Pesti Hirlap, 1932. március (54. évfolyam, 49-72. szám)
1932-03-01 / 49. szám
t Anglia jobb meggyőződése ellenére hagy fel a szabadkereskedelem politikájával. London, február. Az angol politikai élet központjában ezekben a pillanatokban az új vámtörvényjavaslat áll. A parlament újabb összehívása óta még nagyobb lendületet vett az az irányzat, mely Angliát az évszázados tradícióktól mindinkább eltéríti és lassanként besorozza a védővámos országok közé. Pilla- Hatig sem lehet állítani, hogy az angol közvélemény, sőt még a politikusok nagy része is örömmel fordulna e megoldás felé. A parlamenti vitában ugyan a protekcionisták 76 ellenzéki szavazattal szemben 462 szavazatot kaptak, amelyek között azonban ott szerepelt a liberálisok táborának fele is 33 szavazattal és nem tehető fel, hogy ezek a liberálisok teljesen szívük sugallatát követve hagyták cserben politikai meggyőződésük legfőbb alapelvét, a „free trade“ gondolatát De nemcsak a liberálisok, a többi párthoz tartozók is csupán az idők kényszerítő parancsát követve fordultak az új rendszabályokhoz. Hogy túlságosan sok eredményt és a viszonyok komoly javulását lehetne az új törvénytől várni, azt még a tervezet szülőatyja, Runciman kereskedelmi miniszter sem meri állítani. Lényegében arról van szó, hogy tízszázalékos vámot vetnek ki minden külföldi árura, kivéve az élelmiszereket. Ettől a rendszabálytól a kereskedelmi miniszter évi 30 millió font hasznot remél a kibillent kereskedelmi mérleg javítására. Az optimisták és a protekcionisták hívei még azzal is számolnak, hogy a törvény folytán a jövedelmi adó fontonként 6 pennyvel, sőt esetleg egy shillinggel csökkenni fog. Hogy erre mennyi a kilátás, arra vonatkozólag a pénzügyminiszter legújabb kimutatása nem biztat sok reménnyel. E szerint a kimutatás szerint az ez év február 6-án befolyt jövedelmi adók összege majdnem 21.000 fonttal volt kevesebb, mint egy évvel ezelőtt. Igen, de a kereskedelmi miniszter azzal érvel, hogy ha a tíz százalékos vám nem bizonyul elegendőnek, akkor, saját szavai szerint, „újabb segélycsapatokat fog felvonultatni“. Hogy azonában a nemzetközi gazdasági krízistől megnyomorított angol üzleti élet ennek ellenére is meg tud-e majd ezekkel a nehézségekkel birkózni, abban nemcsak a közgazdászok, de a politikusok maguk is erősen kételkednek. Van a törvénynek sok tisztázatlan pontja, olyan pontok, amelyek ezt a tervezetet a még meglévő kis népszerűségtől is megfosztják. Csak példának említjük meg, hogy ugyanakkor, amidőn a külföldről importált húsra nem lesz vám, addig a kukoricára, amely talán a legfontosabb hizlalója az angol állatállománynak, ki fogják vetni a tíz százalékos vámot. De ugyanez áll számtalan más cikkre is, például az importált nyersfára, amelynek feldolgozása igen nagyszámú munkást foglalkoztat Anglia területén. A védővámos rendszer elgondolása a lehető legszögesebb ellentétben áll a gazdasági érzékkel kiválóan megáldott és gazdaságilag nagyszerűen kiképzett angol nép mentalitásával. Anglia üzletemberei és politikusai tisztában vannak azzal, hogy az új törvény következtében várható harminc, vagy akár százmillió fontnyi újabb évi jövedelem nem fogja megoldani az angol gazdasági krízist. Itt nagyon jól tudják, hogy a vámtörvény életbeléptetése — mely a jelenlegi álláspont szerint március 1-én fog megtörténni — újabb lépést jelent a gazdasági elzárkózás útján, ugyanakkor, amidőn itt tisztában van mindenki azzal, hogy a mai gazdasági válság nem egyes nemzetek individuális problémája, hanem olyan súlyos és szövevényes kérdés, amelyet csak nemzetközi megállapodásokkal lehetne megoldani. Ezért volt az angol politikának egyik legfontosabb célkitűzése a jóvátételi kérdés és a hadiadósságok ügyének nemzetközi rendezése és ezzel kapcsolatban a leszerelési konferencia sürgetése is, miután a leszerelés kérdése, különösen amerikai szemmel nézve, szorosan összefügg a nemzetközi gazdasági kérdések végleges rendezésével. A tervezett lausannei konferencia azonban elmaradt és ennek folytán a leszerelési konferencia jelentősége is a minimálisra csökkent. Egy nagyon előkelő és Magyarországon is jól ismert kitűnő angol személyiség mondotta nekünk a napokban a következőket: „úgy látszik, a világ népei még mindig nem nyomorognak eléggé, mert óriáskülönben a közös baj már összehozta volna őket." Ami az angliai helyzetet illeti, erre talán legjellemzőbb, hogy a munkanélküliek száma karácsony óta 218 ezerrel emelkedett. Az új angol vápitörvénytervezet már az angol politikai élet étreformálásának egyik igen komoly jele. Koalíciós kormányoknál rendszerint igen komoly áldozatokat kell hozni a szerződő feleknek. Az angol nemzeti kormány parlamentjében azonban, úgy látszik, a legtöbb áldozatot a volt politika urai, a munkáspártias liberális képviselők hozzák. Ezzel szemben mind diadalmasabban nyomul előre a konzervatív párt és a „Buy British“, a „Vásárolj Angol Árut“ ma már nemzeti mottóvá lett egész Angliában. A liberálisok jóformán teljesen elvéreztek ezen a porondon, a labour pedig megelégedhetik, ha a tíz százalékos vám alól mentesítik az élelmiszereket és a nyersanyagokat és ha az általános tarifát egyelőre csak egy esztendőre vezetik be. Az angol politikai, gazdasági és társadalmi élet tehát legjobb meggyőződése ellenére megüzente a gazdasági háborút a világnak és Álláspontja mellett minden valószínűség szerint ki fog tartani, mindaddig, míg a mai világválság egyik kártyakeverője, Franciaország, új szint nem tesz le az asztalra. Hordósy Iván szolg között a Stothermere-vonal elfogadása, tehát a határmenti tiszta magyar lakosság visszaadása sem oldaná meg véglegesen a problémát. Térképen illusztrált külön javaslatot tesz olyan határ kiigaazításra, amely a szláv tengerrel körülzárt két nemzet között alkalmas volna a végleges béke megteremtésére. Vellani-Dienesi javaslata az volna, hogy a határ mentén élő magyar blokkok visszaadásán kívül adják vissza Magyarországnak Erdély középső részét, le egészen a szász földig. E szerint Szatmáron, Nagykárolyon, Nagyváradon, Arádon és Temesiáron kívül visszajutna hozzánk Zilah, Kolozsvár, Turán, Marosvásárhely, Székelyudvarhely, Kézdivásárhely, Brassó is. Erdélyben még mindig mintegy 300.000 magyar maradna román uralom alatt, viszont, körülből is 600.000 román magyar fennhatóság alá jutna, ami meskönnyítené, hogy mind a két ország kölcsönösen jól bánjék az idegen fajú állampolgáraival Vellani-Dionisi természetesnek találja, hogy a románok erős ellenzést tanúsítanának ez ellen a megoldás ellen, az Európa békéjéért felelős nagyhatalmaknak azonban meg kellene találniuk az eszközt, hogy Romániát rákényszerítsék a végleges megnyugvást biztosító megegyezés elfogadására. A szerző ugyanígy vélekedik a magyar cseh és magyar-jugoszláv határ revíziójának a szükségéről. Szerinte „nem becsületes, de nem is tehetséges dolog, hogy tovább halogassák egy olyan szerződésnek a revízióját, amelyről többé-kevésbé már mindenki elismerte, hogy alapjában véve tévedésen és igazságtalanságon épült föl.“ A magyar közvélemény örömmel és elismeréssel fogadja Vellani Dionisi könyvét. Ez a tanulmány újabb bizonysága annak a jóakaratú megértésnek, amelyet az olasz nemzet fiai szoktak hátunk tanúi. Erdély problémája• Franco Vellani-Dionisi könyve Trianon revízióidról, örvendetes tünet: nem múlik el hónap, hogy franciául, angolul, olaszul vagy valamelyik semleges nemzet nyelvén ne jelenne meg legalább egy értékes tanulmány a trianoni szerződésről, a Magyarország ellen elkövetett igazságtalanság jóvátételének szükségéről.Volt szövetségeseink, a németek, viszont sajnálatos módon nem érdeklődnek a kérdés iránt. Ami annál feltűnőbb, mert a német politikai irodalomban gombamódon szoktak elszaporodni a legkülönfélébb s néha a legjelentéktelenebb politikai kérdéseket tárgyaló könyvek és röpiratok.) A trianoni szerződés revízióját követelő nemzetközi irodalom legújabb terméke olaszul jelent meg. Szerzője: Franco Vellani-Dionisi, a kitűnő olasz író és publicista. Címe: „Il problem,a territoriale Transilvano." (Erdély területi problémája.) Vellani-Dionisi egyike azoknak az olaszoknak akik legjobban ismerik Magyarországot. Egy Petőfiantologia összeállításon kívül egész könyvtárra menő magyar szépirodalmi munkát fordított már le olasz nyelvre. Amint a könyv címe mutatja, Vellani-Dionisi ezúttal azt tűzte ki célul, hogy az elszakított Erdély problémáját tárgyalja. Könyve azonban többet nyújt a címben foglalt ígéretnél. Igen alaposan taglalja azokat a kérdéseket is, amelyek távolabbról függnek össze Trianon revíziójával, így a magyar nemzet háborús felelősségének kérdését. Részletesen elmeséli a trianoni szerződés létrejövetelének szomorú történetét. Kimutatja, hogy Magyarország ártatlan volt a világháború felidézésében és bebizonyítja, hogy annak a módszernek, amelyet Magyarország ellen alkalmaztak a béketárgyalások során, nem is lehetett más eredménye, mint ez az alapjaiban elhibázott igazságtalan és ostoba békeszerződés. Politikai fontossága szerint méltányolja Millerand szomorú emlékű kísérőlevelét, amely azt ígérte, hogy a határmegállapító bizottságok a helyszínen helyre fogják hozni a megszabott határ legkirívóbb igazságtalanságait. Fölháborodik rajta, hogy nyilvánvaló rosszhiszemű módon a határmegállapító bizottságoknak olyan utasítást adtak, amely eleve lehetetlenné tette a Millerand-levél ígéreteinek beváltását Ami mármost külön Erdélyt illeti, a történelmi érvek sokaságával mutat rá, hogy a románok nem leszármazói a dákoknak, hogy csak a magyar királyság megalapítását követő századokban szivárogtak be Erdélybe. Ha történelmi jogról beszélünk, Erdélyhez csak a magyaroknak lehet joguk, a románoknak nem. Részletesen kimutatja, hogy a Millerand ígéretei fölött napirendre térő határmegállapító bizottság milyen lehetetlen módon szabta meg Magyarország és Románia határait. Néprajzi, földrajzi, gazdasági érvek fölsorakoztatásával arra az eredményre jut, hogy Románia és Magyar ottani. ________ 1932. március 1., kedd. PESTI HÍRLAP Szigorítások az új összeférhetetlenségi törvényjavaslatban. Zsitvay Tibor igazságügyminiszter hétfőn jelenést tett a kormányzónak az összeférhetetlenségi javaslatról, amelyet előreláthatóan még e héten a képviselőház elé terjeszt. A törvényjavaslat-tervezet a törvényhozás tagjainak összeférhetetlenség tekintetében lényeges megszorításokat tartalmaz. Fontosak a törvényjavaslatnak azok a rendelkezései, amelyek a képviselőknek a gazdasági életben való tevékenykedését és főként az ügyvédképviselők munkásságát határok közé szorítják. A tervezet szerint az ügyvédképviselő csak bíróság előtti ügyekben vállalhat képviseleteket, közigazgatási eljárásban nem vállalhat képviseletet és a parlamentben nem szólalhat fel olyan ügyben, amelyben képviseletet vállalt Lényeges újítás a régi összeférhetetlenségi törvénnyel szemben az, hogy az új törvénytervezet a felsőház tagjaira nézve is mego alapít összeférhetetlenségi eseteket. A Jó öreg kocsmáros. Irta: Nagy Ferenc, kisgazda. Bizony, bizony rajta sem teljesedett be Petőfi kívánsága. . . áldja meg az Isten mind a két kezével!“ Mint, ahogy kevés az áldás a dologból élő magyar emberek minden rendbéliségének életén és munkáján. A tragédiába vesző életirányok, vállalkozások és számítások legkönnyebben úgy tükröztethetők elő, ha megnézzük a magyar kocsmárost, a magyar vidéknek egykoron boldoguló, kedélyes alakját. Jókedvből a szomorúságba, jólétből az elégedetlenségbe, rendíthetetlennek hitt exisztenciából a bizonytalanságba nem csöppent oly máról-holnapra egyetlen foglalkozási ág sem, mint a kocsmáros. Egykor a falu jókedvének központja, a szívbeli vidámság kinyilatkozásának legilletékesebb helye, éjszakánként férjeiket kereső, álmos asszonyok biztos célpontja volt a kocsma, d ma kietlen nagy ház a faluban, amelynek gazdája éppen úgy, mint bérlője a gondoknak és jövőtől való rettegésnek lett a naponkénti táplálója. A termelő osztály anyagi leromlásának természetes következménye, hogy életszínvonala gyengül és esik mindazoknak, akiknek megélhetése a termelővel szorosabb kapcsolatban van. A falu népével együtt élő iparosnak, kereskedőnek és szellemi munkásnak az életnívója százalékos arányban nyomon követte a termelő életviszonyait és amióta, a kisgazdatársadalom anyagi helyzete teljesen leromlott, azóta az előbb említettek is valósággal a siralom völgyében élnek. Pedig ezekhez hozzászorul a falusi ember még akkor is, ha takarékosságában és önmegtartóztatásában egészen a fukarságig megy. Hát, micsoda sorsa lehet annak, akit legelsősorban mellőz az ember, amikor helyzete nehezülni kezd: a kocsmárosnak! Mert igaz ugyan, hogy amikor a balszerencse beüt az ember életébe, gyakorta kerestetik a vigasztalás a kocsma tájékán, de ilyen tartós balszerencsét, amilyenben most a falu apraja-nagyja él már évek óta, nem lehet meggyőzni kocsmabeli vigasztalással, ez ellen komolyabb akcióra van szükség. És most már a falu vigadozás és primitív szórakozás helyett elővette a visszahúzódás, sőt helyenként a legembertelenebb lemondást, hogy a válságban megtartatása legyen. És miről mond le legelőbb? Nem mondhat le lyukas bakancsának a megfoldozásáról vagy meghibázott ekéjének a megjavításáról, tehát nem mondhat le az ipar támogatásáról. Nem mondhat le az ételébe szükséges sóról, tehát támogatni kénytelen a kereskedőt. Nem mondhat le beteg családjának a gyógyításáról, tehát az utolsót is oda kell juttatnia a szellemi munkásnak. De lemondhat a félliter borról, aminthogy már régen lemondott a kupica reggeli pálinkáról és lemondott a pohár sörről, amelyek pedig idejében és módjával alkalmazva, olyan jót tettek valaha. És ezek az elsősorba eső lemondások a kocsmáros rovására mennek egy szálig. Van azonban valaki, aki nem mond le a kocsmáról a falu népével együtt, hanem megmarad továbbra is hűségesen régi szokásai mellett, és ez az adóhivatal. Forgalmi adó, illeték, jövedelmi adó: nem akarnak csökkenni. De ezek még csak hagyján, hanem a borfogyasztási adó! Éppen anynyi, mint a bornak a pincei ára. Tehát az olcsó bort sem lehet elég olcsón mérni, mert mire az asztalra tevődik, már háromszor olyan drága, mint volt a pincében. Ez aztán még azt az embert is elriasztja a kocsmától, akinek kívánsága mellett még némi tehetsége is volna a kocsmalátogatásra, így aztán a kocsmáros vendéget, a bortermelő pedig kocsmárost vár — mind a kettő hiába. A jó öreg kocsmáros pedig, — akinek hasznos vagy haszontalan volta felől néperkölcsi szempontból lehet ugyan vitatkozni, de a fáradt utas vagy a kedélyre vágyó falusi ember szempontjából ~ "tolhatatlan " gondok között ül kocsmájában, amely ma már inkább csak lakóház, mint üzlet és "érja a vendégeket. Meg van elégedve, ha valaki két deci bort kér, de nyomban megijed, ha egy-egy véletlenül bevetődő hangos vendég literszám kéri a bort: „Uramisten, ki fogja ezt kifizetni?“ Gaal Gaszton külföldi kötelezettségeinkről. A független kisgazdapárt vasárnap Baján pártnapot rendezett a párt vezérének, Gaal Gasztonnak és több képviselőnek részvételével. A délelőtti értekezleten csupán szervezkedési kérdéseket tárgyalhattak, a társasebéden azonban politikai nyilatkozatok is elhangzottak. Gaal Gaszton beszédében többek között ezeket mondta: — Az idők különös fordulása kellett ahhoz, hogy a szabad és független Magyarországon nincs annyi szabadság, mint amennyi a nem szabad és nem független Magyarországon volt.. Ma már csak a fehér asztalnál lehet nyilatkozatokat tenni. Ha ellenzéki beszédet akar hallani valaki, akkor a kormánypárti szónokokat kell végighallgatnia. A hitelkrízisről szólva, lehetetlenség, hogy csak a pénz maradjon tabu az országban, amikor vagyonok és értékek omlanak össze. A külföldi hitelezők nem követelhetnek tőlünk olyan értékeket, amikkel nekt rendelkezünk, el kell fogadniuk búzánkat, borunkat, állatunkat.