Pesti Hírlap, 1931. augusztus (53. évfolyam, 173-196. szám)
1931-08-04 / 175. szám
10 — Ilyefalvi Vitéz Géza debreceni egyetemi tanár hirtelen meghalt Budapesten. Illyefalvi Vitéz Géza, debreceni egyetemi tanár, ismert jogtudós, négy héttel ezelőtt feleségével Ausztriába utazott és ott az egyik tiroli fürdőhelyen üdült. A professzor szombaton este Budapestre érkezett, hogy a fővárosból vasárnap reggel Karlsbadba utazzék. A hatvanéves tanár és felesége a Baross utca 45. számú házban lévő Viktória-penzióban szállt meg. Vasárnap reggel a tanár felesége észrevette, hogy férje rosszul lett. Az orvos megállapította, hogy Illyefalvi Vitéz Gézát szívszélhűdés érte. Mindent megtettek, hogy a professzort megmentsék, de az orvosi beavatkozás nem járt eredménnyel. Illyefalvi Vitéz Géza délelőtt tizenegy órakor meghalt. Az elhunyt kimagasló egyénisége volt a magyar jogéletnek, összes tanulmányait kitüntetéssel abszolválta és ennek eredményeként fiatalon a sárospataki jogakadémiára nevezték ki jogtanárnak. Innen azután a debreceni egyetemre hívták meg, amelynek rektora is volt és az ő rektorsága alatt történt a debreceni egyetem alapkőletétele. Ő avatta díszdoktorrá a kormányzót, továbbá gróf Bethlen István miniszterelnököt, gróf Kleebelsberg Kunó kultuszminisztert. Széleskörű irodalmi munkásságot fejtett ki. — Az Eötvös-Kollégium új tagjai. A magyar vallásos közoktatásügyi miniszter Lotz Jánost, Kratochwill Konrádot, Sőtér Istvánt, Szabó Árpád Károlyt, Uszkai Árpádot, Vajda Györgyöt, Dezső Lászlót, ifj. Vitos Vilmost, Huszti Dénest, Jákó Gézát,Tököly Zoltánt, Kosáry Domokost, Révész Györgyöt, Szabó Dénest és ifj. Vayer Lajost a báró Eötvös József Kollégiumba az 1931—32. tanévtől kezdődő hatállyal tagul felvette. — Fogorvosok nemzetközi nagygyűlése Párizsban. Hétfőn délelőtt vette kezdetét Párizsban Blaisot közegészségügyi miniszter védnökségével a fogorvosok nyolcadik nemzetközi nagygyűlése. Az egyes országokból több mint kétezer delegátus vesz részt a nagygyűlés munkálataiban,amelyek egész héten eltartanak. — Bennszülöttek véres harcai Délafrikában. Londonból jelentik: Délafrikában Harrisburg környékén ellenséges bennszülött törzsek között heves harcok törtek ki. Mindkét részről többezer főnyi csapat küzd egymással elkeseredetten. A halottak és sebesültek száma állandóan emelkedik. A hatóságok négy angol katonai repülőgépet küldtek a csatatérre, hogy légi demonstrációval véget vessenek a harcnak. — Halálozás: Dr. balásfalvi Kiss Kálmán ügyvéd, a Kecskeméti Ügyvédi Kamara elnöke, kormányfőtanácsos, az Országos ügyvédi Gyám- és Nyugdíjintézet igazgatóságának tagja, Kecskemét th. város és Pest megye tb. tiszti főügyésze, a városi th. bizottság és kisgyűlés tagja, a Kecskeméti Ref. Egyházmegye tanácsbírája, az Egyetemes Református Jogakadémia magántanára, a Kecskeméti Kaszinó alelnöke, a Kecskeméti Atlétikai Club elnöke, a világháborúban a m. kir. 29-es népfelkelő gyalogezred századosa stb. 52 éves korában július 30-án Kecskeméten meghalt. Nagy részvéttel temették el. Lázi Farkas Dezső, Zemplén vármegye ny árvaszéki ülnöke, 80 éves korában július 31-én Szerencsen meghalt. Dr. Láng Jenő ügyvédjelölt 28 éves korában váratlanul meghalt Mezőtúron. Dr. Láng Mór ny. kir. járásbiró, ügyvéd, fiát vesztette el benne. Bajkai Zsigmond nagyodi református lelkész hatvankét éves korában meghalt. Temetésén Akucs Lajos egyházmegyei főjegyző és Antal Gyula lévai lelkész végezték a szentszolgálatot. Herz Dávid festőművész, a pápai református gimnázium nyugrajztanára, nyolcvanhét éves korában Budapesten meghalt. Dr. Gellért Sándor, a margittai református egyház és az érmelléki egyházmegye ügyésze, az Erdélyi Magyar Párt egyik vezető embere, életének negyvenhatodik évében hirtelen meghalt. Dávidházy János ny. szolgabíró, a tiszántúli református egyházkerület püspöki hivatalának fogalmazója, huszonegy évi buzgó szolgálat után hatvanhárom éves korában meghalt. Felesége, Minge Ilona és kiterjedt rokonság gyászolja. A debreceni nagytemplomból temették el. Dallos László bölcsészettanhallgató életének 23-ik évében július 30-án hosszas szenvedés után Pesterzsébeten meghalt. Kerényi Kálmánná szül. Halász Kornélia aug. 2-án Budapesten meghalt. Temetése aug. 4-én, kedden d. u. 4 órakor lesz a farkasréti temetőben. Az elhunytat fia, dr. Kerényi Károly egyetemi m.-tanár és családja gyászolja. Requiem a budai ferencrendiek templomában 5-én, szerdán d. e. 10 órakor lesz. Fischmann Samu hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése f. hó 4-én 12 órakor lesz a rákoskeresztúri temető halottasházából. Tömeges közlekedési szerencsétlenség az angol weekenden, Londonból jelentik. A mostani hét uta súlyos közlekedési baleseteket okozott. Hétfő délig Anglia területéről tizennyolc halottat és negyvennyolc súlyos sebesültet jelentenek. — Női holttest a vasúti síneken, Üllő község határában, a 3008. számú kilométerjelzőnél a vasúti síneken egy 40—45 évesnek látszó, 105 centiméter magas, barna, őszes hajú, ismeretlen nő hulláját találták. A nő fejét az egyik áthaladó vonat teljesen levágta. A holttesten fekete ruha, fehér csipkés alsóruha, fekete harisnya és fekete viseltes félcipő volt. Az ismeretlen nő fogai hiányosak. Szájában a jobb- és baloldalon három-három aranyfog van. A holttestnél semmiféle okiratot nem találtak. Fekete bőr pénztárcájában hatvan fillér váltópénz volt. Autókatasztrófa három halottal, Salzburgból jelentik. A Man-könyvkereskedés szállítókocsija Salzburg közelében összeütközött egy autóbusszal, amely ennek következtében belezuhant az árokba. Egy kilenc éves iskolásleány, egy parasztgazda nyolc éves leánya, valamint egy koldus, akit az autóbuszsoffőr útközben szánalomból kocsijára vett, szörnyethalt. Az autóbusz többi utasa megsebesült• Lelőtte a gazdatársát. A vas megyei Győrvárott Talabér István gazda szóváltás után revolverrel lelőtte gazdatársát, Molnár Jánost, akinek a revolvergolyó a mellébe fúródott Súlyos sérülésével a szombathelyi közkórházba felfüllottfik. — Az ősszel megkezdik a kaposvári kultúrpalota építését. Kaposvárról jelentik: Somogy vármegye törvényhatósági bizottsága hétfőn tartott évnegyedes közgyűlése elhatározta, hogy a nagy munkanélküliségre való tekintettel, még ez év őszén megkezdik Kaposváron a Széchenyi-kulturpalota építését. Ezenkívül felirattal fordulnak a földmivelésügyi miniszterhez, hogy a sertéspestis leküzdésére megfelelő mennyiségű oltószert juttasson a vármegyének. Végül elhatározta a közgyűlés, hogy a vármegye jövő évi költségvetését 74.000 pengővel csökkenti. Megnyitották a dorozsmai műútszakaszt. Szegedről jelentik. Szombaton miniszteriális bizottság nyitotta meg a dorozsmai műútnak hónapokkal ezelőtt elzárt kétkilométeres útszakaszát. Ezt a szakaszt négyhónapi munkával, keramitburkolattal láták el. Az út szélessége hat méter. Az útnak Dorozsma felé háromszázalékos emelkedése van és egyik legszebb út Szeged környékén. Ha a szükséges fedezet rendelkezésre áll, a hónapi munkával, keramitburkolattal látták el. Az út kiépítését Kistelek felé. — Újra megindultak a sopronmegyei malmok. Sopronból jelentik: A Sopron megyei Molnárszövetség határozatára — mint ismeretes — a vármegye 67 malma és darálója a balettarendelet sérelmes intézkedései miatt, beszüntette üzemét. Mivel a pénzügyminiszter a sérelmek orvoslását kilátásba helyezte, a szerda óta tartó malomszünet a szövetség határozata értelmében végetért s hétfőn újra megindultak a sopronmegyei malmok. A Vasárnapi Iskolák Világszövetségének budapesti kongresszusa. A Vasárnapi Iskolák Világszövetsége, amely több mint harninchétmillió tagot számlál, első európai konferenciáját Budapestre hivta össze. A jövő hét keddjén, augusztus 11-én kezdődik a kongresszus a Zeneakadémia nagytermében tartandó nyilvános megnyitó ünneppel. A következő napokon, szombatig bezárólag, délelőtt és délután szaktanácskozások lesznek, esténként pedig nyilvános gyűlések. Vasárnap, augusztus 16-án ér csúcspontjára a vasárnapi iskolai delegátusok összejövetele, amelyen Európa valamennyi államából igen sokan vesznek részt. A rendezőség háromszáznál több külföldi előkelőségre számít. Jelentkezni lehet a magyarországi résztvevőknek id. Victor Jánosnál, a szövetség magyarországi titkáránál, I... Somlói út 70. A jelentkezés díja hat pengő. — Merényletet akartak elkövetni a grenoblei olasz fasiszta székház ellen. Grenobleból jelentik, hogy az ottani olasz fasiszta székház ellen vasárnap merényletet akartak elkövetni, de a házfal tövében elhelyezett pokolgépet még idejében észrevették és ártalmatlanná tették. Valószínű, hogy fasiszta-ellenes olaszok a tettesek, akik úgy számítottak, hogy a robbanás akkor következik be, amikor a vasárnapra egybehívott fasiszta ülés már kezdetét vette. A rendőrség három gyanús embert letartóztatott . Az óceánrepülők ünneplése. Vasárnap két nagy vidéki város fogadta meleg szeretettel az óceán magyar hőseit. A Hungária Automobil Club nagyszabású autó csillagtúrót rendezett s a célpont Szolnokon a Tisza-szálló volt. Már a kora délelőtti órákban ellepte a közönség a szálló környékét, mert hire járt, hogy Endresz György, Magyar Sándor és Szalay Emil is részt vesz a túrában. Fél tizenegykor futott be Endreszék nemzetiszínű autója a közönség nagy üdvrivalgása közepette. Kerekes Sándor h. polgármester és Almásy Sándor főispán üdvözlő szavaira Endresz György meghatottan válaszolt. Délben 300 terítékes bankett volt, amelyen újból melegen ünnepelték az óceánrepülőket és mecénásukat, Szalay bácsit. A szolnoki út közben délelőtt Cegléd városát is útba ejtették. A városháza előtti téren nagy tömeg lelkes éljenzéssel fogadta Endreszéket, akiket a város közönsége nevében dr. Sárkány Gyula polgármester üdvözölt. A virágokkal borított autók ezután tovább folytatták útjukat Szolnok felé. A bánátiak szerdán este nyolc órakor a Budai Vigadóban honfitársuk, Endresz György, valamint Magyar Sándor és Szalay Emil tiszteletére társasvacsorát rendeznek. Jelentkezni dr. Kleitsch Imrénél lehet. Halász utca 2. Telefon Automata 519—75. — Agyonverték az apjukat. Nagykanizsai tudósítónk jelenti: A múlt napokban Egyedura községben hirtelen meghalt Varga József 64 éves tekintélyes birtokos. Néhány órára reá a csendőrség névtelen levelet kapott, amelyben közölték, hogy az öreg Varga nem természetes halállal halt meg, hanem verekedés áldozata lett. A csendőrség nyomozást indított, amelynek folyamán megállapította, hogy az öreg birtokos két fiával, György és Ferenc gazdákkal összeverekedett és olyan sérüléseket szenvedett, hogy rövidesen meghalt. A jelentés alapján a csendőrség az elhunyt gazda két fiát, Varga Györgyöt és Varga Ferencet őrizetbe vette. PESTI HÍRLAP 1931. augusztus 4., kedd. AZ IDŐJÁRÁS. A Meteorológiai Intézet jelentései augusztus 3-án. Délben 12 órakor, Délskandinávia és Írország között magasnyomású mag terül el. Hatáskörében derült idő uralkodik. Ezzel szemben Európa déli felében az alacsonynyomású alakulatok, különösen Franciaországban és az Adria vidékén, borult, esőre hajló időt okoznak, amely ennek ellenére meleg. Hazánkban a Dunántúlon keletkeztek néhány milliméternyi esők és zivatarok. A hőmérséklet tegnap több helyütt a 30 fokot meghaladta, de éjszaka is enyhe volt. Budapesten a hőmérséklet augusztus 3-án, délben 26 fok Celsius, a tengerszintre átszámított légnyomás pedig 762 milliméter. Várható időjárás a következő huszonnégy órára. Jórészt felhős, meleg idő, kisebb esőkkel vagy zivatarokkal. Este 10 órakor, Európa északi részein a légnyomás magas; magva Délskandinávia és Skócia között van. Franciaországban ez a Kárpátot vidékén, az idő jobbára esős. A hőmérséklet európaszerte meglehetősen magas. Hazánkban majdnem mindenfelé esett és több helyütt zivatar is volt, így Keszthelyen 10 milliméternyi esővel. A hőmérséklet az erős borultság ellenére 30 fokra is emelkedett. Várható időjárás a következő huszonnégy órára. Jobbára felhős, meleg, esőre, zivatarra hajló idő. Vízállás. A Duna Dunapentele-Újvidék között árad, máshol apad. Oroszvárig alacsony, lejebb közepes vízállása. Mai vízállások: Passau 331, Struden 331, Otévi 58, Bécs 67, Pozsony 224, Komárom 362, Budapest 334, Paks 252, Baja 336, Mohács 333, A Dráva Barcsnál 23. A Tisza Záhonyig apad, lejebb árad, igen alacsony vízállásu. Mai vízállások: Tiszabecs —8, Vasárosnamény —74. Tokaj 0. Tiszafüred —28. Szolnok —90 Csongrád —130. Szeged —43. A Szamos Csengérnél 26. a Körös Békésnél 26. Gyoménál 100. A Balaton Siófoknál a Pörge kalap. Úgyszólván máról holnapra, csöndben, szinte észrevétlenül, odalopózott a hölgyek fejére az uj divat: a pörge kalap. Az eddigiek helyett, a szembehúzott, fülrehúzott, nyakbatapasztott kis kalapok helyett, itt van ő, a pörge és tollának egy mozdulatával kezdi leemelgetni az összes fülrehúzottakat és nyakratapasztottakat. Milyen igaza volt ben Akibának: nincs semmi új a nap alatt! Mert ezt a divatot már ismerjük a régi képekről, nagyanyáink fején pontosan ez volt, ez illett a négyszögletes, medallionos, csipkével szegett Biedermeyer-kivágáshoz, a szorosan befűzött derékhoz és a harangalakú szolmyocskához. Pontosan ez a kalap volt az: kis karimája van, amely fölkunkorodik a kalap főfalára, hátul pedig keresztben hatalmas toll lengedezik, amelyet büszkén hord az, akinek már van. Ez az újfajta divat bizonyos kedves és derűs hetykeséget ad az arcnak, mintha azt mondaná: „Mit nekem Hekuba ... ide nézzetek, erre a divatos kis pörge kalapra!"" Hiába . . . akármi történik a világon, a divat csak halad a magabiztos útján, nem törődve semmivel! Még azt is elismerjük, hogy ez az apró, vidám női kalap kedves és tetszetős. Valami kis derűt, kis tréfás jókedvet hoz egy pillanatra ebbe a szomorú világba, ahogy pajkosan szemükre húzzák a hölgyek. Csak azt a nótát nem fogja sohase jelenteni, hogy: „Kalapom szememre vágom, így múlik el ifjúságom/“ Mert — tudomásunk szerint — éppen a divatos hölgyek ifjúsága — soha sem szokott elmúlni. (*) — A kormányzó ajándéka egy miskolci asztalosnak. Miskolcról jelentik: Kocsis László miskolci Máv. asztalos szimbólumokkal tarkított szoborcsoportozatba formálta .Magyarország térképét és azt dr. Mikszáth Kálmán főispán utján Magyarország kormányzójának ajándékozta. Az államfő a művészi kivitelű munkáért ezüstórát adományozott Kocsis Lászlónak. Dr. Mikszáth Kálmán főispán szombaton ünnepélyes keretek között adta át a kormányzó óráját. Autó és motorkerékpár karambolja a székesfehérvári országúton. Kovács Imre székesfehérvári földbirtokos Budapestről Székesfehérvárra tartott motorkerékpárján, amelynek hátulsó ülésén felesége ült. Sukoró mellett egy kanyarodónál egy Budapest felől jövő ismeretlen rendszámú autó a motorkerékpárt előzés közben súrolva, az árokba lökte. A motorkerékpár teljesen összetört, Kovácsné súlyos agyrázkódást és belső sérüléseket szenvedett, Kovács sértetlen maradt A gázoló autót nyomozza a csendőrség. Szétzúzódott a Lachine-csatorna zsilipkapuja. Mint Montrealból jelenti, a Lachine-csatorna nyugati zsilipelzáró kapuja erős ütközéstől teljesen szétzúzódott, minek következtében tizenegy méter magas vízoszlop szabadult fel. Ez a vízoszlop teljes erővel a csatorna alsó szakaszán berendezett munkástáborra zúdult, amelyben munkanélküliek tanyáztak. Az anyagi kár meghaladja a háromszázezer dollárt. A halottak számát még nem sikerült megállapítani. A Felső-tavak és a Montreal közti hajóközlekedést bizonytalan időre beszüntették. Zára közelében a jugoszláv hatóságok lefoglaltak egy olasz bárkát. Rómából jelenti a Pesti Hírlap tudósítója. A lapok jelentései szerint határmenti jugoszláv hatóságok Zára közelében feltartóztattak egy olasz bárkát, amelyen öt diák tartózkodott. A bárkát egy jugoszláv kikötőbe vontatták, lefoglalták, a diákokat pedig őrizetbe vették. Az egyik diák megszökött és Zárában az olasz hatóságoknak jelentést tett az esetről. Társait Spalatóba vitték. Az olasz konzuli hatóságok igyekeznek tisztázni az incidenst, amely nagy feltűnést keltett. Jugoszláv felvilágosítás szerint az intézkedés oka dohánycsempészés volt. Hasbaszúrta magát és a Dunába ugrott. Az öngyilkosság különös módját választotta László Ferenc 58 éves dávodi kereskedő. Budapesten hajóra szállt, Nyergesújfalun elhagyta a hajót és éjjel gyalog Esztergom felé tartott A nyárasdi sziget táján hasbaszúrta magát és a Dunába ugrott. A víz átsodorta a sziget partjára, ahol két fürdőző talált rá a súlyos sebekből vérző, eszméletlen emberre, akit a mentők kórházba szállítottak. Felborult az autó három utasával. Kaposvárról jelentik: Rózsa János kaposvári gyáros dr. Orgel Lajos és dr. Német László kaposvári orvosok társaságában autóján kirándulást tett Ausztriába, ahonnan visszatérőben vasárnap délután Keszthely környékén több kerékpárossal találkoztak. Az egyik kerékpáros, szabálytalan hajtás következtében, az autó elé került és, bár felborult, komolyabb baja nem történt. Az autót vezető Rózsa János, hogy el ne gázolja a földre esett kerékpárost, irányt változtatott, az autó azonban az út melletti árokba fordult és maga alá temette utasait. Rózsa János súlyos koponya-, láb- és bordatörést szenvedett, dr. Orgel Lajos erős zúzódásokkal, de törés nélkül, míg dr. Német László sértetlenül került ki a bajból. A súlyosan sérült gyárost beszállították a keszthelyi Jobs-szanatóriumba. Ciánkálival megmérgezte magát. Vasárnap este az újszegedi Erzsébet Ligetben eszméletlen állapotban találtak rá Bondár Ferencné deszki asszonyra. Kezében egy üres üveget szorongatott, amelyről megállapították, hogy ciánkálit tartalmazott. Az öngyilkos asszonyt a mentők a kórházba vitték, ahol gyomormosással akartak rajta segíteni, de hiábavaló volt, mert az asszony a hajnali órákban anélkül, hogy eszméletre tért volna, meghalt. Hozzátartozói szerint családi okok miatt követte el az öngyilkosságot. — Halálosvégű szurkálás. Vasárnap éjjel a Szent László út 133. számú vendéglőben két társaság összeszólalkozott. Az egyik társaságban Winter József szállítómunkás, a másik asztalnál Szabó Antal, fuvaros és Szabó János műszerész iddogált. A pörlekedők az utcán is folytatták az ellenségeskedést és Winter késsel megszúrta Szabó Antal karját. Ennek bátyja, Szabó János és barátja, Borsik Károly asztalossegéd erre megtámadták Wintert és ötször testébe szúrták a kést. Winter csak néhány lépést tudott menni, összeesett és meghalt. A rendőrség megindította az