Pesti Hírlap, 1931. április (53. évfolyam, 74-97. szám)

1931-04-01 / 74. szám

f Károlyi külü­g­yminiszter Olaszország magyarbarát politikájáról és az osztrák-német vámunió tervezetről. Gróf Károlyi Gyula külügyminiszter, aki m­o­st tért vissza Rómából, a Magyar Távirati iroda utján a következő nyilatkozatot tette: — Miután a kormányzó urnak és a miniszter­elnöknek beszámoltam római ütemről, szükséges­­nek tartom, hogy a magyar közvélemény széles ré­tegei is tudomást szerezzenek római benyomá­saimról és egyidejűleg megismerjék a kormánynak a legutóbbi politikai eseményekkel szemben elfog­lalt álláspontját. — Mindenekelőtt köszönetet mondok Olasz­ország vezető államférfiainak, akik olyan őszinte, meleg fogadtatásban részesítettek. Mély benyomást tett rám Mussolini miniszterelnök személyisége, akinek politikai tisztánlátása, törhetetlen, céltuda­tos akaratereje és a magyar nemzet iránt érzett őszinte vonzalma biztosítéka annak, hogy a hatal­mas Olaszország ás Magyarország között, a baráti kapcsolatok úgy gazdasági, mint politikai téren szilárdak maradnak és a jövőben még továbbfej­lődnek. Magyarországgal szemben követett politi­kájában teljes erővel mellette áll Grandi külügy­miniszter és nyugodtan merem mondani, az olasz Vezető körök és az olasz nép összessége, úgyhogy az olasz külpolitikának a magyarbarát politika úgyszólván általánosan elfogadott tényezőjévé vált.­­ Az osztrák-német vámunióterve­zettel kap­csolatban Magyarország gazdasági politikája nem változik. Nem tudhatjuk, létrejön-e az unió és ha igen, milyen formában, mert ez sok, rajtunk kívül­álló tényezőtől függ. Ezenfelül nem szabad elfelej­teni — amint erre különben egyes osztrák állam­férfiak rá is mutattak — hogy ha létre is jön vala­milyen formában a vámunió, annak tényleges élet­belépéséig még hosszú idő telhetik el. Magyaror­szág gazdaságpolitikai tárgyalásait tehát az eddigi alapokon folytatja Ausztriával és Olaszországgal. Reméljük, hogy a német birodalommal is a közel­jövőben megkezdhetjük gazdaságpolitikai tárgya­lásainkat. , Csehszlovákiával is készek vagyunk — min­t azt felelős magyar államférfiak már többször hangoztatták — tárgyalásokat kezdeni, amint arra a csehszlovák kormány komolyan hajlandónak mu­tatkozik. — Nem látok okot arra, hogy a magyar köz­véleményt a felmerült külpolitikai problémák akár politikai, akár gazdasági szempontból nyugtalanít­sák, mert ezek sem politikai tekintetben, sem a fo­lyamatban levő gazdasági tárgyalások szempontjá­ból nem­ alkotnak egyelőre olyan problémákat, amelyek veszélyeztetnék Magyarország érdekeit és így gyors állásfoglalásra késztetnék a kormányt. Berlinből jelentik: A birodalmi tanács mai ülé­sén Curtius birodalmi külügyminiszter megtartotta bejelentett beszédét a német-osztrák vámegyezmé­nyek tárgyában. A miniszter többek között kifejtette, hogy nem szándékozik belemenni valamennyi rész­letkérdésbe és a nyilvános­ vita során az egyes rész­­letk­erdésekre nem is válaszolhat. Briand — mondotta Gurtius — a francia szená­tus előtt beszélt azokról a gazdasági problémákról, amelyek nyomasztólag nehezednek Középeurópára, mindenekelőtt Ausztriára. A gazdasági bajok vezet­ték egymásból a német és az osztrák kormányt Né­metországot, a maga ötmillió dolgozni akaró munka­­nélkülijével, nyomasztó politikai kötelezettségeivel, mezőgazdaságának súlyosan ínséges helyzetéből­ egyáltalán nem kielégítő tőkefedezetével súlyos gaz­dasági és társadalmi veszélyek fenyegetik. A belföldi piac­ szanálása és emelése mellett elkerülhetetlenül szüksége van külkereskedelmi piacának kiterjeszté­sére is. Ugyanilyen célokat kell követnie Ausztriá­nak, amely egy nagy gazdasági egységből kiszakítva, gazdasági apparátusát túlságosan szűk alapokra kénytelen fektetni, úgyhogy lakossága már egy év­tized óta kultúrnivóltmn alul tengődik. Mindketten azt reméljük, hogy vám- és kereskedelempolitikai viszo­nyaink összeegyeztetésével a szabad forgalom fellen­díti, emeli és kiterjeszti gazdasági kapcsolatainkat. Eljárásunk az általános európai együttműködés ke­retei között mozog. Ehhez a páneurópai kooperációhoz szilárdan ragaszkodunk. Az európai gazdasági életet azonban csak akkor lehet, általános tervekkel, irányelvekkel és törekvé­sekkel a mintegy felülről kiinduló, mindenkire ki­terjedő együttműködésre befolyásolni, ha ehhez mint alapozás hozzájárul a fokozatos felépítés alul­ról, az erők kisebb részeinek összefogása. Csak ennek a két irányzatnak az együttes eredőjeként jöhet létre tényleges fejlődés.­­ A legutóbbi évek nemzetközi vitáiban gyakran kifejtették és elismerték, hogy Európa gazdasági bajai elsősorban szétdarabolt odaásra ve­zethetők vissza. Nagyobb gazdasági területek egyesítésére, a vámsorompók ledöntésére és erő­sebb és ellen­állóké­pesebb belföldi piacokra van szükség. Meggyőződésem szerint a gazdasági for­galom kiszélesítésének és szabaddá t­étel­ének irány­zata­ természeti törvényeken alapul. A regionális megegyezések és csatlakozások eszméje mindin­kább előtérbe lép. Azok között az európai állam­férfiak között, akik­ az eszme híveinek­ vallották­ magukat, az elsők egyike volt Mir­one­scu román külügyminiszter „A béke politikája“ című köny­vében. Szabad arra is emlékeztetnem, hogy a csehszlovák kormány az európai együttműködés­ről szóló francia kormánymemorandumra­­adott válaszában kifejtette azt a véleményét, „hogy a valamennyi nép együttműködésének megszervezé­­sére a legtermészetesebb kiinduló pont az, ha a kisebb vagy nagyobb földrajzi körzetekben fekvő egyes államok között jön létre az együttműködés." Mindezek a törekvések és tervek megkövetelik a bekapcsolódást a páneurópai szolidaritásba és mun­kaközösségbe. A német és az osztrák kormány nyu­­godt, tudatában van annak, hogy tervével ugyanebben az irányban halad előre. Nyilatkozatuk, mely szerint hajlandók hasonló rendezés céljából más államokkal is tárgyalásokba bocsátkozni abból a meggyőződésből indul ki, hogy ezzel az európai gazdasági élet tör­vényszerűségének tesznek eleget. Terveik kevésbé exkluzívak, mint a cseh külügyminiszter tervei, aki ajánlatunkat eleve visszautasította és Ausztria bevo­násával a kisantant vámuniójára törekszik Németor­szág kizárásával. A német—oszták tervezet tisztán gazdasági jellege nem áll ellentétben népjogi kötele­zettségekkel. A terv nem helyezkedik szembe az 1922. évi genfi jegyzőkönyvvel sem. Tekintettel a megegyezés struktúrájára nehezen érthető, hogy mennyiben érintené az Ausztria függet­lenségét, Az állítják, hogy a szerződés ellentétben áll a paktummal, eddig azonban még senki sem kísé­relte meg ennek az állításnak a bebizonyítását. Ha tekintetbe vesszük, milyen gondosan ügyeltünk az Ausztriára nehezedő külön kötelezettségek tisztelet­­ben tartására, akkor alig tudjuk eloszlatni azt az aggodalmat, hogy itt nem Ausztria függetlenségét akarják megóvni, hanem ellenkezőleg Ausztriát má­sodosztályú államalakulattá akarják lenyomni. Egyáltalában nem lehet az egyenjogúság bázisát félretenni, mert anélkül Európa konstruktív újjáépí­tése elképzelhetetlen.­­ Világos, hogy a magunk részéről a jogi kérdés megvitatását nem nyilváníthatjuk szüksé­gesnek. Magától értetődik azonban, hogy nem von­juk ki magunkat az alól, hogy az 1922. évi genfi jegyzőkönyvét aláíró hatalmak a dologgal a Nép­­szövetség tanácsában ilyen értelemben foglalkoz­­zanak. Hiszen semmi félnivalónk nincs tőlük! Poli­tikai észrevételünk arra támaszkodik, hogy a Nép­szövetség tanácsában esetleg mint a­ béke veszé­lyeztetését állítanák oda tisztán gazdasági meg­állapodásunkat. Ilyen érvelés nem volna meg­té­­gedhető. Henderson bejelentette, hogy javasolni fogja az ügynek a tanács legközelebbi, májusi ülése­zésének napirendjére tűzését. Ez ellen semmit sem hozhatunk fel és arra számítunk, hogy a páneurópai tanulmányi bizottságban már előzőleg megvitatják az egész kérdést. • Nemzetközi szempontból nem lehet lojá-.. líraibban cselekedni, mintha egy szerződés meg­kötése előtt az egész világ előtt úgyszólván az asztalra helyezzük e szerződés céljait és alap­fopdém­­iáit. Boldogok volnánk,­­ha velünk min-. ifi ugyanilyen lojalitással és nyíltsággal bán­" adnak.­­ Az érvényben levő szerződések kereté­ben a lehető leggyorsabban biztosítani akarjuk súlyos szükségben levő országainknak azokat az előnyöket, amelyeket a gazdasági terület kiter­jesztése nyújt. Egyúttal új lökést akartunk adni az európai közgazdaság újjászervezésére irányuló fáradozásoknak. Elégtétellel állapíthatom meg, hogy ezek a céljaink a világon messzemenő meg­értésre találtak. Ha a német—osztrák terv mindamellett izgalmat keltett is, Németország és Ausztria valódi szándékai erre semmi okot nem adnak. Érthető, hogy a német-osztrák akció bizonyos­ gazdasági kérdéseket napirendre hoz, de nem látszik nekem érthetőnek, hogy ezzel kapcsolato­san a nemzetek közötti jó egyetértés megzavará­sáról, sőt a béke veszélyeztetéséről beszélnek. Ezért nem is ismerhetem el, hogy a német-oszt­rák terv akadályozhatja a jövő évi leszerelési konferenciát. A világ egyetlen országának sem érdeke nagyobb mértékben Európa békéje és kö­zös felépítése, mint Németországnak és Auszt­riának. A párizsi sajtó támadása Curtius ellen, Párizs, merc.­ül. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A sajtó élesen támadja Curtius német kül­ügyminiszternek a birodalmi tanács keddi ülésén el­mondott beszédét. Az intransigeant olykép jellemzi ezt a nyilatkozatot, hogy udvarias formájú,­ de ér­demben igen határozott. Curtius sokkal kevésbé ügyes, mint elődje, Stresemann volt, mert nem tudta eltitkolni azt a messzebbmenő célt, amelyet a biro­dalmi kormány a bécsi szerződés létesítésével el akar érn­­. A német külügyminiszter kénytelen volt hozzá­járulni ahhoz, hogy Genfben a Népszövetség tanácsa előtt vitassák meg a vámunióval kapcsolatos kérdé-­­seket. Az Intransigeant fölveti azt a kérdést, hogy Várjon a kisantant államai várhatnak-e májusig, a­ népszövetségi tanács legközelebbi ülésszakáig, hogy bizonyos fontos védőintézkedésekről gondoskodjanak. Nem­ lehetetlen, hogy addig nem vannak és már a legközelebbi napokban újabb tiltakozó dem­ars fog történni Berlinben és Bécsben. A Temps szerint túlságosan könnyű fogás Cur­tius részéről, hogy a közös gazdasági ínséggel men­tegeti a német-osztrák vámunió tervét. Nincs ínség, amely elég nagy volna ahhoz, hogy igazolja azt az eljárást, amelyet Németország és Ausztria tanúsított.­­Azok az érvek, amelyeket Curtius fölhozott, egyálta­lán nem voltak meggyőzők és nem változtatnak azon a tényen, hogy nagyon megingott a­z a bizalom, amellyel Franciaország­ Németország lojalitása iránt viseltetett. Curtius német külügyminiszter beszéde a gazdasági Páneurópáról. Németországnak nincs kifogása az ellen, hogy a vámunió tervét a Nép­­szövetségi Tanár is megvitassa. PESTI HÍRLAP 1931. április 1., szerda. „ Lesi, ki közeledik, ki jön, ki érkezik. Az utca má­sik végén kórház van, a villamos utasai odaözön­­lenek. Sokan jönnek, szakadatlanul jönnek. Több­nyire csüggedt, szomorít, aggodalmas látogatói a kórháznak, vagy épp az élet összeesett vagy ros­kadozó menekülői is. Az arcukra van írva a ret­tegés kérdőjele: mi várja ott őket? Az utca másik végén. Gyér vigasz. Sápadó öröm, még nem! De többnyire a rém­ vége? És a lélek gyötrelmes szo­rongása közben elibük toppan az útonálló­ pénzt vagy az életedet! Itt­ vagyok! Én vagyok! Az élet és az álom- Az újság és a cigaretta. Kényszeríti az embert, hogy megálljon. Szívesen kikerülnénk, de az útonálló nem engedi, hogy kikerüljük. Mi­előtt tovább mennél, előbb add ide a pénzedet! Ránk tukmálja az újságot. Az ezerféle izgalmat, szenzációt, bűnt, lelketlenséget. És a cigarettát, az illúzió szelíd mámorát, a szállongó füstpelyhet. Gyújts rá! És szembe kell mennünk. Kitérés nincs. Meg kell vennünk és el is olvasnunk az újságot és elszívni a cigarettát. Hát nem útonálló ez? A rendőrtanácsos szigora kissé megenyhült. — Képzelődés! Tulajdonképen akkor vala­mennyien útonállók vagyunk. Megállítjuk azt, aki szembejön. — Nem. Az nem képzelődés. Az reális való­ság. Az útonálló szeme, amint rám vigyorgott, mindezt így mondta el. Fölháborított. Fölingerelt. Vigyorgása tűrhetetlen volt. Nemcsak gúnyos, de csúfondáros is, szinte szemtelen. Nem elég, hogy utamat állja, hogy kifoszt, még meg is­ szégyenít. Dühömet, indulatomat nem bírtam visszafojtani, öklömmel odasujtottam tavasz pofájába. A tanácsos halkan nevet. — Igen, az ablakba. Betörte az ablakát —­ Hát beütöttem. De legalább bosszút álltam. —- Hogyne! A beütött ablak jól összeszab­­dalta a kezét. Tóthváry Miklós bambán nézegette körül be­kötözött kezét. Némikép megcsillapodott. Kesernyé­sen nevetett. — Az igaz. De hiszen mindig ez a vége, ha az ember a sorssal kezd ki. Ő mindig erősebb. Mindig mi húzzuk a rövidebbet. Az útonálló még a hátunk mögül is a szemünkbe vigyorog. A tanácsos a fejét csóválta, ő is körülbelül ezt tapasztalta. Csöngetett. Altiszt sietett be és pa­rancsra várva állott meg az asztal előtt. A taná­csos ötpengést nyújtott neki. — Menjen, csináltassa be azt az ablakot! Fizesse is ki. Azután a vádlotthoz fordult — ön is elmehet — Én? — bámult amaz. — Én? És a bün­tetés ? A tanácsos a jegyzőkönyven babrált — Nincs bűn, nincs büntetés. Egyszóval: mehet! Tóthváry Miklós megigazgatta felkötött kar­ját. Biccentett a fejével és kifelé indult. Elgondol­kozva, lehorgasztva fejét, ödöngött. Az utolsó öt­ven pengő alázatosan húzódott meg a zsebében Tóthváry Miki s szégyelte magát. Ha azt az utolsó ötven pengőt büntetés fejében kiszívják rongyos zsebéből, jobban megnyugodott, sőt talán meg is békült volna. Maga magával is, az útonálló sorssal is. Garas nélkül is önérzetesen feszítette volna ki mellét: az utolsó ötven pengőmmel megvédtem élet­elvemet és bosszút állottam azon, aki tatját állotta. Most azonban megalázottnak érezte magát. El­mehetsz! Kisebb vagy, semhogy szembeszállhatnál az élettel vagy annak még csak a filozófiájával is. Mehetsz! Az útonálló győzött. Te is csak olyan útonálló vagy! Te magad is csak kis trafik vagy! Botorkálva sompolygott a villamos megálló felé. A trafikos bódé elöl kitért, a másik oldalra. Nem mert az útonálló szemébe nézni. Amit egy órá-­­ val előbb fönhéjázó bosszúvágyból éppen ő ütött ki.

Next