Pesti Hírlap, 1931. december (53. évfolyam, 273-296. szám)

1931-12-01 / 273. szám

Előfizetési árak­:— Eggy hónapra 4 pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­dányszám­ ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeres 3 ( DEC. O ( '%) J 1 ' ■—— Lili. ÉVFOLYAM: 273. (17.634) SZÁM: Pest IDD, DECEMBER 1. Szerkesztőség: Vilm­os császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadóit: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­ségnél, Erzsébet-körút X Tel. J. 352—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük: A rend felforgatására készültek a fantasztikus pucc­st­erv részesei. Mi volt a mindenre kész desperációk célja? — Tervek merényletekre, állami és magánpénztárak kifosztására. — Csirájában elfojtották az erőtlen, kalandos vállalkozást. A Pesti Hírlap vasárnapi számában beszá­moltunk már arról, hogy a rendőrség szélsőjobb­oldali elemek bűnös szövetkezését tette ártalmatlan­ná. A szombatra forduló éjszakán letartóztatott egyének kihallgatása még tart, de máris megdöb­bentő adatok kerültek nyilvánosságra beismerő vallomásaikból. Kétségtelen, hogy bűnös hajlamú emberek akartak a zavarosban halászni és látszó­lagos politikai célú felforgató mozgalom mozzana­tai közben közönséges bűncselekményeket elkövetni. Ezt bizonyítja, hogy a nyomozási adatok szerint középületek, állami hivatalok, bankok pénzkészle­tét is meg akarták szerezni. A szövetkezés mögött nem állnak nagyobb tömegek és 150—200 megté­vesztett ember élén n­egyven-ötven mindenre el­szánt ember akarta felforgatni az ország közrend­jét. A kormány — mint a hivatalos nyilatkozatok­ból kitetszik — súlyosan bírálja el a lázadásra való szövetkezést és így példásan bűnhődnek majd azok, akik nem rettentek vissza a trianoni sorsban vergődő ország nyugalmának feldúlásától. Kinyomozzák a lázadási mozgalom végrehajtó bizottságát. A nyomozóhatóságok már régebben figyelték azokat a szervezkedéseket, amelyek m­eg nem hatá­rozott politikai célt szolgáltak. Különböző apró, ál­lítólagos politikai pártok szervezkedtek Budapesten és a vidéken és a rendőrség már korábban egy ízben fegyverkut­atást végzett Kecskemét környékén. Az utóbbi ülőben a főkapitányság politikai osztályának bizalmi emberei közelebb jutottak e szervezkedések vezetőihez, és megtudták, hogy szélsőjobboldali ele­mek — akik korábban is szerepeltek különböző fel­forgató irányú mozgalmakban és botrányokban — ezeket a mozgolódó csoportokat valamely közös célra egyesítették. Megtudták, hogy november 21-re nucasot terveznek és céljuk, hogy a laktanyákba, rendőrségre és középü­letekbe beférkőzzenek, megkaparintsák a posta, távírda és telefon és a rádió vezetését és ezek segítségével elhitessék a vi­dékkel, hogy Magyarországon forradalom tört ki. Tervezték a Nemzeti Bank, valamint az összes pénzintézetek pénzkészletének megszerzését és ezért pontos tervrajzot készítettek mindazokról a magán­­házakról, bankokról és állami épületekről, ahol na­gyobb készpénzt sejtettek. A nyomozó hatóságok több jelből arra következtettek, hogy nemcsak poli­tikai, hanem közönséges bűncselekményekre szövet­keznek olyan egyének, akin­ az HB0-as évek elején jól­ szerepeltek, ezek a karhatalom raktáraihoz igyekez-­­ nek hozzáférkőzni, hogy innen fegyvereket szerezze­nek és erőszakos módon a kormány tagjait, továbbá azokat az exponált tisztviselőket elfogják, vagy meg­adásra kényszerítsék, akit­ az állami életben irá­nyító szerepet visznek. A cél megvalósítására végrehajtó­ bizottság ala­kult, amelynek tagjai Vannay László gazdászati tiszt, Gyulai-Molnár Ferenc útbiztos, Hadd Árpád ma­­gán­h­ivatalnok, Kovács Sándor kőműves és Pólyák Jenő elektrotechnikus voltak. Körülbelül három héttel ezelőtt a rendőrség kezébe jutott egy felhívás, amelyet ez a végrehajtó­­bizottság és néhány a parlamentben nem képviselt állítólag létező politikai párt adott ki. Ebben az aláírók — köztük első helyen Van­nay László­t forradalmi cselekményekre és bűntettekre uszítottak. A vérehajtó­ bizottság a felhívás elkobzása után ha­tározta el magát arra, hogy megkísérli a középüle­tek és laktanyák megszerzését. Eddig még ki nem derített okokból a november iz-ikére tervezett moz­galmat­­­lhalasztottak­ Sz-ikára, a kormány pedig intézkedett, hogy pénteken este a rendőrség meg­tegye azokat a szokásos óvóintézkedéseket úgy a rendőrségen, mint a laktanyákban, amelyek ilyen esetekben szükségesek. A rendőrség — mint megírtuk —elfogta azokat, akiknek működéséről a hatóságoknak tudomása volt. A letartóztatottak száma 43, akik közül hetet szabadon bocsátottak, tizet pedig már kihall­gattak. Nem olyan emberek mozgalmáról van szó, akik mö­gött tömegek állanának. Kétségtelen, hogy u pv.ee s­ íy ..!.!» ' '! ! . §v4sve£ség@s krampuszok. Mikulás napjának küszöbén a tréfáskedvű­ sors mulatságos krampuszokkal lepett meg ben­nünket.’Régi botrányon­, ijedelmek, erőszakos­kodások levitézlett hősei, akiket már el is fe­lejtettünk, egyszerre elibünk pattannak, kart­­karba öltve fölsorakoztak, a magyar államrend és magyar konszolidáció felé torzpofákat vág­tak. Atrocitásos nagyidők vitézei, akik valami­kor bricsésznadrágban, körökben bikacsökkel ijesztgették a főváros dermedt rémületbe révült népét. Magyarország történelmének legszomo­­rubb és leggyalázatosabb korszakának, a tria­noni békeparancsot követő első éveknek hír­hedt emberei. Akik rettenthetetlen bátorsággal húszan fegyveresen estek neki egy-egy kétség­­beesésében félőrült, fegyvertelen utcai járókelő­nek. A Britannia lovagjai, akik a szálloda pin­céjében pénzt sajtoltak a legsoványabb polgár összetört tagjaiból is. Színházi botrányok ren­dezői, bűzbombák rohamcsapatai, békés kávé­­házak bomba­vetői. Zsarolók és harácsolók, szájas nagyhangú senkik, akik aljas bűncselek­ményekkel­ piszkolták be azokat a hazafias jel­szavakat, amelyeket elvetemedett céljaik elpa­­lástolását használták. Egyszerre újra fölbuk­kantak, mint a fekete skatulyából kiugró kram­pusz. ..Hamm', bekaplak!“ Ki­jedt meg tőlük. Azt hisszük, senki. Ezek a lézengő szegénylegények, akik a Fe­rencváros és Józsefváros pincekocsmáiban fröccsözve a régi hősi időkről álmodoztak, elfe­lejtették, hogy egy évtized telt el „vitézi“ tet­teik óta. Visszaemlékeztek rá, hogy volt Ma­gyarországon egy miniszterelnök, akit annak­idején falragaszon lemondásra szólított föl az egyik különítmény. A falragasz mellé a külö­nítmény­ parancsnoka két szuronyos legényt állított. És az elaléltságából ébredező magyar ál­lamiságnak nem volt annyi hatalma, hogy­ a bűnös magáncélokat szolgáló különítmény em­bereit elkergesse a plakát mellel, azt a fegy­veres csoportot pedig, amelyik erre a merény­letre vetemedett, börtönre vesse. A plakát ott maradt a maga helyén. A különítményőrség továbbra is ott posztolt a plakát előtt. V­égül is a törvényesen kinevezett és parlamenti több­séggel rendelkező kormánynak kellett elmennie a helyéről, hogy engedelmeskedjék a föld alatt bujkáló titokzatos erők parancsának. Erre az esetre tisztességes ember nem gondolhat az or­szágban arcapirulás nélkül. Magyarország süllyedésének és züllésének ez volt a leggyalá­­zatosabb mélypontja. A ferencvárosi és józsef­városi pincekocsmák nagyszájú vitézei azon­ban éppen erre az esetre gondoltak lelkesedve És azt hitték, ami sikerült 1920-ban, azt meg lehet ismételni 1931-ben. Valutazárlat és gaz­dasági válság, fenyegető világpolitikai helyzet, pánikhangulattal teljes atmoszféra. Úgy érez­ték, ismét itt van az ő idejük. Újra előléphet­nek, kezdődhetik a duhaj jóvilág elölről, ük, akik annyit tudnak a nagy politika és a világ­­gazdaság kényes szövevényéről, mint a vak­macska a világról, arról álmodoztak, hogy ke­zükbe kerítik az ország kormányának kerekét. Az állami élet legmagasabb vezetői közül le­mészárolják azokat, akik nem tetszenek nekik, vagy akikkel régentől lenne egy kis számadá­suk. Aztán hajrá neki­­ük lesznek Magyaror­szág teljhatalmú diktátorai. Mihez kezdtek volna az­ új diktátorok, akik a ferencvárosi és józsefvárosi pincekocs­­mák mélyéből lendültek volna föl egyetlen egy véres és zivataros éjszaka alatt­­ Vár magas­ságába? A náluk talált tervek szerint elsősor­ban a Nemzeti Bank és egyéb bankok pénz­tárai iránt érdeklődtek volna. Aztán egy hosz­­szú lista tanúsága szerint a főváros legnagyobb és legértékesebb ékszeres boltjai iránt. A kom­imus legszebb jelszava, a „Minden a mienk!” jelentkezett volna az ámuló világ előtt új for­m­ában és kiadásban. A szélső­jobb, a magyar Zsid­er-karikatúrák színeire átfestve. Vagy ta­lán még azt sem? A régi vörös szint­et sem kellett volna festeni? Véletlen, hogy ugyanab­ban az órában, amikor a rendőrség sorba fog­­dosta az összeesküvés részeseit, a R­ákóczi-uton és más egyéb helyeken kommunista csőcselék kezdett lármás zavargásba ? A kör önmagába visszatérő görbe vonal. A szélső­jobb és a szélső bal helyzete tehát a körvonal tanúsága szerint sem esketik egymástól messzire. Ezeknek a nevetséges krampuszoknak az a tragikumuk, hogy amitől a gyermek megijed, azt a felnőtt ember már kineveti. 1920 óta mégis csak megváltozott a világ. Akkor egy világkatasztrófa zűrzavarában még aléltan tá­­molygott a nemzet. Az állami lét régi formái egyik napról a másikra eltűntek. Az új form­ák pedig még nem tudtak teljesen megszilárdulni. Csecsemőkorát élte az újjászületett magyar ál­lam. A csecsemőket pedig a legrongyosabb, legüresebb, kóccal bélelt krampuszokkal is meg lehet ijeszteni. Ma azonban mégis csak más időket élünk. Nem tudjuk, a letartóztatott harminkilenc gyászvitéznek milyen nagy uszá­lya volt. A szombatról vasárnapra virradó éj­szakán hány embert tudtak volna a magyar állam hatalma ellen mozgósítani­­ük, ha na­gyon dicsekednek, több százról beszélnek. Ki hiszi el nekik, hogy néhány száz ember komoly veszedelembe sodorhatta volna azt az állam­i gépezetet, amelyet az elmúlt évtized alatt ki­épített­ük­k? Ezt nem hiszi el nekik senki. Ezeken a szánalmas krampuszokon ma már mindenki nevet. Ebből azonban nem az következik, hogy nem kell komolyan venni őket. "Ellenkezőleg. Éppen olyan komolyan kell venni őket, mint a vásott kölyköt, aki szeles időben a kazal köze­lében cigarettázik. A mai szélviharos időben az ilyenfajta éretlen kísérletezés károkat és vesze­delmeket okozhat még akkor is, ha az állami gépezet­­ szuverén közönnyel folytatja tovább rendes működését. A törvény legteljesebb szi­gorával kell tehát lecsapni ezekre a haszonta­lan fráterekre, akik soha sem akarták tisztelni a törvényt. Akkor sem, amikor mint bikacsö­­kös vitézek garázdálkodtak. A konszolidáció évei alatt sem, amikor kisebb-nagyobb, de egy­formán piszkos bűncselekmények révén össze­ütközésbe kerültek a büntetőtörvénykönyv kü­lönböző paragrafusaival. És most sera, amikor fittyet hánytak törvénynek, statáriumnak és miniszteri hullákon keresztül akartak törtetni a bankok páncélszekrényei felé. Ezeket az em­bereket nem a kitűzött cél és a rendelkezésükre álló eszköz között mutatkozó szánalmas arányta­lanság szerint kell megítélni. Hanem annak a veszedelemnek a nagysága szerint, amelyet el­vetemedett és konok erőszakos törtetésükkel erre a szerencsétlen országra ráidézhetnének. Példát kell adni mindenkinek, aki még nem értette meg, hogy az alkotmány helyreállí­tása és a törvényhozás rendszeres munkája ebben az országban véglegesen törölte a pun­csokat a politika eszközei közül. Jobb szélső­ség, bal szélsőség, vagy bármiféle egyéb cél­zatú magántársaság hiába reménykedik abban, hogy egy szép napon mint föl­fegyverzett ki­sebbség a maga akaratát rákényszerítheti a nemzet békés nagy többségére. A nemzet nagy többsége ma már meg tudja védelmezni a maga békéjét, a törvények keretei között megnyilat­kozó rendelkezési jogát. Azoknak a kalando­roknak, akik ezt nem akarják megérteni, olyan leckét kell adni, hogy örökre elmenjen a ked­vük minden ízetlen krampuszjátéktól.

Next