Pesti Hírlap, 1931. március (53. évfolyam, 49-73. szám)
1931-03-18 / 63. szám
10 ELŐADÁSOK ÉS EGYESÜLETI HÍREK. — Földes Béla előadása a nemzetiségi statisztikáról A Magyar Statisztikai Tárasaságnak Thürring Gusztáv elnöklésével lefolyt ülésén Földes Béla v. b. 1.1. „A kisebbségek és a nemzetiségi statisztika" címen előadást tartott. Kimutatja, hogy a nemzetiségi jelleg számos tünet komplekszuma, és hogy a kultúra haladásával, a fajok, a népesség keveredésével a fizikai somatológiai tünetek mindinkább háttérbe kerülnek, mint azt már Eötvös József kijelentette, ellenben a szellemi, erkölcsi, kulturális, politikai mozzanatok előtérbe lépnek. Egy nemzethez tartozik az — mondja Földes — aki lelkileg hozzátartozik, aki a nemzeti élet nagy vezéreinek eszmekörében él, aki magát azonosítja a nemzet múlt javak jelenével, jövőjével, aki a nemzetért képes nagy áldozatokat hozni vagy hozott. A nemzeti érzésnek, a nemzeti közösségnek ugyan nem kizárólagos nem is mindig okvetlenül megbízható, de rendesen megfelelő népszámlálások alkalmával nehézség nélkül megállapítható tünete az anyanyelv. A népszámlálásnál tehát leginkább ezen az alapon állapítható meg a nemzeti hovatartozás. A nemzetiségi adatok szolgáltatójánál mindig erőszak, megfélemlítés, rábeszélés, csábítás, vesztegetés kerülendő és az ez ellen vétkezők megbirntetendők, mint ahogy ezt már az 1926. évi kisebbségi kongresszus követelte. A nemzeti hovatartozás szabad bevallása első feltétel arra, hogy az európai népek között bizalom fejlődjék, amely nélkül a tartós béke csak utópia. Minden kisebbségi védelem frivolitás, ha a kisebbséghez tartozó egyén nemzeti hovatartozását nem vallhatja szabadon. Európában negyven millió ember sorsa függ a nemzetiségi statisztika korrekt keresztülvitelétől. — A Luther Szövetség böjti előadássorozata. Pénteken, március 20-án fejezi be Raffay Sándor bányakerületi evangélikus püspök a Deák-téri Luther Szövetség böjti előadássorozatában a böjt történetéről kezdett előadásait. Az előadás este hat órakor lesz a Sütő utcai leánykollégium dísztermében. — Miss Dorothy Mertecker a dolgozó nőkről. A Dolgozó nők Klubjában tartotta a Budapesten időző Mrss* Dorothy Stenecker amerikai ügyvédnő első budapesti előadását, az amerikai dolgozó nőkről. Azzal kezdte, hogy tíz évvel ezelőtt kétszáz tagból álló kis csoport St. Louisban összefogott, hogy egy táborba tömörítse a hivatásokban és kereskedelmi pályákon dolgozó nőket.Tíz esztendő alatt hetvenezerre nőtt a tagok száma, akiket aszükségszerűség hozott össze. Szerinte csak azok az egyesülések életképesek, amelyeket a szükség törvénye létesít és amelyek ideális és gyakorlati célok érdekében fejtenek ki működést. A Dolgozó Asszonyok Világszövetségének Amerikában az a célja, hogy a sport, művelődés és szórakozási szempontból elégítse ki a klubokban találkozó dolgozó nők igényét, ugyanekkor elősegítsék a megélhetési szempontokat is. Azt fejtegette, hogy a budapesti tartózkodása alatt azt a véleményt alkotta magában, hogy a magyar nők úgy a művészi mint szellemi téren egyformán érdeklődéssel figyelik az eseményeket,és ebből következik, hogy éppen a magyarok lesznek azok, akik az új egyesülés keretében a legtöbb új ideát, és uj ideált viszik a közös, nagy világszervezetbe, ahol ilyen körülmények között valószínűen vezető szerephez is jutnak. Az érdekes előadást nagyszámú nőközönség hallgatta végig és meleg ünneplésben részesítette a kitűnő előadót, akinek különben Baloghy Mária elnök mondott köszönetet. — Hóman Bálint felolvasása az Akadémián. A Magyar Tudományos Akadémia március 23-án, hétfőn délután 5 órakor összes ülést tart, amelyen Hóman Bálint „Nagy Gyula levelező,az emlékezete” címmel olvas fel. — A Bírósági Tolmácsok Egyesületének közgyűlése. A Bírósági Tolmácsok Országos Egyesülete dr. Geöcze Bertalan ügyvéd elnöklésével most tartotta évi közgyűlését az Ügyvédi Kamara dísztermében. Az elnöki bejelentések után a bírósági tolmácsok különböző sérelmeit tették szóvá. Többen mutattak rá arra a tarthatatlan állapotra, hogy a törvényszéki tolmácsok magánórai zártokot nem végezhetnek, hanem minden fordítást hitelesítési záradékkal, pecséttel és bélyeggel kötetesek élteni). Eszerint a szerelmes leveleket, rövid kereskedelmi leveleket, szerződéseket stb. hivatalos alakban kellene fordítaniok. Ez nemcsak a tolmácsok, de a nagyközönség érdekeivel is ellenkezik. Akinek ilyenfajta fordítanivalója van, amelyet nem hatóság előtt akar felhasználni, vagy kénytelen kinevettetni magát azzal, aki a levelet kapja, amiért azon tolmácshitelesítés, pecsét és bélyeg van, vagy kénytelen valamilyen képesítés nélküli egyénhez fordulni. Tekintve, hogy nagyon sok cég nem óhajtja kereskedelmi leveleit hitelesítéssel fordíttatni, mert a hitelesítésre egyáltalán nincs szüksége, kénytelen olyanok tevékenységét igénybe venni, akiktől a legtöbb esetben drágán, rossz fordítást, kap. Ezután a közgyűlés kiegészítette a tisztikart és módosította az alapszabályokat.' ' ■ ■ • — Szabadegyetemi előadás a kisebbségi kérdésről. Az Erzsébet Népakadémia szabadegyetemi utolsó előadásán dr. Szende Zoltán a Nemzetek Szövetsége ismertetését a kisebbségi kérdés’tárgyalásával zárta le. Előadásában a kisebbségi probléma múlt századbeli gyökereiből kiindulólag egészen a Nemzetek Szövetsége kisebbségi szerződéseinek megkötéséig követte végig a kisebbségek történeti problémáit, majd áttért a népszövetségi kisebbségi eljárás módszereire. Ismertette a kisebbségi eljárás részleteit, technikáját, összekapcsolta jelentőségüket a Nemzetek Szövetsége általános közvetítési módszereinek méltatásával,majd fejtegetéseit annak megállapításával zárta le, hogy a kisebbségi eljárás módszerei még kiépítésre szorulnak ugyan, hogy igazi céljuknak megfeleljenek, de már az eddigiekben is igen nagy szolgálatot tettek rendeltetésüknek azzal, hogy kiemelték az egyes kisebbségek problémáit, háború előtti lokális elszigeteltségükből, ■úgyhogy azok az egész világ közvéleménye előtt a Nemzetek Szövetsége apparátusában megfelelő eszközzel rendelkeznek arra, hogy bekapcsolódjanak a jelen világrend legfontosabb problémái közé. Az érdekes fejtegetéseket a hallgatóság nagy érdeklődéssel fogadta. „ A gyermekvédelem fejlesztése. A Zsófia Országos Gyermekszanatórium Egyesület kormányzótanácsa kedden dr. Rott Nándor veszprémi püspök elnöklete alatt ülést tartott. A női nagybizottságot dr. Und Jánosáé és Rákosi Szidi képviselték. A népjóléti minisztérium részéről dr. Pettkó-Szendtner Aladár államtitkár, a belügyminisztérium részéről dr. Boór Aladár mint tanácsos, a főváros részéről dr. Liber Endre alpolgármester jelent meg. Ott voltak még a többi között dr. Dréhr Imre, dr. Szennyey Vilmos, dr. Mészáros János, dr. Neméstyi Imre államtitkárok, dr. Óváry Ferenc felsőházi tag, Fokote József orsz. képviselő, dr. Sándor László volt főkapitány és dr. Szikley János. Az ülés folyamán a felszólaló tanácstagok nagy elismerései nyilatkoztak a múlt év eredményeiről és különösen dr. Sándor László és dr. Fakósy József hangoztatták, mennyire szükséges az intézmény működésének lehető kifejlesztése. Rendkívül fontos, hogy az intézmények céljaira szükséges gyűjtéseket az eddigi mértékben folytassák. Dréhr Imre is hangoztatta, hogy mindent meg kell tenni, hogy a költségelőirányzatban felvett nagymérvű kiadásoknak megfelelő fedezetet találjanak. A gyermekvédelmi tevékenység fejlesztése érdekében a vezetőség módot keres arra, hogy a hűvösvölgyi Heinrich Kálmán szanatórium ne csak nyáron, hanem egész éven át működésben legyen tartható. *— A Bethlen Gábor Szövetség vacsorája. Szerdán este nyolc órakor az Eszterházy utca 4. szára alatti Tisztviselő Kaszinóban vacsorát rendez a Bethlen Gábor Szövetség. Raffay Sándor evangélikus püspököt, a szövetség társelnökét névnapja, Pesthy Pált, az új elnököt pedig hivatalba lépése alkalmából köszöntik. Pesthy Pált Fieilüzér Dezső, a tiszántúli református egyház püspöke üdvözli. — Új középkor felé halad-e az emberiség? Kedden este Nagy József pécsi egyetemi tanár, egyházmegyei tanácsbíró tartott előadást a Református Figyelőtavaszi szemináriumában az individualizmus válságáról. Régen az emberek minél inkább különbözni akartak egymástól, kezdte előadását Nagy József, ma azok az egyének emelkednek, akik a tömegek nagy ösztöneit, akaratát személyesítik meg. A népvándorlás kora óta alig volt olyan mély a meggyőződés az emberiségben, mint na, hogy egy óriási szellemtörténeti korszak lezáródott és újnak kell következnie. A középkori ember kollektív ember, aki nem egyénben, hanem típusban gondolkozott. Ma a technika legnagyobb műveivel szemben sem érezzük azt a borzongást, amit egy nagyszerű műalkotás kelt bennünk. A természetet meghódító ember voltaképpen ideális értelemben vett állattá lett, kihalt belőlünk az odaadás, a szoglálat hajlandósága, megtagadjuk a szellem magasabbrendűségét. A freudizmus azt tanítja, hogy egész életünk állati mélységeken épül fel, a tudat csak kísérő zenéje annak, amit a test énekel, életünket úgy rendeztük be, hogy minden a magunk istenítését szolgálja, semmitől sem irtózunk annyira, mint a lekötöttségtől, a régi egységek felbomlanak. A sportimádat, a szépségkirálynő-kultusz mutatja, hogy a mai ember voltaképpen nem más, mint i remek állat, de nem éri el az igazi ember színvonalát. Korunk válságának oka az egyén rosszul értelmezett felfogásában van. A résznek, az eszköznek a lázadása ez az egész, a cél ellen, a tekintély megtagadása és az énnek az isteni téré. Ezen az utónnakis a biztos pusztulásba mehet az emberiség. A gyógyulás reményét csak az tarthatja, hogy vannak törekvések, amelyek összefoglaló szellemet igyekeznek kialakítani. Komoly jelenségek bizonyítják, hogy az uralkodásvágyás szellemét a szolgálat, a gyűlölet helyét, a szeretet, az egyén túlbecsülését a közösség megbecsülése váltja fel . A legrégibb cselédek jutalmazása. A Katholikus Háziasszonyok Országos Szövetsége az idén is ünnepség keretében jutalmazza meg az öt évnél hosszabb ideje egy helyben szolgáló háztartási alkalmazottakat. Azok a háziasszonyok, akik érdemes alkalmazottaikat kitüntetésre ajánlják, április 15-ig jelentsék ezt a szövetség központjánál (Mária utca 7. 9—1-ig és délután — szombat kivételével — 3—5-ig). A bejelentésnél a cselédikönyvet és bejelentőlapot kell felmutatni. — A Honsz szombathelyi csoportjának közgyűlése, A Honsz szombathelyi csoportja hétfőn tartotta évi rendes közgyűlését Szombathelyváros székházénak nagytermében. A közgyűlésen megjelent dr. vitéz Árvátfalvi Nagy István, a Honsz központjának ügyvezető elnöke is, aki hosszabb beszédben ismertette a szövetség eddig régebb munkáját és rámutatott a várható eredményekre. A közgyűlés, amely egyébként teljes bizalmáról biztosította a Honsz országos központjának , igazgatóságát, izgalmas felszólalásokban követelte a rokkantkérdés sürgős törvényhozási rendezését. A rokkantkérdés rendezéséhez szükséges fedezetről való gondoskodást az állami luxuskiadások csökkentése, az álláshadnozás leépítése, a fölösleges állások beszüntetése útján véli a közgyűlés megoldhatónak. Végül határozati javaslatot fogadott el a közgyűlés, amely szerint távirati úton kérték a népjóléti és belügyminisztertől a rokkantikérdésnek a legrövidebb időn belül törvényhozás után való kielégítő megoldását. — A mennyiségtan tanítava külföldön is nálunk. A Budapesti Katholikus Tanári Kör hétfőn felolvasó ülést tartott, amelyen Gáspár János igazgató tartotta meg „A mennyiségtan tanítása külföldön és nálunk" című előadását. ismertette Ausztria, Poroszország, Franciaország, Olaszország és az Egyesült Államok matematikai oktatását a heti óraszám, a végzett tananyag és azon módok és eszközök szempontjából, amelyekkel a tanítás folyik. Érdekes, hogy a matematika heti óraszáma a legnagyobb Poroszországban, utána mindjárt Magyarország következik. Az előadó felvetette azt a gondolatot, hogy a tanárok és a tanulók számára matematikai didaktikai könyvet kellene íratni. • A serdülőkor testi és lelki válságai. Ez alatt a cím alatt tartott előadást hétfőn a Katholikus Háziasszonyok Egyesületében dr. Schnell János gyermekideggyógyász. A nevelési nehézségek összes okainak és az azokra vonatkozó gyógynevelési eljárásoknak kimerítő ismertetése után rátért az orvosi psychológia szerepének méltatására, a gyermek lelki egészségének védelme és gyógyítása szempontjából. Ismertette a vezetése alatt álló Állami Gyógypedagógiai, Nevelési és Pályaválasztási Tanácsadó (Mosonyi u. 8.) szervezetét, mely orvospsychológiai vizsgálatok alapján ad nevelési és pályaválasztási tanácsot ideges é® nehezen nevelhető gyermekek szegénysérét szülei számára. — Czettier Jenő gazdaságpolitikai előadása. A „Miénk a jövő !“ Szövetség Margit-körút 31. sz. alatti nagytermében, hétfőn este dr. Czettier Jenő egyetemi tanár, a képviselőház alelnöke, gazdaságpolitikai előadást tartott. Ismertette mindazokat a gazdasági erőtényezőket, amelyek az ország boldogulására nagy fontossággal bírnak. _______ — A magyar posta Zeppelin-emlékbélyegei. A Graf Zeppelin magyarországi látogatása alkalmából a magyar posta két Zeppelin-emlékbélyeget ad ki, a mostani 1 és 2 pengős légipostabélyegek rajzával, de új szikekkel és „Zeppelin 1931“ felülnyomással. A 2 pengős színe lila, az 1 pengősé narancssárga lesz. A Graf Zeppelin postát is hoz magával Németországból, amely küldeményeket a magyar posta alkalmi érkezési betűzéssel lát el. Németországba való visszatérésekor, valamint a Magyarország fölötti körrepüléskor ugyancsak visz postát a Zeppelin. Ezekre a küldeményekre kerülnek a magyar Zeppelin-emlékből vegek, mégpedig levelezőlapokra pengősek, a levelekre 2 pengősek. A Zeppelin-bélyegeken kívül a normális postadíjat is le kell róni. A Friedrichshafen—Budapest relációban és a Magyarország fölötti körrepülés alkalmával a magyar Zeppelin-bélyegeken kívül érdekes Zeppelin alkalmi befűzéseket is alkalmaz a magyar posta, amelyeken kívül minden küldeményre rákerül az L. Z. 121. fedélzeti postájának betűzése is. — Új kiállítás a Tamás-galériában. A Tamás-galériában március 18-án, szerdán délután 6 órakor nyílik meg Gömöri-Balál Ida, festőművész gyűjteményes kiállítása. A kiállítás március 1okig, marad nyitva és megtekinthető vasárnap délelőtt 10—2-ig, hétköznapokon délelőtt 10-től este 6-ig. — A vallásalap nem vásárol Ingatlanokat. A magyar katholikus vallás- és tanulmányi "alapokra felügyelő " és, azok kezelését ellenőrző bizottság dr. Serédi Jusztvnn hercegprímás elnöklésével ülést tartott. A bizottság letárgyalta és elfogadta az előadó által a bizottság 1929—30. évi működéséről szerkesztett jelentést. Az alapoknak megvételre felajánlott Ingatlanok megvásárlásával fedezet hiányában érdemben nem, foglalkozott a bizottság és megállapította, hogy egyelőre céltalan ilyen ajánlatok megtétele. — Életunt. Grósz Jolán 25 éves énekesnő a Szigetvári utca 20. szám, második emelet 8. számú lakásábangázzal megmérgezte magát. Mire rátaláltak, meghalt. Tettét azért "követte el, mert nem tudott szerződéshez jutni. — Emlékérem pályázat. A m. kir. állami pénzverő az idén négyféle emlékérmet ad ki. Ezek terveire most pályázatot hirdet. A pályázatok a következők: Budapesti emlékérem, egyik oldalán Budapest valamely szép részének látképe „Budapesti emlék 44 felírással, a mérik oldalán pedig magyartipueu szép női háromnegyedes arckép. A dij 1500 pengő. Házassági emlékérem, a házasságkötés emlékére szabadon választandó tárgyi egyoldalas érem, a másik oldalon csupán koszorúval, vagy egyéb díszítéssel szabad tér megfelelő bevésésre. A dij 1000 pengő. Szent Erzsébet-érem; az egyoldalas érem tárgya az Erzsébet-legendákból merítendő. Dij 700 pengő. Konfirmációs érem; az egyoldalas érem tárgyát a művész szabadon állapíthatja meg. Dij 500 pengő. A jeligés tervek az állami pénzverő irodaigazgatójánál adandók be. A pályázatokról e célra alakított bizottság javaslata után a pénzügyminiszter dönt. — Futóhomok. (Vadász Tibor novellái.) Nem véletlen, hogy Vadász Tibor, ez a tehetséges fiatal novellaíró, különböző beszély-pályázatok díjnyertese. Az ilyen irodalmi „szépségversenyek44 mindennél hivatottabbak arra, hogy a felvonuló írók sokaságából kicsillanjon annak az egy-két írónak tehetsége, aki azután, minden pályázat és pályadíj nélkül is helyet foglalhat immár az új magyar irodalom első soraiban. Vadász Tibor is pályázatokon és díjakon által jutott el addig, hogy legszebb ígéretei közé sorolhassuk mai irodalmunk tehetségtalajának. A Genius kiadásában most megjelent könyve, a Futótűz, három nagy novellát ad. Az első, a Futóhomok, a nagyvárosi és emberi perifériáik mély rajza, a második, a Legenda, romantikus, szinte költeményszerű próza, a harmadik, a Suhanó emberek, ismét a mai ember problémáival viaskodik. Akárhonnan vegye is azonban tárgyát, levegőjét, alakjait Vadász Tibor, tolla mindig mélyen vág az emberi lélekbe. Alakjainak egy-egy gesztusa, elejtett szava, valósággal kísérteties biztonságát árulja el néha az író lélekelemzési képességének és szűkszavú környezetrajza mindig hamisítatlan légkört teremt. Egy fiatal és mai Bródy Sándort érzünk Vadász Tibornak ezekben a novelláiban, amelyek után érdeklődve hisszük, hogy megírja Budapest, a mai Budapest igazi, nagy regényét. (f. j.) — Halálozás. Staub Imre, a Pesti Hazai Első Takarékpénztár József—ferencvárosi fiókpénztárának ny. igazgatója elhunyt és f. hó 16-án helyezték örök nyugalomra. Herczog András zenész-rendőrtörzsőrmester március 16-án 41 éves korában Budafokon meghalt. Halálával a rendőrzenekar szóló-klarinétosát, saxophonosát és másodkarmesterét vesztette el. Temetése szülőfalujában, Budaörsön lesz, ahol a zenekar testületileg vesz részt a végtisztességen. PESTI HÍRLAP 1931. március 18., szerda. A Szülök Iskolája legutóbbi előadóestjén dr. Máday István egyetemi magántanár a Nevelési Tanácsadók intézményét ismertette. A Természet Imádó Turisták Társaságában (Klauzál u. 6.) dr. Mezeje Iván vetítettképes előadást tart március 19-én este fél 0 órakor „Barangolás az alpluokban" címmel. A Lipótváros Polgári Kaszinó orvosi és közegészségügyi szakosztálya március 19-én este negyed nyolc órakor tartja alakuló ülését, amelyen dr. László Ernő János előadást, tart a dolgozó nő foglalkozási összeütközéseiről. A Vajda János Társaság előadótermében (Andrássy út1 3.) március 1-én, csütörtökön este 8 órakor Bálint György Binclair Levrisről ad elő. A Magyar „110006" Tenyésztők Klubja március 21-én délután 4 órakor a ,,Kovács"-kávéház emeleti külön helyiségében tartja évi rendes közgyűlését. A Magyar Pedagógiai Társaság mánius 21-én, szombaton délután 5 órakor a Magyar Tudományos Akadémia heti üléstermében rendes felolvasóülést tart, melyen Neményi Imre mond emlékbeszédet lerontsd Hányoki Istvánról. Utána Jóban Béla tart székfoglaló előadást „A tanitás szerepe a közegészségügyi munkában*" címen. "Az Országos Gárdonyi Géza Irodalmi Társaság március 21-én délután fél 6 órakor a Rottenbiller-uteáifin polgáriiskola gyűléstermében felolvasóülést tart.. A megnyitót. ..Nemzet és irodalom 44 címen a társaság elnöke, Simon Lajos tartja, majd Mühlbcek Károly tart emlékezést Gárdonyi Gézáról. A Magyar Vaskereskedők és Vasiparosok Országos egyesületének fegyverkereskedelmi szakosztálya a puskánnál esőkkel karöltve március 22-én délelőtt 11 órakor az egyesület dísztermében (Vadászni. 31.) országos gyűlést tart- A gyűlés tárgya az igazságtalan fegyvervámok, továbbá a loportui