volt a zsebében, de helyette újságcsomag volt a hóna alatt. Az első rikkancs, akit az újságíró kikérdezett, Thomas F.ligan volt, aki a hivatalos kimutatás szerint évente csekély 792,000 dollár, jövedelmi adót fizet. Az újságíró egy újságot vásárolt tőle, egy dollárt adott érte és amikor oda akarta adni a visszajáró összeget, intett neki és azt mondta: •— Csak hagyja, barátom. A milliomos-rikkancs mosolygott. Látszott, hogy nagyon tetszett neki és szívesen felelt az újságíró ama kérdésére, hogy: hát hogy is volt akkor? — Akkor . . . bizony akkor nem kaptam egy újságért egy dollárt, hanem reggeltől késő estig futkosnom kellett, hogy minél több újságot adjak el. De nemcsak hogy sok újságot adtam el, hanem szerencsém is volt. Egy napon előkelő fogat állott meg ott a sarkon, ahol én újságot árultam és a kocsiban ülő úr magához vntve, újságot kért tőlem- Persze nagyot ugrottam, hogy minél hamarább kiszolgáljam, de megbotlottam és végigvágódtam, az újságpéldányaim pedig beleestek a sárba. Keserves sírásra fakadtam, mire az az úr kiszállt a kocsijából, odajött hozzám és megvigasztalt. Kölcsönösen megtetszettünk egymásnak és ettől kezdve biztosítva volt a karrierem. Az ismeretlen ugyanis az egyik Astor, volt. Ennek az elvágódásnak köszönhetem a millióimat. A második rikkancs, akit az újságíró kivallatott, Morgan egyik bizalmas embere, Lumington ismert pénzember volt. Ma többszörös milliomos és az akkori rikkancs a szó szoros értelmében belecsúszott a milliomosságba. — Ma negyven éve, — így kezdte a gazdag rikkancs —, hogy megkezdtem a pályafutásomat. Akkor az volt a dolgom, hogy minden nap pontban déli tizenkét órakor az egyik nagybankba beadjak egy újságot. A kuncsaftomnak az első emeleten volt az irodája. Fölmentem a lépcsőn és hogy minél hamarabb lenn legyek, ráhasaltam a lépcső korlátjájára és nagy gyorsan lecsúsztam a földszintre. Egy szép napon, amikor szintén a gyors lejutás e csalhatatlan módját praktizáltam, nagy ijedelmemre azt láttam, hogy odalenn a karja végénél egy elegáns úr áll. Fékeztem amennyire lehetett, de az újságjaim meggátolták erőm kifejtését és szabad mozgásomat. Megtörtént, amit sehogy sem tudtam elhárítani: a talpam nem éppen a legenyhébb érintkezésbe jutott az előkelő úr mellével, aki rendkívül megharagudott, szigorúan rámnézett, de még mielőtt megszólalhatott volna, nevetve így mentegetődztem: „Mit akar, uram? Hiszen látta, hogy lecsúszom és azt is tudnia kellett, hogy csúszás közben nem lehet azonnal fékezni. Hát ön nem csúszott soha, amikor fiatal volt?“ Az előkelő úr elnevette magát és a szerencsém meg volt alapítva. Az az úr tudniillik, akit mellbe löktem, John Pierpont Morgan volt, akinek annyira megtetszett a védekezésem, hogy azóta mindig szemmel kísért és segített. A tanulsága pedig az újságíró tanulmányútjának az, hogy a rikkancsi foglalkozáson kezdve már nem egy amerikai ember gazdag és tekintélyes férfiú lett, de nem csupán a maga emberségéből, hanem — amint e két példából is láttuk — főként azért, mert jókor megfelelő patrónusa akadt. Íz vallásoktatás reformja Jugoszláviában. Belgrád, júl. 10. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A hivatalos lap csütörtöki száma új törvényt közöl, amely az összes egyházaknak szabad kezet biztosít az iskolai vallásoktatás ügyeiben. Az eddigi állapot a vallásoktatás kérdésében bizonyos állami beavatkozást engedett meg.