Pesti Hírlap, 1931. június (53. évfolyam, 122-145. szám)

1931-06-02 / 122. szám

m­a A megélhetés problémája. Irta: Báró Szterényi József. A pillanatnyi helyzetet a belpolitika ural­ja: a közvetlen közel álló általános választá­sok. Mindazonáltal nem lesz talán fölösleges, sőt nézetem szerint nagyon szükséges, a min­dennapi megélhetés kérdését sem szem elől té­veszteni. A választások az alkotmányos élet kellékei, mint ilyenek fontossággal bírnak, de a megélhetés kérdése valahogyan még ennél is fontosabb. Ami lehet különös, de így van. A megélhetés kérdése pedig nálunk elsősorban a mezőgazdaság helyzetén fordul meg és bizony nagyon fájdalmasan esik megállapítanom, hogy egy idő óta mintha közéletünknek ez a leges­legfontosabb kérdése valahogyan háttérbe szo­rult volna, mintha bizonyos fatalizmus venne élőt törvényhozáson és nyilvánosságon. Bánff­y Dezső ama híressé vált mondásának alkalma­zásával: „Még úgy soha sem volt, hogy vala­hogyan ne lett volna.“ Hát ez szent igaz, ez igazán bölcs mondás. Akárcsak Szcitovszky belügyminiszter szellemes válasza arra a kér­désre, hogy a választások aratás előtt vagy után lesznek-e: „mindenesetre vagy aratás előtt, vagy után“. Az országgyűlés két Házának költségve­tési vitája szomorú bizonyítéka volt ennek a ai­a­ikus hangulatnak. Jóformán min­­több­ szó i s*5** mint erről a legfontosabb , öl. anv i ui; ' erre kellett ki­vetni vi­­tát. Mintha :nem . i: nem igyo­czU'iii a i ■'ii ii-l'öltázban a kérdés iránt érdeklődési ém a kérdés jogosultságát, de válaszom éve az, hogy két más, napirenden lévő nagy gazdasági kérdés keretében kívántam ezzel is foglalkozni, nem foglalhatom le magam számára annyira a fel­sőház nagyon rövid tárgyalási idejét, hogy ezt külön tettem legyen. Lehet, hogy ebben az általános magatar­tásban része volt a genfi és londoni gazdasági konferenciákhoz fűzött várakozásoknak is. Kü­lönösen az utóbbihoz kapcsolódtak nagy remé­nyek. A római konferencia beállítása után ezek jogosultaknak is látszottak. Bár Szovjetorosz­­ország ottani viselkedése után ez az optimiz­mus — legalább a beavatott kormányok részé­ről — nem lehetett indokolt. A mi külön in­tézkedéseinket is a londoni konferencia ered­ményétől tette függővé a kormány. Amiért nem is maradt el számára a gáncs. Pedig eb­ben az esetben az nem volt indokolt. Mert amikor egy gazdasági kérdés nemzetközi sza­bályozása iránt folynak tárgyalások, nem sza­bad azokat egyoldalú intézkedésekkel befolyá­solni. Hiba csak az volna, ha nem történtek volna meg a kellő előkészületek arra az esetre, ha — amint bekövetkezett — az a konferencia eredménytelen marad. Ezt — mint kívülálló — természetesen nem tudom ellenőrizni, de ennek nagyon hamar el kell dőlnie, hisz már nem egé­szen egy hónap választ el bennünket az ara­tástól és azt jóval megelőzően kell a kormány terveinek az idei termés értékesítése szempont­jából nyilvánosságra jutniuk. Föltételezem, hogy az Ausztriával és Olaszországgal kötendő új kereskedelmi szerződéseken kívül vannak konkrét tervek is. Lehetetlennek tartom, hogy ne legyenek. Ez a londoni konferencia azonban ismét tanulságul szolgálhatna a jövőre nézve. Igaz, hogy Oroszország a búza kérdésében nem negli­gálható tényező. Hiteles adatok szerint a múlt gazdasági évben csupán az állami üzemeken a millió acre volt búzával bevetve és a szov­jet terve i­s millió acre-re szól : u i'ikkii n .i m iDkicutH ;­/ iráni, ne­ zeg.izdn.-ági ifi * kivire! egyik leglény­•gesebb alapja a szovjet­­ ki • 'íl köb­­ön mivé)­d­nek. Jellemző erre a­­ helyzetre, hogy a nemzetközi kereskedelmi ka­­­­mara legutóbbi washingtoni konferenciáján még csak érdemlegesen tárgyalni sem sikerült az orosz kérdést, az angol, olasz és német de­legációk együttes akciója megakadályozta azt. Ugyanaz történt tehát ott, mint elzintén az Interparlamentáris Unióban, ahol azonban az idén mégis sikerült egységes állást foglalni. Pedig ez a kérdés, t. i. a nemzetközi védekezA■ mind nagyobb jelentőségű lesz, sőt félő, hogy Európa itt is le fog késni, egyáltalán nem tar­tom kizártnak, hogy az Egyesült­ Államok, Ka­nada, Argentína és Ausztrália előbb-utóbb kü­lön fognak agrár­megegyezést létesíteni Orosz­országgal és akkor az európai agrárállamok sorsa meg lesz pecsételve, mert azoknak árpo­litikájával minden verseny ki lesz zárva. Az Egyesült­ Államok annyival inkább fognak erre törekedni, mert Szovjetoroszország már a pa­muttermelésben is erős versenytárs gyanánt je­lentkezik. Oroszország a háború előtt 850.000— 900.000 bál pamutot importált az Egyesült­ Ál­lamokból, most már semmit sem vásárol onnan, saját termelését felfokozta az 1921. évi 41.000 /A bálról 1930-ban 1.900.000-re és ez évi termését //val az amerikaiak már 300 millióra becsülik. Mz megtörtént, hogy a szovjet a manchesteri pia­con röviddel ezelőtt egy 15.000 balos vásárlás­nál árban verte az amerikai ajánlatot. Mennél többet foglalkozunk ezzel az orosz kérdéssel — és itt már nemcsak a hirhedt dum­­pingről van szó, hanem áltaában Oroszország­ról, mint termelési és fogyasztási tényezőről — annyival nagyobb és kihatásában jelentősebb lesz a probléma. Nemcsak magyar, hanem ál­talános európai gazdasági szempontból. Vajjon nem fog-e Európa úgy járni, mint egy ameri­kai nagy pamuttermelő ország a pamutot pusz­tító rovarral járt? Ez ugyanis állandóan a leg­nagyobb veszéllyel fenyegette a pamuttermelő­­ket, ha föllépett, kérlelhetetlenül elpusztította a termést. Ez arra kényszerítette a termelőket, hogy­­elhagyjanak a námuíierraá'és'­ és m­i , kevesebb veszedelemmel járó „m­­ezőgazdasá­gi termelési ágakra térjenek .t. Egyik ottani vá­ros szobrot,is emelt ennek rovatnak. Ezt a következteti­, lehet te­levonnunk nekünk is. Talaj- és éghajlati­­­is­zonyainkhoz képest. Mennél előbb kezdjük meg, annál jobb lesz, annál gyorsabban esünk túl az átmenet nagy és sok áldozatot igénylő nehézségein. Tu­datában vagyok a probléma nagy nehézségei­nek. Mégis reá kell irányítani a­ figyelmet. Mert ez hovatovább mindinkább a megélhetés egyik legnagyobb problémájává válik. M BUDAPEST, 1931. jft * ft t Lili. ÉVFOLYAM, 122. (17.483)? ÍZ A ^TKI­Tôcy^^ X3^ m" 7.--­at -r Előfizetési árak: Egy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszám ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 52 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres.Pesti Hírlap­­ KEDD, JÚNIUS 2. Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél. Erzsébet­ körút 1 Tel. 1. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük.­ ­ Elindult egy legény. Irta: Szentgyörgyi Ferenc. Büszke, kötekedő, szép parasztlegény volt. Karjai, mint az acél, hatalmas mellkasa ha akarta, reveden lélektetre szétfeszítette a ruhát, letépte a gombokat, szénfekete haja erödte a homlokát, belecsüngött izzó szemébe és barnapiros arcán ruikdalmasan, mámorosan ragyogott, sugárzott az egészséges élet. Kürtös Jánosnak hívták és húsz­egynéhány esztendős korában egyszer egy gyö­nyörű, drága, fehér asszonn egy született igazi grófnő rámosolygott. Ha­­i volt a mosoly és Kürtös János tőle­­elszórt­ult, el kábult, megörült egy egész életre. Azelőtt még várta mohón, lázas türelmetlenséggel a vasárnapokat ünnepeket, kel­lettek a falu kiöltözött, ringó szoknyáju lányai, nevetőszemü menyecskéi, szükségét érezte a han­cúrozásoknak, vig­yisongatásoknak a csárda előtt; a grófnő mosolya után mámorosan, részegen kó­dorgott a kastély alatt és hatalma; mellkasában hangosan dobogott, a fölzaklatott szív, ereiben pezsgett, forrott a nyugtalan vére. A drága, illatos asszony közelébe azonban sohasem jutott többé. A kastélyban frakkó urak jelentek meg, katonatiszti uniformisok csillogtak, selymek su­hogtak, női kacagások csilingeltek, zene szólt, italok gyöngyöztek, kristály­poharak csörömpöl­tek és nevetett, virult, pompázott a színes, parfömös nagyúri élet. És a kivilágított ablakok alatt, a kacagó, mulató, nagy éjszakában ott állott egyedül, zúgó fejjel, zakatoló szívvel, forrongó­­vérrel a kötekedő, szép parasztlegény, Kürtös János. Széles hátát nekitámasztotta a kerítés vasrácsos kapujának, kis pörge kalapját mélyen ráhúzta izzó, fekete szemére és kitágult or rámpákkal szivta magába drága, finom, szép asszonyok, rózsaszinű­ bolsi lányok képzelt illatát. A szél feléje sodort egy női hangot. Úgy érezte, hogy az övé volt. A grófnőé, Kürtös János melléből fölszakadt a keserű sóhajtás. — Enyém leszel, ha addig élek is! . . . Három nap múlva Kürtös János vándor­­botot vett a kezébe. Elindult a harcba, neki a küz­delmes, verejtékes életnek egy forrószáju, drága, fehér asszonyért.. Napokat gyalogolt, hogy véresre törte lábait, szekereken rázatta magát, vasúti kocsik kemény fapadjain érték kesernyés hajnali ébredések, amíg végre ott állott a kikötőben, az örökké zúgó tenger partján a hatalmas hajókolosszus előtt. Két izzó, fekete szemével belenézett a nagy végtelenségbe, arrafelé, amerre a túlsó partot, sejtette, az ismeret­lent, a titokzatos idegen földet, csillogó aranyak boldog szülőhazáját. A zúgó tenger fölött, ott ahol az ég alját csókolták a félelmetesen tajtékzó hullámhegyek, két mélytüzű asszonyi szemet lá­tott, majd a hullámokból kiemelkedett a legszebb asszony, liliomfehér ruhában, csillogó gyöngyök­kel megrakottan és két gömbölyű karját hivoga­­tóan tárta ki Kürtös János felé. Reszketett Kürtös János szája széle, amikor kimondta: — Megyek, gyönyörű asszonyom, érted me­gyek . . . Aztán megindult a nagy fekete hajó. Lent, a gyomrában izzottak a kazánok. Kürtös János fél­meztelenül állott a piros lángnyelvek előtt, csur­góit a verejték a homlokán, az arcán és izmos karjával tömte, táplálta a szörnyeteg kielégíthetet­len gyomrát. Zúgtak, zakatoltak a gépek kerekei, a kazánokban, mint poklok fenekén, vöröslőit, libegett-robogott a láng, a fekete széndarabok mint a viaszk olvadtak szét az izzó hőségben és a nagy fekete hajó vágta, hasította az óceán vizét. ■I WIM »II ■iWlllWHIIH W»J JlUJII I Két hét múlva Kürtös János partraszállott. Egy ideig tétlenül, tehetetlenül csatangolt a kőrengetegben, aztán lekerült a föld alá. A bányá­ban csúf, sötét, nyirkos éjszaka borította be, a kö­vek felhasították a bőrt a kezén, a mellén, az arcán, a csillogó aranyokra ráhullott, a piros, meleg vére és kiizzadt verejtéke. Néha úgy érezte, hogy kiesik kezéből a csákány, fölmondják a szol­gálatot, az izmos acélkarok, de aztán egy csók jutott, az eszébe, egy fehér asszony illatos csókja, az izét érezte a szájában, a forróságát, az illatát és akkor ismét megfeszültek az izmai és meg­kettőződ erővel vágta csákányát a bánya falába Két év múlva már annyi pénze volt, hogy otthagyta a bányát. A tőkéjét belefektette egy kis üzletbe ott a­ telepen és­ három esztendő múlva megvette azt a kis házat, amelyben a boltja volt. Naponta három órát aludt,, öt évig nem volt egy ünnepe, egy vasárnapja, egyetlen órája, amikor föl mert, volna lélegzeni, megpihenni, örülni, élni. Rakta, gyűjtötte a pénzt, piszkos kölcsönöket adott, szegény emberpáriák miatta buktak a halál ölelő­­csontkaréjába. .Kürtös János átlépett a holt­testek fölött könny és szív nélkül és egyszer, amikor egy elkeseredett ember kést emelt rája, letiporta és­­ megfojtotta. Két évig ült börtönben és amikor kiszaba­dult, eladta a telepen levő házát, a boltot, a pénz­zel társult egy olasz mérnökkel és négy esztendő múlva már füstöltek gyárá­nak égbenyúló kémé­nyei. Politikusokat, vesztegetett meg, államférfiakat pénzelt le és gyáva, alig győzte az állami megren­deléseket. Tíz év múlva magához kaparintotta ez olasz mérnök vagyonát, kiforgatta, tönk­retett­e, egyedüli ura és parancsolója lett, az egész hatal­mas gyártelepnek, ezrek és ezrek lesték szavát, utasításait, parancsait, hajója szelte a tenger vizét, autói tülköltek, robogtak a n­ewyorki utcákom, külön vasúti vonalai voltak, villája, palotája, ahol milliókat halmozott össze bútorokban, képekben.

Next