Pesti Hírlap, 1930. szeptember (52. évfolyam, 198-221. szám)

1930-09-04 / 200. szám

1930. szeptember 4., csütörtök. PESTI HÍRLAP * A szegedi színház társulata. Kürthy György, a szegedi színház új igazgatója összeállította és bemu­tatta a polgármesternek a színház programmterve­­zetét. A műsortervezettel egyidejűen a negyven tagú társulat névsorát is. A társulat tagjai a következő művészek: Ács Rózsi, Babos Mici, Elek Ica, Gabányi Erzsébet, Gyöngyössy Erzsébet, Kiss Manyi, Kolos Margit, Lovag Mimi, Madarassy Berta, Mágori Má­ria, Pártos Klári, N. Peéry Piroska, Sz. Patkós Irma, Sándor Stefi, Sebők Stefi, S. Geszty Rózsa, Szász Edit, — Ajtay K. Andor, Arany József, Balogh János, Delkin Guidó, Fáy Béla, Fülöp Sándor, Havas László, Herczeg Vilmos, Hortobágyi Artur, Horváth József, Károlyi Vilmos, Marinkovits Sebő, Nagy György, Palásthy Géza, Rónai Béla, Rónai Imre, Sümegi Ödön, Szilágyi Aladár, Szórád Ferenc, Tárai Ferenc, Tolnay Andor, Veszély Pál, Zilahy Pál. * A Nemzeti Zenede tanévét szeptember 10-én kezdi meg. Mindaddig a behratások az összes tanszakokra folynak. MOZI. * Hogyan dolgozik az amerikai „hangzó híradó“? Az amerikai hangzófilm-„híradók“ egyre jobban ter­jednek. Ezek az újság­képek nálunk egyáltalában nem ismeretlenek. Németország azonban a patent­­háború következtében csak most láthatja és hall­hatja őket. Amerikai arányban dolgozik a gyáruk, száztíz, autóra szerelt felvevő-készülékkel. Az opera­tőrök állandóan készenlétben vannak. Ha valami történik, a fürge autó azonnal ott terem és a film a lehető leggyorsabban száguld Amerika felé. A leg­utóbbi olasz földrengésről készített képeket hét nap alatt kidolgozottan juttatták Newyorkba. Szerdán este berobogott az autó Nápolyba a felvételekkel. Ná­­polyból Párizsba küldték a képeket, Párizsból Cher­­bourgba, repülőgéppel. Cherbourgban elcsípték a Brement. Egy nappal a hajó megérkezése előtt a Bremenről repülőgépet bocsátottak föl és ez vitte a képeket Newyorkba. A felvétel szerdáját követő szer­dán már pergették őket. * Jackie Coogan, mint Sawyer Tamás. Bizonyára nagy örömet kelt mindenütt az a hír, hogy Mark Twain hihetetlen népszerűségű alakjait, Huckle­berry Finnt és a csinyjeiről nevezetes Tamás urfit, Tom Sawyert, filmre viszik Amerikában. Tamás ur­fit Jackie Coogan alakítja. * Fantom, a gépember. Az osztrák Selenophon­­társaság bécsi intézetében kedden pergették le az első osztrák 300 méteres kulturfilmet, amelynek „Fantom, a gépember“ a címe. Haslinger Ferenc egyetemi magántanár demonstrálta a találmányát, amely abban áll, hogy az eddig alkalmazott gipsz minták helyett ezentúl mozgatható, elektromotorral hajtott bábukat használhatnak fel. A hangos filmet német és angol nyelven készítik el. ip15 PREMIER MA UniTED ARTISTS HA­­GOSFILm MAGyAR, MAGyAR. DALOK. TÁncOK .­.megyek, elmegyek én messzire ... CORVIN ♦ KAMARA M „Jushny“-féle „Kék madár** a Király-Színházban. A Király-Színháznak sikerült a világhírű Jushny-féle Kék madár kabarétársulatot, amely most a Vígszínházban nagy sikerrel vendégszerepel, még hat napi vendégjátékra megnyerni. Ezek sze­rint tehát ez a világhírű társaság most szombattól kezdve hat estén át vendége lesz a Király­ Színház­nak. Ezekre az előadásokra is a színház rendes hely­árai érvényesek. Az előadások pontban 8 órakor kezdődnek. Jegy az összes előadásokra váltható már. * „Egy lány, aki mer“, a Belvárosi Színházban. Faragó Sándor és László Aladár nagy érdeklődéssel várt vígjátékénak jövő hét péntekén, szeptember 11-én lesz a bemutató előadása. A mulatságos darab főszereplői: Dayka Margit,­­Somlay Arthur, Székely Lujza, Vágóné, Gázon, Ihász, Szigeti, Lontay, Sugár, Pataky. A bemutatóig a „Földnélküly János" és a Fruska váltakozik a műsoron. Előbbiben Csapó Má­ria, utóbbiban Kiss Manci lép fel először a Belvárosi Színház színpadán. * Felhívás az Opera-bérlőkhöz. Az Operaház igazgatósága felkéri régi bérlőit, hogy bérletjegyei­ket e héten csütörtökön és pénteken délelőtt 8—12 és délután­­—6 óra között okvetlen váltsák ki. Szep­tember 5-ikén túl bérletjegyek fenn nem tarthatók, új bérlőknek adják ki. * Az új földesúritól nincs főpróba. A Nemzeti Színházban pénteken játsszák először Az új földes­­ur­at, amely közel száz előadás nagy sikerének em­lékeivel kerül most a Nemzeti Színházban színre s igy a darabból nyilvános főpróba nem lesz. A pén­teki bemutatón a főszerepeket T. Mátrai Erzsi, So­mogyi Erzsi, Vaszary Piroska, Füzes Anna, Csortos Gyula, Gál Gyula, Náday Béla, Kürthy József, Le­­hotay Árpád, Parasztos Gusztáv, Bodnár Jenő, Ga­­bányi László, Hosszú Zoltán, Tapolczai Gyula, Gyer­­gyai István és Szathmáry Lajos játsszák. * Palotai­ artistaképző táncintézet VII., Erzsébet­­körút 19. ismét megnyílt. Beiratások naponta. * A Filharmóniai Társaság ezúton kéri fel bér­lőit, hogy megrendelt bérleteiket az első részlet lefi­zetése ellenében szeptember 8-ig az Operaház jegy­pénztáránál átvenni szíveskedjenek. * Dr. Outi Sámáné énekiskolájában (Teréz­­körút 2.) próbaének és felvétel naponta 11—5-ig. Tel. Aut. 21­—49. Próbaének díjtalan. * Lily Damita cáfol. Lily Damitát már fejedelmi személlyel is emlegették együtt. Újabban nem vér­beli, de pénzbeli királyfi jegyesének mondták. Wil­liam K. Vanderbilt menyasszonyaként emlegették. Lily Damita, aki az Europa fedélzetén Newyorkba érkezett, megcáfolja az eljegyzéséről szóló híreket. NEMZETI SZÍNHÁZ KRÉTAKÖR. Klabund 6 felvonásos játéka. Pap , Lehotay árpád Deu Nagy Adorján Osao Harass­­os G. M. Horváth Jenő Ceremoniomest Hajdú László Jilpei Hettyey Aranka Csangné Halmy Margit Haitang Bajor Gizi Ling­­nody Ákos Tong Kürthy György Bába Iványi Irén Kezdete­­48, vége (ill órakor. vígszínház IOHNY ÉS A KÉK MADÁR. Kezdete 8 órakor. VÁMOSI SZÍNHÁZ AZ ELSŐ TAVASZ. Andal Ernő, Harmath Imre, Brodszky Miklós operettje. Iva Honthy Hanna Ádám András Delly Ferenc Iván Szidroff Nádor Jenő Marle Kun Magda Bob­­rátkai Márton Buchbinder Horti Sándor Juszt! néni Simon Marosa Póli néni Kömivel Erzsi Ottilia Karátson Piri Albert ur Sik Rezső Péter Körmendy J. Intéző Kertész K. Tommy Jánoos Gállai Nándor Kezdete 1 8, vége %11 órakor. KIRÁLY-SZÍNHÁZ VIKTÓRIA. Harmat Imre és 5 felv. operettje. Kertész Dezső Dobos Anny Békássy István Vaály Ilona Tolnay Andor Sziklay József Ferenczy M. Nagy Gyula Bársony Rózsi Latabár Árpád Major István Raskó Géza vége 0 órakor. Földes Imre­ Ábrahám Pál John Webster Viktória Miki gróf Ach Wong Koltay László Jancsi Riquette Seligmann Id­ke Rosenthal Adolf Kinai főpap Kezdete 8. TERÉZKÖRUTI A megnyitó műsor Salamon felléptével. Kezdete 9 órakor . A­NDRÁSSY­ ÚTI Megnyitó műsor. Medgyaszay Vilma, Fejes Teri, Csortos, Bé­­keffi. Kezdete 9, vasárnap 4. BELVÁROSI SZINH. FRUSKA Barry Conners háromfelvoná­sos vígjátéka Harrington Rózsahegyi K. Harringtonné Kováts Terus Patricia Gaál Franciska Grace Székely Lujza Tony Anderson Ráday Imre S. Buchanan Rózsahegyi M. O'Flaherty Keleti L. B. Caldwell Farkas Endre Kezdete 8, vége Mill órakor. BETHLEN-TÉRI SZÍNPAD Megnyitó műsor. Kezdete 6 és 9 órakor. PALACE FILMSZÍNHÁZ, Erzsébet-körút 8. Newyork-palotával szemben. Telelon József 365—23. Nyitható tető. A TŰZMADÁR. Az Egyesült Államok régi flot­tájának közreműködésével ki­­szült hangos, németül beszélő világattrakciója 12 felv. Ren­dezte: F. Capra. Főszereplők: Jack Holt, Ralph Craves, Lila Lee. MACSKAZENE. Hangos trükkfilm. Magyar és hangos Fox híradók. Előadások hétköznapokon:­­6, 8 és 10. Vasárnap: 4, 6, 8, 10. CAPITOL Baross-tér, Keleti p. u. mellett. Telefon: József 343—37 szám. HAJRÁ TROJKA! Előadások kezdete hétköznap 5, 18 és H10, vasár- és ünnepnap (44, (46, (48 és (410 órakor. F­ í/.h.tih f­­fl nscus Fül.: József-krt és Vilei*Ut­sa- MISA. rok.) Tel.: J 389-88. J. 395 -84. Előadások kezdete hétköznap: 146, (48 és d 10, vasárnap: 4, (46, (48 és 1410 óraikor. Dolores del Rio: A TŰZ LEÁNYA. Miki az őserdőben. U­ránia ffilmeiF (Vili., Rákóczi-út 21.) Tel.: stranisii iiiiii»2%­­ 460—45 és­­ 466—46 sz. Előadások kezdete hétköznap: (46.­­48 és­­410. szombat, va­sárnap és ünnepnap: 4. 6. 8 és 10 órakor. SALLY. 100% színes operett 12 felv. Miki az őserdőben. RÁDIUS - METRO­­FILMPALOTA (VI., Nagymező­ u. 22—24. sz.) Jegyrendelési telefon: 220—98 és 292—50. Metro-Hearst Hangos Újság. STAN ÉS PAN A GYEREKSZOBÁBAN. Németül beszélő burleszk. HA A CSÁSZÁR VISSZATÉR . . . Ramon Novarro énekes filmje Előadások mindennap 4, 6, 8 és 10 órakor. KAMARA-MOZGÓ Dohány-utca és Nyár-a saros Telefon­­ ! 440—27. A TŰZ LEÁNYA. Dolores del Rio hangos Hím­­attrakciója. ZŰRZAVAR A RÁDIÓBAN. Hangos trükkfilm. Fox és magyar hangos híradó. Előadások szombat, vasárnap és hétfőn: 4, 6, 8 és 10, hétköz­nap: 6, 8 és 10. Nyitott tető. N­ov­ii !. A neki 1­00k Erzsébet körút 45. A Royal­ez!Ufó épületében. Telefon Jó­­zsef .429—46 és 419—02. HAROLD BAJBAN! Paramount beszélő film 12 nevetséges fejezetben. Prolongálva 3-ik hete. Harold Lloyd beszél. Paramount a világ szeme és füle, han­gos híradó. Magyar híradó. A nürnbergi vizipóló csapat diadalútja. A Ferencváros legúja­bb győzelme. Bársony Rózsi, Kun Magda és Somogyi Nuri ügetőversenye. Csimpánzok az állatkertben. Előadások kezdete: 5,­­48 és­­410, vasár- és _______________ünnepnap: 4, 6, 8 és 10 órakor. FÓRUM Kossuth Lajos­ utca 18. Telefoni Ant. 897—07 és 895—43. SZIVEK SZIMFÓNIÁJA (Zwei Hanen im 8/A Takt.) Előadások hétköznap: 5,­­48 és­­410, szombat, vasárnap és fin. Nepnap: 4, 6, 8 és 10 órakor. CORSO Váci­ utca 9. Tel. Aut. 874—02. Második hétre prolongálva: Jack Holt és Ralph Graves, a „Submarine" főszereplőinek új hangos filmje: TŰZMADÁR. Filmregény 12 felv. (Német beszéd.) A Budai dalárdáról ké­szült első hangos film. Előad, mindennap: 4, 6, 8, 10. ORION IV.. Eskü ut í Tel aut. 831-02 HOKDSZ-POKTJSZ. Magyar híradó. Előadások kezdete hétköznap - (46, (48 és (410; vasárnap és ünnepnap: (44, (46, (48, (410. ELIT-MOZGÓ Aut. 161-51. V. Lipót-körút 16. RIO RITA. Előadások kezdete hétköznap­i 5, (48 és (410, vasárnap: (44, (46, 48 és (410 Órakor. Nemzeti (3,­­/78) Vig (8) Belvárosi (8) Király (3, 8) Színházak Városi (3, (4­8) Teréz-köruti (9) Andrássy-úti (4, 9) Az új földesur Kék madár Földnékü­ly Viktória Péntek .... Első tavasz— Évadnyitó Megnyitó Miss Hobbs A koldus op. Földnéküly— Szombat... Első tavasz— Évadnyitó­ Megnyitó ____—____— — Vauh­ann U'Első tavasz— — Megnyitó Aa uj földesur A koldus op. Fruska —* 'inputé Első tavasz— Megnyitó Gyilkosság vagy öngyilkosság? Mint az köztudomású, Paul Kellermann festőmű­vész nyomtalanul eltűnt. Feleségével weekend csó­nakázásra ment, a csónak felborult, az asszony ki­úszott, ő vízbefult. A festő feleségét letartóztatták férjgyilkosság miatt, mert tanuk igazolták, hogy a házastársak között féltékenységi jelenetek dúltak. A gyilkossági per tárgyalása ma, szeptember 4-én kezdődik az Ufában és Orionban.

Next