Pesti Hírlap, 1931. szeptember (53. évfolyam, 197-221. szám)

1931-09-15 / 208. szám

1931. szeptem­ber 16., kedd. PESTI HÍRLAP BRIGITTE HELM WILLY FRITSCH KEMSZOlfiflU» Az első nagyszabású filmdráma. Titkok a világháború sötét kulisszái mögül. MA BEMUTATÓ URÁNIA Márványpalotában A Városi Színház és 30.000 pengő. Hétfőn olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint Szedő Imre, a Városi Színház gazdasági igazgatója, harmincezer pengő tőkével konzorciu­mot akart létesíteni, melyben Ferenczy Károlynak, a bérlő-igazgatónak csak mellérendelt szerep jutott volna. Ezekre a híresztelésekre Szedő Imre kije­lenti, hogy azok nem fedik a valóságot. A magunk részéről ennyit: egy színházi válság boszorkány­­konyháján sok mindent kotyvasztanak, rendszerint azon hitben, hogy a színház érdekében valók. Ezek­ből a kotyvasztásokból sok minden fülünkbe ju­tott, de éppen a színháznak jól felfogott érdekében nem vettünk róla tudomást. Annál inkább, mert hi­szen a színház bérletét a mostani, a színészetre egyedül üdvös formájában, Ferenczy Károly sze­mélyétől elválaszthatatlannak tartjuk . . . Most már a Szedő személye körüli híresztelésekből va­lóságnak csupán a harmincezer pengőt tudjuk, az­zal, hogy ez az összeg a Városi Színház rendelke­zésére áll, Ferenczy Károly bérletében. . . Az egész kontinensen a legolcsóbb helyárakkal a budapesti színházak dolgoznak. Joggal kéri te­hát a Budapesti Színházigazgatók Szövetsége, arának­ megállapítását, hogy a bu­dapéteri­ Szin­szá­k helyáraik leszállítását vették tervbe. * Rákosi Szid! színiiskolájában a tanítás meg­kezdődött. Beiratkozni még lehet. Csengery­ u. 28. I. * Megakadt próbák. A Nemzeti Színház első új­donságának, Akns Miklós­t szánta, amit Siklóssy Pál dramatizált a hasonló című Mikszáth-regény­­ből. Az újdonság próbái azonban most megakad­tak az egyik főszereplőnek, Palágyi Lajosnak be­tegsége miatt. A jeles művész állapota meglehető­sen súlyos. * Beregi Oszkár kétszer fellépett vasárnap a Budapesti Színházban. Délután Az aranyember, este a Vasgyáros címszerepében ünnepelte a kö­zönség. Körülötte mind a két előadáson derekas gárda működött, feltűnt a gárdában egy régi ér­demes színésznőnk, Lányi Irmának, neve. * Lakner bácsi gyerekszínháza az idei szezon­ban a Vígszínházban kap hajlékot. Első előadás ok­tóber elsején. * Hetvenötödször került színre hétfőn este a Vihar a Balatonon, a­ Fővárosi Operettszínházban. * Riedl Margit mozdulatművészeti iskolájában (IV. Ferenc József-rakpart 27.) a mozdulatművészet elméleti és gyakorlati tanfolyamai, valamint a tan­erő előkészítés október 1-én kezdődik. Beiratás mai naptól d. u. 5—6 között. Teljes színlapú Magyar Színpadot díjmentesen kap, ha akciós pénztárainknál vált jegyet. M. R. OPIaH­CHÁZ( 1/2S) Bánk bán (A. bém­.) Erkel­­Fe­renc 6 felv. operája. Főszerep­lők: Basil­ides Mária, Szabó Lujza, Székelyhidy Ferenc, Palló Imre, Maleczky Oszkár, Teréz-körút 60. Tele­fon: A­ut. 197—67 és Aut. 197—68. Elő­adások kezdete szom­bat és vasárnap: 4, 6, 8. 10 órakor, hét-Farkas Sándor, Závod­szky Zol-köznap: 6, 1 8, 1210. Az Ufa . - - t. .. mrrn n mrAkt, 1. 1 ........... ..... J 1 . a tán, Komáromy Pál. NEMZETI SZÍNH. p/28) Romeo és Julia. (K. bém­.) Shakespeare 5 felv. tragédiája. Főszereplők: Bajor Gizi, Uray Tivadar, Szabó Margit, Pethee Margit, Lehotay Árpád, Gál Gyula, Perényi László, Forgács Antal. VÍGSZÍNHÁZ (8) A nagy hotel. Vicki Baum 3 felv. színműve. Főszereplők: Tőkés Anna, Makay Margit, Törzs ernő, Jávor Pál, Rajnai és ünnepnap: 4, 6, 8, és ló. Gábor, Somlay Artur, Zátony Kálmán, Gárdonyi Lajos, Vén­legnagyobb filmoperettje: A hercegnő adjutánsa. Willy Fritsch, Nagy Kató. Álom La­­nap: Aranyember C/2): Vasgyá­ros játéka a szín orgonán. — Miki és a gorilla. URÁNIA Rákóczi-út 21. Tel. J. 460—­45 és J. 460—46. Kémszolgálat. (Dráma a világ­háború névtelen hőseiről). Fő­szereplők: Brigitta Helm és Willy Fritsch. Fényes kísérő műsor. Előadások hétköznap: 5, 1 8, Mz 10, 8K­ombát, vasárnap Örey Ferenc. FORUM IV., Kossuth Lajos­ utca 18. Te- BEE VÁROSI SZ. (8) lefon: Aut. 897—07 ég, 895—43. Meddig fogsz szeretni? Pillád­ó házasság iskolája. Egy há-Imre 3 felv. vigjátéka Festo Caspar kirándulása a tilosba replők: Titkos Hona. H.átkai,'.. vissza. írták: bíró Lajos és Székely Lujza, Várady. I.ontay.1 2 * 4 Károly. Rendezte: Szé­­n------------,I n'Tg.Vá­ras.'i—smir­­­kgly István, Főszerep I . Gerda Föv. Operettéin h. (8) 'Maurus. — Amerikai hangos v híradó. Magyar híradó. Előadó-Vihar a Balatonon. Bus Fekete- Góth-Szenes-Losonc­zy 3 felv. ze­nés játéka. Főszereplők: Hon­­th­y Hanna, Góthné,­ Orosz Vil­ma, Góth­, Rátkai, Deliy Bé­­ká­ssy. KIRÁLY (8) Nincs előadásá­sok: 5. 6-8 és Ms 10; szombaton és ünnepen: 4. 6. 8 és 10-kor. KAMARA-MOZGÓ Dohány-utca és Nyár-utca sa­rok. Telefon József 440—27. sz. Párizs Angyala. (Kösz. Lupe Velez, William Boyd). Fox han­gos és ma­gyar híradó. Előadá­sok mindennap: 4, 6, 8 és 10. ANDRÁSSY­ UTI (9). Varieté. Menyasszonytánc. Trubadúr stb. _______Békeffy konferál. CORVIN TERÉZ-KÖRUTI (9). Mester- József-körút és Üllői út sarok, dalnokok, Mat­yóvásár stb. ITelefon József 389—88 és J. 395—84). A hercegnő adjután-KOMÉDIA-ORFEUM C­/29). Jó­kai-tér Telefon 180—20. Kott két bohózatban, szenzációs va­­rieté-műsor. Solty, Virágh, Sá­­rosy. sa (Willy J'irisch, Nagy Kató). — Legújabb Miki-trükkfilm). Híradók. Hétköznap: V26, 1,48, 1410. Vasárnap: %4,­­4 6, %8 és 1410 órakor. BETHLEN-TÉRI (9). műsor. Megnyitó KOMIKUSOK KABARÉJA (9). Kacagó műsor. _ STEINHARDT (%9), Akácfa­ u. 4. Tel. 429—74. Mókaházasság, Nagy titok, Uj Steinhardt-kup­­lék. PALACE VII., Erzsébet-körút 8. Telefon 365—23. Roham a verduni ha­lálmezőkön. A világháború leg­ádázabb küzdelmei a doua­­mounti erődök körül. — Ame­rikai és magyar híradók. Elő­adások mindennap: 4, 6, 8, 10. PÉCSI Teréz­ körút 28. Tel. A. 213—43. Verneuil világhírű vigjátéka : Kipróbálom az uramat (Szőke Szakáll, Liane Haid, Huszár Pufi). — Varázszőnyegen a vi­lág körül. Fox hangos úti ka­landok. Előadások mindennap: 4, 6, 8 és 10 órakor. CORSO Váci-u. 9 Telefon A. 874—02. Willy Fritsch. Nagy Kató: A hercegnő adjutánsa. Vígjá­ték 10 felv. *— Miki és a go­rilla. Miki-Maus-burleszk. Hír­adó. Előadások mindennap: 4, 6, 8 és 10 órakor. OMNIA IVIII., József-körut és Kölcsey­­ utca sarkán. Tel. 1. 301—25). Verneuil világhírű vígjátéka.­­Kipróbálom az uramat. (Liane Haid, Szőke Szakáll és Huszár Pufi.) — Varázsszőnyegen a vi­lág körül: A dzsungel óriásai. Híradók. Előadások hétköznap: 5, *48. Vz 10; vas- és ünnepnap: 2, 4, 6, 8, 10-kor. A 2 órai elő­­:____adás félhely árakkal. ROYAL-APOLLÓ Erzsébet-körút 45. Tel. 1. 429 —86. J 419—02 A milliomos Colder. Iréné Ne­­mirowsky világhírű regénye filmen, a Comedie Francaise tagjaival. — Könnyik dala: Szabolcsi Lajos Jiszgadal­a­ költeménye. Előadja: Fehér Artur. A „Hunnia“ első ma­gyar filmje. Hétköznap: 5. 148, és 10. Szombaton és vasárnap: 4, 6, 8 és 10 órakor. ELIT-MOZGÓ (V., Lipót­ körút 16. Tel. 161—51). Bécsi vigasza­szonyok. Zenés vigj. 10 németül beszélő felv. Fősz.: Willy Forst. Magyar gyöngyfüzér. Hangos híradó. Előadások: 5, *48 és Mz 10. szombat, vasárnap: Mt*. V26. %S,­­%10 órakor. ORION (IV., Beka­ut 1. Telefon Aut. 831—02). Párizs angyala. Rendezte: J­. W. Griffith. Zene: living Berlin. (Fősz.: Lupe Ve­lez, Jetta Goudal, William Boyd). Híradók: Hétköznap :­jó Mi8, Mz 10. Vasárnap: 1/M­4. Mz6. I Mz­8 és Váló órakor. OLYMPIA (Erzsébet­ körút 26. ITelefon J. 429—47). Az öröm­­telen asszony. Beszélő attrak­ció 10 felv. (Elga Brink, Walter Rilla). — Kapitány úr, segít­ség! ... (Asszonyok kedvence.) Hangos vigj. 10 felv. (Victor Mac­Laglen). Előadások 4 órá­tól folytatólagosan. Égből— Vihar Varieté Mesterdal. Színházaii M. kir. Opera (3, %8) Nemzeti (3, %8) Vigszinház (8) Bel­városi 8 Király 8 Főv. Operett (%», *) Andrássy-úti (4, 9) Taráz­ koruti (4, 9) Szerda. . . __ A revizor (D) Feketeszál. Meddig— Vihar Varieté Mesterdal. Csütörtök. Aida (B) Gyurkovics Nagy hotel Péntek. . .— A kegyenc (A) Nagy hotel Égből— Vihar­­­a n­ézé Mesterdal. •Szombat . . Pasciuall (E) Krétakör Nagy hotel Égből őfelsége Vihar V­áriét * Mes­terdaL d.u.— A bor . . . — Hajrá Vihar-Variét ? Mesterdal. V­este Mosoly prszv (F)Cirano de BergeracNagy hotel Égből őfelsége 1 Vihar ! -variete Mesterdal. I MOZI. Párizs angyala. Bemutatta a Kamara és Orion. Röviden: 1868. Párizs, a német követség atta­séja körül komplottot sző egy udvari dóma és elvétet vele egy kocsmai énekesnőt. A pazar esküvői lako­mán minden kiderül, az is, hogy a dáma csúf játéka az egész s a szerelem — a szerelem mindennél erő­sebb, az édes, tisztességes kis énekesnő a gróf-attasé felesége lesz. Lupe Velez játssza a főszerepet. Eltör­pül mellette mindenki, William Boirdt, Jetta Goudal, sőt a rendező Griffith is. A legtehetségesebb színész­nő akit évek óta láttunk, mindenben, vidámságban, szomorúságban elragadóan tökéletes művész. Boldog élmény látni. Édes kis énekeit hallani. Miknek ze­néjét egyébként a ragyogó Irwing Berlin írta. Nagy sikere van. A kísérő műsorban a Fox-hiradó pompás. HADID. Budapest Vodd­i mű­sora. 9.15 Honvédzene. 9.30 Híreit. 9.45 Honvédzene. 11.10 Vízjelzés. 12 Harangszó, időjárás. 12.05 Balalajkazene. 12.25 Hírek. 12.35 Bala­­lajkazene. 1 Időjelzés, időjárás, vízállás. 2.45 Hírek, ár­folyamok. 4 Ifjúsági előadás. 4.45 Időjelzés, időjárás, hírek. 5 Novellák. 5.30 Cigányzene. 6.30 Francia lecke. 7 Szalonzene. 8 Szimfonikus hangverseny. 9 Hangverseny, utána 10.15 Időjelzés, időjárás, hírek, ügetőeredmények. 10.30 Németnyelvű előadás, majd cigányzene . A teljes heti budapesti, valamint külföldi részletes műsort pénteki rádiómellékletünkön közöltük. Hullárahosszmódosítások. Említettük, hogy Prá­gából mozgalom indult meg a hullámhosszak új be­osztása, illetve az adóviszonyok javítása iránt. Lon­donban most kísérleteket végeznek egy új hullám­hosszúsággal, amely közelebb esik a gráci hullám­hosszhoz. E­miatt lehetséges, hogy a r­áci adó kö­rül zavarok fognak támadni. Az osztrák Ravag előre is bocsánatot kér ezért és egyúttal kéri a hallgatókat, hogy megfigyeléseikről értesítsék a bécsi központot. LÓVERSENY Budapesti versenyek. Napos időben, közepes számú közönség jelenlétében zajlott le vasárnap a szeptemberi meeting második napja. Főfutama, a Kettős Ivadékver­­seny, az erősen favorizált kortárs vereségével végződött, a hármas mezőnyben Diva győzte le. Ez irányzat az egész napot jellemzi, amennyiben Honpolgár és Mazurka kivé­telével valamennyi kedvenc lemaradt. Az ötödik futam­ban a mérkőzés elején a favorizált Néniről Kosztévi Fe­renc lesodródott s a kanca lovas nélkül, mint sereghajtó ért a célhoz. A lovasnak mi baja sem történt. E verseny­ben már enyém, régi formájának megfelelően, győztesen bevezetett. Részletes eredmény: I. Tétényi díj: 2800 m. Honpolgár 52 Balog (6:101) 1 Nirvana 42 Teltsc­hik (2%) 2 Baladin 60% Gutai (2%) 3 Küzd. % hosszal nyerve, fej­hosszal .3-ik. Tot.: 10:18. II. Rákosi handicap. 1600 m Levine 51% Balog J. (6) 1 Kapitány 57% Senerbal (2) 2 Tékozld 48% Rózsa L. (6) 5 Futottak meg P.’ci 40 Herb. (10), Példás 55% Esc­li (2%), Somali 53 Gutai (4), Sand­berg 50% Csuta (6), Dagger 48 Weissh. (4). — Biztosan félhosszal nyerve, másfél húsz­­szal harmadik. Tot.: 10:115; helyre: 10:30. 15. 21. . III. Kettős Ivadékv. 1000 m Diva 54% Csaplár (2%) 1 Fut. még:Kartárs 56 Scheib. (6:101). Tempó 56 Gutái (3). Könnyen 2 hosszal nyerve, 154. hosszal 3-ik. Tot.: 10:35. IV. I. o. eladóv. 2000 m. Már enyém 5.4% Esch (4) 1 Szigetvár 54% Gutái (3) 2 Vágrad 50 Ceuta F. (6) 3 Fut. még: Vaczak 54% Rc.K­e­i­­bal (6), Sziitvavér 54% Ba­log (4), Néni 48% Kasz. (2), Néni élbuk. % hosszal nyer­ Bécsben vasárnap dőlt el a Jubileuma Press sorsa. Az értékes díjat — mint előre várható volt — Phönix nyerte meg. A nyilvános forma a többi futamban is jobbára érvényesült. Részletes eredmény: I. Maidenr. der Zwei], 2000 S. 1200 m­. 1. Orco 57 Sz. L. 1­3.ivr), 2. hennia 15 Nagy 13). F. még: Maik. (8), Johny W. (8), Sevilla (8). Tot.: 10: 11; helyre: 10:10, 14. IF. Peregrin-Handikap. 1000 S. 1600 m. 1. Bo­lka 59 Esch (4) , 2. Santa M. 63 Sz. L. II. (2­), Haimwehr 59 Szilágyi (5) . — F. még: Chestnut (6), Abony (8), Erbprinz (2)­. Eiswund (10). Piz P. (5) Tot..: 10:40; helyre: 10:16, 13: 19. III. Kokoro-Handikap. 1000 S. 1000 m. 1. Kirgise 54 Gu­lyás (8,10 m.) F. még: Anubis (1). Katzelsd. (3)­. T.: 10:19. IV. Jubileums-Press. 8000 S. 2400 m. 1. Phönix 63 Bach (1). 2. First Start 57 Gulyás (6) . 3. Volat 52 Szilágyi (4). F. még: Báby (8), Corint­hia (12), Balboa (4), Haszan (12), Baurivage (8). Tot.: 10:16; helyre: 10:12. 14, 13. V. Preis von der Pretufalue. 1200 S. 2400 m: 1. Sugár 70 Maebián (1%). 2. Orester 58 Varga (8,101.). F. még: Pro­blem (2%), Tourtereau (6). Tot.: 10:24; hely: 10:11. 11. VI. Premien.Handikap, 1000 S. 1600 m: 1. Bonoccchiati 35 (5), 2. Kedvencz 65%, Takács (2%), 3. Vermouth 57 Sz. L. F. még: Daca (5), Viscount (4), Pan (2), Jawohle (8), Os­­culum (3). To : 10:26; hely­re: 10:19. 21. 18. VII. Welter-Handikap.­looo S. 2000 m: 1. Ronacher 45 Weckerm. (5), 2. Happy­hor­se 50 Sz. L. N­. (3), 3. Tarn­­trout 42% Bosko (10) F. még: Marco Polo (25), Pollit (6), Bellator (6), Faru (5%), Sa­vannah (3), Jarmila (8). Tot.: 10:64; helyre: 10:18, 16: 29. Lovasmérkőzés. A négynapos lovasmérkőzések befe­jező napján, vasárnap. Magyarország ezévi hölgylovas­­bajnokságát Éber Amália nyerte meg. Az­ olimpiai díj­ugratásban Jleznek Jenő Schaurek Othm­árt győzte le erős küzdelem után. Részletes eredmény: Magyarország 1931. évi hölgylovas-bajnoksága. 1. Éber Amália Bogáncs lován. 2. Éber Amália Csinompalkó lován. 3, 4,­­ és 6. holtver­senyben Pauly Hartmanné, br. Berg Dieda, gr. Gyürky Aladárné és br. Berg Dieda. — Olimpiai díjugratás. 1. Reznek Jenő Kalandor lován. 2. Schaurek Othmár Erdő lován. 3. Hávor Lajos Pajtás lován. — Olimpiai díjlovag­lás. 1. Koltay Pál Váratlan lován. 2. Pauly Hartmann Diadal lován. A világ legszenzációsabb halmozása. Dr. Tonelies bécsi istállótulajdonos a budapesti pályán szombaton tudvalévően megnyerte Kellermann nevű lovával a 8000 pengős őszi díjat és Plamennel a Handicap 3000 pengős díját. A kettős győzelem örömére este ismerősei tiszteletére vacsorát adott. Ennek köszönheti, hogy lekésett az orra elől elrobogott bécsi halálvonatról, melyre már hálókocsi­­jegye is előre meg volt váltva. A katasztrófától való meg­menekülésével a világ legszenzációsabb hármas eventjét nyerte meg. Budapesti ügetőversenyek. A B. U. E. keddi verse­nyei kielégítő számú nevezésekkel zárultak! A programitó főeseménye a nemzetközi Jenő-díj, melyben a következő lovak indulnak: G. Endre bácsi (Deák), Ottana II. (Hoff­mann), Rézi (Dózsa), Naplopó (Kovács II.), Erika (Maszár J ), Nurmi (Zwillinger). A verseny izgalmas végküzdelmet helyez kilátásba Erika, Gitana II., Nurmi és Naplopó között. A mérkőzések délután 2 óra 30 perc­kor kezdődnek. ve. 1% hosszal harmadik. Tot.: 10:56; hely: 10:28. 23. V. Wester-handicap 1600 m. Mazurka 50 Csuta F. (3) 1 Szeles III. 57% Telts. (10) 2 Drágám 53 Weissb. (6) 3 Fut. még: Százszorszép 55 Gutái (5). Pártütő 61 Sche­ib. (6). Cornette 58% Bech 14). Hadúr 53 Balog (4). Hetty 49% Rózsa (4). Túzok 46% Kacz. T. (10). H. End 48 Kasz­ F. (10). Fuvolás 42% Fodor (6). Nemdebár 41% Klims. (4) Cornette és Túzok megkéstek. Könnyen 1% hosszal nyerve. % hosszal 3-ik. Tot.: 10:66; helyre: 10:25, 39. 49. VI. Kétév, eladóv. 1000 m. Tartós 45% Csuta F. (3) 1 Marton 62% Scheibal (10) 2 Riksa 43% Teltschik (0) 3 Fut, még: Ahogy akar 35% Tóth (6). Konfusion 56% Gu­ta. (4), Komámuram 55 Esch (4). Kacagány 48% Rózsa .101 Úgy 45% Klims. (3). Csak rajta! 46 Kasz. (6). Interes 40% Herb. (14). Könnyen ?, hosszal nyerve, felhasszal 3ik T.: 10:55; hely: 10:19. 24.31 Kettős fogadás: N­. f. Levi­ne és V. 1­., Mazurka 5:357. háromszortás Albü lakás új házban. azonnalra és november 1-re Jutányos bérért budai törvényszéknél kiadó. II., Medve­ utca 19. Pálffy­ térnél. Fáv felügyelő, K 7.

Next