Pesti Hírlap, 1933. március (55. évfolyam, 49-73. szám)

1933-03-15 / 61. szám

*­I PESTI HÍRLAP 1939­. március 15., szerda. A művészet visszatérése. Megható, több, lélekbemarkoló ünnep színhelye volt a napokban a Fészek nagyterme. A képzőművé­szek egyletének építészeti szakosztálya Jakab Dezső emlékére gyűlt össze, hogy meghallgassa Lechner Jenő műépítész emlékbeszédét a nemrég elhalt mű­vészről. Építőművészről. Mert Jakab Dezső az volt. Művésze mesterségének. A mesterségét költészetté tudta átszellemesiteni. Még pedig magyar költészetté. Szóval egy amolyan maradi ember volt, aki nem elégedett meg az...­­, hogy alaprajzot vessen papiéra, hogy kiszámíttassa mérnök kollégájával a szerkezeti elemeket, hogy valamely kész stílus formanyelvével operáljon, innét-onnét szedegetve össze motívumait, hanem minden egyes vonalát előzetesen elképzelte és csak a maga intencióit, melyeket — mint mesterénél Lechner Ödönnél látta, — a magyar népi motívumok ihlették, igyekezett a maga harmóniáiba foglalni Nemcsak maradi volt tehát, hanem bogaras is, — mondják a mai „előfutárok“, akik lemosolyogják ál­mait, akiknek az építészet egyetlen rekvizituma a körző és vonalzó, akik kubusokba rakják fel tömegei­ket s a maguk skatulyaházainak sivár meztelenségé­­vel eltárgy­ilagositanak, szimplifikálnak mindent. Miért ne lehetne költészetet belevinni, a vonalak já­tékába? Képzelem, hogy mosolyogtak befelé, mialatt hall­gatták Lechner Jenő emlékbeszédét, ki szárnyas sza­vakkal magyarázta Lechner Ödön és hi­ei művészeti ideáljait, melyekért ők ma nemcsak hogy nem lelke­sednek, de azokat egyenesen lesajnálják. Vajjon így gondolkoznak-e azok a boldog halandók is, kiknek sorsuk, hogy egy ilyen skatulyaházban éljék le nap­jaikat? Azt hiszem, itt van már az ideje, vagy nem késhetik soká, m­iko­r ezek a boldogok hangos szóvá f­elsírják lelkük keserveit. Mert egy életet szanató­riumban tölteni nem tartozhatik az élet legnagyobb örömei közé. Ennek a szanatóriumi hangulatnak első meg­teremtője, a francia Le Corbusser építette párizsi vil­lát néztem m­eg nemrég, keresztül-kasul járva a gaz­dag bankár modern lakosztályát, a sivár csőbútorok, az üres színes falak, a nagy ablakok és alacsony szá­llak megfagyott átadotásával. Az ablaknak hátat for­dítva, néztem farkasszemet a pirosra festett üres fal­lal, melyen csak egy kis ezüstkeretbe foglalt kubisz­­tikus kép lógott, szomorú elhagyatottsággal. Hát valóban tárgyilagos egy ilyen szobában minden. A fal főként. A fal körülfogja a teret, áll rendíthetetle­nül, ijesztő porkolábként. Körülfog és elzár, mint a börtön sivár fala. Egy ilyen szobában úgy érezzük magunkat, mint a kórházban, ahol fáj az ablakon át beözönlő napsugár, mert csak azt látjuk, hogy be vagyunk fogva, a fal vasmarokkal szorítja torkun­kat. A falon ornamensek, laposak, színesek futnak végig, de csak annál jobban éreztetik a fal tárgyila­gosságát. A fal fal marad, melyre tehát nem kerülhet festmény, nehogy az aranyrámába foglalt kép azt az illúziót keltse, hogy a fal át van törve, kilátunk egy ihiaginarius világba, hogy a­ szoba nem börtön, hogy Van kapcsolatom a külvilággal, hogy otthon is élek, álmodom, pihenek, gondolkozom és érzek. Nem, ez mind álérzet, — a szoba arra való, — hirdetik elő­­futárjai az új emberiségnek, — hogy bemenvén, benne maradjunk a három fal között, a negyedik az ablak, ott hadd áramoljon be a fény, az egyetlen élő, mely­nek a szobában, magunkon kívül, helye van. Amig azonban ott állottam az ablak előtt, hátat fordítva a beözönlő napnak, a sivár falak rendíthetetlen közöny­nyel rámbámultak és fojtogatták a torkomat. Mene­külni igyekeztem másik szobába és eljutottam egy bezárt ajtóhoz. — Nincs tovább? — kérdeztem a házat muto­gató szolgától. — De igen, ám itt az ur szobája van és az épi­’­tész ur megtiltotta, hogy ezt idegeneknek megmutas­suk.Egy ropogós bankó azonban a tilalmat menten feloldotta. Ott voltam tehát az ur szobájában, aki ha tőzsdeizgalmai után otthonába tér, ebbe a szobába menekül. S mit látnak szemeim? Kényelmes díványt, perzsaszőnyegeket a földön, képeket a falon és va­lami intim, meghittséget a szobaberendezés együtte­sében. Ah­á, h­a az úr pihenni akar, — de elvégre csak mégis otthonában akar az ember megpihenni! — akkor ide bújik, mert itt megpihenhet. Itt nem üli be a derekát a csőbútor szögleteibe, itt nem fekszik rá a torkára a sivár fát börtönérzete, itt melegség­­ van, melyet nem a fűtőtest áraszt, itt, otthoniasság­a van, melyet a képek, szobrok, a könyvek, a virágok a­­ vázákban, a sok apróság együtt teremt. De ezt a szó­­j hát Le Corbusier úr megtiltotta, hogy megnézzék. Ez elveinek nem felel meg. Egy jeles műgyűjtőnő testvéröccsének fia nem­rég egy „modern“ szobát rendeztetett be magának. Kedveskedni kívánt öccsének és elküldött ajándékba egy-két kitűnő képet híres gyűjteményéből. A szo­bát berendező fiatal építész kézzel-lábbal tiltakozott az ellen, hogy képek kerüljenek a falra. Ezt nem tűri az új stílus. A fal elveszti anyagszerűségét, az ő bú­torainak stílusába krkefóniát hozna, csak hosszas tárgyalások után engedte­­meg, hogy Aba-Novák egy, mond egyetlenegy képét a hatméteres csupasz falra f­eltegyék. Ez a képiszonya az új építészeknek a „tárgyias­­ság“ elvén nyugszik. A fal maradjon fal. Oda fölös­leges holmi ne kerülhessen. A szobának meg kell őrizni szobajellegét. De milyen szoba az, ahol nincs lélek, nincs költészet? A költészet­ éppen valami „fö­lösleg“, az álmodozás is fölösleg, a lélek világa is fö­lösleges, persze egy kórházszobában nincs szükség fö­lösleges holmira. A „modern" emberek örökké sza­natóriumra szorulnak? Dehogy, még ma, a legnyomasztóbb hangula­taink között is, vágyunk valamire, ami az élet sanya­­ruságai után megnyugtasson, vágyunk az otthon köl­tészetére, s ez a vágy kitörölhetetlen belőlünk, s ez fogja nyakát szegni a skatulyaházak és rideg szobák gyilkos sivárságának. Ez a Vágy a költészet és mű- I veszet Örök forrása. Dr. Lázár Béla.­­ Hol élnek az elűzött és száműzött fejedelmek, császárok és királyok ? Sóta, a flórdai kalendárium legújabb adatainak megvilágítása mellett. A revíziós és restaurációs mozgalmak állan­dóan aktuálissá teszik az elűzött, száműzött vagy önkéntesen lemondott uralkodóházak problémáját. Az egykori európai uralkodók érthető figyelemmel kísérik azokat a törekvéseket, amelyeknek valóra­­válása talán ismét megnyitja elöttük az elhagyott és elárvult trónjuk visszafoglalására vezető utat. A Gothai Almanach, amely négy kötetben évről-évre pontosan megjelenik, az idén immár 170. évfolya­mába lépett és részletes adatokat tartalmaz az ösz­­szes uralkodóházakról, természetesen azokról is, amelyek most „birtokon kívül“ állnak. A Hohenzollern és Habsburg-Lotharingiai há­zat,­ tagjainak életefolyását legjobban ismerik az új­ságolvasók és ezért csak röviden utalunk rájuk. II. Vilmos császár, aki január 27-én töltötte be 71. évét, Doornban él. A Gothai Almanach megjegyzi, hogy 1918. november 28-án, tehát majdnem három héttel Hollandiába érkezése után mondott le trónjá­ról. Fia, Frigyes Vilmos trónörökös, aki most 51 esz­tendős, már évekkel ezelőtt visszatért Németország­ba, sőt részt vesz minden olyan ünnepségen és kato­nai parádén, ami a császári Németország nagysá­gára emlékezteti a németeket. Az excsászár unokája, a trónörökös legidősebb fia, Prinz Wilhelm (Vilmos herceg) a nyáron lesz 27 éves és most hivatalnokos­­kodik. A Gotha szerint állandó tartózkodási helye Administration Schildberg, Kreis Suldin, Poroszor­szág egyik járásában készül arra, hogy a monar­chism pártok parlamenti győzelme esetére elfoglalja azt a trónt, amelyről­­ sohasem mondott le. Vilmos herceg, aki József főherceg keresztfia, három évvel ezelőtt Budapesten is járt és már akkor úgy emle­gették, mint a Hohenzollernek trónjának várományosát A német birodalom tökéletes közjogi egységét ez a fiatal herceg lesz hivatott megteremteni és ennek az útjából csak egy akadályt kell elhárítani: a bajor partikularizmust, amely már most sem titkolja, hogy a berlini uralkodót soha­sem hajlandó elismerni Bajorország kirá­lyának. A katholikus Witteltbachok, akik mögött egysége­sen állnak hűséges bajorjaik, királyt megillető reve­rendával veszik körül Rupprecht tábornagyot, Ba­­joroszág trónörökösét, aki königliche Hoheit (királyi fenség) és állandóan Bajorország területén él. Mün­chen szívében, a királyi palota negyedében, az Odeons­ glatzon lakik, ha nincs vidéki birtokán, Be­chtesgadenben. A Vierin-dinasztia Albertinusi ágának sarja, II. Frigyes Vilmos yrdsf király tavaly halt meg és már nem érte meg József nádor ükunokájának, Anna királyi hercegnő fiának születését. A volt szász ki­rály trónörökös fia, Frigyes Keresztély szász királyi hercegi Meissen őrgrófja, királyi fenség most 40 esz­tendős, a jogtudományok doktora (Dr. juris), szol­­gálaton kivüli szász királyi százados Breslau mellett atyja birtokán, Sybillenortban él vagy Bambergben tartózkodik. Württemberg királya, II. Vilmos (nem azonos II. Vilmos ex-császárral!) csak 1918 november 29-én mondott le és ugyanaznap vette fel Württemberg hercege címet. Lemondását liebenhauseni kastélyá­ban csak három évvel élte túl és vele együtt 1921-ben férfiágon kihalt a Württemberg­ királyi ház. Németország a háború végéig 20 szövetséges államból állt, amelyek közül — a három nagy Hanza-város kivételével a többi­ — 83 monarchia volt. A négy német királyság lemondott uralkodói­ról már szóltunk, a többi 19 állam uralkodója csak­nem kivétel nélkül ma is német földön él. Anhalt­­ hercege, Aszkániai Joachim Ernszt herceg keletpo­­roszországi kastélyában élte meg nagykorúságát, mert anhalti trónjának összeomlásakor gyámja, Aribert herceg mondott le gyámfia nevében is ural­kodói jogairól. A badeni nagyherceg, Berchtold Fried-­­­rich Baden területén, salerni kastélyában maradha­tott, mert trónjáról lemondott. Ernő braunschweigi herceg, II. Vilmos császár veje, feleségével, Viktória Lujza hercegnővel lemondása után a felsőausztriai Cmundenben telepedett le. Ernő Lajos hesseni nagy­herceg trónját ugyan elvesztette, de a darmstadti Neues Palais-t megtarthatta. IV. Lipót, Lippe feje­­delme m­a is Detmoldban él. A két mecklenburgi nagyherceg is megőrizte régi uralkodói lakóhelyét:­­V. Frigyes Ferenc, Mecklenburg-Schwerin egykori nagyhercege ludwigslusti kastélyát, VI. Frigyes Adolf, Mecklenburg Strelitz lemondott nagyhercege pedig Neustreltzet vallja állandó lakóhelyének. (IV. Frigyes Ferenc nagyherceg első unokaöccse, Henrik Kondin mecklenburgi herceg, akinek katonai rangja Rittmeister , a. D., vagyis nyugalmazott kapi­tány, Budapest, Dunapalotá­t jelölte meg otthoná­nak.) Miklós, Oldenburg lemondott nagyhercege is egykori nagyhercegsége területén lakik. Racionalizált „országait**, békés ex-fejedelmek. A duodecimi-fejedelmek sorában XXIV. Henrik fejedelemmel 1927-ben kihalt a Heusa-dinasztia idő­sebbik ága. Mivel XLV. Henrik, a S­euss-dinasztia fiatalabb ágának feje, 1928-ban szintén elhunyt, a családi tanács megszüntette a kétféle ág külön meg­jelölését. A Reuss-fejedelmek „országait“ a birodalom köztársasággá alakulásakor Thüringen, szabadál­lamba olvasztották be. A Sachsen-Weimar-Tssenach hercegség utolsó uralkodója, Vilmos Ernő herceg, a szász-dinasztia ernesztinusi ágának egyik tagja már tíz esztendeje meghalt, fia Károly Ágost örökös her­ceg, a 7. szorosz huszárezred tisztjelöltje Breslauban. Ernő, Sachsen-Meiningen hercege egykori uralkodói kastélyában él, Meiningenb­en, mint a jénai egyetem tiszteletbeli doktora és nyugalmazott porosz ezredes. II. Ernő, Sachsen-Altenburg lemondott hercege és Károly Edvárd, Sachsen-Coburg-Gotha hercege szin­tén hajdani hercegi kastélyukat tarthatták meg. A most felsorolt kis hercegségek területéből alakították az egységes Thüringiát, amelynek azelőtt annyifelé darabolt részeit mint a német partikularizmus mo­solyra fakasztó példáját olyan gyakran emlegették. De ezzel még nem fejeztük be a sok apró-cseprő német fejedelemség egykori dinasztiáinak felsorolá­sát. Schaumburg-Lippe lemondott fejedelme, Adolf, nyugalmazott porosz ezredes és a müncheni egyetem díszpolgára, Brioni-szigetén keresett vigaszt. Frigyes Günther, Schwarzburg fejedelme, aki Schwarzburg- Rudolstadt és Schwarzburg-Sonderhausen fejedelem­ségek uralkodója volt, ma Szászország területén él. Frigyes Adolf, Waldeck fejedelmének országát csak­úgy, mint a két Schwarzburgot, Poroszország mint szabadállam olvasztotta magába. A liliputi Waldeck lemondott fejedelme azért Németország területén maradhatott. A II. német birodalom, a weimari köztársaság, Itemn száműzte az egykori szövetséges fejedelmeket, akik nyugodtan és zavartalanul élhetnek Németor­szág mai területén, sőt a docrai kastély urának hazatérését sem a berlini kormány akadályozza meg. Mennyivel másképen gondolkoztak azoknak az orszá­goknak kormányai, amelyek nemcsak trónjáról tet­ték le uralkodójukat, de számkivetésre is kényszerí­­tették. A balkáni trónok szétszórt ex-uralkodói. A független Albánia első fejedelme, Vilmos, Wied hercege Münchenben, Waldperlachban és a ro­mániai Fontanetiben jelölte meg állandó lakóhelyét. Az albánok első fejedelme ma 57 éves, leánya, Mária Eleonóra hercegnő a bonni egyetem államtudományi hallgatója, Károly Viktor trónörökös pedig a tübin­­gai egyetemen folytatja jogi tanulmányait. II. György, a görög ex-király Bukarestben él. (Nővére, Helena hercegnő, akit a fenség cím illet meg, 1928 június 21-én vált el II. Károly román királytól. A Gotha szerint a 9. Roschioni-ezred tulajdonosa.) Nikita unokája — ma is „fenség**. A montenegrói uralkodóház feje, Mihály fenség, Montenegro volt királya, aki 1908-ban született Pod­­goriczna és nagybátyjának, Danilo hercegnek lemon­dása után, 1921 március 7-én következett Montenegro trónján — a házi törvények jogán, őfensége most Párizst jelöli meg állandó lakóhelyének. Előde, Da­­nilo herceg, Nizza mellett Roquebruneben él. Mihály fenség nagynénje, Helena, aki 1872-ben született Mon­tenegróban, III. Viktor F.mánuel olasz király hitvese. Az orosz uralkodóház tagjai ma Kirill Vladimi­­rovics nagyherceget vallják fejüknek. Az orosz trón várományosa a németországi Coburg és a bretagnei St. Briac között osztja meg állandó lakóhelyét. A spanyol Bourbonok feje, XIII. Alfonz király Fontainebleau-t és Londont tekinti otthonának, ter­mészetesen csak ideiglenesen. Két mohamedán és egy buddhista ex-uralkodó. Abdul-Medzsid szultáni: VI. Mohamedet, 1924 március 3-án taszította le végleg trónjáról az anka­rai nemzetgyűlés és most Nizzában gondolkozik egy­kori hatalmáról. Aman-Ullah kán, az afganisztáni dinasztia ifjabb ágának feje, Afganisztán királya, Rómát választotta tartózkodóhelyének, amíg trón­ját a dinasztia idősebb ágának feje, Mohammed Ná­din kán foglalta el. A kínai uralkodóház feje Pau­yi, az „Ég fia“, Kína egykori császára, aki két esztendős korában atyjának gyámsága mellett került 1908. november 10-én a császári trónra, de az elhunyt császár öz­vegye letette trónjáról és 1912-ben a Mandzsu-dinasz­tia detronizálásával elvesztette trónját. P­u­yi ex-császár azóta ismét elhelyezkedett, mert a japánok segítségével 1932. február 18-án az új mandzsu­riai állam, Mandzsukuo államfőjének vá­lasztották meg. A világtörténelem híres trónkövetelőinek szere­pét ketten folytatják: a Bonaparte-dinasztia elismert feje, Napoléon Louis herceg, aki most 19 éves, B Brüsz­­szelben és egy vidéki belga kastélyban él, a Bourbo­nok feje pedig János herceg, „duc de Guise“, 59 esz­tendős. Három tartózkodási helye ismeretes: egy brüsszelkörnyéki kastély, Larache, Spanyol-Marok­kóban és a palermói Orléans-palota. Elvitathatatlan, hogy az összes elűzött, szám­űzött vagy lemondott uralkodók közül a fiatal P­u­yi járt legjobban, mert h­úsz esztendei száműzetés után a­ mai kor egyik legirigyeltebb földjén, Mandzsúriá­ban kapott megfelelő, díszes foglalkozást. Ami talán még állandó is lehet! Berecz Sándor.

Next