Pesti Hirlap, 1932. február (54. évfolyam, 26-48. szám)

1932-02-02 / 26. szám

BUDAPEST, 1932 Előfizetési árak: Egy hónapra 4­ pengő, ne­gyedévenként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­dányszára ára (pálya­udvarokon is) 16 fillér, vasárnaponként 32 fil­lér.­­ Külföldön az előfizetési ár kétszeres ------------------------------­-------------------------­YAM, 26. (17.683) SZÁM: KEDD, FEBRUÁR 2. Pesti hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-út 78. Telefon: Aut. 122—95. Főkiadók : Vilmos császár-út 78. Tel. mint a szerkesztő­­ségnél. Erzsébet-körút 1 Tel. J. 352-96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük Vihar a Sárgatengeren ott kezdődik minden, hogy Japánban évente 800 ezerrel több ember születik, mint amennyi meghal. A japán szigetország, amely­nek már a világháború előtt több mint ötven­millió lakosa volt, nem is túlságosan termékeny földjén hogyan tarthatná el ezt a folytonosan szaporodó ember tömeget ? A végtelen tenger habjai közé zárt ország belsejében mint a túl­fűtött kazánban, halmozódnak az erők. A túl­fűtött kazán felrobbanásának egyetlen ellen­szere: a biztosító szelep, amely a felesleges gőzt időnként kiengedi. A túlnépes országok gyar­mataikra szokták emberfeleslegeiket levezetni. Japánnak azonban nincsenek az évenként je­lentkező népfelesleggel arányos gyarmatai. Az önmagát kiszorító emberfelesleg ezért a vég­telen tengernek nekivágva, idegen országokban kereste a maga megélhetésének forrásait. Meg­indult a japán áramlás az Egyesült Államok nyugati partja, Kalifornia felé. Ezt az utat el­zárták előtte. Amerika törvényt hozott, amely a japánokat eltiltotta a letelepedéstől. Másik irányban még messzebb, Ausztrália felé áradt a sárga emberfolyam. Ott viszont Anglia, il­letve Ausztrália angol lakóinak féltékenysége zárta el előre az utat. A túlfűtött kazán bizto­sító szelepe tehát semmiképen sem működött. Ilyen esetben nem következhetik más, csak a holtbizonyos robbanás. Japán miután a tengerentúli nagy szűz te­rületektől elzárták, a közeli ázsiai földrészre ve­tette a szemét. Orra előtt feküdt Kína rengeteg területe. Igaz, hogy ezen a földön túl sűrűn nyü­zsögtek a sárga fajtestvérek: a japánoknál is szaporább kínaiak. A kínai ember azonban még mindig a középkor tespedő életét élte. Primi­tív viszonyok között tengődött hatalmas kiter­jedésű, földi javakkal bőven megáldott orszá­gában. Japán mozgékony és élelmes lakosságá­nak tehát a­ legszebb reménysége lehetett arra, hogy ezen az óriási kincsesbányákkal teli terü­leten munka- és vagyonszerző alkalmakat talál­jon s hatalmas piacot nyerjen a szédületes ütemű japán ipar számára, ami lehetővé teszi, hogy Nippon gombamódra szaporodó gyárai­ban ismét millió és millió munkáskéz jusson ke­nyérhez. Ha Kína és Japán magukra hagyatva áll­tak volna a messze keleten, Japán azóta már régen elérte volna célját. Kína, ez a gyenge és tehetetlen agyagkolosszus, nem tudott volna el­zárkózni a japán termelés követelőző térhódítása elől. Kínában azonban már körülhatárolt érdek­körökkel ott ültek a veszedelmes vetélytársak, a fehérfajtájú nemzetek, angolok, amerikaiak, né­metek, oroszok, akik fölállították az úgynevezett „szabadkapu“ elvét. Szabadkapu: ez azt jelen­tette, hogy Japán nem foglalhatja le a maga számára Kínát. Ha a kiskorú sárga testvér ki­zsákmányolásáról van szó, a fehér népek is kö­vetelik az őket megillető részesedést. Japán kétszer is megpróbálta, hogy karddal vágja ketté a megoldhatatlannak látszó helyzetet. Elő­ször 1895-ben, a Kína,ellen indított háborúban. Másodszor a Mandzsúria miatt kitört orosz-ja­pán háborúban. Mind a két alkalommal fénye­sen győzött. A győzelem gyümölcsétől azonban mindig megfosztották a fehér nagyhatalmak. 1­895-ben Kína megverése után Anglia és Oroszország. Tíz évvel később, a mandzsuriai győzelem után az Amerikai Egyesült Államok. A harmadik próbálkozásnak most vagyunk a tanúi. Annak a viharnak, amely a Sárga ten­ger partjait ezúttal megrázza, a világháborúban vetették el a magvát.A világháború gyilkos test­­vérharcba bonyolította a fehér fajtájú országo­kat. Japán megérezte, hogy hosszú várakozás után nemsokára el fog érkezni az ő ideje. A világháború kitörésekor mint az antanthatal­mak szövetségese jelenik meg a színen, elfog­lalja a németektől Kincseit és maga telepedik le a német koncessziós területen. A fehér fajok­­ élet-halál harca közben úgyszólván teljesen ma­gára­ marad a két „sárga testvér“, Japán él azokkal az­ előnyökkel, amelyeket ez a helyzet biztosít számára. Kína, amelyet akkor is belső harcok marcangolnak s azzal kísérletezik, hogy a császári ház elü­ldözése után köztársasági ala­pon rendezze be életét, nem tud komoly ellen­­­állást kifejteni. Így jön létre 1915-ben az a szerződés, amelyet „a huszonegy japán követe­lés szerződéseinek szoktak nevezni. Ebben az értékes írásban egyéb jók között Japán meg­kapja mindazokat a jogokat, engedményeket, amelyeket addig Kínában Németország élve­zett, a mandzsúriai vasutak japán része fölött a japán engedmény időtartamát 25 évről föl­emelik 90 esztendőre. Kína kötelezi magát, hogy minden katonai megrendelésének ötven száza­lékát a japán iparnak juttatja. És így tovább, íme, végre sikerült az, amit Japán húsz esz­tendő óta hiába akart, amit nem tudott elérni sem a kínai, sem az orosz háborúval: olyan elő­nyöket biztosít magának Kínában, amelyek al­kalmasak arra, hogy kenyeret és megélhetést adjanak a japán népfölösleg legnagyobb ré­szének ! Kína azonban már a szerződés aláírása­kor berzenkedett a nehéz és szerinte lealázó föl­tételek ellen. Az antant részéről ekkor azt mondták neki: „Csapj föl te is szövetségesünk­nek, gyere velünk harcolni Németország ellen! Ha a háborút győzelmesen befejeztük, te is a győztesek között szerepelsz és könnyebben tu­dod érvényesíteni a jogaidat!“ Kína azt hitte, hogy ez igen egyszerű és világos dolog. Hadat üzent Németországnak. 170.000 főnyi sereget­ küldött az európai harctérre.­ A közös győzelem­­ után pedig várta a jutalmát. Jutalma az lett,­­ hogy őt is megcsonkították. A „huszonegy ja­pán követelés szerződése“ pedig továbbra is ér­vényben maradt. Ugyanakkor azonban a másik oldalon Ja­pánnak sem sok oka volt a megelégedésre. Ha azt hitte, hogy Kína most már szabad zsák­mánya lesz, keservesen csalódott. 1922-ben Wa­shingtonban újra kinyitották azokat a bizonyos ajtókat, amelyeknek nyitva kell maradniuk. A fehér fajú országok sorában Japánnak is köte­leznie kellett magát, hogy tiszteletben tartja Kína szuverenitását, függetlenségét, területi in­tegritását. A „huszonegy japán követelés szerződése“ viszont továbbra is életben maradt. És életben maradt vele Kina haragja, megalázott keserű­sége. Haragjával, megalázott keserűségével azonban nem tudott mit kezdeni, mert nyomo­rultabb, gyengébb volt, mint valaha. Az óriási birodalmat polgárháborúk sorozata tépte, mar­cangolta, az ország legnagyobb részében ál­landó volt az anarchia. Ezt a nagy zűrzavar­ban forrongó embertömeget csak egyetlen egy érzés egységesítette annyira amennyire: a japá­nok elleni gyűlölet. Azt mondják, igazán csak a testvérek tudják gyűlölni egymást. A japán­­kínai viszony ezt a szólásmondást fényesen iga­zolja. Kérdezd meg a kínaitól, mi a véleménye a japánokról! Ezt fogja felelni: „Kulturruhába öltözött vademberek, erőszakos fráterek, akik­nek a lelkük nem fogékony semmiféle művelt­ség iránt. Az ábécén kezdve és a művészeten végződve tőlünk tanulták a műveltség mindez­ elemét. Most pedig Európát és Amerikát pla­gizálják!“ Kérdezd meg a japánit, mi a véle­ménye Kínáról! Ezt fogja felelni: „Kína nem ország, csak földrajzi fogalom. A kínai nép: gyáva csűrbe. Soha sem volt igazi jó katona. Az elmúlt esztendőben, amikor Mandzsúriában a japánok bombázzák Nankingot és csapatokat szállítanak partra, Sanghajban állandóan kiújulnak a harcok.­­ A békéltető tárgyalások eredménytelenül végződtek. — Kína nem üzen hadat, csak védekezni fog. — A japán diplomácia is békét hangoztat, de újabb csapatokat küld Sanghaiba. A Népszövetség vizsgáló­bizottsága elindult hosszú útjára. (Felvételeink a Képes Pesti Hírlapban.) A távol keleti helyzetet a legjobban jellemzi, hogy majdnem abban az órában, amikor Tokióban a kül­ügyminiszter a tiltakozó európai diplomácia előtt, Japán békés szándékát hangoztatta, a Jangcsekiangon fölnyomult japán cirkálók egyike bombázni kezdte Nankingot és nyomban utána tengerészgyalogságot szállított partra. A kínai kormány, úgy látszik, szá­molt ezzel az eshetőséggel, mert már szombaton este hivatalosan bejelentette, hogy székhelyét ideiglenesen Honan tartomány fővárosába, Lojangba teszi át. Ja­pánnak ez az újabb haditénye semmi esetre sem al­kalmas, hogy Kínában békésebb hangulatot teremt­sen. Nanking körül a kínaiaknak különben elég erős­­ haderejük van összpontosítva, a legjobb hadosztályok, amelyek fölött a mennyei birodalom rendelkezik. A kantoni hadsereg kipróbált legénysége, amely Csang- Kai-Sek vezérlete alatt oly tüneményes győzelmeket aratott Csangcsolin csapatai fölött. Ennek a hadse­regnek magvát a Csang-Kai-Sek gárdahadosztálya al­kotja, melyet ő is, mint Napóleon, „régi gárda“ elne­vezéssel illetett. Nem tudni még, hogy Csang-Kai-Sek mire határozza el, magát, Nanking fölött kezdi majd fi. védelmi harcot, föltéve, hogy a japánok nagyobb erőt szállítanak itt partra, avagy megmarad eredeti szán­déka mellett, hogy válogatott csapataival ellentáma­dást intéz a Sanghait megszálló japán csapatok ellen. A Kuomintang (kínai nemzeti tanács) határo­zata, hogy Japánnak megüzeni a háborút, hétfőn estig nem vált ténnyé, úgy látszik a kínai diplomá­­­­cia még idejében észretért és nem vállalta a háború­­ hivatalos megüzenésének ódiumát, dacára annak, hogy az csak szentesítette volna a tényleges állapo­tot. A helyzet ugyanis semmivel sem enyhült, a har­cok tovább folynak és majdnem azt leh­et­­e mondani, hogy a japán csapatok keresve keresnek olyan oko­zatot, amely jogot ad az operációs terület további kiszélesítésére. Vasárnap és hétfőn Sanghaiban csak helyi guerilla harc folyt, a nyugtalanító nagy esemé­nyek a háttérben bonyolódnak le. A japánok lázas sietséggel küldenek erősítése­ket, mert az a négyezer főnyi tengerészgyalogság, amellyel akciójuk első részét bevezették, kevésnek bizonyult a Sanghai előtt összevont kínai csapatok ellen. Egészen bizonyos, hogy most már a készen tar­tott szállítóhajókon Japán nagyobb haderőt szállít, partra, hogy kissé hátrányos helyzetbe került ten­gerészcsapatait megerősíthesse. A különböző forrásokból érkezett jelentések hol jelentéktelen, hol fantasztikus számokat közölnek a japán készülődésről. Természetesen minden attól függ, hogy Japán a Sanghajban megszállt területe­ket akarja-e biztosítan­i, avagy hadműveleteinek bá­zisát Nanking irányában kiterjeszti. Ha a kínai fe­nyegetéseknek hinni lehet, akkor a japánok magá­ban Sanghaiban is kénytelenek lesznek nagyobb erőkkel dolgozni, nehogy a kínaiak ellentámadása a hajóhad közreműködése dacára, a partraszállt ja­pán csapatokat a tengerbe szorítsa. A kínai hadvezetőség Csang Kai Sekkel az élén állítólag igen széleskörű katonai előkészületeket tesz. a mai szám ára 24 fillér.

Next