Pesti Hírlap, 1933. május (55. évfolyam, 98-122. szám)

1933-05-02 / 98. szám

Új világban régi igazságok. írta: Nagy Emil. A németországi események során megér­demli a figyelmet az a legújabb mozzanat, amelynek az a lényege, hogy kitört a válság a Hugenberg és Papen vezetése alatt álló kon­zervatív irányzatú német nemzeti párt és a Hit­ler pártjabeli nemzeti szocialisták között, akik ma egyúttal a kormányhatalom és a fizikai ál­lami erő fogalmával is egyenlőek. Lehetséges ugyan, hogy ezek a válsághírek ma­ még talán túlzottak s ideig-óráig elsimíttatnak az ellenté­tek, de azért bizony az se lepne meg bennün­ket, ha a válság komoly arányokat öltene, sőt valljuk meg őszintén, hogy a két testvérpárt között beálló éles ellentétet előre lehetett látni. Mert valahányszor a történelem során mérsé­keltebb színezetű ellenzék a hatalom elnyerhe­­tése végett a túlzókkal egyesült, sohase az tör­tént, hogy a mérsékeltebbek magukhoz tudták szelídíteni a túlzókat, hanem az események ép­pen ellenkezőleg, mindig abban az irányban fejlődtek, hogy a mérsékeltebbek felmorzsolód­tak a túlzók javára. Közismert dolog, hogy a nagy francia forradalom kitörését az készítette elő, hogy a régi rendszernek s XVI. Lajosnak és Mária Antoinettenek előkelő ellenségei a nagy tömegek érzelmi világának felpiszkálása útján akarták megbuktatni a hatalmat, hogy azután ők maguk üljenek azok helyére. De az álmából felkeltett oroszlán nemcsak a közös el­lenséget tépte szét, hanem párhuzamosan azo­kat is szétmarcangolta, akik a tömeg­szenvedély ösztönzése révén akartak beülni a hatalomba. Amikor pedig már javában dúlt a forradalom, akkor más módon újra megismétlődött a je­lenség, amennyiben azután a mérsékeltebb gi­­rondisták vesztették el a játszmát a túlzó ja­kobinusok javára, hogy végezetül magának a jakobinus áramlatnak a kebelében maradja­nak alul a kevésbbé túlzók, szemben a korlát­lanul túlzókkal. Amikor Angliában kitört a fegyveres ellenségeskedés I. Károly király és a puritánok között, kezdetben ott is azok a ve­zérek, élükön Lord Manchesterrel, tartották a kezükben a népet, akik még ki akartak békü­lni a­ koronás királlyal. Velük szemben állt Crom­well, aki azt hirdette, hogyha találkoznék a ki­rállyal a csatamezőn, éppen úgy elsütné rá a pisztolyát, mint bármely más ellenfélre. Ter­mészetes, hogy a forradalmi levegőben ez a hang jobban tetszett a tömegeknek, mint a ki­rállyal kiegyezni akarók lelki világa s bizony hamarosan el is következett az, hogy Cromwell vált a helyzet egyedüli urává s a mérsékelteb­ben királyellenesek eltűntek a vezető helyekről, hogy végül a túlzó irány elvigye a királyt egé­szen a hóhér bárójáig. De ugyanerre a tételre ott van a mi kö­zelmúlt hazai példánk is, amikor az 1918-iki szerencsétlen forradalom első mérsékelten radi­kális irányzatú polgári vezetői abban az illú­zióban éltek, hogy a szocialista tömegerők ál­tal támogatva, ők fogják vezetni az ország ügyeit s végzetes tévhitük Kun Béla proletár­diktatúrájához vezetett. Oroszországban is a Kerenszky-féle mér­sékeltebben radikális irányzat hátán növekedett fel a proletárdiktatúra. Távol legyen tőlem az a szándék, hogy a mostani német események fejlődését az imént felemlített történeti példákkal akarjam egy vo­nalba állítani, hisz Hitler irányzata fő célkitű­zésében éppen ellenkezőleg, az állami rendnek a kommunisták ellen való megmentésére ala­kult s remélni lehet azt, hogy a forradalmi át­alakulást eleinte nyomon követő túlzó kímé­letlenségek idővel meg fognak enyhülni, de mégis a Hugenberg által vezetett konzervatív német nemzetieken is be fog valósulni az a tör­téneti igazság, hogy valahányszor mérsékeltek egyesülnek közös politikai harcra a túlzókkal, mindig a mérsékeltek húzzák a rövidebbet szemben a túlzókkal . . . Ezt a régi történeti igazságot legújabban súlyosan és fokozottabban alátámasztja és még általánosabb igazsággá teszi az a körülmény, hogy minden országban és nemcsak Németor­szágban az a helyzet, hogy a polgári irány­zatú politikai pártok egymással szemben való küzdelme mögött és alatt ott settenkedik, for­rong, sejtrendszerez és izgat a Szovjetoroszor­­­­szág eszmevilágából táplálkozó új romboló­­ irányzat: a kommunizmus. Ha valaki nem riad vissza attól, hogy a megszokott konvenciók erejével szembeszállva, mélyebben merjen bele­nézni az események fejlődésének mélyén rejlő dolgokba, úgy többé-kevésbé rá kell jönnie arra a legújabban kialakuló világtörténeti igaz­ságra, amit már nem Németországról mondok, hanem az összes parlamentáris uralmú orszá­gokról, hogy a bolsevizmus feltörekvése meg­változtatja a parlamenti demokrácia képében eddig nagyra tartott kulturkincs értékét is. A parlamenti demokrácia eszméje Angliában nö­vekedett nagyra s onnan jött át a kontinentális országokba. De ez a fejlődés még abba az időbe esik, amikor a kommunizmus pusztító ereje nem leselkedett a háttérben s az egymás­sal versengő parlamenti polgári pártok nem állottak szemben együttesen egy közös veszély­­lyel. Ezzel a közös ellenséggel szemben mint el­­lentálló erő a helyes módon megszervezett és a polgári erkölcsi világnézetre alapított állami erő jön elsősorban figyelembe s ennek az erő­nek minden gyengítése bizony végeredményben a közös ellenség malmára hajtja a vizet. Ma már tehát a változott viszonyok között a radi­kálisabb ellenzéki parlamenti irányzat se lép­het fel olyan módon a szervezett hatalommal szemben, ahogyan azt régebben veszély nélkül tehette. Ma már ott tartunk, hogy minden or­szágban az a helyzet, hogy az államfőnek, mint a szervezett államhatalom fejének bizal­mát bíró kormánnyal szemben nem lehet alkal­mazni az ellenzéki támadásnak ugyanazokat a tekintélyt lejárató, kíméletlen módszereit, ame­lyek régebben semmiféle veszéllyel se jártak a fennálló társadalomra nézve, hisz akkor még csak arról lehetett szó, hogy polgári pártok vál­takoznak a hatalomban. Ma már azonban a te­kintélyt romboló, kíméletlen ellenzéki játsz­mának nagy a rizikója, vagyis veszélyes a régimódi pártgyűlölködés jegyében vinni a harcot. Tisztába kell jönni azzal, hogy ezzel a régebbi világban megszokott módszerrel szakí­tani kell. De abban a tekintetben is tisztán kell látniok a politikusoknak, hogy a régebben álta­lában elfogadott doktriner demokrata, eszmék­kel is csinyyán kell bánni ebben a kommuniz­mus által fenyegetett világban. Különösen igaz ez olyankor, amikor a nép a gazdasági és pénz­ügyi nyomorúság anyagi és erkölcsi ingová­­nyában vergődik a létért. Ilyen helyzetben a demokrácia eszméjének körültekintő óvatosság­gal lehet csak áldozni, mindig szem előtt­­tartva azt az irányelvet, hogy a társadalom népies irányban fejlődő tendenciájának eldugaszolása nélkül vigyázzunk arra, hogy az állami és tár­sadalmi élet rendes menete ne szenvedjen, dok­triner, elméleti igazságoknak való kódolás ked­véért. Bírálat nélkül nincs helyes állami lét. Szélcsöndben nem halad a vitorlás­i, ellenzéki kritika hiánya elsősorban a kormányra káros. Mikszáth egyik legkedvesebb novellájá­­ben, a Szent Péter esernyőjében van az a tré­fás mondás, hogy egy asszony arra kell, hogy kiszolgálja az embert, egy pedig arra kell, hogy szeresse az ember. Az alkotmányos parlamenti életben is legyen ezután is ellenzék, amelyet a reménykedő tömegek mindig jobban fognak sze­retni bárminő kormánynál. De ebből a kis tré­fás hasonlatból a kérdést újra komolyra for­dítva, tisztában kell lennie azzal minden poli­tikusnak, akiben felelősségérzet van, hogy a kommunizmus által teremtett új helyzetben vi­gyázni kell arra, hogy maga a rendfenntartó tekintély ne szenvedjen a pártharcban, mert helyrehozhatatlan hibát követne el ma az olyan polgári ellenzék, amelyik azt hinné, hogy a túl­zók tömeghatalmával az állami tekintély hor­dozói ellenében egyesülve, ők jutnak hata­­­lomra, amikor még történetileg is bizonyos az, hogy a mérsékeltebbek és a túlzók együtte­sében mindig csakis a túlzók lehetnek a győz­tesek a mérsékeltek rovására és sohase meg- fozditva. «•M AJ 2. BUDAPEST, 1933. LV. ÉVFOLYAM, 98. (18.049) KEDD, MÁJUS 2. Előfizetési árak:^ Egy hónapra 4 pengő, ne­­gyedé­venként 10 pengő 80 fillér. Egyes pél­­dányszám ára a pá­lya­za­­varokon is) 16 fillér, vasárnaponként $2 fil­­lér. — Külföldön az előfizetési ár kétszeresPesti Hírlap Szerkesztőség: Vilmos császár-ut 78. Telefon: Aut. 122—95. Földadók: Vilmos császár-ut 78. Tel. mint a szerkesztő­­ségnél, Erzsébet-körút 1 Tel. 1. 552—96. A fiókok jegyzékét az apróhir­detések élén közöljük A német nemzeti munka ünnepe. A fővárosnak majdnem egész lakossága az utcára vonult. — Lobogó- és zöldgalydisz borította a házakat. — Hindenburg a Luftgartenben. A tempelhofi mezőn érte el az ünnepély a tetőfokát. Hitler kancellár nagy beszéde a kormány programjáról. Berlin, máj. 1. (A Pesti Hírlap tudósítójának távirata.) A birodalmi főváros még nem ért meg olyan május elsejét, mint ezúttal a nemzeti munka általános ünnepén. A pompás tavaszi idő az ut­cára vitte a városnak majdnem egész lakosságát. Már kora délelőtt, különösen a főutcákon, ezren és ezren szorongtak és tolongtak egymás mellett. A közönség leginkább az ünnepség programjában sze­replő hatalmas felvonulások iránt érdekődött és bár fegyelmezetlen, de feltartóztathatalanul iparko­dott mindenütt arra, ahol látnivaló akadt. Az úgy­nevezett potsdami nap, a birodalomgyű­lés megnyi­tásának napja, virág- és lobogódíszben mutatta az egész fővárost, de ez a dísz mindenképen elmaradt a szinte beláthatalan lobogó-, virág- és zöldgaly­­erdő mellett, amely megadta a május elsejei ünnep­ségnek tobzódva pazarló jellegét. A hatóságok dr. Goebbels propaganda-mi­niszter kezdeményezésére kiadták a jelszót, hogy lehetőleg zöld gályákká­ díszítsék a házakat. E kí­vánság teljesítése nem volt könnyű, mert a mos­tani hideg tavaszban még nem nagyon zöldült ki a természet. Zöld nyírfavesszőket nem igen tudtak beszerezni és ezért legnagyobbrészt fenyőgalyak­­kal pótolták, amelyeket a birodalmi vasutak az ünnepi alkalomból díjtalanul szállítottak a­ biroda­lom legtávolabbi vidékéről Berlinbe. Különösen dús galydiszítés borította el a hivatalos épületeket, amelyeknek vasrácsai is valósággal eltűntek az őket eltakaró virágfüzérek között. Annyi zászlót aligha látott még Berlin, mint ezúttal. A néző szinte belekábult a horogkeresztes lobogók, a régi fekete-fehér-piros birodalmi zászlók és­­ a fekete­­fehér porosz zászlók színes tömegébe. Nehezen lehetett megmagyarázni, hogy a gyá­rak a legnagyobb erőfeszítés mellett is miképen tudták előállítani a rendelkezésükre álló korlátolt idő alatt ezt a hihetetlen mennyiségű zászlót és jel­vényt. Érdekes látványt nyújtottak az autóbuszok, bérgépkocsik és magánkocsik is, melyek szinte ros­kadoztak a zöldgalydisz alatt. A főutakon az egy­mással szembenálló házakat széles vásznak kötöt­ték össze, melyekről mindenfajta lelkesítő felírás buzdította a tömeget. A többi közt ezek a monda­tok voltak olvashatók: ,,Német embernek csak erős Németország nyújthat, munkát!“, „Vezér, paran­csolj, követünk téged".“, „A jövőben csak egyetlen nemesség lesz, a munkáé!“ Délelőtt negyed tíz órakor Hindenburg biro­dalmi elnök a Luftgartenbe hajtatott, hogy ott üd­vözölje a német ifjúságot, amelynek soraiban elemi iskolások, középiskolások, főiskolások, cserkészek és ifjúmunkások voltak képviselve. A Wilhelmstras­­sen és az Unter den Lindenen hatalmas tömeg ve­rődött össze, hogy köszöntse az agg elnököt. Hin­denburg mellett a gépkocsiban Hitler kancellár fog­lal­ helyet, az őket követő második gépkocsiban

Next